Lenini út

Padkán nézek le: Nini!

Keskeny út e lenini!

Felkaptat, mint sólet ár,

S izzad rajt’ sok proletár.

Verejtéktől mar a só,

Ох, это не хорошо!

Nyűtt lábakon már térdek

Remegnek; ez pártérdek?

Munka hada dübörög,

Bősz burzsoá düh dörög,

Dagadt tőkés bő kölke

Hull – üti vas ökölke!

Úttörők, csak zúzzátok

Cár derekát s csúz átok

Trónjáról őt leveri,

S ömlik szemkönny leve, rí!

Állam épül, jóléti,

Föl-föl, hurrá, ollé, ti

Bolsevikok menjetek

Építeni Mennyetek!

Jólétet e dal kohol,

Hinni ezt, kell alkohol;

Sok vodka és pálinka,

S ettől dől le Sztálinka.

„A lenini úton tanácstalanul toporgó értelmiség előtt tulajdonképpen nem is egy, hanem két út állt: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Talán pont a vodka miatt látszott kettőnek.” /Dr. Inka Pál, pálinka desztillációs vegyészmérnök/

„Miért lett volna tanácstalan az értelmiség, amikor minden településen és munkahelyen volt tanács, azaz szovjet?! Ki nem állhatom ezt az entellektüel nyavalygást! Pép testben pép lélek! Bőven rájuk fért egy testet-lelket edző lépéskényszermunkatábortűzparancsuralmi rendszer!” /Izom Igor, ideológiai idegpályaválasztási igazgatásrendész/

„Ez a vers akár abban a korszakban is népszerű lett volna. Ja, hogy a Gulág tagság körében? Voltak ott ilyen dolgok, az tény. De az átlagembernek könnyebb és kiszámíthatóbb volt az élete, mint most. Voltak nyilván hátrányai is, de a mostani rendszert lecserélném rá.” /M. András, a költő legállandóbb és legnosztalgikusabb kommentelője/

„Kiszámítható és könnyű…

Számos szemben nyögött könny: Űűű!

(Rímként kőlégyfi, a kőnyű).

eM úr, ki nem értett egyet,

Az még kívánhatott egyet,

Egy utolsót hóhér előtt,

Ki azután, bumm, belelőtt.

Könnyű, számítható halált

Lelt, kit golyó fejen talált.

Mostani rendszernek elő-

-nye, hogy nincs hóhér, ki lelő.”

/Dr. Durrdefekt Dezső, a Szegény Oroszokat Vigasztaló Jólszolgálati Elkötelezettségű Testület (SZOVJET) főtanácsosa/

„Már csak a Putyin-Raszputyin rímpár hiányzik, hol a vektort Viktor adja. De jól jön itt a turbán-Orbán rímpár is, "daragíje taváris"! ... Elnézést kérünk, Dr. Háztól megvontuk a szót!” /TEKnős Sztella, acélöves nyelv-, fej-, végtag- és hajcsavaró/

„Jó ügynök volt derék Doktor Házunk,

Kár érte, nélküle ázunk-fázunk.

Lerombolta szegényt a snassz Putyin,

Aki olyan gáz, mint volt Raszputyin.

Cárszultánon jól áll eme turbán,

Mígnem borral leissza Petur bán.

Kremlünk ezen hepaj óta vár is,

Víg tort ül bent nagyon jó továris.”

/Borjú Berija, a Kapitalistákat Gumibotozó Bizottmány (KGB) rímtechnológiai pártbizalmija/

„Nem csoda, ha Dr. Háztól megvonták a szót, hiszen még a jelzőt sem tudja egyeztetni a főnévvel! Tavaris egyes szám, a daragíje viszont többes! Helyesen daragój tavaris lenne! Na, igyi szudá! V Szibíri ócseny hóladna! Hahaha!” /Dr. Cirill Celesztinné Metód Mamuska, Lenin-renddel kitüntetett nyelvtankomcsi/

