Vidám vers

Vidám verset írogatok,
Hegedűmön kacag a tok,
Hintalóm nyihaház bőszen,
Szent nevetést hallat őszen-
-tsége I. Ferenc pápa,
S röhög minden pörölycápa.

Altalaj is kacarászik,
Márga kiált vígan: Á, szik!
Szik is örül s falban a lösz,
Hinnye, ebbű’ nagy buli lösz!
Nagy a buli, zeng az ének,
Zorró kurjant: Szólíts Z-nek!

Bárány s farkas együtt legel,
Sánta kutya vihog legel-
-öl, mögötte hazug ember
Bruhaházik földön hemper-
-egve s Das-on mókás Der ül,
S Die asztalkám terül, terül.

Együtt eszik nyúl és sakál,
Mellettük egy derűs vak áll
S hepajt somolyogva nézi.
Feltámad az öreg Knézy,
S minden lélek Mennybe siet.
Milyen verset írtam, milyet?!

„Teológiailag teljesen helytelent! Nem minden lélek megy ugyanis a Mennybe, csak az Anyaszentegyház kebelére megtért hívők, akik meggyóntak a haláluk előtt és felvették az utolsó kenetet. Meg az argentin focisták. A többiek sajnos vagy a pokolba, vagy a purgatórium tisztítótüzébe kerülnek. A költő úr a rólam szóló enjambement következtében pár száz évet biztosan eltölt majd a tisztítótűzben, de ha hajlandó bekkelni a Menny FC-ben, akkor ez az idő esetleg akár a felére is lerövidülhet.” /Ferenc pápa/

„Ez egy vidám vers?! Röhögnöm kell! Mi itt a siralomházban ilyesmiket olvastatunk fel a hozzátartozókkal az elítélteknek, hogy a maradék életkedvüket is elveszítve vágyakozzanak a halálra és ne csináljanak balhét a kivégzésen.” /Dr. Kotász, hóhér/

„Kedves költő úr! Az kortárs költők önt nem tartalmazó Hajnali Hullamerevség c. antológiájának olvastán olyan depressziós lettem, hogy kiugrottam a panelházunk 10. emeletéről. Zuhanás közben a kezembe került az ön vidám verse, amitől rögvest visszatért az életkedvem és az 5. emeleten visszamásztam a házba. Köszönöm költő úr, hogy megmentette az életemet!” /Gyökér Gyula, komposzt humusz kiskereskedő/

„Jó estét, jó szurkolást! Kedves nézőim, hamarosan kezdetét veszi a Mennyei Liga feltámadási körmérkőzés sorozatának döntője! Hajrá Frady!” /id. Knézy Jenő, néhai sportriporter/

„Költő úr, jól látom, hogy visszatért az ön által jól beváltnak hitt alkotói módszeréhez, mely szerint gondolkodás nélkül leírja, ami az eszébe jut? Tipikus Frady vers: mindent bele, aztán ön után az özönvíz?! NEM ENG.!” /Tönk Toháncz, a főcenzor elvonókúrájának idejére megbízott ideiglenes főcenzor/

„Ezt most miért kellett?! Még egy ilyen vers és esküszöm, saját kezűleg operálom ki a fél agyamat, hogy legfeljebb médiacelebnek legyek alkalmas, és akkor már nem lesz munkaköri kötelességem, hogy minden szellemi tályogot és irodalmi fekélyt elolvassak! Anyám szerint a műtétet bízzam inkább egy jó sebészre, de azoknál beláthatatlanul hosszúak a várólisták és annyi idő alatt irreverzibilisen felfalja az immunrendszeremet a Frady ragály!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A világvége úgy fog bekövetkezni, hogy én írok egy vidám verset, lefordítom az összes nyelvre, fölteszem a netre és az egész emberiség halálra mosolyogja magát. Az analfabétákat meg fejbe rúgom. Utána elkezdődhet a nagy össznépi feltámadás.” /Chuck Norris/

„E verset olvasva az az érzésem, hogy vagy a magyar nyelvet nem kellett volna megteremtenem, vagy Frady Endrét.” /az Úr/

„Az utóbbit, az utóbbit, az utóbbit, suááá…” /az angyalok kara és a pásztorkórus, mennyei harsonán kísér a szférák zenekara/

Péntek 13

Mai szörnyű napon a Pech
Leshelyéről messze kilát
(Mint a NAV-nak hívott APEH)
S vadul lődözi sok nyilát.

Akit eltalál a vessző,
S e nap majd’ mindenkit talán,
Roppant balszerencsés lesz ő,
Mint a falnak futó Zalán.

Máma minden bukás zajos,
Köröttünk sok mini-Mohács:
BeCseléz az összes Lajos,
S pállott szekrényt ver szét doh-ács.

