Naplemente

Kossuth Lajos azt üzente,
Legyen magyar naplemente,
S ne Habsburg Sonnenuntergang,
Mert ott sok a labanc felhang…
Hagyja rám a verset, ácsi,
Nyugodjon le, Lajos bácsi!

Tehát:

Szép álmokat, tente, tente! –
- Zengené a naplemente,
Hogyha hangja volna néki,
S beremegne a környéki
Panelházak hosszú sora
S jönne vissza sok vacsora.

Ám ő néma, sosem zajos,
Nem üzen, mint Kossuth Lajos,
Nem beszél, nem rí, nem ugat,
Csupán hanyatlik a nyugat
Répaszínre festett egén
S ettől nyugszom rögvest meg én.

Let’s pszt again!

„Nem tűröm, hogy ugyanúgy el akarjanak hallgattatni, mint a Habsburg császárok idejében! Éljen a szólásszabadság! Magyar égre magyar naplementét! Csak az a fránya eső ne esne karikára! Hej, ha nem fogyott volna el a regimentem, most nagy patáliát csapnék!” /Kossuth Lajos/

„Kultúrtörténeti kutatások szerint Amerikába Kossuth Lajos vitte be a stand up comedy műfaját. Mivel angolul a börtönben tanult meg, ahol és akkoriban nem voltak nyelvi hanganyagok, így mindent úgy mondott fonetikusan, ahogy le volt írva. Beszédeit egyre nagyobb tömegek röhögték végig. Óriási sikere volt!” /Dr. Szürkeállományi Szütyő, a Tudományos Alapon Sokakat Lejárató Intézet (TASLI) történésze/

„Most meglepett, költő úr! Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen egyszerű témáról, mint a naplemente, ennyi marhaságot össze lehet hadoválni! Kossuth Lajostól pedig én kérek elnézést! NEM ENG.!” /Sivár Savanya, az Országos Betiltási Intézet (OBI) főcenzora/

„Leendő költő palántáknak oktatnám a művet: Na, ilyen, amikor a szerény tehetség nagy szorgalommal párosul... Már majdnem jó, de ha csak ennyi tellene, akkor menjetek inkább péknek. Szerencsére F. Endre elkövetőtől láttunk már jobbakat. Van benne fantázia, akár jó is lehetne...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Lehet, hogy régen voltam töri korrepetáláson, de szerintem Kossuth úgy került ebbe a posztmodern nonfiguratívba, mint Pilátus a Volvóba. Amúgy gyönyörű!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Kossuth urat nincs szerencsém ismerni. Szerintem ilyen nevűt nem végeztettem ki, a Volvót pedig Heródestől kaptam ajándékba, amikor a nagy hepaj után kibékültünk és meghívott nyaralni a galileai krédójába.” /Poncius Pilátus/

„A kérómba, Pili, a kérómba hívtalak meg, nem a krédómba! Annyi időt helytartóskodtál itt és még mindig nem beszélsz rendesen óhéberül?!” /Heródes Antipász/

„A krédó latin, a kéró pedig cigány szó. Ezek szerint minden út romába vezet?” /Dr. Ősnyelv Ödön, a Nemzeti Etimológiai Múzeum (NEM) szakreferense/

 „A történelem véres kezéből kiragadott természetrajz egyidejűleg szekuláris és szakrális ábrázolása jól kézben tartottan jelenik meg Frady Endre kozmikus őslírájában, ahol a békére vágyó embernek örök harcot kell folytatnia a végső megnyugvásért. Olvasás közben csendesítsük el a belső zajt és bátran aludjunk bele az utolsó sorba! Újra és újra… Let’s pszt again!” /Zaj Zénóné Mély Mályva, a Körbenyálazott Katarzis c. szépirodalmi folyóirat lektor helyettese/

„Mi ez a kínrímes bulvárdögevés?! Ha létezne olyan betegség, hogy agyrüh, akkor annak az egyik nyilvánvaló tünete az ilyen hevenyészett írásművek gátlástalan elkövetése lenne. Hát minek nézi ez a fékevesztett közellenség az olvasókat, szellemi hányótálnak?! Anyámmal elhatároztuk, hogy gyűjtést rendezünk – ő már fel is rakta a Vaterára a tartalék műfogsorát – és amint megvalósul a bárki számára elérhető bolygóközi utazás, befizetjük rá Frady Endrét! Csak oda útra!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer beszólt a Nap, hogy nincs kedve még lemenni, mert bulizni szeretne, de úgy lefejeltem, hogy másnap hajnalban nekem kellett felrugdosnom, mert félkómásan azt énekelte, hogy az éjjel soha nem érhet véget. Na, erre kapott egy pofont és azóta csöndben van.” /Chuck Norris/

