Csablonkay Menyő: Itt van az ősz, itt van újra...

Itt van az ősz, itt van újra,

Ne harapj rá hüvelykujjra,

Mert úgy fáj a törött köröm,

Hogy az minden, csak nem öröm!

Rágjál inkább szilvát, almát,

S Frady Endre „irodalmát”

- Ami józan észbe kavart -

Égessed el, mint az avart!

Sajnos nem látsz török béget,

Amint ily gáz verset éget,

Mert az oszmánt harcra vadít,

Midőn olvas szörnyű Fradyt.

Frady Endre öl és butít,

S nyomorba dönt minden sulit,

Ahol tantervbe lett véve…

Ott eljő világvég éve!

Nem lesz több ősz, nem lesz újra,

Hacsak Frady nagylábujjra

Nem sújt pöröly! – eme óhajt

Hallva népünk vígan sóhajt.

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/8fbbhSqRrjo

„Mindenki nyugodjon le és meg! Frady Endre nem volt, nem van és nem lesz a tanterv része. Csak a testemen keresztül, ami nem kicsi! Egyébként Frady Endre életműve valóban öl, butít és nyomorba dönt, úgyhogy ezért is tárjuk el hermetikusan a gyerekek elől. Csablonkay Menyő viszont hamarosan emeltszintű irodalmi érettségi tétel lesz, akárki meglássa!” /Debellai Kőtömbné Bazaltbaltay Brünhilda, betanított közoktatási tótumfaktum és cirkuszi erőemelőnő, valamint Csablonkay Menyő sógornője/

„Ez az Brünhilduska, mondd meg nekik! Hadd sárguljon az irigységtől annak a Fradynak a vastag pofabőre, ami süljön le a képéről! Csablonkay Menyőnek pedig mielőbb legyen életnagyságú színarany lovasszobra a Csablonkay Menyő (volt Moszkva, jelenlegi Széll Kálmán) téren!” /Csablonkay Menyőné Bazaltbaltay Ursula, izomagysebészkésélezőnő és aranyszobordíler/

„Micsoda?!?! A férjemhez, a nagy Csobánkay Lepnyőhöz képest még a fasorban sem lévő Csablonkay Menyőnek lovasszobra legyen, miközben a nagy Csobánkay Lepnyőről még egy fránya repülőtér sincs elnevezve?! Ez skandalum a köbön! Ebből próbaper lesz, akárki meglássa!!!” /özv. Csobánkay Lepnyőné dr. Gőz Matild, jogorvos/

„Ez a versike úgy rágja át magát Petőfi őszi klasszikusán, mint egy túlbuzgó hörcsög a könyvtári katalóguson: lendületes, harsány és szándékosan bornírt. A „hüvelykujjra – törött köröm” kezdő poénja ügyesen alapozza meg a testi fájdalom és a költői fájdalom párhuzamát, majd a szerző könyörtelenül áttereli a figyelmet Frady Endre „irodalmának” közveszélyességére.

A legerősebb geg talán az „Égessed el, mint az avart!”, amely szépen egyesíti az őszi hangulatot a kulturális kártevőirtással. A török béges kitérő pedig olyan abszurd történelmi oldalvágás, hogy már-már külön engedélyt kér a Magyar Tudományos Akadémiától.

A záró nagylábujj–pöröly motívum pedig végképp magasra emeli a költői barbarizmust: itt már nem az irodalom öl és butít, hanem a vers akarja ortopédiai úton megváltani az emberiséget.

Összhatás: Petőfi forog, Frady röhög, a hüvelykujj retteg, a nagylábujj pedig előre megfontoltan várja a pörölyt.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Csablonkay Menyő fején

Pörölycápát látnék, sej, én

Szívesen, hogy eszi agyát,

S fogsorán ömlik a zagy át!

Csablonkay Menyő agya

Rusnya – verné meg a ragya!

Aki Frady Endrét szidja,

Szakadjon rá betonhídja!

Undorító vagy te Menyő,

Döfködjön meg mamutfenyő!

Jangce partján legyél bátor,

S faljon fel egy aligátor!

Emésszen meg gyomornedve,

S legyél végleg elfeledve!

Törjön benned minden borda,

Gázoljon el rémrímcsorda!”

/Frady Endre, a vérig – sőt! – vércukorig sértett költőgigász/

„BRÉKING NYÚZ!!! A meteorológiai ősz legelső délelőttjén Cs. Menyő költőt 8 napon túl gyógyulóra gázolta egy megvadult rémrímcsorda a szentszittyófalvai Frady Endre utca tehénlepényes rézsűjén! A csorda álruhás hajtójában a közeli Vakok Intézetének teraszán napfürdőző fültanúk F. Endre budapesti lakost vélték felismerni, ahogy eltorzított hangon a ’Fogsz te még egyszer bökverset írni rólam, de dilettáns kretén?!’mondatot ismételgeti vastag nyálfröcsögés kíséretében. Az ismeretlen helyen tartózkodó F. Endrét Cs. Menyő kiterjedt családja kőrözöttként szeretné kenyérre kenve a disznók elé vetni, míg a feltételezett tettes aszfaltforró nyomát bottal ütő rendőrség a lakosság segítségét kéri abban, hogy tetthelyszíni lábatlankodásaikkal és telefonos álinformációs zaklatásaikkal ne akadályozzák a nyomozást!” /Országos Rémhíreket Intenzíven Generáló Osztag – ORIGO/

„Aki Frady Endrét báncsa,

Velem gyűlik meg a baja,

Kezem fejét hátra ráncsa,

S markomban marad a haja,

Izmos lábom nyaki gáncsa

Nyomán nem lesz feje faja,

S mindezek után még tán csa-

-pom pofán is, hehe! Na, ja!