Csehül állunk, fenn cseh, lenn cseh,
Szatíra ez a’la Hrabal.
Meghashajt az egy tál lencse,
S szerencséből üldöz a bal.

Rám pottyol egy szárnyas rozmár,
Vadkant rejt a kerti avar,
S ruhámban moly lakmároz már…
Fortuna ma mással kavar!

„Běda mně! Kam jdou?! Musím držet mě obrátit k mému hrobu?!” „Jaj nekem! Hová kerültem?! Muszáj engem forgatni a síromban?!” /Bohumil Hrabal/

„Ne nyafogj, Bohi! Én egyszerre vagyok kénytelen forogni mind a segesvári tömeg-, mind pedig a barguzini normál síromban, pedig én ebben a versnek nevezett valamiben meg sem vagyok említve! Átkozott balszerencse egyszerre két helyen is eltemetve lenni!” /Petőfi Sándor alias Alekszandr Petrovics magyar-orosz költő/

„Ha már szóba került a téma, én a hullámsíromban forgok, de meg is érdemlem, mert nagyon befürödtem annak a nyavalyás Szulejmánnak a hadi Cselével! Nem csoda, hogy neki van tévésorozata, nekem meg nincs! Ezt a balszerencsét!” /II. Lajos, király/

„Ha meghalnék, én is forognék a síromban, mert a Szerencse mindörökké forgandó. Kár, mert már nagyon rühellem ezt az állandó centrifugális erőt! Hánynom kell tőle!” /Fortuna, istennő/

„Babonás, költő úr, babonás? Én – lekopogom – szerencsére nem! Jaj, miért megy át előttem az úton élve vagy halva egy doboz fekete macska?!” /Erwin Schrödinger, fizikus/

„Költő úr! A 2010-es adóbevallásának a 345. sorában 1 forinttal kevesebb szerepel. A hiba kijavítása végett holnap hajnali 3-kor fáradjon be hatóságomhoz, a Külső-Budapesti Kirendeltségünkbe (Záhony, Harács körtér 3/b) és hozza magával a 2.000.003.-Ft (azaz kerekítve kettőmillió öt forint) büntetést és kezelési költséget. Fellebbezésnek helye nincs!” /Hiéna Hubáné Keselyű Kátya, személyi jövedelemadó behajtási főosztályvezető/

„Dzsízasz Krájszt!!! Nem elég, hogy péntek tizenharmadika van, de a balsors ezzel a verssel szórja rám a nyűgét s nyilait! Anyám szerint ki kéne szállnom tenger fájdalma ellen, de ő nem ismeri a szöveg többi részét. A gondolat, hogy Frady Endre túlélhet engem, halványra betegít! Azt hiszem, inkább visszafekszem és átalszom ezt a szerencsétlen napot! Hátha azt álmodom majd, hogy Frady Endre nyugalomba küldte magát egy puszta tőrrel!” /Puzsér Róbert, a péntek 13 miatt elbizonytalanodón töprengő kritikus/

„Ne lustálkodj Robi! A végén még nassolni is fogsz? Enni, vagy nem enni? A telt halála a torkoskodás!” /Schobert UpDate Norbert, fitnesz guru/

„Ily tévesen s torzan idézni engem, egy lapon említve azzal az ánglius kóklerrel?! Tragédia! Én is forgok a síromban!” /Madách Imre/

„Annak a potyogtató rozmárnak nem volt szárnya, csak azért repült, mert rosszul idézte híres őrömet, Madáchuck Imrét és felrúgtam a levegőbe. Nem tehetek róla, hogy ijedtében lecsinálta a költőt!” /Chuck Norris/

„I am the walrus!” „Én vagyok a rozmár!” /John Eggman Lennon, a tojásember/

Fisztula

Hogyha megtámad a sipoly,
Koloproktológus sípolj
S piros lapot mutass neki,
Éles szikéddel metszve ki!

Vágott végbél ritkán rikkant
Megríkatván másszor víg kant,
Kinek alfele fáj vadul,
Mint a bélfelkelés, ha dúl.

Alfeleim latiátok
Szümtükkel isapur átok
Buabele nyuhhadását,
Amint srég belemen ás át!

Szikétől, ha megtisztul a
Sipolyozott bélfisztula,
Ágytálba hullt ego romok
Között fáj, ha fekve nyomok.

