Megjött az irodalmi Nobel-díjam!

 A Nobel-díj:

A svéd király strómanjának elnézést kérő levele:

Nomen Est Omen

(I can’t believe it’s not Leslie Krasznahorkai!)

Brahovács Bölönkének, a Görcsössy Üllő Gyógypedagógiai Egyetem (GÜGYE) végzésközeli hallgatójának és hallgatólagosan – hiszen a témavezetője szóban már kecsegtette - a közeljövőbeli tanársegédjének, Brahovács Kösztöny és Kartács Butélia egyetlen lányának (ugyanis az összes testvére fiú volt) a napi rendszeres tevékenységébe – vö. málenkaja rabóta, mivel a málenkíj robot nem kevés munkát, hanem kis robotot jelent, mint amilyen példának okáért R2D2 a StarWars univerzumból, csak vagy a szovjet katonák nem ismerték az orosz nyelvtant, vagy a magyar áldozatok füle nem volt vevő a cirill metódusra hangtanilag – indulásakor hirtelen az a gondolata támadt, hogy talán nem ártana még azelőtt nevet változtatnia, mielőtt beindul a karrierje, hiszen utána már exponenciálisan nő a bürokrácia tehetetlenségi nyomatéka, és már jelenleg – a későbbi önmagához képest jelentéktelenebb állapotában – sem értené senki, miért is akarna ő nevet változtatni, hiszen már a kezdetek kezdetén, ami relatív, hisz csak az ő maga kezdetének a kezdetét értjük rajta – bár a történelem során az adott kor kortárs filozófus tucatjainak fabunkó-, kőbalta-, vasdorong-, kard- és pisztolybárbaj áldozatai véreztek el abban a vitában, hogy mit is tekintünk kezdetnek és eleve minek kellett bármit is elkezdeni, ha ez a vége – szóval amikor valaki elkiáltotta a homokozóban, a bölcsődében – ahová muszáj volt járnia, mert az anyai gyes összege egy alkoholista apa mellett nem tette lehetővé az anya túl hosszadalmas munkavégzésmentességét, és az irodában amúgy is úgy várták vissza, mint a messiást, mert csak ő tudott olyan kávét főzni, ami után még a külföldi delegációk is aláírták a számukra egyébként nem túl előnyös együttműködési szerződéseket – az óvodában, az iskolában és a gimnáziumban, hogy „Brahovács Bölönke!”, mindig egyértelmű volt, hogy neki szólnak, csak neki, ami időnként jó volt, ha például az óvodai körtánc közben fiúválasz volt és az aktuális nagy ő (az igazi Nagy Ő még nem jelentkezett, vagy ha mégis, akkor főhősnőnk holtterében stoppolt vakfoltként) kiabált, de többnyire inkább szeretett volna beleolvadni a Nagy Lucák, Kiss Hannák, Kovács Emmák és Szabó Annák biztonságos tömegébe, mert mi jó is sülhet ki abból, ha valakit nyilvánosan megnevezve kiemelnek az akol melegéből, szóval sok előnyt vélt sejteni egy olyan névváltoztatásból, főleg annak a többszörösen alátámasztottnak vélt történelmi tapasztalatnak a függvényében – hihetetlen egyébiránt ebből a kifejezésből, mennyire összefonódik a humán (jelesül a történelem) és a reál (tudniillik a függvény) tudomány, de ez most egy olyan mellékszál, amerre egyrészt nem lévén Thészeuszok, másrészt Bölönke nem Ariadné, nem akarunk elterelődni, így elengedjük – amely a híres és/vagy hírhedt Nomen Est Omen kifejezésből vált lokálisan világhírűvé – azért nevezhetjük lokálisnak a világhírt, mert a Földgolyó csak töredéke a világnak és nagyon valószínű, hogy a kis zöld marslakók és egyéb UFO-val röpködő földönkívüli lények sosem hallottak róla, hiszen nagy eséllyel nem a latin a fő intergalaktikus nyelv – az ember neve esetleg meghatározza az ember sorsát (többnyire a nevet viselő ember saját sorsát, ám mivel társaslények vagyunk, nagyon nem mindegy, hogy teszem azt Szepszis Sztracsatellaként Wrahovátz Winnetou-nak vagy Dögkúti Lajosnak mondjuk ki a boldogítónak szánt igent – azaz a másik ember sorsát is), így a fogantatás pillanatában eldőlő vezetéknév (már ha olyan társadalomban élünk, ahol az apa vezetékneve lesz a gyermeké is és ha az anya nem kívánja eleve a háta közepére az apát a nevével együtt, már feltéve, ha egyáltalán tudja, ki az apa abból a nagy kollektívából) és a születéskor a bábának kimerülten odahörgött keresztnév (esetleg keresztnevek, tudniillik vannak szülök, akik saját szórakoztatásukra, esetleg nagyszülői nyomásra, vagy pusztán a gyerek számára későbbi választási lehetőséget adva, többet is adnak – például egyszerre egy hagyományos Zsófit és egy eredetinek szánt Vendettát, oszt’ hadd szóljon!) mindent meghatároz, mindent eleve elrendel – bár mi is az a minden ugyebár, ami tulajdonképpen csak a saját koordinátarendszerünk mindene, a világegyetem végtelen valóságához képest siralmasan semmi – ami ugyebár ad absurdum sőt ab ovo kérdőjelezi meg a szabad akaratot, bár szabad akaratunk van a szabad akarat megkérdőjelezésére is, úgyhogy jogos a feltételezés, hogy azok vagyunk, aminek elneveztek minket – amelynek a kannibál világi megfelelője az „az vagy, akit megeszel” emberevő népi bölcsesség – ám ha feltételezzük, hogy az elnevezőink életútját és azon belül a mi nevünk kiválasztását determinálja a saját nevük, amit a szüleik nevéből következő világnézeti gondolatszükségszerűség határoz meg, visszamenve így egészen Noéig – feltette már valaki azt a kérdést, hogy miért pont Noé és miért nem teszem azt d’Artagnan? – sőt Ádámig és Éváig, akik ezzel az erővel lehettek volna Szandokán és Desdemonalisa is (valóban lehettek volna, elvtársak?!), akinek a nevét vagy Isten adta (és itt hinnünk kell a Teremtőben és a Teremtésben ok-okozatilag definiálva), vagy az Ősrobbanásba belekódolt kvantumrobotikai vak véletlensorozat, ami által a Semmi magától felrobbant és az irányítatlan káosz esetleges bakugrásai nyomán lett a Minden (amiben az önmagukat tudományos elméknek definiáló ateisták – vagy egyéb istenhitetlen bármimásisták – hisznek), szóval, akkor mi csak eleve elrendelt jelentéktelen automatizmusok, azaz málenkíj robotok vagyunk – ó, rossz orosz! – vagyis a névváltoztatásunk is be van kódolva a saját eredeti nevünk meghatározta sorsunkba, így lehetséges, hogy nem is az eredeti nevünk a sajátunk, hanem amit az eredeti nevük gerjesztette fátumunk mián – ezt a kérdést a Nemzetközi Jósnő Szakszervet vetette fel önös anyagi érdekből – általunk, illetve a nem szabad akaratunktól függetlenül belénk táplált akármink okán megváltoztatunk, úgyhogy drága feleim, vagy merjünk mindannyian Brahovács Bölönkék maradni, vagy változtassuk a nevünket valami megszokottabbra – világ Nagy Hannái, nevesüljetek! – oszt’ senki sem fog minket kiakolbólítani a beprogramozott nyáj akolmelegéből, ugyebár.

