Szerelem

Szeretem a kisangyalom!

Szívemben benn van egy halom

Érzelemgóc kötegelve.

Szerelemnek ez az elve.

Lelkem ebbe úgy beszédül,

Mintha szájam szamojédül

Plankton népdalt intonálna,

S tarkón tuszkolna egy bálna.

Szerelmesen kóválygok itt,

S szétesnék, de jó Epokitt

Módján fog Ő, el nem ereszt,

S erősít, mint andráskereszt.

   refr.:

   A szerelem fényes verem,

   Belé esni magam töröm!

   Itten romantika terem,

   Tőrő-töttő-töröm-töröm!

Nem ér nagy baj, se kis bajka,

Hogyha csókol édes ajka,

S ha volna kívánságlistán,

Ölnék érte poént is tán.

Szül nekem sok szép kis kölköt,

S holt viccért bár hóhér fölköt,

S fúlva lengek kötél végén,

Rég voltam ily boldog, rég én!

   refr.:

   A szerelem fényes verem,

   Belé esni magam töröm!

   Itten romantika terem,

   Tőrő-töttő-töröm-töröm!

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/7-cfR-Moils

„Unalmas a házasság? Jön a szerelem? Van ilyen...” /M. András, a költő legállandóbb és legcinikusabb kommentelője/

„M. András, veszprémi lakos, hirtelen megfontolású cinikális bűnelkövetőt a Magyar Házassági Szakszervezet (MHSZ) nevében ezennel azonnali esküvőre kötelezzük. Feleségtulajdonsági igénybejelentő lapját három felokmánybélyegzett példányban kitöltve még a mai napon adja le az Ásó-Kapa-Nagyharang Egyesület sürgősségi ügyosztályán! Fellebbezésnek helye nincs!” /Dr. Erőizom Edömér, életfogytiglani párszervezési főelőadó/

„eM úr, az ön cinizmusa

Jóval nagyobb, mint az USA

Elnökének csúcs-egója!

Rúgja meg egy izom-gólya!”

/Dr. Szotymándi Szotyola, anyakönyvvezető és válópermentesítő ügyvéd/

„Ez a vers olyan, mintha a szerelmi líra és egy enyhén szavatosságát vesztett kabaréjelenet véletlenül ugyanabba a turmixgépbe esett volna. A „szamojédül plankton népdalt intonáló” száj, a tarkón tuszkoló bálna és az Epokittal megerősített érzelmi állapot olyan képtársításokat szül, amelyek a józan ész számára már csak távoli rokonok. Frady azonban nem is a mély lélektani hitelességre hajt: itt a szerelem egy örömteli nyelvi bolondéria, ahol a rímek és a képtelen ötletek vidáman kergetőznek egymással. A vers egyszerre bugyuta, groteszk és kedves, mintha egy szerelmes ember lázas álmait hallanánk felolvasni egy vidám pszichiátriai osztály irodalmi szakkörén. A verze utolsó sora olyan őszinte boldogságot sugároz, hogy az ember már-már megbocsátja a plankton népdalt is.A refrén pedig olyan fülbemászóan bugyuta, hogy az ember önkéntelenül is dúdolni kezdi – és ez talán nagyobb dicséret, mint amilyennek elsőre hangzik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Nahát, Költő úr! Szerző, cím, versszakok, szótagszám, rímek, téma. fej, tor, potroh?! Ez egészen versszerű lett... mármint olyan hagyományos, klasszikus, maradi, ortodox, régivágású, fontolva haladó. Na jó, nem a szavak... vagy a mondatok... vagy a szöveg, de valahogy mégis! Hát, szívesen megnézném, milyen inspirált művek születnek majd, amikor jövőre a mázlista emelt szintű érettségizők megkapják a feladatot, hogy rajzoljanak hozzá valami szépet.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Az én szintem emelt-e

Akkor is, ha nem ELTE

Rajzszakára megyek én?!

Mindegy, hordóm egye kén,

S marjon sav a boromba’,

S legyen a lét goromba,

S ha kreálok szépet is,

Se t’om, eF úr, mé’ Petis!”

