Szerelem

Szeretem a kisangyalom!

Szívemben benn van egy halom

Érzelemgóc kötegelve.

Szerelemnek ez az elve.

Lelkem ebbe úgy beszédül,

Mintha szájam szamojédül

Plankton népdalt intonálna,

S tarkón tuszkolna egy bálna.

Szerelmesen kóválygok itt,

S szétesnék, de jó Epokitt

Módján fog Ő, el nem ereszt,

S erősít, mint andráskereszt.

   refr.:

   A szerelem fényes verem,

   Belé esni magam töröm!

   Itten romantika terem,

   Tőrő-töttő-töröm-töröm!

Nem ér nagy baj, se kis bajka,

Hogyha csókol édes ajka,

S ha volna kívánságlistán,

Ölnék érte poént is tán.

Szül nekem sok szép kis kölköt,

S holt viccért bár hóhér fölköt,

S fúlva lengek kötél végén,

Rég voltam ily boldog, rég én!

   refr.:

   A szerelem fényes verem,

   Belé esni magam töröm!

   Itten romantika terem,

   Tőrő-töttő-töröm-töröm!

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/7-cfR-Moils

„Unalmas a házasság? Jön a szerelem? Van ilyen...” /M. András, a költő legállandóbb és legcinikusabb kommentelője/

„M. András, veszprémi lakos, hirtelen megfontolású cinikális bűnelkövetőt a Magyar Házassági Szakszervezet (MHSZ) nevében ezennel azonnali esküvőre kötelezzük. Feleségtulajdonsági igénybejelentő lapját három felokmánybélyegzett példányban kitöltve még a mai napon adja le az Ásó-Kapa-Nagyharang Egyesület sürgősségi ügyosztályán! Fellebbezésnek helye nincs!” /Dr. Erőizom Edömér, életfogytiglani párszervezési főelőadó/

„eM úr, az ön cinizmusa

Jóval nagyobb, mint az USA

Elnökének csúcs-egója!

Rúgja meg egy izom-gólya!”

/Dr. Szotymándi Szotyola, anyakönyvvezető és válópermentesítő ügyvéd/

„Ez a vers olyan, mintha a szerelmi líra és egy enyhén szavatosságát vesztett kabaréjelenet véletlenül ugyanabba a turmixgépbe esett volna. A „szamojédül plankton népdalt intonáló” száj, a tarkón tuszkoló bálna és az Epokittal megerősített érzelmi állapot olyan képtársításokat szül, amelyek a józan ész számára már csak távoli rokonok. Frady azonban nem is a mély lélektani hitelességre hajt: itt a szerelem egy örömteli nyelvi bolondéria, ahol a rímek és a képtelen ötletek vidáman kergetőznek egymással. A vers egyszerre bugyuta, groteszk és kedves, mintha egy szerelmes ember lázas álmait hallanánk felolvasni egy vidám pszichiátriai osztály irodalmi szakkörén. A verze utolsó sora olyan őszinte boldogságot sugároz, hogy az ember már-már megbocsátja a plankton népdalt is.A refrén pedig olyan fülbemászóan bugyuta, hogy az ember önkéntelenül is dúdolni kezdi – és ez talán nagyobb dicséret, mint amilyennek elsőre hangzik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Nahát, Költő úr! Szerző, cím, versszakok, szótagszám, rímek, téma. fej, tor, potroh?! Ez egészen versszerű lett... mármint olyan hagyományos, klasszikus, maradi, ortodox, régivágású, fontolva haladó. Na jó, nem a szavak... vagy a mondatok... vagy a szöveg, de valahogy mégis! Hát, szívesen megnézném, milyen inspirált művek születnek majd, amikor jövőre a mázlista emelt szintű érettségizők megkapják a feladatot, hogy rajzoljanak hozzá valami szépet.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Az én szintem emelt-e

Akkor is, ha nem ELTE

Rajzszakára megyek én?!

Mindegy, hordóm egye kén,

S marjon sav a boromba’,

S legyen a lét goromba,

S ha kreálok szépet is,

Se t’om, eF úr, mé’ Petis!”

