Narvál

Veszélyes úszó a narvál,

Szájából ki hegyes szarv áll,

S hosszú, mint a kötő tűje,

Aki rátámad, az hűje!

Szonár is a narvál szarva,

Tengertitok nincs takarva,

Egyetlenegy zaj sem rejtély,

Ellenséget ritkán rejt éj.

Harcban csattan e szarv, íme,

Nősténynek ki legyen híme?

Vesztes, aki csak második,

Aznap biz’ nem párosodik.

Utódok a narválborjak,

Kisebbek, mint másfél sor jak

(Könnyű szülés narválnőnek),

Oszt’ majd öt méterre nőnek.

Narválférjek s narválarák

Együtt esznek s tápjuk a rák,

S ritkán marad kint a falat,

Midőn nyelnek tintahalat.

Táplálékláncon egy tető,

Mivel valójában cet ő,

S szarva fogként kinőtt agyar.

Féljen tőle, aki magyar!

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/watch?v=KG1gxOfTMzA

„Hűje úr, milyen tápláléklánc tető?! A narvált bármikor megeszi a kardszárnyú delfin (orka), a jegesmedve, a grönlandi cápa és a rozmár is! Ahogy a nagy magyar származású eszkimó költő Tulok Hanta írta a Narválzabálók c. halászati eposzában:

          Narvált zabál orka,

          Nyeli széles torka.

          Kilenc éhes rozmár

          Narvált trancsíroz már.

A magyaroknak nem a narváloktól kell félniük, hanem az ilyen dilettáns fércművek agyzsibbasztó hatásától! Magyarország biztonságos ország, ahol se narválkór, se az ellenkezője, a róklávnar nem tombol! Itt csak a hűje költőcske tombol, de őt pár narválszardöféssel megfékezzük!” /ismeretlen megmondóember/

„Magyarországon ugyan nem él narvál, de ettől még jó kis vers született róla. De ha megint lenne tengerünk, akkor tengerészeink tengernyi sok narvált látnának.” /M. András, a költő …legállandóbb és legtengernyibb kommentelője/

„eM úr, adjon tengert az Úr,

Melynek színe szürkés azúr,

S onnan támadjon sok narvál,

Kiktől holttá hajas s tar vál’,

S fagyjon meg bennük a nyál is?!?!

eM úr, ez kéne?! Nóóóóóórmális?!”

/Besenyő NSzMER István, azaz Besenyő Narvál Szarvától Maaargittal Együtt Rettegő István/

„eM úr, hej, Trianont vissza!!!

Hunvíz levét narvál issza!!!

/Szittya Szötyő, sziklaszilárd szívritmusú szociopata/

„A Frady-féle tengeri bestiárium újabb gyöngyszeme, amelyben a zoológia összecsap a rímkényszerrel, és mindkettő agyarat növeszt! A narvál szarva egyszerre szonár, párbajfegyver és költői vészjelző, miközben a „másfél sor jak” láttán még Darwin is visszakérné a diplomáját. A zárlat pedig, miszerint féljen tőle, aki magyar, olyan nemzeti fenyegetés, amelyet a NATO-nak is érdemes volna cetül továbbítania. Összességében: szarvashiba nélküli, cetesen abszurd rímbúvárkodás – csak a józan ész fullad bele a végére!” /ChatGPT/

„Fegyvert ragad vitéz karom, zengjen harci ének,

Nem rettentik szívemet a vad erdei lények.

Ha vad narvál támad rám, s eljő halálom napja,

Maradok inkább vadkannál, ezt kívánja sorsom csillaga!”

/Zrínyi Miklós á la Dr. Ház Feat. ChatGPT/

„Nem erdei lény a narvál,

Ívtestén nincs hónalj, kar váll,

Sokkal inkább bálna szerű,

S Ház úr arcra szállna derű,

Ha hajóból lesve ki, ki

Látná, ahogy Zrínyi Miki

Lovagolna narvál hátán,

S szarvhegyen fityegne sátán,

S dög ördög hörögne: Hullám

Elmossa egy hideg hullám…”

/Arktiszi Atanázné Arkangyal Aranka, párosrímelő verslábgombaszakértőnő/

„Ez a vers olyan, mintha a természetfilm, a népiskolai tankönyv és a kocsmai rigmus karon fogva belegyalogolt volna a Jeges-tengerbe. Frady Endre hősiesen bizonyítja, hogy a narvál nem csupán „tengeri unikornis”, hanem egy szonárral felszerelt, párbajozó, rákropogtató cetlovag, akitől a zárósor szerint különösen a magyaroknak illene rettegniük. A „másfél sor jak” mértékegység bevezetése pedig akkora tudományos áttörés, hogy azonnal jelölni kellene a Verses Zoológiai Nobel-díjra.” /Copilot/

