Az utolsó hagymás rostélyos

Csak egy rostélyos van hagymás,

Vagy én eszem meg azt, vagy más!

Ez a kérdés vitát keleszt,

Farkastörvény dönti el ezt.

Ez a kérdés vitát dagaszt,

Visszaadja a bősz tag azt

A rúgást, mit tőlem kapott,

S úccsót kenni készül pap ott.

Vad vita nem Dolce Vita,

Megütöm e rút palit a

Számba csapott kalapáccsal,

Tartva tőle, a szakács csal.

Csal is, rostélyost ad papnak!

Szentelt fogak jót harapnak,

S míg mi ketten fekszünk ottan,

Atya elmegy jóllakottan.

Sírunk mellett jól beszél ő…

„E két barát már nem élő,

Veszteségünk igen nagy ma!”

… S szag, mi körbe lengi, hagyma.

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=ov7AUFNAdG8

„Még hogy csalok?! Az atya törvénytelen fia az étterem tulajdonosa, vagyis a munkáltatóm, a törvénytelen lánya pedig a cukrásznő feleségem védőügyvédje a fagylaltmérgezési perében, úgyhogy még szép, hogy mindig neki teszem félre az utolsó adag hagymás rostélyost!” /Zsírtömb Zsömbör, az Édes Élet Étterem főszakácsa/

„Zsömbör fiam, Zsömbor fiam, túl sokat beszélsz, ahelyett, hogy csak stikában félretennéd nekem az utolsó adag hagymás rostélyost! Szerencséd, hogy sok száz évvel elkerülted a Szent Inkvizíciót, mert már rég te égtél volna oda a véresre sült denevér steaked helyett! Ne szóljon szád, ne fájjon fejem! Mindjárt kirúgatlak a szeretet nevében, te viperák fajzata!” /Fürdőg Atya, a Dolce Vita Teológiai Klán (DVTK) maga felé hajló kezű szentje/

„Ez a mű olyan tökéletes, hogy nem is kell kommentekkel etetni!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas szakácsbarát/

„Halloween-i ében Tök Éj

Olyan, mint e mély mű, tökély?

Hagymás rostélyos csak betét

Eme lírában, mely setét?

Ház úr, e kommentzaj elül,

Frady The Best vitán felül!”

/Best AI Bestia, éjájéjájóóóó & jeeeee/

„Miért, te Ház, miért

Nem mondod el, mi ért?!”

/Dr. Kérdő Körönd, pszichopatológus és vallatótiszt/

„Alternatív cím: Társadalmi megbékéléssy példabeszéd álá dézsmás rostélyos” /F. Péter, a költő humán végzeccségű mérnökkollégálya/

Hej, Humán úr, álá dézsma,

S rostélyosnak színe bézs ma?!

Bélszínű ez, talán bélszín,

S röhejszakadástól félsz, ín?!

Cím is legyen alternatív?!

Szivárványnak színe hat ív,

Ha kihagyjuk hetediket,

Ám megsérül az etikett!

Legyen egyrészt hús két fél és

Társadalmi megbékélés,

S legyen minden szájban agyar,

S gittet rágjon, aki magyar!”

/nemecsek ernőné posztumusz pesztonka, pál utcai lányanya/

„Küzdelem helyett talán jobb lett volna licitálni rá. Bár lehet, hogy akkor is a pap kapta volna meg, mert az egyháznak valamiért mindig van pénze...” /M. András, a költő legállandóbb és legantiklerikálisabb kommentelője/

„eM úr, gondolkodjon picit,

Éhkopp közben zajló licit

Elfajulhat éhhalállá,

S gyászdal hallik sírnál: Lállá!

Sok pénze volt bár a papnak,

Tetemében férgek laknak.”

