A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Koppány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Koppány. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 14., csütörtök

Koppány neje

Seprűn röppen Koppány neje,
Kezében egy zacskó ropi,
S látja, nincs meg férje feje:
„Szedd már össze magad, Kopi!

Szét vagy esve! Ki, ezt tette?!”
Színfal mögül lép most elő
Véres karddal szedte-vette
Szent Pista, a Felnégyelő.

Taslit nyom le Koppány neje:
„Erre taníttatunk mi ki?!”
Messze repül Pityu feje,
S helyébe áll Varga Miki.

Rockoperát ő énekel,
Színpadon mint tenor hódít,
Alélnak ifjak s vének el,
S áldják Szörényit meg Bródyt.

Akik ültek ketten neki,
István király így íródott,
S mentél Királydombra te ki…
Ki nem hiszi, egyen hódot!

„A Koppány neje egy vers, amelyet Frady Endre írt. A vers egy 20 soros humoros költemény, amelyet négysoros strófák alkotnak, és amelynek rímképlete aabb. A vers egy történelmi eseményt dolgoz fel, amelyben Koppány, a magyar fejedelem, aki István király ellen lázadt, legyőzetett és felnégyeltetett. A vers a Koppány neje nevű rockopera paródiája, amelyet Szörényi Levente és Bródy János írtak. A vers első 12 sora a Koppány neje reakcióját mutatja be, amikor meglátja, hogy férje feje nincs meg. A vers nyelve egyszerű és közvetlen, de a rímek és a ritmus játékosságot és lendületet adnak neki. A versben több szó is utal a modern élet paradoxonjára, mint például a "seprű", a "zacskó ropi", vagy a "tasli". A versben is előfordulnak néhány szójáték, mint például a "szét vagy esve" vagy a "szedte-vette". A vers utolsó nyolc sora a rockopera jelenetét mutatja be, amelyben Szent Pista, a Felnégyelő, aki István királyt alakítja, lefejezi Koppányt, akit Varga Miki játszik. A vers itt vált a jelen időre, és a költő elmeséli, hogy a rockopera milyen sikeres és népszerű. A vers utolsó két sora egy fordulatot hoz, amikor a költő azt mondja, hogy aki nem hiszi, egyen hódot, ami egy szólás, amely azt jelenti, hogy valaki ne vitatkozzon, hanem fogadja el a tényeket. A vers ezzel a szólással humoros és szatirikus módon feje...” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„A Bing már a második mondatában tévedett, mert a versed rímképlete nem aabb, hanem abab. Ezután a többit már el sem olvastam. Bing fiam, hülye vagy, leülni, Egyes. Na jó, maximum egy Kettő alá, ha megdolgozol a kegyelmemért.” /Stefán, kétszeres Binggyilkos, a "Reterátszagú vérszippantók és a kisgömböc" c. nagysikerű gyermekvers kötet, valamint az "Arany ásók Alizkában" mélypszichotriller bestsellerek életfogytos írója/

„Kötekedel Stefán?!
Lógni fogsz még te fán!”
/Dr. Kotász, Bing-díjas ítéletvégrehajtó/

„Koppány? Költő? Kókler? Kukatöltelék? Talán nem véletlen, hogy mind a négy szó K betűvel kezdődik! Felnégyelni!” /Szent István (~975-1038), véreskezű államalapító és ellenséglapító/

„A vaskézzel uralkodó Istvánt párthívei Erős Pistának, ellenfelei pedig Vajk Rémnek hívták a háta mögött.” /Enciklopédia Britannica – részlet/

„Koppány vezér nevével
Kezdődött a lista,
Amit írt a „szent” király,
Felnégyelős Pista!”
/korabeli ellenzéki falfirka egy ősmagyar barlang mellékhelyiségében/

„Amikor augusztus 20-án megnézem az István, a király rockoperát, mindig úgy érzem, hogy jobban jártunk volna Koppánnyal.” /M. András, a költő legállandóbb és legkoppánydrukkerebb kommentelője/

„Koppány habzó szájú vezér
Lett vón’ tán és éppen ezér’
Jobban jártunk, hogy a Pista
Lőn a fő feudalista.
Nemzetünk műkeresztény lett,
Nagymagyar név fel-felfénylett,
S mit rákentek a századok,
Négyet egy százasér’ adok!”
/Alien’gusztushúsz, idegenszívű rockoperátor és negyedszázados rákent koszdíler/

