Tündérmese

Lápi Otmár könnyűbúvárt
Elhagyta a szerelmese,
Őrá tehát szörnyű bú várt,
Mit nem bír ki ép elme se.

Ám elméje sosem volt ép,
Születése óta lüke;
S balsors, akit mindenhol tép,
Kitagadta összes üke.

Önkezével vetne Otmár
Véget szutykos életének,
Ám alagút végén ott már
Hallik reménykeltő ének:

Visszajön a szerelmese,
Iszap Gizi vízi sellő,
S jövőre – ó, tündérmese! -
Lápi utódokat ell’ ő.

„Ha tudtam volna, hogy ebéd után veszed be a tudatmódosítódat, nem téged javasollak kármentőnek... A Tündérmese, kérlekalássan, egy könnyed, deprimáló, szuicid örömének, mely ravasz mohalepte mélytengeri kagylóként meglepetésszerűen felböfögi a tavasz lüktetését. Ól juh nídiz láv, sálálálálá.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Két és fél versszakon keresztül érezni véltem Frady Endre életszagú kipárolgását, ám itt hirtelen befejezte a valóság vizén való járást és orrszőrig belesüllyedt a rózsaszín hollywood-i celebnyálba! Anyám szerint a hepiend nagyon szép dolog, és a Titanic végén is olyan romantikusan fagyott jégtömb hullává az a csinos Kapribogyó nevű színész… Hogy magyarázzam el neki, hogy egy rímvágóhídi bérböllér által végrehajtott kultúramészárlás nem hepiend, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett hányingerkeltés?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nem minden lüke könnyűbúvár, én sem, de minden könnyűbúvár lüke, mert aki könnyű, az nem tud lemerülni, így nem is lehet búvár! /Lüke Seawalker, nehézbúvár/

„Jaj, költő úr, vizesre sírnám a párnámat, ha itt a tóban nem lenne már amúgy is az, hogy ilyen szépen megverselte a lyányom egybekelését azzal a hercig búvárgyerekkel! Már alig várom az unokákat!” /Iszap Pálné Békanyál Bella, sellőmama/

„Micsoda?! Az én ükunokám egy víziállatba szerelmes és össze akarnak házasodni?! Hát milyen utódok lesznek ebből a frigyből, karos csukák, vagy uszonyos majmok?! Kitagadom a fattyút!!!” /Lápi Kund, nyugdíjas kútfúró/

„Tan’kérem, nem értem a verset! Mi az a hallik? Azon keresztül úsznak ki az éneklő halak a búváralagútból?” /Szotyolai Szörény, a Vak Béla Gimnázium és Királyképző Szakközépiskola 4.c. osztályos tanulója/

„Hát persze, Szotyolai fiam, az ének meg a hasadt tudatok, mi?! Amikor pedig a skizofrén az utcán ázik, akkor mondjuk, hogy ének az esőben, ugye?! Mit vétettem?!?!?! Ülj le, egyes! Kérem az ellenőrződet és holnapra apád-anyád idejöjjön!” /Igavonó Irén, középiskolai magyartanár és esernyőjavító kisiparos/

„Micsoda?! Egyest adott az a vén szipirtyó, mert nem voltál hajlandó kint énekelni az esőben?! Hát holnap bemegyek és letépem az összes fejét! Ne aggódj, fiam, amíg engem látsz! Garantálom neked, hogy úgy leérettségizel, mint a ponty!” /Szotyolai Szörény, közműbáró és a Faláb Futballakadémia főszponzora/

„Aki egy tanárt bánt, az a jövőt bántja. Aki a jövőt bántja, annak gyanús a múltja. Akinek gyanús a múltja, az engem bánt. Aki engem bánt, annak a nyakát szegem az orrszőrömmel.” /Chuck Norris/

