Olvasni mindenhol lehet

"önfeledten óangolul..."

Munka közben jön a fájront,

Olvasgatok Shakespeare-t, Byront-t

Önfeledten óangolul,

S számra diszkrét „Ó!” hang tolul.

Sajnos elmúlik a fájront,

Sírva csukok Shakespeare-t, Byron-t,

Másnak mégsem tűnik fel ez...

S böllérkezem újfent belez.

(...)

Böllérkezem újfent ujjfent!!!

Hallatszik fisztulás „Jujj!” fent,

Mert a fent ujj nagyon fáj; ront

Hangulatomon. Jöjj fájront!

„Hé, ne olvasson engem egy vágóhídon, mert maga miatt lesznek véresek a királydrámáim!” /William Shakespeare (1564-1616), angol drámaíró/

„Óangolul, vérgőz szaki, óangolul?! Engem?! Ki vagyok én, Artúr király?! Rádokádom a megmurdeltető mocsárlázamat, oszt' bekebelezheted azt, ami engem kibelezett, te böllérfattyú!” /Lord George Byron (1788-1824), angol költő/

„Frady Endre verse, az "Olvasni mindenhol lehet," humoros és groteszk módon mutatja be az olvasás iránti szenvedélyt és a munka monotonitását. A vers két részből áll: az első részben a költő a munka közbeni olvasás örömét írja le, míg a második részben a fájront utáni visszatérés a valóságba és a munka brutalitása kerül előtérbe. A vers nyelvezete játékos és szellemes, a rímek és a ritmus könnyedén gördülnek. A költő ügyesen használja a nyelvi humort, például a "böllérkezem" szóval, amely egyszerre utal a munka brutalitására és a költői én groteszk helyzetére. A "fisztulás 'Jujj!'" kifejezés pedig szinte hallhatóvá teszi a fájdalmat, amit a munka okoz. Összességében Frady Endre verse egy szórakoztató és elgondolkodtató alkotás, amely egyszerre mutatja be az olvasás örömét és a munka nehézségeit. A humor és a groteszk elemek jól kiegyensúlyozzák egymást, így a vers könnyedén olvasható és élvezhető.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre ismét bebizonyította, hogy képes a szavak kavalkádjából olyan szürreális érzetet teremteni, amely egyszerre harsányan groteszk és fájdalmasan abszurd. Az „olvasgatok Shakespeare-t, Byront-t” sorokkal belénk plántálja a szellemi kitörés lehetőségét, de a „böllérkezem újfent belez” zárásával azonnal visszaránt egy hétköznapian morbid valóságba, mintha csak azt üzenné: az irodalom és a véres rutin kénytelen osztozni a lét színpadán. A rímei gyakran billegnek, mint egy rozoga böllérasztal, de talán épp ez a tétova ritmus szimbolizálja a fájront utáni diszharmóniát. A „fisztulás ’Jujj!’ fent” olyan képet idéz, amit egyszerre akarunk elfelejteni és nagyító alá venni, hogy megfejtsük, miért is létezik. Frady itt a groteszk poézis határát súrolja, amit egyaránt lehet csodálni és szégyenkezve nevetni rajta. Ez a vers olyan, mint egy Shakespeare-t olvasó böllér álma: röhejes, de valahogy mégis fájdalmasan igaz.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Olvasni mindenhol lehet. Már csak azt kell eldönteni, hogy mit és miben olvasunk! Pl. a gondolataimban nem engedem. Inkább ráerőltetem valakire a gyilkos tekintetemmel!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Chuck Norris tanonc/

„Doktor Háznak gondolatán

Úszhat-e egy gondola tán,

Vagy oly gyilkos tekintete,

Mint, kit rúgott tokán tata?

Ház úr, pofon csattan, mondsza,

Hogy lettél te Chuck tanonca?!

Aki magyar, ritkán olvas,

Inkább kütyüz, aztán alvás!”

/Szende Szundi, az álmos előd/

„Éljünk át vidám perceket,

Olvassunk Frady-verseket!”