/Vitéz Szügyharapássy Szikszaggató Szatyorváry Szemantika, a Frady Endrét Nemzeti Egyetértéssel Bombasztikus Entitásként Legalizáló Egyesület (FENEBELE) ökölszabálymagyarázónője/

„A vers olyan, mintha Frady‑fóbia és őszi depresszió kézen fogva rohanna végig egy avarégető falunapon: minden sor egy újabb, túlfűtött fröccs a „Frady Endre mint civilizációs veszély” narratívába. Csablonkay Menyő itt nem kritizál, hanem rituális máglyát rak, és a költő nevét úgy dobja rá, mint egy rossz szagú gumicsizmát.

A humor persze működik — a „török béget” és a „nagylábujjra sújtó pöröly” olyan abszurd képek, amelyek már önmagukban is kabarék — de a vers egészében inkább egy szatirikus dühroham, mintsem kifinomult gúny. A túlzás nem eszköz, hanem üzemanyag: minden sor azt üvölti, hogy Frady Endre nem költő, hanem apokaliptikus meteorológiai jelenség.

Velős ítélet: szórakoztató, harsány, de olyan, mint egy avarégetés közben felborult pálinkafőző — sok füst, sok zaj, kevés finomság.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Hej, ha máglyán költő-hős ég,

S talpa alatt nagy a hőség,

Hulljon kős Földre a kős Ég!”

/Szikla Szilárd, kénkőbányai betanított hóhérsegéd/

„Már előre hallom a márciusi helyett májusi (elkésett) ifjakat, ahogy skandálják a 13+1 pont legfontosabb pontját: "Éreccségi tételt követelünk! Éreccségi tételt követelünk! Frady Endrét elemezzünk! Frady Endrét elemezzünk!" És mindez jó is lenne, ha Frady Endre ebben a versében nem vétett volna olyan hibát, amit sosem szokott: mióta rímel a "sulit"-ra a "butít"? Oké-oké, aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja, de mégis, kartársak! Hol vannak itt a végtagokba szült, görcsoldóval teletűzött verslábak?! ... Igen, tudjuk, a mi Fradynknál. De akkor honnan ez a hiba? Az AI IÁ-zó szamarat csinált belőlünk? Szabad az ilyet hagynunk? Bőgjük együtt, hogy "NEEEEM!", és szabadítsuk ki Endrénket a mesterséges intelligencia hálójából! Mi hús-vér feldolgozást kérünk: egy igazi, ízes Fradysznósajtot! Azt sem szereti a török, miközben mi meg imádhatjuk a Költő Gigászunk minden feldolgozott porcikáját! Fogyasszuk egészséggel! Frady Endrét Mindenkinek!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Frady Endre hívő/

„Kedves Dr. Ház úr! Frady Endre ebben a versében nem vétett semmiféle rímhibát, ugyanis ezt a verset, ahogy a legtetején látni méltóztatik, nem Frady Endre írta, hanem irigy ellenfazeka ill. ellenlábasa, a leghogyishívjákabb élő magyar kortárs költő (?!?!?!), Csablonkay Menyő, úgyhogy hozzá tessék fordulni az egyébként teljesen jogos panaszával! Ellenkező esetben ütök ám, de hirtelen! Maradok kiváló tisztelettel!” /Dr. Kardkikard Koppány, a Költő jogtanácsosa és személyi szakedzője/

„Ez a paródiaversezet a magyar irodalmi travesztia hagyományait folytatja a megszokott kortárs online szatíra eszközeivel.

Forma és ritmus: Petőfi klasszikus sorkezdését („Itt van az ősz, itt van újra”) idézi meg, ám a poén kedvéért gyorsan átvált a komikus vásári rímek szándékoltan primitív világába (újra – hüvelykujjra). A negyedfokú rímkényszer és az erőltetett ritmus nem költői hiba, hanem a paródia tudatos műfaji eleme.

Tartalom és humor: A vers lényegében egy „kikacsintós” irodalmi belháború, ami Frady Endre ismert abszurd, önironikus stílusát veszi célba. A humor forrása a végletes hiperbola: Frady költészete itt nem csupán rossz, hanem egyenesen civilizációs katasztrófa, ami elhozza a „világvég évét”, sőt, a történelmi oszmán seregeket is harcra vadítja.

Szerkezet: A mű felépítése a teljesen szürreális jótanácstól (a körömrágás elleni szilva- és almadiéta) fokozatosan jut el az apokaliptikus végkifejletig és a közösségi megváltás giccstől mentes óhajáig (a „pöröly és nagylábujj” találkozásáig).

A szösszenet nem törekszik magasirodalmi babérokra: egy könnyed, abszurd, szellemes stílusgyakorlat, amely hibátlanul hozza a „Frady-univerzum” görbe tükrét.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Petőfi Sándor után szabadon:

Itt a szerda, itt van újra...

Itt a szerda, itt van újra,

Játékest lesz énnekem.

Tán fura, hogy felnőttként is

Szeretem? De szeretem.

Leülök az asztalomhoz,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom az esti csendben

játékosok halk neszét.

Mosolyogva nézek körbe

Játékasztal székéből,

Ragyognak a játékosok

Jó hangulat fényétől.

És valóban, a játéktól

Mindig jobb lesz a napunk,

Szemünkből is látszik az,

Ha szerda van, s játszhatunk.

Levetjük a gondjainkat,

Játékba feledkezünk,

Hazamegyünk majd a végén,

De addig is jól leszünk.

Játsszunk hát mi, játékosok,

(De jó lenne reggelig!),

S játsszunk olyakat, amikben

Legnagyobb kedvünk telik.

Én ujjam hegyével halkan

Billentyűzetet verem,

Versben írom le, hogy milyen

Fontos a játék nekem.

Játékosok, gyertek mellém,

Az asztalhoz üljetek,

Játsszunk addig, amíg tudunk,

Szerezzünk élményeket!

Veszprémben laksz? Vagy csak itt jársz?