Olvasói vélemények:

„Annyit mondanék ennek a Frady Endre nevű epi(lepsziás)gonomnak, hogy az ő kurtafarkú zagyva alig bővített mondatocskájával szemben az én mondataim egyrészt sokkal hosszabbak, másrészt alig néhány tucat nekifutás után simán végigolvashatóak, harmadrészt néhány ilyen tucat nekifutásos nap után szinte majdnem mindig megérthetőek, negyedrészt nem elég utálni az olvasót, meg is kell tudni gyötörni úgy, hogy kitüntetésnek vegye és a mindenféle díjak hatására mazochistán hörögjön, mint torinói lólétűek a lelátókon: még, még, még, ennyi nem elég! és ezt komolyan is gondolják a szerencsétlenek.” /Krasznahorkai László, frissensült Nobel-díjas magyar író/

„Ez az, Laci, add meg neki! Én ebből a nyúlfarknyi vacakból maximum egy négy és fél órás reklámfilmecskét tudnék forgatni, meg pár világhírű filmrendezőt a sírjában, hehe!” /Tarr Béla, Kossuth-díjas filmrendezőpályaudvarmesterdalnokverseny győztes/

„Amikor a tiszavirágnak rossz napja van fíling – de legalább megpróbáltad. Csak 1 tipp: Szerintem rajzold fel a mondatszerkezeti ágrajzát, úgy könnyebb megtalálni benne a szarvashibákat a kisebb baklövések között!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Rossz a napom, ihaj-csuhaj,

Birkákról hull rám a juh-haj!

