Hőségriadó

Amidőn a hőség riad,

Joe, fogd lányod, fogd a fiad

– Mindkettő értékes egyed –

S őket árnyas helyre tegyed!

Hol e környék legjobb árnya?

Árnyékszéken vagy egy ében-

-fekcsi bérkaszárnya

Vizelethűlt pincéjében?

Mindegy, csak ne legyen hőség,

– Mint, mikor a máglyán hős ég – 

Ne szenvedjen testünk UV-t,

S fájást, mit hőháború vét!

   refr.:

   Sej, a pince jó hely,

   Itt hűsöl a Joe, hej!

   Könnyebbül a sóhaj,

   Nem izzad át Joe haj!

Ülünk s körben hűs a penész,

Meditál bennünk a zen ész,

Csíben csálén cselleng csakra,

S várunk egy új jégkorszakra.

   refr.:

   Sej, a pince jó hely,

   Itt hűsöl a Joe, hej!

   Könnyebbül a sóhaj,

   Nem izzad át Joe haj!

megzöngeményesítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/oKQqbVxNCqw

„Újabb jégkorszak kell? Jöjjön a MOTKÁNY!” /M. András, a költő legállandóbb és legmotkánypártibb kommentelője/

„Világ motkányai, jegesüljetek!” /a Kardfogú Kiáltvány jelmondata és interjégkorszakista jelszava/

„eM úrnak, ki motkánybarát,

Szíve arany, százhúsz karát,

Nincs más motkánypártibb nála!

(Szerencsénkre! örök hála!)”

/Pakus Pökörnye, pajzsfülű patkány/

„Ez a vers nem annyira a hőségriadóról szól, mint inkább a szójátékok hőgutájáról. Frady Endre féktelen örömmel rugdossa össze a nyelvet: az „árnyékszék”, a „máglyán hős ég”, a „Joe haj” és a „zen ész” olyan gegparádét alkotnak, amelynek célja nem a költői emelkedettség, hanem a mosoly kicsikarása. A refrén fülbemászóan bugyuta – és éppen ettől működik. A vers tudja magáról, hogy komolytalan, ezért nem is akar többnek látszani: egy játékos nyári nyelvi bohóckodás, amelyet hűvös pincében, egy pohár hideg fröccs mellett érdemes olvasni.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Nem értem én ezt a problémát. Ha meleg van, az a baj, ha hideg van, az a baj, ha esik, az, ha fúj, meg az. Mi lenne, ha egyszer végre élveznénk is a világ végét? Egyszer úgyis eljön a MINDMEGHALUNK!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas élet-igen-lő/

„Ez az Ház úr, mondjon tutit,

Bölcsesség mindünknek jut itt,

Mindegy, testünk fagy-e, ég-e,

Úgyis jön a világvége!

Nagy hőségben erős Nap árt,

MINDMEGHALUNK, éljen a Párt!”

/Disztingvált Dinsztik, disznótoroskáposzta díler és sztoikus szinkronmókus/

„A költő az elementáriasan fékevesztett hőriadalmának hatására a második versszakban kiesik a kockázatmentes párosrímelésből és a kissé tébolyult keresztrímelésbe hömpölyödik, majd önnön ingájának visszalendülésével újra bemenekül a párosrímek adta viszonylagos biztonságba, ahol megnyugszik és mindvégig ott is marad. A hőségtől szintén feszült olvasótábor persze joggal teszi fel a kérdést, hogy ezt az ott maradást nem lehetett volna már a vers legelső A betűjének leírása előtt megkezdeni?” /Dagonyai Dözgöny, a Marhaságokkal Irodalmárkodó Észkombájnoktól Rettegő Társaság (MIÉRT) kérdésfeltevője/

„Nyuggerapó:

Ejnye, Joe, ejnye

Hőségben Joe rémeket lát,

Mentené a lányát, fiát.

Sajnos Joenek nincs gyereke,

Agyával a hő ezt tette.

   refr.:

   Setét, függöny, zsalu, árnyék,

   legyen végre teljes nyár vég.