/ifj. Irsai Olivér, jövőre emelt szintű érettségiző borászcsemete/

„Ez a vers a giccsbe csomagolt szerelemparódia, ahol a lírai én érzelmi hőgutáját Frady Endre a saját fradyendi túlzáskultusz jegyében turbózza fel. A szöveg úgy működik, mint egy romantikus gőzmozdony, amelyet valaki véletlenül szamojéd népdal ritmusára indított el, miközben hátulról egy bálna taszigálja. A metaforák nem egyszerűen elszállnak: orbitális pályára állnak, majd visszazuhannak a refrén „tőrő‑töttő” kráterébe. A szerelmi eksztázis itt nem rózsaszín, hanem Epokitt-szürke, és olyan erővel ragaszt, mint egy andráskereszt, amelyet valaki romantikus célokra félreértett. A zárlatban a boldogság és a kivégzőhumor olyan természetességgel fonódik össze, mintha Frady szerint a szerelem végső bizonyítéka az lenne, hogy az ember jókedvűen lengedezik a kötél végén. Ez a groteszk optimizmus a költő védjegye: a halál is csak egy újabb poén, amit szül a szerelem.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Elromlik a szerelem?!

Villáskulccsal szerelem,

S hajtva Kiskancsó közön,

Tartályból dől csóközön.”

/Svájcibicska Maximilián, romantikus rotorokat rozsdamentesítő rétegrezonátor/

„Frady Endre Szerelem című verse olyan, mintha Petőfi Sándor népies romantikáját beoltották volna egy adag abszurd humorral és egy esztergályosműhely szókincsével. A mű zsenialitása abban rejlik, hogy a legcsöpögősebb irodalmi klisét (a mindent elsöprő szerelmet) teljesen kiforgatja a sarkaiból. Nála az érzelmek nem lágyan hullámzanak, hanem „kötegelve” állnak, a lírai hős pedig nem a csillagos eget bámulja, hanem a „szamojéd plankton-népdaloknál” és a tarkón legyintő bálnáknál keres metaforát. Az, hogy a kedvest az Epokitt ragasztóhoz és a tetőszerkezeteket merevítő andráskereszthez hasonlítja, egyszerre végtelenül prózai és mégis imádnivalóan stabil jövőképet fest. A refrén „Tőrő-töttő-töröm-töröm” ritmusa igazi fülbemászó, lakodalmas-punkos lüktetést ad az egésznek. A szerző maga is beismeri, hogy a jó poénért (vagy a rosszért) a bitófát is kockáztatná – és ez a fajta önironikus fekete humor teszi igazán frissé a zárást. Ez a vers nem a finom lelkek könnyeit akarja kicsikarni, hanem a rekeszizmokat utaztatja meg. Frady bebizonyítja, hogy a szerelem nemcsak vak, de imádnivalóan lükének is kell lennie ahhoz, hogy túléljük.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Én is írtam egy ószövetségi könyvet a szerelemről, így nem vagyok teljesen járatlan a témában, de úgy tűnik, hogy sok minden megváltozott az elmúlt háromezer évben. Egyedül az emberi hülyeség állandó, csak az a különbség, hogy az én időmben az elmebetegeket még nem engedték verseket írni.” /Bölcs Salamon, az Énekek Éneke ihletett szerzője/

„Szerelmet vallok most neki,

S igent mond bár a Manci, ám

Ráz magamból be, ki, be, ki

Kognitív disszonanciám…”

/Gajdics Ottó, lepellerántó megmondóember/

„Hej, ha nekem valaki ilyen szép szerelmes verset írna, rögvest úgy megcsókolnám, hogy egyből békávé ellenőrré változna és belefőzném a mákonyitalomba!” /a Vasorrú Bába alias Manci/

„Mi ez a poéngyilkos ízlésficam, ez az érzelemgyalázó lírafekália?! Ki ez a sehonnai bitangrút szibarita vázállat, ez az invazív igric, akitől és irodalmilag irritált idegroncs leszek?! Ez a deprimált pudingarc olyan képlékenyen kezeli a magyar nyelvtant és irodalmat, annyira vérlázítóan lazán áll a tudományos romantikához, hogy értelmét és érzelmét is andráskereszttel kell merevíteni, hogy szét ne essen, mint Koppány vezér egy négy negyedes rockoperában! Illetve, miért is ne essen szét?! Ide veled, régi kardom, hadd hányjak az élére! Ne lássam AI-generált anyámat békemeneten Micimackó jelmezben szürke csacsifarokkal legyeket hajkurászni, ha talpra magyarkodásom közepette nem lépek rá vasalt talpú focicsukával a vízfejének túlsúlya miatt a bitóról leszakadt Frady Endre járdára kilógó nyelvére! Stopliheggyel állva a nyelvében él a nemzet!” /Puzsér Róbert, kritikus/

Tündérmese

Lápi Otmár könnyűbúvárt
Elhagyta a szerelmese,
Őrá tehát szörnyű bú várt,
Mit nem bír ki ép elme se.

