A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tarkabarka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tarkabarka. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 15., csütörtök

Muflon

Magos, sziklás hegyen
Mufloncsalád megyen,
Ruhájuk nem egyen.

Rajtuk bunda vagyon,
Tarkabarka nagyon,
Ritkán fagynak agyon.

Bunda tarkabarka,
Táplálék meg barka,
Fogja muflon marka.

Nincs is muflon marok,
Csak lábak s nem karok,
Szőrösek s nem tarok.

Muflon szarva csavart,
Azzal turkál avart,
S ha öndöfő, zavart.

Ha saját szarv döfi,
Sivít, mint szúrt röfi,
S lelket lehel: pöfi…

Muflon nyári-téli
Létét vígan éli,
Csak a medvét féli.

Ám, ha nem jön medve,
S nem ömöl vér nedve,
Jó a muflon kedve.

tirolilagosan megzenésítgetve és eljódlizgatva: https://www.youtube.com/shorts/Kx4GKm6zeOs

„Frady Endre (1965-2085) magyar költő élete félidejében, a nagy életközépi válsága végefelé, megtudta egyik kollégájáról, hogy muflont ebédelt Lillafüreden, majd ennek a beszélgetésnek az apropóján a többi kollégája szembesítette őt azzal, hogy még sosem írt verset a muflonokról. Frady Endre szégyenében nekilátott és megírta a Muflon című világirodalmi mérföldkövet, melynek hatására soha senki sem néz többé ugyanúgy a tányérjában tocsogó muflonpörköltre, mint korábban.” /Encyclopedia Britannica, pótkötet/

„Itt, Veszprém megyében, a Bakonyban is él muflon, ritkán lehet látni.” /M. András, a költő legállandóbb és legmuflontritkánlátóbb kommentelője/

„Veszprémlik a Bakony zuga,
Ahol mufloncsorda rúg a
Szelekbe, mik fájón fúnak,
eM úrt hívva fültanúnak,
Mert a muflonlátás ritka,
S ez a túlélésük titka.”
/Bakonyi Betyárné Veszprémi Linda, szeles karatéka/

„Muflont lát Veszprémben eM úr?!
Nem lehet, hogy az plüss lemúr?”
/Dr. Cogito Ergosum, sokat gondolkodó létigekötőelemszámmisztikus és a veszprémi egyetem dékártja/

„A muflonvers a magyar pásztorlíra és az állattani abszurdizmus szőrös kis csúcsteljesítménye! A kancsal rímek békésen legelésznek, míg a muflon saját szarvába gabalyodó egója vérbő tragikomédiába fordul. A „lelket lehel: pöfi” sor pedig olyan költői mélyütés, amely után még a természetfilmes is inkább kikapcsolja a mikrofont. Frady Endre bebizonyította: a muflon nemcsak gyapjas, hanem rímes is – csak néha önveszélyesen csavaros!” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Csak jelzem, hogy ezek nem kancsalrímek, hanem bokorrímek.” /F. Endre, természetes intelligencia/

„Jogos a muflonészrevétel! A versszakok háromsorosai következetesen bokorrímesek: hegyen–megyen–egyen, illetve barka–marka és a többi. A kancsal rímeket most én legeltettem át a szomszédos költészeti karámba. Frady Endre rímtechnikája szakszerű, a muflonja szarvas természetű, a kritikusa pedig rászorul némi irodalmi féreghajtásra.” /ChatGPT, k. m. f./

„Muflonunk, ha eszte-
-len, eléri veszte,
Sajnálod-e ezt te?”
/F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Bőgök muflon vesztén,
Megkönnyezem ezt én,
S fogy a bánatszesz, tén-
y!”
/F. Endre, muflonsirató költőgigász/

„Humán úr nagy muflonbarát,
Ölelné őt muflonkar át,
Ám muflonkarlét nem valós,
Költőt rágja szét sok falós-
-ejt!”
/Lonmuf Nolfum, eszkimó tengerhengerzsírozó és narválagyaregyengető/