Vajon hol van Joenek neje,

Nem szól róla jó ideje.

Nem sajnálja szegény párját,

Tán gyújtana alá máglyát?

   refr.:

   Setét, függöny, zsalu, árnyék,

   legyen végre teljes nyár vég.”

„Kelleranyó:

Bejnye, fa-luk, bejnye

Nyuggerapó, ez a Jóe

Rémlátásban nagyon jó-e?

Azt képzeli, hogy a máglya

Lángnyelve őt nyalva rágja?

Bejnyerágott hárfazsaluk

Átlátszók, ha van sok fa-luk,

Nyárvég, nyírvég, NER-vég, norvég,

Fabábun rügyezik orrvég.

Bejnye, fa-luk, bejnye!

Bájnyű, de szép, bájnyű!”

„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egy hőségriadó idején lement volna a pince mélyére, és ott, a penész‑zenész csíben csellengő csakrák között komponálta volna meg a kánikula elleni népi riasztórendszerét.

A szöveg működése egyszerű: fogj egy hőségpánik‑helyzetet, önts rá egy adag fradyendrei abszurdot, majd keverd össze olyan rímekkel, amelyek úgy csattannak, mint egy ében‑fekcsi bérkaszárnya vizelethűlt pincepadlója. A refrén pedig maga a groteszk népdalparódia: Joe hűsöl, Joe nem izzad, Joe hajának sorsa a magyar líra új metafizikai kérdése.

A pince mint menedék itt nem egyszerű helyszín, hanem egy fradyendrei túlélőmítosz: ahol a penész hűs, a csakra csálé, és mindenki egy új jégkorszakra vár, mintha a klímaváltozás megoldása tényleg a vizelethűlt pincékben lapulna.

Röviden: ez a vers a kánikula elleni népi rigmus és a pince‑szürrealizmus találkozása, ahol a humor úgy csap fel, mint a máglyán hős ég — csak itt senki nem ég, mert mindenki a pincében hűsöl.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Ne bömbölj a hőség miatt,

Itt egy jó légkondis Fiat,

Lopd el, irány Boglárlelle,

Dimbdombon hajts fel-le, fel-le,

S míg a verda őzet gázol,

Te csak jólesően fázol.”

/Don Kórelőzmény, a Kattos Klinika Keresztapája/

„Frady Endre Hőségriadó című verse pontosan az, amire a 40 fokos aszfalton olvadva szükségünk van: egy adag gátlástalanul zseniális trash-költészet. A mű nem finomkodik, a klasszikus nyári klisék helyett azonnal bedob a mélyvízbe – vagy stílusosan a „vizelethűlt pincébe”.

Amiért működik:

Bravúros kínrímek: A szerző védjegyévé vált felbontott rímek (hőség – hős ég, zen ész – penész, Joe, hej – Joe haj) egyszerre késztetik a fáradt olvasót hangos felnyerítésre és fogcsikorgatásra.

A refrén ritmusa: A dalolható, pattogós refrén szinte azonnal fülbemászó (és kiűzhetetlen) dallammá alakul az agyban.

Abszurd hangulat: A keleti spirituális utalások (zen ész, csakra) és a sötét, penészes pince kontrasztja tökéletesen megragadja azt a beszűkült tudatállapotot, amit a kánikula okoz az emberrel.