„Patrząc na ten werset Bałem czytanie przetoki - Vistula wierszyk kilka, ale na szczęście poeta nie używać!” „A verset látva féltem, hogy fisztula – Visztula rímpárt fogok olvasni, de  szerencsére a költő nem használta!” /Zbigniew Przetoka,  gdanski középiskolai tanár és maszek hajóács/

„A kivándorlásból kikontraszlektált itthon ülő értelmiség beteg lelkét befogadó beteg teste a Homo Degenerens archetípusa, mely az ősmagyar pszeudo-gyógyítás porig alázó mechanizmusán át jut el az ágytál létre hajazó senki lét akármista nihilizmusába. A remek páratlan páros rímek duzzadt tályogként feszegetik a mű ülve nyomástól hasadozó kereteit. Megszabadulhatatlan evidencialíra!” /Brumm Brúnóné Dőre Dóra, veresegyházi magyartanár és amatőr maszek medveidomár/

„Na, mi van költő úr?! Csak nem fél, hogy alfélbe vágják és elfelejtik összevarrni, oszt’ egyszer csak alul kizuhan saját magából?! Hja, kérem, aki máshoz kínrímet vág, magába vágódik a bele! Höhöhö!” /Újpesti Barnabás, konkurens kortárs költő és maszek hentes-mészáros/

„Nem én sípolok, hanem a tüdőm, mert az összes sipoly műtétet az ötödik emeleten végezzük és már hetek óta rossz a lift! Ráadásul a liftszerelőnk kivándorolt Rómába, ahol a vatikáni Páternoszter kft alkalmazottja és most ötször annyit keres, mint én! A helyette gazdaságilag bevándorló Juszuf viszont csak a repülő szőnyegekhez ért, az meg itt nincs, csak linóleum!” /Dr. Altáj Alfonz, koloproktológus/

„Szent bélcsavar, hát mi az elkorcsosult mélyrettenet ez?! Az irodalmi guanó tipikus esete! Mindig ilyesmi keletkezik, ha egy önjelölt költő a testének butábbik végét használja arra, hogy kigondolja, mit írjon az intelligensebb felének fájdalmáról. Anyám szerint a gyulladt fisztula nem annyira kellemetlen, ha se ülni, se állni, se feküdni nem akar az ember. Na, azt hiszem, itt az ideje elvennem tőle a levitációs varázskönyvét és ezzel a bélverssel együtt elégetnem, hogy isa pur és homu se maradjon belőlük! A költő pedig nyuhhadjon ki buabeleül!” /Puzsér Róbert, kritikus és vogymuk/

„Egyszer nekem is volt végbélsipolyom, de sarokkal kirúgtam a szájamon keresztül. Azóta féregjáratként kering a világűrben és lefejeli a szembejövő fekete lyukakat.” /Chuck Norris/

„Pfúj, költő úr, ez undorító! Éppen ebédelni készültem, de úgy elment az étvágyam, hogy kénytelen vagyok a patkányaimnak odaadni a frissensült denevéres hurkámat! /Vlad Tepes alias Drakula gróf/

Kalandos maradás

Külhonba én el nem megyek!
Minek nekem a sok lóvé?!
Tök uncsik a jólét hegyek,
Itthon kaland minden hóvé-
 -g!

Nem vonz már a henye Nyugat,
Oda el nem iramodok!
Kutya beszél, pénz meg ugat,
Az jó csak, mi unortodok-
-sz!

Trükkös adók pár naponta,
Ezektől élménypark e hely,
Létünk izgi hajóvonta,
S dalolgatunk uhnyem ehej-
-t!

Közmunkában vígan ások,
Könnyű megélhetés, haha!
Jók a nemmegszorítások,
Kajától nem puffad a ha-
-s!

Derék gyógyásztársadalom
Tova falcolt. Vajon hová?
S fájó felemen, az alon
Nem műt már, csak tályogková-
-cs.

Vasárnap a boltok zárva,
Betörnék s rám szólnak: Nono!
Két dolog van csupán tárva:
Templomok és stadiono-
-k.

Futballhuligánnak tőre
Jelzi, most ér véget a ma.
Nincsen pénzem temetőre,
Én földelem el magama-
-t.

Elit nem jön megsiratni,
Máshol hízik tokás feje.
Szemük előtt felirat, ni!:
Magyarország jobban teje-
-l!

„Végre egy Frady Endre vers, ami, ha eltekintünk attól, hogy milyen szörnyű, primitív, dilettáns és szellemi pestis-szerűen rettenetes, akkor majdhogynem tűrhető! Anyám szerint túl hosszú, pedig ő már az első versszak felénél belealudt. A téma telitalálat, csak kár, hogy pont a színvonalnak lett bumm a fejbe! Mindegy, én akkor sem disszidálok, ha csupán Frady Endre marad itthon az egyetlen költő, akit kritizálhatok! Itt megélnem s éhen halnom kell...” /Puzsér Róbert, kritikus hazafi/

„Felháborító ennek az USA-ból pénzelt liberálbolsevik bérrettegőnek a hazánk és népünk-nemzetünk jó hírét lejáratni vágyó üszkös rohadmányú vérgőze, amiben még a rímeket is csak hontalan fattyúbetűkkel képes megoldani és a levédiai darutollra tűzött árvalányhajas igazságot feláldozza a bűzhödt kozmopolita habsburg-finnugor csőcselékfilozófia oltárán! Mária országában csak lámpavas járhat az ilyen antiklerikális hőzöngőknek! Vendetta és ámen!” /Dr. Tömjén Szittya,  gyulaturul és nemzeti oligarcha/

