Március 15

Pilvaxba megy Petőfi be,
Fejszéjét vágva nagy fába:
- Ez nem csak a saját dilim,
Népemnek kell forradalom!

Lépcsőn Nemzeti Dalt mondja.
- Ebből nagy hirig lesz mindjá’! -
Csillan fel a jónép szeme,
S nő a népfelkelők száma.

Szabadul a mit sem sejtő
Táncsics s lelkendez a sajtó:
- Hoppá, itt a reménysugár!
Lám, remeg az osztrák sógor!

- Elnyomtatok! – szól a hun vád,
S támad a sok puskás honvéd. →
Császár behív medvét, oroszt,
S annak mancsa el nem ereszt.

Segesvárnál nagy a futás,
Elfogják még Petőfit is;
Jaja hangos, mint egy MIG show
S nem áll Barguzinig meg se…

(Onnantól a csend az néma,
Utókor meg dühöng: Ne má’!)

„A magyarságtudatot erősítendő, a honbuzgalmat forralandó és az ünnepeink fényét emelendő, március 15-én ellenforradalmároktól elkobzott közpénzből megalakul a Kuruc Nemzeti Dalnokok Képezdéje, azaz a KNDK, a szabadság szimbóluma!” / Ki Mint Ír, koreai származású magyar forradalmár/

„Na, költő úr, hát hol maradtak a Buda-bidé, az ágyú-ugye és a Táncsics-tancsúcs kancsal rímpárok, mi? Ha már értelmetlen a lúd, legalább legyen kövér! Ilyenkor fullba kellene ám nyomni a kretént! NEM ENG.!” /Tóbár Tibor, a Kancsal Kíncsel c. réteg honlap főcenzora/

„Szórakozunk a nemzeti ünneppel? Megröhögjük a fiatalon elesett fülkeforradalmár költőnket?! Meghamisítjuk a történelmet?! Azt hisszük, hogy mindezt megússzuk jellemnevelő pofonok nélkül?! Rossz válasz! Nesze, te, nesze, nesze!!! Őrmester, vigyék ki és szereljék össze!” /Csávás Kálmán übernagy, a Rendszert Aláásókat Gyepáló Alegység (RAGYA) akcióügyi főkoordinátora/

„A történelmet saját szemüvegen torzítva látást szimbolizáló kancsal rímekkel a költő magához ragadja az utókor tisztánlátási vágyának kezdeményezését és zsigeri őstehetséggel vezet végig a dicső tavasztól a csődi őszig. Az előbb fiatalon hősi halt, majd később idősen száműzetésben élő költőkolléga sorsán át Frady Endre bemutatja, hogy két pont között ugyan végtelen sok út vezethet, de végül mindegyik tragikumba fordul, így a relatíve legpozitívabb végkifejlet, ha semmit és senkit nem túl komolyan véve halálra röhögjük magunkat. Tánc!” /Sorstragédia Simeonné Vihánczy Vendetta, középiskolai magyartanár és maszek haláltáncoktató/

„Az, hogy Petőfi holttestét Barguzinban találták meg, nem azt jelenti, hogy ott halt meg száműzetésben, hanem valószínűbb, hogy Jókai Mór és Arany János titokban kiásatták a segesvári tömegsírból, az éj leple alatt Szibériába szállíttatták és ott eltemettették, majd elterjesztették, hogy felesége elől Oroszhonba szökött. Így akarták irodalmi vetélytársuk hősi halálát egy profánabb sorsra hamisítani, hogy ezáltal annak hírneve ne nőhessen az övék fölé. A szokásos írói-költői féltékenységből fakadó önfeledt viccelődés tipikus esete! A trükk bevált, mert az utókor Jókairól ízletes bablevest, Aranyról finom galuskát nevezett el, míg Petőfiről csak egy rozsdamarta, ütött-kopott, felsőpályás Duna hidat.” /Dr. Nagyagyi Agyar, a Magyar Tudományos Akadémia rémhírcáfoló szakcsoportjának levelező tagja/

„Brumm-brumm! Magyar nép lenni kövér, orosz medve lenni éhes! Orosz medve szeretni magyar nép! Nyamm-nyamm!” /Medvegy Medvegyevics Medvegyev, orosz medve és atomlobbista/

„Mi ez a kancsal rímekbe klopfolt hullagyalázás?! Mi ez a lúdtalpszagú kokárdatiprás?! Frady Endre egy fekete öves senki, egy olyan senki, aki, ha kimegy valahonnan, akkor ott többen lesznek! Bárcsak már Frady Endre utókoraként dühönghetnék, hogy Ne má’! Anyám szerint dühöngeni emberi dolog, de állati veszélyes, mert vérnyomásállapotba kerülök, úgyhogy inkább menjek ki a kertbe kisvirágokat szagolgatni! NEEEEEEM!!!” /Puzsér Róbert, vérnyomásállapotba került kritikus/

„Ha a mindig büszke magyarok alázatosan a segítségemet kérték volna, akkor egy mozdulattal lepofoztam volna mind a muszkát, mind a labancot, de nem, ezek mindig egyedül akarnak kuruckodni!” /Chuck Norris/

„Ej, mi a kő? Költő Úr, kend
Verset farag egész víkend?!
Lám csak, utókor mit mível:
Kétel, kutyul kancsalrímmel!