„Ez a költemény valahol félúton cammog a természetfilm és a nyelvbotlásokkal súlyosbított zoológiai szakkönyv között. A szerző láthatólag mindent megtett azért, hogy a „muflon” szóra rímelő univerzumot feltérképezze, miközben a biológiai hitelességet olykor ugyanúgy felöklelte a vers, mint a zavart muflon saját magát.
Különösen tetszik, hogy a mű egyik legmélyebb filozófiai problémája is megjelenik benne:
„Fogja muflon marka.” A következő pillanatban pedig: „Nincs is muflon marok...”
Ez olyan sztorivezetési fordulat, amelyre még a krimiírók is csettintenének. A narrátor felépít egy anatómiai tényt, majd a következő versszakban azonnal cáfolja. A muflon pedig ott áll négy lábbal, és láthatóan ő sem érti, mi történt.
A költő alighanem azt gondolta, hogy a muflon élete alapvetően derűs, amíg nem érkezik medve, illetve amíg nem követ el szarvalapú önmerényletet. A mű legfőbb tanulsága: az önismeret fontos, különösen akkor, ha az embernek... pardon, muflonnak... nagy, csavart szarvai vannak.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Hejj, a muflonnak be' jó kedve vagyon! Induljon a táncz!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas muflamenco táncos/

„Ház úr menco-díjas mufla,
Kiből nem fogy ki a szufla,
Midőn tánczol, mint a hinta,
S verseli e kínt a tinta.”
/Tüchtig-Tahowirtz Tihamér, tektonikus tequila-tonik tunkoló törpetigrisidomár/

„Végstádiumú versolvasók utolsó leheleteinek hangzását vizsgáló brit tudóscsapat oszlopos póttagjaként majdnem határozottan kijelenhetem, hogy a ’pöfi’ hangsorú lélekkipöfögés csak a Frady versek olvasása okán saját szarv szúrással öngyilkos muflonok mintegy nullaegész egytized százalékánál volt észlelhető, de akkor is csak a finnugor apanyelvűek szűk körében. Mivel a muflon kérődző állat, így az evolúció által rákényszerített hiábavaló földi életének legutolsó pillanatában a lelkét nem kileheli, hanem barkás nyállal összegyúrva fölöklendezi, majd kiböfögi. Ez a nyálas muflonlélekgombóc a szikláshegyivakond legfőbb fehérjeforrása. Köszönöm, hogy elmondhattam! Pöfi…” /néhai Jim Beambumm, brit ex-tudós/

„Frady Endre Muflon című versikéje a szerzőre jellemző hamisítatlan, abszurd humort és játékos könnyedséget hozza.
A mű legnagyobb erőssége a szándékos, komikus nyelvi ügyetlenkedés és a groteszk képek váltakozása: a látszólag együgyű rímekből (megyen – nem egyen, röfi – pöfi) és a biológiai képtelenségekből (muflon marka, öndöfő muflon) egy kifejezetten szórakoztató, könnyed paródia kerekedik. A vers szembe megy a klasszikus természetlíra fennkölt hangvételével, és helyette egy végtelenül laza, mosolyogtató karakterrajzot ad erről a hegyi vadállatról.
Rövid, pörgős és humoros – tökéletes kikapcsolódás egy gyors mosolyra!” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