Ám elméje sosem volt ép,
Születése óta lüke;
S balsors, akit mindenhol tép,
Kitagadta összes üke.

Önkezével vetne Otmár
Véget szutykos életének,
Ám alagút végén ott már
Hallik reménykeltő ének:

Visszajön a szerelmese,
Iszap Gizi vízi sellő,
S jövőre – ó, tündérmese! -
Lápi utódokat ell’ ő.

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=Etif4FwtEUI

„Ha tudtam volna, hogy ebéd után veszed be a tudatmódosítódat, nem téged javasollak kármentőnek... A Tündérmese, kérlekalássan, egy könnyed, deprimáló, szuicid örömének, mely ravasz mohalepte mélytengeri kagylóként meglepetésszerűen felböfögi a tavasz lüktetését. Ól juh nídiz láv, sálálálálá.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Két és fél versszakon keresztül érezni véltem Frady Endre életszagú kipárolgását, ám itt hirtelen befejezte a valóság vizén való járást és orrszőrig belesüllyedt a rózsaszín hollywood-i celebnyálba! Anyám szerint a hepiend nagyon szép dolog, és a Titanic végén is olyan romantikusan fagyott jégtömb hullává az a csinos Kapribogyó nevű színész… Hogy magyarázzam el neki, hogy egy rímvágóhídi bérböllér által végrehajtott kultúramészárlás nem hepiend, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett hányingerkeltés?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nem minden lüke könnyűbúvár, én sem, de minden könnyűbúvár lüke, mert aki könnyű, az nem tud lemerülni, így nem is lehet búvár! /Lüke Seawalker, nehézbúvár/

„Jaj, költő úr, vizesre sírnám a párnámat, ha itt a tóban nem lenne már amúgy is az, hogy ilyen szépen megverselte a lyányom egybekelését azzal a hercig búvárgyerekkel! Már alig várom az unokákat!” /Iszap Pálné Békanyál Bella, sellőmama/

„Micsoda?! Az én ükunokám egy víziállatba szerelmes és össze akarnak házasodni?! Hát milyen utódok lesznek ebből a frigyből, karos csukák, vagy uszonyos majmok?! Kitagadom a fattyút!!!” /Lápi Kund, nyugdíjas kútfúró/

„Tan’kérem, nem értem a verset! Mi az a hallik? Azon keresztül úsznak ki az éneklő halak a búváralagútból?” /Szotyolai Szörény, a Vak Béla Gimnázium és Királyképző Szakközépiskola 4.c. osztályos tanulója/

„Hát persze, Szotyolai fiam, az ének meg a hasadt tudatok, mi?! Amikor pedig a skizofrén az utcán ázik, akkor mondjuk, hogy ének az esőben, ugye?! Mit vétettem?!?!?! Ülj le, egyes! Kérem az ellenőrződet és holnapra apád-anyád idejöjjön!” /Igavonó Irén, középiskolai magyartanár és esernyőjavító kisiparos/

„Micsoda?! Egyest adott az a vén szipirtyó, mert nem voltál hajlandó kint énekelni az esőben?! Hát holnap bemegyek és letépem az összes fejét! Ne aggódj, fiam, amíg engem látsz! Garantálom neked, hogy úgy leérettségizel, mint a ponty!” /Szotyolai Szörény, közműbáró és a Faláb Futballakadémia főszponzora/

„Aki egy tanárt bánt, az a jövőt bántja. Aki a jövőt bántja, annak gyanús a múltja. Akinek gyanús a múltja, az engem bánt. Aki engem bánt, annak a nyakát szegem az orrszőrömmel.” /Chuck Norris/

