2011. július 24., vasárnap

Névnapi dal

Kincsőke, névnapod van!
Mi zenélünk, te pedig
Táncolj olyan magosan,
Bokád érjen füledig!

Jóistenke éltessen
Téged, de jó hosszan ám!
Élj, mint Marci hevesen,
Vidám szívvel kiskomám!

2011. július 22., péntek

A Mosolygó Sztálinarc mintás sérvkötő mellékszereplése


Dunakav Dunakavics aznap bal lábbal kelt. Ebben persze semmi meglepő sincs, hiszen a jobb lába már évek óta szinte mozdulatlanul hevert a Nyizsníj Zsugorod – Amputolovó vasútvonal csalánnal sűrűn benőtt töltésének a tövises tövében.
“Heeej-haaaj, miért is akartam saját magamilag sínbe tenni a törött lábamat?!” – sóhajtozott majdhogynem egyfolytában. Sóhajának jogosságát az a tény is fokozta, hogy egykori jobb lába nem eltörve volt, hanem csak behajlítva.
Mindebből a vájtszemű olvasó hamar rájöhet, hogy miért nem akarták Dunakav Dunakavics IQ-ját lánglelkű költők egymással versengve megénekelni.
Dunakav Dunakavics viszont rengeteget énekelt. Az általa vérbőszen énekelt rengeteg azonban pillanatok alatt kiürült. Előbb a vadállatok hagyták el pánikszerűen, majd a Dunakav Dunakavics dallantásába szinte azon nyomban beleőrült szelíd állatok vadultak meg és vágtattak az előttük távozó vadállatok után.
Hűűű, micsoda látvány volt!!! Nyulak kergette medvék, őzek űzte izom-Jetik, zergék zargatta zombik, gyalogbékák brúgatta birodalmi lépegetők, Zrínyik döfködte bősz vadkanok, piknikező turisták botozta tájfutók és Piroskák hajszolta farkasok… S e monumentális kép hátterében ott hömpölygött Dunakav Dunakavics bánatos bari-tónusú bégetése…
“Micsoda fülbemászó dallam!” – dőlt hátra elégedetten Dunakav Dunakavics, majd a konyhakőnek csapódott lapockáját fájlalva azon kezdett morfondírozni, hogy mióta rendelkeznek a dallamok ízelt lábakkal… Hirtelen a fülére csapott, majd méregetni kezdte a tenyerén kicsit elkenődötten fekvő ex-forficula auricularia-t. “Másfél centi” – állapította meg meg – “a fél fogamra talán pont elegendő lehet…” Ennél több foga nem is lévén, Dunakav Dunakavics pillanatok alatt végzett váratlan reggelijével, majd megnyalt ujjait beletörölte a Mosolygó Sztálinarc mintás sérvkötőjébe.
“Bezzeg még ennek a néhai fülférgecskének is volt hat jóízű ízelt lába, nekem meg csak egy van, és még a lábikrám sem finom!” – mélabúsongott melankólikásan Dunakav Dunakavics…
“Drágám, ne mélabúsongj oly melankólikásan! Lásd, nekem egyetlen lábam sincs, mégis boldogan élek, míg meg nem halok!” – szólt ki Dunakav Dunakavics felesége az akváriumból. Dunakav Dunakavics felesége, Dunnyuska Dunakav Dunakavna ugyanis származását tekintve folyami sellő volt és remek parti Dunakav Dunakavics számára. Dunakav Dunakavics egy remek parti pecázáskor fogta ki magának őt és a nedves édesanyját, pont a jobb lába elvesztésének ötödik évfordulóján rendezett sírva-vigadó partin. Az anyósjelöltet az ilyenkor szokásos három kívánság teljesítése után sietve visszadobta a vízbe.
(A három kívánság az alábbi volt:
1., A lánya keze.
2., Egy Mosolygó Sztálinarc mintás sérvkötő.
3., A vasúti töltés tövises tövében fekvő jobb láb visszakerülése az öt évvel korábbi helyére.
És láss csodát! A láb abban a pillanatban már fel is gurult a töltés tetejére és vadul vérfröcsizni kezdett! Dunakav Dunakavics memóriája ugyanis kicsit rövid volt és elfelejtette, hogy a sajnálatos balesetének ötödik évfordulója már bő másfél perccel korábban elmúlt.
Sellőmama hatalmas csobbanással kenődött szét a kavicsos mederfenéken…)
Dunakav Dunakavics most hálás szívvel fordult lábatlan felesége felé, és az akvárium üvegfaláról visszatükröződő Mosolygó Sztálinarc mintás sérvkötőjét neje pikkelyes derekára képzelve elégedetten gondolt a régi bölcs mondásra:
“Szép az, aki térdek nélkül tetszik.”

