Falióra ütött: Kettő!
Megkordult a madár gyomra,
Jó nagy lélegzetet vett ő,
S átkakukkolt pont háromra.
Eltűnt létünkből egy óra
Végleg, mint sosemvolt izé,
Mi felült egy hanta-lóra,
S minket nem kárment már Bizet.
Se Beethoven, se Bach, se Liszt
Nem szerz’ időt zene helyett,
S futni nem enged fűre Liz-t
Óra, mit meg madárfej ett.
Száll az időfaló kakukk,
Csőrében percvéres agyar,
Sajtó jő, villannak vakuk,
S órát állít, aki magyar!
„Két lehetőség között őrlődöm: vagy egyszerűen absztrakt koholmány, érthetetlen sorokkal, vagy már túl nagy felfoghatatlan magasságokban jár a költői gondolat. Egy újabb a világ nagy rejtélyeiből, megfejtése nem egy órát vesz el a létünkből, ez az egy biztos...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/
„Reál úr, ez nem vagy-vagy, hanem is-is, de nem középisis fokon ám!” /F. Endre, költőgigász/
„Irodalmilag az időtemető versek rendjébe sorolható, azon belül egyedi fiókba kerül: az időmértékes vers Frady-féle antitézise. Pszichoanalitikailag az elmúlástól való ősi szorongás megszemélyesítésnek álcázott ellenségkép-keresésben történő feloldási kísérleteként értelmezhető. Zeneileg: nem értelmezhető. De a Moha és Páfrány főcímzenéjének egyidejű hallgatása enyhíti a káros mellékhatásokat: https://www.youtube.com/watch?v=TjwxgL4AoLY ” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/
„Anyám szerint ez a vers rossz, de szerintem túl elnézően ítéli meg, mert ez a slendrián klapancia még a bűnrossznál is bűnrosszabb alávaló hulladéklíra! Frady Endre a vérlázító tehetségtelenség minősített esete! Ha Szent Istvánt akarnám plagizálni, azt skandálnám vértolulva, hogy: Felnégyelni! Felnégyelni!” /Puzsér Róbert, kritikus/
„A minden jel szerint megbomlott elméjű költő időtartamlírája még ebben a kaopszichotikus állapotában is mérföldkő a magyar irodalom rögös országútján annak ellenére, hogy nálunk inkább a kilométerkő dívik, de egy korszakos zseni ezt is megoldja, mint Nagy Sándor a gordiuszi csomót. Igazi katartikus téridő megzenésítés, mely képtelenségre csak az lehet képes, aki egyszerre szenved tér-, idő- és képzavarban, és eme fájdalmát a líra eszközével kakukkolja belénk. Eszköztelen mindenbírhatás!” /Rögvalóság Rezsőné Eccehomo Elalélia, a Rácsodálkozó Rekettye c. lírakertészeti versgyomlálda kapabíró főszerkesztőnője/
„Vágó úr, kérem, a versben elrejtett egy darab zenemű az alábbi kettő – Bizet: Carmen és Beethoven: Für Elise. Jelöljük meg a c-t! Ha jó lesz, akkor tovább szeretnék játszani! Ha nem, akkor is!” /Dr. Okos Ottokár, szellemi vetélkedő játékos/
„Hát, Ottokár, sajnos nem jó a válasz! Mi Liszt Ferenc Bach zongora átirataira gondoltunk, mint például a Változatok Johann Sebastian Bach Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című kantátája témájára. Sajnos most el kell búcsúznunk, úgyhogy legyen máskor milliomos!” /Vágó István, kvízmester és műsorvezető/
„Hajnali kettő óra nulla-nulla perc. Stirlitz tudta, hogy most kell előreállítania az óráját.” /Both Béla, a narrátor szinkronhangja/
„Az keljen fel hajnalban órát állítani, akinek két anyja van! Mire megjegyzem, hogy előreállítottam, már állíthatom is vissza, oszt’ megint előre! Ezt is a piszkos kommunisták találták ki! Heeej merazelmúttnyóccév! Stirlicc takaroggy! Stirlicc takaroggy!” /Egyszerű Egyed, betanított faék ki- bekalapáló/
„Mivel a portugálok elleni meccsünk szombaton késő este fejeződne be és még csak akkor kezdenénk el sörözni, így nem tudnék hajnali kettőkor felkelni órát állítani, ezért inkább lemondtam a válogatottságot. Nem akarok a reggeli misén álmosan pofára esni, mint a zsíros kenyér!” /Böde Dani, a Ferencváros centere/
„Amikor a születésnapomra kapott falióra először kezdett kakukkolni, a szemöldökömmel téptem ki belőle a kakukkot és egy politikust tettem a helyére. Azóta a faliórám óránként hazudik.” /Chuck Norris/
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Beethoven. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Beethoven. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. március 22., szerda
Tavaszi óraállítás
Címkék:
2017 március 26,
Bach,
Beethoven,
Bizet,
Carmen,
eltűnt óra,
falióra,
Für Elise,
hajnal,
kakukk,
Liszt,
óraállítás,
Tavasz
2012. november 27., kedd
Árva ház
„Árva a háááz, nincs lakójaaa!” – énekelte Matuska Pünkösd a bontással megbízott építésvezető és megnyomta a gombot. A robbanás zaja és az azt követő porfelhő látványa családi hagyományként ugyanolyan örömmel töltötte el, mint apját, Matuska Húsvétot és hírhedt nagyapját, néhai Matuska Szilvesztert.