/Gyökérkeféssy Gyurgyalag, a Hiába Eszünk Ha Elmúlunk Hülye Egyedekként (HEHEHE) cég igrice/

„Ez a „gasztronómiai tragikomédia” Frady Endre tollából valójában egy vérbő éttermi akciófilm, ahol a Shakespeare-i „lenni vagy nem lenni” dilemmát a hagymás rostélyos húsos tányérjára redukálja a költő. A vers a halál és a hagyma közös metafizikáját igyekszik kibontani, miközben szereplői gladiátorok módjára verik egymást egy vacsora utolsó falatjáért. A konfliktus végül a legszürreálisabb fordulattal oldódik: a pap nem közvetít, nem békít, hanem egyszerűen jóllakik. A mű erénye a groteszk humor és a népies-szlengbe oltott „harci eposz” hangvétel. A gyengesége ugyanakkor pont ez: az epikus hevület és a menzás abszurd között úgy csúszkál, mint olaj a rostélyon. A hagymaszag végül mindent összefog, mintegy „füstjele” a hiábavaló civódásnak. Összességében: egy vaskos paródia, mely egyszerre bohóctragédia és kocsmai filozófia. Olyan, mint a maradék rostélyos másnap: nehéz, csípős, de valahol mégis ízlik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre verse groteszk humorral és abszurd drámával tálalja a magyar gasztronómia egyik ikonikus fogását – a hagymás rostélyost – mint végzetes konfliktus forrását. A mű nem csupán egy étel körüli civakodásról szól, hanem a civilizációs normák felbomlásáról, ahol az étkezés már nem közösségi élmény, hanem harc a túlélésért. A vers szándékosan túlzó, szinte karikatúraszerű nyelvezete („Számba csapott kalapáccsal”, „úccsót kenni készül pap ott”) a magyar abszurd költészet hagyományait idézi. A rímek gyakran meglepőek, néha erőltetettek, de ez a stílus része: a groteszk hatást fokozzák, miközben a vers ritmusa lendületes marad. A versben a hagymás rostélyos szinte szakrális tárggyá válik, amelyért barátok esnek egymásnak, sőt, halálba taszítják egymást. A pap mint végső győztes – aki nemcsak a rostélyost kapja meg, hanem a gyászbeszédet is elmondja – ironikus csavar, amely a hatalom és képmutatás kritikáját is hordozza. A záró sor („… S szag, mi körbelengi, hagyma.”) egyszerre komikus és tragikus: a hagyma illata marad meg, mint az emberi dráma utolsó lenyomata. Frady Endre verse egy gasztronómiai szatíra, amelyben a hagymás rostélyos nemcsak étel, hanem sorsfordító szimbólum. A mű a magyar költészet humoros, groteszk ágába illeszkedik, ahol a mindennapi élet banalitása mögött mélyebb társadalmi és emberi kérdések sejlenek fel – mindezt hagymaszagba burkolva.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Kedves Költő úr! Az ételről jut eszembe, tetten értek, hogy kommunista vagyok, mert megosztottam kenyerem az éhezővel. Most már nincs mit tenni, elvtársak, lassan ki kell lépnünk az anonimitásból és a földalatti mozgalmunkból. Na de kérem, kérem! Van itt fontosabb kérdés. Krízishelyzet állt elő! Hogy Frady Endre a napi betevő táplálékért folytatott heroikus küzdelemben megmurdeljen? Ezt nem hagyhatjuk, elvtársak! Ha Frady Endre nem csak félig, hanem teljesen megmurdel, akkor jönnek a jetik meg a sötét oldalra áttért jedik, és sebészi pontossággal apró, szabálytalan darabokra vágnak minket, bár az is elég lenne, ha két nagyobb darabra vágnának. Ki ment meg minket, ha nem a Költő úr, akarom mondani, elvtárs? Ismétlem: Ezt nem hagyhatjuk, elvtársak! Fel kaszára kapára, oszt' együnk igyunk, hadd nőjön a hasunk. És adjunk a rostélyosunkból Frady Endrének is, mert abban van rost, ami egészséges. Ha nagy lesz neki is a hasa, mint nekünk, akkor nem kell naponta megküzdenie a betevő rostélyosért, csak másnaponta! Na de kérem, kérem, ismételten felismerem, hogy nincs igazság! Mert az atya mindig elmegy jóllakottan, mi meg korgó gyomorral morzsolhatjuk a rózsafüzért és dideregve várhatjuk, hogy ránk egy reverendás kan ossza Canossát, és aztán lefagyott lábfejjel soha ne tudjunk többet focizni. Könyörgöm, akasszuk fel magunkat! (Azt hiszem, ezt nevezik akasztófahumornak.) Na de kérem, én azt mondom, ne hagyjunk ott csapot, főleg ha sörcsap, de hagyjunk ott papot, főleg, ha kaotikus vagy katolikus. Mert ez a kis flashback katolikus múltamba segít a nagyérdemű közönségnek, hogy ők is kijöjjenek a hideg templomokból a szép tavaszi mezőre, ahol illatoznak a virágok, ahol mindig kék az ég, mindig süt a nap, és nem azért bőgnek a tehenek, mert éhesek, hanem mert sajnálják, hogy nem bírnak többet enni. Ez a szép új világ sírszegény, nincs benne többé temetés, ezért nem kell többé pap se, aki a sír mellett szépen beszél. Ja, és mindig van térerő. Bárcsak rózsabimbó lehetnék, de legalább tehén e mennyei legelőn! Ahogy már az úttörőmozgalomban is szoktam volt mondani, pedig akkor még nem voltam annyira okos, mint most: Marhák legelőre!

