Tavaszjött

Kikeleti madárcsivit
Zöldje mindent* felülmúló,
(*Fradit s kettévágott kivit)
S tavaszi szélt orrán fú ló.

Lovat bánt a tavaszi szél,
Napsütésben puffad hasa,
Zöldell, mint agg párizsi szél,
S mosodát nyit Mosó Masa.

Párizsi zöld szélén bogár,
S ki kitinbe harap bele,
Alél, mert a vendégfog ár
Magas, mint egy folyó tele.

Ha a folyó tele, árad.
Hömpölyög a köztereken
S elsodorja házad-várad…
Tavasz jön s pár pofont leken.


„Ez a kép- és időzavarokban bővelkedő könnyed kora tavaszi blődli annyira feldobta a hangulatomat, hogy amikor a hatnapos parizerem kizöldült szélén ülő pincebogár páncélján megcsillant a pajkos napfény, mosolyogva pattantam felpuffadt lovamra, aki a megáradt folyó hullámain gumicsónakként lebegve ringatott engem a langyvörös naplemente felé.” /Máz Ironika, pszichomédium és hangulatember/

„Ha előre tudom, hogy egy ilyen bugyuta antiversben jelenik meg a Mosó Masa Mosodája, akkor lehet, hogy inkább meg sem írom. Még jó, hogy a Gőgös Gúnár Gedeont elkerülte a végzet!” /Varga Katalin, néhai Kossuth-díjas költő/

„A Ferencvárosi Torna Club nevében a leghatározottabban tiltakozunk, hogy egy liberálbolsevik fűzfapoéta a legősmagyarabb egyesületet egy félbevágott gagyi idegenszívű új-zélandi gyümölccsel tegye egy zárójelbe! Megvárunk! Megvárunk!” /Zöldsas Ferenc, vezérszurkoló és vagyonőr/

„Ez a jobb híján költőnek nevezett ármány – bár aki nincs jobb híján, az lekenhet neki egy egészséges tavaszi pofont, hogy a Fiatal Anarchisták Ligája (a FAL) adja neki a másikat – már megint kipréselt magából valamit, amibe a gyanútlan kritikus belelép és aztán hetekig sikálhatja a talpát! Anyám szerint az ilyen költőket kötelezni kéne arra, hogy a terméküket egyből gyűjtsék zacskóba és helyezzék el az erre kijelölt helyeken. Ez azon kivételes esetek egyike, amikor igazat kell adjak neki.” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A nagy ívű keresztrímes mű az önfeledt életörömtől jut el a lassú elmúlás jelein át a halálig és a mindent le- és elmosó megtisztulásig. A beköszöntő tavaszt csivitelve éljenző madarak hatására optimistán kisvállalkozásba fogó Mosó Masa örömét korán beárnyékolja a puffadt lóból készülő penészedő parizer sokat sejtető képe, ám a tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom, parizerből a bogarat kirágom, kirágom hangulat mégsem nyomja rá lelkére a bélyegét, mert a kiáradás kijózanító pofonja visszarántja a létbe, mely nehéz ugyan, de legalább minden relatív. Igyunk!” /Botsáska Bertold, középiskolai magyar-történelem szakos tanár és mosodai bedolgozó/

„Drága a műfog?! Hát persze! Egyrészt mihez képest, másrészt pedig hiába csökken a rezsi, ha közben meg nő az ÁFA! Akinek nem tetszik, az vegyen olcsó kínai fafogat, négyet egy százasért! Az igényesek továbbra is hozzám jönnek! Guten Tag, Herr Wurst! Nehmen Sie Platz!” /Dr. Protkó Pál, hévízi fogszakorvos és műkincskereskedő/

„Das Ááááááááá…” /Horst Wurst, osztrák marhafelsálügynök/

Orromból ki...

A költő és a bogara...

Orromból ki vajon mi mász,

S mért van talpán zöld kulimász?