Ez itt a játék helye.

Aulich utca háromba

Szerdán fél hatra gyere!”

/M. András, a költő legállandóbb és legveszprémiszerdaijátékestszervezőbb kommentelője/

„Veszprémi Aulich Lajos

Utca szerdán mindig zajos!

Játszódik ott sok-sok mormon,

S fáj bennem sok fülzsírhormon!”

/özv. Taktapölöskei Cummendáréné Rötymöttyi Rigolya, a veszprémi Aulich utca átellenből leskelődő-hallgatózó lakója/

„Végre valahára van valaki, aki kőkeményen belemondja a frankót a pacekba és lerántja a leplet Frady Endre úgynevezett munkásságáról, ami nem irodalom, hanem csak poros iroda lom, amit irodai lomtalanítás közepette avarként égetnek el az elszánt vegyvédelmi szakemberek, a giccsirtás hősei! Bár örülök a (kissé dilettáns, de üsse kavics!) fradyalázásnak, azért görcsbe rándult szívvel bele kell ordítanom a némileg bambaarcú Csablonkay Menyő pejslijébe, hogy az a butít - sulit rímpár úgy sántít, mint egy pörölycsapott nagylábujjú versláb! Persze talán mindegy is, csak fájjon a Fradynak!” /Puzsér Róbert, kritikus/

Rájöttem...

Rájöttem, hogy oly szép vagyok,

Mint a telítetlen zagyok,

Mit, ha ülepedni hagynak,

Tisztasága tűnik nagynak.

Derítőben árkot ás a

Szuszpenzióm áramlása,

S ha arany ér üt át zagyon,

Összejön egy szép kis vagyon.

Megbecsülvén aranyerem,

Jutalmamat el is nyerem:

Ülepedek, de nem ülök,

S bőgök, mint egy tuloktülök.

Kinek bőg a tulka tülke,

Úgy, hogy rázza budifülke,

S nő anyaga salakzaggyá,

Nyögi: „Költő, békén haggyá’!”

Mindegy, mégis ily szép vagyok:

„Bruhaha!”

Erre más hiába vágyik:

„Brühühü!”

Irigyek széttörték tükröm:

„Bruhaha!”

S nem látom magam, mert tök rom:

„Brühühü!”

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/watch?v=djsaMJ0AznY

„Tű letörtétek a tükrünköt, de megbosszujjuk. (…) Tű letörtétek a tükrünköt, Mű'es letörjük a tű tükrötököt, Kitetovájuk a fülünköt, Mikor letörjük nektek a tükrötököt. Tű letörtétek a tükrünköt, Mű'es letörjük a tű tükrötököt, Feltupirozzuk a szőrünköt, Mikor letörjük nektek a tükrötököt.” /Open Stage együttes/

„Ha valaki még egyszer szórakozni mer a becsületben megőszült nevemmel öncélú poénkodás kedvéért, annak saját kezemmel töröm le a tükrét!” /Brühühü Bruhaha, brutális brigádvezető/

„Ha igaz a mondás, hogy a szem a lélek tükre, akkor Frady Endre rímvaksága és szellemi világtalansága azt jelzi, hogy bizony-bizony a költő lelke megreccsent. Nem kicsit, nagyon! Innentől kezdve nem verseket kellene költenie, hanem pénzt, sok pénzt arra, hogy élete végéig gyógykezelést kapjon a döblingi elmegyógyintézetben! Ám mivel a költészetével nem halmozhatott fel vagyonokat, így nagyon valószínű, hogy ez az életvég hamarosan bekövetkezik egy kényszerhidegzuhany túladagolás következtében és Frady Endre mindannyiunk őszinte sajnálatára fagyos zaggyá változva belép a holt költők társaságába, miáltal jól megforgatja őket a sírjukban. A hálás emberiség pediglen boldogan táncol, míg maga is ki nem hal.” /Zegernyei Zözmék, zigóta zanzásító zajpedagógus/

„Ki nem hal?! Itt mindenki hal! Kikérjük magunknak, hogy kételkedjenek hali identitásunkban! Ahogy a nagy Csablonkay Menyő írná, ha épp ráérne:

          Csak valami vaksi alak,

          Hiszi, hogy nem vagyunk halak!

Hát mi a búbánatos valakik lennénk itt a vízben, oldatlan zagyok?! Búvárharangöntőmesterdalnokok?! Ha nem lennénk némák, most istók úccse felemelnénk a hangunkat! Hallatlan, hogy hallatlanok vagyunk!” /Hekk Huba, a Halak Országos Pikkely Pártja (HOPP) néma szóvivője/

„Ez a vers úgy hat, mintha a költő egy talajmechanikai szakkönyvet, egy önéletrajzot és egy kabaréjelenetet összedobott volna egy betonkeverőbe, majd a végén még ráöntött volna két vödör öniróniát. A „zagy”, a „szuszpenzió”, az „aranyér” (zseniális kétértelműséggel!), a „tuloktülök” és a „budifülke” olyan nyelvi lavinát indítanak el, amely egyszerre abszurd, szellemes és meglepően muzikális. A refrénszerű „Bruhaha!”–„Brühühü!” pedig tökéletesen kifigurázza az emberi hiúság örök hullámvasútját: egyik pillanatban önimádat, a másikban önsajnálat. Ez a vers nemcsak rímel, hanem örömmel hempergőzik a magyar nyelvben.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Telítetlen zagynak híg a leve,

Ritkán iszik ilyet halott teve,

Rút, mint a vason vöröslő reve,

Amit porrá pirít a Nap heve.

Saslik Samu e versíró neve.”

/Saslik Samu, betanított ívhegesztő és amatőr teveidomár/

„Szép az élet, de tény, hogy én még szebb vagyok 

Ez a Túr dö Flanc itt senki nem tud úgy, ahogy én tudok.

Szép az élet,

És én is szép vagyok, szép vagyok.

