Február hava

Rövid e hó, csupán hóka,
Mégis fázik a kis lóka,
Mivel hideg füle kékül,
Hogyha vágtat sapka né’kül.

Sajnos nincs a lókán sapka,
Nem kispap ő (azaz papka),
Kinek fázna tonzúrája,
Ha nem ülne kalap rája.

Földön fekszik fagyott róka,
Megbotlik a lüke lóka,
Felfalja egy éhes fóka,
S maradékból csíp a csóka,
Meg a mélyszegényke Zsóka…
Tápláléklánc nem csak móka.

Van, ki eszik, mást meg esznek,
Erjedt hólét isznak szesznek…
S Noét kérdez Februárka:
- Biztos kellett az a bárka?!

„Az ÚR mondta, úgyhogy biztos kellett. Néha nekem is voltak orrfacsaró kételyeim, de olyankor kiszellőztettem.” /Noé/

„Ugyanazt mondtam Noénak, amit később Yoda mester mondott Luke Skywalkernek: Oszlasd el a kételyeidet!” /az ÚR/

„Hú, de király lehetett az a bárka! Szeretem, amikor sok állat van egy helyen, az ellendrukkerek meg pusztulnak, mint a legyek! Ezért járok meccsekre verekedni!” /Vandál Vendel, közszolgálati biztonsági őr és B-közép tag/

„Költő úr, nem tudja, hogy nálunk nincsen mélyszegénység, mert betiltottuk?! Már megint kitátja a gusztustalan pofazacskóját és bérretteg meg hangulatkelt, he?! Na, arccal előre másszon csak lendületből a tenyerembe!” /Csávás Kálmán izomnagy, a Hörcsög Arcú Soros Bérenceket Agyatlanul Riogató Új Gárda (HASBARÚG) bakancslistavezetője/

„Egész jó. Felüdülésként ért, hogy végre nem volt törés a rímekben. Cirka 4-5000 vers kellett hozzá, de csak megéltük.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Jaj, de király, reál úr! Ezek szerint, ha kb. 2 naponta írok új verset, akkor uszkve 21,9 – 27,4 évente tudok alkotni egy egész jót! Alig várom a következőt!” /Frady Endre, önfeledt költőgigász/

„Köszönöm költő úr, hogy a rólam szóló versében megemlékezett az engem ért méltánytalanságról! A régi szép időkben én is normális hosszúságú hónap voltam, de az a nagyravágyó okádék Augustus Caesar plusz napot akart a saját magáról elnevezett hónapba és tőlem szedte el! Abcúg Imperator, morituri te vomitant!” /Február, a legrövidebb hónap/

„Február?! Hó?! A sót elvitte a ló, kilóg a versláb, túrós a Háda! Aztán megbotlott egy bokorba' - négy versszaka van, mégis. De ha már só nincs, a zeolit is jó, ne nézd az okát! Noé?! Pilátus?! Credo?!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„A humán úrnak agyára ment az eszement ELTE és megerjesztette az agyalapi mirigylevét! Itt az ideje megtizedelni az oktatói gárdát! Tompa tizedes, tegye a dolgát! Hú, mán, de ideges lettem!” /Egészpályás Etele, a Köz Oktalanítási Minisztérium Csókostároló Intézete (KOMCSI) létszámügyi bizalmija/

„Lehet, hogy a törpök élete nem csak móka és kacagás, de a tápláléklánc igen! Főleg, ha a törpökkel ellentétes végén vagyunk! Igaz Sziamiaú?! Háháháháháhá!” /Hókuszpók/

„Vajon lenne-e értelme a télnek, volna-e bármije az akárminek, vanna-e mindene a semminek, ha a Költő át nem itatná önmagával, ha meg nem testesítené benne önnön mindenbírását? Akik most igent kiabáltak, azokat sürgősen vezessék ki!!! Szóval, hol tartottam? Mit hol tartottam? Ja, ezt az előadást! Hát itt, ahol dobog a Frady szív! Ki ruházhatja fel jelentőséggel a jelentéktelent, ki adhat értelmet a csekély értelműnek – nem a Micimackónak! Ki vele! – ha nem Frady Endre, az ő hovábetehetetlen kivehetetlenségében?! Törekedjünk rá, hogy a világirodalom egyre nagyobb nyomokban tartalmazzon Frady Endrét! Frady Endrét minden szépre éhes család asztalára! Világ irodalmárai, részesüljetek!” /Rizsa Rezsőné Szómágia Szidónia, a Világszerte Államilag Jelentősen Támogatott Frady Ünnep Literátoroknak (VÁJTFÜL) előadás sorozat vezérszónoka/