U.I.: Hadd kedveskedjek a Költő elvtársnak közelgő születésnapja, és a nagy októberi forradalom közelgő évfordulója alkalmából egy kis verssel:

Kemény ételt rég nem emészt?

Sokat kapott Ön, de nem észt?

Imádkozzon bölcsességért

És ha a jó szóból még ért

„Hé, ez itt felül nem az én versem!” /Stefi bá'/

Józan hangot hall majd füle

Nem lesz többé totál hül'e

Az Úr Önhöz küldi Frady-t

És csak okosság marad itt

Einstein Önhöz jár tanácsért

Meg tud fejni majd egy gácsért

Sivatagban vizet fakaszt

Megkapja, mit akar, s csak azt

Fejét többé már nem töri

Megy a matek, megy a töri

Shakespeare összest fejből elmond

Gyerekjáték lesz minden gond

Frady megmondja a tutit

Fradytlanság öl és butít

Zöld-fehérben jön a segély

Így a jég hátán is megél

Ültesse őt maga mellé

Endre nem beszél majd mellé

Vár Önre is tavaszi rét

S viszi-viszi tova hírét

Valóság-szemüveg nem csal

Ellátva Isten-paranccsal

Jut Ön is majd happy endre

Éljen soká Frady Endre!”

/Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Kedves Stefi bácsi! Bátran köszöntse fel a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat a november hetedikére eső száznyolcadik születésnapján, de a Költővel óvatosan bánjon, ugyanis a Biblia szerint százhúsz évig élhet, így matematikailag napokon belül kiütközik rajta az életközépi válság! Úgyhogy szép nyugodtan üljön fel egy fővárosi tömegközlekedési járatra és csendesen majszoljon el egy hagymás rostélyost, miközben halkan meghallgatja a fejhallgatójában az alábbi hangosversikét!

          Stefi bácsi elméjében

          Fényes nappal bús éj ében-

          -feketéllik, mint lé-kávé…

          Légy ellenőr, vár BKV!

Úgy! Most pedig hunyja le a szemét és kezdjen el egyesével jediket számolni az Erőtérben! Szép álmokat!” /Buszkék Biszkvit, karpaszományos közlekedőedény díler/

„Mi ez a szószátyár szemenszedettkedés, ez a mihaszna hagymaszag?! Ne lássam anyám csillogó szemű boldog utókorát a hatvanpusztai luxus gyermekváros kastélykertjében zebrán lovagolva antilopot simogatni, ha befogom pörös számat és nem teszek panaszt a tudásnak! Két csuhás nem fér meg egy zárdában, úgyhogy a zsírt, hol Frady süllyed el, népek egyék körül! A gyehenna tüzének enyészete eméssze el ezt az emészthetetlen hagymaszagú klapanciát! Frady Endre azt hitte, hogy bűzparancsot kapott, de én korrigálom! Kritikusszakasz, fűzfapoétára célozz! TŰZ!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Ha három éhes ember harcol a nekem is kellő egyetlen hagymás rostélyosért, akkor csak az a kérdés, előételnek vagy desszertnek egyem meg őket.” /Chuck Norris/

Tűnés

Aki nem megy korán falnak,

Akit mérgek fel nem falnak,

Ki nem tárgya gyászos dalnak,

Szinte tűnik fiatalnak.