„Szívesen maradtam volna otthon, ha a kórházban lett volna elég fájdalomcsillapító a betegeimnek, ha a gyerekeimet járatni tudtam volna a nem létező állami óvoda helyett a magánóvodába, és ha itt Liverpoolban nem keresnék fele annyi munkával tízszer annyit, mint otthon. De ígérem, hogy hazamegyünk, amint otthon is meg lehet majd élni. Talán...” /Dr. Magyar Hunor, agysebész/

„Nem értem, mi ez a nyavalygás?! Én például sokkal jobban élek, mint nyóc éve! Ja, és a haveri köröm is.” /Panama Pál, kazánkovács és országgyűlési képviselő/

„Nálatok ilyen kalandos az élet? Jövök szétrúgni a tokás elit hízott fejét!  Buli lesz!” /Chuck Norris/

„Gyere Chuck, gyere!” /nyolcmillió itthon ragadt magyar/

Reklám család

(farsangi színdarabka)

szereplők:

Narrátor

Reklám Rezső, apa

Reklám Rezsőné Apró Aranka, anya

Reklám Rizottó, fiú

Reklám Rivalda, lány

reklámszereplők

A Reklám család ül a tévé előtt ül.

Narrátor: Kedves tévénézők, drága célközönség! Hadd mutassam be önöknek a Reklám családot, akik nem néznek semmi mást, csak reklámokat. Először, de utolsósorban itt van a családfő, Reklám Rezső villamosvezető.

Apa: Én mindig állva vezetem a villamost és az utasokat is folyton arra kérem, hogy állva utazzanak, mert roppant veszélyes ám beleülni a villamosszékbe!

Narrátor: Háháhá, milyen vicces! Nem könnyű egy ilyen ember mellett élni, de mégis hű hozzá a felesége Reklám Rezsőné született Apró Aranka, aki szorgos családanya és statikus.

Anya: Nem statikus vagyok, hanem statisztikus! Én is számolok, de nem olyan vacak hidakat, hanem gyönyörű számoszlopokat, ívelő grafikonokat, színes diagramokat és a végén előállnak a mindenkit elámító szürke adathalmazok! Nincs is ennél szebb munka a világon!

Narrátor: Oh, my holy guttentag! Szép kis szülők! De nézzük a jövő generációt! Itt van mindjárt az elsőszülött fiú, Reklám Rizottó, aki ha nagy lesz, vattacukor árus lesz!

Fiú: Nem vattacukor árus, hanem vegetáriánus! A vattacukor tele van állati eredetű zsírpelyhekkel és lóvércukorral, a hurkapálca pedig már a nevében hordozza a sertés-szerű eredetét!

Narrátor: Na, ennyit a korszerű táplálkozásról! Ám itt van a népmesei legkisebb, a jó vátesz, aki mindent jóvá tesz: Reklám Rivalda, a Nostradamus Általános Iskola jósversenyeinek állandó győztese!

Lány: Hát igen, én mindig előre meg tudom mondani, hogy a mosóporreklámok végén a hagyományos mosóporral szemben a legújabb simán kihozza a legmakacsabb szennyeződéseket is!

Narrátor: Bravó, bravissimó! Hát akkor nézzünk bele a család életébe, amikor ülnek a tévé előtt és várják a következő reklámot!

Apa: (kezében a távirányító, amivel folyton kapcsolgat) Jaj, ne, már megint ez az énekes tehetségkutató!

Anya: Így hang nélkül egész elviselhető!

Lány: És előre lehet tudni, hogy minden harmadik énekes után reklámszünet van.

Fiú: De ez még csak a második, úgyhogy kapcsoljunk!

Apa: (kapcsol) Hú, foci!

Anya: Milyen?

Fiú: (utálkozva) Magyar!

Együtt: Pfúúúj!!!

Apa: Doktor Csont! Az undorító, folyton boncolnak!

Fiú: Ja, és közben szénhidráttal és koleszterinnel telített szendvicseket zabálnak! Undorító!

Lány: De olyan helyes a férfi főszereplő!

Anya: Lányom, a te korodban nem a szerelemmel kellene foglalkozni, hanem a leckékkel! Kész vagy már a holnapi matekkal, Rivalda?!

Lány: (tévére mutatva) Reklám!!!

Reklám: Pécsi kesztyű

Fiú: Apa, tényleg olyan jó az a pécsi kesztyű?

Apa: Na hallod, fiam! Ha a reklámban azt mondják, akkor úgy van!

Anya: Bizony, gyerekek, a reklámok mindig igazat mondanak! Akárcsak az én statisztikáim.

