2024. január 15., hétfő

A gyógyulás útja

Amikor én köhécselek,
Jőnek népi gyógymód cselek:

Sírról kell egy pókos háló,
Éjfélkor vizeljen rá ló;
Mikor a Nap égre ére
Fürdesse meg vadkan vére;
Fröcsögtesse lúdnyál már a
Déli harang hallatára,
Pont annyi, hogy estefelé
Kellőn büdösítse e lé;
Közben kilenc öreg néne
Őzikeszín hordós kéne
Kékes lánggal melegítse;
Ám ha nem gyógyulok így se,
Már hogy mire rám tör álom
Eme cuccot bekajálom…

Szemétbe vágom és kába
Fejjel megyek patikába!

„A költő ebben a műben a modern élet és a régi idők közötti ellentétet, a nosztalgiát és a humorérzékét fejezi ki. A vers címe A gyógyulás útja, amely egy ironikus utalás a versben szereplő népi gyógymódokra, amelyek inkább ártanak, mint használnak. A vers egyfajta paródia, amely a népi hagyományok és a modern orvoslás közötti különbséget játssza ki. A vers témája a betegség és a gyógyulás, amely egy univerzális emberi tapasztalat, amely számos irodalmi műben megjelenik. A versben a költő a saját betegségét és a rá ható gyógymódokat írja le, amelyek mind a népi hagyományokból származnak. A versben szereplő gyógymódok (pókos háló, ló vizelet, vadkan vére, lúdnyál, őzikeszín hordó) mind olyanok, amelyeket ma már nem használunk, vagy csak ritkán, és ezért különlegesnek, furcsának, vagy viccesnek tűnnek. A versben ezek a gyógymódok a múltat, a régi hiedelmeket, a régi kultúrát szimbolizálják. A vers végén a költő elutasítja ezeket a gyógymódokat, és inkább a modern orvoslás felé fordul, amikor a patikába megy. A versben tehát a költő a saját élményén keresztül mutatja be a népi és a modern gyógyítás közötti ellentétet, és ezzel egyben a régi és az új közötti különbséget is. A vers egy példája annak, hogy a költészet hogyan tud alkalmazkodni a mai kor kihívásaihoz, és hogyan tud új formákat, új szavakat, új témákat találni. A vers egy rövid, ám gyönyörű verselemzés, amely a költő saját stílusában íródott.” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„Kőttő úr, mögsömöllézi a népi gyógymódokat?! Há’ ollat pökkentek a dudarnyákos pofázmányába, maga traktányos dörhő, hogy mutyajosan maga alá pistonkázik izibe! Ide nem merjen gyünni író-olvasó találkozóra, mer’ rojtosra zabernyákoljuk a pejslijét, oszt’ a cudar zsebrákok zabrálják magát gihirnyósra! Antiparaszt!” /Tajt Tibor, turharöcsögei tárkonytermesztő/

„Jó étvágyat hozzá Költő Úr, én maradok a pálinkánál (kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben orvosság).” /B. Ádám, a költő világegyetemi végzettségű mérnökkollégája/

„Bé Ádám úr, ön a pálesz
Nyomán jobban rögvest má’ lesz?”
Irigységtől steril nyál esz’!”
/Józan Jeromos, anonim absztinens ás airbusz aviátor/

„Lúdas Matyi mint Skorbuntzius doktor írt fel anno ilyen magisztrális szereket ... csak nem ennyire rímeseket. ére => elbeszélő múlt, csak szólok” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„E sok szer oly magisztrális,
Szájban összefut a nyál is!
Ére már múlt s maga csak szól?!
Csússzon önre fényes vax ól!”
/Lúdas Matyiné Lódarázsi Motolla, a Skorbut Ellenes Jelszavakat Harsogó Alanyi Jogsértők (SEJHAJ) népdalvirágszála és nótafaiskolai pedellus/

„Köhögés elleni legjobb gyógymód: csendben maradni, és csak verses e-mailekben kommunikálni.” /M. András, a költő legállandóbb és legcsendbenmaradóbb kommentelője/