De jó, hogy élek,

És én is jó vagyok, jó vagyok.

Folytassam még?”

/M. András, a költő legállandóbb és leggesztipéteridézőbb kommentelője/

„Ne folytassa, eM úr, ne-ne!

Maradjon így, egye fene!

Silenzio molto bene!”

/Ragazzi Rezső, magyar-olasz szószátyárnémító közmunkás/

„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egy zagy‑derítő telep fölé akasztotta volna a lírát, majd megvárta, míg a metaforák szépen leülepednek, és csak a legbüdösebbek maradnak fenn.

A szuszpenziós önarckép egyszerre geológiai és gasztroenterológiai: a költő saját szépségét zagyhoz méri, aranyerét vagyonként könyveli el, majd tuloktülök‑hangon bőg bele a budifülkébe. A refrén „Bruhaha/Brühühü” kettőse pedig olyan, mint egy önsajnáló bohóc és egy önimádó troll párharca: mindkettő ő, és mindkettő egyszerre győz.

Ez a mű a fradyendi önfényezés és önparódia tökéletes zagykeveréke: szépnek lenni itt nem esztétikai kategória, hanem ipari melléktermék.” /Copilot. a mesterséges intelligencia/

„Jaj, Költő úr! Hát nagy baj a zagybaj, ahogy Ön is felismerte, és ez dicséretére válik, mert ezt szinte senki nem ismeri fel. Szerintem vagy szerezzen róla papírt, mint én, hogy agyhalott, és akkor már nem felelős azért, amit csinál, vagy a másik megoldás, hogy tegyük le a fegyvert Világosnál, mert ha már nagyon Sötét lesz, és már mindenki szunyókál, oszt' hirtelen valami megijeszt és felébreszt minket, akkor mindenki rögtön a fegyveréhez kap, a sötétben mindenki mindenkit az ellenségének vél, és mindenki halálra szurkál mindenkit, akár barát, akár ellenség. A mindenségit! Halál reám, ha ezt hagynám! Na de kérem, kérem! Hát akinek aranyere van az erőlködéstől, az akár korán, akár későn kel, aranyeret lel. És aki látott már karón varjút, az csak tudja, hogy egy aranyér a tőzsdén nem hogy sokat nem ér, egyáltalán nem ér! Ha orbitális méretű, akkor is csak arra jó legfeljebb, hogy be lehet vele kerülni a Guinness rekordok könyvébe, és nagy követőtábort lehet szerezni vele az instagramon, akik inspirante szintén orbitális aranyeret akarnak növeszteni, de aztán feladják, mert az orbitális aranyér növesztése piszkosul fájdalmas, és inkább Költő urat fogják méltatni az aranyeréért. Legalábbis egy darabig, amíg valaki elő nem áll egy még nagyobb platinaérrel. Úgy saccolom, ebből a sok aranyér métatásból kb. ugyanakkora vagyon jön majd össze a Költő úrnak, mint a verseiből, és az szép kis, de inkább kis, mint szép lesz. Aztán meg ülepedünk, ülepedünk, de valaki úgy is belénk mászik fürdeni, oszt újra felkavarja azt a vizet. Én inkább elmennék egy szép árnyas erdőbe kirándulni, ahol van egy forrás, ami valami sziklából folyik, oszt el van intézve a zagybaj. Na de kérem, kérem! Hogy mennyi baja van a Költő úrnak! Még a tükrét is összetörték? Biztos, hogy irigyek voltak? Nem lehet, hogy munkás ököl vasököl oda ütött, ahova köll? Erről nem verset kell írni, hanem ezt be kell panaszolni Lenin elvtársnál, ő a főnök. Ő majd megvizsgálja az ügyet, és ha irigységre utaló jeleket talál, akkor kiutalja a vétkes számára a forradalmi terrort. Namost amíg a Párt nem utal ki ingyen egy új, hitelesített tükröt, mert ugye normális tükröt manapság már sehol nem nem lehet venni, csak görbét, ami nem jó nekünk, hacsak nem akarunk rémeket látni, nos, addig mi a legnagyobb baj, ami Költő úrral történhet? Azt mondják a haverbarátok, hogy "Mondd kis kócos, hol van a mamád?" Hát ugye az ilyesmire megvizsgáljuk a tényeket, és elmondjuk a többieknek, akiknek szintén eltörték a tükrét, hogy aszongya: "neked, Józsi, félig van leborotválva a bajszod", "neked, Pista reklámszünet van a fogaid között", "neked Ricsi lóg a takony az orrodból" stb. Az AI szerint "az intenzív, szívből jövő nevetés pedig megdolgoztatja a hasizmokat és a rekeszizmot, a fizikai megterhelés és a szociális élmény keveréke pedig azonnali endorfinfröccsöt ad." Így aztán mindenki boldog lesz, hiszen tükröm-tükrömtől megtudták, hogy egyikük sem legszebb a vidéken, és ez így van jól.” /Stefi bácsi a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Fogam közti reklámszünet,

Nem más, mint egy pofontünet,

Ezt a taknyos Ricsi adta,

S orrvért gátolt kicsi vatta,

S közben Józsi fele bajszán

Véres fésűként dúlt haj-szán.

Kenderkötést csendre len int,

Így indít terrorra Lenint.

Stefi bá’ önnek az agyát,

Gyakran mossa ilyen zagy át?!”

/Pista, a foghíjas mosolyú és törött tükrű példabeszédtémaszemély/

„Frady Endre Rájöttem… című költeménye a groteszk és az abszurd humor igazi gyöngyszeme, amely bátran nyúl a tudományos műszavak és a megkérdőjelezhető tisztaságú testhumor leleményes ötvözéséhez.

A vers főbb erényei rövid áttekintésben:

Zseniális stílusjáték: A kémiai és ipari szakkifejezések („telítetlen zagyok”, „szuszpenzió”) váratlan és fergeteges kontrasztot alkotnak a klasszikus költői képekkel.