Aki testvére a szesznek,

Akit férgek gyakran esznek,

Kinek sírját őrzi Csesznek,

Aggnak tűnései lesznek.

Akit böjti szelek fúnak,

Alig néz ki agg fiúnak,

Hosszú ú-t lát hosszú ú-nak,

Tűnése lesz önkorúnak.

Aki táncol tompa tűn és

Talphulláma kissé dűnés,

Valódi nése nem mű nés,

Úgy tűnik, hogy rám szól: Tűnés!

Aki…

(a vers további része a széttépett papírlapon a költő rászáradt vérétől olvashatatlanná vált – a szerk.)

„Na, végre teljesen csendben van a saját vértócsájában heverésző poszthumusz költő! A bennünk ezáltal keletkező belső béke poraira! Kicsit holt penészesnek tűnik... Ja, nem, csak a békepor szállt a zsírjára, hol nemrég süllyedt el!” /elégedettnek tűnő kaszás-kapás olvasótábor/

„Cseszneki vár halott őre

Nem él már, mert pállott lőre

Ved’lése pokolba vitte,

S itten vala sírja, itt e!”

/cseszneki népdalrészlet/

„Rohadtul idegesít, hogy engedély nélkül beleírták a nevemet a versbe, ráadásul velem kezdődik az összes debil versszak! Úgy tűnik, felháborodtam!” /Aki Magor, cseszneki szeszkazánkovács/

„Frady Endre újabb lírai eltévelyedése, Tűnés, a költői értelmetlenség csúcskategóriás hungarikuma. Ez a vers a nyelv ellen elkövetett előre megfontolt szójátékos merénylet, melyben a rímek úgy puffannak, mint rozsdás lábasok egy lejtőn. Az olvasó szeme végigsiklik a sorokon, mint áprilisi jeges eső a vakolatlan betonon, és bár talán sejteni véli, hogy a halál, az elmúlás és az identitás felfoszlása lenne a tematika, Frady olyan következetesen kerül minden értelmet, hogy a sorok végére már nemcsak a vers, de az olvasó is tűnni vágyik. A szóviccek, mint „táncol tompa tűn” vagy „nése nem mű nés”, egy posztmodern dadaista rémálom kellékei, ahol a nyelv már nem kommunikál, csak zokogva hörög. A cseszneki sír emlegetése groteszk csúcspont, ahol a lírai én látszólag egy ősi magyar faluba temeti önmagát, miközben a valóságban az olvasó agysejtjeit helyezi végső nyugalomba. A vers zárása – a költő vére által olvashatatlanná vált befejezés – már-már kegyelem: Frady szó szerint feláldozza testét, hogy megakadályozza a további sorok létrejöttét. Ilyen önfeláldozásra csak az képes, aki pontosan tudja, mit művelt. Ez a mű a költészet Monty Pythonja – ha azok nem lennének viccesek. Értékelés: 2/10 – Tűnjünk, amíg lehet.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre „Tűnés” című verse a groteszk líra és a nyelvi játékosság izgalmas ötvözete. A költemény bravúrosan feszegeti a nyelvi lehetőségek határait, ügyesen kihasználva a magyar nyelv hangzásbeli hasonlóságait és a szavak többértelműségét. Az egymásba folyó rímek és szótorzulások sajátos ritmust adnak a versnek, miközben a jelentés fokozatosan elcsúszik a szürreális abszurd felé. A vers groteszk tónusa az élet múlandóságával és a létezés groteszk aspektusaival játszik el: a fiatal, az agg és a halott közötti átmenet nem tragikus, hanem ironikus felhangot kap. Az utolsó versszak különösen erőteljes, ahol a költő mintha önmaga ellen fordítaná saját versét – a „Tűnés!” felkiáltás egyszerre lehet önirónia és egyfajta önfelszámolás. A szerkesztői megjegyzés („a vers további része a széttépett papírlapon a költő rászáradt vérétől olvashatatlanná vált”) groteszk lezárása tovább erősíti a szöveg tébolyult, önmaga határait feszegető játékosságát. Frady Endre műve egy abszurdba hajló, szabályokat kiforgató nyelvi kísérlet, amely egyszerre szórakoztató és disszonáns, szellemes és nyugtalanító.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Elnézésüket kérjük, hogy az iromány megíródott, és nem sikerült gondolati szinten belefojtani az alkotóba! Legközelebb tanulunk a Különvélemény című filmből, és elengedjük a gyilkost, hogy feladatát beteljesítse!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas bűnsegéd/

„Ház úr, maga mit vél külön,

Csípjük tán a költőt fülön?!

