2014. október 6., hétfő

Választás sokk

Jaj, egy újabb választás sokk,
S percember had fűt-fát ígér!
Lyukas hassal ez most má’ sok,
Leugrom a Mac-be Bigér’.

Ám a hasba beszélt lyukon
Kiömlik a nagyobb Fanta,
S miként Alaszkát a Yukon,
Úgy átmos e kampány-hanta.

Csapból folyik sok mű hérosz,
Falsul bőgik, mint egy ál jak,
Őnélkülük nekem mér’ rossz!
Röhögjek, vagy emigráljak?


„Emigrálj Frady Endre, emigrálj, én meg majd megkönnyebbülten röhögök! Anyám szerint disszidálnod kéne, de ahhoz állami akadályoztatásra lenne szükség és nem hiszem, hogy van olyan állam a világon, amely Frady Endrét meg akarná akadályozni az elhagyásában.” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Maradj Frady, maradj! Ha mégis mennél, akkor se felejtsd el az email címünket!” /a költő mindhárom olvasója/

„Felháborító, hogy ez a gyomorforgató és bélmosó mű a konkurencia termékmegjelenítését tartalmazza, ráadásul a politikai szál is olyan erős benne, hogy nyilvánvaló a korrupció gyanúja! Ebből per lesz, whopper!” /Dr. Király Barnáné Burger Kinga, a Burger King jogtanácsosa/

„Na, költő úr, a kilyukadt gyomrára való tekintettel, mielőtt idegenbe szakadna, előtte okvetlenül fáradjon be hozzánk egy önfeledt vastagbéltükrözésre! Előtte pedig el ne felejtsen napokig koplalni és intenzíven hasat hajtani! Várjuk!” /Dr. Vastagh Béla, kolosszális kolonoszkópus/

„A családokig nyomuló politika által pszichoszomatikusan bántalmazott költő zsigeri jajkiáltásának és a beteg passzivitásba beleközömbösödött társadalom süket fülének egymásra találása dermesztő alaszkai faggyal vonja be a melegségre, a valami nagy-nagy tűz gyújtására vágyódó emberiség zenitjét és nadírját. A kozmikus éterlíra nem űrt hagy maga után, hanem nyomot, de utóbbit gyorsan eltünteti az elgépiesedett homo sapiens hypós felmosórongya. Igazi legmélyből felszakadó bélkatarzis!” /Vékony Bélia, magyartanár és betanított kürtős kalács készítő/

„Nem én tehetek arról, hogy annyi Fanta elfolyt! A költő úr kérte a menüt nagyobb krumplival és nagyobb üdítővel! És még Smart kártyája sem volt!” /Old MacDonald, ügyfélre rátukmálási menedzser & former farmer íjáíjáóóó/

„Ne hezitáljon, költő úr! Nem vagy-vagy, hanem is-is! Mi emigráltunk is és azóta röhögünk is! Itt Liverpoolban konyhai mosogatóként és utcaseprőként is a többszörösét keressük az otthoni középiskolai énektanári fizetésünknek. Ha angolul is megtanulunk, akkor pedig miénk a milk-kel és honey-val folyó Kánaán! Akkor majd itt is taníthatunk és dalolhatunk! Old MacDonald had a farm, eieiooo!!!” /Partitúra Péter és Partitúra Péterné Kotta Kitti, emigráns ének-zene tanárok/

„Most először sajnálom, hogy mindent tudok, még magyarul olvasni is! Ha Frady Endre Texasba emigrál, egyből átfejelem Alaszkába, hadd csobbanjon a Yukon!” /Chuck Norris/

2014. október 3., péntek

Zöldborsófőzelék gombás-sajtos frittátával

Mind, aki ma szájat tát a
Kisbigben, az a frittáta
Ízvilágát élheti át,
Ki meg nem, az bőghet Iááá!-t.

Ilyen étket csak a szamár
Hagy ebédjéből ki, ha már
Az étlapon fenn szerepel,
S elmegy crying in the Csepel.


