Börtönkarácsony

Börtönben is van Karácsony,
S míg a kübli-zaja elül,
Dédim néz át rám a rácson,
S reszelőt ad bejglin belül.

Ezt ekkor még nem tudom én
(Oviban a tök volt jelem,
S nem vagyok egy agy-fenomén)
Így pár fogam lereszelem.

Mikor részeg őrség dalol
S arcuk veres, mint a retek,
Reszelőt a nyelvem alól
Előveszem s reszelgetek.

Mivel szakmám vasszerelő,
Úgy haladok, mint a villám,
S mire kerül smasszer elő,
Már udvarról hallik trillám:

„Szabad vagyok, mint a szombat!”
Jaj, de vádlin mar, mint penge,
Fogával egy őrző vombat
S megszentestebédel engeeeeee…

Karácsony előtt

(gyerekszíndarab)

szereplők:
Betty
Kitty

Betty a színpadon álldogál és az okostelefonjával matat. Kitty bejön.

Kitty: Helló Betty!
Betty: Helló Kitty!
Kitty: Mi van nálad?
Betty: Teló!
Kitty: Kikérem magamnak! Ne csúfolj!
Betty: Nem csúfoltalak!
Kitty: De igenis csúfoltál!
Betty: De nem!
Kitty: De igen! Azt mondtad rám, hogy „Te ló!”
Betty: Nem azt mondtam, hogy „Te ló!”, hanem azt, hogy „Teló!”. Okosteló!

Kitty: Ja, okosteló!
Betty: Aha!
Kitty: Érintőképernyős?
Betty: Naná!
Kitty: Én is olyat kértem az angyalkától.
Betty: Az angyalkától?
Kitty: Tőle! Írtam neki levelet.
Betty: Kézzel?
Kitty: Naná, majd lábbal!
Betty: Miért, lábbal nem tudnál?
Kitty: Tudnék, ha akarnék!
Betty: Ja, persze!
Kitty: Miért, te hogy írtál az angyalkának?
Betty: Én nem az angyalkának írtam.
Kitty: Hát kinek? A Mikulásnak?
Betty: Dehogyis! Én a Jézuskának írtam! Ő a főnök!
Kitty: Az angyalok főnöke?
Betty: Igen. Meg a Mikulásé is.
Kitty: Húha! Akkor jövőre én is neki írok majd.
Betty: Na, azt jól teszed!
Kitty: És te mit írtál a Jézuskának?
Betty: SMS-t.
Kitty: Okostelón?
Betty: Naná, nem is papíron!
Kitty: A papír az nem jó?
Betty: Nem hát! Uncsi!
Kitty: Pedig a kőnél jobb.
Betty: De az ollónál nem.
Kitty: Viszont a kő jobb, mint az olló.
Betty: Ja! Zavaros egy játék!
Kitty: Dehogy zavaros! Bébikönnyű!
Betty: Bébikönnyű is lehet zavaros.
Kitty: Mint a visszaköpött tejbegríz?
Betty: Fúúújjj!
Kitty: (ráfúj)
Betty: Kac-kac! Nagyon vicces!
Kitty: Te már várod a Karácsonyt?
Betty: Nem.
Kitty: Miért nem?
Betty: Ha nem várom, akkor is eljön, nem?
Kitty: És ha közben világvége lesz?
Betty: Nem lesz!
Kitty: Honnan tudod?
Betty: Biztosan kapnék róla figyelmeztető SMS-t.
Kitty: Senki sem tudja előre, hogy mikor lesz világvége, így nem is küldhet róla SMS-t.
Betty: A Jézuska tudná!
Kitty: A Jézuska nem ír SMS-t!
Betty: Honnan tudod?
Kitty: Onnan, hogy nekem sem írt még soha.
Betty: Mert nincsen okostelód.
Kitty: Miért, a Jézuskának van okostelója?
Betty: Hogyne lenne?! Biztos kapott az apukájától a szülinapjára!
Kitty: Szülinapjára? Hű, de rossz lehet neki!
Betty: Miért?
Kitty: Mert neki Karácsonykor van a szülinapja és így biztosan csak összevont ajándékot kap!
Betty: Az szörnyű lehet!
Kitty: Még jó, hogy a Jézuskának nem Karácsony a keresztneve, mert akkor még a névnapja is Karácsonykor lenne!
Betty: Karácsonykor nem Karácsony névnap van, hanem Ádám.
Kitty: Akkor jó, hogy a Jézuska nem Ádám, hanem Krisztus, mert így máskor is kap ajándékot!
Betty: Mikor?
Kitty: Húsvétkor!
Betty: Akkor lehet, hogy akkor kapta az okostelóját is.
Kitty: Á, akkor mindenki csak csokinyulat kap! A Húsvét uncsi! A Karácsony sokkal jobb!
Betty: Ja, jobb!
Kitty: Remélem, most Karácsonyra én is megkapom az okostelót az angyalkától!
Betty: Az szuper lenne, akkor tudnánk SMS-ezni!
Kitty: Jaj de jó! Ha megkapom, rögtön írok is SMS-t! Válaszolsz majd?
Betty: Naná! Majd én is megírom, hogy megkaptam-e számzáras szemidigitális szupercellát!
Kitty: Rózsaszínben kérted?