Feketéll rajt’ kitinpáncél

S felfelé kúsz. Neki tán cél

Szemgolyómnak gömbfelszíne,

S ha rálép, az nekem kín-e?

Netán szemöldökömnek a

Bokrába tart a kis feka?

„Fülem kéne? Gyere, érd el!”

Jaj, most dobhártyámba térdel,

S elpattan bent néhány fonál,

Ahogy agyam berezonál!

Bőgök: „Ki mint vet, úgy arat!”

S szétverem e rút bogarat!

„Köszönjük költő úr, hogy végre valós problémához, az orrlyukakból előmászó bogarak kérdéséhez nyúlt szakavatott lírai kézzel! Szép szakdolgozat, nagyon erős kettes alá!” /dr. Dr. DR. Prof. Habil-Debil Orrlik Ottmár, a Bogaras Matuzsálemek Egyesülete (BME) betanított vice rektora/

„Gyilkos!!! Megölte ezt az édi-bédi ébenfekete lóbogarat! Hát van magának szíve, hogy ezt az önnön orrszőrén nevelkedett tündi-bündi házi kedvencet széttrancsírozza a saját fején?! Nekem is van egy ilyen bűbájos ízeltlábúm, de én sose bántanám, mert amellett, hogy aranyos, még az orromat is tisztíccsa!” /Orrsövényiné Velő Rózsa, jósnő és ízeltláb-masszőr/

„Egyszer próbált hajon harapni egy ilyen dög, de agyonrúgtam! Hej, mekkorát reccsent a rüsztöm és a halántékom között a kitinpáncélja! Úgy szétmállott, mint galambpotty a kabrió sofőr napszemüvegén!” /Chuck Norris, világlegenda és minden, ami hűha!/

„Feka, mi?! Egy nyálrózsaszín fehér ember kigúnyol és elpusztít egy ébenfekete lóbogarat?! Jó, hogy meg nem huhogja! Na, ez az igazi szó szerinti fajüldözés! Suttyó sápadt arcú mondjon búcsút a gyér skalpjának! Uff!” /Vendettai Winnetou, az Ipiapacs Vérbosszú kft ügyvezető igazgatója/

„Ez a vers a tiszta szeretet apoteózisa. A szeretet sokszor megbántással jár, a megbántás fájdalommal, amitől elkenődünk. A szeretet hol tragikus, hol pedig az orrokat is tisztíccsa. A kulcs az antagonisztikus, ám reverzibilis ambivalencia. Ambi Pur és Valencia – illó ollé! Latin szenvedély! Dobhártya repesztő ritmusvilág! A bogárral mint élő szimbólummal önmagát elpusztító poéta! Radikalitás! Elementaritás! Döbbenet!” /Csótányossy Csomella, bukolikus futurológus és rovarpszichológus/

„Mi vót ez? Mi az anyjukkal naponta százával csapkodjuk le ja döglegyeket, mán tiszta vérpettyes a meszelt fal, oszt’ mégse írogatjuk szakmányba’ ja verseket! Nem jól van ez így! Ha a költő úrnak minden sora mellé meg kellene kapálnia egy sor szőlőt, egy nap alatt leszokna a verselgetésről! Ehun la, tyű!” /Saroglya Pista bá’, tápéi csákknorisz és nyugalmazott kulák/

„Te jó ég! A költő megverseli, hogy bogarat tesz a fülébe, majd pépesre veri! Anyám kérdezi, mi az a zöld kulimász? Ha megmondom neki, megnézi, tényleg zöld-e, ha nem, akkor megsértődik és bőg! Ez a katarzis, maga szerencsétlen?! Költő úr, nem akarom szembe dicsérni, de magában éhen halnának az agyevő skarabeusok!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A bogarat még a tizenhatoson kívül fel kell rúgni, meg kell semmisíteni! Cserebogár? Sárga? Cserebogár!” /Jose Mourinho, edzővadállat és semispecial one/

A tofu

Kedves gyerekek, ma este a tofuról mesélek nektek.