Lány: Az osztálytársam, a Tekla azt mondja, hogy az apukája szerint a reklámokban nem mondanak igazat. (döbbent csend) Állítólag azért kapta a Tekla nevet, hogy a költő apukája mindig elmondhassa neki a versét, hogy

Bizony mondom néked Teklám,

Hazudik az összes reklám!

Fiú: Hehe, ez vicces!

Apa: Ne röhögj Rizottó fiam, ez tragikus! Gusztustalanok ezek a fanyalgó humán értelmiségiek! Még hogy költő! Kretén fűzfapoéta!

Lány: Azt is mondta, hogy az a reklám, hogy

Casco-ba, ha befektet,

Vidáman kap defektet!

színtiszta hazugság, mert a biztosítók csak hirdetnek, de fizetni sohasem szoktak.

Anya: Rivalda lányom, megtiltom neked, hogy ezzel a Teklával barátkozz!

Lány: Pedig rendes lány. Mindig meg szokta osztani velem a téliszalámis szendvicsét!

Fiú: Pfúj, merő cukor és zsírfürdő! Dagadt disznó leszel!

Lány: Nem is! Anya, szólj rá!

Apa: Csönd már! Mi ez a dilinyós izé?

Anya: Játék határok nélkül. Tudjátok, ahol országok versenyeznek és minden ország tévéjében a saját csapat győz. Minden a megfelelő pontozáson múlik. Mint a statisztikáimban.

Fiú: Reklám!!! Adj rá hangot, apa!

Reklám: Prostagutta Füzike

Fiú: Én régebben azt hittem, hogy a Prost tata az egy öreg Forma 1-es autóversenyző.

Apa: (sóhajt) Addig jó neked, fiam, amíg azt hiszed!

Lány: Ez milyen műsor?

Anya: Az hiszem, a híradó.

Fiú: Amiben mindig hazudnak?

Apa: Mi van?!

Fiú: Az egyik osztálytársam, a Béla mondta, hogy az apukája szerint a híradó sosem bontja ki az igazság minden részletét.

Anya: Rizottó fiam, ilyet még akkor se mondj, ha hat lóval kergetnek, mert elvisznek!

Apa: Ja, szólnak az Elvisnek, hogy énekelje el neked a börtönrock-ot!

Anya: Jé, drágám, neked humorérzéked is van?

Fiú: Mondjam még, hogy mi mindent szokott mondani a Béla apukája, vagy megtiltjátok, hogy barátkozzam vele?

Lány: Szerintem megtiltják.

Anya: Tényleg jó jós vagy, Rivalda lányom!

Apa: Csönd legyen! Reklám!

Reklám: Jófogás pont hu

Együtt: Csak az eszemet neeeeem!!!

Fiú: Apa, ez tényleg így van? Kételyeim vannak.

Apa: Luke, oszlasd el a kételyeidet!

Fiú: Luke?! Mi van?!

Apa: Luke, én vagyok az apád!

Lány: Anya, mi baja van apának?

Anya: Tudjátok gyerekek, apával egy időben nem csak reklámokat néztünk...

Fiú és Lány: (rácsodálkozva) Neeeem?!

Anya: Nem bizony. De egy idő után rájöttünk, hogy a tévé annyira elbutít, hogy megmaradtunk a reklámoknál. Úgy tűnt, hogy azok károsítják legkevésbé az agyat.

Lány: Pedig az egyik osztálytársam szerint a legkárosabbak a mosóporreklámok.

Anya: Már megint a Tekla?

Lány: Nem, ez a Gizi. Viszont azt mondta, hogy az új mosóporról azt mondják, hogy ez végre kihozza az eperfoltot, miközben már a kettővel korábbi verzióról is ezt állították. Nincs itt ellentmondás?

Apa: Nem tűrök ellentmondást! Holnap bemegyek az igazgatóhoz és kirúgatom az iskolából azt a Zizit, meg a Téglát!

Anya: Gizit és Teklát.

Apa: Őket is! Elegem van ezekből a nyavalygó tévézabáló entellektüelekből!

Anya: Ne izgasd fel magad drágám, mert megint rámegy a prosztatádra!

Fiú: Sebaj, segít a Prostagutta Füzike!

Apa: Á, nem jó az semmire!

(döbbent csend)

Apa: Ööö...

Anya: Reklám!!!

Reklám: Hurka

Apa: No anyjuk, megkívántam egy jó hurkát kolbásszal és párolt káposztával!

Anya: Milyen szerencse, hogy ma pont ezt sütöttem!

Lány: Jaj, de jó! Kár, hogy szegény Rizottó kőkemény vega, és ő csak paszulyt ehet csalánnal!