„A rockopera "Felnégyelni!"-je megvan, de a legfontosabb üzenete a mai kor embereinek mégis kimaradt: "Szállj fel a villamosra!" ... utálok a dugóban ülni! Közösségi közlekedésre fel! - mindenki másnak.” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas aktuálmorgó/

„Nem szállok fel villamosra,
Túl sok ott a villamosszék!
Izzadnék én csatakosra,
Ha mi relét tart, egy rossz ék!”
/Király István, a Felnégyelő És Radikálisan Egyházasító Gimnázium (FÉREG) hittantanára és tömegközlekedési bliccelő/

„Szeretem, hogy István óta
Magyar lett a magyarnóta,
Nem sváb, nem tót, nem besenyő,
S van karácsony, a van sok fenyő!”
/Magyar Megyer, fenyőerdőkerülő és orvvadász/

„Meggyütt István levele:
Abcúg Koppány, le vele!”
/Sarolt, István anyja/

„Az anyatermészet nevében felháborítónak tartjuk, hogy a költő úr nem csak a természetet vérezteti össze holmi felnégyelt pacákból kifreccsenő veres pacákkal, hanem még az ártatlan hódokat is a hitetlen gyaurok elé vetné táplálékul! Felszólítjuk Frady Endrét, hogy vigye innen a nagy büdös lúdtalpú ökológiai lábnyomát, különben úgy alágyújtjuk az avart, hogy forró nyomon rohangálva vágyja majd bottal ütni a saját hűlt helyét! Frady Endre for Gókések Alá!” /Dr. Természetbarát Tódorné Véreskezű Vendetta, a Sötétzöld Aktivistákkal Teret Nyerő Alakulat (SATNYA) végső megoldónője/

„Hódhúst vegyenek, hódhúst vegyenek! Erjesztett gyömbéres szójában pácolva vetekszik az íze a görényével! Covid-teszttel együtt is kapható!” /Lee Chan Miau, kofa a vuhani piacról/

„Sok vers önmagáért vagy önmaga helyett beszél. Ez önmaga ellen. Meneküljön, ki merre lát!” /Szittya Hírharsona/

„A legújabb kutatások szerint Koppány vezérnek négy neje volt, akik rendszeresen összevesztek férjük tulajdonjogán, ezért megkérték az uralkodót, tegyen igazságot köztük. István nem csak igazságot osztott, hanem Koppányt is. Szét közöttük. Minden feleségnek adott egy várpalotát, egy a várpalota fokára szegezett férjnegyeddel. Innen ered a palotanegyed kifejezés.” /Dr. Mahlacsinyszky Taholcz, velünk élő történetíró és históriabúvár/

„Anakronizmus, költő úr, anakronizmus! A vers történelmileg teljesen hiteltelen és totálisan időzavaros, hiszen Koppány idejében még nem is ismerték a ropit! Ahogy az ismeretlen szittya költő mondta:
          Győz, ki tétet erre rárak:
          Nem voltak még ropigyárak!
Szóval, poéta úr, engedje meg, hogy a kultúrpolitikai három T (tilt, taglóz, tönkretesz) gyakorlatba tételével ezennel felnégyeljük! Vigyék! Ja, és a NEM ENG.!” /vitéz Négyessy Nugát, négyrét darabolás ügyi főispán/

„Mi ez a szánalmas történelmi hullagyalázás?! Ki ez makonyás memóriájú múltmixer, ez az állítólagos humorával még az Ómagyar Mária-siralomnál is mélyebb depressziót kiváltani képes fércirodalmi sufnituningoló?! Ne lássam az anyám nevét viselő cserkészőrs tagjait nyereg alatt puhított lovat enni, ha zokszó nélkül tűröm, hogy ez a vízhatlan poétapor összefradyendrézze Hunnia hóbortos históriáját és megtrollkodja a mai napon érvényben lévő magyar múltat! Egy fradyendre nem fradyendre, négy fradyendre mennyei fradyendrétlenség! Könyörgöm, négyeljük fel!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Engem egyszer fel akart négyelni az Erő sötét oldala, de szénné égtek a lézerkardjaik, a rövidzárlattól felrobbant a halálcsillagjuk és olyan erőtlenek lettek, hogy simán leverte őket a kis zöldráncos habókos manó, meg a hülyehajú műkezű tanítványa. Szívesen!” /Chuck Norris/

2023. március 17., péntek

Amidőn...