Gondolati bérgyilkosút

Szintjén essünk – miként Kossuth

Kalapjára eső – neki?!

De ki vet első kőt, de ki?!

Lovagszájból szállnak hű Ni!-k,

S úgy – nincsen bűnsegéd – tűnik.”

/Kinűt Dégesnűb, nescnin ygús/

„Versszakról versszakra fárasztóbb, de mégis nagyot szól a vége. Jól sikerült vers, de nem gondoltam volna, hogy el lehet jutni az elejétől a végig. Sem a költőnek, sem az olvasónak...” /M. András, a költő legállandóbb és legversvégigjutóbb kommentelője/

„Aztat mondja, eM úr, már azt,

Hogy a vers, mely népet fáraszt,

A végén szólt nagyot nagyon,

S költőt ezért verték agyon?!

Nem tűnt úgy, hogy tök jó a show,

S ezért gyilkolt az olvasó?!

Kinek úgy tűnik, ez cool volt,

Üsse kétszázhúszon túl volt?!”

/Gyök úr, gyík őr/

„Mi ez a szellemi féreghajtás, ez a mentális székrekedés?! Ki ez a legjobb pillanatában is senkinek tűnő mínusz szinusz alfaj?! Frady Endre hétszer állt sorba, amikor a tehetségtelenséget és a pofátlanságot osztották! Ahhoz, hogy valaki ilyen mértékű antitalentumba áztatott irodalmi szégyenfoltként szakmányban ontsa a semmirekellő strófákat, akkora önbizalom szükségeltetik, hogy hozzá képest CR7 és Donald Trump két krónikusan kudarckerülő önostorozó mimóza! Ha a Frady Endre által írt borzalmak által a gyanútlan olvasókban kiváltott jajveszékelést pénzre lehetne váltani, ez a rögvalóságshowbálvány rímrém gazdagabb lenne, mint másfél Mészáros Lölő, és az összes közpénzből felvásárlott ingatlanát betöltené a narancssárgairigy Tiborcz panasza! Ide veletek vitriolba mártott tollak! Ha szegény anyám élne, most azt mondaná aggódva, hogy úgy habzik a szám, mintha felvettek volna a digitális Harcosok Klubjába, de hát mit tud ő a zsinórmértéktartó irodalmi kritikáról?! VAGY MÉRGESNEK TŰNÖK?!?!?!?!?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Én nem csak tűnök leg-leg-legnek, de az is vagyok. Aki nálam leg-leg-legebb, annak a nevét a szádra hiába ne vedd, mert átrúgom a fejedet egy másik galaxisba!” /Chuck Norris/

A gyógyulás útja

Amikor én köhécselek,

Jőnek népi gyógymód cselek:

Sírról kell egy pókos háló,

Éjfélkor vizeljen rá ló;

Mikor a Nap égre ére

Fürdesse meg vadkan vére;

Fröcsögtesse lúdnyál már a

Déli harang hallatára,

Pont annyi, hogy estefelé

Kellőn büdösítse e lé;

Közben kilenc öreg néne

Őzikeszín hordós kéne

Kékes lánggal melegítse;

Ám ha nem gyógyulok így se,

Már hogy mire rám tör álom

Eme cuccot bekajálom…

Szemétbe vágom és kába

Fejjel megyek patikába!