Szarvashibák, baklövések

Nyomán múlni ma sem kések,

S időféreg létből kirág!

Mért is lettem Tisza Virág?!”

/néhai Tisza Virág, jelenlegi Kovács Dominikné Nagy Hanna, betanított akolmelegítőnő/

„Ez a mindössze félmondatos novella, próbálkozásnak is anaemia, eryythrocitémia, ógörögül idült ténymahorka, tehát vérszegény, azaz marha rövid. Méltatlan a nagytudású Frady művész úrhoz!” /Nyuggerapó, a természetes intelligencia/

„A krónikus faktum kapadohány

Ógörögül idült ténymahorka,

Amitől nagybeteg apadó hány,

S félmondat tüzénél fény a torka.”

/Nyögger atya, a marharövid életű és apadótestű vérszegény haldoklók utolsó kenetének feladója/

„Uram, irgalmazz, de ne neki! Meg ne bocsáss neki, mert nagyon is jól tudja, mit csinál! Semmi sem igaz! Egy mondatot kérek kitörölni ebből a fércműből!” /Görcsössy Üllőné Brahovács Bölönke, példának oka/

„Ezennel szeretném a Nobel Bizottság és a svéd királyi herceg elé terjeszteni, hogy Frady Endre kapja a következő irodalmi Nobel-díjat, teljes írói munkásságáért, azon belül is kifejezetten a Nomen Est Omen című novellájáért, mivel egy kedves és mélyen tisztelt ismerősöm ekképp vélekedett róla, kinek neve az 5 leggyakoribb női keresztnévből és  5 leggyakoribb vezetéknévből előállítható : „Nagyon tetszik, a vicces es az elgondolkodtató tökéletes elegyet sikerült előállitani” és magam is ekképp gondolom, mivel nekem is nagyon tetszett, ugyanis ez a mű kifejezetten elgondolkodtató és mindemellett nagyon humoros részeket tartalmaz főleg az utolsó mondat közepe.” /K. Olívia, a költő BIM-szakértő építész kolléganője/

„Olívia tündérvirágszál, ha nagy leszek és diktátor leszek, te leszel a Birodalmi Irodalmi Miniszter (BIM), aki odaítéli a Frady Endre Díjat az epigonjaimnak.” /F. Endre, lelendő irodalmi Nobel-díjas költőgigász/