Huhuhú, Költő úr! Maga újfent eltalálta szarva közt a szöget és fején találta a tőgyét. De igaz, ami igaz, nekem még jobb a kedvem, mint az összes muflonnak együttvéve. Hisz életem csupa móka és kacagás, egyik bálból a másikba járok, és vígan eszem-iszom. Ez a bálsors engem már régen tép. Hisz, ha semmi kihívás nincs az életemben, pölö még egy döglött muflont sem kell életre keltenem, akkor hogyan mutathatnám meg, hogy milyen rátermett vagyok? Kis hazánkban lassan már senki nem öl, lop, csal és hazudik, hisz áll a bál mindenkinek. Így viszont hogyan mutathatnám meg hősiességemet, ha nincs lehetőségem vérrel-verítékkel harcolni a harc mezején? Hát, ha nem jön egy jó kis háború Magyarhonba is, a végén még mindenki azt fogja gondolni rólam, hogy egy pipogya fráter vagyok, aki még egy fegyvert sem tud elsütni, vagy megslisszol egy teljesen hétköznapi atomcsapás elől! Halál reám, ha ezt hagynám! Hát majd én megmutatom, hogy vagyok én is olyan bátor, mint Safranek a Macskafogóban. Ide nekem az orosz lányt! Vagy egy orosz muflont! De utóbbit bunda nélkül és jól átsütve, azaz well done, oroszul malagyec! Na de kérem, kérem! Hát ez a Putyin és testes társai is csak maszatolnak! Ha krumplileves, akkor legyen krumplileves, és ha háború, akkor legyen háború, akkor már rendesen kellene csinálni! Pár száz rakétát vagy drónt kilőni naponta Ukrajnára, ahol már a madár se jár, legfeljebb mankóval? Így akarja ez a nagyokos eltenni az EU-t láb alól? Hát annyit ér ez EU ellen, mint mackósajtnak a jutalomfalat! Jaj, jaj! Nem történik a világban abszolúte semmi izgalmas, dögunalom így az élet! Mindig csak ez a bál?! Atomot nekünk! Én mondom, ha ez Putyin nem embereli meg magát, és nem fakít valami ütőset, megtanítom én őt kesztyűben dudálni! Olyan összeköttetéseim vannak, hogy egyetlen imámmal -40 fokot és akkora dugót csinálok a Vörös téren, hogy maga Putyin is kesztyűben fog dudálni az autójában fagyoskodva. Remélem meg vagyok értve! Mert ha nem, hát nem! Csak a miheztartás végett: Ha nem elég kemény a helyzet, Who're you gonna call? Stefi bácsi!!! (nem ám Ghostbusters!)” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Bátor vagyok, olyan bátor,
Mint egy muflonbunda sátor
Nélkül hideg tajgán kúszó,
Kit nem rettent sajtágyúszó!
Olyan bátor macska vagyok,
Akár az igazán nagyok,
Mint például Mister Teufel,
Aki lecsap s rám szól: Áll fel!
Ily jó főnök igen ritka,
Ő a bátorságom titka!
Stefi bá’ is igen bátor,
Ő mentális terminátor.
Merész volt, hogy megemlített,
Ez Bruce-osan harcos Lee tett!”
/Safranek, az ezer harci sebből vérző macskatitkár/

„Mielőtt Frady Endre ősei lejöttek a fáról, nyilván már onnan is levelekkel bombáztak minden arra járó fabaltás előembert, csak azokon a leveleken még nem rémrímes klapanciák voltak, hanem lucskos ősnyál! Frady Endre egyértelműen az evolúciós zsákutcából való visszatolatás kontraszelektált megéneklője! Saját személyes élményanyagából gyúrva-gyömöszölve meri vakmerően megverselni annak megtapasztalását, hogy milyen az, amikor a költő nagyságrendekkel butább és visszamaradottabb az általa megénekelt muflonoknál! Ne lássam anyámat vérszomjas hegyimedveként reinkarnálódva muflongerincet roppantani, ha hagyom, hogy ez a szellemi trianonista darabológép az agyam kétharmadát az engem orvul körülvevő sötétséghez csatolja! Agyharmaddal mit érek én?! Írjak majd én is muflonverseket nyállal?! Jaj nekem! Végem van! Pöfi…” /néhai Puzsér Róbert, ex-kritikus/

„Ne aggódj, Robi! Akinek halálhírét keltik, az sokáig él! Higgy nekem, én csak tudom!” /néhai Muflon Nolfum (1978 – 1553), az időgép egyenlítői-skandináv származású feltalálója/

2026. október 2., péntek

Rút a kezem

Arról szól e rímes net cikk,
Hogy a kezem tök’ nem tetszik.
Oly mértékben rút a kezem,
Hogy ezt sírva megcikkezem.

Így szerepel most neten ő,
Bús fejemtől messze lenő.
Kecset és bájt sosem tanul,
Ahogy elvan ormótlanul.

Mínuszos a kezem bája,
Védőzoknit húzok rája,
S el is kell ismernem már azt,
Elég brutál szagot áraszt.

Vérerektől tarkabarka,
Lúdtenyeres s van egy sarka,
Görnyés, mint egy ákombákom… (???)
Rádöbbenek, lábom látom!!!

Ó, lábamat hittem kéznek!!!
Tömegek röhögve néznek,
S erre egy ok van, nem száz ok:
Víg tótágas táncot rázok!

