Életkor

Menve életkoron át,

Fogra kaptam koronát,

Mert zápot tört fás karaj,

Mint kertre rá sáskaraj.

Számban gyakran rab lett a

Vérnyomásos tabletta,

S mert könyvtáv eltolva sok,

Szemüveggel olvasok.

Vad alvási apnoé

Rémálmában pap Noé

Gyóntatott ős-hörcsögöt,

Míg léggépem szörcsögött.

Domborulnak zsírjaim,

S fájást hasam sírja, ím:

„Fekély rágott gyomromon,

Mint birkanyáj gyom romon!”

Haglund törte sarkamat,

S mint bagolynak szarka matt

Fáj s ég rajt’ sakkorca, ím,

Így nyögnek térdporcaim.

Túlesve a hatvanon

Nem vagyok meghatva Non

Plus Ultra lét nemlétén…

Na, kenek egy zsemlét én!

„Legalább az orvosok is megélnek valakiből...” /M. András, a költő legállandóbb és legpraktikusabb kommentelője/

Az orvos és az eltartói...

„Ügyes orvos mindig megél,

Vagy vagdal vagy pölö e gél

Bárkin tesztelése miatt,

Üti markát ipari jatt,

S hálapénz bár már nem játszik,

Nem kell róluk szóljon pác cikk.”

/Tokmányi Tikmonya, orvosokra féltékeny páclé díler/

Jó, hogy vannak betegek,

Így hát nem is rettegek,

Hogy bácsik és nénik ép-

-ek! Jól élek némiképp!”

/Dr. Mélyzseb Mandzsetta, magánklinikai menedzserorvos/

„Jajgatok, ha égre nézek,

eM úr, s körben agg pirézek

Nyögnek fejkörzések mián,

S fájunk, mint kit mérgez cián.”

/özv. Rotyvákos Rezsőné, ortopéd orvosokat és gyógytornászokat eltartó nyugdíjas cirkuszi erőművésznő/

A testi nyavalyák hosszú lajstroma...

„Ez a vers remekül bizonyítja, hogy az öregedés lehet fájdalmas, de még fájdalmasabb, ha Frady Endre rímeibe botlik az ember. A testi nyavalyák hosszú lajstromából mégsem panaszköltemény születik, hanem önironikus nyelvi tűzijáték: a szójátékok szinte minden sorban úgy pattognak, mint a megkopott ízületek. A zárás pedig telitalálat: a nagy létfilozófiai kérdések fölött végül diadalmaskodik egy megkent zsemle – mert hatvan fölött az ember már tudja, hogy a hétköznapi örömök gyakran többet érnek a fennkölt elmélkedésnél.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre műve tökéletes visszatükröződése a XXI. századnak – kaotikus, talajvesztett, reménytelen, de mégis van benne valami elmebeteg derű, ami olyannyira jellemző a közelgő agyi leépülés miatti második gyermekkorukat élő agg költőkre. Frady Endre mára már szinte teljesen megzakkant, de mi így szeretjük!” /Dözményi Cuhajka, a Fradyt Imádó Katartikus Alapítvány (FIKA) derűfelelőse/

„Ki az a nyámnyila nyikhaj, aki már hatvanévesen is csak nyafogni tud?! Látszik, hogy nincs vele az Erő! Én pont tizenötször annyit éltem, mire kimúltam, de sose nyökögtem ennyit, mint ez a fancsali ficsúr! A sötét oldalszalonna zsírozza büdösre az ilyet!” /Yoda (*Y.e.896 – *Y.u.4), Jedi mester/

*Yavini intergalaktikus csata, melyben Luke Skywalker felrobbantotta az első Halálcsillagot

„Mit morogsz, te mindössze kilencszáz évet élő Jedi ifiuracska?! Én megéltem kilencszázhatvankilenc évet, orvost sosem láttam (nem is tudtam, mi az) és ha nincs az a fránya özönvíz, amelyben leért ugyan a lábam, de nem látszott ki a fejem, ám ami híressé tette az unokámat, még ma is vígan sátoroznék valamelyik ószövetségi pusztában! Szóval, csitri, csitt!” /Matuzsálem, minden idők legtovább élő embere/

„Jól van, néhai nagyapó, ne morogj olyan hangosan, mert nem hallom, mit gyón nekem ez az ős-hörcsög!” /Noé, a bárka papja/

egy komplett geriátriai kórkép...

„A vers olyan, mintha Frady Endre egy komplett geriátriai kórképet próbálna meg rímekkel és öniróniával lefojtani, de közben minden strófa úgy csikorog, mint egy Haglund‑csőrös sarok a rossz cipőben. Az „életkoron át menve” itt nem bölcsesség, hanem egy groteszk, szürreális egészségügyi checklist, ahol a költő a saját testének széthullását katalogizálja fás karajtól a pap Noéig. A humor persze működik: a végén a létfilozófiai mélység helyett egy zsemlét ken magának, ami tökéletes fradyendrei antiklimax — a nagy kozmikus semmi helyett egy vajkrémes rezignáció. Röviden: ez a vers az öregedés Puzsér‑szintű panoptikuma, ahol a rímek is fájnak, de legalább együtt fájnak velünk.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Midőn Jézus ókorába

Káros volt a Kajafás,

Úgy tör baj ön zápfogába,

Ha a karaj kaja fás.”