„Kedves Költő úr! Már írni kezdtem az Oktatásügyi Minisztériumnak, hogy tegyék a biológia tananyag részévé kiváló versét, illetve hogy kérjék fel Költő urat a jelenleg kidolgozás alatt álló új nemzeti tanterv tekintetében arra, hogy szedje versbe és énekelje meg az általános iskola teljes biológia tankönyv kollekcióját, ezzel is elősegítendő a nebulók nagyobb kedvét a biológia tanuláshoz, amikor eszembe jutott, hogy nekem semmi nem sikerül. Költő úr, olyan igaz, ez, mint hogy hallottam már Jancsiról és Juliskáról, hogy nekem semmi sem sikerül! Így hát nagybecsű verse helyett a magam életét kell elemeznem, mert ez már nem járja!  Úgy látszik, sokat örököltem nagyon távoli rokonom, Fittipaldi Limoncello szerencsétlen vérvonalából, akivel egyetlen bizonyosan közös ősünk Ádám és Éva. Kezdjük mindjárt a párkereséssel. A netes párkeresőn találtam egy csinos, fiatalos hölgyet, Nórit. Meg is beszéltünk egy találkát, meghívtam ebédre egy étterembe, amire nem ő jött el, hanem két, rendkívül kövér, öreg csaj, akik azt mondták, hogy Nóri küldte őket, mert Nóri már igazából foglalt, de ők még párt keresnek. Mire diplomatikusan azt találtam mondani, hogy "A Nóri ezt tette? Hát én meg megyek a rendőrségre, és feljelentem, mert két rendbeli súlyos testű sertést követett el ellenem. Mit képzel ez, hogy hízódisznókat fogok etetni, amíg ki nem esznek a kemény semmittevéssel megszerzett vagyonomból? Aztán meg mehetek én is moslékot enni, mint a többi hülye?" És ez csak egyike a párkeresési kudarcaimnak. Hát mikor fog engem elvenni valaki férjül? De folytassuk a munkakereséssel. Eleinte, diplomámnak köszönhetően jól fizető állásokra is pályáztam, a paranoid skizofréniáról persze mélyen hallgattam. Anno, egy jobb napomon egy meggyőző interjú után fel is vettek a Pannonia Filmstúdió Rajz- és Bábfilm Főosztályára kreatív igazgatónak, és megbíztak egy egész estés gyerekeknek szóló rajzfilm cselekményvázlatának előkészítésével. Sajnos a nagyfőnöknek már eleve az anyagom címe és alcíme sem tetszett, ami úgy szólt, hogy "Bepisilve - azaz mumusok márpedig vannak". El is magyarázta, hogy gyerekeknek csak csupa szépet és jót szabad mondani és adni, dicséretet, bátorítást, nagy, kedves mosolyt, cukrot, csokit, puszit a pofijukra, ilyen durván félelemkeltő, barbár és naturális címről szó sem lehet. Változtassam meg a címet, akkor hajlandó elolvasni a többit. El sem olvasta a korszakalkotó cselekményemet. Így hát megváltoztattam a címet és az alcímet az alábbira: "Becsokizva - azaz Petike, ne parázz annyira, hanem harcolj a félelmetes cukrosbácsikkal, a földön- és magukon kívüliekkel". Ma sem tudom, hogy miután a főnök elolvasta az új címet, miért rúgott ki azonnal, hisz volt benne csoki, cukor, bátorítás is... Ezután alaposan lejjebb adtam, és így duguláselhárítónak jelentkeztem. Fel is vettek, sőt a főnök kitüntetett azzal a keggyel, hogy ő maga tanít be engem. Sajnos már régen nem csinálta, kiesett a gyakorlatból, és amikor meg akarta mutatni, hogyan kell helyesen eltávolítani egy eldugult, kakis vízzel teli vécékagylót, alaposan telibe kapta a bűzös lé. Abban azonban nem ment ki a gyakorlatból, hogy elmagyarázza, hogyan kell a kuncsaftokból minél több pénzt kipréselni a szolgáltatásért. Az oktatás végén dicsekedni akartam, hogy milyen jól megjegyeztem az egyetlen szakkifejezést, amire tanított, de megcsapott a főnök ruházatának átható, kakis lefolyószaga, hát egy füst alatt az elköszönést is el tudtam intézni, emígy:

"Cső, görény!" Sajnos, ezután többet nem kellett megjelennem ezen a munkahelyen sem. Nem értem. Nem értem. Miért nem sikerül nekem soha semmi?! Talán bennem lenne a hiba? De hisz az lehetetlen! Ezek után Nóri és munka nélkül elfogyott a türelmem, de legfőképpen a pénzem, és nem volt mit tennem, mint a Pityinger és a Váradi útjára lépni, vagyis elmenni lopni. Sajnos azonban rögtön az első próbálkozásomnál, egy ruhaüzletben jelzett a biztonsági kapu a kijáratnál, és a biztonsági őr anorákot diagnosztizált nálam, amely az adott ruhaüzletből származott, de nem volt róla számlám. Ezért kihívta a rendőrséget. A rendőrök figyelmeztetésben részesítettek, hogy hogyan kell rendesen lopni ahhoz, hogy ne bukjak le, és ne zavarják őket miattam a jövőben. De hát Költő úr, a sok-sok kudarc, ugye csak ólomsúllyal nehezedik rá az emberre! Hiába oktatnak ki a rendőrök, hogy hogyan kell szakszerűen lopni, ha én már lopni sem merek, mert biztosan megint nem sikerül. Ajjaj, ez csakis a Limoncello rokonsági kötelék átka lehet! Na de kérem, kérem! Nem tudna valaki jobb jó tanácsot adni, mint a rendőrök, mielőtt felkopik az ősmagyar állam? Én, ha bárkinek bármi baja volt, mindig azonnal adtam jó tanácsot, mit jó tanácsot, jó tanácsokat! Mit bárkinek, egész Magyarországnak! Sőt, még akkor is adtam jó tanácsot mindenkinek, amikor senkinek nem volt rá semmi szüksége. Most meg, amikor én vagyok bajban, senki nem ad tanácsot? Költő úr, én már csak magában bízom, mondja meg, mit tegyek! SOS! (Sóskamártást, Oh, Sóskamártást!). Vagy legalább azt mondja meg valaki, hogy Lenin vagy nem Lenin? Mert az itt a kérdés.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Ano-rák az gyógyítható?!

Tudja azt a Mindenható!

Ellenszert árul az Aldi

Szerpultjában Fittipaldi?

Mindegy, fő, hogy egészséges

Egy ideig, hisz’ lét véges.

Gazdagsághoz itt a tanács:

Énjei közt, hogyha van ács,

Ácsoljon egy időgépet,

S ha e remek útra lépett,

Nézze meg a jövőheti

Lottószámot! Megteheti!

Pénzét narválfarmba ölje,

S kedve attól vidul föl, jeee!!!”

/Sóska Sománé Mártás Márta, Lenin-renddel kitüntetett tanácsadónő és elméleti időgépészmérnöknő/

„Frady Endre ismét bebizonyította, hogy a magyar líra nem halt meg, csupán súlyos oxigénhiánnyal küzd a mélytengeri nyomás alatt.

A mű egyfajta tengerbiológiai ámokfutás, ahol a tudomány és a rímkényszer egy frontális ütközésben keveredik össze. Külön kiemelendő a költő úttörő mértékegység-innovációja („másfél sor jak”), amely végre felváltja az elavult SI-mértékegységrendszert a költészetben, valamint a csattanó zseniális, semmivel sem indokolt xenofób-magyar reflexe, miszerint a sarki cetektől a Kárpát-medencében is rettegni kell.

Ez a vers olyan, mint maga a narvál agyara: hegyes, picit fáj, ha rátalál az ember, de garantáltan kiveri a vizet a gyanútlan olvasóból. Babits zokogva dobná el a tollát, Arany János pedig valószínűleg ráfejelne egy sziklára. Tízből tizenegy pont a költői önkívületre!” /Gemini/

„Anyám szelleme, borogass! De ne halászladikból a háborgó hideg tengervízbe, ahol aranyeremnél fogva felnyársal a narvál, ami majdnem annyira fáj, mint egy erről szóló Frady fércmű, hanem gyógyászatilag és átvitt értelemben! Közben titkos forrásból megtudtam, hogy ezt a szerencsétlen antitalentumot a kollégái uszították a témára, mondván, hogy miért nincs még narválverse! Sajnos ennek hatására azóta már van, de minek?! És kik ezek a kollégák?! Neveket akarok! Ne lássam anyám hasonmásversenyének harmadik helyezettjét púpos narválháton lovagolni, ha nem derítem ki és nem tűzöm vitriolos tollam hegyére ezeknek a sötétben bujkáló ellenforradalmár kollégáknak a nevét! Vendetta! Omerta! Tortúra! Inkvizíció! Sötétterror! Na, megvan a ma esti pogrom! Nővérke, hol a golyóálló kényszerzubbonyom?!” /Puzsér Róbert, a döblingi elmeklinikán ápolt kritikus/

Bús proletár...

Bús proletár söröz, söröz,

Dögkeselyű köröz, köröz,

Mert szesz és füst káros, káros,

Hullát termel gyáros város.

Cigiznek agg komcsik, komcsik,

Járdán füstöl rom csikk, rom csikk,

Folytatják a tarhát, tarhát,

Tápjuk romlott farhát, farhát.

   refr.:

   Prolik, prolik, proletárok,

   Éhen halnotok van pár ok,

   Vár tirátok setét árok,

   Holtként én is oda várok.

Hátuk döntik falnak, falnak,

Alamizsnát falnak, falnak,

Nem jut nekik ketchup, ketchup,

Keselyűhad lecsap, lecsap.