„Költő elvtárs, mi elkötelezetten ateista bolsevikként nem túlvilági mennyországot építünk, hanem proletárdiktatúra vezette kommunizmust! Mindenki képességei szerint dolgozik a munkatáborban és szükségletei szerint részesedik az ideológiai továbbképzésből! Szovjethatalom + Villamosítás = Kommunizmus. Arccal a villamosszék felé! Éljen a Párt!” /Szergej Tarakanov Dunakavics, élmunkástanácselnök/

„A fenti egyenlőség átrendezésével megkapjuk a Kommunizmus - Szovjethatalom = Villamosítás egyenlőséget, azaz, ha munkástanácstalanítjuk a kommunáinkat, akkor lesz végre villanyunk is! Diktatúra mentes közegben szabadabban mozognak az elektronok is. Ahogy a sztahanovista villanyszerelőből lett nagy proletárköltő, Amperszag Ajtony írta:

          Fagyban ember áz’ is, fáz’ is,

          Ám hőhidat ráz a fázis!

          Ha nincs szovjet, de van áram,

          Átmelegszik tág légváram!

Sajnos a vers megjelenése óta Amperszag Ajtony és a verse is nyomtalanul eltűnt. Emlékét megőriznénk, de nem merjük.” /Watt Winnetou, indián származású wigwamproli/

„Frady Endre, a kriptokommunizmus költője idült idealizmussal fogja meg a megfoghatatlant és ragadja torkon a torkon ragadhatatlant. A konfrontatív katarzisteremtés szürreális szimbólumok közül kiakolbólított kisdobosa és úttörője kortárs kátyúkat tör a lenini út hossztengelyében, de nem engedi kijegecesedni a cseppfolyós öntudat bő lére eresztett doktrínáit. A tézis, antitézis, szintézis szentháromság jó magaviseletű harmadolásával szabaduló szobatiszta művész valódi vészt zúdít a begyepesedett osztálytársadalom szőrrelbélelt hónaljára. A vers mindennél jobban leleplezi az alkohol öl, butít és gyomorba öntve földönt alapigazságtartalmát. Birodalmak jönnek, birodalmak mennek, de Bíró Dalma gyilkos málenkíj robotokat megállító borotvaélen táncoló ügybuzgalma is csak csepp abban a tengerben, melyből fölfakad Frady Endre özönvize. Utána!” /Destruktív Dusánné Buggyant Balalajka, a Gigantikus Utópiákat Lázálmodó Átabota Galéria (GULÁG) szellemi szószátyárja/

„Munkásököl, vasököl

Bilincsel, ha megszököl!”

/rovásírásos fafirka a Gulág egyik latrinájánál/

„Mi ez az álkritikusan álnosztalgikus álság, ez a bélkritikusan bélnosztalgikus bélség?! Ki ez a célkritikusan célnosztalgikus céleb, aki csehül csaholva oda harap, ahová a kolbászt dobja a Nagy Testvér szőrös keze?! Miért kell a babkonzerv egekbe szökő árának megállapításához egy irodalomgyalázó sólet ár sziklatúra?! Frady Endre versei csak arra alkalmasak, hogy a szovjet börtönök celláiban a kübli fölötti falrészre levakarhatatlanul felragasztva kínozzák vele a rendszer ellenségeit! Napi egy kötelező hangos felolvasás után a szerencsétlen rab pár héten belül rádöbben, hogy diadalt aratva önmaga fölött szereti a Nagy Testvért! Követelem Frady Endre lelövésénél a rugalmasan visszapattintó tűzfal használatát, hogy a költő igenis beleléphessen kétszer ugyanabba a golyóba!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Amikor eljött az ideje, a világűrbe tigrisbukfencelve lendülettel ráugrottam a Szovjetunió egyik szélére és abban a pillanatban megdőlt a rendszer. A vodka nem felborította, csak meghánytatta a béketábort.” /Chuck Norris/

Reggeli véradás

Nem járt érte emlékérem,

Mégis toltam reggel vérem.

Táputalványt persze adtak,

S jött egy kicsiny csoki attak.