„Költő elvtárs! Tudja meg, hogy inkább éhezve és ázva-fázva sírok együtt a kiszipolyozott csepeli munkásokkal, minthogy Budán dőzsöljek és nyugatimádó ételeket lakmározzak a burzsoák asztalánál! Vesszen az imperializmus! Szorgos népünk győzni fog!” /Vörösné Csepeli Csilla, nyugalmazott vas- és acélmunkásnő/

„Iáááá!!! Frittáta?! Böáááá!!! Iáááá!!!” /Lada szamara/

„Miááá?! Úúúú!!! Frittáta!!! Iáááá!!! Úúúúú!!!” /Bálám szamara macskanyelvórán/

„Mmmmm… mennyei manna… nyamm, nyamm!!!” /Frady Endre, jóllakott költőgigász/

„Na, ez se lesz a kedvenc kajám!” /M. János, fanyalgó kolléga/

„Kétszer ettél ilyet, először és utoljára… HÖHÖHÖHÖHÖ!!!” /K. András alias Bozsik Csucsu, zajosan kárörvendő kispesti kolléga/

„Melyiknek nem ízlik a süttöm-főztöm?! Lenyeltetem vele a merőkanalat, oszt’ mehet öklendezni a Mekibe! Ott kétszer ennyiért kap egy ultragagyi McHányás menüt kisebb zsömlével és nagyobb rosszulléttel!” /Mr. Kisbig, kifőzde tulajdonos/

„Micsoda földöntúli táp, telve a szférák ízeivel! És milyen olcsó! No, azonnal kirakom a csillagomat a homlokzatra!” /Sztárné Michelin Csilla, a Michelin Csillag Magyarország Kft ügyvezető igazgatója/

„Örök kérdés, hogy mitől vers a vers? Frady Endre most bemutatta, hogy mi mindentől nem az! Anyám szerint sürgősen el kéne őt vinnem ebédelni a Kisbigbe, de csak olyankor vagyok hajlandó erre, ha a költő már rég eltávozott onnan és ki is szellőztettek utána! Feláll a szőr az arcomon a celebszagtól!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Mitől finom egy étel és mitől nem? Ízlések és pofonok. Kinek a pap, kinek a pappa-rappa pappa-suappa papparam jeee! Mert mit is jelent finomnak lenni? Szükséges-e egyáltalán finomnak lenni? Muszáj-e finomkodni? Lehet-e dönteni? Dőlhet-e a lehetőség? Min dőlhet el? Kin múlhat? Ki kit ismer? Urambátyám összefonódások? Tyű, de finom lett ez a finn omlett! Vagy olasz? És már én is rímben beszélek? Ki tudja? Kérdezni még tudok, válaszolni viszont már nem merek.” /Török Gábor, politikai elemző/

„A költő e versében a kozmopolita világkonyhát kóstolgatja, miközben bele van gyökerezve a lábszagú honi szügyigsár rögvalóságába. Az anglicizmus és az állatvilág rímpárosításával egy új versfaj tenyészik az ugor ugaron, a food-nyálas-szaftos ínyenc zsírlíra. Kedves olvasók, jó étvágyat!” /Rizskoch Rezsőné Cubák Cecília, világirodalmi gasztro-blogger és nyelvtanár/

„A múltkor egy szakács odaégette a frittátámat. Hamvasztásos temetése volt, mert nem tudták koporsóképesre összeragasztani. Egyet rúgtam, kettő lett belőle.” /Chuck Norris/

2014. október 2., csütörtök

BUDAPESTI VÁLASZTÉK

MINDEN A ZÖLDFELÜLETEN MÚLIK.

MILYEN BUDAPESTET SZERETNÉTEK?

BOKROST, VAGY TARLÓST?





EZ A KÉRDÉS, VÁLASSZATOK!

ui.: AHOGY A KÖLTŐ MONDJA:

"Elcsitult a zajos lista,
S nem maradt más: Lajos, Pista..."

;-)

2014. szeptember 30., kedd

Tegnap

Elmúlt, ami tegnap történt,
Nincs már a tanuló körtén „T”,
Mára úgy vezet, mint Vettel
(Ki Vettelnét még nem vett el),
S oly gyorsan megy egy-egy kört, én
Sem teszek túl eme körtén.

Van a Tegnapról egy ének,
Ezt nevezzük Yesterday-nek,
Nem pediglen Tomorrow-nak,
Ha holnapok meg is rónak
Érte s dorgál érett körte:
Ne bomolj, te főökör, te!