Fiú: Ööö... úgy érzem, hogy semmiképp sem jó a szélsőséges végletesség... ööö... egy kis időre mindet fel lehet függeszteni ugyebár... ööö... az elvek feladásának is lehet megindokolható elvi alapja... (ordítva) ÉN IS HURKÁT AKAROK ENNI!!!

Apa: Jól van fiam, te még sokra viszed az életben! Csak hallgass mindig a reklámokra!

Együtt: (a „Jingle bells” dallamára énekelnek)

Reklám szép, reklám jó,

Reklám sose gáz,

Azt, ki mindig reklámot néz,

Hideg sose ráz.

(Hej!)

Reklám színigaz, csillog, mint a hó,

Megmutatja ő, azt, hogy mi a jó.

Ki reklámot néz, boldog ember ő,

Haha-haha-ha höhö-höhöhő!

(Hej!)

Reklám szép, reklám jó,

Reklám sose gáz,

Azt, ki mindig reklámot néz,

Hideg sose ráz.

vége

Emlékviharkabát

Emlékhatlan viharkabát
Szűrőjén nem jön, csak hab át;
Emlékhab a múltnak ködén,
Midőn ittam hűs söröd én.

Söröd emlékhabos hűje
Mondatta volt vélem: „Hű, jeee!
Ez aztán a habzó korsó!”
S emléket hány ifjúkor show.

Hej, emlékhányt söröm-pöröm,
Ifjan pálcával vert köröm,
Rossz válaszért tépett pajesz,
„Are you idiot?”-ra a „Yes!”...

Emlékviharkabát hasad
Oly zajjal, mit éhes has ad;
Nosztalgikusan, ám zordul
Múltba böffen s nagyot kordul.

„Aha, szóval te ittad meg a sörömet annak idején az építőtáborban, te hernyó! Én meg azt hittem, hogy a Csomádi Pityu volt és ezért őt lógattam fejjel előre a pöcegödörbe! Na, várj csak Frady, egyszer téged is megtalállak, oszt’ lesz nemulass! Előre megáshatod a latrinádat!” /Dr. Erőbarom Brúnó, vastagbélsebész és erőemelő világbajnok/

„Ööö… ki szeretném jelenteni, hogy én csak névrokona vagyok a fent említett illetőnek és különben is tényleg az a rohadék Frady itta meg a sör jelentős részét!” /Dr. Csomádi István, zugügyvéd és országgyűlési képviselő/

„Az obligát ’Mit gondolt a költő?’ kérdésre a válasz, hogy a világon semmit! Ez az ember vagy szimplán csak megtébolyodott, vagy teljesen eszméletlenre itta magát! Esetleg is-is! Anyám szerint annyit nem lehet inni, hogy valaki ilyen értelmetlen verset írjon, de ő szerencsére sosem látta az építőalakulat sorkatonáinak csavarlazítós arcszesz partiját. Mindenkinek javasolni tudom, hogy rázza ki az emlékeiből és temesse el a múltja legmélyére ezt a Fradyt! Illetve Fradytt! Múlt idő két t!” /Puzsér Róbert, kritkus/

„A divatjamúlt Petőfin és Aranyon edződött olvasó döbbenten áll a pszichedelikus pszeudo-kubizmusban panírozott, majd anti-entellektüelitásban abált XXIII. századi atomlíra múltra irányuló, azt elemi részecskéire szétbombázni kívánó emléktornádója előtt. Az önnön elméjét puzzle módján szerte szóró költő kétségbeesett rendrakási kísérletének látszólagos csődje éles ellentétben áll szinte mindennel, amit a saját jelentéktelen jelenébe ragadó világ valaminek hisz. A korát messze megelőző költőt a visszapillantó tükrében távolról üldözni látszó múltja háborgó révedésre készteti. Na, ennek vagyunk mi tanúi! Jó nekünk!” /Romlányi Lukrécia, magyartanár és Templom Egere Bisztró idényszakácsa/

„Az élesen él bennem, amikor az Úr kérésére Ádámot és Évát kizavartam az Édenkertből, de a ’Legyen világosság!’ előttről szinte semmire sem emlékszem. Lehet, hogy öregszem?” /Chuck Norris/

Súlyos anakronizmus költő úr! A régi szép… ööö az átkosban, amikor a tanárok még körmösökkel és pajeszcibálásokkal fegyelmezhettek, akkor nem angolul, hanem oroszul kellett tanulni! Ne keverje a sezlonyt a fakonttyal! Ez az Alzheimer-kórban tapicskoló delíriumos rémálom egyértelműen NEM ENG.!” /Törköly Tódor, a regnáló főcenzor kényszergyógykezelésének végéig megbízott főcenzor és egykori munkásőrparancsnok/