/Mócsing Milán, betanítatlan alszakács/

„Mócsing úr, ne beszéljen zöldségeket! Illetve pont, hogy zöldségeket kellene mondania, ugyanis nem a húsételek fásak, hanem a zöldségek! A gyökérzöldségek és a szálas zöldségek, mint például a karalábé, a sárgarépa, a fehérrépa, a zeller, a spárga, a brokkoli és a karfiol! Ja, és a tök is, ami olyankor már nem tök jó!” /Halloween Huba, tökfejű tudálékos tótumfaktum/

„Rámás csizmát visel a babám,

Margarinból kerül rá hab ám,

Hogyha rálép vizes zsemlére,

S fás karajt vág hozzá böllére.”

/Mócsing Mihály, OKJ-s képzett segédkukta/

„Na, még egy Mócsing! Nem csodálom, hogy ketten vannak, mert egyedül senki sem lehet ennyire hülye! Közéjük nőjek?!” /mutáns agresszív futóspárga és böllértréner/

„Aki ilyen versnek álcázott borzalmakkal gyötri a világot, annak még az általam feltalált ortopéd szenvedés sem elég nagy büntetés! Kár, hogy nem valami keményebb betegséget fejlesztettem ki! Mindegy, a lényeg az, hogy a honfitársaim sosem fogják ennek a kreténnek megítélni az irodalmi Nobel-díjat! Éljen a király és az ő akadémiája! Hajrá svéd fiúk, csak az Achilles ínját rúgjátok, hogy megsántuljon!” /Patrik Haglund (1870-1937), svéd ortopéd sebész, a sarokcsonti csontkinövés és az ezzel járó lágyrész gyulladás névadója/

a józan, hétköznapi pragmatizmus győzelme

„Frady Endre hozza a tőle megszokott, zseniálisan önironikus formáját. Miközben a vers témája az öregedés sötét, lehangoló kórképe – a fogászati kálváriától az apnoé-gépen és a gyomorfekélyen át a fájó térdporcokig –, a költő olyan bravúros rímjátékokkal és nyelvi humorral oltja ki a tragikumot, hogy az ember képtelen megállni mosoly nélkül.

A legnagyobb erőssége a szellemes elütés a végén: ahelyett, hogy belefulladna a nagyívű, egzisztenciális filozofálásba (a „Non Plus Ultra lét nemlétén” való töprengésbe), inkább ken egy zsemlét. Igazi groteszk kunszt: az életműfájdalmat legyőzi a józan, hétköznapi pragmatizmus. Receptre írnám fel mindenkinek, aki kezdi túlságosan komolyan venni az évei számát!” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Ezzel az agyilag is elmeszesedett rímklopfolóval csak egy baj van, hogy életműve van ahelyett, hogy műélete lenne! Kitalált személyként biztos nem írna ennyit és ilyen rosszakat! Nem tudna szörnyűbbeket írni, mint az őt kitaláló irodalmár és mivel a nálánál csak eggyel rosszabb Csablonkay Menyő – aki a létező Frady Endre kiesésével a legrosszabb lenne – is fényévekkel fölötte jár, így az általa kitalált Frady Endre a mélytengeri búvárbéka feneke alatti tengerfenékbe betokosodott valódi Frady Endréhez képest egyből egy lokális Parnasszus latrinájára guggolhatna és így legalább a méltó helyükre kerülnének a kis és nagydolgai!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Micsoda?! Kikérem magamnak, hogy egy habzóbeszédű, bundásszájú, slendrián firkász szerint én lennék a legrosszabb magyar költő! Én, aki verslábaimon hordozom a népnemzeti gerincet és olyan busanagy ősmagyar fejem van, hogy már felmenőim is csak nekifutásból tudtak átcsúszni a Vereckei szoroson! Írtam is erről egy gyönyörű verset:

Vereckei szorosban...

          Őseimnek busa feje volt,

          Fülük helyén volt sok véres folt,

          Vereckénél horzsolódott meg,

          Azért volt a fülük helyén heg.

          Ezért vagyok, barnakislány, én

          Mostan ilyen fületlenül vén.

          Ingyom-bingyom kisangyalom, tyű,

          Legyél hozzám, ősmagyarhoz, hű!

Remélem, ez a mű mindenki számára világossá teszi, hogy ki vagyok én az ősmagyar irodalomnak és kim nékem az ősmagyar irodalom! Világos?! Akkor tegyétek le a fegyvert, adjátok meg magatokat és boruljatok le a nagyságom előtt!” /Csablonkay Menyő, a leghogyishívjákabb magyar költő/