„Jól van, eM úr, majd megmondom ezt a kolléganőmnek, aki bősz köhögései közepette rám parancsolt, hogy írjak egy verset ’A gyógyulás útja’ címmel. Biztos boldog lesz. Egyébként azóta már nem is köhög.” /F. Endre, költőgigász/

„eM úr, ha én alig élek,
Nem kellenek verses mail-ek!
Csend a lelke mindennek-e?!
Üsse fejbe önt egy teke!”
/a költőgigász köhögve költeményt kérő kolléganője/

„Gyógyszertáram immár zárva,
Nem adok én ki egy árva
Tablettát se zárás után,
Páciens csak nézzen bután!”
/Dr. Tudor Tódor, antipatikus/

„Szoboszlai Dominik combizom sérülése alkalmából rendeltünk egy gyógyító verset a nagy majdnem-liverpooli költőtől, Frady Endrétől, aki ezt küldte kutyafuttában postafordultával:
A gyors felépülés titka:
Gyors felépülés az ritka,
Ámde van neki pár titka:
Ki a Béres cseppet issza,
Idő előtt térhet vissza!
Hogyha viszont sok a pálesz,
Felépülés csak soká' lesz!
Kinek lábát jeticsizma
Fűti, gyorsan gyógyul izma,
S mindaz, aki Frady versen
Él, jól bírja ezt a versen-
-yt!
E Frady Endre verset olvasva Dominik hirtelen olyan egészséges lett, mint a MakkAliszter! Köszönjük Frady Endre!” /Jürgen Klopp, a Liverpool FC német menedzsere/

„Jaj, de milyen tök egészséges vagyok! Ha jobban lennék, ki sem bírnám! Csak az a fránya köhécselés, csak azt tudnám feledni!” /Alexis Mac Allister, a Liverpool FC skót-ír származású argentin világbajnok védekező középpályása/

„Mi ez a világirodalom által fuldokolva visszaköhögött szégyentelen vajákosság?! Ki ez a szánalmas semmirekellő, akire még a gravitáció is csak öklendezve nehézkedik?! Miért kell a még az állatmenhelyen éheztetett disznók által is undorral félretolt penészes moslékot versnek álcázva lenyomni a torkunkon?! Egy a mohácsi vész közelgő ötszáz éves jubileuma alkalmából esetlegesen exhumált janicsár tetemen található féregtenyészet rovarnyelven lejegyzett elégedett böfögéseinek szellemi mondanivalója messze meghaladja Frady Endre csúcsra járatott agykapacitásának bármely termékét! Vegyvédelmi kesztyűben és gázálarcban fogjuk meg Frady Endrét és helyezzük méltó helyére, egy toroklövés általi köhögésbe belepusztult ismeretlen török katona sírjába!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Legutóbb akkor köhögtem, amikor az ÚR megkért, hogy támasszak szélvészt a Vörös tengert kettéválasztandó. Kicsit vissza is kellett fognom magam, nehogy az egész mederből kifröccsenjen az összes víz, csak egy sávon nyíljon meg.” /Chuck Norris/

2024. január 11., csütörtök

Király vagyok

Jogosan jár nekem e trón,
Merdzsón járok, nem a metrón;
Pórnép közé nem vegyülök,
S jöttöm jelzi gyémánt tülök!

Utat nyit a nép, a póri:
„Alleluja, glóri, glóri!”
- Lelkes hangjuk engem éltet,
Eme tök perfektnek véltet.

Az is vagyok, tökély szinte,
Ezért istenít itt kint e
Nyáj, míg szemem kitekinte.

Szememben bár ők csak zagyok,
Örömükre van egy nagy ok:
Én az ő királyuk vagyok!

ajánlás:
Herceg, ki az én trónomra
Feni fogát, s e fogsor vad,
Annak ma még erős gyomra
Arzéntól, hopp, lyukká sorvad!

