Tűnés

Aki nem megy korán falnak,

Akit mérgek fel nem falnak,

Ki nem tárgya gyászos dalnak,

Szinte tűnik fiatalnak.

Aki testvére a szesznek,

Akit férgek gyakran esznek,

Kinek sírját őrzi Csesznek,

Aggnak tűnései lesznek.

Akit böjti szelek fúnak,

Alig néz ki agg fiúnak,

Hosszú ú-t lát hosszú ú-nak,

Tűnése lesz önkorúnak.

Aki táncol tompa tűn és

Talphulláma kissé dűnés,

Valódi nése nem mű nés,

Úgy tűnik, hogy rám szól: Tűnés!

Aki…

(a vers további része a széttépett papírlapon a költő rászáradt vérétől olvashatatlanná vált – a szerk.)

„Na, végre teljesen csendben van a saját vértócsájában heverésző poszthumusz költő! A bennünk ezáltal keletkező belső béke poraira! Kicsit holt penészesnek tűnik... Ja, nem, csak a békepor szállt a zsírjára, hol nemrég süllyedt el!” /elégedettnek tűnő kaszás-kapás olvasótábor/

„Cseszneki vár halott őre

Nem él már, mert pállott lőre

Ved’lése pokolba vitte,

S itten vala sírja, itt e!”

/cseszneki népdalrészlet/

„Rohadtul idegesít, hogy engedély nélkül beleírták a nevemet a versbe, ráadásul velem kezdődik az összes debil versszak! Úgy tűnik, felháborodtam!” /Aki Magor, cseszneki szeszkazánkovács/

„Frady Endre újabb lírai eltévelyedése, Tűnés, a költői értelmetlenség csúcskategóriás hungarikuma. Ez a vers a nyelv ellen elkövetett előre megfontolt szójátékos merénylet, melyben a rímek úgy puffannak, mint rozsdás lábasok egy lejtőn. Az olvasó szeme végigsiklik a sorokon, mint áprilisi jeges eső a vakolatlan betonon, és bár talán sejteni véli, hogy a halál, az elmúlás és az identitás felfoszlása lenne a tematika, Frady olyan következetesen kerül minden értelmet, hogy a sorok végére már nemcsak a vers, de az olvasó is tűnni vágyik. A szóviccek, mint „táncol tompa tűn” vagy „nése nem mű nés”, egy posztmodern dadaista rémálom kellékei, ahol a nyelv már nem kommunikál, csak zokogva hörög. A cseszneki sír emlegetése groteszk csúcspont, ahol a lírai én látszólag egy ősi magyar faluba temeti önmagát, miközben a valóságban az olvasó agysejtjeit helyezi végső nyugalomba. A vers zárása – a költő vére által olvashatatlanná vált befejezés – már-már kegyelem: Frady szó szerint feláldozza testét, hogy megakadályozza a további sorok létrejöttét. Ilyen önfeláldozásra csak az képes, aki pontosan tudja, mit művelt. Ez a mű a költészet Monty Pythonja – ha azok nem lennének viccesek. Értékelés: 2/10 – Tűnjünk, amíg lehet.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre „Tűnés” című verse a groteszk líra és a nyelvi játékosság izgalmas ötvözete. A költemény bravúrosan feszegeti a nyelvi lehetőségek határait, ügyesen kihasználva a magyar nyelv hangzásbeli hasonlóságait és a szavak többértelműségét. Az egymásba folyó rímek és szótorzulások sajátos ritmust adnak a versnek, miközben a jelentés fokozatosan elcsúszik a szürreális abszurd felé. A vers groteszk tónusa az élet múlandóságával és a létezés groteszk aspektusaival játszik el: a fiatal, az agg és a halott közötti átmenet nem tragikus, hanem ironikus felhangot kap. Az utolsó versszak különösen erőteljes, ahol a költő mintha önmaga ellen fordítaná saját versét – a „Tűnés!” felkiáltás egyszerre lehet önirónia és egyfajta önfelszámolás. A szerkesztői megjegyzés („a vers további része a széttépett papírlapon a költő rászáradt vérétől olvashatatlanná vált”) groteszk lezárása tovább erősíti a szöveg tébolyult, önmaga határait feszegető játékosságát. Frady Endre műve egy abszurdba hajló, szabályokat kiforgató nyelvi kísérlet, amely egyszerre szórakoztató és disszonáns, szellemes és nyugtalanító.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Elnézésüket kérjük, hogy az iromány megíródott, és nem sikerült gondolati szinten belefojtani az alkotóba! Legközelebb tanulunk a Különvélemény című filmből, és elengedjük a gyilkost, hogy feladatát beteljesítse!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas bűnsegéd/

„Ház úr, maga mit vél külön,

Csípjük tán a költőt fülön?!