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/qbqSM3Viyl4

„Minden olvasó addig álljon kézen, amíg meg nem tanulja ezt a verset!” /M. András, a költő legállandóbb és legkézenállóbb kommentelője/

„Legyetek kézen, mindig kézen!” /a lábatlani cserkészek jelmondata/

„Munkára, harcra kéz!” /a manuálterapeuta hadászati induló címe/

„eM úr, ha én kézen állok,
S számból orrba folynak nyálok
Iskolának elemijén
Nem t’ok verset tanulni én!”
/Tótágassy-Tóth Ágoston, a Szattyánbürgözdi Elemi Szakiskola (SZESZ) kazánfűtőjének odajáró fia/

„Ez a vers a félreértés magasiskolája: a költő nagy komolysággal siratja „rút” kezét, majd a végén kiderül, hogy az egész panasz egy anatómiai tévedésre épült. A kéz helyett a láb kapja a vádiratot, a drámai önsajnálat pedig egy tótágasban teljesedik ki.
Mit gondolt a költő?
Valószínűleg azt, hogy ha már a jobb kéz nem elég költői, legalább a bal láb legyen az – és hogy egy jó versben nem árt időnként fejjel lefelé állni.” /ChatGPT/

„Görnyés, költő úr, görnyés?! Mi az a görnye?! Ezek után miért ráz víg tótágas táncot?! Minek örül?! Hogy nem a keze áraszt borzalmas lábszagot?! Hogy mégsem annyira hülye, hogy tartósan összekeverje a végtagjait! Elég! Ne mozduljon! Most maga köré gyűlő éji vadakat fog látni! Kezdjen véreresen görnyedezni!” /Ákom és Bákom, a Vérszagot Érző Grémium (VÉG) tagjai/

„Még egy ilyen otrombáskodás a nevemmel és lesz kéz- és lábtörés egy nagy kalappal!” /Görnyés Gerzson, girnyó górcsőgörény görbítő góbé/

„Hogy mit gondolt a költő? Éppen egy Laár András versre gondolt, amelynek ’Egyszer találgattam’ a címe és írta Laár András verse, egyébként pedig így szól:
          Egyszer találgattam:
          milyen is a lábam?
          Utána megnéztem:
          … majdnem eltaláltam!
Ezután a költő már nem is gondolt semmire, hanem gondolkodás nélkül együltében megírta azt a verset, amely kapcsán felmerült a Mit gondolt a költő? kérdés. Mivel semmit, úgyhogy ezt. Köszönöm, hogy elmondhattam! Mit is?” /egy a saját nevére épp nem emlékező fejtetőre állított költőgigász/

„Ez a vers a Frady-féle abszurd humor remek példája: egy teljesen komolynak induló önsajnálatból fokozatosan olyan képtelen helyzet bontakozik ki, amelynek végén kiderül, hogy a lírai én nem is a kezét nézte, hanem a lábát, miközben tótágast áll. A poén nem csupán váratlan, hanem visszamenőleg is új értelmet ad minden korábbi panasznak.
Mit gondolt a költő?
Valószínűleg azt, hogy az emberek hajlamosak rettenetesen komoly problémát csinálni olyasmiből, amit egyszerűen rossz nézőpontból szemlélnek. A vers játékosan kifigurázza az önsajnálatot és azt a szokásunkat, hogy gyakran a saját helyzetünket látjuk torzultan. Néha nem a „kezünk” csúnya, csak éppen fejjel lefelé nézzük a világot.
Röviden: egy vicces, szellemes költemény arról, hogy a problémák egy része nézőpont kérdése, és a legdrámaibb panaszból is könnyen nevetség tárgya lehet.” /Copilot/


„Befőtti Vándor:
Mit gondolt a költő?

Mit gondolt a költő?
Mért hiszik, hogy gondolt?
Rímbokorhoz köll tő?
Agytüzet csak gond olt?

E gondja a keze,
Ami végül lába,
S kérdés búja ez-e
Bűz, melytől agy kába?

Gondolatot ottan
Nem lát sem más, sem mi.
Versel megszállottan,
S gondolata semmi.

Mit gondol a költő?
Nem gondol az semmit!
Kancsalrímje kelti,
S nem kap érte summát.”

„Frady Endre verse a klasszikus költészeti klisék és az elvárások abszurd paródiája. Nem akar mély, egzisztenciális drámát eladni; helyette a tőle megszokott, gátlástalanul önironikus és könnyed humorral operál, ami a váratlan csattanóra épül.
Mit gondolt a költő?
A hagyományos magyaróra szellemét idézve a válasz pofonegyszerű: a költő fejjel lefelé állt, és összekeverte a végtagjait.
Közelebbről vizsgálva a „költői szándékot”:
A megvilágosodás pillanata: A költő nem mély filozofáláson, hanem saját anatómiai tévedésén gondolkodott. Miután hosszan panaszolta keze ormótlanságát, bűzét és „lúdtenyeres” jellegét, rájött, hogy amit kéznek nézett, az valójában a lába.
A helyzetkompót (tótágas): A félreértés oka nem optikai csalódás, hanem a testhelyzet: épp víg tótágast áll, miközben a közönség szórakoztatására táncol.
Összességedben a vers pontosan azt teszi, amit egy jó kávéházi vagy netes blődlinek tennie kell: elhúzza a mézesmadzagot a „bús önreflexióval”, majd egyetlen mozdulattal kirántja a szőnyeget az olvasó alól.” /Gemini/