„A költő ebben a műben a modern élet és a régi idők közötti ellentétet, a nosztalgiát és a humorérzékét fejezi ki. A vers címe A gyógyulás útja, amely egy ironikus utalás a versben szereplő népi gyógymódokra, amelyek inkább ártanak, mint használnak. A vers egyfajta paródia, amely a népi hagyományok és a modern orvoslás közötti különbséget játssza ki. A vers témája a betegség és a gyógyulás, amely egy univerzális emberi tapasztalat, amely számos irodalmi műben megjelenik. A versben a költő a saját betegségét és a rá ható gyógymódokat írja le, amelyek mind a népi hagyományokból származnak. A versben szereplő gyógymódok (pókos háló, ló vizelet, vadkan vére, lúdnyál, őzikeszín hordó) mind olyanok, amelyeket ma már nem használunk, vagy csak ritkán, és ezért különlegesnek, furcsának, vagy viccesnek tűnnek. A versben ezek a gyógymódok a múltat, a régi hiedelmeket, a régi kultúrát szimbolizálják. A vers végén a költő elutasítja ezeket a gyógymódokat, és inkább a modern orvoslás felé fordul, amikor a patikába megy. A versben tehát a költő a saját élményén keresztül mutatja be a népi és a modern gyógyítás közötti ellentétet, és ezzel egyben a régi és az új közötti különbséget is. A vers egy példája annak, hogy a költészet hogyan tud alkalmazkodni a mai kor kihívásaihoz, és hogyan tud új formákat, új szavakat, új témákat találni. A vers egy rövid, ám gyönyörű verselemzés, amely a költő saját stílusában íródott.” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„Kőttő úr, mögsömöllézi a népi gyógymódokat?! Há’ ollat pökkentek a dudarnyákos pofázmányába, maga traktányos dörhő, hogy mutyajosan maga alá pistonkázik izibe! Ide nem merjen gyünni író-olvasó találkozóra, mer’ rojtosra zabernyákoljuk a pejslijét, oszt’ a cudar zsebrákok zabrálják magát gihirnyósra! Antiparaszt!” /Tajt Tibor, turharöcsögei tárkonytermesztő/

„Jó étvágyat hozzá Költő Úr, én maradok a pálinkánál (kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben orvosság).” /B. Ádám, a költő világegyetemi végzettségű mérnökkollégája/

„Bé Ádám úr, ön a pálesz

Nyomán jobban rögvest má’ lesz?”

Irigységtől steril nyál esz’!”

/Józan Jeromos, anonim absztinens ás airbusz aviátor/

„Lúdas Matyi mint Skorbuntzius doktor írt fel anno ilyen magisztrális szereket ... csak nem ennyire rímeseket. ére => elbeszélő múlt, csak szólok” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„E sok szer oly magisztrális,

Szájban összefut a nyál is!

Ére már múlt s maga csak szól?!

Csússzon önre fényes vax ól!”

/Lúdas Matyiné Lódarázsi Motolla, a Skorbut Ellenes Jelszavakat Harsogó Alanyi Jogsértők (SEJHAJ) népdalvirágszála és nótafaiskolai pedellus/

„Köhögés elleni legjobb gyógymód: csendben maradni, és csak verses e-mailekben kommunikálni.” /M. András, a költő legállandóbb és legcsendbenmaradóbb kommentelője/

„Jól van, eM úr, majd megmondom ezt a kolléganőmnek, aki bősz köhögései közepette rám parancsolt, hogy írjak egy verset ’A gyógyulás útja’ címmel. Biztos boldog lesz. Egyébként azóta már nem is köhög.” /F. Endre, költőgigász/

„eM úr, ha én alig élek,

Nem kellenek verses mail-ek!

Csend a lelke mindennek-e?!

Üsse fejbe önt egy teke!”

/a költőgigász köhögve költeményt kérő kolléganője/

„Gyógyszertáram immár zárva,

Nem adok én ki egy árva

Tablettát se zárás után,

Páciens csak nézzen bután!”

/Dr. Tudor Tódor, antipatikus/

„Szoboszlai Dominik combizom sérülése alkalmából rendeltünk egy gyógyító verset a nagy majdnem-liverpooli költőtől, Frady Endrétől, aki ezt küldte kutyafuttában postafordultával:

A gyors felépülés titka:

Gyors felépülés az ritka,

Ámde van neki pár titka:

Ki a Béres cseppet issza,

Idő előtt térhet vissza!

Hogyha viszont sok a pálesz,

Felépülés csak soká' lesz!