Ingyen volt a parkolójegy,

Nem kértek okosba’ - Tolj egy

Ezrest és én félrenézek! -

Piros cetlis rút pirézek.

Kapott vizem vala mentes,

Szúró néni sem volt hentes,

Vénámba nem görbült be tű,

Ajkamról sem szállt Á! betű.

Kinek karja kellőn eres,

Nem pusztul el félliteres

Vérhiánytól, csak ha stöpszli.

Mért, hogy megvetően köpsz, Lee?!

Bruce Lee szól: Ki ötven kiló

Alatt van, mint sztálini ló,

Eddzen, egyen, eddzen, egyen

Minél többet! (minél egy n)

Nézzétek el nekem versem,

Ne legyen ebből egy per sem!

Megbocsájt tán Tánya, Ványa,

Hisz’ ok: agyam vérhiánya.

„Ne aggódjon költő táváris, nem lesz per! Lesz helyette szicsász véletlen kiesés toronyház legfelső emeletéről! Utána tuti, hogy totálisan vérhiányos lesz az agya! Az elmebaja egyébként nem jelent enyhítő körülményt, amikor Sztálin generalisszimuszt a szájára veszi! Az ő idejében még létezett a Nagy-Szovjetunió, aminek a partjait három vértenger mosta! Putyin cár most visszaszerzi! Mindent vissza! Na, ugrás! Davaj-davaj!” /Tánya és Ványa/

„Ha nincs a fasiszták által ránk kényszerített Nagy Honvédő Háború, akkor a lenini úton haladva már az ötvenes években megelőztük volna a burzsoá nyugatot és akkor nem lettek volna ötven kiló alatti lovaink! Mondjuk így sem voltak, mert a nép megette őket! A kommunista gyomor mindent meg tud emészteni, csak az imperialisták és a reakciósok hazugságait nem! A kommunizmus győzni fog, még ha sok vért is kell adni érte! Sebaj, vállalom a véráldozatot!” /Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (1878-1953), alias Sztálin generalisszimusz/

„Belegondoltatok, hogy kinek, illetve mire adja Költőnk a vérét? Miért nem adott többet, vagy akinek adta, mi lesz abból? Belegondolni is rossz, ugye, Godot? Várjunk még egy Godot?” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas elme-rengő/

„Megszúrván költői vénát,

Költővér másokba mén át,

Akik míg Godot-ra várnak,

Bedolgoznak a Versgyárnak.

Ház úr, önben reng az elme,

Mint Newtonra hulló alma!”

/Nyúton Nyihámor, versgyári nyakonöntőmunkáskáder és Godot-díjas sztahanovista/

„Te jó ég, majd’ ötven évvel a halálom után még mindig képes vagyok ötven kiló alatti lovakat edzeni és véradásra felhizlalni?! Élek a gyanúperrel, hogy nem is én voltam, csak valaki kiadta magát nekem! Segítség, megvetően köpködnek a stöpszlikre az imitátoraim!” /Bruce Lee (1940-1973), minden idők egyik legjobb Brúszli imitátora/

„Нихаха! Нихахаaaaaaaa…” /sztálini ló/

„Köszönjük, költő úr, hogy még a vére folyatása közben is van gondja a magyar nyelv ápolására és tudatja a tömegekkel, hogy minél inkább egy n, annál inkább kettő!” /Dr. Grammatika Gerzson, nyelvész és helyesíró/

„Kikérjük magunknak, hogy parkolási visszaélésekkel gyanúsítgassanak a nemzeti hovatartozásunk miatt! Mi csak azt büntetjük, akit érünk! Mármint tetten!” /piréz parkolási piranhák/

„Pirézek és strigák márpedig nincsenek! A piréz strigáknak még utána olvasok!” /Könyves Kálmán (1074-1116), magyar király és felvilágosult sötét középkorabeli coolman/

„Előírásszerűen megszúrtam a költő páciens úr bal karjának vénáját, majd 4,5 deciliter anyag kipumpálását követően kihúztam a tűt és leállítottam a vérfolyamot. Nem kellett volna?” /Böködő Bökényné Szurkapiszka Sziréna, vérvevő nővér/

„A költő úr rendszeres véradásra hívása a mi feladatunk, ezért vállaljuk a felelősséget. Az, hogy minderről verset ír, az őt szabadon garázdálkodni hagyó társadalom bűne.” /Dr. Hemoglobin Heuréka, az Országos Vérellátó Szolgálat donor disztribútora/

„Galénosz Béla:

Véreposz

In medias res

Egy véradás kis semmiség,

Attól nem szakad le az ég.