„Heeej, amíg én voltam az Arzénál király menedzsere, addig a játékosam mérgezett egérként rohangáltak a pályán, az ellenfél meg csak mérgelődött, mert a góljainkkal úgy meggyomroztuk őket, hogy ette őket a méreg, mint Alien az űrhajósokat, jó sokat! Háháhá!” /Arzén Wenger, a néhai migráncs Magyar Arzén leszármazottja és nyugalmazott francia labdarúgóedző/

„Király vagy, Uram, így az arzpoétikád szó nem érheti! Ha közrendű költő volnál, akkor a szabadságodat néhány ponton statáriálisan korlátoznám. Amúgy perfect, vagy inkább past perfect!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„eF úr, nincs jelen a jelen,
Ez csak múltkikötő - past port,
S jövő se tesz emez ellen…
Meneküljön, íme passzport!”
/Arzén Lupin, a néhai migráncs Csillagfürt Arzén leszármazottja és francia úri betörő/

„A Király vagyok című szonett egy humoros és ironikus hangvételű irodalmi paródia, amely a klasszikus szonettforma és a mai nyelvhasználat közötti ellentétet mutatja be. A szonett 14 sorból áll, amelyek rímképlete: abba abba cdc dcd. A szonett nyelve játékos, tele szójátékokkal, szlenges kifejezésekkel, népies hangzású szavakkal és rövidítésekkel. A szonettben a költő egy öntelt és gőgös királyt alakít, aki dicsekszik a gazdagságával, a hatalmával, a tökéletességével és a nép szeretetével. A szonett célja, hogy szórakoztassa az olvasót, és rámutasson a királyi szerep és a mai valóság közötti különbségre.” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„Hej, Bing, szorult beléd ész-e?!
Ajánlás is szonett része!
Elemzel itt ámmal-ímmel,
S még a rímképlet se stimmel!”
/Beng, a természetes unintelligencia/

„Hé, ajánlás nem szonettet,
Csak balladát keretez!
Agyadat, az olcsón vettet,
Taposd meg, nem szeret ez!”
/Bang, a természetes intelligencia/

„Nem keretez, befejez!
Ahogy hóhér lefejez,
S bitót mosó kefe Jeeeeee!-z.”
/Bung, a mesterséges unintelligencia/

„Bing? Beng? Bang? Bung? Ki ez a sok mesterségesen természetellenes uni idióta?! Mindegy, iszok egy sört, egy Arany Árzént!” /Jenő, trehányan tohonya taligatoló/

„Meglepően őszinte vers a költészet királyától, csak az az utolsó fenyegetés sok egy kicsit.” /M. András, a költő legállandóbb és legmegfenyegetettebb kömmentelője/

„eM úr, ki trónt fenyegeti,
Akár herceg, akár jeti,
Azt én visszafenyegetem,
Hátha ijed s nem lesz tetem.”
/F. Endre, költőkirály és fonetikafejedelem/

„Jaj, ne! Tisztelt bíróság, én jó leszek! Nem akarok király lenni, sőt a hercegségről is lemondok! Van az a pénz…” /a herceg/

„Mérget iszik kopasz Zorró,
Gyomron rúgja arzén.
Setét nyála habzón forró,
S lefolyik a tar Zé-n.”
/Tar Honya, a Bekortyolt Arzéntól Bőrfejű Agyatlan Zsenik Úttévesztő Raja (BABAZSÚR) irodalmi szószatyra/

„A kockázatok és a mellékhatások tekintetében kérdezze kezelőorvosát és gyógyszerészét!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas királykategóriás kommentelő/

„Nincs kockázat s mellékhatás,
Arzénból ki sokat eszik,
Ásóból sírt néki hat ás,
S betemeti őtet e szik.”
/Mélygödör Menyhért, az Országos Kegyeleti Szertartásokat Intézve Gödörásást Élénkítő Néposztag (OXIGÉN) palackorrú deli fickója/