Frady komám, hegyezd füled,
Tudom én, nyelved mér' ered,
Vezérszónok harcra hangol
"Győztes lesz a magyar-angol!"

Ezután is jó légy, Endre!
Ne fintorogj a közrendre,
Terelj népet egy irányba'
Tedd, mi juhász kívánsága!”

/Petrovics Tribjúttu Sándor alias F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

Alekszandr Petrovics Barguzinban

Fogoly innen hogyan kúsz ki?!
Körülöttem csupa ruszki,
S bűzlenek, mint medvekarám!
Közülük legyen új arám?!

Hej, hun hon! Júliám vár ott?
Tudja vajh’, hogy Segesvárott
Csak beszóltak „Иди сюда!”-t,
S nem döfködött dárdarúd át?

Legyőzött a cári henger
S vonult a sok fázó венгер...
Eme -auszt-szerű holok-,
-ról most verset писать-olok.

Jó vagyok bár oroszul is,
Szibéria nem túl bulis.
Itt a párhetes nyár a show,
S hosszú зима не хорошо!

Bár valaki bundát adna,
В Сибири очень холодно!
Azt éneklem: Ria, ria,
De utállak Szibéria!

Konyhájuk is igen ócska,
Nincs galuska, csak булочка!
Elegem van! Ó, hogy az a...!
Engedjetek ruszkik haza!

„Narodnyik Frady, köszönöm, hogy a maga sekélyes tehetsége ellenére mindent megtett, hogy ezt a Barguzinban írt költeményemet a szibériai higiénia színvonalán ugyan, de nagyrészt lefordította magyarra! Kár, hogy nem egy világklasszis svéd poéta kezébe került a mű, mert akkor esetleg kaphattam volna egy posztumusz irodalmi Nobel-díjat! Azért az itteni kolhoz-büfében simán adtak volna legalább tíz liter karcos vodkát!” /Alekszandr Sztyepanovics Petrovics alias Sandor Petyofi, orosz-magyar szabadságharcos rabköltő/

„Hej, de nagy mókamester volt ez az Alekszandr Sztyepanovics! Folyton reformkajákat, Jókai bablevest és Aranygaluskát kért ebédre, amikor pipázva befordult a konyhába, pedig tudta, hogy az én vendégfogadómban csak scsí van, borscs, pirog meg bulocska. Vicces volt az is, hogy mindig barna kislánynak szólított! A bökversei miatt viszont többször bajba kerültünk. Amikor például kiragasztotta a kocsmaajtóra azt a felségsértő
                                                Azt mesélte W.A. Mozart,
                                                Senki nem látott még jó cárt!
kétsorosát, a rendőrség hetekig ütlegelte a falu lakosságát, hogy megtudja, hol rejtegetjük azt a Mozart nevű titkos ügynököt. Be kell vallanom, hogy miután elmentek, mi is jól eltángáltuk Alekszandr Sztyepanovicsot, de el ám! Hetekig feküdt ágyban, párnák közt!” /Nagyezsda Szergejevna Zubovka, barguzini fogadósné/

„Kétségtelenül jobban jártunk volna egy cserével, nevezetesen azzal, ha a cári csapatok Petőfit hagyják itthon és Frady Endrét hurcolják magukkal Barguzinba, mely helység gyanútlan lakóit pár hetes vihar előtti csend után hóviharként árasztották volna el az immár orosz nyelvű kínrím zuhatagok, minek hatására emberünket a helyi irodalombarátok beleszántották volna a községi céklaföldbe! Anyám szerint, ha Szendrey Júlia tudta volna, hogy drága Sanyija Szibériában lékhorgászik, akkor jó pár perccel tovább ellenállt volna dúsgazdag kérője ostromának, de szerintem ő elfogultan túlértékeli a női hűséget. Csak nehogy erről is szülessen egy Frady vers, mert vádlin harapom magam!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Hogy Petőfi hol halt meg, azt senki más nem tudná megmondani, csak Petőfi, de ő már halott. Ám, ha nem lenne halott, sem tudná megmondani, hogy hol halt meg, mert akkor még életben lenne, így honnan is tudhatná, hogy hol fog meghalni? Ráadásul, aki eltemette, az sem él már, így ő se tudja elárulni, hová temette Petőfit, ha egyáltalán tudta, hogy az, akit eltemetett, az Petőfi volt. A költő szelleme titokkal terhelten él közöttünk. Incognito ergo sum!” /Dr. Kétely Kotány, hulla holléti holisztikus/

„Egyszer jártam Barguzinban, pont akkor, amikor ezt a Petrovicsot lékhorgászat közben meg akarta enni egy medve, akit úgy lefejeltem, hogy medre és vére esett szét. A vére nyomán vöröslött a folyó medre.” /Chuck Norris/

Itt van az őz, itt van újra

Itt van az őz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Kergetem? De kergetem…

Felűzöm a dombtetőre,
Itten tépem szerteszét,
S hallgatom a számba hulló
Vérzivatar lágy neszét.

Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg falom, s a dög fölött a
Bélfájó szél elvonul.

(Itt volt a csősz, itt volt, s szúrta
Lábamat meg énnekem.
Gázképzőn gyors bosszúszomjjal
Megettem, jaj megettem!)

Félszeg a nőm, félszeg újra,
Mancs sebemhez kvázi nyúl.
Büszke vagyok, mint a legtöbb
Hús-zabáló házinyúl*.

*Nyuszmusz hushamikusz


„Még egy ilyen hibbant hedonista horror és esküszöm, hogy hasfalon harapom magam! Rettenetes! Amikor egy Frady Endre versszakon véres verejtékkel túljutó olvasó észreveszi, hogy máris ott egy következő szakasz, az pont olyan érzés, mint amikor egy cunami elől partra vergődő áldozatot halálra tapos egy megveszekedetten vágtató csigacsorda. Ha a költő Mózes idejében élt volna, bízvást kiszorította volna a hólyagos fekélyt a tíz csapás közül.” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A vers kiváló alkalmat teremt egy egyedülálló tudományos kísérlethez. Csak fel kell olvasni Segesváron és Barguzinban, és ahol a helyi szeizmográf intenzív sírban forgást jelez, ott van eltemetve Mr. Alexander Petőfi!” /Dr. Theodore Chickenbrain, brit tudós/

„Jaj, egy ültő helyében befalt az a szörnyű nyúlszörny csak azért, mert felszúrtam a lábát a botom végére! Mit csináljak, olyan büdös volt, hogy azt hittem, ipari hulladék!” /Katzenjammer Jenő, néhai csősz/

„A húsevő nyúl könnyedén utolérte és szétkapta a növényevő őzet. Mi ebből a tanulság? A hús élet, erő, egészség! Egyen ön is húst hússal és majd kicsattan! Büff!” /Dagadó Dezső, hentes és alternatív dietetikus/

„Ami az egyiknek elmúlás, az a másiknak jóllakás. De valójában ki járt jobban? A zsákmányul esett őz, aki megszabadult a világ fájdalmaitól, vagy az eltelt nyúl, akit a gyomrán keresztül kínoznak önnön falánkságának görcsei? Győztesek-e a győztesek és vesztesek-e a vesztesek? A győztest és a vesztest gyakran semmi más nem különbözteti meg egymástól, csak a végeredmény. De ha itt a vég, számít-e az eredmény? És mi számít eredménynek? És fontos ez? Részvétem!” /Török Gábor, politológus/

„Túlérzékeny, cizellált lelkünk nem bírja ezt a vérgőzt! Az őzállomány érdekében követeljük Frady Endre pellengérre állítását, , sós kútba tevését, megmáglyahaláloztatását és a Greenpeace számlájára történő teljes vagyonelkobzását!” /Komposzt Kenéz, trágyadíler és salátazöld aktivista/

„A vérnyúl a csúcsragadozók királya, akinek csak egyetlenegy természetes ellensége van. Én.” /Chuck Norris/

E

E-e?

„Mi ez a beteges szószátyárkodás?! Az, hogy csak egysoros a vers, még rendben volna, de miért kell bele két teljes betű?! Ráadásul bántó a cím és a vers közötti ellentmondás, hiszen a cím szerint egyértelműen E, a vers viszont pont a saját címét kérdőjelezi meg: E-e? Jelentse ki inkább maga a vers is, hogy E! Akkor viszont csak ismételné a címet, tehát még ez sem kellene! Legyen az egész csak ennyi: ’Frady Endre: E’! Megspóroltunk két betűt egy kötő- és egy kérdőjelet, és megszabadultunk a nyamvadt költőkre jellemző kispolgárian fanyalgó belső bizonytalankodástól is. A nyomdaköltségekről már nem is szólva. Most már csak a költő nevét kellene eltüntetni és előttünk állna minden idők legszebb, mert legrövidebb verse: E.” /Lektor Lajos, a Megvető kiadó ISO auditora/