Ejnye, kérem, ejnye, kérem!

Szóba se jön emlékérem.

Retardáció

Ami verset érdemel ki:

Ha fojtástól nem tud nyelni,

Ha mindkét ballábát levágják,

Tarhonyával tömik száját,

Gipszbe rakják a nyúltagyát,

Eloltják sírján a gyertyát.

Peroráció

Ráadásul, ráadásul,

Amitől mindenki elfásul:

Eltiltják a borivástól,

Kicsit sok ez, orvoslásból!”

/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és legógörögebb kommentelője/

„Nyuggerapó vérszomorú,

Mert sírban nincs vörösborzás,

Has már nem hordódomború,

S tarhonyát lábatlan borz ás.

                  &

Görög e mű, mint a dinnye,

Galénoszi vérgőz, hinnye!”

/Leonidász Lajos, ógörög égguru és pszichoszomatikus szemantika szintetizátor/

„Mi ez az öntömjénező önfény, ez a Tesco gazdaságos ego szidol?! Mi ez az irodalmi vérzivatar?! Már a vércsapból is Frady Endre folyik?! Vérszagra gyűlhetne már az éji vad, hogy valamelyik agyaras öklendezve felöklelné ezt az idült agylágyulással szalajtott vérgőzgépet! Miért képes a véradók 99,999%-a verselés nélkül vért adni és miért nem képes a maradék 0,001% befogni a tehetségtelen, dögkút szagú száját?! Anyám, nem tudnál beszélni valakivel odafent, aki célzott villámot tudna küldeni Frady Endre klaviatúrájába abban a pillanatban, amikor hozzáér?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Szívesen adnék vért, de a tudomány mai állása szerint még a lézervezérelt, atomtöltetű, gyémánthegyű ütvefúró sem képes átlyukasztani a vénámat.” /Chuck Norris/

Emlékvihar

A csak a kiváltságosoknak fenntartott luxuskórház különszobájában fekvő férfi lassan ébredezni kezdett. Az ablakban összehúzott vörös függönynek köszönhetően a helyiség diszkrét félhomályba borult. A beteg zúgó fejjel próbált magához térni. Hol vagyok? Mi történt velem? Milyen nap van ma? Mióta fekszem itt? Kérdések törtek elő, de görcsösen ökölbe szorított aggyal sem tudott válaszolni a kérdésekre. Fel akart ülni, de a hirtelen erőfeszítéstől leizzadva visszahanyatlott a vörös párnájára. Ekkor vette észre, hogy minden vörös: a falak, a plafon, a bútorok, az ágynemű, a pizsamája, de még az ágy melletti asztalon álló vörös vázába állított rózsacsokor is. Összeborzadva behunyta a szemét…

Amikor ki tudja, mennyi idővel később újra magához tért, egy erősen kipirosítózott kalácsképű hölgy hajolt fölé rettenetes kölni bűzt árasztva magából.

- Hát felébredtél végre drágaságom?! – sikoltotta oroszul és hatalmas csókot nyomott a férfi ajkára.

- Ki ez?! – gondolta rémülten a férfi és megrázta a fejét.

- Nem ismersz meg, Joszif?! Nem is mersz megkérdezni, hogy ki vagyok?! – bőgte el magát a tenyeres-talpas asszonyság.

- Hát nem… - merengett magában a férfi – De honnan tudok én oroszul? Ki ez a síró nő? És ki vagyok én?!

- Ki vagyok én?! – ismételte meg ezúttal már nem csak fejben, hanem élőszóban. Ráadásul oroszul. A Krasznaja Moszkva felhőbe burkolt hölgy zokogva átölelte rögvest eláztatva pizsamájának vörös gallérját.