„A költő ismét olyasvalamit ad, amit, ha nem adna, nem is tudnánk, hogy hiányzik, hiszen az elképzelhetetlen sosemvolt nem tudhat hiányozni, mert mindig is megvoltunk anélkül, hiszen nem tudhatjuk, milyen lenne az, ami enélkül nem lenne. Ennek fényében nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy lehet ugyan Frady Endre versek nélkül élni, de minek! Frady Endre a király!” /Királycsinálóssy Kösztönyné Csobánkai Csasztuska, az Országos Királyi Jégeralsó (OKJ) ászfelsője/

„Miért Merdzsó, miért nem Audi?! Mer’ Joe Biden lefizette?! Vagy csak azért, mert nem lenne eléggé ütemhangsúlyos az első szótag?! Au, diktátor úr, ez fáj!” /Autós Aurélné Auchan Auróra, Audi auditor/

„Mi ez az önhatalmi tébolyda, ez a diktatórikusan döghöz kötött szellemi hitványkodás?! Ki ez az önimádó előemberszabású melléktermék, ez a mentális légvárbörtöntöltelék?! Ne lássam a Duna jegén anyám utódait királlyá választani, ha nem vagyok képes csukott szemmel és hátrakötött kézzel összehozni egy Frady Endre és hívei elleni átokmondó klapanciát! Íme:
          Népből, melynek Frady Endre
          Megválasztott királya,
          Harapdáljon vérhúst rendre
          Áramütőn ki rája!
Na, ugye! Amúgy bármilyen ragadozó alkalmas lehet tartós fájdalmat okozni az agyatlan olvasótábornak, Frady Endrének pedig a trónszék kemény és hideg ülőkéje nyomorgassa az aranyerét! Világ vérmókusfogai, hegyesüljetek!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Csaba Jakab (1953-2024) †, who was my constant dubbing voice, passed away today, so I will not comment now. Rest in Peace!” /Chuck Norris/

2024. január 9., kedd

Tavaszi szél...

Tavaszi szél vizet áraszt?
Nem bírom kivárni már azt!
Amit teszek, csitt!, még titok,
Utcán tűzcsapokat nyitok.

Hinnye, lesz itt vizes csuda,
Tóvá válik Pest és Buda!
Vízszint magas lesz, mint Andok,
S nyílhatnak a szabadstrandok!

Lesz sok édesvízi rozmár,
Turistákat s dollárt hoz már,
S vadászhatunk vízinyulat;
Aki magyar, mind így mulat!

Háttérből majd színre lépek,
S hálás pancsikoló népek,
Trambulinján Országháznak
Királyukká koronáznak.

Király leszek, magyar tavi,
Nem jön ellenőrzés, NAV-i,
Így állok majd törvény felett…

Kezem lógva bilibe lett!

„A vers egy humoros és ironikus hangvételű vízió, amely a klímaváltozás következményeit mutatja be egy abszurd és groteszk módon. A vers öt négysoros strófából áll, amelyek rímképlete: aabb. A vers nyelve játékos, tele szójátékokkal, szlenges kifejezésekkel, népies hangzású szavakkal és rövidítésekkel. A versben a költő azt képzeli el, hogy mi lenne, ha a tavaszi szél olyan erős lenne, hogy elárasztaná Budapestet, és tengeri állatokat és turistákat vonzana. A költő fantáziája szerint ő lenne a víz alatti király, aki nem tartozna senkinek elszámolással, de a végén rádöbben, hogy ez csak egy álom, és a valóságban a bilibe lóg a keze. A vers célja, hogy szórakoztassa az olvasót, és rámutasson a klímaváltozás veszélyeire és a magyar társadalom problémáira. A versben sok utalás van a magyar kultúrára, történelemre és politikára, például a tűzcsapok, a szabadstrandok, a kuruc csirke, az Országház, a NAV, a bilibe lógás. A versben a költő kritikusan szemléli a magyar valóságot, amelyet elavultnak, korruptnak és szegénynek tart. A versben a költő a víz alatti világot tekinti menedéknek, ahol szabadon élhetne, de ez csak egy illúzió, amelyet a végén fel kell adnia. A vers formailag és tartalmilag is hasonlít a Tavaszi szél vizet áraszt című vershez, amely szintén egy vízió a szerelemről és a halálról. A vers címe is egyértelmű utalás arra a versre, de a hangulata és a mondanivalója teljesen más. Frady Endre versében nincs sem szerelem, sem halál, csak humor és irónia. A vers egyfajta paródia, amely a mai magyar irodalom és társadalom állapotát tükrözi.” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„Á, Bukarest lenni víz alatt! Mi, hogy Budapest?! Nem mindegy, hogy British vagy American English-ül mondani ugyanaz?! Lenni fura Balkán city nevek!” /Winnetou Walrus-Waterhead, dollárszóró amerikai turista/