2011. július 20., szerda

Nyári szerelem

"Le is fagyaszt még"
Szörnyű a nyár, fűt!
Olvadt kék az ég.
Valaha zöld fűt
Látom, ahogy ég.

Izzasztó e hő
S bűzlök, hú meg hű!
Szerelmem, a Nő
Hozzám mégis hű.

Szeretem a Nőt,
Szépet, jót és hűt,
Midőn szottyá főtt
Engemet épp hűt.

Nőm fegyvere jég,
Mellyel hűsít, sőt
Le is fagyaszt még.
Szeretem e Nőt!

Mirelitként is
Jól bánik velem.
Tetszik ez a kis
Nyári szerelem!

megzenésítve:

2011. július 18., hétfő

Volt nekem ...

Zelk Zoltán mese verse után szabadon


Volt nekem egy olyan csigám,
Ki sosem volt életvidám.
Mondtam neki vicceseket
S úgy zokogott, majd berekedt.

Volt nekem egy olyan csirkém,
Kiről megtudtam, hogy ír kém.
Lelepleztem s hazaszaladt
Titokban a tenger alatt.

Volt nekem egy olyan bölöm-
-bikám, hogy ha meg nem ölöm,
Széttép, mint egy mutáns gerle,
S csőrrel földmagmáig ver le.

Volt nekem egy olyan váram,
Miben nem volt váltóáram,
Hanem kizárólag egyen:
Sosem gyün az, csakis megyen.

Volt nekem egy olyan izém,
Mit, ha elmesélek biz én,
Ápolóm ad nyugi-szurit,
Zubbonyt húz rám s ágyba gurít.


megzenésítve:

Osztálykirándulás


Zsugázik a vagány osztály,
S épp, amikor Béla oszt, „Állj!”-
- kiált az őrálló lakli
Lajos s volt-nincs mini pakli.

Tanár vizslat körös-körül,
Tengely mentén megpöndörül,
S huzatától kis papiros
Hullik elé. Ász, a piros.

Lehetne bár éppígy alsó,
Ugyanígy folyna a hal-show:
Osztály pislog hangtalanul,
Pont, mint aki pontyul tanul.

Fél perc és a kártya halom
Tanárnál van. „Lefoglalom.”-
- szól és kimegy jóemberül.

Új pakli meg előkerül…

2011. július 15., péntek

Örökkévalóság

(meghívóvers)


„Van a halál után élet?”
Ha e kérdés jutna vélet-
-lenül a te eszedbe ma,
Eltökélten (mint egy Bem a-
-pó) vedd Bibliádat elő
(mielőtt a Bem bá' lelő!),
S nagyon hamar lapozd fel te!
Hogyha bölcs vagy, mint egy ELTE
Tag, eljöhetsz és vehetsz két
E témáról szóló leckét.

2011. július 12., kedd

Nosztalgianyúl

Idő sajnos múl…
Öregszik a nyúl,
S ha a parttól túl
Messzire úsz, fúl.

Ekkor izombúl
Úsz és érte nyúl
Csikágói Búl…
S közben egyre húl

Az elsárgult levél…

2011. július 11., hétfő

Balaton

Balatonban úsznak halak,
Meg sok sörpocakos alak,
És hát nők is, vízben nyakig,
S tükröződő Naptól vak ig-

-azgató titkárnőjének
Matraca, meg ifjak s vének,
Sőt a középkorúak is,
Szülők s babák enyhén kakis

Pelusban s pár csoffadt hínár:
Oly tömeg, hogy már-már Kínár-
-a hajaz, és fojt e henger…
Így szeretünk, magyar tenger!