Első szerelem

Bömléd, a bús bölény borongósan bandukolt a bazsalikomillatú bodzaligetben. Bánatában már az sem érdekelte, hogy a bodzaliget miért nem bodzaillatú. Magányos volt és a magányos bölényeket hidegen hagyja a botanika.
Megrögzött álmodozó volt és most is álmot kergetett, egy álmában látott bölénylány csodálatos álomképét. Reménytelennek érezte, hogy egy ilyen gyönyörű lény a valóságban is létezzen és ő rátaláljon. Dülledt bivalybarna szemét elfutotta a könny és egy félliteres csepp a fűben heverő varangyos békalányra esett, aki megsajnálta Bömlédet és így szólt hozzá:
- Ha megcsókolsz, teljesítem szíved titkos kívánságát!
A bölényt undor fogta el és nagyot fújtatva beletérdelt a béka combjába. A varangy fájdalmában elugorva nagyot toccsant egy kősziklán és csodák csodájára hirtelen az álombéli bölénylánnyá változott.
- Na, a csók helyett a medvepuszi is megteszi! – akarta volna mondani gúnyosan Bömléd, de ámulatában a torkán akadt az irónia. Ott állt előtte a gyönyörű baromarcú lány! Csendesen kérődzött, igen jámbor fajta volt.
Bömléd dalolni kezdett:
- Baromarcú lány, mindig gondolj rám, baromarcú lány!
Ének közben a szerelméhez hajolt és a záró felkiáltójel után megcsókolta. Pár másodperc elteltével a bájos baromarcú álomlány visszaváltozott békává és brekegve beugrott a közeli tóba, ahol kezelőorvosa és gyógyszerésze tanácsa ellenére bekapta egy gyomorfekélyes, ám falánk krokodil és ebbe a fegyelmezetlenségébe bele is pusztult. Az önfeledt örökösök addig marakodtak egymással, míg a víz vérré nem változott és mindenfelé megcsócsált krokodilvégtagok nem lebegtek, de az álomittas Bömléd mindezt észre sem vette:
- Az első édes szerelmes csókot feledni többé nem lehet! – dalolta romantikus világfájdalommal, majd beleügetett a naplementébe.
- Au! - jajdult fel a naplemente – baromi fájdalmas dolog ez az első szerelem!

romantikusan megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=Lxr1Y1-CmHY&list=RDLxr1Y1-CmHY&start_radio=1

Panel romantika

Hármas ház jó légkondijú,
Nagy rezsijű panelfiú.
Kettes ház egy betonszőke
Beszigetelt panelnőke.

Egymást nézik évek óta,
S közöttük a méret kóta
Tizenhárom métert mutat
Átszelve egy kátyús utat.

Sajnos nem csökkenhet a táv,
Nincs köztük más, csak a Matáv
Kábele s egy halom szemét.
Ilyen helyen a vágy nem ét.

Két ház bár úgy lenne egy ház,
Frigyüket nem áldja Egyház.
Látom rajtuk, ahogy esek,
Ők plátói szerelmesek.

„Hüpp… hüpp… hüpp… Szipogok, olyan gyönyörű, hogy teljesen meghatódtam. Én is egy negyvenes lelakott panelház vagyok és kezdetektől csak bámulni tudjuk egymást a szemben álló csinos kortársnőmmel. Nagy szélben integetünk egymásnak a tetőnkön lévő mobilhálózati antennákkal, de ennyi. Jaj, én olyan boldogtalan vagyok! Brühühü…” /a Ló utca 77. szám alatti tízemeletes ház/

„Sírjon csak, kedves Ló utca 77., sírja ki magából a feszültséget! Jobban érzi magát? No, akkor most meséljen a gyerekkoráról! Akar róla beszélni?” /Dr. Agyassy Valdemár, házpszichológus/

„Hol él, költő úr? A Matáv már régóta T-Com és hivatalosan nem az Egyház esket, hanem az Állam. A verssorokat már senki nem kezdi nagybetűvel, sőt az sms nyelvben egyáltalán nincs se nagybetű, se központozás és ékezet se mindig. Költő úr, az Ön ideje lejárt. Ugorjon!” /Dr. Tajgetosz Tibor, gravitációs természetgyógyász és trendőr/

„Ha hivatalossá tennénk a házak közötti házasságot, akkor a házas házak újabb házakat nemzenének, és az katasztrófához vezetne. Egyrészt, mivel nem lenne hová építkezni, csődbe menne az építőipar, másrészt pedig nem férnének el a stadionok.” /Téglássy Mátyás, épületszociopatológiai szakállamtitkár és a Faláb FC sportigazgatója/