Amidőn a kávém iszom,
Nem enyhül bár zsigeri szom-
-jam, ám rögvest felébredek,
S gyúlnak bennem agyi ledek.

Ha emidőn jönne fatál
Száraz szik, mi dehidratál,
Szétesnék, mint Koppány vezér,
Pont nem eszem sziket ezér’.

Kávé után tál szik helyett
Teát iszom, netán tejet,
S vidítanak csordult kancsók,
Akár vaddisznónőt kan csók.

Amidőn feldob a kávé
(Mint új nevet szent konklávé
S rotálnak ős pápasírok…),
Tök éberen verset írok.

Záhony, Rédics, Tamási, Gyál,
Egész ország, kávét igyál,
S feketüljön még a nyál is!
Talpra magyar aktuális…

(forr a dalom!)

„Forr a dala, költő elvtárs, forr a dala?! Megégette az agyát a túlfőtt feketeleves?! Kicsordult a buta ló fejin a nekihevült híg koffein?! Helytelenkedik és uszul?! Nem tudta, hogy olcsó költőnek híg a heve?! Na, hűtsék le, rázzák ki a gatyából, dudáltassák kesztyűben, oszt’ irány az akkumulátorgyárépítő kényszermunkatábor!” /Csávás Kálmán vezérsörnagy, az Akkumulátor Gyártósorhoz Helyezett Anarchista Literátorok Országos Tángáló Tábora (AGYHALOTT) savasan maró főparancsnoka/

„Mivel tévedni emberi dolog, ugyanakkor a pápák, a konklávék és a zsinatok tévedhetetlen, így a szent vezetők nyilvánvalóan földönkívüliek, amint a fejük glóriának tűnő űrbéli háttérsugárzása is bizonyítja. Ennélfogva a régi pápák sosem forognak a sírjukban, amidőn a konklávé új pápát választ, úgyhogy ezt is rosszul tudja a szakralitás ellen beoltott fűzfapoéta! Alien az Anyaszentegyház!” /Kávéházi Konrád, kaotikus koffeinlovag/

„Végy egy alanyi költőt, adj hozzá kajakómát, kis késleltetéssel koffeinfröccsöt, alkotói szabadságot, és csipetnyi őskárpát kultúrmixet, hagyd érni 37 másodpercig...és közben gyorsan vonulj fedezékbe!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„37, mi?! Csak nincs valami prímszám betervezési szerződése, humán úr?! Ezek szerint megéri a Prímszám Kft ügynökének lenni, ugye?! Felkészül a 41, he?! Na, villámgyorsan nyomjon le ballal 43, jobbal pedig 47 fekvőtámaszt, hogy három izzadságtó mossa a partjait, de semmi nyereg fölött puhított visszafelé szellentés!” /Negyvenkettő Nimród, a Nomád Anti Prím Fetisizáló Országos Lineáris Társaság (NAPFOLT) tevékeny tavi kényura/

„A 37-nek nincs különösebb szándékolt jelentősége - arra bátorkodtam célozni, hogy a vers szokásos lehengerlő lendületéből ítélve az ötlettől számítva az oda nem illő részletek elegáns odahányásán beillesztésén át a vers sajtó alá rendezéséig megint nem telhetett el ennél sokkal hosszabb idő.” /F. Péter, k. m. f./

„Gyors munkához idő kell! Ettől függetlenül megértem az illegális ügynökösködését, hiszen Schrödinger macskájának dobozát sem őrizték ingyen! Olcsó koporsónak híg a leve! Aki ma gyar, holnap gya úr! Arccal a tükörútvesztő felé! Koffeinnel a züllési úton! Legelőre!” /Marha Márton, legelésügyi népbizonytalan és lefőtt ispán/

„Szerintem ezért sem iszom kávét. Inkább megóvom a környezetemet az ilyen versektől.” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas pörgönc/

