A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Király Gábor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Király Gábor. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 27., hétfő

Magyarország-Belgium 0:4

Ág is húzza most a magyart,
Megsérült a Kleinheisler is,
Innen győzni lenne nagy Art.
Gáz ez, mint a Coke, mi cherry-s!

Szörnyen fájó mindez, mint a
Lárma-pörkölt végi zaj-tunk!
Tévén látszik: pályán kint a
Belgák átszaladnak rajtunk.

Mégis küzd a magyar had ma,
Dzsudzsák jól felszívja magát,
Ám visszajön minden labda,
Ellenálló a belga gát.

Messze van a túlsó kapu,
Nekünk nincs most osztva lap ott
S szegény szürkemackós apu,
Király Gábor négyet kapott!

Szép volt fiúk, itt a vége,
Mégis van, sőt lesz is csapat!
Remeg könny és szorul gége,
S népünk bút híg fröccsel csapat.

„Hé, költő úr, mi a baja a cseresznye ízesítésű kólával?! Ha nem ízlik, ne igya, de ne rontsa a hitelünket, mert leöntjük a fent említett itallal, oszt’ percek alatt feloldódik, ami még maradt abból a csökött kis agyából!” /Dr. Méreg Menyhért, a mindenféle ízesítésű cukrozott savak feltalálója/

„Ó, szent nemzethaláltánc! A derült égből ejtőernyőtlen Hajdú Péterként lecsapó költőpótlék most átállt a páros rímekről a keresztrímekre, de ez csak annyi változást jelent, mintha gyanútlan olvasónak nem páros lábbal ugrálnának az agyán, hanem egy hatalmas kálváriai fakereszttel ütlegelnék! Anyám nem érti, hogy miért kell 22 ember önfeledt labdázásából nemzettragédiát kreálni, de nem érti, hogy nem a vereség a nemzettragédia, hanem Frady Endre! Követelem Frady Endre legalább 2/3-ának azonnali elcsatolását!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Milyen híg fröccsről papolsz, te tőzegagyú gyógypoéta?! Nem taknyos kisdedek vagyunk mi, hanem igazi férfiak! Ha egy ilyen kemény csávónak, mint én, lelkére szál a bú, akkor nem adja alább másfél liter karcos Homoki Hánytatónál! Híg fröccs? Nem zuhanyozni akarok, hanem csapatni!” /Rizling Rezső, kadarkamámoros hajóács/

„Már megint a belgák! Abcúg, Brüsszel! Ki az EU-ból! Ruszkik haza! Mindent vissza! Szabad házmesterválasztást! Ingyen sört!” /Agyérgörcs Adolf, nyugalmazott tömbházmester/

„A nemzethalál közepette is hurráoptimista költő újabb műve paradigmaváltó lézerkardként világít be sírva vigadó lelkünk keserédes múltiszapjának nyögvenyelős lepedékei közé. A heroikus küzdelem magasztos elbukása sem ingatja meg heroikus jövőképének plasztikusan megjelenített identitástudatában. A nemzet meghalhat ugyan, de a sírján kinövő virágok fölött mindig szorgos méhek fogják döngicsélni jó kedvvel és bőséggel az Isten, áldd meg a magyart!” /Csúnyamúlt Csabáné Szépjövő Szenilla, középiskolai magyartanár és amatőr méhész/

„Óléééé-oléoléoléééé belgiúúúúm, belgiúúúúm! Ólééé-oléoléoléééé, győzeleeeeem, győzeleeeeem! Ööö… izé… természetesen nagy örömmel fogadjuk fiaink hősies győzelmét a derék magyar barátaink felett és reméljük, hogy a sportszerű küzdelem erősíti népeink barátságát!” /Fülöp, belga király/

„Belgiummal és Magyarországgal az a bajom, hogy egyikben sem tudok sprintfutó edzést tartani, mert rövidebbek, mint a féktávom.” /Chuck Norris/

2016. június 23., csütörtök

Magyarország-Portugália 3:3

CR7 mellénye XL,
Ám az Úrnak legyen hála,
E két csapat most csak ikszel,
S elmarad a portu-gála!