Első szerelem

Bömléd, a bús bölény borongósan bandukolt a bazsalikomillatú bodzaligetben. Bánatában már az sem érdekelte, hogy a bodzaliget miért nem bodzaillatú. Magányos volt és a magányos bölényeket hidegen hagyja a botanika.
Megrögzött álmodozó volt és most is álmot kergetett, egy álmában látott bölénylány csodálatos álomképét. Reménytelennek érezte, hogy egy ilyen gyönyörű lény a valóságban is létezzen és ő rátaláljon. Dülledt bivalybarna szemét elfutotta a könny és egy félliteres csepp a fűben heverő varangyos békalányra esett, aki megsajnálta Bömlédet és így szólt hozzá:
- Ha megcsókolsz, teljesítem szíved titkos kívánságát!
A bölényt undor fogta el és nagyot fújtatva beletérdelt a béka combjába. A varangy fájdalmában elugorva nagyot toccsant egy kősziklán és csodák csodájára hirtelen az álombéli bölénylánnyá változott.
- Na, a csók helyett a medvepuszi is megteszi! – akarta volna mondani gúnyosan Bömléd, de ámulatában a torkán akadt az irónia. Ott állt előtte a gyönyörű baromarcú lány! Csendesen kérődzött, igen jámbor fajta volt.
Bömléd dalolni kezdett:
- Baromarcú lány, mindig gondolj rám, baromarcú lány!
Ének közben a szerelméhez hajolt és a záró felkiáltójel után megcsókolta. Pár másodperc elteltével a bájos baromarcú álomlány visszaváltozott békává és brekegve beugrott a közeli tóba, ahol kezelőorvosa és gyógyszerésze tanácsa ellenére bekapta egy gyomorfekélyes, ám falánk krokodil és ebbe a fegyelmezetlenségébe bele is pusztult. Az önfeledt örökösök addig marakodtak egymással, míg a víz vérré nem változott és mindenfelé megcsócsált krokodilvégtagok nem lebegtek, de az álomittas Bömléd mindezt észre sem vette:
- Az első édes szerelmes csókot feledni többé nem lehet! – dalolta romantikus világfájdalommal, majd beleügetett a naplementébe.
- Au! - jajdult fel a naplemente – baromi fájdalmas dolog ez az első szerelem!

Panel romantika

Hármas ház jó légkondijú,
Nagy rezsijű panelfiú.
Kettes ház egy betonszőke
Beszigetelt panelnőke.

Egymást nézik évek óta,
S közöttük a méret kóta
Tizenhárom métert mutat
Átszelve egy kátyús utat.

Sajnos nem csökkenhet a táv,
Nincs köztük más, csak a Matáv
Kábele s egy halom szemét.
Ilyen helyen a vágy nem ét.

Két ház bár úgy lenne egy ház,
Frigyüket nem áldja Egyház.
Látom rajtuk, ahogy esek,
Ők plátói szerelmesek.

„Hüpp… hüpp… hüpp… Szipogok, olyan gyönyörű, hogy teljesen meghatódtam. Én is egy negyvenes lelakott panelház vagyok és kezdetektől csak bámulni tudjuk egymást a szemben álló csinos kortársnőmmel. Nagy szélben integetünk egymásnak a tetőnkön lévő mobilhálózati antennákkal, de ennyi. Jaj, én olyan boldogtalan vagyok! Brühühü…” /a Ló utca 77. szám alatti tízemeletes ház/

„Sírjon csak, kedves Ló utca 77., sírja ki magából a feszültséget! Jobban érzi magát? No, akkor most meséljen a gyerekkoráról! Akar róla beszélni?” /Dr. Agyassy Valdemár, házpszichológus/

„Hol él, költő úr? A Matáv már régóta T-Com és hivatalosan nem az Egyház esket, hanem az Állam. A verssorokat már senki nem kezdi nagybetűvel, sőt az sms nyelvben egyáltalán nincs se nagybetű, se központozás és ékezet se mindig. Költő úr, az Ön ideje lejárt. Ugorjon!” /Dr. Tajgetosz Tibor, gravitációs természetgyógyász és trendőr/

„Ha hivatalossá tennénk a házak közötti házasságot, akkor a házas házak újabb házakat nemzenének, és az katasztrófához vezetne. Egyrészt, mivel nem lenne hová építkezni, csődbe menne az építőipar, másrészt pedig nem férnének el a stadionok.” /Téglássy Mátyás, épületszociopatológiai szakállamtitkár és a Faláb FC sportigazgatója/