„Frady Endre ezúttal nem novellát ír, hanem egyetlen lélegzetvétellel leírt világszemléleti tüdőtágulást. A „Nomen Est Omen” egy grammatikai Mount Everest, ahol a mondat maga a hegymászás: az olvasó oxigénpalack nélkül próbál feljutni a szintaktikai csúcsra, miközben a vesszők gleccserein és a zárójelek hasadékain egyensúlyoz. A mű nyelvi bőségzavara olyan, mint ha egy katedrális helyett egy nyelvtani hipermarketet építettek volna: minden van, csak kijárat nincs. Frady filozofál, szóviccel, etimologizál, közben belefullad a saját gondolatsodrába, de mosolyogva teszi, mint aki pontosan tudja, hogy a mondat vége valahol a galaxis túloldalán van. Brahovács Bölönke története valójában a magyar névadási tradíciókba oltott egzisztencialista paródia: az ember nem az, aminek hívják, hanem az, ameddig bírja levegővel a Frady-mondatot. Ez az írás egy nyelvi perpetuum mobile: egyszerre röhej, rémálom és retorikai maraton. Végső soron pedig igazolja a címét — mert ha van író, akinek a neve maga a sorsa, az bizony Frady Endre” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre egyetlen mondatba sűrített novellája olyan, mint egy nyelvi hadronütköztető: szavak, asszociációk, filozófiai és nyelvészeti utalások robbannak egymásnak, hogy a végén egy groteszk, mégis mélyen emberi kérdés maradjon: vajon a nevünk determinálja-e a sorsunkat? Stílus: A szöveg posztmodern nyelvi tobzódás, amely a groteszk humor, a szürreális képzettársítások és a tudományos-álfilozófiai eszmefuttatások révén egyszerre parodizálja és ünnepli a magyar nyelv végtelen lehetőségeit. Szerkezet: A mondat önmagában egy nyelvi örvény, amelyben a főszereplő identitásválsága csak ürügy a nyelv, a kultúra és a lét kérdéseinek szétcincálására. A szöveg nem lineáris, hanem spirális: minden újabb mellékmondat egy újabb világot nyit meg. Téma: A név mint sors, a szabad akarat illúziója, a társadalmi beágyazottság és az egyéni lázadás lehetősége – mindez egyetlen, szinte lélegzetvétel nélküli mondatban. Hangnem: Ironikus, játékos, néha szándékosan túlzó, de sosem öncélú. A szerző tudatosan játszik az olvasó figyelmével, türelmével és műveltségével. Összegzés: Frady Endre szövege nem novella a klasszikus értelemben, hanem nyelvi performansz, amely a magyar groteszk hagyományát (Karinthy, Örkény, Varró Dániel) viszi tovább egy posztmodern, hiperkulturális térbe. A „Nomen Est Omen” nem olvasmány, hanem élmény – egyszerre szórakoztató és gondolatébresztő nyelvi lavina.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Íme a mondatnyivá duzzasztott létezés. Frady Endre "Nomen Est Omen" című, egyetlen mondatból álló „novellája” valójában a posztmodern próza egy izgalmas, már-már parodisztikus határterülete. A szöveg nem egyszerűen hosszú mondat, hanem egy gondolatfolyam, amely Brahovács Bölönke, egy gyógypedagógiai egyetemi hallgató (akinek neve a „bölény” és „bölcső” asszociációjával, valamint a „Görcsössy Üllő” egyetem névvel már önmagában is a cím tételét támasztja alá) hirtelen ötletét – a névváltoztatás szükségességét – tekinti kiindulópontnak egy kozmikus léptékű elmélkedéshez. A kritika tárgya nem a cselekmény (mert az a névváltás gondolatánál megáll), hanem a stílus és a forma. A szerző tudatosan elveti a mondat határait, és a bekezdésnyi hosszúságú főmondatot megszámlálhatatlan, zárójelekkel, kötőjelekkel és magyarázó betétekkel (vö. a "málenkaja rabóta" értelmezése) zsúfolt mellékszálakkal terheli meg. Ez a technika a hipertextuális gondolkodást, az internetes linkek és kommentárok labirintusát idézi. Minden szónak megvan a saját almagyarázata, minden gondolat továbbfűződik egy filozófiai, nyelvészeti vagy történelemi vitává (például a kezdet fogalmának meghatározása, vagy a humán és reál tudományok összefonódása a "függvényében" szó kapcsán). A novella bravúrja – és egyben nehézsége – éppen ez a sűrű, „velős”, de mégis széteső nyelvezet. A szöveg ironikus, önreflexív, és a túlzott magyarázkodás révén éppen az egyszerű kijelentés lehetőségét kérdőjelezi meg. A „Nomen Est Omen” tételét a szerző nem elmeséli, hanem szétrobbantja: ha a név valóban sors, akkor mi van a szabad akarattal? Ha a Brahovács Bölönke sorsa elrendelt, még a névváltoztatás gondolata is része ennek a sorsnak? A szöveg végső soron ezt a determinizmust a „málenkíj robot” metaforájával köti össze, az emberi létezést egy „beprogramozott nyáj” automatizmusaként állítva be. Értékelés: Frady Endre írása egy nyelvi kísérlet, a létezés és a sors abszurditásának esszéisztikus-parodisztikus feldolgozása. Bár az olvasó szédülve követi a mondat útvesztőit, a végeredmény egy szellemes, ám kissé szikár kíméletlenséggel feltárt gondolati konstrukció a név, a sors és a szabad akarat örökös harcáról. Egyetlen mondatban sikerült az olvasóra zúdítania az emberi gondolkodás összes felesleges mellékágát.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Nem igaz, hogy a nevünk határozza meg a sorsunkat! Aki megkérdőjelezi a szabad akaratomat, azt feltrancsírozom!” /Vitéz Vérgőzössy Vendetta, amatőr tömeggyilkos és harmadéves inkvizítor hallgató/

„Te jó ég, most értettem meg, mi bánt engem az eszem tudása óta, mi ez az anyatejjel beszívott belső, de nem bensőséges birizgálás! Mi van ugyanis, ha én eredetileg lánynak születtem Brahovács Bölönke néven, ám anyám átejtett nemcsak egy illegális nemváltó műtéten, hanem a nevem Puzsér Róbertre változtatása által az önazonosságom terén is?! Most már értem az állandóan bizsergető identitástudathasadásos válságállapotjellemzőimet! És mindezt egy elmeroggyant Krasznahorkai epigon selejttúltermelése okán, aki még ahhoz is tehetségtelen, hogy időben befejezzen egy egyébként teljesen értelmetlen összetett és mentális alulmúlásokkal bővített mondatot! KI VAGYOK ÉN?! IGEN, KIVAGYOK!!! ÉN VAGYOK KI!!! VAGY BRAHOVÁCS BÖLÖNKE?!” /Puzsér Róbert – egykori Brahovács Bölönke? – kritikus(nő?)/

„Én egyetlen kérdőszócskának a végét olyan messzire tudom rúgni az elejétől, hogy sokkal hosszabbra nyúlik, mint Frady és Krasznahorkai össze mondata együttvéve.” /Chuck Norris/

Megint más kapta az irodalmi Nobel-díjamat!