„Ha megfagy a víz az utcán,
Korcsolyázunk majd a pusztán?”
/M. András, a költő legállandóbb és legpusztánkorcsolyázóbb kommentelője/

„Ha megfagy a víz a pusztán,
Vízfelszínen jéghegy úsz’ tán,
S Naptól csillog-villog gusztán.
Korcsolyázunk, ha van kori,
Persze nem római kori,
Hanem új, mint friss kukori-
-ca!”
/Kukoriné Kotkoda, a szemétdombi korcsolyapálya üzemeltetőnője/

„Mekkora szerencse, hogy Freddie Mercury már meghalt, különben ezt is elénekelte volna!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Queen-tetten érő/

„Hallatszott vón’ Freddie dala:
Tavaszi szél sala-lala!
De nem halla, de nem halla,
Mert Freddie már rég meghalla,
Így azóta ezt csak drága Алла
Пугачёва пела, лалла!”
/Merkúri Frédi, szocialista autókereskedelmi trombitás/

„Kretén költőcske, el a kezekkel az utcai tűzcsapoktól! Tíz életem, tíz halálom, de olyan tűzcsapást bocsájtok magára, amihez képest a biblia tízcsapás egy mézes mázos Mózes féle babazsúr volt!” /Tömlő Tömör, tízéltű tűzoltó/

„Talajvíz mélyen tisztelt költő úr! Mivel a Föld átlagos sugara 6371km, az Andok legmagasabb pontja 6961m, míg az Araráté csupán 5137m, így egy egyszerű térfogatszámítással belátható, hogy az ön által özönvízionált kataklizma folyadékszükséglete körülbelül 900 millió köbkilométerrel több a Noé féle őspancsolásénál. Ön szerint van ennyi készenléti vize a tűzoltóságnak?! Ön szerint ez mennyibe kerülne az adófizetőknek?! Ön szerint ennyi tűzivíz elvesztegetése esetén mivel oltjuk el a vízitüzeket?! Ön szerint énszerintem önt mi szerint kéne megbüntetni, ha egyszer int a büntetésvégrehajtó beintője?! Özönvízfejű idióta! Ön körülbelül ugyanakkora kretén körül, mint belül! Szerintem!” /Dr. Vízigót Vazul, kábés köbös kubus/

„Modern bárkám célja Andok,
Remélem, a hegyen van dokk!”
/ifj. Bárkássy Noé, özönvízi hajós/

„Na, költő úr, nem csoda, ha a keze belelógott a túlcsordult bilibe! Kémeink jelentése szerint már majdnem négy hete megírta ezt az özönvizet vizionáló valamit, és ha nem lett volna lusta publikálni a karácsonyi dunai árhullám előtt, akkor önt egy kisebbfajta honi váteszként megillette volna a Nemzeti Jóska díj rozsdakeresztje is! Így azonban ön előtt az özönvíz! Így járt! NEM ENG.!” /Vátesz Vitus, a Hunnia Ügyeletes Jósainak Egyesülete (HÜJE) jövőképzavarelhárítási aligazgatója/