Emlékvihar

A csak a kiváltságosoknak fenntartott luxuskórház különszobájában fekvő férfi lassan ébredezni kezdett. Az ablakban összehúzott vörös függönynek köszönhetően a helyiség diszkrét félhomályba borult. A beteg zúgó fejjel próbált magához térni. Hol vagyok? Mi történt velem? Milyen nap van ma? Mióta fekszem itt? Kérdések törtek elő, de görcsösen ökölbe szorított aggyal sem tudott válaszolni a kérdésekre. Fel akart ülni, de a hirtelen erőfeszítéstől leizzadva visszahanyatlott a vörös párnájára. Ekkor vette észre, hogy minden vörös: a falak, a plafon, a bútorok, az ágynemű, a pizsamája, de még az ágy melletti asztalon álló vörös vázába állított rózsacsokor is. Összeborzadva behunyta a szemét…

Amikor ki tudja, mennyi idővel később újra magához tért, egy erősen kipirosítózott kalácsképű hölgy hajolt fölé rettenetes kölni bűzt árasztva magából.

- Hát felébredtél végre drágaságom?! – sikoltotta oroszul és hatalmas csókot nyomott a férfi ajkára.

- Ki ez?! – gondolta rémülten a férfi és megrázta a fejét.

- Nem ismersz meg, Joszif?! Nem is mersz megkérdezni, hogy ki vagyok?! – bőgte el magát a tenyeres-talpas asszonyság.

- Hát nem… - merengett magában a férfi – De honnan tudok én oroszul? Ki ez a síró nő? És ki vagyok én?!

- Ki vagyok én?! – ismételte meg ezúttal már nem csak fejben, hanem élőszóban. Ráadásul oroszul. A Krasznaja Moszkva felhőbe burkolt hölgy zokogva átölelte rögvest eláztatva pizsamájának vörös gallérját.

- Lehet, hogy nem is akarom tudni? – gondolta ezúttal németül – Aha, ezek szerint németül is tudok?

- Tudsz szívem, tudsz! – szólt a nő, mintegy olvasva a gondolataiban – de a biztonságunk érdekében ezentúl csak oroszul beszéljünk!

- Harasó! – egyezett bele a férfi – de cserébe áruld el nekem, hogy ki vagyok én?! És ki vagy te? Kim vagy te? Mert mit is jelent lenni és mi végre vagyunk ezen a világon? Lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés…

- Ó, drága férjuram, neked tényleg komoly a fejsebed! – sóhajtotta az asszony.

- Na, ettől féltem! – borzadt el a férfi.

- Azért ne félj, még rendbe jöhetsz! – nyugtatgatta az frissiben megismert feleség totálisan félreértve a helyzetet.

- Miért, hajlandó vagy válni? – kérdezte reménykedve az újdonsült férj.

- Hahahaha! Jól van, kis mackóm! Látom, hogy mégse vesztetted el azt az aranyos humorérzékedet!

- Nagy szükségem lesz rá! – gondolta a maga számára még mindig ismeretlen férfi. – Szóval… ööö… drágám, kik vagyunk mi?

A nő óvatosan körülnézett. Csendet intett az ujjával, majd sürgős felszínességgel átkutatta a helyiséget. Végül elégedett mosollyal leült az ágy szélére:

- Rendben van, nincs egyetlen poloska se!

- Akkor mitől viszketek állandóan? – kérdezte értetlenül a beteg.

- Hahaha, te örök bohóc! – nevetett a nő, majd halk hangon folytatta – Most mindent elmesélek neked. De jól figyelj, mert biztonsági okokból csak egyszer mondom el! Ha másodszor is elmondanám, akkor meg kellene, hogy öljelek! – mondta az asztalra téve a retiküljéből kivett Kalasnyikovot.

- Mondd! Égek a kíváncsiságtól! – legyintett a férfi.

- Te jelenleg Joszif Visszarionovics Sztálin vagy, minden oroszok pártfőtitkára. Én meg Nagyezsda, a feleséged. – kezdte a történetet Nagyezsda, de Sztálin értetlenkedett:

- Hogyhogy jelenleg?! Miért, korábban ki voltam?!

- Te vagy, vagy voltál, már magam is keverem, szóval te vagy Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom führere! Én meg Eva Braun, a feleséged.

- Aha, ezek szerint én mindkét verzióban a férjed vagyok! – majd magában motyogva hozzátette – Cseberből vederbe…

- Tudok ám szájról olvasni! – szólt emelt hangon Eva-Nagyezsda, és visszakézből mellbe ütötte Adolf-Joszifot a Kalasnyikov puskatusával.

- Oké, oké! – szólt vért köhögve a kétszemélyű férfi és nyögve visszamászott az ágyra – Folytasd! Ígérem, nem szólok közbe!