„A reménytelenül szerelmes szomorú házak között lelkileg levitálni szándékozó költő szívét megragadta a nehézkedés és kilenc egész nyolcvanegy század méter per szekundum négyzet gyorsulással kétségbe esett, ám még ekkor sem magával volt elfoglalva, hanem kezét a panelproletariátus pulzusán tartva mélyen átérezte a mások által csak előregyártott betonsilónak tartott panelépületek fájdalmát. A vers is úgy van megírva, hogy fentről lefelé, lehetőleg egyre gyorsabban kell olvasni, hogy ez is szimbolizálja a mélységbe sietés tragikus paradigmáját. Tanárnő kérem, ugye erre gondolt a költő?” /Umbulda Rezső, a Frady Endre Két Tanítási Nyelvű Művészeti és Kátyúaszfaltozási Szakközépiskola 3.c. osztályos tanulója/

„Sajnos a mű értékéből sokat levon, hogy nem tér ki arra a fontos részletre, hogy a két ház közé kifeszített kábelek a saját önsúlyuk hatására nem a sokak által tévesen másodfokú parabolának feltételezett alakot veszik fel, hanem a kevésbé népszerű koszinusz hiperbolikuszt. Kár, hogy a költő az ismeretterjesztés helyett ismét az olcsó popularitás irányába kanyarodott el.” /Dr. Kötélgörbe Kond, a Nemzeti Kábel- és Hurkagyár főmérnöke/

„Házak közötti plátói szerelem?! Miről fog még írni, költő úr?! Megfélemlített őzlábgombákról?! Anarchista éticsigákról?! Mániákus depressziós csillárokról?! Bőbeszédű ganajtúró bogarakról?! Egyenlítői jégkrémpálcikákról?! Miről még?! Mennyit még?! Hagyja abba! Hagyja abba! HAGYJA ABBA!!! NEM ANYUKÁM, NEM DIREKT VÁGTAM HOZZÁ A MOSÓGÉPET A MACSKÁHOZ!!! CSAK EGY KICSIT IDEGES LETTEM!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

Romantikus tragédia

Idézzük fel együtt a világirodalom legmagasabb 'rövidség x romantika' szorzatértékű félperces szerelmi novelláját, amelyet a Velence-felsői Nemzetközi Giccsfolyam Fesztiválon a legrövidebben romantikus és a legromantikusabban rövid kategóriában egyaránt Arany Érrel tüntettek ki.

* * * * * * * * * * *

Frady Endre:
Romantikus tragédia

"A hideg napsütés felszárítja-e a könnyeket?"-kérdezte volna
önmagától Wilfried, a lánglelkű svábbogár, de egy érzéketlen
papucstalp roccsanós csattanással kioltotta ifjonti életét...
... Rosalinda, a finomérzésű csótányhajadon, látván szerelmének
tragikus végzetét, bánatában a lefolyónak ment...
... immár soha meg nem kötendő frigyük így gyümölcstelen maradt...
... Emlékük már csak a rovartársadalom szívében él, hiszen már
Wilfried nyomát is rég elmosta hypós rongy...

* * * * * * * * * * *

Frady Endre tegnap újságírók kérésére megtörten beismerte, hogy ez igazából egy nagy lelkiismeret ki- és feltáró és családi bűnmementóállító mű, mivel Wilfried, a lánglelkű svábbogár halálát az ő papucstalpa okozta. Mentségére könnyek között csak annyit tudott felhozni, hogy a nevezett lábbeli ekkor még nem az ő lábán volt, mivel azt csak jóval később örökölte bogárgyilkos anyai nagyapjától, Szendeszelíd Szomortól, akit viszont a családban szemlesütő titokban mindenki csak 'A Vérestalpú'-ként emlegetett.
E szörnyű história igazolására álljon itt e kegyetlen ős verse, melyet a szörnyű tragédia felett érzett kéjes kárörömében írt:

Szendeszelíd Szomor (a Vérestalpú):
YESSSSSSSSSSS!!!!!!!!!!!!

"Svábbogár, kit talpam lecsap,
Olyan, mint egy liter ketchup."

Világirodalomfelebarátaim! Borzadjunk el együtt, és ígérjük meg, hogy ezentúl jók leszünk (ha tudunk), és csak azokat az öreg néniket kísérjük át az úttesten, akik maguk is át szeretnének jutni!