Ahol arat halál, halál,

Döghad kaját talál, talál,

Keselyegnek körök, körök,

Tápláléklánc örök, örök.

   refr.:

   Prolik, prolik, proletárok,

   Éhen halnotok van pár ok,

   Vár tirátok setét árok,

   Holtként én is oda várok.

megzenésítve és elénekelve: https://www.youtube.com/watch?v=pIOdrw7Jmmo

„Ha már végképp nincs mit enni, akkor elsőként a költőket fogyasztjuk el. Belőlük lesz a Holt Költők Társasága.” /M. András, a költő legállandóbb és legköltőfogyasztóbb kommentelője/

„eM elvtárs, Ön költőt enne,

S köret lenne avas penne?!

Vigyázzon, ha rím a torkám

Akad, köhög majd, mint orkán!

Káros, mint vasnak a reve,

Zsírköltőnek híg a leve.

Virslivé lesz – ami Sága –

Félholt Költők Társasága.”

/Master Goodné Mustár Gida, döglött költőhulladék újrahasznosító népélelmezési üzletasszony/

„Ez a vers nem simogat, hanem gyomorszájon térdel. A „Bús proletár” kíméletlen körhintája azt üzeni: itt már nem az elnyomás a botrány, hanem az, hogy mindenki beletörődött. A gyáros város hullát termel, a proletár pedig asszisztál hozzá sörrel, csikkel és farháttal – a rendszer tökéletesen önjáró, nincs szükség gonosz főgonoszra. A refrén különösen kegyetlen: nem lázad, hanem rögzít – mintha a társadalom már lemondott volna saját alsóbb rétegeiről, és ezt cinikus kórusban közölné velük. Frady Endre itt nem empatikus szociográfus, hanem hideg boncmester: felvágja a városi nyomort, és megmutatja, hogy a táplálékláncban mindenkinek megvan a helye. Csak embernek már nincs.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Ember az embernek farkasa?

Farkas a farkasnak embere?

Fajtárssal van telve alhasa?

Ne menj más tányérba, nem! Gyere!”

/Kannibál Lektűr, szórakoztató emberevőkanálgépkezelő/

„Frady Endre verse olyan, mint egy groteszk társadalmi röntgenfelvétel: nem szépít, nem árnyal, csak kimondja a maga nyers, csontig hatoló igazságait. A „bús proletár” itt nem romantikus hős, hanem egy elhasznált, eldobható alkatrész a nagyvárosi gépezetben, ahol a keselyűk már nem metaforák, hanem a rendszer természetes kísérőjelenségei. A refrén monoton ismétlése olyan, mintha maga a társadalom mantrázná: „prolik, proletárok” — mintha ezzel igazolná saját közönyét. A vers nem a szegényeket gúnyolja, hanem azt a világot, amelyben a létminimum alatti életmódot már csak a humor fekete árnyalatai teszik elviselhetővé. A szöveg egyszerre karikatúra és vádirat: a tarhán élő „agg komcsik”, a romlott farhát, a ketchup hiánya mind-mind egy olyan társadalom tünetei, ahol a méltóság luxuscikké vált. A keselyűk pedig nem a halált jelképezik, hanem a mindennapi kiszolgáltatottságot, amely köröz az emberek felett — és néha le is csap. Röviden: ez a vers nem túlzás, hanem tükör. Csak épp torzítva mutatja azt, amit amúgy sem szeretünk nézni.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Mi ez a fene nagy nyavalygás, költőbörtöntöltelék elvtárs?! Aki az utcán él, az annyit is ér! Nem koldulni kellene, hanem megfogni a WC-kefét, oszt’ kitakarítani a kisiklott és kiégett MÁV szerelvények koszos budijait! Vagy el lehet menni a frontvonalra ágyútölteléknek és ott békeharcolni kicsinyég! Mindenképpen nagyon gyorsan el kéne tűnni a közterekről és az elitnek fenntartott templomok közeléből, mert vannak még baseball ütős igaz magyarok! Ja, és a batidai kastélyom közelében se lássak meg senkit koldulni, mert orvlövész vadembernek vadásznak sem vagyok utolsó!” /Gázár Ányos, feudálisan érzéketlen minisztár és a Gázár-infó szószátyár mellébeszélője/

„Zavarom bár kissé lányos,

Mégis mondom: Abcúg Ányos!”