Gondolati bérgyilkosút

Szintjén essünk – miként Kossuth

Kalapjára eső – neki?!

De ki vet első kőt, de ki?!

Lovagszájból szállnak hű Ni!-k,

S úgy – nincsen bűnsegéd – tűnik.”

/Kinűt Dégesnűb, nescnin ygús/

„Versszakról versszakra fárasztóbb, de mégis nagyot szól a vége. Jól sikerült vers, de nem gondoltam volna, hogy el lehet jutni az elejétől a végig. Sem a költőnek, sem az olvasónak...” /M. András, a költő legállandóbb és legversvégigjutóbb kommentelője/

„Aztat mondja, eM úr, már azt,

Hogy a vers, mely népet fáraszt,

A végén szólt nagyot nagyon,

S költőt ezért verték agyon?!

Nem tűnt úgy, hogy tök jó a show,

S ezért gyilkolt az olvasó?!

Kinek úgy tűnik, ez cool volt,

Üsse kétszázhúszon túl volt?!”

/Gyök úr, gyík őr/

„Mi ez a szellemi féreghajtás, ez a mentális székrekedés?! Ki ez a legjobb pillanatában is senkinek tűnő mínusz szinusz alfaj?! Frady Endre hétszer állt sorba, amikor a tehetségtelenséget és a pofátlanságot osztották! Ahhoz, hogy valaki ilyen mértékű antitalentumba áztatott irodalmi szégyenfoltként szakmányban ontsa a semmirekellő strófákat, akkora önbizalom szükségeltetik, hogy hozzá képest CR7 és Donald Trump két krónikusan kudarckerülő önostorozó mimóza! Ha a Frady Endre által írt borzalmak által a gyanútlan olvasókban kiváltott jajveszékelést pénzre lehetne váltani, ez a rögvalóságshowbálvány rímrém gazdagabb lenne, mint másfél Mészáros Lölő, és az összes közpénzből felvásárlott ingatlanát betöltené a narancssárgairigy Tiborcz panasza! Ide veletek vitriolba mártott tollak! Ha szegény anyám élne, most azt mondaná aggódva, hogy úgy habzik a szám, mintha felvettek volna a digitális Harcosok Klubjába, de hát mit tud ő a zsinórmértéktartó irodalmi kritikáról?! VAGY MÉRGESNEK TŰNÖK?!?!?!?!?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Én nem csak tűnök leg-leg-legnek, de az is vagyok. Aki nálam leg-leg-legebb, annak a nevét a szádra hiába ne vedd, mert átrúgom a fejedet egy másik galaxisba!” /Chuck Norris/

Az ősz kéményseprő

- Kéményt pucoltam én, kormost,

S nem látszik rajtam a kor most.

Fekete s nem ősz a hajam,

Mint mit bevont áfonya-jam.

- Tata, jamot dzsemnek ejtik!

- E’mentek ám hinnye ej tik,

Sok mihaszna csalafinta!

No, ha nem jam, legyen tinta!

- Tintahajú öreg fószer,

Nyergeljen fel, ott a lószer-

-szám! Az úton levédi a

Sarat. Irány Levédia!

Áldást int pár vidám kar rá,

Visszavedlik ősmagyarrá,

Hátra nyilaz, nagyot sóhajt,

S nyereg alatt dzsemez lóhaj’t…

„Hé, ki és miért akar engem lenyilazni?! Kinek és miért vagyok én a nyíliránya?! Na, tűnés innen, mert mindenkire ráborítok a kémény tetejéről egy üstnyi forró áfonyalekvárt!!!” /Lóhaj Levédia, ősanya és tömbházmester/

„Mit gondolt a költő? – kérdezném, ha nem tudnám biztosan a választ. Az igazi kérdés azonban az, hogyha semmire, akkor azt miért kellett négy hosszú versszakon keresztül taglalni?! Miért nem lehetett bevallani, hogy nem jut semmi az eszébe, úgyhogy nem ír semmit?! MIÉÉÉRT?!?!?! NEM ENG.!!!” /Ideges Iljusin, a Levédiai Ókorból Hozott Alapvető Jóságok (LÓHAJ) című ősmagyar kövületlap Tupoljev-díjas integrációs intendánsa/

„Hahaha, az öreg betintázott totyakos hogy visszalovagolt az ókorba! Mit ért egy ilyen fosszília a modern gépi kéménypucoláshoz, aki gyerekkorában még dinoszauruszokkal kergetőzött a mamuttrágyával fűtött jurta körül?! Bruhaha!” /Kürtő Kázmér és Kemence Kenéz, a mihaszna csalafinta kéményseprő utánpótlás/

„A kéményseprés évszázadokkal fiatalít…” /M. András, a költő legállandóbb és legörökifjabb kommentelője/

„eM úr, ez az oka annak,

Hogy a bölcsik tele vannak

Kéményseprő nyuggerekkel,

Kiket büfiztetni meg kell?”