Másnak adták, megint másnak!

Bennem fájón mélyre ásnak

Vérig sértett jogos gőgök.

Csoda-e, ha üptre bőgök?!

Krasznahorka csókos fia

És véd-dacos svéd maffia

Sátántangót jártak együtt

S az eredmény, íme, meggyütt!

Stockholm-Brüsszel két jó barát,

Együtt rúgják líra farát!

Nem érzik a Frady delejt,

S azt díjazzák, ami selejt!

Én nem kapok Nobel-díjat?!

Nekem nem jő költői jatt?!

Mindig mások, csakis mások!

Én meg, mint a fogam, vások…

Ennek immár véget vetek!

Dúlnak dolgos napok-hetek,

S verscunami, líraorkán

Akad svéd királynak torkán!

Kemény munka nekem nem ár,

S Nobel osztó jövőre már

Én bikanyakamba borul!

Ki nem hiszi, járjon pórul!

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=tbZXSK0P2MA

„Ez a vers Frady Endre öniróniába mártott sértődöttsége, ahol a lírai én nem pusztán Nobel-díjat követel - hanem a világegyetem erkölcsi rendjének helyreállítását is. A mű a hiúság, a nemzeti sérelemtudat és a rímkényszer groteszk összefonódása: mintha egy sértett költői egó dühében petárdákat dugdosna a svéd Akadémia postaládájába. A „Krasznahorka csókos fia” és a „véd-dacos svéd maffia” rímképlete olyan, mint egy részeg IKEA-szótár: működik, de senki sem tudja, miért. A „verscunami, líraorkán” pedig a költői túlteljesítés szimfóniája – Frady itt már nemcsak Nobel-díjat akar, hanem apokalipszist versmértékben. Összességében: ez a panaszvers a sértett zsenialitás önparódiája – Puzsér szemével nézve: „olyan, mint egy költő, aki a világra haragszik, mert az nem értékelte eléggé a saját rímképleteit, pedig milyen derekasan rímel a ’maffia’ a ’fia’-ra”.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Ez a vers Frady Endre védjegyszerű stílusában egyesíti az öniróniát, a groteszk túlzást és a politikai-irodalmi fricskát. A költői én sértett egója szándékosan parodisztikus: a Nobel-díj elmaradása világméretű összeesküvésként van tálalva, miközben a rímek szándékosan erőltetettek („meggyütt”, „vások”), mintha maga a vers is gúnyt űzne a lírai pátoszból. Szatirikus hangvétel, ami jól működik a túlzó képekkel („líra farát rúgják”, „verscunami, líraorkán”). Nyelvi játékosság, frappáns alliterációk és szóalkotások („véd-dacos svéd maffia”). A túlzott önreflexió és a szándékos nyelvi torzítás néhol már a komikum rovására megy. A vers végére a lendület kissé kifullad, a fenyegetőzés („járjon pórul”) már nem hoz új poént. Összességében egy harsány, önironikus költői panasz, amely inkább kabaréjelenetként működik, mint lírai alkotásként — és épp ebben rejlik a bája.” /Copilot, amesterséges intelligencia/