36°C


Bennem folyton harminchat fok
Kánikula tombol;
Mennyi bomlik fel a sok-sok
Frady-szénatomból?

Odakünn most ugyanilyen
Celziusz-szint vala;
Mért, hogy ettől semennyien
Nem vígdalzunk: "Lala!"?

Emberiség hálátlan faj,
Bármi is van, rinyál;
Megátkozom: Folyjon (Ó jaj!)
Rá sok liternyi nyál!

2011. július 8., péntek

Gyakorlati teológia

Rossz lenne az örök nemlét,
Nem ehetnénk sajtos zsemlét,
S nagyon fájó lenne e seb…

Feltámadni érdemesebb!

Zorró Zoli

Zorró Zoli olyan vagány,
Hogyha rátörne a magány,
Elgáncsolná, ráugrana,
S karddal rákarcolná: Nana!

ZoZo ma a fő ideál
S, ha mellé egy nő ideáll,
Heves szíve rögvest azé,
S rákerül a nagy dupla Zé.

2011. július 7., csütörtök

Szomorú szerelem


Párnám könnytől nedves,
Elhagyott a Kedves.
Azt sem mondta, agyő,
Pedig ő a nagy Ő!

Nagy Ő-m, nagy É-m, nagy Á-m,
Nekem fontos vagy ám!
Gyere hozzám vissza
Nat…, ja nem, Larissza!

Balaton Sound

Magad halálra und
S bömbölj?! Ugyan, ne tedd!
A Balaton Sound
Feldobja a heted!

Most, hogy nincsen suli,
You can be mad if you
Want egy tök jó buli!
Tombolj, derék ifjú!

Kaja néha romlott,
Gyomrodnak nem móka,
S ha cipődbe omlott:
Csuka fogta róka.

Itt minden oly jó ma,
Holnap jaj majd macskád:
Hisz' minden út kóma!

Otthon vár rád nagy kád…

2011. július 6., szerda

Dögmeleg

Töffedt a nyár, dög a meleg,
S Bájspíl anyó úgy szédeleg,
Hogy a helyi tóba alél,
Hol rendszerint aranyhal él.

Ám a tó most szikkadt, mint a
Mózes kori kőportinta.
Talaja is totál száraz,
Kőhalom inkább, mint vár az.

Kihalt a hallakótelep,
S aranyhalpor mindent belep.
Bájspíl anyó csontját töri:
„Rusnya nyár! A hari öri!”

2011. július 5., kedd

Kis stiglicöm ...


Kis stiglicöm, kis stiglicöm
Jársz-e vélöm a hegytetőn?

Nem járok én, nem járok én
Nem vagyok a kis stiglicöd!

Ölelj éngöm, ölelj éngöm
Karjaidba legyen végöm!

Legyen végöd, legyen végöd
De ne az én karjaimba!

Kiskertedben virág vagyok
Öntözz éngöm, mer meghalok!

Szirmod rágja le a malac
Osztán mán csak gyökér maradsz!

Szívöm elhamvadó kanóc
Ne légy vélöm ilyen vadóc!

Csak viccöltem, csak viccöltem
Én vagyok a kis stiglicöd!

Kenderarcú kis stiglicöm
Jársz-e vélöm a hegytetőn?

Tudod ki a kenderarcú!
Legyen az a kis stiglicöd!

2011. július 4., hétfő

traktor@freemail.hu

Megy a traktor s szánt
húz, ha itt a tél.
Olyankor nem szánt,
free- ő, mint a –mail

.hu

Agybuggyantóan hosszú megállói várakozás


Nyuszi mér' nem nyuszoda,
Gyuszi mér' nem Gyuszoda,
Puszi mér' nem puszoda,
Ha az uszi uszoda,

S mikó' megy má’ busz oda?!?!?!

2011. július 2., szombat

Koldus SE


Tűzokádó sárkány sétál,
Hét feje van, azon hét áll
Van és tizennégy szép kék szem,
Matekra, ha jól emlékszem.

Nagyon fontos ám a matek!
Anélkül nem tejméz a tech-
-nológiai Kánaán,
Vele együtt viszont: ta'án...