Betty: Dehogyis! Pirosban! Remélem, ilyen színben hozza a Jézuska!
Kitty: Biztosan ilyenben, mert ő nagyon jó!
Betty: Igen, nagyon.
Kitty: Figyu, mi nem ajándékozzuk meg a Jézuskát?
Betty: Örömet okozni neki, meg ilyesmi?
Kitty: Aha!
Betty: Király! De mivel lepjük meg?
Kitty: Hááát… azt nem tudom. Zokni? Nyakkendő?
Betty: Á, szerintem neki van mindene! Mindenható!
Kitty: Anyukám szerint, ha szót fogadunk a felnőtteknek és megtesszük, amit kérnek tőlünk, azzal örömet okozunk nekik is és a Jézuskának is.
Betty: Furák ezek a felnőttek. A Jézuska is felnőtt?
Kitty: Gondolom. Már kétezer éves.
Betty: Akkor felnőtt. Szerinted örülne, ha megcsinálnánk a leckénket?
Kitty: Attól tartok, hogy igen. Ez legyen az ajándék?
Betty: Hát legyen! Na, megyek is leckét csinálni.
Kitty: Megyek én is! Pedig egyébként utálok leckét csinálni.
Betty: Én is! Olyan uncsi!
Kitty: Ja, cikiuncsi! Pedig bébikönnyű!
Betty: A bébikönnyű is lehet cikiuncsi.
Kitty: Ja, lehet. Mindenesetre a Jézuska ezt kapja tőlünk Karira.
Betty: Hát Jézuskának lenni sem lehet könnyű.
Kitty: Gyereknek lenni jobb.
Betty: Jobb, de azért nem mindig bébikönnyű.
Kitty: Hát nem…


(sóhajtanak és elindulnak kifelé)

Kitty: Helló Betty!
Betty: Helló Kitty!

(elszaladnak)

VÉGE

Árva ház

„Árva a háááz, nincs lakójaaa!” – énekelte Matuska Pünkösd a bontással megbízott építésvezető és megnyomta a gombot. A robbanás zaja és az azt követő porfelhő látványa családi hagyományként ugyanolyan örömmel töltötte el, mint apját, Matuska Húsvétot és hírhedt nagyapját, néhai Matuska Szilvesztert.

Matuska Pünkösd harmadik generációs robbanóanyag szakértő volt. Sajnos csak ő folytatta a felmenői mesterségét, mert öccse, Matuska Karácsony érzékeny lelke nem bírta az ódon épületek lerombolásának látványát, úgyhogy inkább vágóhídi böllérként kereste a kenyerét. Matuska Pünkösd egyetlen leányának, Matuska Halloweenkének az üres tökfejébe pedig sehogyan sem lehetett beleverni a robbantások pontos kivitelezéséhez szükséges matematikai, fizikai és kémiai ismereteket. Ja, és külföldiül sem tudott.

Robbantás előtt (Matuska Pünkösd felvétele)