- Lehet, hogy nem is akarom tudni? – gondolta ezúttal németül – Aha, ezek szerint németül is tudok?

- Tudsz szívem, tudsz! – szólt a nő, mintegy olvasva a gondolataiban – de a biztonságunk érdekében ezentúl csak oroszul beszéljünk!

- Harasó! – egyezett bele a férfi – de cserébe áruld el nekem, hogy ki vagyok én?! És ki vagy te? Kim vagy te? Mert mit is jelent lenni és mi végre vagyunk ezen a világon? Lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés…

- Ó, drága férjuram, neked tényleg komoly a fejsebed! – sóhajtotta az asszony.

- Na, ettől féltem! – borzadt el a férfi.

- Azért ne félj, még rendbe jöhetsz! – nyugtatgatta az frissiben megismert feleség totálisan félreértve a helyzetet.

- Miért, hajlandó vagy válni? – kérdezte reménykedve az újdonsült férj.

- Hahahaha! Jól van, kis mackóm! Látom, hogy mégse vesztetted el azt az aranyos humorérzékedet!

- Nagy szükségem lesz rá! – gondolta a maga számára még mindig ismeretlen férfi. – Szóval… ööö… drágám, kik vagyunk mi?

A nő óvatosan körülnézett. Csendet intett az ujjával, majd sürgős felszínességgel átkutatta a helyiséget. Végül elégedett mosollyal leült az ágy szélére:

- Rendben van, nincs egyetlen poloska se!

- Akkor mitől viszketek állandóan? – kérdezte értetlenül a beteg.

- Hahaha, te örök bohóc! – nevetett a nő, majd halk hangon folytatta – Most mindent elmesélek neked. De jól figyelj, mert biztonsági okokból csak egyszer mondom el! Ha másodszor is elmondanám, akkor meg kellene, hogy öljelek! – mondta az asztalra téve a retiküljéből kivett Kalasnyikovot.

- Mondd! Égek a kíváncsiságtól! – legyintett a férfi.

- Te jelenleg Joszif Visszarionovics Sztálin vagy, minden oroszok pártfőtitkára. Én meg Nagyezsda, a feleséged. – kezdte a történetet Nagyezsda, de Sztálin értetlenkedett:

- Hogyhogy jelenleg?! Miért, korábban ki voltam?!

- Te vagy, vagy voltál, már magam is keverem, szóval te vagy Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom führere! Én meg Eva Braun, a feleséged.

- Aha, ezek szerint én mindkét verzióban a férjed vagyok! – majd magában motyogva hozzátette – Cseberből vederbe…

- Tudok ám szájról olvasni! – szólt emelt hangon Eva-Nagyezsda, és visszakézből mellbe ütötte Adolf-Joszifot a Kalasnyikov puskatusával.

- Oké, oké! – szólt vért köhögve a kétszemélyű férfi és nyögve visszamászott az ágyra – Folytasd! Ígérem, nem szólok közbe!

- Remek! – szólt mosolyogva a kétszemélyű nő és rúzsával gyorsan vastagított egyet az amúgy sem ceruza vékony száján – Szóval ’44 végén, amikor végre már te is beláttad, hogy a háborút elvesztettük, az alteregódat, aki Bédolf Hitler, az te ütődött ikertestvéred, szóval őt a helyedben hátrahagyva a szuper-elit kommandós csapatod védelmében átszöktünk a Szovjetunióba. Itt titokban megöltük Sztálint és a legjobb szovjet plasztikai sebésszel, aki Lenint is balzsamozta, kicseréltettük a generalisszimusz arcát a tiéddel. Az orvos szerint, akivel ezen információ birtokában utána természetesen végeztünk, a műtét olyan jól sikerült, hogy nem lesz szükség újabb beavatkozásra. Ez az arc lesz a végső!