/Pelenkai Petúrné Cumi Cecília, bölcsődei dadus és rímokádó avokádó díler/

„Magyarország előre megy, nem hátra! (Orbán Viktor)

Magyarország hátra nyilaz, nem előre! (Ősmagyar kéményseprő)

De ha hátra nyilaz, hová néz? (Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Markos-legény*)

Ebből balhé lesz, nagy balhé! (Totya mondta)”

/*/

„Hátra azér’ nyilazok én,

Mer’ elöl van a ló feje!

Ha átlövöm, nem lesz okén,

S én sem dallom vígan: Jeje!”

/Vitéz Nagy Balhé Béláné Totyamutyi Titanilla, Nyilas Mása vándordíjas női nyíl- és kéményseprőlövő regionális bajnok/

„Hátra nyilaz, hátra nyilaz,

Pedig előre sem megy már az.”

/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és leghátranyilazóbb kommentelője/

„Nyilaz balra, nyilaz jobbra,

Befesti a kémény korma,

Még sincs neki nyilas szobra,

S nem jegyzi meg őt e kor ma.”

/Dr. Jelen Jolán, kortörténész/

„Nyilasi Tibi! Nyilasi Tibi! Bólints Tibi! Bólints Tibi! Hajrá Fradi! Hajrá Fradi!” /Fradi tábor 1973-tól 1983-ig/

„Az asztrofizika jelen állása szerint az univerzumban minden részecskéhez létezik a megfelelő típusú antirészecske, amellyel kioltják egymást, az anyag megszűnik, és fotonok keletkeznek. Érzékeny szenzorait energiaválságtól hányatott korunk gyenge pulzusán nyugtatva tudós költőnk Faraday Endre újabb zseniális és egyben stratégiai értékű ötlettel állt elő. Házi hadronütköztetőben fáradhatatlanul állítja elő ezeket az egyszerű halandók számára (lássuk be) értelmezhetetlen karakterhalmazokat, hogy adott nemzetgazdasági pillanatban melléjük költse az antirészecskéket, s az egymást kioltó versek fényében az egész emberiség megvilágosodhat. A távoli galaxisok ezt a pillanatot szupernóva robbanásként érzékelik majd. Köszönjük!!!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Ritka esemény, humán úr, hogy a színházban a tömeg szupernóva robbanásként hullámozva vastapsoljon, utána pedig hullámokban vastalpú cipővel tapossa a színpad felé vezető utat, hogy a katarzisba kergető kommentelőt Táncsics szekere elé fogva felhajtasson a Várba Gellért napi hegyoldali hordógurító és kéménytömítő versenyre! Vesszenek a visszanyilazatlan veszett vesztern vitézek!” /Hőbörgő Huba, hadilábon hasaló hordószónok és hőzöngő hőmérőhajlító hiéna/

„Kéményseprőt láttam, szerencsét taláááááááááááááááááááá…” /néhai Dr. Cseréptetőssy Csobánc, az Országos Babonakutató Intézet (OBI) tetőről lezuhant főmérnöke és vallási vezetője/

„Bár eredetileg eszemben sem volt hozzászólni ehhez a silány fércműnek is csak felfoghatatlan jóindulattal nevezhető szellemi hasmenéshez, de eszembe jutott, hogy szegény anyám kiskoromban kéményseprőt szeretett volna faragtatni belőlem, hogy január elsején meglátva és harmadik gombját megfogva egész évben szerencséje legyen, úgyhogy mégsem maradok néma! Frady Endre költészetéhez nem lehet semmit hozzátenni, mert nincs hová, és nem lehet belőle semmit elvenni, mert nincs miből! Frady Endre életműve pont így kerek nulla! Ha ez az irodalmi féregnyúlvány már Levédiában élt és alkotott volna, tuti, hogy őszinte lelkű ősmagyar elődeink dorongokkal agyonverték és távoztukban visszanyilazó kőtáblákkal jelezték volna, hogy ott van az a tetem, amit ne közelítsem meg senki, mert még holtában is hülyére fertőz mindenkit! De kár, hogy ez az irodalmi mételygörény nem előzte meg ezeregy-kétszáz évvel a korunkat! Kéménybe vele!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Én kémény nélküli, zárt kunyhóban is tudok tüzet gyújtani. A füstöt letüdőzöm és oxigént lélegzek ki. A növényeket is én tanítottam meg fotoszintetizálni. Mivel ők nem túl komplex lények, csak a nagyon leegyszerűsített 6CO2 + 6H2O + fényenergia = C6H12O6 (glükóz) + 6O2 + E képletet vertem a fejükbe. Persze nem szó szerint, mert nincs fejük.” /Chuck Norris/