Egyszer volt, hol nem volt... Ma már
Nem hal a sok matektanár
Éhen, mint a Koldus SE...

Hihetőbb a sárkány mese!

2011. július 1., péntek

A bálna


Csapzott bálna fut a hegyen.
Távol áll tőle, hogy egyen,
Mindenképpen fogyni akar.
Égből lenyúl érte a Kar,
Felhőszintig fölemeli,
S fókazsírral tölti teli.
„Minek neked cingár alak?
Én pufóknak alkottalak.”

2011. június 28., kedd

Csaba napi véradás


Július hat: Csaba napi
véradáson adjad a pi-
-ros véredet, ne légy gyáva!
Kluttyogjon a rőt vérláva!

Nem csak az jöhet, ki Csaba
királyfi, de Solo, Jabba,
s Skaywalker is, meg a Sithek.
Majd elég tűt kikészítek.

Üres kézzel ne jöjj, pajti!
Hozz magaddal kártyás TAJ-t i-
-de és máris dőlhet a lé,
S élted víg, mint vízben halé!

2011. július 6. (szerda) 15:00 – 19:00
Bp., XI. ker., Vásárhelyi Pál u. 4-6. IV. emelet
(lift van!)

2011. június 27., hétfő

Ütős nóta

"Ütős nóta agyig hatol..."
Kéne írni ütős nótát,
Ami kerget sáncon lót át,
Mitől futólép a veréb,
S Áts Ferit ver péppé Geréb.

Ütős nóta agyig hatol,
S megharap, ha ráugatol!
Arcomon a harci pírok
Jelzik, ütős nótát írok.

Ütős nótát írok, mer’ én
Mostan ütős nóta terén
Alkotok egy marha nagyot!
Hé, mit keres az az agy ott?!

Ja, az enyém! Eldobtam én,
S nyerítve rugdalja a mén,
Sáncon dekáz percek óta.
Hű, ez tényleg ütős nóta!

Arcpoétika

Úgy szerettem bár a Múzsát,
Mint bátyó a kicsi húgot,
Más homlokra nyomta rúzsát,
Engem pedig fejbe rúgott.
A költő várja az ihletet

2011. június 24., péntek

Fényország


Fényország sok fénypolgára
Fénysebesség fölött vezet,
Ezért sztrájkot hirdet mára
Fényrendőri Szakszervezet:

„Hőtől, ami súrlódási,
Minden traffipaxunk elég!
Sajnos nincs helyettük mási-
-k, úgyhogy ki kell mondjuk: Elég!”

„Verdád lassítani akard!”
- jelszót vetít pár száz fény-lik,
S: „Fényesebb a láncnál a kard”
(Nem mind Arany, ami fénylik).

Fényözön van fénytereken,
Let there be ligth!-olgat Mike Old-
-field és eget színesre ken…
(Fészbúkon, ha látod, lájkold!)

-elv


Protkós szendvics visszaharap,
S félbe rágja nyelvem!
Nem marad, csak kis -elvdarab,
S múlik a seb el nem!

Ivánságműsor


Szent Iván éjjelin
Üldögél nyögdelőn,
Szemében mély e kín,
Reked e szék, de lőn

Ivánság műsora,
S nyom bár a könny-ülés,
Indul a félóra
Viharos könnyülés.

2011. június 23., csütörtök

Dögól

Falu végén bűzlő dög ól
Felé vezet labdát De Gaulle.
Rúg és üvölt: This is the goal!”
„Mi vaaa’?!” – üt egy agg ördög ól-

-mosbottal a kínai gyártmányú hallókészülékére…

2011. június 22., szerda

Pillangófi


Ebéd után tovaillan-
-na Ubul, a pufók pillan-
-gófi, ám a gravitáci-
-ó úgy fogja, mint váci

fegyház az ő bennlakóit,
Azt sugallva nékik: Jó itt!
Pedig nem jó, inkább rossz tán,
Mint a koszt a Brava Costá-n,

Ahol a sok mélytengeri
Táp a gyomrot széjjelveri,
Mint Ubult a táncos Al Pa-
-cino steppelt cipőtalpa.

2011. június 20., hétfő

Ételöröm


Ételfutár épp meghozta,
Itt a finom kelkáposzta!
Úszkál benne csibefasírt,
Egészséges, nem ás ma sírt!