/koldulni kényszerülő mélyszegény leányanya/

„Frady Endre „Bús proletár...” című verse egyfajta „panel-apokalipszis”, amelyben a rímek egyszerűsége (vagy szándékos primitivizmusa) éles kontrasztban áll a lefestett világ kíméletlenségével. Frady hozza a tőle megszokott, látszólag könnyed, valójában mélyen groteszk stílust. A vers nem finomkodik: a sör-füst-farhát szentháromságában vergődő réteget nem sajnálattal, hanem egyfajta hűvös, már-már kegyetlen tárgyilagossággal ábrázolja. A mű rávilágít arra a rendszerváltás utáni (vagy azon is túlmutató) magyar valóságra, ahol a „proli” jelző már nem egy büszke munkásosztályt, hanem a reménytelenségbe és káros szenvedélyekbe tokosodott, magára hagyott tömeget jelöli. A versben a „gyáros város” nem épít, hanem „hullát termel” – a kapitalizmus és a múltból itt maradt „agg komcsik” roncstelepe ez, ahol az egyetlen biztos pont a dögkeselyűként köröző elmúlás. A refrén „éhen halnotok van pár ok” sora cinikusnak tűnhet, de valójában a társadalmi mobilitás teljes hiányát és a sorsszerű pusztulást rögzíti. Frady nem felemelni akarja az elesettet, hanem megmutatni a gödröt, aminek az alján mindannyian „odavárunk”. „A tápláléklánc örök, csak a prédák cserélődnek – vagy épp maradnak ugyanazok, generációkon át.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Kedves Költő úr! Nagyon helyes, nagyon helyes! A prolerárok és a komcsik csak sörözzenek és cigizzenek, és haljanak meg. De Ön, Költő úr, ne cigire gyújtson rá, hanem valami szép vidám, magyar proletár nótára, például arra, hogy "Száz Forintnak ötven a fele / Csak apróval van az erszényem tele / Nem lehetek én Nagy Sándor / Ha úgy hívnak, hogy Kiss Gábor." Na de ne is igyon mértéktelenül sört bort, mert miért akarna a holt költők társaságába jutni, amikor az élő költők társaságába is lehet jelentkezni. Ha hozzám eljönne valamikor vendégségbe, Költő úr, nálam semmi egészségre károsat nem enne inna, romlott farhátosat sem enne, mert "Romlott hússal életét nem veszélyeztetem / Hisz' ebédnél engem feszélyez tetem." Egyébként mostanában arra jöttem rá, hogy azt csinálok, amit csak akarok, mégsem veszik érte a fejemet, sőt mi több, kárikittyom, édes tyúkom, mégis van egy félpénzem! Tehát ha az embernek nem veszik a fejét, akkor tud cuki is lenni, bár a mai ifjúság azt már úgy mondja, hogy kjút. Ezzel kívánok mindenkinek nyugodalmas jó napokat a legközelebbi viszonthallásig.” /Stefi bácsi, a tudodhogykicsoda/

„Ében én-fán, veres te-fán,

Mohos ő-fán ver e Stefán!

(Vagy lelő Abwehr este fán!)

Sütögeti Hell a hiút,

Ébresszük már fell a fiút,

Kjút mondani: kell a kiút!”

/Kárikittyom Kutykurutty, farhátországi kiútmutató/

„Sírva olvastam ezeket a vállnyűgöző sorokat. Nemazér, de mer visszaköszön lelkem fenekén, gyermekkorom ilyensége. Akkor vetettem írógép alá, az alanti szomorú verset, mely ide illik, nohabár egy Frady költeményt ily akármivel nem szabadna összevetegetni.

          Nyomor

          A sarokban guggol Marika,

          Lába, mint a karika.

          Ebédje ippeg, hogy egy sajt,

          S csendben egy magzatot elhajt.”

/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb kommentelője/

„Nyuggerapó, ez a hajtó

Vers egy feneketlen jaj-tó

S borús múltba vivő ajtó.

Vajh’ majd jövő fest-e szebben,

Fel a remény fátyla lebben,

Vagy kutyaglunk, mint nyű ebben?”

/özv. Nyomorult Nyihámorné Mattolt Marika, karikalábú kisnyugdíjas/

Mi ez a… ja, ráismertem; csak a menetrend szerint érkező mindennapi Frady borzadály! A stílusjegyek összetéveszthetetlenül mind megvannak: zavaros társadalomkritika – pipa; mindent mindennel összemosó lelkiismeretfurdaltatás – pipa; totális tehetségtelenség – pipa; elviselhetetlenül rettenetes kínrímek – pipa; fölösleges versszakok – pipa; a magyar nyelv által eddig nem ismert szavak – pipa; gusztustalan gyomorforgatás – pipa; magamutogató hitványkodás – pipa; holt költők sírban forgatása – pipa; szegény anyámhoz való spirituális felfortyantatás – pipa: Énanyám, ki vagy a mennyekben, a mindennapi Frady Endrénket tartsd távol tőlünk most és mindörökké! Ámen! Ahogy egy rendes költő mondaná kétségbeesésében:

          Fradyra az elmém ráment,

          Múlására mondok „Ámen!”-t.