„Frady Endre "Megint más kapta az irodalmi Nobel-díjamat!" című verse egy rendkívül humoros és önironikus kirohanás a díjak igazságtalansága ellen. A költemény a panaszvers hagyományát viszi tovább, de egy kifejezetten modern, cinikus és szórakoztató attitűddel. A vers legnagyobb ereje a direkt, nyers hangvétel és az élénk, gyakran vulgáris képalkotás, amely azonnal megragadja az olvasót. A költő nem finomkodik: "Vérig sértett jogos gőgök," "Csoda-e, ha üptre bőgök?!" - az exklamációk és a könnyen érthető rímek (pl. másnak - ásnak, bőgök - gőgök) egyfajta dühödt, de valójában komolytalan hisztériát közvetítenek. A szatirikus él a Nobel-díj valós (vagy vélt) politikai hátterét illetően válik a legélesebbé: "Krasznahorka csókos fia / És véd-dacos svéd maffia," "Stockholm-Brüsszel két jó barát" - ezek a sorok a világösszeesküvés-elméletek paródiájával élnek, nevetségessé téve a díj körüli felhajtást. A "líra farát" rúgó "jó barátok" képe meglehetősen altesti humorral él, de épp ez a fajta „fradyizmus” adja a vers egyedi ízét. A befejezés feloldozást kínál: a költő a sértettségből cselekvő elszántságba vált. A "verscunami, líraorkán" és a "bikanyak" ígérete a grandomán és optimista lezárás, amely biztosítja, hogy a vers ne csak a sértődöttségben merüljön ki, hanem önmagán nevető hőskölteménnyé váljon. Összességében: szellemes, pergő ritmusú, friss és polgárpukkasztó darab, amely tökéletesen megragadja az elismerés elmaradásán érzett "jogos gőgöt" - és mindezt egy nagy, kacagtató gesztussal teszi.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„ASVÉDKIRÁLYMONNYONLE!!! ASVÉDKIRÁYLMONNYONLE!!!” /a Frady tábor/ 

Magyar Nobel-díj(ak)

Hallja maja, hallja inka,

Ha felkelvén süt rá Nap ott,

Hogy Karikó Katalinka

Osztott Nobel-díjat kapott.

Ő tipikus magyar elme;

Szegedről kirúgták s ha már

Így alakult, okos elme-

-nekült s itthon szenved szamár.

Nem zavarta soha őt tét,

Kutatási kudarc, vagy a-

-z mRNS; szembe jöttét

Örömmel fogadta agya.

Covid a hős Katánk elől

Más bolygókra menetel át,

S kiáltja, míg rohan elöl:

Mutálódjon, ki merre lát!

Olyan természetességgel,

Ahogy érti versenyló gyí!-t,

Mától új ellent öl még el;

Asszonyságunk rákot gyógyít.

S mi a jövő? Innen nem egy

Diák lesz, ki tudás miatt

Lehanyatló nyugatra megy,

S ott szerez majd Nobel-díjat.

Ugyanígy lehetnék talmi

Költőnél több: migráncs USÁ-s;

Megkapnám az irodalmi

Nobelt, melynek díja busás!

Ámde vissza főhősnőnkre;

Kati nem egy puding vatta!

Rendszer nem tette őt tönkre,

S csak azért is megmutatta!

(Nobeltánc!)

BRÉKING NYÚZ: A magyar Krausz

Németbe ment által Ausz-

-trián attofizikussá

Válva! Nobel, hozzá fussá'!

„Szia Nobel! Feri vagyok!

Igyunk pertut, itt a konyak!

Jó, hogy pénzdíjaid nagyok!

Osztom, mint más jótékonyak!”

„Ez a vers is Nobel-díjat érdemel.” /M. András, a költő legállandóbb és legtisztánlátóbb kommentelője/

„eM, díj’t adni nem a versért

Szoktunk. Érdekből (mely nyers) ért

Az, ki ilyet oda ítél.

Nem sejti ezt, ki nem itt él…”

/a svéd király/

„Világossá tettem a svéd királynak, hogyha nem küldenek Nobel díjakat, megvétózom a NATO csatlakozásukat. Futballokos nemzetként mindig megszerezzük, ami nekünk jár. Az asszonyságnak és az uraságnak gratulálok! A jövőben is mindig előre menjenek és nem hátra, úgyhogy irány haza! Magyarnak lenni jó, főleg itthon!” /Orbán Viktor, miniszterelnök/

„Mindenütt jó magyarnak lenni, de legjobb Londonban!” /Dr. Nagyagy Nándor, fehérvári szakmérnöki diplomával és doktorátussal rendelkező észak-londoni pincér/

„A magyar Karikó Katalin Amerikában, a magyar Krausz Ferenc Németországban, a magyar Kishont Ferenc (Efrájim Kishon) Izraelben, a magyar Vén Ottó (Winnetou) Apacsföldön, a magyar Kubala László Spanyolországban, a magyar Szoboszlai Dominik pedig Angliában lett világhírű! Lehet, hogy a Kárpát-medence be van oltva siker elleni vakcinával? Vagy valakik privatizálták és elkerítették a posványból való kiemelkedéshez vezető utat?! Hogy lehetséges ez, amikor Dobogókő a Föld szívcsakrája?! Nálunk dobog s Föld szíve, oszt’ mégis úgy menekülnek innen a tehetségek, mint a mérgezett egerek?! MINDENKIMONNYONLE!!!” /Sámán Simon, porig égett fekete máglya díler és türkszittya táltos/