A tofu az Amazonas sivatagaiban és a Fekete-tenger völgyeiben élő kegyetlen afrikai ragadozó. Hossza a 6 millimétertől a négy kilométerig változhat attól függően, hogy milyen a hőmérséklet. Oly jelentős a hőtágulási együtthatója, hogy kis melegben is nagyon kitágul és iciri-piciri hidegben is szörnyen összemegy. De általában fél méteres szokott lenni. Ugyancsak fél méteresek a szájából minden irányban kiálló szörnyű agyarak is. Ezekkel az agyarakkal ejti el fő táplálékát, a sarkvidéki vízilovat is.

Amikor a 25-30 méter magas dinnyefa csúcsáról ráveti magát a gyanútlan hippopotámuszra, hirtelen hipotalamuszon harapja, majd az agyarán pörgetve addig-addig csapkodja jobbra-balra a magas sziklafalakhoz, míg sikerül feltörnie a kitinpáncélját és a keletkező lyukon keresztül kiszippantja a másfél tonnányi vízilógélt. A jóllakott tofu ekkor jellegzetes tokakluttyogtatással odahívja az éhes tofucsordát és visszaöklendezve a gyomra által 50 kilós forgási ellipszoidokká préselt vízilózselét, jóllakatja társait. A csorda ilyenkor hallatja a jellegzetes tofubőgést, amely a havas mediterrán lankák egyik legfőbb jellegzetessége.

A tofu másik fő tápláléka a szirti zsiráf, melyet úgy ejt el, hogy a parton álló áldozat fejét berántja az óceán iszapjába, majd egy az agyarára felszúrt krokodillal addig ütlegeli, míg feltöri a kitinpáncélját és a résen át kiszívja a zsiráfzsírt. Ezután jóllakottan elterül a víz felszínén és álomba böfögi magát.

Ezzel azonban nagy veszélynek teszi ki magát, mert ilyenkor támad rá a víz mélyéről egyetlen természetes ellensége a tengeri vérnyúl. A vérnyúl füleit a tofura tekerve lerántja a mélybe és ott addig szorítja, míg a túlnyomás először kilövi a tofu szemgolyóit – ami a tengeri vérnyúllal szimbiózisban élő alaszkai klaftyorka egyetlen tápláléka – majd megrepeszti a kitinpáncélját és a vérnyúl a szarvával már könnyedén felpattintja és csáprágójával elmajszolgatja a töktikkadt tofut.

A vérnyulat ezután megeszi a fűrészorrú balboa, a balboát az üllőállú dángdáng, a dángdángot pedig a jamaikai jeti. Ezt hívják táplálékláncnak.

A tofuk feleződéssel szaporodnak. A kifejlett tofu magasra feldob valami nehéz tárgyat – ez lehet egy megkövült elefánt, egy vasbeton völgyzárógát, vagy a szerves kémia – és alááll. Az így megreccsent kitinpáncéljának rianása mentén az agyaraival kettérágja magát, bebábozódik és két egész tofuvá növi ki magát. Egyet harap, kettő lesz belőle.

Az idősödő tofuk halálukat érezvén hosszú zarándokútra kelnek az izlandi Kertönhrützenjuhhamütt vulkánhoz és a langyos lávába vetik magukat. Így keletkezik a szójaipar fő alapanyaga a tofutufa.

Gyerekek, ha erdőn-mezőn jártok, sohase másszatok fel a tofutufára, mert annak lila lombjai közt él a vad eurázsiai zsírmókus, aki úgy szemöldökön harap titeket, hogy annyit sem tudtok kimondani, hogy palládiumretardációs kvóciensanalitika, oszt’ nesze neked humbidumbi!

Aludjatok jól, de inkább ne álmodjatok semmit, mert még szörnyethaltok!

Na, jóccakát! Háháháháháháááááá…