/ifj. Irsai Olivér, jövőre emelt szintű érettségiző borászcsemete/

„Ez a vers a giccsbe csomagolt szerelemparódia, ahol a lírai én érzelmi hőgutáját Frady Endre a saját fradyendi túlzáskultusz jegyében turbózza fel. A szöveg úgy működik, mint egy romantikus gőzmozdony, amelyet valaki véletlenül szamojéd népdal ritmusára indított el, miközben hátulról egy bálna taszigálja. A metaforák nem egyszerűen elszállnak: orbitális pályára állnak, majd visszazuhannak a refrén „tőrő‑töttő” kráterébe. A szerelmi eksztázis itt nem rózsaszín, hanem Epokitt-szürke, és olyan erővel ragaszt, mint egy andráskereszt, amelyet valaki romantikus célokra félreértett. A zárlatban a boldogság és a kivégzőhumor olyan természetességgel fonódik össze, mintha Frady szerint a szerelem végső bizonyítéka az lenne, hogy az ember jókedvűen lengedezik a kötél végén. Ez a groteszk optimizmus a költő védjegye: a halál is csak egy újabb poén, amit szül a szerelem.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Elromlik a szerelem?!

Villáskulccsal szerelem,

S hajtva Kiskancsó közön,

Tartályból dől csóközön.”

/Svájcibicska Maximilián, romantikus rotorokat rozsdamentesítő rétegrezonátor/

„Frady Endre Szerelem című verse olyan, mintha Petőfi Sándor népies romantikáját beoltották volna egy adag abszurd humorral és egy esztergályosműhely szókincsével. A mű zsenialitása abban rejlik, hogy a legcsöpögősebb irodalmi klisét (a mindent elsöprő szerelmet) teljesen kiforgatja a sarkaiból. Nála az érzelmek nem lágyan hullámzanak, hanem „kötegelve” állnak, a lírai hős pedig nem a csillagos eget bámulja, hanem a „szamojéd plankton-népdaloknál” és a tarkón legyintő bálnáknál keres metaforát. Az, hogy a kedvest az Epokitt ragasztóhoz és a tetőszerkezeteket merevítő andráskereszthez hasonlítja, egyszerre végtelenül prózai és mégis imádnivalóan stabil jövőképet fest. A refrén „Tőrő-töttő-töröm-töröm” ritmusa igazi fülbemászó, lakodalmas-punkos lüktetést ad az egésznek. A szerző maga is beismeri, hogy a jó poénért (vagy a rosszért) a bitófát is kockáztatná – és ez a fajta önironikus fekete humor teszi igazán frissé a zárást. Ez a vers nem a finom lelkek könnyeit akarja kicsikarni, hanem a rekeszizmokat utaztatja meg. Frady bebizonyítja, hogy a szerelem nemcsak vak, de imádnivalóan lükének is kell lennie ahhoz, hogy túléljük.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Én is írtam egy ószövetségi könyvet a szerelemről, így nem vagyok teljesen járatlan a témában, de úgy tűnik, hogy sok minden megváltozott az elmúlt háromezer évben. Egyedül az emberi hülyeség állandó, csak az a különbség, hogy az én időmben az elmebetegeket még nem engedték verseket írni.” /Bölcs Salamon, az Énekek Éneke ihletett szerzője/

„Szerelmet vallok most neki,

S igent mond bár a Manci, ám

Ráz magamból be, ki, be, ki

Kognitív disszonanciám…”

/Gajdics Ottó, lepellerántó megmondóember/

„Hej, ha nekem valaki ilyen szép szerelmes verset írna, rögvest úgy megcsókolnám, hogy egyből békávé ellenőrré változna és belefőzném a mákonyitalomba!” /a Vasorrú Bába alias Manci/

„Mi ez a poéngyilkos ízlésficam, ez az érzelemgyalázó lírafekália?! Ki ez a sehonnai bitangrút szibarita vázállat, ez az invazív igric, akitől és irodalmilag irritált idegroncs leszek?! Ez a deprimált pudingarc olyan képlékenyen kezeli a magyar nyelvtant és irodalmat, annyira vérlázítóan lazán áll a tudományos romantikához, hogy értelmét és érzelmét is andráskereszttel kell merevíteni, hogy szét ne essen, mint Koppány vezér egy négy negyedes rockoperában! Illetve, miért is ne essen szét?! Ide veled, régi kardom, hadd hányjak az élére! Ne lássam AI-generált anyámat békemeneten Micimackó jelmezben szürke csacsifarokkal legyeket hajkurászni, ha talpra magyarkodásom közepette nem lépek rá vasalt talpú focicsukával a vízfejének túlsúlya miatt a bitóról leszakadt Frady Endre járdára kilógó nyelvére! Stopliheggyel állva a nyelvében él a nemzet!” /Puzsér Róbert, kritikus/