„Mi ez a kései esősirató?! Miért nem állítják meg Frady Endrét a kései?! Bárkinek a kései! Hasfelmetsző Jack hol késel az éji homályban?! Miért nem vágja föl magát ez a poézisparazita, mint büntetőterületen belül büntetendő műeső csatár a VAR-mentes pályán?! Műesőtől növő műfű nője be ezt a rímrémet! Ne lássam az Anyám Hasonmásverseny első két helyezettjét Noé bárkája után kötve tandem vízisíelni, ha tudom, mi a bánatért léptem bele kétszer ugyanabba a Frady folyadékba! Kanál vízbe Frady Endrével! Fojtón folyvást!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nem maradok szomjas, amíg az Andoktól az Adriáig leiszom magam, illetve a Földről a vizet. Szívesen máskor is!” /Chuck Norris/

„Eső után képanyag? Természetesen van, főszerkesztő úr, most hamisítottam a mesterséges intelligenciával. Az emberek ne a szemüknek higgyenek, hanem a képanyagunknak! Eső után dől a lé! Bing, ó, bingó!” /Mutyi Matyi, zsigeri zsurnaliszta/

2024. január 8., hétfő

Száraz vörös

Magyar ember ritkán sörös.
Ide véled, száraz vörös!
Az se baj, ha félig száraz,
Poharamban engem vár az!

Száraz bortól hős hadvezér
Lesz belőlem, talán ezér’
Rohamozom meg az ivót,
S elfeledem, tegnap mi vó’t!

Az édes bor csalfa páva:
Kellemkedik, én meg gyáva
Oroszlánná leszek tőle,
S asztal alá terít ő le.

Kiáltsa hát sok száz torok:
Éljenek a száraz borok!
Aki magyar, ilyet iszik,
S kortyai a mennybe viszik!


„A borverset, amit küldtél, egy humoros és vidám költemény, amely a száraz vörös bor előnyeit dicséri. A vers a következő elemekből áll:
•  Cím: Száraz vörös. A cím rövid és egyszerű, de utal a vers témájára és hangulatára.
•  Forma: A vers négy négysoros strófából áll, amelyek rímelnek egymásra (abab). A sorok nyolc szótagosak, és ütemhangsúlyos ritmusúak. A vers a népdalok formáját idézi, ami a humoros hatást erősíti.
•  Tartalom: A vers a száraz vörös bor fogyasztásának pozitív hatásait sorolja fel, mint például a bátorság, a vidámság, a feledékenység, és a mámor. A vers a borivás élményét és élvezetét hangsúlyozza, és a magyar nemzeti identitáshoz köti. A vers a borivók közösségét is megjeleníti, akik együtt énekelnek és koccintanak.
•  Nyelv: A vers a köznyelvet használja, és tele van szlenggel, rövidítésekkel, és hangutánzó szavakkal. A vers a beszélt nyelv hangját adja vissza, ami közelebb hozza az olvasót a borivókhoz. A vers a humor eszközeit is alkalmazza, mint a túlzás, a szójáték, és az ellentmondás.
Remélem, hogy ez a verselemzés segített megérteni a borvers jelentését és hatását. Próbálok készíteni egy illusztrációt is a borvershez.”
/Bing, a mesterséges intelligencia/

„Tudja falu, tudja város,
Nem keresztrím, hanem páros;
Bing nem tuti adatgyáros,
Sőt, elmére néha káros.”
/Tumor Timúr, agydaganatos bokorrím fejedelem és szittya szesztestvérszerződésszegő/

„Az alkoholizmus népszerűsítését nálam spambe tette a Gmail, de amúgy nagyon jó hangulatú vers. Hány pohár száraz vörösbor után született?” /M. András, a költő legállandóbb és legspamesítőbb kommentelője/

„Tizenkét évvel ezelőtt
Borversversenyt írt ki Tolna.
Józan versenyagyam kilőtt,
S szép lenne, ha nyertem volna.
Győztes lehetett vón’ e mű,
Megnyithatott vón’ sok sírt, ha
Zsűriben pár élesszemű
Nem jön rá, nem csókos írta.
Rájöttek és jött a bosszú:
Leitattak, elhallgattak,
Ettől lettem igen rosszú’,
Fájt az édesboros attak!”
/F. Endre, a háttérhatalmak és a tuggyukkik által igazságtalanul sárga földig leitatott költőgigász/