Első szerelem

Bömléd, a bús bölény borongósan bandukolt a bazsalikomillatú bodzaligetben. Bánatában már az sem érdekelte, hogy a bodzaliget miért nem bodzaillatú. Magányos volt és a magányos bölényeket hidegen hagyja a botanika.
Megrögzött álmodozó volt és most is álmot kergetett, egy álmában látott bölénylány csodálatos álomképét. Reménytelennek érezte, hogy egy ilyen gyönyörű lény a valóságban is létezzen és ő rátaláljon. Dülledt bivalybarna szemét elfutotta a könny és egy félliteres csepp a fűben heverő varangyos békalányra esett, aki megsajnálta Bömlédet és így szólt hozzá:
- Ha megcsókolsz, teljesítem szíved titkos kívánságát!
A bölényt undor fogta el és nagyot fújtatva beletérdelt a béka combjába. A varangy fájdalmában elugorva nagyot toccsant egy kősziklán és csodák csodájára hirtelen az álombéli bölénylánnyá változott.
- Na, a csók helyett a medvepuszi is megteszi! – akarta volna mondani gúnyosan Bömléd, de ámulatában a torkán akadt az irónia. Ott állt előtte a gyönyörű baromarcú lány! Csendesen kérődzött, igen jámbor fajta volt.
Bömléd dalolni kezdett:
- Baromarcú lány, mindig gondolj rám, baromarcú lány!
Ének közben a szerelméhez hajolt és a záró felkiáltójel után megcsókolta. Pár másodperc elteltével a bájos baromarcú álomlány visszaváltozott békává és brekegve beugrott a közeli tóba, ahol kezelőorvosa és gyógyszerésze tanácsa ellenére bekapta egy gyomorfekélyes, ám falánk krokodil és ebbe a fegyelmezetlenségébe bele is pusztult. Az önfeledt örökösök addig marakodtak egymással, míg a víz vérré nem változott és mindenfelé megcsócsált krokodilvégtagok nem lebegtek, de az álomittas Bömléd mindezt észre sem vette:
- Az első édes szerelmes csókot feledni többé nem lehet! – dalolta romantikus világfájdalommal, majd beleügetett a naplementébe.
- Au! - jajdult fel a naplemente – baromi fájdalmas dolog ez az első szerelem!

Tröccslé

Tröccslében rothadó iszamós pacalok
Tollából kiömlő nyerítő paca lók
Sziksárgák, jajlilák, ködbarnák, büdösök…
Plágium fluidban fuldoklón köpdösök.

Plágium, túlium, plumbum, sőt nitrogén,
Föld alatt spirálban szörcsögő metró gén
Bedugult, lefagyott, kék halál, piros lét,
Pacalos dézsából eresztek zsíros lét.

Ej, kőtyúk miaú röfröfröf háphápháp,
Merülök, tokámnál fogva húz láplápláp.
Blugyblugyblugy, jajjajjaj, haláltánc, segítség!
Narancsos naplement, rám zuhant e giccs ég.

TRÖCCS!!!

Vörös, mint a Rubin

Rubin elvtárs rohan (a téeszcsé emlékkönyvéből)

Rubin elvtárs öles léptekkel rohant a községi téeszcsé latrinája felé. Céklaszínű arcán verítékpatakok csillogtatták a lenyugvó Nap rőt fényét.
- Hinnye, de szép vörös arca van a Rubin elvtársnak! – súgta oda ordítva a nagyothalló, ám rövidlátó Terka néni a mellette álló kerekes kútnak.
- Dejszen nem is látsz el odáig, Terka! – ordította a kútból már órák óta segítségért kiabáló Racsni bá’, aki életveszélyben sem hagyott senkit tévedésben.
- Tessék? – nézett bele Terka néni a kútba, de ott a fura néptánc mozdulatokkal úszkáló sógorán kívül nem látott senkit. – Vízibalett! – legyintett dühösen – Ezt is öregségére kapja el a divathóbort!
- Segítség! – ordította volna még Racsni bá’, de legyőzte őt a légszomja és megadóan bemerült a vízbe. Ekkor vette észre, hogy csak derékig ér. Megkönnyebbülten felnevetett és felugorva elkapta egy épp arra szálló ellenséges helikopter lelógó kötéllétráját, majd felmászott a fülkébe. Ott megkötözte a pilótát és átvette az uralmat a gép fölött.
Körbenézve megpillantotta a vörös fejjel egyre gyorsulva futó Rubin elvtársat.
- Rubin elvtárs! Rubin elvtárs! Nem arra van a latrina! – kiáltotta és egy ügyes propeller manőverrel forgószelet támasztott, ami felszippantotta Rubin elvtársat a helikopter pilótafülkéjébe, egyenest az anyósülésbe. Már éppen készült harci sebességre kapcsolni, hogy mihamarabb a téeszcsé latrinája fölé érjenek, amikor megérezte, hogy fölösleges sietnie. Rubin elvtárs megkönnyebbülten pihegett és boldog, öntudatos arca a lenyugvó Nap rőt fényében egy hatalmas ötágú vörös csillagra hasonlított.
- Én is lenni olyan vörös, mint a Rubin – köpött egyet az épp arra traktorozó Winnetou, akinek, amióta önként be kellett adnia a lovát a téeszcsébe, valahogy sosem jött a szájára az elvtárs szó.
- Adok én neked leköpni egy szegény védtelen öregasszonyt! – ordította Terka néni és a botjával rettenetesen elagyabugyálta a kerekes kutat.
A lenyugvó Rubinvörös Nap sóhajtva alámerült…