Sztálin-Hitler csak bólintott, mert közbeszólni már nem mert. A kétrendbeli felesége folytatta:

- Mivel már az első világháború végétől az volt az álmod, hogy egyszer az általad elfoglalt Moszkvában, a Vörös tér kétmilliós tömege előtt mondjál beszédet, gőzerővel tanultál oroszul. Így nyelvi problémád nem volt. Sőt, gyakran álmodban is a Moszkva parti estéket énekelted.

- Не слышны в саду даже шорохи… - kezdte könnyes szemmel dúdolni a férfi és a dal hatására gátszakadásként zúdultak rá az emlékek. Az agyában hirtelen olyan erős emlékvihar kezdett tombolni, amit csak Nagyezsda és a vörös fal pofonpárja tudtak lecsillapítani:

- Ülsz vissza az ágyra, de rögtön! Még jó, hogy itt minden vörös, legalább nem látszik, hogy vérengzel! – mosolygott az asszony.

- Folytasd, kérlek! – hörgött vérszegényen Sztálin, mire kapott két újabb hatalmas pofont. – Nem a verésre gondoltam, hanem a történetre!

- Hahaha, drágám! Bocsi, de félreértettem! A balesetedre emlékszel?

- Odáig megvan a kép, hogy november hetedikén Sztrelcov marsall feltűzte a díszegyenruhám bal mellére az Anyaföld Atyja kitüntetést, ám mivel mind a harminc kilónyi érme a bal oldalamon lógott, felborultam… aztán minden elsötétedett. Mi történt azután?

- Te lebucskáztál a díszemelvényről, mire Sztrelcov marsall magát háromszor, három különböző pisztolyból tarkón lőve öngyilkos lett és még aznap minden régi fényképről vagy kiretusálódott, vagy valami más régi elvtárs fejével helyettesítve kezdett szerepelni. A kétmillió szemtanú most a Gulágon dolgozik, te hivatalosan vadászaton vagy és a nép sztahanovista munkaversenyekkel próbálja szebbé tenni az országot, mire visszatérsz. – mosolygott a bölcs nő.

- Most bölcsnek hiszed magad, de én átlátok a szitán! – ordította a falinaptárra meredve Sztálin, majd a vörös telefont felemelve KGB ügynököket rendelt a szobába – Nagyezsda feleségemet 1932 november 9-én holtan találták a lakásunkban, ahol máig tisztázatlan körülmények között lelőttem. Most 1955 decembere van, úgyhogy te nem lehetsz a feleségem!

- Igen ám, de te sem vagy az akinek mondalak, mert Sztálint 1953 március 5-én patkánymérgezte meg Berija! Te sem lehetsz Sztálin! – üvöltötte magából kikelve a megbilincselt álfeleség.

- Te sem?! – értetlenkedett az egyik KGB ügynök – Hogyhogy sem?! Miért, ki más nem lehet még Sztálin?!

- Miért? Se te, se én nem vagyunk Sztálin! – felelte töprengve a másik KGB ügynök.

- Sőt, az emlékviharom csendesedtével én is úgy sejtem, hogy én sem vagyok Sztálin. – szólt az ál-Sztálin.

- Sőt, én sem! – jelentette ki határozottan az ál-Nagyezsda.

- Jól van fiúk-lányok! Ha senki se Sztálin, akkor most mindenki szépen visszamegy a maga gumiszobájába. Öt perc múlva hideg zuhany, vacsora, majd nyugiszuri és mindenki hajcsizik reggelig. Holnap pedig szétosztjuk a vadonatúj karácsonyi kényszerzubbonyokat. Na, futás! – üvöltötte Nyina főnővér, majd belülről bezárva az ajtót, beszólt az ágy alá – Mássz elő, Bédolf drágám! Azt hiszem itt az ideje megszerveznünk, hogy stikában Hruscsov helyébe lépj!

- Csak siessetek – lépett be az erkélyablakon Cédolf Hitler – mert a plasztikai sebészem már tűkön ül, hogy rám varrhassa Brezsnyev arcát!

Ekkor a nyitott ablakon át betörve emlékvihar söpört végig a szobán és végleg összekutyulta az idióta XX. század teljes történelmét...