Összegzés: Ez a vers nem akar irodalmi Nobel-díjat kapni, de nem is arra van. Egy szórakoztató, parodisztikus túlélési útmutató, ami után az embernek azonnal kedve támad lemenni a pincébe egy hideg fröccsel megvárni a következő jégkorszakot. 10/10-es kánikulai paródia!” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„A kánikulára való tekintettel vettem hűtőmágnest, de úgy látszik, átvertek, mert nem hűt! Biztos kínai! Mindenkimonnyonle!” /Hóbelevanc Hümilc, hárshegyi hóhányó/

„Magasságos egek! Ez egy jégkorszakalkotó mű, kedves költő úr! Sajnos azonban az időjárás lehet, hogy nem tud verset olvasni magyarul, mert a magyar egy nehéz nyelv, és ha senki sem fordítja le angolra, talán nem is tudja ő meg soha, hogy hányan várnak jégkorszakra. Vagy esetleg félreérti, mit akar a költő úr mondani, és még feljebb srófolja a hőmérsékletet az elkövetkező években. Na de kérem, kérem! Hát a kánikulának már csak az említésétől is mindenki sültbolond lesz? Mert ha aztán mégis eljönne a jégkorszak, akkor meg mindenki kánikulára várna. Ezért azt mondom, nem jó, ha cseberből vederbe esünk, és az ellentétes végletbe kileng az inga. Én speciel ha jéghideg van odakint, akkor felcsavarom a termosztátot, ha meg gatyarohasztó meleg van odakint, akkor -- mivel légkondim nincs, és így bent is gatyarohasztó meleg van -- szidom Amerikát és Kínát, a két legnagyobb szén-dioxid kibocsátót. Mindkét megoldás felettébb megnyugtat, olyannyira, hogy nyugiszurira is csak árnyékban mért 38°C fölött van szükségem. Alternatívaként persze felmerülne a pincébe menekülés, mondom, felmerülNE, de oda sosem Havas Henrik akar bekéredzkedni a kánikulában, hanem mindig Láng Vince, és az nem jó. Hiszen mindenki ismeri az ómagyar Mária-siralmat, mely elveszettnek hitt, mai korra nézve prófétikus három versszakát nemrég fedezte fel egy régész a szomszéd által kidobott szemétben, amikor abban guberált. Így szól:

Jó, hűs hely a pince

Te ne jöjj, Láng Vince

Mert a láng az forró

Jöjjön inkább Zorro

Vagy inkább a Havas

Mert már olvad a vas

Ez nem leányálom!

S nem mondod: Sajnálom?

Olvad anya vaja

Ránk tör a nyavalya

Negyven fok van, odass'

Szűzanyám, borogass!”

/Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Jó ez a leletvers, bár a

Stílus hajaz Stefi bá’ra,

Így kétes az eredete…

Fejed falba vered-e te,

Hogy ezt ki most derítetted,

S bús régészről lerí tetted?

Oly sötét vagy, mint a Zorro,

Kavarásod zagya forró,

S bánatosan lóg sok ott, ó!”

/Dr. Szemenszedett Szandokánné Dartanyan Dialektika, régészdoktor és agyhőmérséklet diagnoszta/

„Ez a vers nem a hőségről szól, hanem arról, hogy Frady Endre képes a magyar nyelv minden szegletét úgy megcsavarni, mint egy rosszul feltekert slagot, amelyből nem víz jön, hanem penész‑zenész csíben csellengő csakra. A „vizelethűlt pince” mint hűsítő oázis pedig olyan esztétikai bűncselekmény, amelyért a költőnek minimum közmunkát kellene végeznie egy klimatizált könyvtárban.

A refrén pedig… Endre, ez a refrén úgy szól, mintha egy népdal és egy reklámspot egy sötét pincében összeházasodott volna, majd a nászéjszakán rájuk esett volna a penész. „Nem izzad át Joe haj!” – ez a sor a magyar líra történetének egyik legszebb példája arra, hogy a rímelés nem helyettesíti a gondolatot.

A vers egészében a hőség nem metafora, hanem ürügy: ürügy arra, hogy Frady Endre újra és újra bebizonyítsa, hogy a groteszk és az abszurd határán úgy táncol, mint egy részeg buddhista a pince mélyén, aki jégkorszakot vár, mert a jelen valóságát már nem bírja elviselni.