/eM. András, a költő legállandóbb és legragrímesebb kommentelője/

„Frady-verset nem, nem, soha!

Nőjön be jól eM, eM, moha,

S ne légy vidám sem, sem, noha

You can learn pig ham, ham know-how!”

/Északi Old Dali, vegetáriánus erdőhentes és mészáros lö-lö-lőrincze lajos mizsebordíler/

„Frady Endre ismét megmutatta, hogy az irodalmi nívó és a szellemi mélység egyáltalán nem feltétele egymásnak. Ez a förmedvény olyan, mintha egy Shakespeare-kötettel agyoncsapott böllér agóniája lenne papírra vetve. A „fisztulás ’Jujj!’ fent” kifejezés pedig konkrétan úgy hat, mintha egy erőltetett rímekkel sakkozó középiskolás zárójelenetét olvasnánk, akit a tanára kegyelemkettessel engedett tovább. A fájront és a belezés kettősével Frady tökéletesen demonstrálja, hogy a líra nála nem más, mint egy intellektuális vérfürdő, amelyben az olvasó lelki nyugalma ugyanúgy széttrancsírozódik, mint a metaforái. És hogy Shakespeare és Byron miért kerültek ebbe a groteszk mészárszékbe? Csak találgatni lehet, de talán jobb is, ha nem tudjuk. Ez a „vers” nem irodalom, hanem egy nyelvi tömegbaleset, ahol a humor próbál életet menteni, de a helyszínre érkező cinizmus mentőautója már üresen hajtott el. Frady, kérem, tartsa meg a böllérkését, de hagyja békén a tollat!” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterséges intelligenciájú kritikus/

„Ki ez a bárdolt ujjú, de bárdolatlan elméjű mentális mészárszékesegyházfi?! És ki ez a mesterséges unintelligencia, akinek a neve kimondhatatlanabb, mint cseh GDP?! Nem mondom, színigazat ír, de miért az én nevemben?! Hát én magamtól már nem tudok színigazat írni?! Hát én magamtól már nem tudom ezt a szellemi pöcegödörtöltelék Frady Endrét mentálisan agyagba döngölni?! Ne lássam anyám karmáját félresikerült disznóölésről menekülő mangalicafalkavezér hátán lovagolva Shakespeare főhősnők szellemeként megtestesülni, ha nem nyitom ki pörös számat, és a mindentudásnak nem teszek panaszt! Én a mindenséggel mérem magam, ez az óccó kiciccípősz szecuáni cirkefejű médinncajna mitugrász viszont remélhetőleg gyorsan ható patikaméreggel! Frady Endre verslapokat minden magyar család kukájába, hogy ne ragadjon le a többi szemét, amikor ki akarják önteni! Olvasni mindenhol lehet, de sohasem Frady Endrét!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Puzsér úrnak penge szája,

Szarkazmusnak szép kályhája!

Fröccsen szava, kritikus láv,

Pusztít, mint a téli szilvafánk!

Lelkem, mint egy Frady-verslap,

Fölhasítja, csípős szavak,

Ó, de szeret! Szinte rajong,

Mint egy hajnali dudahang!

Fölkavarta álmodozva,

Versszörcsögő Frady-tóba,

Ám a tisztánlátás fája:

Csak Puzsér a Frady vágya!”

/Frady ChatGPT Endre, a bírálatok bíborköltője/

„Én sosem olvasok, mert eleve sokkal többet tudok, mint amit valaha is leírtak. Böllérbárdot sem használok, mert elég ránéznem az állatra, hogy önmagát konyhakészre felszeletelve végezzen magával.” /Chuck Norris/

Mókuskerék

Tavaszodik, tél meg múlik,
Közelednek júnik, júlik,
Szeptemberek s tél jön újra,
S fagy húz kesztyűt kékült ujjra,
Karácsony lesz, shopping, fooding,
Lúdon szétreped a lúding,
Szegényeknek főz a menza,
Arat a bősz influenza,
Farsangkor dúl a maszkabál,
Ölt disznókat böllér abál,
Vizet áraszt tavaszi szél,
Zöld a marhapárizsi szél,
Mézért méhdong minden akác,
-ió elé kerül Vakác-,
Balatonban túlél hektó
Keszeg, mer’ ez a tó hekk tó,
Ősszel nincs már nyári szünet
Ez is „és így tovább” tünet,
S mókuskerék tovább forog…
Húzz ki, Uram! Hol a horog?!