Robbantás előtt (Matuska Pünkösd felvétele) |
A porfelhő elült és Matuska Pünkösd döbbenten nézte a romokat. A törmelékkupac ugyanis folyamatos mozgásban volt. Emberek másztak ki belőle. Kis emberek. Meg egy nagy. Aki ordítva közeledett:
- Mit művelnek maguk szerencsétlenek?! Felrobbantanak egy éneklő gyerekekkel tele épületet?!
Matuska védekezni próbált – De hiszen az épületben néma csönd volt! Ha tele van éneklő gyerekekkel, akkor nincs néma csönd! Mit kerestek maguk ott bent?
- Kóruspróbát tartottunk. Én vagyok a karmester. Dr. Holnaptuska Májusegy zeneprofesszor. Hallott már rólam?
- Hallottakról vagy jót, vagy semmit. – mosolyodott el az építésvezető, hiszen a karmesterről mindenki tudta, hogy botfülű, csak dúsgazdag oligarcha apja, a néhai Holnaptuska Márciustizenöt révén ülhetett be a Zeneakadémia Rektori székébe, amit a munkatársak egy a Zeneakadémiától több utcányira álló épületben helyeztek el. – De még mindig nem értem, hogyhogy nem hallottuk a próba zajait?
- Úgy, hogy ez a Szájzáras Gyermekkórus és éppen legújabb művemet, a Süketnéma Beethoven-t próbáltuk. És bár még a próbák elején tartottunk, de annyira nem azért nem ment rosszul, hogy ránk kellett volna robbantani az épületet!
- Ezek szerint mégsem volt árva a ház, és mégis volt lakója. – dünnyögte Matuska Pünkösd.
- Bizony! És ebből akár még baj is lehetett volna! Például elveszhetett volna az egyetlen példányban létező partitúrám is! – rikoltozott a protekciós zeneprofesszor.
- Sőt, akár mind meg is halhattak volna! És akkor én mehettem volna a börtönbe! Jaj! Tényleg, hogyhogy nem sérültek meg?!
- Annyira lefoglalt minket a próba, hogy eszünkbe sem jutott megsérülni.
- Na, ebből nekem elegem van! Igaza van az öcsémnek! Itt hagyom ezt a robbantósdit és megyek a vágóhídra betanított segédböllérnek! – mondta Matuska Pünkösd és a piros bukósisakját a földhöz vágva döngő léptekkel elhagyta a helyszínt.
- Jól hallom? Vágóhíd?! – sikoltott önfeledtem Dr. Holnaptuska Májusegy – Én egész életemben böllér szerettem volna lenni, csak az a gonosz apám kényszerített arra, hogy a botfülem ellenére világhírű zenész legyek! Elegem van, én is megyek a vágóhídra!
Az immár üres grundon maradt gyerekek egymásra néztek és mosolyogva elindultak, hogy beiratkozzanak a Bárdossy Valentinnap Hastáncos és Böllérképző Intézetbe, ahol sikeresen leérettségiztek és pályájukat a vágóhídon folytatták.
A történet szereplői tehát végül mind böllérek lettek és boldogan éltek, míg a vágóhídi állatok meg nem haltak.
Kedves gyerekek! Mielőtt felrobbantanátok egy árvának látszó házat, mindig győződjetek meg róla, hogy nincs-e benn valaki, akit nem szeretnétek felrobbantani! Na, most pedig irány az ágy! Reggel korán kelünk, mert 8-kor indul az óvodai kirándulás a vágóhídra. Aludjatok jól és álmodjatok baromi szépeket!
2011. november 29., kedd
Vízibringa
Fékevesztett vízibringa
Fedélzetén sikít Kinga.
Épp keresztbe úsz az -iket
Nem használó s totál siket
Beethoven, az öreg Lajos,
S észre sem veszi a zajos
Lyánykát, aki másfél centi
Híján majdnem felpöccenti.
Úsz és fejben zenét szerez,
Feladata neki mer’ ez.
Legyintve szól Kinga: „No, jó!”
S tova száll, mint üveggolyó...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)