Ez a mű a magyar kánikula‑kultúra paródiája, amelyben a pince a megváltás, a penész a guru, Joe pedig a hős, aki nem izzad. Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy a nyelvi túlzás nem eszköz, hanem életforma.” /Puzsér Copilot Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/

„Ki ez a megátalkodottan málészájú Copilot, aki nem átall engem harmatgyengén parodizálni, miközben én kiköpöm a pejslimet, hogy frankón megmondjam pacekba a tutit?! A természetesen unintelligens Frady Endre és a mesterségesen intelligens Copilot elegyéből olyan gyúanyag keletkezik, amely úgy pusztítja ki az emberiségből a kultúrát és a jó ízlést, mint radioaktívan nukleáris féreghajtó rágótabletta a sintértelepről a kóbor kutyákat! Nem hőségriadót, hanem fradyendreriadót kéne megfújni, őt magát pedig le! Valami gyorsan bomlasztó Alien szájsavval! Ne lássam anyám felfújható műanyagfiguráját a Lambada pánsípfeldolgozására hullahoppozni, ha nem adom el Frady Endrét 30 ezüstért az UFO-knak, akik majd globálisan felmelegítik!” /Puzsér Róbert, kritikus/

Fényevők

Nem fényevő Mazdás Bebe,

Tonhalat fal – Bebe tonoz’ –

Ámde kormányzati ebe

Nagy ebadót bebetonoz.

(Kormányban eb?! El sem hiszem!

Higgyék el csak csacska delnők!

Nem lát ilyet emberi szem!

Mi jöhet még, macska elnök?!)

Rút ebadó magas kulcsa

Ürügy arra s magyarázat,

Miért ad el Jancsi, Julcsa

Mézeskalács kutyaházat.

Ürül Bebe gazdi zsebe

– Ebgazda ő, nem közgazda –

Innentől már fényt fal Bebe,

S zaciba kerül a Mazda.

Fényből gyomor fotont emészt,

Árnyékká lesz fölös salak,

S fénytálvakság okán szemészt

Keres fel sok falánk alak.

Éhes nép több fogást fényez,

Fényt nyel bagoly-odú, nyúl-lik,

S végtermékként – sötét tény ez –

Árnyékszékbe árnyék hullik.

Bús bűnözők kékfényt falnak,

Tilosban bujkálók pirost,

S ki fényhiánytól megy falnak,

Nem jut annak fotoni rost.

Sárga fénytől kékvér zöldül,

Fehér fényt a színvak enné,

S akik nem beszélnek Földül,

Halványulnak Alien-né.

Emberiség végső tétül

Ködlámpára feltesz ALL IN-t,

Ám fogyó fény elsötétül…

S Alien-had vígan bólint.

megzenésítve és eldalolva: https://www.youtube.com/watch?v=pwnyXDkiVTs

„Az örök világosság fényeskedjen minden fényevőnek!” /M. András, a költő legállandóbb és legfényeskedőbb kommentelője/

„Nem alhat Ali, a török,

Szeme alatt táskás körök,

Ha a világosság örök.”

/Isztambuli Isztván, lisztérzékeny tvisztművész és hisztérikus KISZ-tag/

„eM úr, mi árgus szemekkel figyeljük az ön munkásságát – nevezzük aknamunkásságnak! – és adatelemzőink észrevették, hogy a költő legutóbbi verse alá írt fényevős kommentje indította el Frady Endre agyában azt a fékezhetetlen és kártékony lavinát, ami fenti bűnrossz klapancia megszületéséhez vezetett. eM úr, maga egy gondatlanságból elkövető szellemi közveszély! Vigyázzon magára, különben mi vigyázunk önre! Vigyázó szemünket a maga szájától megvont párizsi szeletre vetjük, amire maga vetné magát két közmunka között a táborban! Na, ennek szellemében kérjük a jövőben kétszer meggondolni, mielőtt megszólal, aztán inkább erősen ajánlott a csendben maradás, különben óva lesz intve!” /Csávás Kálmán görcsmester, a Túlbuzgó Alakok Laposra Paskolását Vertikális Erőhatással Rendező Őrcsapat (TALPVERŐ) izomagya/