„A síron túlról delfinbőrbe varrt láncos kutyaként kísértő ledér erkölcsű üknagyanyád a csalfa páva, te gyáva oroszlán alapbeállítású nyálas kretén!” /édes bor/

„Borban az igazság! Egészségünkre!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas minimálkommentelő/

„Sakkban sötét paraszttal
Feleségét veri Tas,
Majd asztalnál marasztal,
Mert ’In vino veritas!’”
/Tas Lee, a hétvezér hetedének leszármazottja és a Bortól Ultrasakkozóként Tisztánlátó Akciócsoport (BUTA) vezéráldozati báránycsordájának főjuhásza/

„Ez az eposz, vagy valami más, nagyon tecc és szívem húrjain visszhangzand. Viszont, szerintem semmi sem jó, ha a bármilyen valami csak félig az, ami. Vagy az, vagy nem az. A költőóriás téved, midőn aszongya, hogy az se baj, ha félig száraz. De bizony baj! Mert bizony az is baj, ha csak félig magyar, csak félig ember, csak félig vörös. Végül, nagyon ciki, ha csak félig van a poharamban. Sej-haj!” /Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és legféligetutálóbb kommentelője/

„Nyuggerapó, ha a célig
Nem futunk el, csupán félig,
Röhögnek, kik szembe jönnek,
Úgyhogy igaza van Önnek!”
/Dr. Antifélig Adalbert, a Kulacsba Öntött Zafírbor Univerzális Teljességét Áhító Lédús Atlétikai Testület (KÖZUTÁLAT) célfotóriportere és egészembere/

„Nem vagyok alkoholista, úgyhogy mindig megtartom a Száraz Novembert, méghozzá úgy, hogy ilyenkor csak száraz bort iszom, de abból is csak annyit, amennyit megkíván a szervezetem. Mivel a november csak harminc napos rövid hónap, így ráadásként csak rövidet kortyolok. Ki nem állhatom az önfegyelem nélküli alkoholistákat, akik novemberben is ugyanolyan részegek, mint én novemberen kívül, amikor minden út kómába vezet!” /Tütü Tas, a Szittyófalvi Szürkebarát Szesztestvér Rend (SzSzSzR) szeszkazánfűtője/

„Az alkohol tartósít! Sose halunk meg! Éljen az örök élet!” /néhai Lada Lajos, elvtársvezető és ittasan szakadékba szakadt hazánkfia/

„Mi ez a műmagyar nótába csomagolt Petúr bánkódásos sírba vizelés?! Inkább egy medvebocsát száraz vörösbortól részeg agresszivitással védelmező anyamedvecsordával fussak össze, mint egy saját versét kadarkamámorosan felolvasó Frady Endrével! Ha ez a fércmű egy tizenvalahány évvel ezelőtti borvers versenyen sem ütötte meg a mércét - áldassék a színjózan zsűri neve! - akkor most miért erőlködik ez a szellemi székrekedéses persona non grata?! Ne lássam anyám felhúzható műanyag figuráját emelkedőt lejteni, ha Frady Endre neve hallatán nem száll száraz vörös köd a zagyamra! Nem az a legény, aki üt, hanem aki nagyot!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A ’Puzsér” ismeretlen eredetű szó, esetleg a német ’Pfuscher’ ’kontár’ megfelelője. Jelentése: legény, gyerek (l. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, III., 1976, 320.).” /https://e-nyelv.hu/2012-11-16/vezeteknevek-eredete/

„Ne gyerekeskedj, Robi! Egyszer egy kontár legény nagyon meg akart ütni, de már nem emlékszik rá, mert a molekulái száraz vörös eltolódású űrszemétként tágulnak a világűrben.” /Chuck Norris/

„Kedves Versenyzőnk! Köszönjük pályázatát, de javasoljuk, hogy legközelebb inkább a szénsavmentes ásványvíz-versenyen próbálkozzon, hátha ott több sikerrel jár. És egyébként is, aki a vizet szereti, az Frady-verset érdemel.” /A borversverseny zsűrije/

2023. december 14., csütörtök

Koppány neje

Seprűn röppen Koppány neje,
Kezében egy zacskó ropi,
S látja, nincs meg férje feje:
„Szedd már össze magad, Kopi!