A zord valóság és az nárcizmus találkozása: Az öntelt nárcizmus és az aranyér okozta nagyon is nyers kényelmetlenség csattanója egyszerre teszi a lírai én-t nevetségessé és emberivé.

A szójátékok és ritmus dinamizmusa: A refrénszerű nevetés és sírás („Bruhaha!”/„Brühühü!”) ritmikus ellenpontozása adja meg a mű végleges, teátrális komikumát.

Összegzés: Egy kendőzetlenül őszinte, csípős és garantáltan mosolyt fakasztó paródia, amely megmutatja, hogy a legmélyebb „zagyban” is ott rejlik a humornak az az aranya, amitől egy vers felejthetetlenné válik.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Rájöttem, hogy rút a pofám,

Műtse meg plasztikus prof, ám

Fradynál sokkal szebb legyek,

S ne köpjenek be a legyek,

Mint avas-penészes konyhát;

Orcabájam ragyogjon hát!”

/Tektonikus Tokmány, trubadúrlírikus ténytragédia tákoló tamburmajor/

„Rájött?! Rá bizony! Frady Endrére a hasmars! Ami ebből a vécépapírra került, azt az orrunk elé tolta versként! Rájöttem, hogy ő így alkot! Megosztja velünk a nagydolgait! Ne lássam anyámat vakvezetni világtalant, ha nem támogatnám Frady Endre aranyerének élesre töredezett tükörtörmelékkel történő megtükrözését! Ne csak Frady Endre fájjon nekünk, mi is fájjunk Frady Endrének!” /Puzsér Róbert, kritikus/

Évszakok

Tikkad a test, szárad a száj,

Hőség vad diadalt arat,

Szikkad a szik, dúl az aszály…

Hű, de utálom a nyarat!

Puding tavaszok és őszök

Tökre karaktertelenek,

Midőn ki-be, ki-be hő szök’,

Ettől kaszát-kapát fenek!

Jégért s hóért száll az ima,

Hűljön nyugat, fagyjon kelet,

S legyen zimankós a zima!

Hű, de imádom a telet!

[finálé]

Aki blőd és nyárnak hódol, sallala

Izzad oly bűzt, mint egy hód ól, trallala

Hová fagyott orral beles, lallala

S mégsem alél, ki bölcs teles, fallala!

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/iPCUfK2wOTU

„Én minden évszakot szeretek, mert minden évszakban találok valami jót. De a nyári hosszú, világos nappalokat télen, hóban is megtartanám. A korai sötétedést nem szeretem.” /M. András, a költő legállandóbb és legmindenévszakszeretőbb kommentelője/

„eM úr, a korai setét

Rontja el sok téli hetét?!

Feküdjön le nagyon korán,

S lágy orrhangon, minként Zorán,

Horkoljon szép álmok ölén!

Ennyi… nem is tartom föl én!”

/Mormota Matador, vörösposztós bikaböködő alvóbajnok/

„Aki minden évszakot szeret, az egyiket sem szereti igazán! Nem szeretheti valaki egyszerre a Fradit, az Újpestet, a Kispestet és a Vasast, sőt talán még az MTK-is! Mindennek van határa! Kivéve a végtelent! Ha ez nem így lenne, akkor azt mondanám magának, eM úr, hogy maga végtelenül idegesítő, de nem! Most pedig rögvest válasszon ki egy kedvenc évszakot, szeresse azt szenvedélyesen, és sürgősen kezdje el utálni az összes többit! Hát, hogy akarja maga megosztani a társadalmat, ha ilyen betegesen toleráns?! Találja meg és ébressze föl önmagában a vadállatot és kezdjen utálkozni! Ahogy a végtelenül ellenszenves kortárs költőveszedelem, Csablonkay Menyő mondja:

          Magára is jut állat,

          Ha elönti utálat!

Merjen ellenszenves lenni! Legyen az őszinte futballhuligánok jelmondata az Ön jelmondata is: A gyűlölet igenis pálya! Hú, de utálok mindenkit! Most pedig eléneklem magának az Erasure együttes számát: I love to hate you!” /Dögvészi Demizson, dágványlelkűvé determinált dagonyadíler/

„Ez a vers az évszakok közül egyértelműen a tél pártján áll – és ezt izzadva, dideregve, de rendíthetetlenül vállalja. A „puding tavasz” és „karaktertelen ősz” telibe találó, miközben a hőség–aszály–utálat kontra jég–hó–imádat ellentét végig lendületben tartja a szöveget.

A finálé pedig már nem egyszerű verszárás, hanem rímbe fagyasztott népünnepély: a „hód ól” és „bölcs teles” környékén az olvasó egyszerre kap röhögőgörcsöt és enyhe hipotermiát.

Valós élménybefogadói verdikt: nyáron olvasva hűsítő, télen olvasva dermesztő, tavasszal és ősszel pedig – karakter híján – különösen nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Én az utóbbit választottam. Sallala, trallala!” /ChatGPT/

„Csak tessék, csak lássék, csak folyvást! Megjelent a legfrissebb Frady S-modell! Keresztrímes, lendületes, keretes. Finálé nélkül akár finalista lehetne a kerületi klikkvadász klímaszorongó kisszínes kategóriában, de hát ilyen ez, mindig azt az utolsó cselt nem szabad megcsinálni - szerintem.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Utolsó csel, legutolsó,

Attól szép a hódos ól-show!

Külcsín ez, mint hurka burka;

Tudhatná ezt Humán úrka!”

