A tofu másik fő tápláléka a szirti zsiráf, melyet úgy ejt
el, hogy a parton álló áldozat fejét berántja az óceán iszapjába, majd egy az
agyarára felszúrt krokodillal addig ütlegeli, míg feltöri a kitinpáncélját és a
résen át kiszívja a zsiráfzsírt. Ezután jóllakottan elterül a víz felszínén és
álomba böfögi magát.
Ezzel azonban nagy veszélynek teszi ki magát, mert ilyenkor
támad rá a víz mélyéről egyetlen természetes ellensége a tengeri vérnyúl. A
vérnyúl füleit a tofura tekerve lerántja a mélybe és ott addig szorítja, míg a
túlnyomás először kilövi a tofu szemgolyóit – ami a tengeri vérnyúllal
szimbiózisban élő alaszkai klaftyorka egyetlen tápláléka – majd megrepeszti a
kitinpáncélját és a vérnyúl a szarvával már könnyedén felpattintja és
csáprágójával elmajszolgatja a töktikkadt tofut.
A vérnyulat ezután megeszi a fűrészorrú balboa, a balboát az
üllőállú dángdáng, a dángdángot pedig a jamaikai jeti. Ezt hívják
táplálékláncnak.
A tofuk feleződéssel szaporodnak. A kifejlett tofu magasra feldob
valami nehéz tárgyat – ez lehet egy megkövült elefánt, egy vasbeton völgyzárógát,
vagy a szerves kémia – és alááll. Az így megreccsent kitinpáncéljának rianása
mentén az agyaraival kettérágja magát, bebábozódik és két egész tofuvá növi ki
magát. Egyet harap, kettő lesz belőle.
Az idősödő tofuk halálukat érezvén hosszú zarándokútra kelnek
az izlandi Kertönhrützenjuhhamütt vulkánhoz és a langyos lávába vetik magukat.
Így keletkezik a szójaipar fő alapanyaga a tofutufa.
Gyerekek, ha erdőn-mezőn jártok, sohase másszatok fel a
tofutufára, mert annak lila lombjai közt él a vad eurázsiai zsírmókus, aki úgy
szemöldökön harap titeket, hogy annyit sem tudtok kimondani, hogy
palládiumretardációs kvóciensanalitika, oszt’ nesze neked humbidumbi!
Aludjatok jól, de inkább ne álmodjatok semmit, mert még
szörnyethaltok!
Na, jóccakát! Háháháháháháááááá…