Ma-nap holnap tegnappá lesz,
Körtéből meg házipálesz,
Feledésbe sok róka száll,
Vak végzet vidáman kaszál,
S bősz időnek reng a poha…
Tegnap nem jön vissza soha.


„Hát, ide tényleg nem! Ez rettenetes! Itt mindenki bekörtepálinkázott?!” /Tegnap/

„Tényleg, Sebastian, miért nem vettél még el?!” /Hanna Prater, Sebastian Vettel barátnője/

„Elvettelek, nem emlékszel?! Csak olyan nagy titokban kellett csinálnom, hogy a sajtó meg ne neszelje! Ezek szerint te sem vetted észre?!” /Sebastian Vettel, négyszeres Forma 1-es világbajnok pilóta/

„Tomorrow, all my sportcars seem so very slow, now it looks as though they never go, I don’t believe in tomorrow… Jé, így jobban tetszik! Lehet, hogy át is írom!” /Sir Paul McCartney, ex-Beatle/

„Paul, te kretén vagy! Megártott a körtepálesz?!” /néhai John Lennon, ex-Beatle/

„Millió, millió, millió róka száll, répaszín takaró tavaszi út porán…” /Alla Pugacsova, szovjet énekesnő egy túl bő körtekerti lakoma után/

„Az idő múlásának delirium tremens állapotban történő megélése olyan pszichedelikus művet hozott létre, mely az áttetszően csillámló körtepálinka illatával bódítja a világirodalom Forma 1 és Beatles rajongóit, amennyiben e két tábor közös részhalmaza a Yesterday kipufogóra hangszerelt dallamára nem indult még el a vég mámorosan rögös útján. Szuperlatívusz partitivusz!” /Tegnaphi Elalélia, okleveles lélekcizellátor és illegális körtepálinkafőzőnő/

„Na, ilyet se hánytam még! – mondta a költő, majd versnek álcázva közzétette. Más magyarázatot nem tudok elképzelni ennek az alpári förmedvénynek a keletkezésére. Anyám szerint túlreagálom a dolgot, amikor láncfűrésszel a kezemben indulok megkeresni Frady Endrét, DE Ő NEM ÉRZI EZT A KÍNT!!! VÉRT AKAROK, VÉÉÉÉRT!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Háromszázzal cefremámorosan bevett kanyar jót tesz az adrenalin szintemnek. Ilyenkor akár negyven fölé is fölmegy a pulzusom.” /Kimi ’Iceman’ Reikkönen, egyszeres Forma 1-es világbajnok pilóta/

„Egyszer volt egy esetem egy hordó texasi körtepálinkával, de alaposan megártottam neki.” /Chuck Norris/

2014. szeptember 26., péntek

Holnap

- Holnap lesz a holnapután tegnapja,
S ami neki akkorra jár, megkapja.
Ez a predesztináció tétele,
Nézzük csak, hogy ez ellen te vétel-e
Azzal, hogy azt hiszed, befolyásolod
Király jobbvégzeted, vagy a gáz sorod?

Holnapot okvetlen tekintsd példának,
Carpe diemezik, azaz él mának,
S miként lámaanyó lesz a lámanő,
Holnap, mire beköszönt, már máma ő,
Ám kivár, mert fő erénye türelem.
- Tudom jól és éppen ezért rühellem!

Holnapnál bár nem kétséges a „mikor”,
S az, hogy eljön, biztos, mint a mami kor,
De idegen nekem, olyan lassúkás,
Mint fakírnak az, ki hordóhasú: más!
- Beszólsz nekem, fakírnak, te lótetű?!
Kinyírjalak, mint Luftballon Show-t e tű?!

