Itt van az őz, itt van újra

Itt van az őz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Kergetem? De kergetem…

Felűzöm a dombtetőre,
Itten tépem szerteszét,
S hallgatom a számba hulló
Vérzivatar lágy neszét.

Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg falom, s a dög fölött a
Bélfájó szél elvonul.

(Itt volt a csősz, itt volt, s szúrta
Lábamat meg énnekem.
Gázképzőn gyors bosszúszomjjal
Megettem, jaj megettem!)

Félszeg a nőm, félszeg újra,
Mancs sebemhez kvázi nyúl.
Büszke vagyok, mint a legtöbb
Hús-zabáló házinyúl*.

*Nyuszmusz hushamikusz


„Még egy ilyen hibbant hedonista horror és esküszöm, hogy hasfalon harapom magam! Rettenetes! Amikor egy Frady Endre versszakon véres verejtékkel túljutó olvasó észreveszi, hogy máris ott egy következő szakasz, az pont olyan érzés, mint amikor egy cunami elől partra vergődő áldozatot halálra tapos egy megveszekedetten vágtató csigacsorda. Ha a költő Mózes idejében élt volna, bízvást kiszorította volna a hólyagos fekélyt a tíz csapás közül.” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A vers kiváló alkalmat teremt egy egyedülálló tudományos kísérlethez. Csak fel kell olvasni Segesváron és Barguzinban, és ahol a helyi szeizmográf intenzív sírban forgást jelez, ott van eltemetve Mr. Alexander Petőfi!” /Dr. Theodore Chickenbrain, brit tudós/

„Jaj, egy ültő helyében befalt az a szörnyű nyúlszörny csak azért, mert felszúrtam a lábát a botom végére! Mit csináljak, olyan büdös volt, hogy azt hittem, ipari hulladék!” /Katzenjammer Jenő, néhai csősz/

„A húsevő nyúl könnyedén utolérte és szétkapta a növényevő őzet. Mi ebből a tanulság? A hús élet, erő, egészség! Egyen ön is húst hússal és majd kicsattan! Büff!” /Dagadó Dezső, hentes és alternatív dietetikus/

„Ami az egyiknek elmúlás, az a másiknak jóllakás. De valójában ki járt jobban? A zsákmányul esett őz, aki megszabadult a világ fájdalmaitól, vagy az eltelt nyúl, akit a gyomrán keresztül kínoznak önnön falánkságának görcsei? Győztesek-e a győztesek és vesztesek-e a vesztesek? A győztest és a vesztest gyakran semmi más nem különbözteti meg egymástól, csak a végeredmény. De ha itt a vég, számít-e az eredmény? És mi számít eredménynek? És fontos ez? Részvétem!” /Török Gábor, politológus/

„Túlérzékeny, cizellált lelkünk nem bírja ezt a vérgőzt! Az őzállomány érdekében követeljük Frady Endre pellengérre állítását, , sós kútba tevését, megmáglyahaláloztatását és a Greenpeace számlájára történő teljes vagyonelkobzását!” /Komposzt Kenéz, trágyadíler és salátazöld aktivista/

„A vérnyúl a csúcsragadozók királya, akinek csak egyetlenegy természetes ellensége van. Én.” /Chuck Norris/

A tofu

Kedves gyerekek, ma este a tofuról mesélek nektek.

A tofu az Amazonas sivatagaiban és a Fekete-tenger völgyeiben élő kegyetlen afrikai ragadozó. Hossza a 6 millimétertől a négy kilométerig változhat attól függően, hogy milyen a hőmérséklet. Oly jelentős a hőtágulási együtthatója, hogy kis melegben is nagyon kitágul és iciri-piciri hidegben is szörnyen összemegy. De általában fél méteres szokott lenni. Ugyancsak fél méteresek a szájából minden irányban kiálló szörnyű agyarak is. Ezekkel az agyarakkal ejti el fő táplálékát, a sarkvidéki vízilovat is.

Amikor a 25-30 méter magas dinnyefa csúcsáról ráveti magát a gyanútlan hippopotámuszra, hirtelen hipotalamuszon harapja, majd az agyarán pörgetve addig-addig csapkodja jobbra-balra a magas sziklafalakhoz, míg sikerül feltörnie a kitinpáncélját és a keletkező lyukon keresztül kiszippantja a másfél tonnányi vízilógélt. A jóllakott tofu ekkor jellegzetes tokakluttyogtatással odahívja az éhes tofucsordát és visszaöklendezve a gyomra által 50 kilós forgási ellipszoidokká préselt vízilózselét, jóllakatja társait. A csorda ilyenkor hallatja a jellegzetes tofubőgést, amely a havas mediterrán lankák egyik legfőbb jellegzetessége.

A tofu másik fő tápláléka a szirti zsiráf, melyet úgy ejt el, hogy a parton álló áldozat fejét berántja az óceán iszapjába, majd egy az agyarára felszúrt krokodillal addig ütlegeli, míg feltöri a kitinpáncélját és a résen át kiszívja a zsiráfzsírt. Ezután jóllakottan elterül a víz felszínén és álomba böfögi magát.

Ezzel azonban nagy veszélynek teszi ki magát, mert ilyenkor támad rá a víz mélyéről egyetlen természetes ellensége a tengeri vérnyúl. A vérnyúl füleit a tofura tekerve lerántja a mélybe és ott addig szorítja, míg a túlnyomás először kilövi a tofu szemgolyóit – ami a tengeri vérnyúllal szimbiózisban élő alaszkai klaftyorka egyetlen tápláléka – majd megrepeszti a kitinpáncélját és a vérnyúl a szarvával már könnyedén felpattintja és csáprágójával elmajszolgatja a töktikkadt tofut.

A vérnyulat ezután megeszi a fűrészorrú balboa, a balboát az üllőállú dángdáng, a dángdángot pedig a jamaikai jeti. Ezt hívják táplálékláncnak.

A tofuk feleződéssel szaporodnak. A kifejlett tofu magasra feldob valami nehéz tárgyat – ez lehet egy megkövült elefánt, egy vasbeton völgyzárógát, vagy a szerves kémia – és alááll. Az így megreccsent kitinpáncéljának rianása mentén az agyaraival kettérágja magát, bebábozódik és két egész tofuvá növi ki magát. Egyet harap, kettő lesz belőle.

Az idősödő tofuk halálukat érezvén hosszú zarándokútra kelnek az izlandi Kertönhrützenjuhhamütt vulkánhoz és a langyos lávába vetik magukat. Így keletkezik a szójaipar fő alapanyaga a tofutufa.

Gyerekek, ha erdőn-mezőn jártok, sohase másszatok fel a tofutufára, mert annak lila lombjai közt él a vad eurázsiai zsírmókus, aki úgy szemöldökön harap titeket, hogy annyit sem tudtok kimondani, hogy palládiumretardációs kvóciensanalitika, oszt’ nesze neked humbidumbi!

Aludjatok jól, de inkább ne álmodjatok semmit, mert még szörnyethaltok!

Na, jóccakát! Háháháháháháááááá…