Van zsiráf, ki messze ellát,
Oda, ahol bőg a tigris,
Kinek szája szörnyű tág rés,
Melyen befér másfél szarvas,
S lesz belőle trágya, szerves.
Csámcsogás hallik a Zoo-ból,
Medve épp gondozót zabál.
Bő szájából seprű nyele
Áll ki s közben folyik nyála.
Evés után jóllakottan
Szundít grizzly mackó itten.
Tóban él a sosem dalos
Kedvű néma krokodilus.
Pikkelyhátán nincsen tetve,
Bután néz, a szája tátva,
S hogyha behajol egy néző,
Leharapódik a nózi.
Rozsomákot nyel a jeti,
Míg oroszlán elé jut ő,
Akkor aztán őtet falják,
Utána még jön egy fél jak,
S Leó jóllakottan elnyúl,
S szája szegletében ül nyál.
Rab vad más rab vadat fal fel.
Rabjai e kertnek, föl-föl?
Nem lehet, mert sok-sok gyerek
(Gyulák, Ilák, Csengék, Györék)
Így látják meg, hogy a fajok
Között tápláléklánc folyik.
Ilyen kegyetlen az élet!
Egyszer elhull minden állat,
Meg persze az összes ember,
És ez még szomorúbb… ámbár,
Állat ritkán embertelen,
Míg sok ember állat talán…
„Az én szomszédom, nem csak talán volt állat, hanem ténylegesen! Késő estig brúgatta a fűnyírót meg a rotációs kapát! Csoda-e, ha rágyújtottam a házat?!” /Ember Előd, humánpolitikai főmunkatárs/
„Már megint a csúsztatás és a félretájékoztatás! Nem a grizzly medve ette meg a gondatlan gondozóját, hanem a jegesmedve a befagyott mini-taván jégkorongozó látogatót. Nem a seprű nyele lógott ki a szájából, hanem a hokiütőé. Költői szabadosság, mi?! Hányas lába van, poéta úr? Nem akarja felpróbálni ezt az éhes pumát?” /Bivaly Benő, állatkerti sajtószóvivő és pumaidomár/
„Hiába mondtam a Jenőmnek, hogy ott ne jégkorongozzon, mert amit ő hókupacnak néz, az szerintem brummog, de nem hallgatott rám a süketje! Mindig sejtettem, hogy előbb-utóbb Darwin-díjas lesz!” /özv. Jak Jenőné Vészmadár Vendetta, hallókészülék árus/
„Lánc, lánc, tápláléklánc, tápláléklánci béka. Béka volna, sólyom volna, mégis felfordulna. Rét volna, barika, barika. Barikának lába hamar kifordulna!” /Gyík Gyula, Impala Ila, Csirke Csenge és Gyurgyalag Györe, a Tarzan Majma Általános Iskola 2.b osztályos tanulói/
„A művi természet természetellenesen természetes velejáróját, a sors keserédesen kacagtató léttragédiáját kancsal rímekben megragadó költő ugyanaz a poézisnek, mint folyami vencsellő a lengeményes toszánkának, vagy még ugyanazabb! A ’lenni vagy nem lenni?’ kérdés ’enni vagy még enni?’ problémává történő materializálódása spirituális falósejtek önemésztő felböffenéseiként borít árnyékot a felfoghatatlan fantomvalóság fosszíliájára. E mű a víz alá nyomott világegyetem halálsikolyt hallatni vágyásának hiábavalóan bugyborékoló metadegenerációja és öndeformitása. A deformok működén át azonban fel-felsejlik a mindenség-szerű nagy büdös semmi! Igazi kozmikus kloáka líra!” /Páva Piténé Tyúk Tyityanilla, okleveles médiakatartika/
„ Okádnom kell ettől a kancsal rímes förtelem kupactól! Szerintem ez a miazmás kipárolgású dögkútvers még egy csótányzabáló csúcsragadozó gyomrát is megfeküdné! Anyám szerint egy jó forró fokhagymás galócapálinka még egy halottat és életre hasmarsoltatna, de ő az én jóvoltomból még csak számára kiválogatott és sterilizált szótagokat olvasott a bélgyilkos Frady versekből. Remélem, lesz ereje simogatni a buksimat és egyidejűleg elém tartani a zacskót! Böáááá...” /Puzsér Róbert, kritikus/
„Csúcsragadozónak lenni sem fenékig tejfel. Az oroszlán sörényét például semmilyen módon elkészítve sem szeretem.” /Chuck Norris/