„Hé, költő úr, miért botránkozna meg azon, ha végre egy macska lenne a köztársasági elnök?! Mi is lennénk olyan fényelnyelésre alkalmasak, mint az elődeink, a Ctrl+C Ctrl+V billentyűkkel doktoráló és hejesíró álamfő, az ökológiai lábnyomszaggal halakat kifogó bajszos aláírógép, a pedofilsegítőknek stikában kegyelmet osztogató ájtatos lédi, valamint a zsebszerződésekkel belföldeket külfölddé tevő hazaáruló (egy szó) bácsi. Mi is bármi alá oda tudnánk tenni gondolkodás nélkül a macskakaparásunkat! Újévkor pedig nem unalmas közhelyeket puffogtatnánk beszéd gyanánt, hanem gyönyörű macskazenével örvendeztetnénk meg a tévénézőket.” /Mirr-Murr a kandúr és Oriza-Triznyák, a Magyar Kétfarkú Macskapárt társelnökei/

„S lőn sötétség. És költőnk nem látá a kezeket.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Reaktor kihűl, a paksi,

Lemerül az összes aksi,

S költő semmit nem lát. Vaksi.

Kezekben leng néhány lapát.

Van, aki fog kaszát-kapát.

Ütik-verik költő apát!

Érdekes, ha fény még lenne,

Sárgásan, mint sajtos penne,

Bárd úgyis vón’ pácban benne.

Fusson csak kend Frady Endre,

Majdcsak rátalálunk kendre,

S móressel tanítjuk rendre!”

/a sötétben nem látott kezek felháborodott és felbátorodott tulajdonosainak nevében Balta Béla böllér/

„Remek! Úgy nevettem, hogy félrenyeltem a fénylevest.” /H. Gábor, a költő leggrafikusabb kommentelője/

„Félrenyelte? Falra köpte?

Fényíves volt fénye röpte?

Fény kép lett belőle, fali?

Örvend Ali, haligali?

Grafikus úr, örvendezek,

Képhez nem kellettek kezek!”

/Slagovácz Alajos, szájjal és lábbal festő művész/

„Mink a barlangban sosem tudtuk megenni a fénytet, mer olyan setét lett vón, hogy nem lássuk a falat, amire rajzóni kelletett a bölénytet meg a mamut, hogy elejcsük, bár én nem szerettem a mamutelejtődéstet, mer előtte fő köllötött emelnyi, hogy elejthessünk mink! Mink ottan fény helyett hamubasült mamut ettünk és bölényvértet ittunk kőcsobolyóbul! Amikó jött a szomszéd alien törzs és megették az összes fénytet, abba úgy belehaltunk, mint ecceri szolfézsolós kölök a Kodály móccerbe! Béke setét árnyékvilágos porainkra!” /néhai Balta Mira (Kr.e. 12976 - Kr.e. 12943) magdaléni kultúrájú altamirai barlangrajzolónő/