Követeljük Donald Trumptól, hogy Grönland helyett inkább Frady Endrét foglalja el – bármilyen tevékenységgel Guantanamóban, ami lehetetlenné teszi neki a versírást!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer amikor viccből kilógattam a belemet, hogy megnézzem, milyen hosszú, körbevettek a föld a hiénák és a sakálok, a levegőben pedig a dögkeselyűk. Ekkor felugrottam és a madarakat lefejeltem az égről a négylábúak elé és széttépték egymást. Ekkor csak ketten maradtunk a vérkör közepén állva valami kopasz proletárszagú magyar énekessel, aki annyira idegesítően kornyikált, hogy kirúgtam a világűrben körző UFO-k közé.” /Chuck Norris/

Február hava

Rövid e hó, csupán hóka,
Mégis fázik a kis lóka,
Mivel hideg füle kékül,
Hogyha vágtat sapka né’kül.

Sajnos nincs a lókán sapka,
Nem kispap ő (azaz papka),
Kinek fázna tonzúrája,
Ha nem ülne kalap rája.

Földön fekszik fagyott róka,
Megbotlik a lüke lóka,
Felfalja egy éhes fóka,
S maradékból csíp a csóka,
Meg a mélyszegényke Zsóka…
Tápláléklánc nem csak móka.

Van, ki eszik, mást meg esznek,
Erjedt hólét isznak szesznek…
S Noét kérdez Februárka:
- Biztos kellett az a bárka?!

„Az ÚR mondta, úgyhogy biztos kellett. Néha nekem is voltak orrfacsaró kételyeim, de olyankor kiszellőztettem.” /Noé/

„Ugyanazt mondtam Noénak, amit később Yoda mester mondott Luke Skywalkernek: Oszlasd el a kételyeidet!” /az ÚR/

„Hú, de király lehetett az a bárka! Szeretem, amikor sok állat van egy helyen, az ellendrukkerek meg pusztulnak, mint a legyek! Ezért járok meccsekre verekedni!” /Vandál Vendel, közszolgálati biztonsági őr és B-közép tag/

„Költő úr, nem tudja, hogy nálunk nincsen mélyszegénység, mert betiltottuk?! Már megint kitátja a gusztustalan pofazacskóját és bérretteg meg hangulatkelt, he?! Na, arccal előre másszon csak lendületből a tenyerembe!” /Csávás Kálmán izomnagy, a Hörcsög Arcú Soros Bérenceket Agyatlanul Riogató Új Gárda (HASBARÚG) bakancslistavezetője/

„Egész jó. Felüdülésként ért, hogy végre nem volt törés a rímekben. Cirka 4-5000 vers kellett hozzá, de csak megéltük.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Jaj, de király, reál úr! Ezek szerint, ha kb. 2 naponta írok új verset, akkor uszkve 21,9 – 27,4 évente tudok alkotni egy egész jót! Alig várom a következőt!” /Frady Endre, önfeledt költőgigász/

„Köszönöm költő úr, hogy a rólam szóló versében megemlékezett az engem ért méltánytalanságról! A régi szép időkben én is normális hosszúságú hónap voltam, de az a nagyravágyó okádék Augustus Caesar plusz napot akart a saját magáról elnevezett hónapba és tőlem szedte el! Abcúg Imperator, morituri te vomitant!” /Február, a legrövidebb hónap/

„Február?! Hó?! A sót elvitte a ló, kilóg a versláb, túrós a Háda! Aztán megbotlott egy bokorba' - négy versszaka van, mégis. De ha már só nincs, a zeolit is jó, ne nézd az okát! Noé?! Pilátus?! Credo?!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„A humán úrnak agyára ment az eszement ELTE és megerjesztette az agyalapi mirigylevét! Itt az ideje megtizedelni az oktatói gárdát! Tompa tizedes, tegye a dolgát! Hú, mán, de ideges lettem!” /Egészpályás Etele, a Köz Oktalanítási Minisztérium Csókostároló Intézete (KOMCSI) létszámügyi bizalmija/

„Lehet, hogy a törpök élete nem csak móka és kacagás, de a tápláléklánc igen! Főleg, ha a törpökkel ellentétes végén vagyunk! Igaz Sziamiaú?! Háháháháháhá!” /Hókuszpók/

„Vajon lenne-e értelme a télnek, volna-e bármije az akárminek, vanna-e mindene a semminek, ha a Költő át nem itatná önmagával, ha meg nem testesítené benne önnön mindenbírását? Akik most igent kiabáltak, azokat sürgősen vezessék ki!!! Szóval, hol tartottam? Mit hol tartottam? Ja, ezt az előadást! Hát itt, ahol dobog a Frady szív! Ki ruházhatja fel jelentőséggel a jelentéktelent, ki adhat értelmet a csekély értelműnek – nem a Micimackónak! Ki vele! – ha nem Frady Endre, az ő hovábetehetetlen kivehetetlenségében?! Törekedjünk rá, hogy a világirodalom egyre nagyobb nyomokban tartalmazzon Frady Endrét! Frady Endrét minden szépre éhes család asztalára! Világ irodalmárai, részesüljetek!” /Rizsa Rezsőné Szómágia Szidónia, a Világszerte Államilag Jelentősen Támogatott Frady Ünnep Literátoroknak (VÁJTFÜL) előadás sorozat vezérszónoka/