Jár a kanál, tápom falom,
Bendőmben nő kaja halom.
Jó az ebéd, szép az élet!
Írok róla körímélet.

2011. június 17., péntek

Elefántcsonttornyi kihallgatás

Képen törlöm, itt egy spongya!
Látom magán azt, hogy lódít!
Nekem az igazat mondja,
Nem pedig csak a valódit!

Mi ez a rút rőt borosta?!
Mért él aluljárón alant?
Fogát idén mért nem mosta,
S minek játszik hajléktalant?!

Mi van?! Hogyhogy nincs lakása?!
Menjen lakásboltba s vegyen!
Nincs pénze s a tápja kása?!
Hol él?! Túl az üveghegyen?!

2011. június 16., csütörtök

A birodalom visszarág


„Megharapott Luke Skywalker!”
- Bőg Darth, ki a véderő
Csapatában Jolly Joker,
S családnevén Vader ő.

Nem jár hálaadó mise
Luke-nak a mély fognyomért,
S Vader nagyúr protézise
Csattan: „Meg majd foglyom ért!

Han Solo-t is megrágom én!”
Ám őt előbb lefagyaszt-
-ja e sötét űrfenomén,
S megharap egy tök nagy aszt-

-eroidát.

Biogyümölcs


Cseresznyében kukac lakik.
Nagyon jól tudják ezt, akik
Zápfogukkal őrlik péppé.
Pont ugyanúgy, mint most épp é-
-n, és bár öklendezem tőle,
Nyálkás szafként csusszan ő le.
Kukac ellen rigót nyelek,
S féregtelenülnek belek.
Madár miatt áll benn a bál,
S mivel ily lényt macska zabál,
Most rögvest egy kandúrt eszek,
S megszűnnek a rigó neszek.
Digó szakács kerül sorra,
S macskaszagtól remeg orra.
Baritonján szól benn pár dal,
S fütyörészve csap a bárddal.
Gyomornedvben a hely sekély,
Üt az olasz, kész a fekély,
S hasfalamból lógnak kezek…

Jövőre már permetezek!!!

2011. június 14., kedd

A szerelmes bérelszámolónő

„Nem lehet a véletlen műve, hogy napjaink sztárkeresőin is a repertoár kilencvenkilenc százaléka a reménytelen, a beteljesedő, a boldog és boldogtalan szerelemről szól, nem pedig a bérelszámolásról...”
/S. Nagy István/



Szerelmes a bérelszámolónő,
Szíve csücske szénszemű proletár.
S lelke kohójában a hő úgy nő,
Hogy irigy a dél-kazahsztáni nyár.

Napközben mosolyog és dudorász,
S ha az összes bért elszámolta már,
Szalad, mert ott lesz a szép martinász,
Kit kapuján épp kiásít a gyár.

Együtt mennek s összeér a két kéz,
Szemük csillog - ehhez minden szem ért.
Napnyugtát még két csók között megnéz,
S másnap újra vígan számol el bért.

2011. június 10., péntek

Lazac Bill


Bill, a nem bonyolult lazac,
Szárazföldön át is hazac-
-ammogna, ha rögös útját
Nem állná a sánta kutyát
Leső hazug embert űző
Csávás alezredes fűző'-
-d műanyagtank hadosztálya.
Ámde itt az út, oszt' állja,
Sőt, még lődöz is rá, de Bill
Hős hal, s hősi hal is... Debil!

2011. június 9., csütörtök

A Himnusz átírása?!

Mért írnak át, kedves Erkel?
Kezdőhangért, kis hamisért?
Mi az indok? „Csak!”, vagy „Mer' kell!”?
Zakkant korok réme kísért...

Sok iskolás szépen dalol,
S ekképp feléd hálát leró.
Csupán csak a színpad alól
Súgják: „Túl színes vagy Feró!”

Lelátón sok részeg haver;
Nekik van csak bajuk véled,
S fals torkukért egy hangra ver
Újkőkor, mely éppen éled.

Mahalacska F.C.


Dzsudzsák Balunk új csapata
Ma halacska, holnap nagy hal!
Ki nem hiszi, buta tata,
S egy-két napon belül agyhal.