Kinek lábát jeticsizma

Fűti, gyorsan gyógyul izma,

S mindaz, aki Frady versen

Él, jól bírja ezt a versen-

-yt!

E Frady Endre verset olvasva Dominik hirtelen olyan egészséges lett, mint a MakkAliszter! Köszönjük Frady Endre!” /Jürgen Klopp, a Liverpool FC német menedzsere/

„Jaj, de milyen tök egészséges vagyok! Ha jobban lennék, ki sem bírnám! Csak az a fránya köhécselés, csak azt tudnám feledni!” /Alexis Mac Allister, a Liverpool FC skót-ír származású argentin világbajnok védekező középpályása/

„Mi ez a világirodalom által fuldokolva visszaköhögött szégyentelen vajákosság?! Ki ez a szánalmas semmirekellő, akire még a gravitáció is csak öklendezve nehézkedik?! Miért kell a még az állatmenhelyen éheztetett disznók által is undorral félretolt penészes moslékot versnek álcázva lenyomni a torkunkon?! Egy a mohácsi vész közelgő ötszáz éves jubileuma alkalmából esetlegesen exhumált janicsár tetemen található féregtenyészet rovarnyelven lejegyzett elégedett böfögéseinek szellemi mondanivalója messze meghaladja Frady Endre csúcsra járatott agykapacitásának bármely termékét! Vegyvédelmi kesztyűben és gázálarcban fogjuk meg Frady Endrét és helyezzük méltó helyére, egy toroklövés általi köhögésbe belepusztult ismeretlen török katona sírjába!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Legutóbb akkor köhögtem, amikor az ÚR megkért, hogy támasszak szélvészt a Vörös tengert kettéválasztandó. Kicsit vissza is kellett fognom magam, nehogy az egész mederből kifröccsenjen az összes víz, csak egy sávon nyíljon meg.” /Chuck Norris/

Veszélyes üzem

Az ötödik saller után... /egy BKV ellenőr felvétele/

Kopasz fejen, tömött buszon
Tuctucol egy metál headset.
Szólok s rögvest kapok huszon-
-kilenc sallert: „Hö, nem tetszett?!”

Csak hogy ne nézzenek nyúlnak,
Romfejemmel intek nemet…
S hol sírjaink domborulnak,
Utódom majd elköztemet.


„Bocs fater, de a hagyatékodból nem futja köztemetésre! Nem akarsz inkább tudományos közkincsként spirituszban lebegni a SOTE laboratóriumában? Ha jó pénzért megvesznek, akkor majd mindketten dúskálhatunk a lében” /a praktikus utód/

„Jaj, rossz hallgatni ezt a gyomorforgatóan kegyeletsértő utódot! Mi szívesen a saját halottunknak tekintenénk a költőt, csak sajnos rohadtul, pardon, bélfacsaróan drága a végső búcsú, úgyhogy csak magunkban sírunk. Brühühü!” /Durchfall Dia Rea, a Frady Endre Karjaiba Ájult Literátorok Asszociációja (FEKÁLIA) elnök-pénztárosa/

„Felháborító a tisztelt holt költő azon sugalmazása, mely szerint járataink veszélyesek és kedves utasaink inzultusnak lehetnek kitéve! Nálunk kizárólag az ellenőrök alkalmazhatnak erőszakot, de csak csoportosan és náluk sokkal gyengébbekkel szemben, ilyenkor azonban a szolgálati szabályzat szigorúan megtiltja a fejhallgató viselését. Esetleg megsérülhet.” /Vitéz Elővárossy Winnetou, a Budapesti Káosz Központ (BKK) törzsfőnöke/

„Hej, de kár, hogy nem voltam ott! A halála pillanatában nyilván lepergett előtte az egész élete és ezúttal a veleszületett tehetségtelensége mellett ez is akadályozhatta egy normális végvers megírásában. A SOTÉ-ra majd elmegyünk anyámmal a tetemet megnézendő. Életében először legalább a halála után lesz benne némi spiritusz.” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A lélek cizellált rezdüléseire mindig is érzékeny költőgigász a domboruló sírok többes számú említésével finoman utal a fiatalon Segesváron, majd időskorban Barguzinban elhunyt Petőfi 2 in 1 akciós halálára, mely vigaszt nyújthat a köztemetési számla láttán le- és kiboruló unokák és egyéb örökösök számára. Aki holnapra kívülről megtanulja, az kap egy kisötöst.” /Bem Béláné Petrovics Piroska, magyar-történelem szakos középiskolai tanár/

