Mégis majdnem ép a testem,
S ép testemben ép az elme.
-eséltem ezt neked Elm-e?
Olyan ép az elme bennem,
Hogy amikor épp kell ennem,
Kábé tudom, hol van a szám,
Újat így nem tanítasz ám!
Habár szól szám, nem fáj fejem!
Agyam vág, mint hernyóselyem
Végből szőtt szűk jégeralsó,
Vagy dalműben vájt fült fals Ó!
Rácsos ágyi ugrabugra
Közben nem zuhantam húgra.
Nem szállhattam oly lény felett,
Aki nem volt s később se lett.
Fejre esni nem nagy kaland!
Bármely féreg, pölö galand,
Is megteszi, ha nem málé,
Míg agyából nem dől má’ lé.
Ám ha agyleves a padló,
Toccsanván rajt’, mint egy vadló
Világvége kerítésén,
Ketten múlok: magam és én…
„Fentiek koromsötét fényében egyáltalán nem bánom, hogy nem vagyok, sőt soha nem is voltam. Jobb soha nem lenni, mint később se!” /a költő sosem létezett húga/
„Én ugyan voltam, sőt azóta is vagyok, de a definíciómból következően keletkezésem csak a fenti események utánra datálódik.” /a költő öccse/
„Ööö... kétségtelen, hogy elsőszülött gyermekünk, amint a sima lábra állást már meghaladta, ugrálni kezdett a rácsos ágyban oly módon, hogy fogta a peremét, miáltal előrefelé forgó mozgást végezve átröpült a perem fölött fejjel a parkettába. Mivel ezt megakadályozni nem tudtuk, néhány hangos koppanás után telepakoltuk a padlót párnákkal, hogy legalább puhára essen. De úgy tűnik, ezzel addigra már elkéstünk...” /a költő édesanyja és néhai édesapja/
„Elm?! Hé, ez az én utcám, ahol holdvilágos éjszakán rólam rémálmodik a lány!” /Freddy Krueger, a Rémálom az Elm utcában főszereplője/
„Én a bajt nem kerestem,
Fejre soha nem estem.
Sérülést nem szereztem.
Mégis az rólam a kép:
Agyam csak szerintem ép.
De épp ez benne a szép.”
/M. András, a költő legállandóbb és legbokorrímelőbb kommentelője/
„eM úr sokak szerint dilis,
Pedig inkább, mint a Pilis,
Titokzatos. És agilis.
Ha Pilisből esne fejre
Egy kőkemény sziklás helyre,
Nem költene többé tejre.”
/Dr. Dobogókő Dezső, döbbenetesen doktorizált deheroizálatlan dínótej díler/
„Köztudott, hogy a Pilisben van a Földanya szívcsakrája és fáradhatatlanul dobogó kőszíve - mely eredetileg lágy volt, csak Muhi-Mohács-Világos-Trianon-Bern-Marseille-Brüsszel és a költő borzalmas versei ejtette sebek hegei karsztosították kőkeménnyé - miáltal ez a Szűzanyának felajánlott kis ország csak területében és csak most kicsi, valójában hatalmasabb, mint legdicsőbb uralkodóink magyarságteljesítményének kvalitatív szorzata! Ilyeténképpen, aki viccet csinál a Pilis hegység szakrális netovábbjából, annak tépje ki és resztelve egye meg a máját a darutollas és árvalányhajas Turulmadár vecsernyére! Aki magyar, az magyar, és azt majd mi döntjük el! Legeslegszebb ősjövőt, bajtársak!” /Vitéz Fejnehéz Fidibusz, az Ősmagyar Révületben Ülő Levédiai Eredetmítoszú Táltoskör (ŐRÜLET) pogány-körösztény szellemiségű gyulája/
„Ha valaki elolvas egy Frady verset,
Joggal mongya aztat, hogy: „Ez fejre esett.”
(Megjegyzés: A gyerek szép a rács mögött!)”
/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és legszókimondóbb kommentelője/
„Nyuggerapó, jön Karácsony,
Dugjál bejglit át a rácson,
Hadd lakjék jól a szép gyerek,
S feje legyen majdnem kerek!”
/Konvex Kösztönyné Konkáv Klotild, ki-be horpadó tegezőművész/
„Réges-régen, amikor egy nagyobb hegyről leestem, a hegyimentő csak annyit mondott, hogy ebbe egy normális ember belehal. De mondta valaki, hogy normális vagyok? Ellenben örülök, hogy vannak nálam kisebbet esők, akiknél mégis működik a fizika: némi fejsérüléssel kombinálva a dinamikus behatást így lehetett Frady Endréből skizofrén statikus. Vagy a refrén volt statikus? Nem emlékszem...” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Kavinton-szedő/
„Normális az merőleges,
Nem csak es', de legesleg es'
Le a hegyről völgybe bele,
Mégis belül marad bele.
Ház doki szed Kavintont ő,
Agya rövid tavi ton tő.”
/Dr. Tonhalassy-Tövessy Kavinton Kenéz, hegyimentőorvos és skizofrénszarvasbőgéscsillapító/
„Sajnos nem tudok a mű szerzőjével együtt érezni, mert engem nem ejtettek fejre. Nekem rengeteg munkám van benne, hogy ilyen hülye lettem.” /B. Ádám, a költő világegyetemi végzettségű mérnökkollégája/
„B. úr! Dolgozni nem szégyen, csak baromi fárasztó! A munka öl, butít és fekélyszörpöt gyomorba önt.” /Igavonó Igor, bérrettegő bányaló/
„Emléknek korai, traumának súlyos, anamnézisnek bájos, magyarázatnak tökéletes.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/
„Humán úr, az anamnézis,
Ha ön nem csak lát, de néz is,
Súlyos dolog traumának!
Caput diem! – Fejj a fának!”
/Latinka Lajosné Látens Leonóra, fafejű fafejelő és filantróp filéző/
„Mi ez a fallal, sőt padlóval a fejnek rohanó retardált szellemi teszetoszaság?! Ki ez a saját senkiségébe belesemmisedett mindennek látszani akaró, tizedesveszőt követő rengeteg nulla utáni helyiértéken álló hiány?! Ne dőljünk be annak, ami beborul! A kriptokozmopolita celebnyálas hulladéklíra és Frady Endre nemzettudathasadt rektális költészeti kólikája közti távolságot mint üveggolyót einstandolni szimpla cinizmus! Verbálisan egyenlőnél is egyenlőbb távolságot tartani motyogó nyomorultaktól meg a teljes mélymagyar rögirodalmat önnön székletébe fojtó Frady Endréktől gyalázatos erkölcsi relativizmus és olcsó frázisokkal igazolt társutasság! Non plus ultra egyenlő szimpla! Aki magyar, már nem sokáig! Vesszen, ami eddig még nem! Anyám, légy rám büszke, mert én is az vagyok magamra!” /Puzsér Róbert, kritikus/
„Gyerekkoromban én is gyakran játszottam fejre esőset. Így keletkeztek a kráterek.” /Chuck Norris/