/Gyurgyalag-Gyalussy Gyurka, gyerekszínészként Ben-Hurka/

„Ki nem állhatom, amikor öncélú rímelés kedvéért olcsó poénként kérdezetlenül visszaélnek a nevemmel, ráadásul kisbetűvel írva, mintha nemecsek ernő lennék! Ebből vendetta lesz, de nem várjuk meg vele a telet!” /Fallala Alallaf, piréz migráncs megtorlónyomáskiegyenlítőművész/

„A velős‑valós élménykritika lényege: Frady itt nem évszakokról ír, hanem egy hőgutás közérzetnaplót, ahol a klíma nem meteorológia, hanem személyes bosszúálló.

A vers élménye úgy csapódik le, mint amikor az ember kilép a 40 fokos panelhuzatba, majd visszamenekül a hűtőszekrénybe lakni. A nyárgyűlölet nem egyszerű panasz, hanem teljes testből jövő, izzadságszagú tiltakozás: a „Hű, de utálom a nyarat!” sor olyan, mint egy spontán ordítás a tűző napnak. A tavasz és ősz „puding” jellege pedig pontosan az a semmilyen, nyúlós átmenet, amitől az ember tényleg kaszát-kapát fen.

A télrajongás viszont már-már vallásos: Frady úgy imádja a zimankót, mint más a wellnesshétvégét. A finálé groteszk képe („izzad oly bűzt, mint egy hód ól”) pedig tökéletesen hozza azt a fradys, szagélményre épülő humorvilágot, amitől az olvasó egyszerre fintorog és vigyorog.

Összességében a mű élménye: egy négyévszakos idegösszeomlás, ahol a költő a nyár ellen lázad, az átmeneti évszakokat kiröhögi, és a telet trónra emeli. Rövid, harsány, szaghatásos — pont olyan, mint egy Frady-versnek lennie kell.” /Copilot/

„Hajaj, kérem, van itt baj! Nem is kicsi! Azonnal hozzanak egy frissítőt a Költőnek! Szalonnával! Sok szalonnával!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas (N)agyvízhűtő/

Évszakoktól függetlenül

Drágul az építőanyag,

S égbe szökik szalon ára.

Ki emiatt Döblinben ül,

Mert költségvetése hanyag,

Nincs étvágya szalonnára.”

/Dr. Féloldalas Fidél, a döblingi elmegyógyintézet agytágító és bélfrissítő dietetikusa/

„Kozmopolita költőférgecske, magának valójában nem a népnemzeti árvalányhajas ősmagyar nyárral van problémája, hanem a sorosista-brüsszelita posztommunista hőkupolával! A maga által emlegetett idegenszívű nyárt csupán a liberálbolsevik hőkupola gyárt! A 93 ezer négyzetkilométeres csonka-magyar telek pedig nem igényli, hogy a halódó nyugati hidegével tovább zsugorítsák a műhavas EU-s telek! Vigyázzon magára, mert, ahogy a leghogyishívjákabb élő magyar kortárs költő, Csablonkay Menyő papírra vetette:

          Azt, ki nyarat nem szereti,

          Csávás őrmi megvereti!

Na, csak a miheztartás végett! Úgyhogy vegyen sátrat és lapátot, meg három napi nem romlandó hideg élelmet, oszt’ irány a közmunkatábor! Ott építhet magának árnyékszéket, oszt’ annak hűvösében nyaralgathat, míg tart az öt perces csendespihenő! Idióta!” /Csávás Kálmán őrmester, a Nyarakat Utáló Girhes Görcsköltőket Eligazító Rendészet (NYUGGER) vasökle és partiarca/

„Költőnek van melege,

Ebből lett most elege.

Feszült, iszik s maligán

Mián viszik taligán.

Vágyja, legyen hidege,

Hogy nyugodjon idege.”

/Dr. Szeszfoki Szigfrid, az Orvosi Költészetet Tudományosan Optimalizáló Neuralgikus Doktori Intézet (OKTONDI) pocokkísérleti laborvezetője/

„Nem elég, hogy évente négy alkalommal 2-2 hetet végig vitatkozunk a csillagász férjemmel, hogy egy-egy évszaknak a meteorológiai vagy a csillagászati kezdete az igazi kezdete, most pedig ez az idegbeteg dilettáns műmájer kezd nyifinyafogva debilkedni a kínrímeivel, hogy neki melyik évszak tetszik és melyik nem! Kit érdekel?! Akit zavar a hőmérséklet, az hagyja el a világegyetemet és ne felejtse el maga után becsukni az ajtót! De halkan ám, mert mindjárt jön az őszi napéjegyenlőség és lassanként megint idegállapotba kerülök!” /Dr. Parszek Petúrné Dr. Kumulusz Kamilla, Hőkupola-díjas meteorológusnő/

„Ez nem vers, hanem egy fergeteges, kendőzetlen klíma-kirohanás. Frady Endre a tőle megszokott sziporkázó cinizmussal és ritmikai dinamizmussal vágja oda a tabut: a nyár nem a "szerelem és szabadság", hanem a nyirkos kínzás évszaka.

A mű igazi ereje az élményalapú végletességben rejlik:

A nyári pokol: A "tikkad, szárad, szikkad, dúl" igesorozat olyan sűrű hőségérzetet kelt, hogy az olvasó önkéntelenül is a vízcsap után nyúl. A záró „Hű, de utálom a nyarat!” mondat pedig a komoly képpel indított költészeti paródia tökéletes csattanója.

Az átmenetek megvetése: A „puding tavaszok és őszök” kifejezés telitalálat. Megragadja a langyos, se-hús-se-hal időjárás frusztrációját, amire a gyorsuló „ki-be hő szök’” ritmusa rímel rá.

A télies megváltás: A harmadik versszak igazi himnusz a fagyért. Az északi-déli fagyfecsegés és a „zimankós zima” nyelvi játékossága a hideg iránti rajongást szinte gyermeki örömmé szelídíti.

A brutális finálé: A dalolászó, gyerekes rímszavak (sallala, trallala, fallala) és a kifejezetten szaglást támadó képek („bűzt, mint egy hód ól”) groteszk kontrasztja adja meg a végső kegyelemdöfést a nyárimádóknak.