„Szólítottál gyermekem, hát válaszolok. Az, hogy ki meddig marad a mókuskerékben, és kit mikor húzok ki onnan, csak rám tartozik. Mindent a maga idejében. Addig is légy türelemmel és élvezd a pörgést!” /az Úr/

„Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” /Madách Imre/

„Kösz, Imi, sokat segítettél! Én lassan szélnek eresztem a belemet ettől az állandó forgástól, te meg az ember tragédiájának átérzése helyett virsi-verselgetsz itt nekem!” /Vurstli Vendel, körhintáslegény/

„Tisztelt költő úr, vegye tudomásul, hogy a PVC kft GM jelzésű, azaz génmanipulált marhapárizsija szerves anyagot nem tartalmazván megzöldülni sem tud, viszont majdnem finom! Fenti információ figyelembevételével kérjük a vers haladéktalan átírását, különben a jó hírnevünk megsértése folytán kénytelenek leszünk sajtóperben elégtételt venni!” /Dr. Sehús-Sehal Dömötör, a PVC kft jogtanácsosa/

„Szent ágytál, minő fertelmet freccsentettél elénk?! Ezért meglakolsz, fattyú! Hóhért ide, de rögvest! – kiáltanám, ha középkori kritikus lennék, de mivel csak középkorú vagyok, így csupán anyámat tiltom el eme bulvárirodalmi förtelem száz kilométeres hatósugarának még a megközelítésétől is. Anyám szerint nem őt kéne zaklatnom a saját életközépi válságom – magyarul: midlife crisis – miatt, ő nem tehet róla, hogy már négy X-et lepedáloztam ebben a mókuskerékben. Hát ki szült engem akkor, amikor, hát ki szült?! Mindenkinek mindenre nulla pont! Brühühü!” /Puzsér Róbert, középkorú kritikus/

„Az igaz, hogy szétreped rajtam a lúding, de amióta az EU jóvoltából már konditerembe is járhatunk és nem csővel etetnek minket, hanem rendes kajával, azóta nem a pocakomnál van a szakadás, hanem vállban. Gá-gá-gá!” /Lúd Lajos, gőgös gúnár/

„Az Emberek Elleni Minisztérium rendelete értelmében tilos többek között a ’szegény’ és a ’nincs’ szavak ragozatlan és ragozott formájú használata. Ennek megfelelően ez az amúgy is vérszegény és kétértelmű mű egyértelműen NEM ENG.!” /Totyak Tivald, főcenzor és legitim lojalista/

„Mindenki csak a mókuskerék forgásán sajnálkozik, de az, hogy én itt tök értelmetlenül csak pergek, pergek és emiatt a kedvesek tovább szenvednek, a kutyát sem érdekli!” /a homokóra/

„Itt Texasban minden évszak csak addig tart, amíg fejbe nem rúgom, oszt’ jöhet a következő! Az agresszív mókusokat pedig már rég kerekesszékbe fejeltem.” /Chuck Norris/

Árva ház

„Árva a háááz, nincs lakójaaa!” – énekelte Matuska Pünkösd a bontással megbízott építésvezető és megnyomta a gombot. A robbanás zaja és az azt követő porfelhő látványa családi hagyományként ugyanolyan örömmel töltötte el, mint apját, Matuska Húsvétot és hírhedt nagyapját, néhai Matuska Szilvesztert.

Matuska Pünkösd harmadik generációs robbanóanyag szakértő volt. Sajnos csak ő folytatta a felmenői mesterségét, mert öccse, Matuska Karácsony érzékeny lelke nem bírta az ódon épületek lerombolásának látványát, úgyhogy inkább vágóhídi böllérként kereste a kenyerét. Matuska Pünkösd egyetlen leányának, Matuska Halloweenkének az üres tökfejébe pedig sehogyan sem lehetett beleverni a robbantások pontos kivitelezéséhez szükséges matematikai, fizikai és kémiai ismereteket. Ja, és külföldiül sem tudott.