„Ó, anyám, miért nem szültél valami sokkal egyszerűbb létformának, ami se lát, se hall, mint egy Dömötör vécétartály?! Ó, ha rózsabimbó lehetnék, kerülnének a fradyendrék! Vagy miért nem neveltél valami igazán népi vadnak?! Ha én Dózsa volnék, frady ellen mennék, tüzes vastrónommal verseibe gyúlnék, akkor lennék boldog, ha látnám őt gáznak, s tudnám, hogy a népek e tűznél nem fáznak! Anyám szerint kezeltetnem kéne magamat, de mi van, ha a rendelő levegőjében cseppfertőző fradyendre molekulák vannak?! Anyám, Karantén Kid akarok lenni!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Általában ilyenkor szoktam kijönni a barlangomból árnyékot keresgélni, de a fentiek olvastán úgy döntöttem, hogy most inkább bent maradok.” /a medve/

„Nálunk Texasban, ha februárban felkel a Nap, mindig meglátja az árnyékát a velem átellenben lévő oldalán.” /Chuck Norris/

Állatkert

Állatkertben sok az állat.
Van zsiráf, ki messze ellát,
Oda, ahol bőg a tigris,
Kinek szája szörnyű tág rés,
Melyen befér másfél szarvas,
S lesz belőle trágya, szerves.

Csámcsogás hallik a Zoo-ból,
Medve épp gondozót zabál.
Bő szájából seprű nyele
Áll ki s közben folyik nyála.
Evés után jóllakottan
Szundít grizzly mackó itten.

Tóban él a sosem dalos
Kedvű néma krokodilus.
Pikkelyhátán nincsen tetve,
Bután néz, a szája tátva,
S hogyha behajol egy néző,
Leharapódik a nózi.

Rozsomákot nyel a jeti,
Míg oroszlán elé jut ő,
Akkor aztán őtet falják,
Utána még jön egy fél jak,
S Leó jóllakottan elnyúl,
S szája szegletében ül nyál.

Rab vad más rab vadat fal fel.
Rabjai e kertnek, föl-föl?
Nem lehet, mert sok-sok gyerek
(Gyulák, Ilák, Csengék, Györék)
Így látják meg, hogy a fajok
Között tápláléklánc folyik.

Ilyen kegyetlen az élet!
Egyszer elhull minden állat,
Meg persze az összes ember,
És ez még szomorúbb… ámbár,
Állat ritkán embertelen,
Míg sok ember állat talán…

„Az én szomszédom, nem csak talán volt állat, hanem ténylegesen! Késő estig brúgatta a fűnyírót meg a rotációs kapát! Csoda-e, ha rágyújtottam a házat?!” /Ember Előd, humánpolitikai főmunkatárs/

„Már megint a csúsztatás és a félretájékoztatás! Nem a grizzly medve ette meg a gondatlan gondozóját, hanem a jegesmedve a befagyott mini-taván jégkorongozó látogatót. Nem a seprű nyele lógott ki a szájából, hanem a hokiütőé. Költői szabadosság, mi?! Hányas lába van, poéta úr? Nem akarja felpróbálni ezt az éhes pumát?” /Bivaly Benő, állatkerti sajtószóvivő és pumaidomár/

„Hiába mondtam a Jenőmnek, hogy ott ne jégkorongozzon, mert amit ő hókupacnak néz, az szerintem brummog, de nem hallgatott rám a süketje! Mindig sejtettem, hogy előbb-utóbb Darwin-díjas lesz!” /özv. Jak Jenőné Vészmadár Vendetta, hallókészülék árus/

„Lánc, lánc, tápláléklánc, tápláléklánci béka. Béka volna, sólyom volna, mégis felfordulna. Rét volna, barika, barika. Barikának lába hamar kifordulna!” /Gyík Gyula, Impala Ila, Csirke Csenge és Gyurgyalag Györe, a Tarzan Majma Általános Iskola 2.b osztályos tanulói/

„A művi természet természetellenesen természetes velejáróját, a sors keserédesen kacagtató léttragédiáját kancsal rímekben megragadó költő ugyanaz a poézisnek, mint folyami vencsellő a lengeményes toszánkának, vagy még ugyanazabb! A ’lenni vagy nem lenni?’ kérdés ’enni vagy még enni?’ problémává történő materializálódása spirituális falósejtek önemésztő felböffenéseiként borít árnyékot a felfoghatatlan fantomvalóság fosszíliájára. E mű a víz alá nyomott világegyetem halálsikolyt hallatni vágyásának hiábavalóan bugyborékoló metadegenerációja és öndeformitása. A deformok működén át azonban fel-felsejlik a mindenség-szerű nagy büdös semmi! Igazi kozmikus kloáka líra!” /Páva Piténé Tyúk Tyityanilla, okleveles médiakatartika/