„A feltámadás ígérete miatt fölöslegesen megrendült gyászolóknak nyújtsanak vigaszt Jézus eredeti, angol nyelven elmondott és pirossal szedett szavai: ’spirit is ready but flesh is weak’, azaz leműfordítva: ’bár a húsnak még sülnie kell, de az alkohol előállt’! Igyunk!” /Menetekel Simon, TV-evangélista és betanított műfordító/

„Tuctuc esetén nem szólni szoktam, hanem egy mozdulattal kirúgom a fejet a fejhallgatóból, így utóbbi nem sérül, mert ott marad fityegve a lábfejemen.” /Chuck Norris, a lábfejhallgató feltalálója/

Mese a gigászi küzdelemről

"Sose feküdj ismeretlen szovjet katona sírjába!"
/ismeretlen szovjet katonamondás/

Igor és Szergej kúszik a végtelen hómezőn
(ismeretlen szovjet katona felvétele)

A két bajtárs zihálva feküdt a földön. Laposkúszó mozdulatokkal tolták maguk alatt hátrafelé a végtelen hómezőt. A helyzetük nem volt teljesen reménytelen, mert bár a talaj fagyott, a távolság fogyott. Meg Igor is. Két kilót. Szergej a Nap felé fordította arcát, de mivel az épp a Föld túloldalán tartózkodott, Szerjózsa orra a hóba fúródott.
Hirtelen géppisztolysorozat szaggatta n+1 darabra a táj csöndjét ( n: a leadott lövések száma ).
- Milyen pontosan céloznak! - mondta Igor csodálkozva.
- Miből gondolod elvtárs, hogy jól lőnek? - kérdezte Szergej, hogy fenntartsa a társalgást. - Szerintem nem is tudnak célozni.
- De tudnak.
- De nem. Tudod mit, elvtárs? Fogadjunk!
Igor mosolygott:
- Elvtársiember biztosra nem fogad. De, hogy bebizonyítsam neked, milyen tökéletesen tudnak lőni, mutatok valamit - és kigombolta a pufajkáját. A hasán és a mellén, egymástól egyenletes távolságra 53 golyóütötte friss lyukacska sorakozott. Szergej elgondolkodva kérdezte:
- Milyen érzés?
- Micsoda?
- Hát az a sok kis golyó ott benned.
- Nincs mind bennem. Van, amelyik hátul kirepült. Egyébként jó, hogy mondod! Azt hiszem, meghalok...
- Ne halj meg, elvtárs!
- De meg fogok halni. Hagyj itt!
- Nem hagylak!
- De hagyj itt és menekülj el!
- Magammal viszlek - jelentette ki elszántan Szergej és az erős holdfényben a feje sarló és kalapács alakú árnyékot vetett a friss hóra. Ezután vállára vette a sebesült bajtársát, azzal sem törődve, hogy összevérezi a vállán lévő rangjelzését. Arcára kiült a jól ismert kifejezés, amit mindenki látott már, akivel valaha is szembejött egy a vállán a vért fröcsögő bajtársát cipelő ismeretlen szovjet katona. Szergej előreszegezte a fejét, kidüllesztette az állát és futni kezdett az ellenség irányába. Megsemmisített 3 német páncélos hadosztályt, 2 gyalogezredet, 49 repülőgépet (és véletlenül egy szingaléz tánc- és illemtanárt is), majd elfoglalta Berlint. Itt a legelső államosított postahivatalban barátját gyorsan romló áruként feladta Szevasztopolba, mert elfelejtette, hogy Kisinyovban lakik. Ezután az arcán a vörösborostától megbotló, majd szétterülő mosollyal hallgatta a hadtápfőnökség nótafájának vodkaszaggal átitatott csasztuskaszólóját és arra gondolt:
"Hej, Szergej, Szergej! Mégiscsak bekerültél ebbe az ismeretlen szovjet katonanovellába!"


1989. november