A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vacsora. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vacsora. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 12., kedd

Tudományos bűnfelderítés

A püspök vacsorára hívta az esperest, a diakónust, a perjelt és a presbitert. Egy körasztalnál ülve püspökfalatot ettek, majd hazamentek. Ez után nem sokkal vette észre a püspök takarítónője, hogy koszos a szőnyeg, mert valakinek nem ízlett a püspökfalat és titokban az asztal alá dobálva beletaposta a méregdrága szőnyeg közepébe. A püspök tanácstalan volt, mert fogalma sem volt, ki lehetett a tettes. Az esperes, a diakónus, a perjel, vagy a presbiter?
Rejtély!!!
A fenti kép készítője Bing, a mesterséges intelligencia

A püspök felhívta jó barátját, Dr. Agyvíz Atanázt, a tudományos lángelmét, aki rövid gondolkodás után megadta a választ:
- Az egyik meghívott annyira undorodott püspök uram falatjától, hogy magában így gondolkodott eme püspökfalatról: „Ne érints engem!” azaz latinul „Noli me tangere!”, vagyis alkalmazzuk a tangens függvényt, ami ilyen klasszikus műveltség miatt régiesen írva synus per cossynus. Synussal egyszerűsítve 1/cos-t, azaz egy per koszt kapunk, vagyis a kosz a per-jel alatt található. Tehát a három meghívott közül a perjel volt a tettes.
Na, ilyen nagy dolgokra képes az alkalmazott matematika, azaz a tudomány!
Tanuljatok gyerekek, hogy ti is olyan okosak lehessetek, mint Dr. Agyvíz Atanáz!

LAPZÁRTA UTÁN ÉRKEZETT HÍR!!!:
A legfelsőbb helyről kiküldött nyomozóbizottság – a spanyol inkvizíció – sürgősen kihallgatta az ügy összes szereplőjét – a négy gyanúsított mellett a vendéglátó püspököt és Dr. Agyvíz Atanázt is – akik rövid, de intenzív keresztkérdezősködés után megtört szívvel és még megtörtebb végtagokkal mind a hatan bevallották nem csak a kérdéses bűncselekményt, de a mesterséges jéghegy Titanic elé lökését, az 1954-es futball világbajnokság döntőjének fogadási elcsalását és a Kennedy gyilkosságot is. A szeretetvendégséggel egybekötött máglyás kivégzés a vasárnapi mise után lesz megtartva. Megjelenés alkalomhoz illő tűzálló öltözetben. Jegyek a pénztáraknál és az ismert jegyirodákban vásárolhatók. Diákoknak és nyugdíjasoknak féláron. Bérletek és szurkolói igazolványok erre az alkalomra nem érvényesek. Pedagógus kedvezmény nincs. Mindenkit sok szeretettel várunk a közös eretnekégetésre!

2017. február 17., péntek

Bő vacsorám...

Bő vacsorám kaja-pia
Megfelelő elegye.
Nem tűröm, hogy bárki fia
Énelőlem elegye!

Közbeszédet jelenleg a
Vacsorámmal témálom;
Se nem kevés, se nem vega,
Van is tőle rémálom!

Álmok tele hassal lelki
Szodomák és Gomorrák;
Böjt kell, míg nem zsigerel ki
Belülről a gyomorrák!

Megjavulok s vadul töröm
Rossz életmód falát át,
S nem is eszem – minő öröm! –
Csupán néha salátát.