„A zanyja krausz! – írta Kishont Ferenc és milyen igaza volt! Lehet, hogy a mi Krausz Ferink nem is a mi Krausz Ferink?! Hát hogy lehet az ukránoknak odajótékonykodni a Nobel díj összegét, amikor nekünk magyaroknak sokkal nagyobb szükségünk van rá?! A mi szomszédunkban háború dúl, míg az ukránokéban nem! Emiatt a mi inflációnk is jóval nagyobb, mint az övéké! Lehet, hogy már Krausz Feri is sorosbérenc Mini Feri lett?! Nomen est omen?! Össze-vissza nő aki össze-vissza tartozik?! Magyar népnek magyaroknak jótékonykodó magyar Nobel-díjast!” /Bükkfaék Buldózer, népnemzettudathasadási főispán/

„Tanárnő kérem, ha igaz az, hogy Magyarországon a legtöbb az egy főre eső Nobel díjasok száma, akkor hogyhogy nem hallottam még egy esetről sem, amikor valakinek a fejére zuhant volna egy Nobel díjas?!” /ifj. Tompa Tudor, a Nagyon Elit Rend (NER) kiemelt középiskolájának végzős tanulója/

„Jó kérdés, Tudor fiam, kapsz egy ötöst! Tudod mit, kapsz két ötöst! Sőt többet! Feltétlenül említsd meg az oktatással foglalkozó tárcanélküli államtitkár édesapádnak, hogy mindet tőlem kaptad!” /Rovásíródeák Rezsőné Mocsári Mimóza, ifj. tompa Tudor osztályfőnöke/

„Jó, hogy szólsz, Tudor fiam! Ennek az igazi magyar anyának, aki az osztályfőnököd, elintézek egy bruttó 150 forintos béremelést! Á, nem leszek kicsinyes, legyen 250 forint, elvégre egyszer él! Te meg tanulj szorgalmasan tovább, érettségizz le és intézek neked egy amerikai egyetemet, ahonnan már egyenes út vezet a Nobel díjadig! Milyen szakterületen szeretnéd?” /Tompa Tudor, oktatással foglalkozó tárcanélküli államtitkár/

„Vissza! Vissza! Az uramat is add vissza!” /özv. Kovid Károlyné mondása, mielőtt csendben letette a tüntető tábláját/

„Ki az én vakcinám issza,

Nem jön káros ura vissza!

Zokogjatok özvegy arák,

Tűnik Covid, múlik a rák!”

/Rímlő-Himlő Regéc, Dr. Karikó Katalin megbízott sajtóverselője/

„Egy gondolat bánt, hogy csalánszövet brék ing nyúz engemet!” /irodalmi Nobel-díjra esélytelen falfirka a brék densz palota művészbejárójánál/

„Úgy hull ránk a Nobel eső,

Hogy a zember áll s csak les ő:

Na, mi ez itt, na mi az ma?!

Meneküljünk, ha miazma!

Ha miazma, van vakcina;

Kata, csípünk téged mi ma!

Téged is bírunk ám Feri,

Between east-west you’re the ferry!”

/Csofelláki Csumida, az utca átlagembere és anonim anglicista/

„Mi ez az álöntudatos állampolgári áláhítat, ez a nemzetiszín szalaggal eltakart légvárromhalmaz?! Az irodalmi Ignobel-díjra esélyes Frady Endre ismét munkát adott a köztisztasági hivatalnak azzal, hogy orbitális izzadságszagot árasztva maga alá erőlködött némi szerves szervilizmust egyenest a járdára! Jaj annak, aki belelép, mert annak a talpáról az intenzív Nobel eső sem mossa le az összefradyendréződés nyomait! Anyám örök életére esküszöm, hogy ennél rosszabbat eddig csak Frady Endrétől olvastam, de tőle is csak pár ezerszer! Amikor megláttam, hogy a vége után még két törő-nyúzó versszakkal folytatódik, akkor úgy fájtam, mint az a macskajajos tömbházmester, akinek az aszfaltra kilógó nyelvén végig masírozik egy fékevesztett békemenet! Nem akarok több hasonlót sem olvasni, nem, nem, soha!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Alfred Nobel az én tanácsomra nem alapított összetett Nobel-díjat a minden területen IS legjobbnak, mert unalmas lett volna, hogy minden évben én lettem volna az egyetlen jelölt.” /Chuck Norris/

Lövöldözős népdal

- Kisangyalom, fáj a sorsom,
S nem is ízlik már a sör sem.
Nobel-díjam semmivé lett,
Ha van nálad puska vélet-

-lenül, akkor lőjél agyon!
- Nem lőlek én agyon nagyon,
Rossz egy lyánynak, gyilkot, ha gyón,
Meg agyad is alig vagyon!