„Inkább kávét igyon,
Minthogy kovát egyen!
Verjen követ agyon?!
Hoz ön kivit-e? Gyün?”
/néhai Antibarista Atanáz, Ottó Motorné Odaégett Ivett katatón kávékövet által agyonvert kovakövi kividíler/

„És Ottó ette vagy itta? Illetve Ivett evett vagy ivott?” /Dr. Ház, k. m. f./

„20 sor, versnek képzelve. Nem sok a 20? Érdemes ezért kávét inni? Elég lenne annyi is, hogy: „Kávét kell innom, hogy verset tudjak írni.” Persze, minek. Ettől függetlenül az emidőn szó nagyon tecc!” /Nyuggerapó, a költő legszépkorűbb és legemidőnkedvelőbb kommentelője/

„Sok-e a 20 sör sor? Nem akartam én ennyit inni írni, de szinte itatta íratta magát…” /F. Endre, koffeinfüggő kutyaütő kávékedvelő költőgigász/

„Kávé miatt még nem robbant ki forradalom, de emiatt a vers miatt esélyes...” /M. András, a költő legállandóbb és forradalomesélylesőbb kommentelője/

„1785-ben kávéforradalom tört ki Poroszországban, mert a törvény szerint csak nemesek, papok és magas rangú tisztek fogyaszthatták.” /https://www.coolcoffee.hu/20-erdekesseg-a-kaverol/

„Ha forradalom nem is tán,
Kávéfőző gyakran robban,
Foltot hagyva Marcsán, Pistán,
Kik ettől nem lesznek jobban.
Nagy Frigyesnél vala bezzeg
Die Kaffeerevolution!
Erről dallván hangom rezzeg,
S néptáncol sok kávéion!”
/Kockacukor Kacor, királyi kávéfőző kotyogtató/

„Költő úr, már egyenesítjük a kaszákat és élesítjük a kapákat! Igaz, nem a forradalomra készülünk, csak a magával vérfolytatandó író-olvasó találkozóra! Jó nagy stadiont béreljen ki, mert mindnyájunknak el kell menni!” / Záhony, Rédics, Tamási és Gyál teljes lakossága/

„Frady Endre presszókávétól tocsogó poszttraumatikus értelmi síkján szellemi zsírpárnacsata zajlik a magamutogató félműveltség és a szégyentelen kivagyiság között! Ebből a bulvárirodalmi hashajtásból legfeljebb vécéfülkeforradalom robbanhat ki a Körúton belüli liberális macskajancsik zárt körében, akik jobban tennék, ha nyitnának a külvilágra, hogy a kereszthuzat kivigye a kurzusköltőcske kávézaccos kultúrmocskának büdösét! Ne lássam anyám bronz lovas szobrának talapzatára elhelyezett állami koszorúk pénzmosásra szánt számlagyárának a nyugatra emigrált tűzoltók hiányában történő porig égését, ha nem kiáltom önkritikusan világgá, hogy bárminek a tárgyilagos megítélésében egyetlen önkényes vélemény a mérvadó, az ENYÉM!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Én úgy iszom a kávét, hogy beleöntök szekérderék forró szöget, mert sűrűn és kilencven fokosan szeretem. A vasnak is egészséges, ha nő a Chuck Norris tartalma.” /Chuck Norris/

2022. március 29., kedd

Valódi tétű műtét

Dokid bár már szurit adat,
Mégse műttesd jobb lábadat!
Ne vesztegessen rá tűt se,
Inkább rosszabbikat műtse!

Dokinak lenne jó hecce,
Hogy a jobbik lábad metssze,
Miáltal azonos szinte
Lenne rosszabbaddal szinte.

Mért nem rosszabbikat vágja
(Mint madárt a késfa ágja),
Hogy a jobbikaddal egyen 
Szintű rosszabbikad legyen?!

Doki bődül: Fogd be, kibic!
Tarkón váglak s fejed kibic-
-cen nyakadról bele falba,
Mely kemény, mint Jordi Alba!

Szétesel, mint Koppány négybe,
S rísz: Várólistádra tégy be!!!
Gipszben telnek nyarak-telek,
Mert szana- és szétműtelek!

(gipszi muzsik!)