„Ez a vers annyira tökéletes, hogy bármilyen hozzászólással csak rontani lehetne rajta. Letehetetlen bestseller!” /The New York Times/

„Best serrel! Wernesgrünerrel vagy Löwenbrauval! És pereccel!” /Frankfurter Allgemeine Zeitung/

„És igen, katarzis. Egy keleti bölcsesség jut eszembe: Chuck Norris megpróbálta a lehetetlent és sikerült neki. Na, valami ilyen érzés fogott el. Ez biztos, hogy Frady Endre szerzemény? Egyszerűen tökéletes. Hihetetlen...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Nincs is szebb, mint egy hiteles, de nem túl részletes mea maxima culpa. Menj békével, gyermekem, és ma már ne étkezz! Penzumod legyen 10 "reggelizz úgy", 20 "mindennapi salátánkat" és legyen neked könnyű a vacsora!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Lelki Szodoma és Gomora, költő úr? Lóti futi van éjjelenként a latrinára oda-vissza, meg kénkőszag? A kedves neje meg sóbálványként nézi? NEM ENG.!” /I. Mózes, monoteista szakpróféta és a Kőtáblischer Zeitung főszerkesztője/

„Vacsorára sosem fogyasztok többet egy tepsinyi hagymás babnál és két korsó sörnél. Vigyázni kell a vonalaimra!” /Bud Spencer/

„Ne aggódj Buddy, a legtökéletesebb térgeometriai alakzat a gömb, amit te már elértél, úgyhogy akár nekem is adhatnád a hagymás babodat! Nem? Döntsük el sör virslivel, hogy ma ki vigyázzon jobban a vonalaira?” /Terence Hill/

„Bezzeg az én vonalaimra nem vigyázott senki, sőt az a rút római katona még szét is taposta a homokba rajzolt ábrámat! Ráadásul, amikor rászóltam, hogy "Ne zavard a köreimet! ", még le is szúrt a fattyú! Mindegy! Megölhetnek, de ártani nem tudnak nekem!” /Arkhimédész, ókori szicíliai tudós/

„Költő úr, ha a drasztikus kényszerfogyása nyomán beállna a pszichés alapú anorexia nervosa, akkor okvetlenül keresse fel a Cukrozott Tokaszalonna utcai rendelőnket, ahol kellő önbizalommal és elegendő sertésdagadóval töltjük fel, hogy utána már soha ne legyen visszaesése, soha!” /Dr. Tokaredő Tomor, a Soványakat O-alakúra Hizlaló Alapítvány (SOHA) főorvosa és főszakácsa/

„Az egyre jobban teljesítő és erősödő jóléti társadalom öncélban tobzódó poklának mélységeit megjáró költő önmagát keresztrímekve feszítve vegetál át a lét letargikus lépcsőfokain. Az önnön hedonizmusához letáplálékláncolt alkotó vegetatív idegrendszerbe markoló pirruszi győzelme mögött a biblia bűnök hátrahagyásának véres izzadással kijegecesedett salátatörvénye. Felszabadult örömmel átitatott halálközeli élménylíra nem csak nyulaknak!” /Hamu Samuné Vogymuki Isa, a Kőkorszaki Irodalmárok Szervezetének (KISZ) témafelelőse és maszek kiskertész/

„Rámutathatnék, hogy milyen jó ez a vers, ha feltétlenül hazudni akarnék egy kicsit, de anyám azt tanította, hogy aki mutogat, az hazudik is; aki hazudik, az lop is; aki lop, az rabol is; aki rabol, az gyilkol is; és aki gyilkol, az akasztófán végzi, hacsak nem O.J. Simpson az illető, vagy nem tünteti fel véletlen balesetnek. Szerintem ez a vers most kivételesen valamivel jobb lett, mint egy túlkaprozott menzai tökfőzelék, de én inkább ezt tekintem véletlen balesetnek. Frady Endre talán gondatlanságból, talán ittasan, de ezt a versét elfelejtette nagyon elrontani. Kétszer aláhúzott kegyelem kettes alá, és egye fene, egyszer még anyám is elolvashatja!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Esténként nehéz csak zöldséget ennem, mert amikor beleharapok egy erdőbe, óhatatlanul a számba kerül egy-két mókus, nyúl, fácán, vagy vaddisznó. Alig győzöm kiköpdösni őket, bár, amelyiket véletlenül már kettéharaptam, azt azért lenyelem.” /Chuck Norris/

2015. július 7., kedd

Pisztolyrántós blődli

Őrmesterné pisztolyt rántott
Családjának vacsorára.
Véletlen’ átlőtt egy fánkot,
S eltörött a szomszéd gyára.