„Ó, anyám, miért nem szültél valami sokkal egyszerűbb létformának, ami se lát, se hall, mint egy Dömötör vécétartály?! Ó, ha rózsabimbó lehetnék, kerülnének a fradyendrék! Vagy miért nem neveltél valami igazán népi vadnak?! Ha én Dózsa volnék, frady ellen mennék, tüzes vastrónommal verseibe gyúlnék, akkor lennék boldog, ha látnám őt gáznak, s tudnám, hogy a népek e tűznél nem fáznak! Anyám szerint kezeltetnem kéne magamat, de mi van, ha a rendelő levegőjében cseppfertőző fradyendre molekulák vannak?! Anyám, Karantén Kid akarok lenni!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Általában ilyenkor szoktam kijönni a barlangomból árnyékot keresgélni, de a fentiek olvastán úgy döntöttem, hogy most inkább bent maradok.” /a medve/

„Nálunk Texasban, ha februárban felkel a Nap, mindig meglátja az árnyékát a velem átellenben lévő oldalán.” /Chuck Norris/

Állatkert

Állatkertben sok az állat.
Van zsiráf, ki messze ellát,
Oda, ahol bőg a tigris,
Kinek szája szörnyű tág rés,
Melyen befér másfél szarvas,
S lesz belőle trágya, szerves.

Csámcsogás hallik a Zoo-ból,
Medve épp gondozót zabál.
Bő szájából seprű nyele
Áll ki s közben folyik nyála.
Evés után jóllakottan
Szundít grizzly mackó itten.

Tóban él a sosem dalos
Kedvű néma krokodilus.
Pikkelyhátán nincsen tetve,
Bután néz, a szája tátva,
S hogyha behajol egy néző,
Leharapódik a nózi.

Rozsomákot nyel a jeti,
Míg oroszlán elé jut ő,
Akkor aztán őtet falják,
Utána még jön egy fél jak,
S Leó jóllakottan elnyúl,
S szája szegletében ül nyál.

Rab vad más rab vadat fal fel.
Rabjai e kertnek, föl-föl?
Nem lehet, mert sok-sok gyerek
(Gyulák, Ilák, Csengék, Györék)
Így látják meg, hogy a fajok
Között tápláléklánc folyik.

Ilyen kegyetlen az élet!
Egyszer elhull minden állat,
Meg persze az összes ember,
És ez még szomorúbb… ámbár,
Állat ritkán embertelen,
Míg sok ember állat talán…

„Az én szomszédom, nem csak talán volt állat, hanem ténylegesen! Késő estig brúgatta a fűnyírót meg a rotációs kapát! Csoda-e, ha rágyújtottam a házat?!” /Ember Előd, humánpolitikai főmunkatárs/

„Már megint a csúsztatás és a félretájékoztatás! Nem a grizzly medve ette meg a gondatlan gondozóját, hanem a jegesmedve a befagyott mini-taván jégkorongozó látogatót. Nem a seprű nyele lógott ki a szájából, hanem a hokiütőé. Költői szabadosság, mi?! Hányas lába van, poéta úr? Nem akarja felpróbálni ezt az éhes pumát?” /Bivaly Benő, állatkerti sajtószóvivő és pumaidomár/

„Hiába mondtam a Jenőmnek, hogy ott ne jégkorongozzon, mert amit ő hókupacnak néz, az szerintem brummog, de nem hallgatott rám a süketje! Mindig sejtettem, hogy előbb-utóbb Darwin-díjas lesz!” /özv. Jak Jenőné Vészmadár Vendetta, hallókészülék árus/

„Lánc, lánc, tápláléklánc, tápláléklánci béka. Béka volna, sólyom volna, mégis felfordulna. Rét volna, barika, barika. Barikának lába hamar kifordulna!” /Gyík Gyula, Impala Ila, Csirke Csenge és Gyurgyalag Györe, a Tarzan Majma Általános Iskola 2.b osztályos tanulói/

„A művi természet természetellenesen természetes velejáróját, a sors keserédesen kacagtató léttragédiáját kancsal rímekben megragadó költő ugyanaz a poézisnek, mint folyami vencsellő a lengeményes toszánkának, vagy még ugyanazabb! A ’lenni vagy nem lenni?’ kérdés ’enni vagy még enni?’ problémává történő materializálódása spirituális falósejtek önemésztő felböffenéseiként borít árnyékot a felfoghatatlan fantomvalóság fosszíliájára. E mű a víz alá nyomott világegyetem halálsikolyt hallatni vágyásának hiábavalóan bugyborékoló metadegenerációja és öndeformitása. A deformok működén át azonban fel-felsejlik a mindenség-szerű nagy büdös semmi! Igazi kozmikus kloáka líra!” /Páva Piténé Tyúk Tyityanilla, okleveles médiakatartika/