„Volt ház, nincs háááz, felrobbant mááár!” – dallantotta tovább Matuska Pünkösd és a szakmáját szeretők igazi rutinjával köpködte ki a porfelhőből a szájában nyálas sárrá átlényegülő törmeléket. Boldog volt.
A porfelhő elült és Matuska Pünkösd döbbenten nézte a romokat. A törmelékkupac ugyanis folyamatos mozgásban volt. Emberek másztak ki belőle. Kis emberek. Meg egy nagy. Aki ordítva közeledett:
- Mit művelnek maguk szerencsétlenek?! Felrobbantanak egy éneklő gyerekekkel tele épületet?!
Matuska védekezni próbált – De hiszen az épületben néma csönd volt! Ha tele van éneklő gyerekekkel, akkor nincs néma csönd! Mit kerestek maguk ott bent?
- Kóruspróbát tartottunk. Én vagyok a karmester. Dr. Holnaptuska Májusegy zeneprofesszor. Hallott már rólam?
- Hallottakról vagy jót, vagy semmit. – mosolyodott el az építésvezető, hiszen a karmesterről mindenki tudta, hogy botfülű, csak dúsgazdag oligarcha apja, a néhai Holnaptuska Márciustizenöt révén ülhetett be a Zeneakadémia Rektori székébe, amit a munkatársak egy a Zeneakadémiától több utcányira álló épületben helyeztek el. – De még mindig nem értem, hogyhogy nem hallottuk a próba zajait?
- Úgy, hogy ez a Szájzáras Gyermekkórus és éppen legújabb művemet, a Süketnéma Beethoven-t próbáltuk. És bár még a próbák elején tartottunk, de annyira nem azért nem ment rosszul, hogy ránk kellett volna robbantani az épületet!
- Ezek szerint mégsem volt árva a ház, és mégis volt lakója. – dünnyögte Matuska Pünkösd.
- Bizony! És ebből akár még baj is lehetett volna! Például elveszhetett volna az egyetlen példányban létező partitúrám is! – rikoltozott a protekciós zeneprofesszor.
- Sőt, akár mind meg is halhattak volna! És akkor én mehettem volna a börtönbe! Jaj! Tényleg, hogyhogy nem sérültek meg?!
- Annyira lefoglalt minket a próba, hogy eszünkbe sem jutott megsérülni.
- Na, ebből nekem elegem van! Igaza van az öcsémnek! Itt hagyom ezt a robbantósdit és megyek a vágóhídra betanított segédböllérnek! – mondta Matuska Pünkösd és a piros bukósisakját a földhöz vágva döngő léptekkel elhagyta a helyszínt.
- Jól hallom? Vágóhíd?! – sikoltott önfeledtem Dr. Holnaptuska Májusegy – Én egész életemben böllér szerettem volna lenni, csak az a gonosz apám kényszerített arra, hogy a botfülem ellenére világhírű zenész legyek! Elegem van, én is megyek a vágóhídra!
Az immár üres grundon maradt gyerekek egymásra néztek és mosolyogva elindultak, hogy beiratkozzanak a Bárdossy Valentinnap Hastáncos és Böllérképző Intézetbe, ahol sikeresen leérettségiztek és pályájukat a vágóhídon folytatták.
A történet szereplői tehát végül mind böllérek lettek és boldogan éltek, míg a vágóhídi állatok meg nem haltak.
Kedves gyerekek! Mielőtt felrobbantanátok egy árvának látszó házat, mindig győződjetek meg róla, hogy nincs-e benn valaki, akit nem szeretnétek felrobbantani! Na, most pedig irány az ágy! Reggel korán kelünk, mert 8-kor indul az óvodai kirándulás a vágóhídra. Aludjatok jól és álmodjatok baromi szépeket!

A szürke ék

A szürke ék munkában
/Frady Endre felvétele/

Bárcsak csúcsdísz lennék,
S nem itt alul lenn ék,
Hogy ne dőljön a fa,
Az volna tök kafa!

Hahó, csúcsdísz komám,
Te súlyod is nyom ám!
Ám kibírom, mer’ ék
Vagyok. Szürke s derék.

Én itt vagyok hasznos,
Te odafent snassz. Nos
Hordom sorsom alant,
Az igazságtalant.

Betlehem

Betlehem. Karácsony éjjel.
Kialvatlan, tehát veres
Szemmel tekint szerteszéjjel
Házaspár, ki szállást keres.

Népszámlálás, augusztuszi
Zajlik s minden telve vagyon.
Asszony arcot fáradt puszi
Érinti s ő hálás nagyon.

Szülni istállóba térnek,
Mellettük egy üres jászol.
E pontján időnek-térnek
Isten örül, sátán gyászol.

Megérkeznek jó pásztorok,
Iránytűjük angyal ujja,
S vidám dalt zúg sok száz torok
Valahogy így: „Halleluja!”

Jön néhány bölcs napkeleti,
Ajándékoz s zeng az ének.
Egy juh szemét rájuk veti…
S ma így mesél kicsinyének:

„Sok éve már... kis család jött
Istállónkba szülni, gidám...
S milyen volt a kis újszülött?
Olyan... örökéletvidám!”

Az elveszett betűk

(karácsonyi gyerekszíndarab)

szereplők:
Alma
Delma
Döbönc
Sasorrú Kába
az elveszett betűk:
B
O1
L
D
O2
G
K
A
R
Á
Cs
O3
Ny
T
!