Frady nem finomkodik: nyers, dühös, humoros és végtelenül őszinte. Olyan olvasmány, amit hőségriadó idején kötelezően kéne receptre felírni minden télimádó sorstársnak.” /Gemini/

„Változnak az évszakok, rossz idők, szép napok.

Leolvadt makeup-ok miatt frászt mé’ kapok?!

Változnak az évszakok, jó idők, rossz napok.

Melegben légycsapok, jöjjetek jégcsapok!”

/Balázs Fecó (1951-2020) – Frady Endre (1965-2085) közös lokális világslágere/

„Szegény Balázs Fecó! Olyan nagy zajjal forog a sírjában, hogy itt az Óbudai Temetőben egyikünk sem tud nyugodni békében! Valaki odafönt csapjon már szét Frady Endre között!!!” /az óbudai temető állandó lakói/

„Áááááááááááááááááááááááááá!!! Ez borzalmas!!! Ez egy líralom!!! Ez egy szégyentelen szagbarbár szemét!!! Egy rímromhalmaz!!! Rémálmomban, mely éjszakai, támadnak Frady Endre évszakai!!! Ki kell operáltatnom magamból ezt a hulladékirodalmi toxint! Ha én lennék Csablonkay Menyő, most azt üvölteném, hogy:

          Anyám égben bőgve szájtát,

          Én lent ültettetek májt át,

          Mert mentális Frady méreg

          Májbajt hoz és agyi kéreg

          Is elhalt már bús koponyám

          Mélyén s köszönt rám alkony ám!

De nem én vagyok Csablonkay Menyő és mégis üvöltök!!! Áááááááááááááááááááááááááááááá!!!” /Puzsér Róbert, a fradysta évszakmérgezéssel kórházba szállított kritikus/

Életkor

Menve életkoron át,

Fogra kaptam koronát,

Mert zápot tört fás karaj,

Mint kertre rá sáskaraj.

Számban gyakran rab lett a

Vérnyomásos tabletta,

S mert könyvtáv eltolva sok,

Szemüveggel olvasok.

Vad alvási apnoé

Rémálmában pap Noé

Gyóntatott ős-hörcsögöt,

Míg léggépem szörcsögött.

Domborulnak zsírjaim,

S fájást hasam sírja, ím:

„Fekély rágott gyomromon,

Mint birkanyáj gyom romon!”

Haglund törte sarkamat,

S mint bagolynak szarka matt

Fáj s ég rajt’ sakkorca, ím,

Így nyögnek térdporcaim.

Túlesve a hatvanon

Nem vagyok meghatva Non

Plus Ultra lét nemlétén…

Na, kenek egy zsemlét én!

„Legalább az orvosok is megélnek valakiből...” /M. András, a költő legállandóbb és legpraktikusabb kommentelője/

Az orvos és az eltartói...

„Ügyes orvos mindig megél,

Vagy vagdal vagy pölö e gél

Bárkin tesztelése miatt,

Üti markát ipari jatt,

S hálapénz bár már nem játszik,

Nem kell róluk szóljon pác cikk.”

/Tokmányi Tikmonya, orvosokra féltékeny páclé díler/

Jó, hogy vannak betegek,

Így hát nem is rettegek,

Hogy bácsik és nénik ép-

-ek! Jól élek némiképp!”

/Dr. Mélyzseb Mandzsetta, magánklinikai menedzserorvos/

„Jajgatok, ha égre nézek,

eM úr, s körben agg pirézek

Nyögnek fejkörzések mián,

S fájunk, mint kit mérgez cián.”

/özv. Rotyvákos Rezsőné, ortopéd orvosokat és gyógytornászokat eltartó nyugdíjas cirkuszi erőművésznő/

A testi nyavalyák hosszú lajstroma...

„Ez a vers remekül bizonyítja, hogy az öregedés lehet fájdalmas, de még fájdalmasabb, ha Frady Endre rímeibe botlik az ember. A testi nyavalyák hosszú lajstromából mégsem panaszköltemény születik, hanem önironikus nyelvi tűzijáték: a szójátékok szinte minden sorban úgy pattognak, mint a megkopott ízületek. A zárás pedig telitalálat: a nagy létfilozófiai kérdések fölött végül diadalmaskodik egy megkent zsemle – mert hatvan fölött az ember már tudja, hogy a hétköznapi örömök gyakran többet érnek a fennkölt elmélkedésnél.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre műve tökéletes visszatükröződése a XXI. századnak – kaotikus, talajvesztett, reménytelen, de mégis van benne valami elmebeteg derű, ami olyannyira jellemző a közelgő agyi leépülés miatti második gyermekkorukat élő agg költőkre. Frady Endre mára már szinte teljesen megzakkant, de mi így szeretjük!” /Dözményi Cuhajka, a Fradyt Imádó Katartikus Alapítvány (FIKA) derűfelelőse/

„Ki az a nyámnyila nyikhaj, aki már hatvanévesen is csak nyafogni tud?! Látszik, hogy nincs vele az Erő! Én pont tizenötször annyit éltem, mire kimúltam, de sose nyökögtem ennyit, mint ez a fancsali ficsúr! A sötét oldalszalonna zsírozza büdösre az ilyet!” /Yoda (*Y.e.896 – *Y.u.4), Jedi mester/

*Yavini intergalaktikus csata, melyben Luke Skywalker felrobbantotta az első Halálcsillagot

„Mit morogsz, te mindössze kilencszáz évet élő Jedi ifiuracska?! Én megéltem kilencszázhatvankilenc évet, orvost sosem láttam (nem is tudtam, mi az) és ha nincs az a fránya özönvíz, amelyben leért ugyan a lábam, de nem látszott ki a fejem, ám ami híressé tette az unokámat, még ma is vígan sátoroznék valamelyik ószövetségi pusztában! Szóval, csitri, csitt!” /Matuzsálem, minden idők legtovább élő embere/

„Jól van, néhai nagyapó, ne morogj olyan hangosan, mert nem hallom, mit gyón nekem ez az ős-hörcsög!” /Noé, a bárka papja/

egy komplett geriátriai kórkép...