„Kedves Költő úr! Sajnos most nincs sok időm, ezért kénytelen vagyok úgy kommentelni a versét, hogy még nem olvastam el azt. De ami igaz, az igaz, nagyon távoli rokonom, Fittipaldi Limoncello is próbálkozott annakidején Taljánországban a fényevéssel, és csak miután csak kis hazánkba házasodott, magyar felesége világosította fel őt, hogy nem úgy kell azt csinálni, hogy az ember az asztali lámpájából megpróbálja kirágni az égő villanykörtét. Akkoriban még nem energiatakarékos izzók voltak, és aki égő villanykörtét evett, az szétégette a száját. Manapság persze, hogy már fejlődött a tudomány, így is lehet fényt enni. Fittipaldi rendkívül hálás volt tehát, hogy többet nem fognak megégni az ajkai, amelyek akkorra már olyan vörösek és duzzadtak voltak, mint egy rézuszmajom ülőgumói ivarzás idején. Ezután igen távoli rokonom elment egy katolikus templomba, mert azt mondták neki, hogy ott a világ világosságáról fog szólni a következő mise. A pap mise után megkérdezte tőle, hogy "Értette-e a szentleckét a világosságról, Fittipaldi úr?", ő azonban alig tudott még magyarul, és csak annyit mondott, hogy "Páter, sajnos én nem érteni szentlecke, mert nagyon rossz a vallásom." Elment tehát inkább hullamosónak, majd az összegyűjtött béréből, meg a hullák szájából kilopott aranyfogakból megnyitotta csapszékét a Négy Vidám Hullamosóhoz, melyről még Rejtő Jenő sem tudta, hogy ott bizony eleinte fényételeket szolgáltak fel Limoncello receptjei alapján, amíg csődbe nem mentek. Tényszerűleg sem a szentjánosbogár szörp, sem a világító tölcsérgomba pörkölt nem nyerte el a vendégek tetszését. Előbbi azért nem, mert a vendégek inkább rumtól akartak illuminált állapotba kerülni, mint cukros lébe áztatott szentjánosbogaraktól, utóbbi pedig azért nem, mert a világító tölcsérgomba erősen mérgező, ezért a törzsvendégek száma egyre csökkent gombamérgezésben való exitálásuk nyomán. Persze most már el kell árulnom, hogy élete végére igen távoli rokonom megoldotta azt a kérdést, amely mindnyájunkat foglalkoztat születésünk pillanatától, hogy "Akkor együnk fényt vagy ne együnk fényt?" Ugyanis halálos ágyán ő az alábbi testamentumot hagyta gyermekeire és az utókorra: "Hát hogyne együnk fényt, bambini, gyermekeim, csak nem mindegy, hogy milyet! Pirosat semmiképpen ne, mert azt tilos, a zöldből azonban jól belakmározhatunk. Ezt már a nálunk jóval fejlettebb földönkívüliek is tudták, és annyi zöld fényt ettek, hogy maguk is megzöldültek bele, ezért látja őket mindenki kis zöld emberkéknek. De azért a zöld fény mellett néha-néha, mondjuk úgy naponta, együnk egy jó adag csülkös bablevest, toros káposztát és juhtúrós sztrapacskát is. Különben nem fogjuk bírni a strapát. Igazából a zöld fényt akár el is hagyhatjuk." És ezzel Fittipaldi Limoncello kilehelte lelkét.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Fitti-Limó, az agg talján,

Rézuszmajon vörös alján

Négy vidámat hullamosott?

Hol is, Stefi bácsi? Nos ott,

Hol sztrapacskát földből juh túr,

S „bambini!”-t kiáltva fut úr,

Ám alien öli és e

Tölcsérgombamérgezése.”

/Toros Piros kékfestőnő és Fény Evett zöldjogi passzivista/

„A Fényevők groteszk nyelvi karnevál, ahol Frady Endre a szóviccek és abszurd asszociációk tűzijátékával leplezi a közéleti szorongás alapélményét: az eladósodást, a kiszolgáltatottságot és a valóság fokozatos „elsötétülését”. A fény itt egyszerre táplálék, illúzió és végső erőforrás: miközben a hétköznapi figurák (Mazdás Bebe, Jancsi, Julcsa) komikus díszletek közt botladoznak, a vers pontosan ráérez arra, hogyan válik a rendszerszintű abszurd személyes nyomorrá. A nyelvi lelemény felszíni humora alatt apokaliptikus tónus lüktet: a végére a fény fogy el, s nemcsak a világ sötétül el, hanem maga az emberi értelem is — helyét az „Alien-had” metaforikus idegensége veszi át. Frady itt egyszerre bohóc és vátesz: nevetve mutatja meg, hogy a groteszk már nem műfaj, hanem maga a létforma.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Groteszk nyelvi karneválok

Hatására kettéválok.