Nincs fenn a pályán ma Böde,
Se Kleinheisler, se Nagy Ádám.
Sajnos Pepe vörös köde
Sem száll le s előnyt nem ád ám.

Elsül Gera s Dzsudzsák balja,
S hun sörfocimúltat tisztít!
Magyar tábor dalát hallja
Hisztiánó s vág egy hisztit.

Kettő gólt is küld, mit ki bán?
Minden ellenfelünk tiport,
S eme pár védelmi hibán
Nem érdemes elverni port.

Népünk nyolcaddöntőre vár,
Balga belga, elénk gyüssz el!
Nem bevehetetlen e vár,
S gólokkal üzenünk, Brüsszel!

„Szent szotyolanyál, hogy lehet egy ilyen hatalmas nemzeti fociünnepet ilyen elhanyagolt kertvégi fabudiból kiszivattyúzott trágyalírával összefekáliázni?! Anyám szerint Frady Endre jót akart, de szerintem a pokolba vezető út is Frady Endre versekkel van kikövezve! Frady Endre lírájától ments meg Uram minket!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A focilelkű költő parádés keresztrímekkel érzékelteti a boldogító X keresztlabdákkal tűzdelt gólmámorát! E régóta várt hiánypótló műben a magyarságteljesítmény örökké fel-fellobbanó lángja melengeti a tetszhalódó poraiból éledező nemzettudathasadást összeforrasztani vágyó hun őslelkületet! E verstől békéljen meg, ujjongjon fel és hidaljon le rég holt nagyjaink szelleme! Hej Rákóczi, sej Petőfi, haj Szabadság, ihaj Szent Erzsébet, ó Széchenyi Lánc, áve Szent Margit, tyű Árpád, hinnye Északi Összekötő Vasúti!!! Ria, ria, eufória! Össztánc!” /Szittya Szilajné Hun Hilda, a Hadravert Sámándob c. összmagyar irodalmi folyóirat kulturális rovatvezetője/

„Csúnya magyarok! Ronda magyarok! Tudom, hogy nem szerettek engem! Én se szeretlek titeket! Rosszak vagytok! Hű, de felidegesítettetek! Majomparádék! Na, tessék, miattatok még a hajzselém is a szemembe folyt!” /Hisztiánó Ronaldo alias CR7, portugál futballdroid/

„Lehet, hogy a StarWars következő részébe ezt a CR7-et is beleírjuk a 3CPO, az R2D2 és a BB8 mellé valamilyen durcadroid szerepbe.” /George Lucas, filmproducer/

„A kiváló szakmai stáb által megfelelően leedzett csapat, amelyik bírja az automatizmusokat, az egy jó szünetelemzés után simán le tudja zárni a passzsávokat. Nem kell félni senkitől, mert a fiúk bírják a sorozatterhelés, hiszen amíg pörög az adrenalin, addig lehetetlen elfáradni. Csak az a fontos, hogy jól rotáljon a kapitány!” /Dárdai Pál, a Hertha BSC edzője/

„Kicsit átizzadt a szürke mackóalsóm, de muszáj viselnem, hogy eltakarja a nyugdíjamból vásárolt visszérleszorító kompressziós harisnyámat!” /Király Gábor, válogatott kapus/

„Ez az Gabikám, mutassuk meg nekik, hogy nem csak a negyven-ötveneseké a világ! Én is lassan betöltöm a nyolcvanat, de felugorva még mindig lefejelem a teliholdat!” /Chuck Norris/

2015. október 14., szerda

Majdnem kijutottunk a 2020-as Európa Bajnokságra!