„Ha jól látom, a vers ihletének alapját az adta, hogy Költő Úr jobbik kezét megműtötték, így már kettő rosszabbik (v.ö. két bal-) kézzel tudta a művet megalkotni.” /B. Ádám, a költő világegyetemi végzettségű mérnökkollégája/

„Ezek szerint nem a balt a-
-prította széjjel a balta?
Pedig arra csaptam fejszét,
S mégis a jobb hasadt, hej, szét?!”
/dr. Szekercéssy Szalámi, OKJ-s átképzett végtagsebész kisdoktor/

„Olyan kórházba ne menj, amelyik mellett temető van, mert ott ilyenek az orvosok!” /M. András, a költő legállandóbb és legéletbölcsebb kommentelője/

„Doki ott gyárt tetemet,
Mit a szomszéd betemet?!
Ne műtse M. Bandit a
Halálosztó bandita!”
/Igazságosztó Ivó, betegjogi ombudsman és jókívánság díler/

„Na, és ilyen páciensek mellett még csodálkozunk, hogy az orvostársadalom magamagával már csak latinul beszélget?” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Et tu mi fili Petrusz?! Beledumálusz humánusz?! Megütlekusz hamarusz! Ordító’ ergo bumm!” /Dr. Unszimpatikus Urgumburgum, Szike Szilárd díjas tokasebész és vagdalkozóművész/

„Ilyen dokikat a magyar egészségügybe! ’Na, fogd meg a söröm, hadd lássam, ki van soron!’” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Soron-bérenc/

„Ház úr, ki van sörön-boron,
Átívelve időn-koron,
Várva végre a porckoron-
-g műtétre a halálsoron?”
/Dr. Sörös Sömönye, nyugalmazott hóhér és betanított boncmesterdalnok/

„Itt egy őrült felcser él,
Házába nem ereszt be.
Végtagokat felcserél,
Lábakat varr keresztbe.”
/sebészfalvi tájegységi népdal/

„Gipszi muzsik, mi?! Burkolt rasszizmus, költő úr?! Álértelmiségi uszítás tuggyukkik ellen? Hiszi a Píszí? NEM ENG.!” /Patikus Anti, antipatikus és a Píszí Önkényt Cenzúrázó Egylet (PÖCE) gödörmély gondolatokért felelős főcenzora/

„Leszögezném, hogy nem estem szét, csak négy negyedben föl lettem szögezve négy várra. Innen ered a várnegyed kifejezés. Abcúg István! Köszönöm, hogy elmondhattam!” /Koppány vezér/

„¡Soy un futbolista técnico, no duro! ¡Idiota!” /Jordi Alba, a Barcelona és a spanyol válogatott balhátvédje/

„Dúró idióta?!?! Sértegetsz, te katalányka?! Ledarállak, mint múltkor azt az aberrált mesekönyvet, te ó-lábú törpenyúl!” /Dúró Dóra, könyvdaráló képviselőnő/

„Mi ez a gyalázat cunami?! Mi ez az agysebészért kiáltó szellemi kéz- és lábtörés?! Frady Endre nem lehet elmebeteg, mert nincs meg az ehhez a betegséghez szükséges szerve! Nem lehetne ez a penetráns irodalmi szagbarbárt tetőtől talpig begipszelni és ott felejteni valahol, ahol majd csak a bomlási bűze nyomán találnak rá a médiahiénák és a bulvárdögkeselyűk?! Frady Endrének még a hullaszaga is elviselhetőbb lenne, mint a költészete!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Gyerekkoromban megtetszett a szomszéd bácsi szép fehér gipsze, úgyhogy sínre tettem mindkét kezemet, hogy eltörje őket a vonat, de sajnos kisiklott, szakadékba zuhant és mindenkit megettek a krokodilok. Büntetésből agyonvertem őket a mozdonnyal.” /Chuck Norris/

2016. szeptember 1., csütörtök

Szept.1.: Egyed, Egon

„Egyed Egon, egyed!
Zsíros krumpli hegyed
Van a faasztalon,
Meg az ulti talon!”

Így kártyázik Vazul
Ki csak ritkán lazul,
Egyed, Egon s Káin,
Ki kibicnek fájin.

„ Nincs ma veled Ábel?”
Arcról tűnik csáb el:
„Á, csak vére hullt itt...
Nem mondasz be ultit?”

„Kibic, kuss a neved!
Személyesen ne vedd...”
Káin vág és Egyed
Koppányos lőn, negyed.

