Körülöttem csupa ruszki,
S bűzlenek, mint medvekarám!
Közülük legyen új arám?!
Hej, hun hon! Júliám vár ott?
Tudja vajh’, hogy Segesvárott
Csak beszóltak „Иди сюда!”-t,
S nem döfködött dárdarúd át?
Legyőzött a cári henger
S vonult a sok fázó венгер...
Eme -auszt-szerű holok-,
-ról most verset писать-olok.
Jó vagyok bár oroszul is,
Szibéria nem túl bulis.
Itt a párhetes nyár a show,
S hosszú зима не хорошо!
Bár valaki bundát adna,
В Сибири очень холодно!
Azt éneklem: Ria, ria,
De utállak Szibéria!
Konyhájuk is igen ócska,
Nincs galuska, csak булочка!
Elegem van! Ó, hogy az a...!
Engedjetek ruszkik haza!
„Narodnyik Frady, köszönöm, hogy a maga sekélyes tehetsége ellenére mindent megtett, hogy ezt a Barguzinban írt költeményemet a szibériai higiénia színvonalán ugyan, de nagyrészt lefordította magyarra! Kár, hogy nem egy világklasszis svéd poéta kezébe került a mű, mert akkor esetleg kaphattam volna egy posztumusz irodalmi Nobel-díjat! Azért az itteni kolhoz-büfében simán adtak volna legalább tíz liter karcos vodkát!” /Alekszandr Sztyepanovics Petrovics alias Sandor Petyofi, orosz-magyar szabadságharcos rabköltő/
„Hej, de nagy mókamester volt ez az Alekszandr Sztyepanovics! Folyton reformkajákat, Jókai bablevest és Aranygaluskát kért ebédre, amikor pipázva befordult a konyhába, pedig tudta, hogy az én vendégfogadómban csak scsí van, borscs, pirog meg bulocska. Vicces volt az is, hogy mindig barna kislánynak szólított! A bökversei miatt viszont többször bajba kerültünk. Amikor például kiragasztotta a kocsmaajtóra azt a felségsértő
Azt mesélte W.A. Mozart,
Senki nem látott még jó cárt!
kétsorosát, a rendőrség hetekig ütlegelte a falu lakosságát, hogy megtudja, hol rejtegetjük azt a Mozart nevű titkos ügynököt. Be kell vallanom, hogy miután elmentek, mi is jól eltángáltuk Alekszandr Sztyepanovicsot, de el ám! Hetekig feküdt ágyban, párnák közt!” /Nagyezsda Szergejevna Zubovka, barguzini fogadósné/
„Kétségtelenül jobban jártunk volna egy cserével, nevezetesen azzal, ha a cári csapatok Petőfit hagyják itthon és Frady Endrét hurcolják magukkal Barguzinba, mely helység gyanútlan lakóit pár hetes vihar előtti csend után hóviharként árasztották volna el az immár orosz nyelvű kínrím zuhatagok, minek hatására emberünket a helyi irodalombarátok beleszántották volna a községi céklaföldbe! Anyám szerint, ha Szendrey Júlia tudta volna, hogy drága Sanyija Szibériában lékhorgászik, akkor jó pár perccel tovább ellenállt volna dúsgazdag kérője ostromának, de szerintem ő elfogultan túlértékeli a női hűséget. Csak nehogy erről is szülessen egy Frady vers, mert vádlin harapom magam!” /Puzsér Róbert, kritikus/
„Hogy Petőfi hol halt meg, azt senki más nem tudná megmondani, csak Petőfi, de ő már halott. Ám, ha nem lenne halott, sem tudná megmondani, hogy hol halt meg, mert akkor még életben lenne, így honnan is tudhatná, hogy hol fog meghalni? Ráadásul, aki eltemette, az sem él már, így ő se tudja elárulni, hová temette Petőfit, ha egyáltalán tudta, hogy az, akit eltemetett, az Petőfi volt. A költő szelleme titokkal terhelten él közöttünk. Incognito ergo sum!” /Dr. Kétely Kotány, hulla holléti holisztikus/
„Egyszer jártam Barguzinban, pont akkor, amikor ezt a Petrovicsot lékhorgászat közben meg akarta enni egy medve, akit úgy lefejeltem, hogy medre és vére esett szét. A vére nyomán vöröslött a folyó medre.” /Chuck Norris/