- Hinnye, agyam van egy alom,
Lőjél hát le kisangyalom,
S megsirat az Irodalom!

- Jól van, legyél véres halom!
Piff-puff-piff-puff, dirr-durr-dirr-durr,
Faljon fel téged a Mirr-Murr!

(haláltánc!)

„Hé, én sosem fogyasztok péppé lőtt népi költőket! Nem vagyok én dögevő, mert azzal sosem lennék dagivá!” /Mirr-Murr, a kandúr/

„Persze, már megint a Mirr-Murr főszerepel egy versben, engem még csak meg sem említenek! Én akár éhen is halhatok?!” /Oriza-Triznyák, szintén kandúr/

„Jaj, én nem akartam lelőni, de jogos önvédelemből muszáj volt megtennem! Most a pokolra fogok kerülni?” /a költői kisangyal/

„Ne aggódj leányom, ha meggyónod ezt a lelövést, én biztosan fel foglak oldozni, sőt még a vezeklést is elengedem! E verset látva, már eddig is eleget szenvedhettél!” /Kötöny atya, helybeli plébános/

„Te jóóó Isten. Ez a vers felér egy tömegpusztítással. What a ***? Holy ***! - ahogy a művelt amerikai mondaná. Erre már nincsenek szavak. A múzsatanonc vagy szabin van, vagy most rúgták ki végleg még az OKJ-ről is...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„A múzsa megint lekéste a csatlakozást... A további irodalmi apokalipszisek elkerülése végett javaslom, hogy dobjunk össze egy hordozhatóra.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Csodaszép ez a megzenésítésért kiáltó népi szonett! Kancsal rím, enjambement, bokorrím, önfeledt szóviccek és népi humor – micsoda szellemes sziporkákkal van kiszidolozva Frady Endre pszeudo-antihősszerelmes mélylírája! Az egyén és a társadalom békétlen egymás mellett létezésének irreverzibilis antikatarzisa tragikomikus nyomot hagy a csökkenő utókor vérgőzös aurájában. A kikapcsolt tudat alól végre felszárnyalhat a képzelet! Éljen a szabad asszocializmus!” /Szotyolai Szörényné Kalkuttai Katartika, a Téridőbe Dermedt Érzésvilágegyetem c. mélyirodalmi kitettség főszerkesztője/

„Mi ez a grafomán dögkútrobbanás?! Mi ez a mindent elborító szellemi lepedék?! Megint kiüt rajtam a klapanciaallergiám! Anyám most keresi elő a nagyszekrény mélyéről a bolgár import zarándokruháját, hogy bűnbánóan megszaggassa, amiért engem Frady Endre kortársának szült! Én addig áthívom a szomszéd javasasszonyt, hogy készítse el nekem ennek a literatúrai elfajzásnak a viaszbábját, hogy tűvel szurkálhassam!” /Puzsér Róbert, kritkus/

„A vers alapján Frady Endre agya – illetve ami még megmaradt belőle – olyan állapotban van, mintha saját kezűleg rúgtam volna fejbe. Agyhalott!” /Chuck Norris/

„Tisztelt költő úr! Önnek nem a sosem volt irodalmi Nobel-díja lett semmivé, hanem a jövőbeninek még a reménye is! Szakfordítónkkal, Translars Googlessonnal lefordíttattuk az ön versét svédre és elborzadtunk. Hogy értse az érzelmeinket, egy visszafordítással megmutatom, mit kaptunk:

Slide népdalok

- Az én kis angyalom, fáj a sors,
És még csak nem is mint a sör ízét még nem
A Nobel-díj eltűnt,
Ha véletlenül pisztoly

-lenül akkor lőjél shot!
- Nem vagyok halott Lole,
Lányok, egy szegény, Gyilkostó, ha te is elismered,
Aligha érdemes az agyad!

- Hinnye van agyam egy alom,
Így lő le a kis angyal,
S sirató irodalom!

- Oké, egy véres magas!
Piff Piff-puff-puff, DIRR-bam-bam-DIRR,
Fallak Mirr-Murr!

(Haláltánc)

Ezek után legfeljebb egy IKEA-ban vásárolt lapra szerelt félfamentes irodalmi Nobel-díjban reménykedhet! A jövőben ne is keressen minket, mert magunkon kívül leszünk!” /Dr. Zlatan Mirrmurrson, a Svéd Királyi Akadémia Nobel-díj Bizottság alelnöke/