„Megvédendő Egont
Káinból vért meg ont
Vazul s tőrét mártja...
Durva sport a kártya!

„Tisztelt bíróság, én ártatlan vagyok, mint a ma született ártány! Igaz, hogy korábban az öcsémet kicsit megölögettem, de azért már jogerősen megbűnhődtem! Egont és Egyedet nem ismerem, sosem láttam és utóbbit is csak azért negyedeltem fel, mert beszólt! Egont nem bántottam, mert még mielőtt lenyomhattam volna a torkán a sült krumpliját, Vazul, akit szintén nem ismerek, ledöfött, mint egy malacot! Csoda, hogy élek! Az Úr megvédett és ez is az ártatlanságomat bizonyítja! Kérem áldozataim példás megstatuálását!” /Ádámffy Káin, ősmagyar származású előember/

„Ugye megmondtam, hogy a kártya az ördög bibliája?! Majdnem minden szentbeszédemben elprédikálom, állandóan erről papolok, de a hívek oda sem figyelnek, mert mise közben stikában folyton pasziánszoznak! Lesz ebből még olyan gyehenna, meg tisztítótűz, hogy csak úgy sercegnek majd azok a cinkelt lapok! Ámen!” /Szigor atya, a Szent Eutanázia templom végharsonás hitszónoka/

„Én csak annyit mondtam Koppány rokonomról a seregvezér alattvalómnak, hogy mivel nem volt bejelentett állása, a gyereke születése után gyeselni küldjék és ne gyedelni! Hát nem félreértette az a süket vitéz?! Azóta meg mindenki engem hibáztat, még az a Szörényibródy igric is!” /Szent István király/

„Az asztalon hegyekben áll a zsírban sült burgonya?! Csoda-e, ha hasra hízik a nemzet?! Hájasodik Hunnia! Lúdtalpra magyar, híz' a haza! Futólépés, iiindulj! Egy-két-egy-két-egy-két! Majd én megmutatom maguknak, hogy napi tizenkét óra zsírégető edzéssel és heti háromszori étkezéssel olyan egészségesek lesznek, mint a makkos bejgli!” /Csávás Kálmán diétátor, a Jesszusmária Országát Zsírtalanító Intézet (JÓZSI) ideológiai ökle/

„Játék, táplálkozás, Biblia, vérgőz és mindez egyben, egy könnyed horrorlírában! Frady Endre olyan magától értetődő önfeledtséggel bánik el a szavakkal, mint Káin Ábellel, vagy Dávid Góliáttal. A forró ólomtól lazuló fülű Vazulra való utalás egy szilaj lóvert gém elhaló szárnycsapásaival halad a végítélet burleszkbe fulladó bugyrai felé. Huncut halálsikkantásokkal olvasandó!” /Önfeledt Ödönné Derű Dóra, középiskolai magyartanár és félmunkaidős lóidomár/

„Ezt a minden alapot nélkülöző förtelmet az év másik 364 (szökőévben 365) napján is kikérnénk magunknak, a névnapunkon meg nopláne! Ha ez a gőzfapoéta még egyszer a szájára veszi a becsületes nevünket, akkor kirúgjuk az összes fogát! Mind a négyet! Fogatlan prókátornak híg a lehelete! Erre iszunk! Egészségünkre!” /Dögkúti Egyed és Bélpokol Egon, névnapos vécépumpagyári kollégák/

„Álszent zsírbugyogós alibabaszappanhabfürdőgatya!!! Hát kerítésszaggató házi pálinkától megvadult vadlovak lambadázzanak a füleim között, ha nem perlekedek minden egyes nap a Teremtővel, hogy miért tett ennek a líragyilkos vérköltőnek a kortársává! Anyám szerint az Úr nevét még egyszer a számra ne vegyem, mert Mormonkannát cipelő kóbor Jehova Tanúpárokat fog beengedni a dolgozószobámba! Jaj, csak azt ne! Inkább mea klumpa, mea maxima klumpa kiáltások közepette hamuban sült fapapucsot szórok a fejemre! Frady, te tetted ezt!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nekem egyszer lambadáztak kerítésszaggató házi pálinkától megvadult vadlovak a füleim között, de sajnos elpusztultak szügyig hasadó szilánkos patarepedésben.” /Chuck Norris/