„A vers olyan, mintha Frady Endre egy komplett geriátriai kórképet próbálna meg rímekkel és öniróniával lefojtani, de közben minden strófa úgy csikorog, mint egy Haglund‑csőrös sarok a rossz cipőben. Az „életkoron át menve” itt nem bölcsesség, hanem egy groteszk, szürreális egészségügyi checklist, ahol a költő a saját testének széthullását katalogizálja fás karajtól a pap Noéig. A humor persze működik: a végén a létfilozófiai mélység helyett egy zsemlét ken magának, ami tökéletes fradyendrei antiklimax — a nagy kozmikus semmi helyett egy vajkrémes rezignáció. Röviden: ez a vers az öregedés Puzsér‑szintű panoptikuma, ahol a rímek is fájnak, de legalább együtt fájnak velünk.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Midőn Jézus ókorába

Káros volt a Kajafás,

Úgy tör baj ön zápfogába,

Ha a karaj kaja fás.”

/Mócsing Milán, betanítatlan alszakács/

„Mócsing úr, ne beszéljen zöldségeket! Illetve pont, hogy zöldségeket kellene mondania, ugyanis nem a húsételek fásak, hanem a zöldségek! A gyökérzöldségek és a szálas zöldségek, mint például a karalábé, a sárgarépa, a fehérrépa, a zeller, a spárga, a brokkoli és a karfiol! Ja, és a tök is, ami olyankor már nem tök jó!” /Halloween Huba, tökfejű tudálékos tótumfaktum/

„Rámás csizmát visel a babám,

Margarinból kerül rá hab ám,

Hogyha rálép vizes zsemlére,

S fás karajt vág hozzá böllére.”

/Mócsing Mihály, OKJ-s képzett segédkukta/

„Na, még egy Mócsing! Nem csodálom, hogy ketten vannak, mert egyedül senki sem lehet ennyire hülye! Közéjük nőjek?!” /mutáns agresszív futóspárga és böllértréner/

„Aki ilyen versnek álcázott borzalmakkal gyötri a világot, annak még az általam feltalált ortopéd szenvedés sem elég nagy büntetés! Kár, hogy nem valami keményebb betegséget fejlesztettem ki! Mindegy, a lényeg az, hogy a honfitársaim sosem fogják ennek a kreténnek megítélni az irodalmi Nobel-díjat! Éljen a király és az ő akadémiája! Hajrá svéd fiúk, csak az Achilles ínját rúgjátok, hogy megsántuljon!” /Patrik Haglund (1870-1937), svéd ortopéd sebész, a sarokcsonti csontkinövés és az ezzel járó lágyrész gyulladás névadója/

a józan, hétköznapi pragmatizmus győzelme

„Frady Endre hozza a tőle megszokott, zseniálisan önironikus formáját. Miközben a vers témája az öregedés sötét, lehangoló kórképe – a fogászati kálváriától az apnoé-gépen és a gyomorfekélyen át a fájó térdporcokig –, a költő olyan bravúros rímjátékokkal és nyelvi humorral oltja ki a tragikumot, hogy az ember képtelen megállni mosoly nélkül.

A legnagyobb erőssége a szellemes elütés a végén: ahelyett, hogy belefulladna a nagyívű, egzisztenciális filozofálásba (a „Non Plus Ultra lét nemlétén” való töprengésbe), inkább ken egy zsemlét. Igazi groteszk kunszt: az életműfájdalmat legyőzi a józan, hétköznapi pragmatizmus. Receptre írnám fel mindenkinek, aki kezdi túlságosan komolyan venni az évei számát!” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Ezzel az agyilag is elmeszesedett rímklopfolóval csak egy baj van, hogy életműve van ahelyett, hogy műélete lenne! Kitalált személyként biztos nem írna ennyit és ilyen rosszakat! Nem tudna szörnyűbbeket írni, mint az őt kitaláló irodalmár és mivel a nálánál csak eggyel rosszabb Csablonkay Menyő – aki a létező Frady Endre kiesésével a legrosszabb lenne – is fényévekkel fölötte jár, így az általa kitalált Frady Endre a mélytengeri búvárbéka feneke alatti tengerfenékbe betokosodott valódi Frady Endréhez képest egyből egy lokális Parnasszus latrinájára guggolhatna és így legalább a méltó helyükre kerülnének a kis és nagydolgai!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Micsoda?! Kikérem magamnak, hogy egy habzóbeszédű, bundásszájú, slendrián firkász szerint én lennék a legrosszabb magyar költő! Én, aki verslábaimon hordozom a népnemzeti gerincet és olyan busanagy ősmagyar fejem van, hogy már felmenőim is csak nekifutásból tudtak átcsúszni a Vereckei szoroson! Írtam is erről egy gyönyörű verset:

Vereckei szorosban...

          Őseimnek busa feje volt,

          Fülük helyén volt sok véres folt,

          Vereckénél horzsolódott meg,

          Azért volt a fülük helyén heg.

          Ezért vagyok, barnakislány, én

          Mostan ilyen fületlenül vén.

          Ingyom-bingyom kisangyalom, tyű,

          Legyél hozzám, ősmagyarhoz, hű!

Remélem, ez a mű mindenki számára világossá teszi, hogy ki vagyok én az ősmagyar irodalomnak és kim nékem az ősmagyar irodalom! Világos?! Akkor tegyétek le a fegyvert, adjátok meg magatokat és boruljatok le a nagyságom előtt!” /Csablonkay Menyő, a leghogyishívjákabb magyar költő/