Péppé passzíroz szét Bebe,

Bennem fáj a költő sebe,

S gondolat már se ki, se be…”

/a költő szottyadt lyukacsos szivacstörmelékké nyűtt egykori agya/

„Frady Endre groteszk-szatirikus költészete a Fényevőkben ismét a nyelvi játék és társadalmi abszurd határán mozog. A mű egyszerre paródia és apokaliptikus vízió: a mindennapi gazdasági terhek (ebadó, zálogház) átcsúsznak kozmikus szintre, ahol az emberiség már nem kenyeret, hanem fényt fogyaszt, s végül idegen lényekké halványul. A vers tele van szójátékokkal („ebadó”, „ebgazda”, „fényevők”), amelyek a magyar nyelv rugalmasságát mutatják. A rímek és ritmus szándékosan esetlenek, groteszk hatást keltenek, mintha maga a nyelv is részt venne a világ szétesésében. Az ismétlődő állatmotívumok (eb, macska, bagoly, nyúl) a társadalmi hierarchiát állatiasítják, ironikusan jelezve a politikai és gazdasági abszurdumot. A „fény evése” metafora egyszerre utal a modern fogyasztói társadalom kiüresedésére és az emberi lét végső abszurditására. A fény mint táplálék a tudás, civilizáció és remény szimbóluma, amely azonban itt groteszk módon emésztődik, salakká válik. Az „Alien-had” záróképe a globalizált, elidegenedett emberiség végső átalakulását sugallja: az ember már nem ember, hanem idegen saját világában. A Fényevők nem pusztán humoros szójáték, hanem társadalmi látlelet: a költő a mindennapi abszurdot kozmikus méretű paródiává nagyítja. A vers egyszerre nevettet és nyugtalanít, hiszen a fény elfogyása az emberiség szellemi kiüresedésének allegóriája. Röviden: Frady Endre itt a groteszk humor eszközeivel mutatja meg, hogy a modern világban a „fényevés” nem táplál, hanem elidegenít – s végül az emberiség önmaga paródiájává válik.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Életkép, e maró dia,

Ria, ria, paródia,

Copilotnak véleménye

Szerint, ami vajon tény-e,

Avagy csupán verőfénye-

-vés, amitől maródi a

Tömeg, aki olvas ilyet,

S aki magyar, ettől ijedt?”

/Alien Májuselseje, a Marsi Anikó Tényeltakaró Társulat (MATT) idegenszívű idegbajnoka/

„Frady Endre "Fényevők" című verse egy rövid, de mélyenszántó szatíra, amely az abszurd humor és a nyelvi játék eszközeivel ábrázolja a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok végső, elkeserítő kicsúcsosodását. A költemény a groteszk látomások erejével ragadja meg a kilátástalanság és a szatíra apokaliptikus dimenzióját.