„A reménytelenül szerelmes szomorú házak között lelkileg levitálni szándékozó költő szívét megragadta a nehézkedés és kilenc egész nyolcvanegy század méter per szekundum négyzet gyorsulással kétségbe esett, ám még ekkor sem magával volt elfoglalva, hanem kezét a panelproletariátus pulzusán tartva mélyen átérezte a mások által csak előregyártott betonsilónak tartott panelépületek fájdalmát. A vers is úgy van megírva, hogy fentről lefelé, lehetőleg egyre gyorsabban kell olvasni, hogy ez is szimbolizálja a mélységbe sietés tragikus paradigmáját. Tanárnő kérem, ugye erre gondolt a költő?” /Umbulda Rezső, a Frady Endre Két Tanítási Nyelvű Művészeti és Kátyúaszfaltozási Szakközépiskola 3.c. osztályos tanulója/

„Sajnos a mű értékéből sokat levon, hogy nem tér ki arra a fontos részletre, hogy a két ház közé kifeszített kábelek a saját önsúlyuk hatására nem a sokak által tévesen másodfokú parabolának feltételezett alakot veszik fel, hanem a kevésbé népszerű koszinusz hiperbolikuszt. Kár, hogy a költő az ismeretterjesztés helyett ismét az olcsó popularitás irányába kanyarodott el.” /Dr. Kötélgörbe Kond, a Nemzeti Kábel- és Hurkagyár főmérnöke/

„Házak közötti plátói szerelem?! Miről fog még írni, költő úr?! Megfélemlített őzlábgombákról?! Anarchista éticsigákról?! Mániákus depressziós csillárokról?! Bőbeszédű ganajtúró bogarakról?! Egyenlítői jégkrémpálcikákról?! Miről még?! Mennyit még?! Hagyja abba! Hagyja abba! HAGYJA ABBA!!! NEM ANYUKÁM, NEM DIREKT VÁGTAM HOZZÁ A MOSÓGÉPET A MACSKÁHOZ!!! CSAK EGY KICSIT IDEGES LETTEM!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

Romantikus tragédia

Idézzük fel együtt a világirodalom legmagasabb 'rövidség x romantika' szorzatértékű félperces szerelmi novelláját, amelyet a Velence-felsői Nemzetközi Giccsfolyam Fesztiválon a legrövidebben romantikus és a legromantikusabban rövid kategóriában egyaránt Arany Érrel tüntettek ki.

* * * * * * * * * * *

Frady Endre:
Romantikus tragédia

"A hideg napsütés felszárítja-e a könnyeket?"-kérdezte volna
önmagától Wilfried, a lánglelkű svábbogár, de egy érzéketlen
papucstalp roccsanós csattanással kioltotta ifjonti életét...
... Rosalinda, a finomérzésű csótányhajadon, látván szerelmének
tragikus végzetét, bánatában a lefolyónak ment...
... immár soha meg nem kötendő frigyük így gyümölcstelen maradt...
... Emlékük már csak a rovartársadalom szívében él, hiszen már
Wilfried nyomát is rég elmosta hypós rongy...

* * * * * * * * * * *

Frady Endre tegnap újságírók kérésére megtörten beismerte, hogy ez igazából egy nagy lelkiismeret ki- és feltáró és családi bűnmementóállító mű, mivel Wilfried, a lánglelkű svábbogár halálát az ő papucstalpa okozta. Mentségére könnyek között csak annyit tudott felhozni, hogy a nevezett lábbeli ekkor még nem az ő lábán volt, mivel azt csak jóval később örökölte bogárgyilkos anyai nagyapjától, Szendeszelíd Szomortól, akit viszont a családban szemlesütő titokban mindenki csak 'A Vérestalpú'-ként emlegetett.
E szörnyű história igazolására álljon itt e kegyetlen ős verse, melyet a szörnyű tragédia felett érzett kéjes kárörömében írt:

Szendeszelíd Szomor (a Vérestalpú):
YESSSSSSSSSSS!!!!!!!!!!!!

"Svábbogár, kit talpam lecsap,
Olyan, mint egy liter ketchup."

Világirodalomfelebarátaim! Borzadjunk el együtt, és ígérjük meg, hogy ezentúl jók leszünk (ha tudunk), és csak azokat az öreg néniket kísérjük át az úttesten, akik maguk is át szeretnének jutni!