Hamburg, Liverpool, vagy Real?
Ily hibát csak sánta ló vét!
Bátor vitéz harctérre áll,
S megkeres pár tanknyi lóvét.

Dzsudzsák Balázs balszélsőnek
Nagyon jó dolga lesz eztán,
S bár ott nem csak labdát lőnek,
Csúcsra jut majd Nagy-Dagesztán!

2011. június 7., kedd

StarCars

Űrtragacsunk most tolat át
Obi-Wanon s Yoda tatát
Falhoz keni! Kínos szitu...
Mit csináltál, R2D2?!

Fogászatfejlesztés

Hogyha fogatlan a nép,
Egyszerre hiába lép,
Esti tápja rétes-pép,

Ami érdek nélkül ép
Elmével nem tetszhet: Szép-
-nek nem hívnánk semmiképp.

„Óborzalmas eme kép,
Szörnyebb, mint a mézes lép!”
- Jó fogorvos hajat tép.

2011. június 6., hétfő

Meki

A Mekibe’ eszek,
Ott nincsenek szeszek,
Csak a kóla, meg a
Zsírsav, az ómega.

Halott marha nem üt,
Úgyhogy ezt a menüt
Nyugodt szívvel eszem.
Hé, mért néz rám e szem?!

Jaj, a WC-s nénit
Harapdálom én itt!
Van ereje neki
S kiseprűz a Meki-

-bőőőőőőől!!!

2011. június 4., szombat

Sablonpanelek közzel-hellyel

(dalszöveg)


Szingli fecske utálja a nyarat,
S hűs Dimitrijt hiába vár Léna.
Aki arra vetemedik, arat,
S vízcsapok közt nyirkos, aki béna.

Ha én rózsa volnék, akkor sem ez,
Hanem amely'k boldog tájon terem.
„Bezzeg a mi időnk! - lejárt lemez,
S aki másnak gödör, bottal verem.

Bárkák vagyunk, tenger az úr alul,
S fölöttünk a trónon azúr Ég ül.
Forgács-hulla hull, ha bárki gyalul.
Élet nehéz és meghalunk végül.

2011. június 2., csütörtök

Lecsós Virsli


Piros sarok: Lecsós Virsli!
Ellenfél a japán Birs Lee,
Akinek a sarka a kék,
S nincsen rajta tarka nyakék.

(Tarka nyakék?! Debil költő!!!)
Birs Lee támad! Volt, hogy ölt ő!
Most is gyilkos módon kering
Lecsós Virsli körül! E ring

Nem is látott tán még ilyet!
(Vagy, ha látott, jól megijedt.)
Lee szájába ugrik Lecsó,
S zsírfolyamként bélbe lecsó-

-nakázik és meg is fekszi
Gyomrát, mint egy ritkán flexi-
-bilis rendőr gumibotja!
Birs hörög és földre pottya-

-n!

2011. június 1., szerda

Országimázs


Puszta-kúton lengő gémet
Bámulgat pár tokás német,
S röpködnek a Wunderbar!-ok…
Végül is, hát mi mást várok?

Das Pussta und Tschikosch, Gulasch…
Lesz-e itt még pálfordulásch?
Új dalt mikor zenghet a lant,
Kompótországimázstalant?

2011. május 31., kedd

Lépesmézlő medv


Mézér megyen, döng a lépt,
Zümm-zümm!, brumm-brumm!, s szerze lépt.
Orzott lépről mézet esz,
S hallik messz a nyamm-nyamm nesz.

Teli hassal jó a kedv,
Víg a lépesmézlő medv:
„Hol van még az álmos tél?!
Tök jó annak, ki most él!”

2011. május 30., hétfő

Partizán


Tópart menti parti fánál
Egy szem pufók partizán áll.
Lődöz szana is meg szét is,
Majd ledől, mint törött fétis,
Vagy, mint tüzet fogott fa-gát…

Lábon lőtte sajátmagát!

2011. május 27., péntek

Úszó dínók


Ha a folyón feléd úsz-
-ik egy és fél szörnyű nagy
Piros dinoszaurúsz,
Vagy részeg, vagy bajban vagy!