- Holnapfffff…

* * * * * * *

„Későn szóltál, lótetű, mer’ már máma ő!” /Szögágy Szilárd, fakír és kefirügynök/

„Jaj, én csak egy Holnap c. verset akartam írni egy irodalmi honlap azonos nevű pályázatára! Fakír úr, ki ne szúrjon velem! Auuu!!! Pffff…” /Frady Endre, költőgigássssssssz…/

„Pfff-phhh… pfff-phhh… költőcske, gúnyolódsz a lélegeztető gépemen?! Pfff-phhh… pfff-phhh… ezért most feltörlöm veled az Erő sötét oldalát… pfff-phhh… meg még holnap is, ha addigra nem csillog úgy, mint a sisakom rostélya… pfff-phhh…” /Darth Vader, sötét nagyúr/

„Nem várok holnapig, holnapig, hanem tölcsért csinálok a kezemből s vidáman kiáltom, hogy nem vagyok én apáca!” /Zalatnay Sarolta/

„A Villa Negra nem apácazárda, a Villa Negra nem fényes lokál, vagány legény, ha szépszerén bezörget itt, e csendes házban oltalmat talál.” /Páger Antal/

„Még hogy csendes ház?! Mitől lenne csendes, amikor maguk úgy kornyikálnak, mintha pénzt kapnának érte?! Holnapig hüccs ki innen az egész zenés-táncos bagázs! Az a csúnyán hörgő fekete bádogember meg azonnal menjen el a háziorvosához, nehogy megfertőzze itt nekem a tömböt!” /özv. Ölyv Ödönné, tömbházfelügyelő/

„Mi ez az idehányt förmedvény, ez a széttrancsírozott rettenet?! Az ökölbe szorult gyomromban kinyílik tőle a bicska és nyáladzó alienként sikoltozva menekül keresztül a hasfalamon! Ha anyám ilyen verset írna, úgy lepontoznám, hogy egyből kitagadna a családból és kereshetnék magamnak új vezetéknevet! Azt hiszem, a Károlyt választanám.” /Puzsér Róbert, kritikus és potenciális Károly Róbert a király)

„Még egy ilyen vers és a költőt a téridővel együtt belefejelem egy fekete lyukba!” /Chuck Norris/

2014. szeptember 23., kedd

face the book

(előadási meghívóvers)

Akit elural a facebook,
Abban gyakran józan ész buk,
S tompák agyi pengeélek;
Test is satnyul, meg a lélek.

Lájk-fedezékből a magány
Néha sóhajt: Mi ez a gány?!
S cybertérben mélyre ásod
Széjjeltárgyiasulásod.

Face the Book (azaz The Bible),
S benned lévő belső bájb’l
Egyre több rész előfigyel,
Nem szúrván a léted így el.

Lurdy földszinten van presszó,
Ám fenti’kről elsőn lesz szó,
Hol öltönyt senki sem visel.
Ne csak lájkolj, gyere is el!

Cím: Bp. IX. ker., Lurdy Ház I. em. (Konferenciaközpont)
Időpont: 2014. október 05. (vasárnap) 10:30
https://www.facebook.com/krisztusegyhaza

„Kőttő úr, ha ennyit írkállik kűfőddiül, akkó annyit se értek meg belűlle, mint bornyú a harangöntéshő! Ja, és kijaz a Lurdáj, he?!” /Csományi Pista bá’, nyugdíjas téeszelnök/

„Donnerwetter! Hát nem ellopni meine név?! Lenni das plágium! Lenni grósz per! Schöne ungarische Wirtschaft!” /Fritz von Facebook, nyugalmazott Stasi ügynök és a Vissza Az NDK-t Párt főtitkára/

„Nyugalom Fritz gyermekem, nyugalom! Dühöngeni emberi dolog, de állati veszélyes. Inkább gyere el velem erre az érdekesnek ígérkező előadásra! Nyugdíjasként mindketten ráérünk.” /Joseph Ratzinger, bíboros/

„Ha Frady Endrének egyszer kötete jelenne meg, akkor használati utasításba kellene adni, hogy az olvasó közelében semmi olyan tárgy nem lehet, amivel kárt tehet magában! Ennélfogva a könyvnek is felfújható gumiborítással és hirtelen mozdulatra málló papíroldalakkal kellene elkészülnie. Anyám szerint egyébként erre az előadásra mindnyájunknak el kell menni, de én ilyesmire csak Kossuth Lajos még egyszeri üzenete esetén vagyok hajlandó, ám ő momentán még mindig halott, úgyhogy ha nem lennék ott időben, kezdjék el nyugodtan nélkülem!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nem lájkolom és nem is megyek! Fulladjon meg Frady Endre lehetőleg máma még!” /Mibolcska Szahály, spamblogger troll/