Alma: (dudorászik) Arról szól e dal ma, dal ma, dal ma / Én vagyok az Alma, Alma, Alma...
Delma: (izgatottan bejön) Szia Alma!
Alma: (énekelve) Szia, szia Delma! / Te vidítasz fel ma!
Delma: Miért énekelgetsz?
Alma: Mert jó a kedvem. A tiéd nem jó?
Delma: Jaj, dehogy! Nagy a baj!
Alma: Mi baj lehet? Hiszen itt a Karácsony!
Döbönc: (berobban) Sziasztok! Itt a Karácsony!
Alma: (énekelve) Szia, szia Döbönc kölök! / Nem zavar, ha énekölök?
Delma: Szia Döbönc! Nagy a baj!
Döbönc: Nem értem. Alma danolászik, Delma meg jajveszékel. Mi van itt?
Alma: Karácsony!
Delma: Baj!
Döbönc: Miért, mi a baj?
Delma: Eltűntek a betűk!
Döbönc: Jaj de jó! Eltűntek a tetűk!
Delma: Nem tetű, hanem betű!
Döbönc: Milyen betű?
Delma: Mindenféle betű!
Alma: A nagybetűk?
Delma: Is.
Döbönc: A kisbetűk?
Delma: Is.
Alma: A közepes betűk?
Delma: Minden betű!
Döbönc: És az miért baj?
Delma: Mert nem tudok karácsonyi képeslapokat írni.
Alma: Én sem!
Döbönc: Én sem!
Alma, Delma, Döbönc: (együtt) Betűk nélkül nem tudunk karácsonyi képeslapot írni!
Döbönc: Gyerünk, keressük meg a betűket! (indulna) Ti nem jöttök?
Alma: Várj! Ki kéne találni, merre induljunk.
Delma: Ja! Nem rohanhatunk csak úgy bele a vakvilágba.
Döbönc: Ja, ne már! Nem lehettek ilyen tutyimutyik! Nem tüttyögni kell, hanem menni!
Alma: Hamar munka ritkán rikkant!
Delma: Mi van?!
Alma: Ja, lehet, hogy nem pont így van...
Döbönc: Akkor jöttök?
Delma: Ritkán jó, nem?
Alma: De igen!
Döbönc: Na, ti csak csacsogjatok tovább, én megyek! Nem fecserészni kell, hanem cselekedni! (elmegy)
Alma: Fejjel rohan a falnak!
Delma: Lassan mi is elindulhatnánk. Csak tudnám, merre?
Alma: Szerintem menjünk Döbönc után!
Delma: Miért?
Alma: Mert úgyis bajba kerül és akkor segítenünk kell rajta.
Delma: Igazad lehet. Gyerünk!

(mendegélnek)

Sasorrú Kába: (bekötött orral beszédeleg) Jaj, de szédülök! Szerbusztok! Mit kerestek itt, ahol a mamám se jár?
Alma: Alma vagyok.
Delma: Én meg Delma.
Alma: Mitől tört az orrod el ma?
Sasorrú Kába: Jaj, ne is kérdezd!
Alma: Jó, akkor nem kérdezem!
Sasorrú Kába: Jó, akkor kérdés nélkül mondom el, hogy egy Döbönc nevű gyerek fejjel rohant...
Delma: A falnak?
Sasorrú Kába: Az orromnak! Az aranyos pisze vasorrom megdagadt és elgörbült és szédülök is és azóta én vagyok a Sasorrú Kába.
Alma: Szegény!
Sasorrú Kába: Nem vagyok szegény, mert van egy összkomfortos, kacsalábon forgó mézeskalács házam, csak nem találom, mert az utcanévtáblákról eltűntek a betűk.
Delma: Mi épp a betűket keressük!
Sasorrú Kába: No ebben nektek is tudok segíteni.
Alma: Is?
Sasorrú Bába: Igen, is. Annak a Döböncnek is segítettem, de ő annyira sietett, hogy szerintem nem jegyezte meg rendesen a varázsigét.
Delma: Milyen varázsigét?
Sasorrú Kába: Amit, ha a végtelen hómező végére érve elmondotok, előjönnek a varázsigét kimondó személy számára szükséges betűk. Megjelenik a mondat.
Delma: És mi a varázsige?
Sasorrú Kába: A varázsige egy olyan versike, ami varázserővel bír.
Alma: Jó, jó! De hogy szól?
Delma: Ja, ja! Hogy szól?
Sasorrú Kába: (szaval) „Egy meg egy az mindig kettű / Ne döfjön meg engem e tű! / Fejemen se legyen tetű! / Jöjjön inkább sok-sok betű!„
Delma: Ez a varázsige? Ennek semmi értelme!
Sasorrú Kába: Miért, a csiribí-csiribának van?
Delma: Háááát... tényleg, annak sincs!
Alma: (húzza Delmát) Köszönjük szépen! Gyerünk!
Sasorrú Kába: Járjatok szerencsével, hogy hazatalálhassak!