- Remek! – szólt mosolyogva a kétszemélyű nő és rúzsával gyorsan vastagított egyet az amúgy sem ceruza vékony száján – Szóval ’44 végén, amikor végre már te is beláttad, hogy a háborút elvesztettük, az alteregódat, aki Bédolf Hitler, az te ütődött ikertestvéred, szóval őt a helyedben hátrahagyva a szuper-elit kommandós csapatod védelmében átszöktünk a Szovjetunióba. Itt titokban megöltük Sztálint és a legjobb szovjet plasztikai sebésszel, aki Lenint is balzsamozta, kicseréltettük a generalisszimusz arcát a tiéddel. Az orvos szerint, akivel ezen információ birtokában utána természetesen végeztünk, a műtét olyan jól sikerült, hogy nem lesz szükség újabb beavatkozásra. Ez az arc lesz a végső!

Sztálin-Hitler csak bólintott, mert közbeszólni már nem mert. A kétrendbeli felesége folytatta:

- Mivel már az első világháború végétől az volt az álmod, hogy egyszer az általad elfoglalt Moszkvában, a Vörös tér kétmilliós tömege előtt mondjál beszédet, gőzerővel tanultál oroszul. Így nyelvi problémád nem volt. Sőt, gyakran álmodban is a Moszkva parti estéket énekelted.

- Не слышны в саду даже шорохи… - kezdte könnyes szemmel dúdolni a férfi és a dal hatására gátszakadásként zúdultak rá az emlékek. Az agyában hirtelen olyan erős emlékvihar kezdett tombolni, amit csak Nagyezsda és a vörös fal pofonpárja tudtak lecsillapítani:

- Ülsz vissza az ágyra, de rögtön! Még jó, hogy itt minden vörös, legalább nem látszik, hogy vérengzel! – mosolygott az asszony.

- Folytasd, kérlek! – hörgött vérszegényen Sztálin, mire kapott két újabb hatalmas pofont. – Nem a verésre gondoltam, hanem a történetre!

- Hahaha, drágám! Bocsi, de félreértettem! A balesetedre emlékszel?

- Odáig megvan a kép, hogy november hetedikén Sztrelcov marsall feltűzte a díszegyenruhám bal mellére az Anyaföld Atyja kitüntetést, ám mivel mind a harminc kilónyi érme a bal oldalamon lógott, felborultam… aztán minden elsötétedett. Mi történt azután?

- Te lebucskáztál a díszemelvényről, mire Sztrelcov marsall magát háromszor, három különböző pisztolyból tarkón lőve öngyilkos lett és még aznap minden régi fényképről vagy kiretusálódott, vagy valami más régi elvtárs fejével helyettesítve kezdett szerepelni. A kétmillió szemtanú most a Gulágon dolgozik, te hivatalosan vadászaton vagy és a nép sztahanovista munkaversenyekkel próbálja szebbé tenni az országot, mire visszatérsz. – mosolygott a bölcs nő.

- Most bölcsnek hiszed magad, de én átlátok a szitán! – ordította a falinaptárra meredve Sztálin, majd a vörös telefont felemelve KGB ügynököket rendelt a szobába – Nagyezsda feleségemet 1932 november 9-én holtan találták a lakásunkban, ahol máig tisztázatlan körülmények között lelőttem. Most 1955 decembere van, úgyhogy te nem lehetsz a feleségem!

- Igen ám, de te sem vagy az akinek mondalak, mert Sztálint 1953 március 5-én patkánymérgezte meg Berija! Te sem lehetsz Sztálin! – üvöltötte magából kikelve a megbilincselt álfeleség.

- Te sem?! – értetlenkedett az egyik KGB ügynök – Hogyhogy sem?! Miért, ki más nem lehet még Sztálin?!

- Miért? Se te, se én nem vagyunk Sztálin! – felelte töprengve a másik KGB ügynök.

- Sőt, az emlékviharom csendesedtével én is úgy sejtem, hogy én sem vagyok Sztálin. – szólt az ál-Sztálin.

- Sőt, én sem! – jelentette ki határozottan az ál-Nagyezsda.

- Jól van fiúk-lányok! Ha senki se Sztálin, akkor most mindenki szépen visszamegy a maga gumiszobájába. Öt perc múlva hideg zuhany, vacsora, majd nyugiszuri és mindenki hajcsizik reggelig. Holnap pedig szétosztjuk a vadonatúj karácsonyi kényszerzubbonyokat. Na, futás! – üvöltötte Nyina főnővér, majd belülről bezárva az ajtót, beszólt az ágy alá – Mássz elő, Bédolf drágám! Azt hiszem itt az ideje megszerveznünk, hogy stikában Hruscsov helyébe lépj!

- Csak siessetek – lépett be az erkélyablakon Cédolf Hitler – mert a plasztikai sebészem már tűkön ül, hogy rám varrhassa Brezsnyev arcát!

Ekkor a nyitott ablakon át betörve emlékvihar söpört végig a szobán és végleg összekutyulta az idióta XX. század teljes történelmét...