„Előttem az utódom! Két e-vel eddig csak én tudtam verset írni, hiszen én már akkor is megmondtam, hogy E kettő kell nekem, amikor más még a mássalhangzókkal bajmolódott. Nem csoda, hogy Barguzinig menekültem ebből a szellemi tunyaságban dagonyázó labanciából! Hajrá Frady!” /Petőfi Sándor, alias Alexander Petrovics, de neked Fradykám csak Szása bá’/

„A címmel együtt három E! Mint a Ferencvárosi Torna Club címerében: Erkölcs, Erő, Egyetértés! Véreim, ősmagyarok! Adjunk a liláknak! Szálljunk turulszárnyakon lehel kürtöket fújva és szemünkből kisöpörve az árvalányhajat nyilazzunk hátrafelé, hogy fejbe ne lőjük az állatot, amelyen ülünk! Hej Baskíria, Levédia, Duna-delta, Tisza-Alfa, Omega, Illés, Metró, HÉV, Villamos, Omnibusz… Éjjel az omnibusz tetején, emlékszel kicsikém, de csuda volt… Sáláláláláááá… Mindent vissza, lálálá!!! Jaj, Brünhilda főnővér, vigye innen azt a nyugiszuriiii…” /Zöldüveges Zétény, leszázalékolt hazaffy és ápolt/

„Ezt nem hiszem el! Illetve kénytelen vagyok, hiszen itt olvasom, de félve, mint az egyszeri kamikáze a rajtparancsot. Hogy költhet valaki, aki a magyar nyelv leggyakoribb betűjében sem biztos?! A jövőben minden egyes betűről ír majd valamit? Teniszkönyököm lesz a megterheléstől, ha ezt a sok verset egyenként mind el kell valahová dugdosnom anyám elől, nehogy felhúzza magát, mint Pókember a téglafalon! Borzalom! Rettenet! Armageddon! Búvár Kund Abigél! Vendettare necesse est!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„E-e e E? vagy E E E-e? Nehéz döntés, de vállalható-e? Kinek a válla bírja el e vállalást? Nyitott, vagy zárt E-e? Is-is? Se-se? Mi, mi? Dó-dó? Lá-lá? Énekelni ilyenkor? Sírva? Vigadva? Ének? Zene? Testnevelés? Heti öt vagy öti hét? Kérdések, kérdések és újabb kérdések. Sorakoznak és nincs hová bújni! Essetek rám, ti halmok! De ne túl magasról, és ne túl nagy halmok! Köd előttem, özönvíz utánam? Birka, vagy bárka? No, én megyek. Hová is?” /Török Gábor, politikai elemző/

 „Ló Reál helyett végre most rólam írtak verset! Mert megérdemlem!” /E, magánhangzó/

„Őőőőő…” /Ő/

„Végre egy vers, amit meg tudok tanulni! Hogy mit gondolt a költő? Közöd?!” /Csúingam Ajtony, a Dr. Titanic Auróra Jégkrém- és Hajóipari Szakközépiskola érettségiző tanulója/

„Tömörítve küldjem tovább, vagy hagyjam meg ilyen nagynak?” /Ímél Emil, informatikus és UFO-kódfeltörő/

„Ajjaj, itt nagy baj lesz! Ennyi nyugiszuri a világon sincs!” /Brünhilda főnővér/

Válasz úton...

Válasz útonállóként éppen késelni készült az éji homályban, de az özönvíz szerű felhőszakadásban rajta és a derékig érő szennyvízen kívül senki sem volt az utcán. Ja, és késelő kés sem volt nála. Meg Föld-Mars bolygóközi űrrakéta se, de ennek jelen történetünk szempontjából nem volt túl nagy jelentősége.

"késelni készül az éji homályban..."

Váratlanul kérdések merültek föl a szennyvíztől büdösen. Válasz nem szerette a váratlan kérdéseket, csak azokat, amelyekre ő, Válasz volt a válasz. Az egyetlen válasz. Büdös kérdések esetében azonban ez nem állhatott fenn, úgyhogy visszanyomta őket a víz alá.
Az el- és megfojtott kérdések veszélyeztették a szólásszabadságot, ezért ennek védelmében egyszerre támadt fel Voltaire, a Segesvárnál fiatalon hősi halt Petőfi Sándor, és a barguzini ágyában párnák közt elhunyó Alexander Petrovics.
Nagy egyetértésben támadtak volna a Válaszra, de Voltaire csak franciául, Petőfi csak magyarul, az öreg Petrovics pedig már csak oroszul értett. Amíg szinkrontolmácsot keresgéltek a szennyvízben, Válasz a „divide et impera” harcművészeti ág alapmozdulatait alkalmazva egyenként bepofozta őket a kanálisba, majd elmenekült a tett színhelyéről. Azóta sem látta senki...

Az emberiség Bábel tornya miatt hiába keresi a Választ.
Már megint ez az idióta mérnök-lobbi!!!