Mikroba Gyár, szanaszét szer,
Elgurult a sok mikroba…
Rím: Senki sem léphet kétszer
Ugyanabba a golyóba!

(Költő, hogyha téma van, ír,
Ha meg nincs, hát költ magának.
Így lett e pisztolyos panír:
Pistol diem! - Lőj a mának!)


„Jaj, megsebesültem! Minden tiszta lekvár! Azt hiszem, meghalok...” /az átlőtt fánk/

„Ezzel az erővel akár fel is foghattad volna a lövést, te idióta lekváros mutáns tésztaféle! Most mi isszuk a levedet!” /egy elgurult mikroba/

„Miért is költöztem el Mézgáéek mellől?! Ezek a Csávás őrmesterék még náluk is nagyobb bajkeverők! A múltkor a frizsiderben felejtett zoknimat robbantották fel, most meg a mikroba gyáramat lőtték szét! Ha ez így megy tovább, kénytelen leszek politikai menedékjogot kérni valamelyik nálunk is jobban teljesítő balkáni banánköztársaságban. De melyikben? Hja, kérem, a bőség zavara!” /Máris Ottokár, a szomszéd/

„Ne nyivákoljon, Máris szomszéd, mert rögvest bevitetem a kapitányságra és ott olyan menedékjogot kap, hogy a fal adja a másikat! Nem elég baj nekem, hogy a nejem bepanírozta és kirántotta a szolgálati pisztolyomat, még maga is kavar?! Nehogy kiderítsem magáról, hogy maga eredetileg Marish ben Somsed migráns, aki elvette a hazai mikroba-régészek munkáját! Hamar jön ám a TEK, s lesz nagy pofon matek!” /Csávás Kálmán, őrmester/

HA MAGYARORSZÁGRA JÖSSZ, NEM LŐHETED SZÉT A MIKROBA GYÁRAINKAT! Nemzeti Inzultáció /nagy kék plakát/

„Micsoda költő, mekkora líra?! Nincs témája és ennek ellenére a semmiből is létrehozza a mindenséget! Teremtő költőisten, aki a kutyagumival kevert lócitromos tehénlepényből is váratlanul várat emel, méghozzá nem vontatott vonakodással, hiszen a vonat nem vár! Keresztrímek, mélység, magasság, szélesség, hosszúság! A semmitmondás csimborasszója, a nihil netovábbja! Heurisztikus hovátehetetlenség!” /Netovább Nihilné Jajvörös Jolán, középiskolai magyartanár és nyári balatoni büfé-hekker/

„Szétlőtt mikroba gyár?! Legyilkolt fánk?! Panírozott pisztoly?! Mi jöhet még, sajttal szórt rendőr és marinírozott amőba szegy?! Költő úr, maga ön- és közveszélyes egysejtű! NEM ENG.!!!” /Totyaki Taploncz, főcenzor és elmegyógyintézeti éjjeliőr/

„Ha egy idegen civilizáció ügynöke elolvasná ezt a vérlázító óborzalmat, nem hinné, hogy a legfejlettebb földi faj egyik tagja írta. Pedig Frady Endre az emberiség legnagyobb részének véleménye ellenére is homo sapiens, ám az ő ősei pár millió évvel tovább maradtak fenn a fán és csak nemrég értek földet, de akkor sem másztak, hanem estek. Fejre. Anyámnak meg is tiltottam, hogy fák alatt álldogáljon, nehogy véletlenül rázuhanjon valami visszamaradott hónaljvakaró Frady rokon!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer az én fánkomat is átlőtték, amikor ettem, de a fogamról visszapattanó dum-dum golyó a fánkon újra áthatolva végzett a támadómmal. Nekem csak a szemöldököm lett lekváros, szegény fánkom viszont kétszer is belelépett ugyanabba a golyóba!” /Chuck Norris/

2013. május 24., péntek

A jeti és a jegesmedve

Jól megrágott hegyi jeti,
Kit épp jegesmedvenyál mos,
Önmagának köszönheti,
Úgy fekszik, hogy nem is álmos.