„Lájkolom és megyek!” /Örömpörkölt Ödön, zöldsas idomár és facebook user/

„A kommunikációs tréningemet, úgy gondolom, nem fizeti már az MLSZ, az állásom szerintem közös megegyezéssel tolódik, úgyhogy szerintem ráérek, asszem. Ha odamegyek, egy az egyben lájkol majd engem valaki, vagy ez is eltolódik?” /Pintér Attila, ex-szövetségi kapitány/

„Once upon a time there was a ’Face The Chuck’ lecture. Everyone died.” /Chuck Norris/

2014. szeptember 22., hétfő

Kancsal balbekk

Böhöm balbekk olyan kancsal,
Ellene tán nem is kén’ csel.
Híg a szemgolyója löttye,
S lasztit szinte nem is látja.

Hozzám jól tapad a labda,
S fürgén visz pár izmos láb, de
Mégis elhasalok, mert ő
Éles stoplit belém márt, ó!

Felvág, akár talpat a sás,
Bizony nem mű ez az esés,
S mint somfáról nyáron a som,
Oly nagy lendülettel esem.

Hogy lehet, hogy vakon kvázi
 Eltört?! - ez a hónap kvíze.
Megoldás: az ősi bekk vér.
S rám új protkó-faláb, bükk vár.

„ Miva'?! Beszóttá' gyökér?! Há' letalpallak, mint mobildaru az éticsigát! Törlek ketté, hogy lássam mindkét feledet,  pacibogár!” /Srég II., kancsal balbekk/

„Sportolunk, költő úr, sportolgatunk? A szúette falábat meg SZTK közpénzen cseréltetjük vadiúj kanadai bükkre? Aztán szerepel-e ez a vagyongyarapodás az egyszerűsített adóbevallás 563. sorának „b” rubrikájában? Na, fáradjon csak be mielőbb a hivatalomba!” /Dr. Harács Hubáné, a Nemzeti Adó- és Sóhivatal főosztályvezetője, Srég II. Lajos keresztanyja/

„ Ez az Lalikám, ezt várja a szakvezetés! Oda kell tenni magad!  Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! Ja, hogy már letört a lába? Hát, a futball az nem pingpong! Annak a szimuláns síró-picsogó műesőnek meg mutasson már föl egy sárgát, bíró spori, különben nem lesz bekészítve friss pacal a meccs végén az öltözőbe!” /Baltai 'Faék' Gyula, hentes és mesteredző/

„A játék hevében gyakran előfordul, hogy a keménykötésű védők és a madárcsontú csatárok párharcában utóbbiak húzzák a belüket... ööö... illetve a rövidebbet. A vadonatúj hatvanezres stadion mind a száztizenkét fizető nézője jól láthatta, hogy a játékvezető helyesen járt el, amikor előbb továbbot intett, majd a letört lábával felé fenyegetően hadonászó jobbszélsőt kiállította. Több tiszteletet a magyar bíróknak!” /Dr. Harács Huba, jogtanácsos és a játékvezetői testület főellenőre, Srég II. Lajos keresztapja/

„Ha én ilyen kancsal rímeket tudnék írni, hát esküszöm, hogy tőből rágnám le mindkét karom! Anyám szerint valami szemkivájás is szerepel a szakirodalomban, de hát ő ezt honnan is tudhatná, amikor a wikipédiához is ruhacsipesszel szeretne kapcsolódni. A költő fafejét viszont nehogy rézprotézissel helyettesítsék, mert Frady Endre rézfejjel határozottan tartósabb! Nem lenne időnk túlélni!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A szemhibás balbekket egészséges szemmel lenéző jobbszélső szemérmetlen szemtelenkedése közállapotunk szemetjének morfológia apoteózisa! Jogegyenlőség! Akadálymentesítés! Szabad optikusválasztás! Free Füvészkertlátogatás! Hálapénz! Ez a sarc lesz a végső! Hééé, engedjenek el!!!” /Frídom Dominik, a Szemmelversz Orvostudományi Egyetem liberálbolsevik főkertésze/

„Kiskoromban én is kancsal voltam, de a harmadik feszítővassal beállítottam a szemgolyóimat. Az első kettő szilánkosan eltört.” /Chuck Norris/