Robbantás előtt (Matuska Pünkösd felvétele)

„Volt ház, nincs háááz, felrobbant mááár!” – dallantotta tovább Matuska Pünkösd és a szakmáját szeretők igazi rutinjával köpködte ki a porfelhőből a szájában nyálas sárrá átlényegülő törmeléket. Boldog volt.
A porfelhő elült és Matuska Pünkösd döbbenten nézte a romokat. A törmelékkupac ugyanis folyamatos mozgásban volt. Emberek másztak ki belőle. Kis emberek. Meg egy nagy. Aki ordítva közeledett:
- Mit művelnek maguk szerencsétlenek?! Felrobbantanak egy éneklő gyerekekkel tele épületet?!
Matuska védekezni próbált – De hiszen az épületben néma csönd volt! Ha tele van éneklő gyerekekkel, akkor nincs néma csönd! Mit kerestek maguk ott bent?
- Kóruspróbát tartottunk. Én vagyok a karmester. Dr. Holnaptuska Májusegy zeneprofesszor. Hallott már rólam?
- Hallottakról vagy jót, vagy semmit. – mosolyodott el az építésvezető, hiszen a karmesterről mindenki tudta, hogy botfülű, csak dúsgazdag oligarcha apja, a néhai Holnaptuska Márciustizenöt révén ülhetett be a Zeneakadémia Rektori székébe, amit a munkatársak egy a Zeneakadémiától több utcányira álló épületben helyeztek el. – De még mindig nem értem, hogyhogy nem hallottuk a próba zajait?
- Úgy, hogy ez a Szájzáras Gyermekkórus és éppen legújabb művemet, a Süketnéma Beethoven-t próbáltuk. És bár még a próbák elején tartottunk, de annyira nem azért nem ment rosszul, hogy ránk kellett volna robbantani az épületet!
- Ezek szerint mégsem volt árva a ház, és mégis volt lakója. – dünnyögte Matuska Pünkösd.
- Bizony! És ebből akár még baj is lehetett volna! Például elveszhetett volna az egyetlen példányban létező partitúrám is! – rikoltozott a protekciós zeneprofesszor.
- Sőt, akár mind meg is halhattak volna! És akkor én mehettem volna a börtönbe! Jaj! Tényleg, hogyhogy nem sérültek meg?!
- Annyira lefoglalt minket a próba, hogy eszünkbe sem jutott megsérülni.
- Na, ebből nekem elegem van! Igaza van az öcsémnek! Itt hagyom ezt a robbantósdit és megyek a vágóhídra betanított segédböllérnek! – mondta Matuska Pünkösd és a piros bukósisakját a földhöz vágva döngő léptekkel elhagyta a helyszínt.
- Jól hallom? Vágóhíd?! – sikoltott önfeledtem Dr. Holnaptuska Májusegy – Én egész életemben böllér szerettem volna lenni, csak az a gonosz apám kényszerített arra, hogy a botfülem ellenére világhírű zenész legyek! Elegem van, én is megyek a vágóhídra!
Az immár üres grundon maradt gyerekek egymásra néztek és mosolyogva elindultak, hogy beiratkozzanak a Bárdossy Valentinnap Hastáncos és Böllérképző Intézetbe, ahol sikeresen leérettségiztek és pályájukat a vágóhídon folytatták.
A történet szereplői tehát végül mind böllérek lettek és boldogan éltek, míg a vágóhídi állatok meg nem haltak.
Kedves gyerekek! Mielőtt felrobbantanátok egy árvának látszó házat, mindig győződjetek meg róla, hogy nincs-e benn valaki, akit nem szeretnétek felrobbantani! Na, most pedig irány az ágy! Reggel korán kelünk, mert 8-kor indul az óvodai kirándulás a vágóhídra. Aludjatok jól és álmodjatok baromi szépeket!