Kánikulai költészettelenség

Verset írni hőgutába,

Midőn hajhagyma is lángol,

Aszfaltra ég költő lába,

S forróvérű minden ángol?!

Eme hőre lágyul agy is,

S fáj, mint máglyán töltött hétfő.

Gondolkodás dédüknagyis,

Nyelv nem forog, hanem szétfő.

Kínban izzadt rímek égnek,

Füstölög, mit igricmancs ír,

S közeledtén túlsült végnek

Minden vers csak szenes trancsír.

Ilyenkor jó lenni rabnak,

Mikor kinti blabla kába,

S nem süt sugara a Napnak

Be a börtön ablakába.

„Jelezni szeretném, hogyha egy vers születik arról, hogy a hőgutában lehetetlen verset írni, hacsak nem a hűvösön, azaz a napsütetlen börtönben tartózkodik a költő, akkor ezek szerint Frady Endre épp a börtönben tartózkodik. Ez egyrészt jó hír, mert ha a büntetését a verseiért kapta, akkor az ítélet tuti szigorított életfogytiglan, ugyanakkor felháborító, hogy onnan is szabadon terrorizálhatja a világirodalmat. Értem én, hogy a blabla kába, de miért kell azt a kínrímekkel tördelt verssorok Prokrusztész ágyába trancsírozni?! NEM ENG.!” /Pocsándy Pacsula, a Rímekre Ügyelő Hivatal (RÜH) főcenzorillája/

„Ez a vers nem csupán a hőségtől izzik, hanem a szójátékoktól is, melyek úgy pattognak, mint forró olajban a virsli. Frady Endre ezúttal egy fülledt, agylágyító kánikulai nap krónikása, ahol a hajhagyma lángol, a költő talpa aszfaltra rottyan, és a gondolkodás „dédüknagyis” – ami egy új irodalmi kategóriát nyithatna: termohullámos szenilipoézis. A rímek izzadnak, a képek túlsülnek, és a sorok közt ott füstöl az alkotói kétségbeesés: vajon lehet-e verset írni, amikor a nyelv nem forog, csak szétfő, mint egy konyhakész mirelit agyvelő? Frady válasza: igen, lehet, sőt kell, mert még a szenes trancsírok is fontosak – ha másért nem, hogy legyen mivel ijesztgetni a hűvös irodalomtörténészeket. A záró versszakban a költő már-már ironikusan vágyódik a szabadság metaforájából a rabság valóságába – mert ahol nincs napfény, ott legalább nem olvad szét a költő identitása. Egy csattanós, börtönromantikus pálfordulás, mintha Villon hőguta közben szökne meg a hűtőházból. Összességében: Kánikulai költészettelenség egy izzadságcseppekből gyúrt, szellemes és groteszk poszt-nyári költemény, ahol a túlélés egyetlen módja: verset írni akkor is, ha az már rég ki van sütve.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre „Kánikulai költészettelenség” című műve a nyári hőség perzselő abszurditását szublimálja egy groteszk és tudatosan túlpörgetett poétikai performanszba. Ez nem pusztán hőgutában írt vers – maga a hőguta versformában. A költemény különös erénye a tudatos túlzás: a hajhagymák lángra kapása, a szenes trancsírrá égett versek és a máglyán töltött hétfő mind a költői képek parodisztikus túlfeszítésének példái, melyek ironikus távolságból szemlélik a magyar nyári forróság bénító hatását – szellemre, nyelvre, költészetre egyaránt. Az önreflexív humor ("Kánikulai költészettelenség") olyan címadási bravúr, amely a műfaji határokat is megkérdőjelezi: vers ez, vagy annak szándékos paródiája? A rímszerkezet játékosan roncsolt, a nyelvi furmányok (mint az „igricmancs” vagy „dédüknagyis”) nyelvi örvényként rántják magukkal az olvasót egy stiláris sztrók előszobájába. A vers utolsó strófájában pedig szinte kafkai hangulatba hajlik az abszurd: a szabadság fullasztó, a rabság megváltás. Frady műve tehát egyszerre nyelvi kabaré és metaforikus napszúrás, amely a hővel és verseléssel hadakozva kérdez rá: lehet-e érvényesen verset írni, ha a költő maga is elpárolog?” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Szólított valaki?” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas hűsítő kommentgyártó/

„Én vagyok, ki hozzád szólott,

Ismered a hangom jól ott!

Én a kommenttiszted vagyok,

Kommentelned van hát nagy ok!

Jobb, ha minden ujjad gépel,

Ne sodorjon forró pép el!

Ház dokika, irgum-burgum,

El ne üssön új Wartburgum!”

/Brumm-brumm Brúnó, mókás medvecukor olvasztár és ótwarburger hőkezelőtiszt/

„Nehezen jönnek össze a sorok? Azt hittem, hogy ilyen melegben könnyebb kisütni valamit...” /M. András, a költő legállandóbb és legszóviccelődőbb kommentelője/

„Hőségben a sütnivaló

Ég, mint Trójában a faló.

Ne szórakozzon a hőn, eM,

Mert ő nem bocsájt meg, ő nem!

Vigyázzon, mert nagy a hőség,

Ha a máglyán muszájhős ég!

Önsírt arab, kelta s gall ás…

Egy ország, egy nép, egy vallás.”

/Tomás de Torquemada (1420-1498), Domonkos-rendi spanyol főinkvizítor/

„Mi ez az irodalmi idegméreg, ez a szellemi szellentés?! Ki ez az ellenhengerzagyi elmeszipoly, ez a latrinaarcú versvámpír?! Minek kell szalonnabüdösre izzadt kínrímekkel világgá kürtölni a totális tehetségtelenséget?! Frady Endre, a költészet Marihuana-árka, még egy sokemeletes cirkuszi gúlafelhőkarcoló tetőembereként sem érne fel a totális antitalentum szintig! Nem elég, hogy ebben a rotyvákos kánikulában még a Darth Vader mintás alsógatyám és a Freddie Krueger-es atlétatrikóm is szottyá verítékeződött, még a nyúltagyamat is rugdalják ennek a költészeti kreténnek a sajtszagú verslábai! Igazságos Mátyás király, ments meg! Ahogy a bennem élő kancsalrímes költő mondja:

          Hollós Corvin összes varja

          Csontcsőrével Fradyt verje!

          Csúcs lesz, ha belőle vér jő!

Gyertek fekete seregek! Vershengerek meneteljenek! Rettegjen eme elmebeteg! Reggelre temetve legyen! Jeeee!!! Hehehehe!!!” /Puzsér Róbert, a nagy melegben hőgutaütést kapott kritikus/

„Milyen hőség, milyen kánikula?! Amikor naptejért felmegyek megfejni a Napot, simán képes vagyok a napfelszíni 6000°C-ban dolgozni. Ehhez képest mi ez a 35-40°C árnyékban?! Petyhüdt emberiség!” /Chuck Norris/