2013. október 15., kedd

Lelkiismeret

Bőg bennem egy sötét dúr dal,
Hideg gyomrom járja langy át,
Lelkiismeretem furdal:
Eltapostam másfél hangyát!

Talpam csupa hangyasavó,
S rajt’ függ másfél hangyatetem.
Károsodott a közjav, ó!
Jaj, a lelkiismeretem!

Bőrképemre ül a jel ki,
Kéz írja rám: „Mene tekel!”
Ismeretem bánt, a lelki
S harakirit követek el.

???

Mégsem ölöm meg magamat!
Megkérdezhetitek: Mé' nem?!
Meggyőzött a lusta, dagadt
Lelkiismeretlen énem.

„Ebből a műből egy versszak is felér a 8:1-es hollandiai vereség rettenetével. Ezek szerint matematikailag egy 32:4-es zakó lenne egyenértékű ezzel a rémséggel. Anyám örül, hogy legalább fél hangya életben maradt, de ő javíthatatlan optimista. Frady Endre és a magyar focisták pedig fogják meg egymás kezét, és sipirc a bányába dolgozni! Kezdődhet a széncsata! Hajrá lignit!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A harmadik versszak végénél még úgy éreztem, hogy elégtételt kapok, de a költő gyávasága felszította bennem a jogos bosszúvágyat! Követelem a halálbüntetés azonnali visszaállítását és a szerencsétlenül járt potrohom teljes visszacsatolását! Vérszagra gyűljenek az éji vadak!” /Rezsőke, az életben maradt fél hangya/

„Harakirit csak mi szamurájok követhetünk el. A hangyás gyilkosokat meg egyszerűen csak feltrancsírozzuk és felzabáltatjuk az áldozat családjával. Hadd lakjon jól a gyászboly!” /Sukenobu Sakakibara, szamuráj harcos és hangyaidomár/

„Végre egy vers, amiben a jellem nem statikus, hanem fejlődik! Igaz, hogy visszafelé, de legalább van dinamikája és az olvasó felé működik a kémia. Az önkéntelen elkövetés, a lelkiismeret-furdalás és a majdnem tragikus végkifejlet ívének katarzisát egyszerre agyagba döngölő, ugyanakkor égbe emelő lelkiismeretlen gyávaság a józan paraszti ész győzelmét manifesztálja az életunt értelmiség mályvaszínű fanyalgása fölött.” /Lignit Lajosné Urán Irma, a Táró Tibor Bányászati Szakközépiskola könyvtárosa és büfése/

„Költő úr! Hangyás lábbal be ne jöjjön már a lakásba, mer’ most sikáltam fel a padlót! Kint vegye le a cipőjét, mert én ennek nem fogok még egyszer nekiállni!” /Csományiné, takarítónő/

„Hát ne lássam a keresztanyámat öngólt fejelni, ha nem jelentem fel ez a költőhuligánt a hangyajogi ombudsmannál!” /Subrányi Sivald, jegyüzér és hangyajogi aktivista/

„Ja, már megint ez a hiperaktív Subrányi! Hát senki sem mert még szólni neki, hogy tegnap mekkora öngólt fejelt a keresztanyja? Höhö!” /Dr. Vermilingua Antal, hangyajogi ombudsman és rovarsütő nagyvállalkozó/

4 megjegyzés:

  1. Most már csak egyet tehetsz: hangyaszorgalommal írod a jobbnál jobb verseket...

    VálaszTörlés
  2. Frady olvasta a modern tücsök és hangya mesét, azt váltotta ki belőle a hangyás őrületet és gyilkos hajlamot.

    A modern tücsök és a hangya mese:

    A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette- szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre.
    A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat.
    Eljött a hideg tél, és a nélkülöző tücsök sajtótájékoztatót hívott össze azt a kérdést feszegetve, hogyan lehet az, hogy míg egyesek kint fagyoskodnak a hidegben, mások úgy élnek, mint a hangya.
    A CNN, az RTL Klub, a TV2 és az MTV felvételeket mutatott be a didergő tücsökről, és a melegben, terített asztal mellett henyélő hangyáról. A világ döbbenten konstatálta az égbekiáltó különbséget. Hogyan lehetséges, egy ilyen jól fejlődő, épülő országban a tücsköt így sorsára hagyni?
    Az NZSZ (Nemzetközi Zöldbogarak Szövetsége) vezetői több hírműsorban is "zöldellenes elfogultsággal" vádolták a hangyát, és felhívták a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy a világon sok tücsök áldozata ennek a kirekesztő mozgalomnak.
    Breki, a béka, a tücsökkel együtt lépett fel a Mónika Show-ban, és mindenki könnyekre fakadt, amikor az "Azért Vannak A Zöldbarátok" című slágert énekelték.
    A Köztársasági Elnök és felesége egy jótékonysági bálon támogatásukról biztosították a tücsköt, és olyan javak juttatását helyezték kilátásba, amiből a tücsök az előző kormányzati ciklusban kimaradt; ahogy a miniszterelnök fogalmazott: "... hogy ne süvölthessenek újra az előző rendszer szelei.
    Egy politológus a "Mélyvíz" adásában kifejtette, hogy a hangya a tücsök kárára szépen meggazdagodott, és egyúttal az ilyen típusú jövedelmek elvonását célzó adójogszabály szükségességét hangoztatta az "egyenlő közteherviselés" szellemében.
    Végül, az "Egyenlő Esélyeket Az Anti-Zöldekkel" szervezet hathatós közreműködése nyomán a hangyát visszamenőleges hatállyal megbírságolták, mert nyári munkái közben nem foglalkoztatott elegendő számú zöld bogarat, adótartozásait behajtották, és házát az állam elkobozta.
    A történet végén látjuk, amint a tücsök felélte a hangya utolsó téli élelemtartalékait a kormánytól kapott házban (ami nemrég még a hangyáé volt), a hangya pedig eltűnik a hóban.
    Másnap reggel pedig a tücsök fogta a cókmókját és (mivel sikerült teljesen felélnie a hangya vagyonát) elindul egy újabb hangyát keresni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt a verziót ismertem, amiben a zenélő tücsök világsztár előadóművész lesz, a hangya meg megmarad csóró panelprolinak. :)

      Törlés