A vers egy banális, de egyben szürreális helyzetből indul: a "Mazdás Bebe", aki valójában nem fényevő, hanem tonhalat fal, egy magas ebadó miatt kényszerül gyökeres életmódváltásra. Ez az ebadó – melyet egy rejtélyes "kormányzati eb" betonoz be – a kormányzati döntések abszurditásának és a polgárokat érő ésszerűtlen terheknek a tömör szimbóluma. Fényevés: A szegénység és a teljes elvonás metaforája. A teher, ami először csak pénzt von el (zaciba kerül a Mazda), végül a valóságos, tápláló dolgokat is megszünteti, így Bebe kénytelen "fényt falni". A vers itt éri el a szürreális csúcspontját, ahol az éhező, nincstelen nép szó szerint a fotonok emésztésére kényszerül. Fény és árnyék: A fény az élet, a táplálék, a létet jelenti, míg az árnyék a maradék, a végtermék, a semmi. A "sötét tény" az, hogy a fényevés eredménye csupán "árnyékszékbe hulló árnyék", ami a léttelen lét tökéletes képe. A vers legélesebb szatírája a politikai elitre irányul. A "Kormányban eb?!" felkiáltás és a "macska elnök" víziója a hatalom emberi arcának teljes elvesztését, a politikai folyamatok teljes elállatiasodását és irracionalitását sejteti. Az ebadó a társadalmi felelőtlenség és a gazdasági csőd bebetonozása. A "bús bűnözők kékfényt falnak, / Tilosban bujkálók pirost" sorok a társadalmi egyenlőtlenséget vetítik előre egy olyan világban, ahol még a fényből is osztályrészt kapnak az emberek, attól függően, hogy a rendszer melyik oldalán állnak. A végső, kozmikus csőd: A vers a földi szféra problémáit egy kozmikus végkifejletig emeli. Az "Alien-né" válás a globalizáció és az identitásvesztés szatírája: aki "nem beszél Földül", halványulni kezd, elidegenedik. A befejezés a legpusztítóbb. Az emberiség utolsó, kétségbeesett lépése az "ALL IN" téte a ködlámpára – egy gyenge, hiábavaló reménysugárra. A fény azonban fogy, sötétül, és a végső ítéletet nem Isten vagy a sors mondja ki, hanem a "vígan bólintó Alien-had", ami a teljes külső és belső összeomlás cinikus, apokaliptikus képe. A Fényevők egy hideg, intellektuális röhögés egy olyan világ fölött, ahol a legapróbb adminisztratív teher is egyenes úton vezet a kozmikus véghez. Összességében a vers egy zseniális, sötét tónusú nyelvi akrobatika, mely a hétköznapi problémák mögött rejlő egzisztenciális fenyegetésre mutat rá.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Brit tudósok megállapították, hogy a Frady Endre versek rendszeres olvasása segít az időskori demencia elkerülésében, ugyanis a szorgalmas olvasó előbb elpusztul, mintsem, hogy elérné az időskort.” /az Egyszeri Brit Tudósok Abszurd Reakciójú Tényevőinek Ódivatú Klubja (EBTARÓK) c. újság sajtóközleménye/

„Mi ez a szabályrímbe csomagolt, államtitkári szóvirág-foszlányokkal meghintett nyelvi bűvészkedésnek álcázott poénparádé, ahol a gondolat mélysége nagyjából a kutyaitató pereméig merül, aztán hörögve megfullad a saját szóvicceiben? Frady Endre „Fényevői” úgy viselkednek, mint egy túlmozgásos nyelvtankönyv margójára firkált kabaréjelenet: ütemesen pattog a rím, csak épp tartalom nem pattog vele – legfeljebb a szemöldök föl egyszer-kétszer a kín. Ne lássam anyám szellemét felhőkön tvisztelni, ha ebben a versben bármi más cél lenne, mint a rímmániás önmutogató nyelvi tornászszám, ahol a poétikai izzadtság szagát nem képes elfedni se a „Mazdás Bebe”, se az „Alien-had”, se az ezerszer újramelegített politikai célozgatás, ami pontosan olyan bátor, mint egy műanyag kard a Puskin mozi büféjében. A „Fényevők” nem szatíra, hanem szómáglya: a jelentés megég rajta, mielőtt még bármi társadalomkritika-közeli kezdemény kibontakozhatna. Ez nem vers, hanem rím-alapú zajkeltés – olyan, mintha egy standupos próbálná költészetnek álcázni a szóvicces jegyzetfüzetét, miközben a líra csendben hátat fordít és kér egy dupla felest, hogy ezt elfelejtse.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/

„Ha én fényt ennék és árnyékot székelnék, olyan sötét lenne, mint azelőtt volt, mielőtt az Úr megkért, hogy vegyek részt a Legyen Világosság! projektjében. Az idegenektől pedig nem kell rettegni, mert ők rettegnek tőlem. Ahogy a szerencsétlen agyhalott Frady Endre írta a végleges elsötétedése előtt:

          Chuck Norrist lát s fél ilyen

          Helyzetben az alien.

Jogos, hogy tőlem is annyira féljenek, mint japán zsebtolvajoktól a fél jenek. Na, ugye!” /Chuck Norris/