(mennek)

Delma: Ez már a végtelen hómező vége?
Alma: Nem, ez még csak az eleje.

(mennek)

Delma: Ez már a végtelen hómező vége?
Alma: Nem, ez még csak a közepe.

(mennek)

Delma: Ez már a végtelen hómező vége?
Alma: Igen! Itt vagyunk! Kimondhatod a varázsigét!
Delma: Varázsige! (vár) Hol vannak a betűk?
Alma: (sóhajtva) „Egy meg egy az mindig kettű / Ne döfjön meg engem e tű! / Fejemen se legyen tetű! / Jöjjön inkább sok-sok betű!„

(sorban jönnek a betűk)

O1: Nem vagyok én hó- / -ba befagyott ló / Hanem kerek Ó. / Nekem olyan jó!
O2: Én is Ó, te is Ó / Duónk egy helyi show!
O3: Nem is duó, hanem trió / Pont, mint három kerek dió.
B: Bé-jöttem, mert ilyen zajos / Helyen szuszókálni bajos.
O1: Nézzétek a dupla hasút! / Pöfög, mint a hegyi-vasút.
R: Ritkán rikkant répa, retek / Ha nem vagyok itt veletek.
L: Lila lovon leng a Lala / S énekelget: Sala-lala!
Ny: Nyegle nyulat nyír a nyanya. / Ki nye nyevessetek, nyanya!
O2: Nyem nyevetünk, nyem nyevetünk! / E nyélkül is víg a hetünk!
Cs: Csá-csumi, ne felejtsétek / Én vagyok a kedvenc Csé-tek!
Á: Kedvenc Csé-tek? Mért, van más itt? / Kérdi az, ki itt most Áááásít.
O1: Ne ásíts, mert ilyen neszek / Közepette álmos leszek!
A: Szégyenkeznem nincsen nagy ok / A legelső betű vagyok.
L: Legelsőnek legelején / Ki más is lehetne? Hej, én!
D: Jóllakik s dől a Dö le / Ebédje, ha dödölle.
A: Szégyenkeznem nincsen nagy ok / A legelső betű vagyok.
O3: Ezt már meghallgattuk egyszer! / A-betűre nincsen vegyszer?
T: Tíz éltű tűzoltó!
K: Kilenc különc kolonc!
O3: E kettőnek, íme / Kancsal lett a ríme!
Alma: Problémád csak alaki. / Hiányzik még valaki?
G: Én, a boldo- legvégéről. / Odaállok, ha megkéröl.
Alma: Jó, akkor megkérlök, hogy állj a helyedre!
Delma: De hol a helye? Csak zagyva betűkupacot látok.
Alma: Gondolkozz! Én már látom, milyen mondatot alkotnak.
Delma: Ugyan, csak a levegőbe beszélsz.
Alma: Persze, mert az vezeti a hangot. (betűkhöz) Kedves betűk! Álljatok szépen sorba! Lécci-lécci!
(betűk sorba állnak)
Delma: (olvassa) B-O-L-D-O-G K-A-R-Á-Cs-O-Ny-T. Nekem valami hiányzik még a végéről...
!: (felfelé nézve kiabál) Hé! Hahó! Hej! (odaáll a betűsor végére)
Delma: Hát ez meg ki?
Alma: Ő a felkiáltójel!
Delma: Ő hiányzott a mondat végéről!
Alma, Delma: (együtt) Boldog Karácsonyt!
Döbönc: (fejvakarva jön) Jaj, jaj, jaj!
Delma: Mi a baj, Döbönc?
Döbönc: Előbb fejjel nekimentem egy Vasorrú Bálna orrának, majd amikor elmondtam a tőle hallott varázsigét, hogy „Döfködjön meg engem e tű / S fejemen legyen sok tetű!”, akkor hirtelen szúrást éreztem minden porcikámban és a fejem is elkezdett viszketni.
Alma: Rosszul tanultad meg a varázsigét!
Döbönc: Gyors munkához idő kell!
Delma: És mi ebből a tanulság?
Alma: Azt mindenki gondolja ki magának a karácsonyi ünnepek alatt!
Sasorrú Kába: (bebotorkál) Jaj, hiába vannak újra betűk a táblákon, elfelejtettem, melyik utcában lakom... (kimegy)
Delma: (sóhajtva) Addig is írjuk meg az üdvözlő képeslapjainkat!
Mind: (betűkkel együtt) BOLDOG KARÁCSONYT!

vége