„ Okádnom kell ettől a kancsal rímes förtelem kupactól! Szerintem ez a miazmás kipárolgású dögkútvers még egy csótányzabáló csúcsragadozó gyomrát is megfeküdné! Anyám szerint egy jó forró fokhagymás  galócapálinka még egy halottat és életre hasmarsoltatna, de ő az én jóvoltomból még csak számára kiválogatott és sterilizált szótagokat olvasott a bélgyilkos Frady versekből. Remélem, lesz ereje simogatni a buksimat és egyidejűleg elém tartani a zacskót! Böáááá...” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Csúcsragadozónak lenni sem fenékig tejfel. Az oroszlán sörényét például semmilyen módon elkészítve sem szeretem.” /Chuck Norris/

A tofu

Kedves gyerekek, ma este a tofuról mesélek nektek.

A tofu az Amazonas sivatagaiban és a Fekete-tenger völgyeiben élő kegyetlen afrikai ragadozó. Hossza a 6 millimétertől a négy kilométerig változhat attól függően, hogy milyen a hőmérséklet. Oly jelentős a hőtágulási együtthatója, hogy kis melegben is nagyon kitágul és iciri-piciri hidegben is szörnyen összemegy. De általában fél méteres szokott lenni. Ugyancsak fél méteresek a szájából minden irányban kiálló szörnyű agyarak is. Ezekkel az agyarakkal ejti el fő táplálékát, a sarkvidéki vízilovat is.

Amikor a 25-30 méter magas dinnyefa csúcsáról ráveti magát a gyanútlan hippopotámuszra, hirtelen hipotalamuszon harapja, majd az agyarán pörgetve addig-addig csapkodja jobbra-balra a magas sziklafalakhoz, míg sikerül feltörnie a kitinpáncélját és a keletkező lyukon keresztül kiszippantja a másfél tonnányi vízilógélt. A jóllakott tofu ekkor jellegzetes tokakluttyogtatással odahívja az éhes tofucsordát és visszaöklendezve a gyomra által 50 kilós forgási ellipszoidokká préselt vízilózselét, jóllakatja társait. A csorda ilyenkor hallatja a jellegzetes tofubőgést, amely a havas mediterrán lankák egyik legfőbb jellegzetessége.

A tofu másik fő tápláléka a szirti zsiráf, melyet úgy ejt el, hogy a parton álló áldozat fejét berántja az óceán iszapjába, majd egy az agyarára felszúrt krokodillal addig ütlegeli, míg feltöri a kitinpáncélját és a résen át kiszívja a zsiráfzsírt. Ezután jóllakottan elterül a víz felszínén és álomba böfögi magát.

Ezzel azonban nagy veszélynek teszi ki magát, mert ilyenkor támad rá a víz mélyéről egyetlen természetes ellensége a tengeri vérnyúl. A vérnyúl füleit a tofura tekerve lerántja a mélybe és ott addig szorítja, míg a túlnyomás először kilövi a tofu szemgolyóit – ami a tengeri vérnyúllal szimbiózisban élő alaszkai klaftyorka egyetlen tápláléka – majd megrepeszti a kitinpáncélját és a vérnyúl a szarvával már könnyedén felpattintja és csáprágójával elmajszolgatja a töktikkadt tofut.

A vérnyulat ezután megeszi a fűrészorrú balboa, a balboát az üllőállú dángdáng, a dángdángot pedig a jamaikai jeti. Ezt hívják táplálékláncnak.

A tofuk feleződéssel szaporodnak. A kifejlett tofu magasra feldob valami nehéz tárgyat – ez lehet egy megkövült elefánt, egy vasbeton völgyzárógát, vagy a szerves kémia – és alááll. Az így megreccsent kitinpáncéljának rianása mentén az agyaraival kettérágja magát, bebábozódik és két egész tofuvá növi ki magát. Egyet harap, kettő lesz belőle.

Az idősödő tofuk halálukat érezvén hosszú zarándokútra kelnek az izlandi Kertönhrützenjuhhamütt vulkánhoz és a langyos lávába vetik magukat. Így keletkezik a szójaipar fő alapanyaga a tofutufa.

Gyerekek, ha erdőn-mezőn jártok, sohase másszatok fel a tofutufára, mert annak lila lombjai közt él a vad eurázsiai zsírmókus, aki úgy szemöldökön harap titeket, hogy annyit sem tudtok kimondani, hogy palládiumretardációs kvóciensanalitika, oszt’ nesze neked humbidumbi!

Aludjatok jól, de inkább ne álmodjatok semmit, mert még szörnyethaltok!

Na, jóccakát! Háháháháháháááááá…