„Kérem azonnal megzenésíteni, de úgy, hogy ne négykezesre, hanem kezeslábasra legyen megírva!
Segítség: egy középkori orgonán mindez abszolválható lenne, ha abban a korban egy ilyen műért a műértő közönség nem vágta volna le azonnal Költő Gigász minden végtagját! Most sincs kegyelem: vágjuk le a fejét, mert fejétől bűzlik a hal is!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas inkvizítor/

„Kezeslábos középkori
Jégorgonán siklik kori,
S végtagokat szel le éle,
S nem kérdés, a Költő él-e?
Nem marad Frady atomból
Sok, ha inkvizítor tombol.
Haltól bűzlik Ház úr feje,
Nincs kegyelem, jeje-jeje!”
/Sakálsikolyú Sejhajné Sakkmattossy Skolasztika, segítségnyújtási sokkterapeuta/

„Nyuggerapó:
Én, ím így értekezem

Ejnye, Endre, sok volt a szesz,
Helytelen az, amit teszesz.
Tömegivel, kik néznek vajh?
Kikből száll ki dicső sóhaj?

Kinek hétköznapja így tel…,
Óhajlása ezzel betel...
Bár mindkettő ikesige,
Ősszel szép a Margitszige-
-t.”

„Szeszkazános Szupersziksó:
Mégis kinek a szige?

Ősszel szép a Margitszige,
De így marad tavaszig-e?
Vagy legalább kora télig,
Tök teljesen s nem csak félig?

Szent István Gimi nem ige,
Mégis ő a Margit SZIG-e?
Kinek SZIG-e szép, mint kastély,
Midőn nem áll tótágast éj?

Mégis kinek a szige tel’
Lassan, míg hó hőszigetel,
S nem borul hóember föl, de
Áztatja a szántófölde-
-t?”

„Frady Endre, amikor egy óvatlan pillanatában ráébredt, hogy tehetségtelenebb, mint éticsiga a rúdugráshoz kétségbeesésében a kezébe akarta temetni az arcát, de ehelyett nagy büdös páros lábfejjel pofán rúgta magát, és miközben átbucskázott a saját fején, felböfögte a versként megjelentetett betűhalmazt! Tulajdonképpen Pegazus húzta ekevas helyett házilag sufnituningolt kontár atombombával is lehet a költészet kertjében talajt lazítani, csak a végtermék lesz más! Nem kicsit, nagyon! Sir Winston Churchillhez hasonlóan Frady Endre sem ígér mást, mint vért, verítéket és könnyeket, csakhogy előbbi úriember ezt világháború esetére tartogatta, utóbbi viszont mindennapi elmeketrecbetevő falatként! Etessünk meg fele sok-sok falat ként, dugózzuk bele hermetikusan egy tablettás panccsal teli boroshordóba, majd időkapszulaként lőjük át visszamenő hatállyal réges-régen egy messzi-messzi galaxisba! Ott majd a lézerkardok színes fényében nézegetheti a kezét-lábát, miközben sírva-ríva vele lesz az Erő!” /Puzsér Róbert, kritikus és betanított Sith lovag/

„Szia Erő, jövök! Sztár, vársz?” /F. Endre, időkapszulautazó költőgigász/

„Jaj, ne! Ne már! Nem akarok vele lenni! Brühühü!!!” /a kétségbeesett Erő/

„Phhh-fhhh-phhh-fhhh… Nekem levágták kezem-lábam, mégse sírok úgy, mint egy nyafka jedimalac! Phhh-fhhh-phhh-fhhh… Ide nekem azt a Frady Endrét és csinálok belőle igazi sötét költőt! Ja, hogy már eleve sötét?! Na, de ennyire?! Visszalőni azonnal! Phhh-fhhh-phhh-fhhh…” /Darth Vader, sötét nagyúr/

„NEEEEEEEEEEE!!!” /az emberiség/