Zákeus

(Lukács 19:1-10)

Vagyonilag rájuk verek,
S utálnak a jóemberek.
Homlokukon haragredő
Jelzi, jő a fővámszedő,

Azaz én, a szipoly-állat,
S körbevesz a közutálat.
Híján bármi kegyes tettnek,
Jerikóban nem szeretnek…

Sok hát állja el most utam,
„Fel vadfügefára!”-futam
Indul, mivel kistermetű
Vagyok (s többek szerint tetű…).

Mozgalmas kép, amit látok,
Öklöt ráznak felém: „Átok!!!”
Jő egy ember s véle tömeg,
Körbezsongják egyre, ő meg

Épp mielőtt tovahaladt
Volna, megáll fácskám alatt.
Úgy mosolyog rám, mint aki
Régről ismer, s felszól: „Zaki!

Szállj le! Szállnék meg én máma
Szállásodon. Jó?” „Jó!” Ám a
Tömeg szitokszókat hörög
(Többség héber s van pár görög):

„Itten- s puszta léte ma pech!
Mester, ő a helyi APEH!”
Hirtelen mint megtért tetem,
Magam lába elé vetem,

S tovább rontván rossz renomén,
Bűneimet bevallom én…
S mint jótékony ős-Bankomat,
Szétosztom a vagyonomat!

Szóla Istenemberalak:
„Rád leltem, most megváltalak!”
S víg szívvel, mi nem épp Ványa
Bácsis, vagyok tanítványa!