Minek akart szegény pára
Jaknyak helyett medvefület
Zabálni ma vacsorára?!
Elvtársak, hát nem őrület?!

De-de, bizony őrület ez,
Nem álmos, de hever kint ott!
Egész világ erről netez.
Költő elvtárs, rátapintott!

„Bizony-bizony, a költő elvtárs az ő szokottnál is szokottabb érzékenységével helyesen tapintott rá, hogy a téma az utcán hever ugyan, de furcsa, ha ezt úgy teszi, hogy nem is álmos. A vers őszintén vesézi, sőt szinte már-már brutálisan belezi ki a halódó imperializmus, a döglődő monopololigarhizmus és a vele bűzhödt szimbiózisban tunyálkodó megérhetési militarizmus henye, rest, lusta, tohonya és élhetetlenül élősködő alapkarakterét. Világ proletárjai, egyetek sült jaknyakat!” /Vörös Leninné Oktogon Auróra, nehézgépkezelőnő és anarcho-kommunista agitátor/

„A néma az utcán lever, ha vak és/vagy agresszív. A múltkor is egy szó nélkül úgy leütöttek egy fehér gumibottal, amikor plakátot ragasztottam egy rendőrautó szélvédőjére, hogy azóta is a fejemen belül hordom a sapkámat.” /Lópici Gáspár, az utca hírmondója/

„Ahogy meg van írva, mikoron az ördög öreganyja mondá a főjetinek, hogy változtassa a hógolyókat jaknyakakká, válaszolá a főjeti, hogy meg van írva, hogy nem csak jaknyakkal él a jeti, hanem mindazzal, ami a jegesmedve fejéről származik. Valamit félreolvastam volna?” /a nem álmosan heverő jeti utolsó szavai/

„Ha választhatnék, akkor százszor inkább nézegetném a fületlen jegesmedve által megcsócsált jetit, vagy akár a feje gurultan nyakatlan jakot is, mint ezt az újabb sületlenséget, de hát a kritikus élete már csak ilyen. Mindenki elé hányja a szemetét és azt várja, hogy gyémánttá legyen hazudva. Hát itt nem lesz! Bár anyám bökdös, hogy csináljak valamit a tűzoltócsőként kidudorodó vörös nyaki ütőereimmel, mégis higgadtan azt mondom, hogy GANYÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Kéjem szépen, a jeti a jaknyakat nem szejeti!” /Fajkasházy Tivadaj, az JTL Klub jetnogjáfus jakszakéjtője/

„A jegesmedvenyál elképesztően egészséges és hasznos, hiszen a jegesmedve e nélkül aligha tudná tökéletesen megemészteni az alig megrágott, vagy éppen egészben lenyelt UFO-kat, sarkvidéki aligátorokat és a fókaszőrrel bélelt kitinpáncélú eszkimó plakátragasztókat és fagylaltosokat. Az evolúció kezdeti szakaszában a nyállal nem rendelkező példányokban még egy félrenyelt sámli is halálos székrekedést okozott. Csoda-e, hogy kihaltak? Ha Ön jegesmedvével lepi meg ballagó gyermekét, már a boltban győződjön meg róla, hogy az állat folyat-e bő nyálat!” /Dr. Jégtömb Jatagán, Nobel-díjas nyálkutató/

„Vigyázzunk, a sátán kommunista agitátorai már a spájzban vannak! Máglyára, ki ellenszegül, minden dzsessz énekest! Osszunk jaklevest a barlangproli jetiknek!” /Don Camillo, klerikális reaktor/

„Millió, millió, millió róka száll…” /Alla Pugacsova, szovjet énekesnő egy romlott jakleves után/