Az óriásnál is óriásibb, szinte már-már leírhatatlan balszerencsével maradtunk csak le a 2020-as Európa Bajnokságról! Úgy látszik, még mindig hat a turáni átok, még mindig mi vagyunk azok, akiket a balsors régen tép!
De haladjunk sorrendben!
Amikor a korrupció miatt megbuktatott Michel Platini megüresedett helyét a frissen kinevezett díszdoktor Schmitt Pál foglalta el az UEFA élén és kihirdette, hogy a 2020-as Európa Bajnokságot már 64 csapatosra bővíti, mindannyian reménykedtünk. Reményeink csak fokozódtak, amikor kiderült, hogy a selejtezőcsoportokból csak a három legrosszabb utolsó helyezett nem jut ki automatikusan a tornára. A legrosszabb utolsó helyezett kiesik, az előtte lévő két legrosszabb utolsó pedig pótselejtezőt játszat a kijutásért. A felcsúti Puskás Akadémia dísztermében megtartott sorsolás után az egész nemzet egy emberként bizakodott. Az Ü jelű „halál” csoport így festett:
- Magyarország
- Levédia
- Baskíria
- Északi Sark
- Németországi Szír Kanton (NSZK)
- Fríz-szigetek
Esélyeinket tovább növelte, hogy velünk ellentétben egyetlen ellenfelünknek sem volt egyetlen profi játékosa sem, kivéve a 42 éves baskír Ürmüt Yognakit, aki a Puskás Akadémia cserekapusa és akit a honi futballszakma csak a Csúti Tizenegyesölő néven ismer, amióta egy Alcsút-Felcsút kupameccsen egy beívelés után egyszerre ütötte le mindkét csapat tizenegyes számú játékosát.
A selejtező sorozat nem kezdődött jól, de a Magyarország – Északi Sark 2:7 (Puskás Stadion, ötvenezer fizetett néző, gól: Gera, Böde ill. Tatszanotti Szekanihu 7) mérkőzés után történt kapitányváltás, amikor is a sokadszor reaktivált Mészöly Kálmánt Bognár György váltotta, meghozta gyümölcsét, a Fríz-szigetekről némi szerencsével elhoztuk a megérdemelt egy pontot. Ezután újabb vereségek és újabb kapitány cserék következtek, míg végül nagy küzdelemben sikerült elérni a csoport utolsó helyét.
Nagy számolgatás kezdődött. Kiderült, hogy amennyiben a W csoport záró meccsén Gibraltár nem győzi le Vatikánt, akkor nem legrosszabb utolsóként pótselejtezőt játszhatunk a Független Bröton Kiskirályság ellen.
Szerda este az egész ország a tévé előtt ült és a Barátok köztöt nézte. Eközben a Sport 1 stúdiójában Hegyi Iván szakíró, Török Gábor politológus, Dzsudzsák Balázs szövetségi kapitány és a még mindig aktív Király Gábor kétszázszoros válogatott kapus ásítozott a képernyő előtt. Kezdetben nekünk kedvezően alakult a mérkőzés és félidőben Vatikán 8:0-s vezetésével vonulhattak pihenni a csapatok. Ám a szünet után váratlanul minden rosszra fordult, és amikor a 94. percben a végig indiszponáltan játszó Ferenc pápa tizenegyesből lőtt öngóljával Gibraltár 9:8-ra megnyerte a rangadót, a televízióban elszabadult a pokol.
- Ezt a balszerencsét! Ilyesmi is csak velünk fordulhat elő! – köpött a földre Dzsudzsák Balázs, majd a stúdióból kirohanva bánatában ripityára törte a legújabb MLSZ logós Lamborghinijét.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke másnapi sajtótájékoztatóján a kiesés felelőseként az Európa Bajnokságra kijutott 64 országot nevezte meg, majd ígértetett tett arra, hogy a magyar labdarúgásba még az eddiginél is több pénz lesz beinvesztálva és fel lesz gyorsítva a Stadiont Minden Tanyaközpontba projekt. Mondandóját a „Minden pénzt a fociba feccölünk, még ha a szátoktól is kell megvonnom a falatot! A következő EB-re pedig kijutunk, ha beledöglötök is!” szavakkal fejezte be, majd a sportgazdasági szükségállapotra való hivatkozással zároltatta a lakossági betéteket és a vastapsgép hangjára kivonult a teremből.
Azóta sincs egyebünk, csak a remény…