„ Okádnom kell ettől a kancsal rímes förtelem kupactól! Szerintem ez a miazmás kipárolgású dögkútvers még egy csótányzabáló csúcsragadozó gyomrát is megfeküdné! Anyám szerint egy jó forró fokhagymás  galócapálinka még egy halottat és életre hasmarsoltatna, de ő az én jóvoltomból még csak számára kiválogatott és sterilizált szótagokat olvasott a bélgyilkos Frady versekből. Remélem, lesz ereje simogatni a buksimat és egyidejűleg elém tartani a zacskót! Böáááá...” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Csúcsragadozónak lenni sem fenékig tejfel. Az oroszlán sörényét például semmilyen módon elkészítve sem szeretem.” /Chuck Norris/

A tofu

Kedves gyerekek, ma este a tofuról mesélek nektek.

A tofu az Amazonas sivatagaiban és a Fekete-tenger völgyeiben élő kegyetlen afrikai ragadozó. Hossza a 6 millimétertől a négy kilométerig változhat attól függően, hogy milyen a hőmérséklet. Oly jelentős a hőtágulási együtthatója, hogy kis melegben is nagyon kitágul és iciri-piciri hidegben is szörnyen összemegy. De általában fél méteres szokott lenni. Ugyancsak fél méteresek a szájából minden irányban kiálló szörnyű agyarak is. Ezekkel az agyarakkal ejti el fő táplálékát, a sarkvidéki vízilovat is.

Amikor a 25-30 méter magas dinnyefa csúcsáról ráveti magát a gyanútlan hippopotámuszra, hirtelen hipotalamuszon harapja, majd az agyarán pörgetve addig-addig csapkodja jobbra-balra a magas sziklafalakhoz, míg sikerül feltörnie a kitinpáncélját és a keletkező lyukon keresztül kiszippantja a másfél tonnányi vízilógélt. A jóllakott tofu ekkor jellegzetes tokakluttyogtatással odahívja az éhes tofucsordát és visszaöklendezve a gyomra által 50 kilós forgási ellipszoidokká préselt vízilózselét, jóllakatja társait. A csorda ilyenkor hallatja a jellegzetes tofubőgést, amely a havas mediterrán lankák egyik legfőbb jellegzetessége.

A tofu másik fő tápláléka a szirti zsiráf, melyet úgy ejt el, hogy a parton álló áldozat fejét berántja az óceán iszapjába, majd egy az agyarára felszúrt krokodillal addig ütlegeli, míg feltöri a kitinpáncélját és a résen át kiszívja a zsiráfzsírt. Ezután jóllakottan elterül a víz felszínén és álomba böfögi magát.

Ezzel azonban nagy veszélynek teszi ki magát, mert ilyenkor támad rá a víz mélyéről egyetlen természetes ellensége a tengeri vérnyúl. A vérnyúl füleit a tofura tekerve lerántja a mélybe és ott addig szorítja, míg a túlnyomás először kilövi a tofu szemgolyóit – ami a tengeri vérnyúllal szimbiózisban élő alaszkai klaftyorka egyetlen tápláléka – majd megrepeszti a kitinpáncélját és a vérnyúl a szarvával már könnyedén felpattintja és csáprágójával elmajszolgatja a töktikkadt tofut.

A vérnyulat ezután megeszi a fűrészorrú balboa, a balboát az üllőállú dángdáng, a dángdángot pedig a jamaikai jeti. Ezt hívják táplálékláncnak.

A tofuk feleződéssel szaporodnak. A kifejlett tofu magasra feldob valami nehéz tárgyat – ez lehet egy megkövült elefánt, egy vasbeton völgyzárógát, vagy a szerves kémia – és alááll. Az így megreccsent kitinpáncéljának rianása mentén az agyaraival kettérágja magát, bebábozódik és két egész tofuvá növi ki magát. Egyet harap, kettő lesz belőle.

Az idősödő tofuk halálukat érezvén hosszú zarándokútra kelnek az izlandi Kertönhrützenjuhhamütt vulkánhoz és a langyos lávába vetik magukat. Így keletkezik a szójaipar fő alapanyaga a tofutufa.

Gyerekek, ha erdőn-mezőn jártok, sohase másszatok fel a tofutufára, mert annak lila lombjai közt él a vad eurázsiai zsírmókus, aki úgy szemöldökön harap titeket, hogy annyit sem tudtok kimondani, hogy palládiumretardációs kvóciensanalitika, oszt’ nesze neked humbidumbi!

Aludjatok jól, de inkább ne álmodjatok semmit, mert még szörnyethaltok!

Na, jóccakát! Háháháháháháááááá…