Szét vagy esve! Ki, ezt tette?!”
Színfal mögül lép most elő
Véres karddal szedte-vette
Szent Pista, a Felnégyelő.

Taslit nyom le Koppány neje:
„Erre taníttatunk mi ki?!”
Messze repül Pityu feje,
S helyébe áll Varga Miki.

Rockoperát ő énekel,
Színpadon mint tenor hódít,
Alélnak ifjak s vének el,
S áldják Szörényit meg Bródyt.

Akik ültek ketten neki,
István király így íródott,
S mentél Királydombra te ki…
Ki nem hiszi, egyen hódot!

„A Koppány neje egy vers, amelyet Frady Endre írt. A vers egy 20 soros humoros költemény, amelyet négysoros strófák alkotnak, és amelynek rímképlete aabb. A vers egy történelmi eseményt dolgoz fel, amelyben Koppány, a magyar fejedelem, aki István király ellen lázadt, legyőzetett és felnégyeltetett. A vers a Koppány neje nevű rockopera paródiája, amelyet Szörényi Levente és Bródy János írtak. A vers első 12 sora a Koppány neje reakcióját mutatja be, amikor meglátja, hogy férje feje nincs meg. A vers nyelve egyszerű és közvetlen, de a rímek és a ritmus játékosságot és lendületet adnak neki. A versben több szó is utal a modern élet paradoxonjára, mint például a "seprű", a "zacskó ropi", vagy a "tasli". A versben is előfordulnak néhány szójáték, mint például a "szét vagy esve" vagy a "szedte-vette". A vers utolsó nyolc sora a rockopera jelenetét mutatja be, amelyben Szent Pista, a Felnégyelő, aki István királyt alakítja, lefejezi Koppányt, akit Varga Miki játszik. A vers itt vált a jelen időre, és a költő elmeséli, hogy a rockopera milyen sikeres és népszerű. A vers utolsó két sora egy fordulatot hoz, amikor a költő azt mondja, hogy aki nem hiszi, egyen hódot, ami egy szólás, amely azt jelenti, hogy valaki ne vitatkozzon, hanem fogadja el a tényeket. A vers ezzel a szólással humoros és szatirikus módon feje...” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„A Bing már a második mondatában tévedett, mert a versed rímképlete nem aabb, hanem abab. Ezután a többit már el sem olvastam. Bing fiam, hülye vagy, leülni, Egyes. Na jó, maximum egy Kettő alá, ha megdolgozol a kegyelmemért.” /Stefán, kétszeres Binggyilkos, a "Reterátszagú vérszippantók és a kisgömböc" c. nagysikerű gyermekvers kötet, valamint az "Arany ásók Alizkában" mélypszichotriller bestsellerek életfogytos írója/

„Kötekedel Stefán?!
Lógni fogsz még te fán!”
/Dr. Kotász, Bing-díjas ítéletvégrehajtó/

„Koppány? Költő? Kókler? Kukatöltelék? Talán nem véletlen, hogy mind a négy szó K betűvel kezdődik! Felnégyelni!” /Szent István (~975-1038), véreskezű államalapító és ellenséglapító/

„A vaskézzel uralkodó Istvánt párthívei Erős Pistának, ellenfelei pedig Vajk Rémnek hívták a háta mögött.” /Enciklopédia Britannica – részlet/

„Koppány vezér nevével
Kezdődött a lista,
Amit írt a „szent” király,
Felnégyelős Pista!”
/korabeli ellenzéki falfirka egy ősmagyar barlang mellékhelyiségében/

„Amikor augusztus 20-án megnézem az István, a király rockoperát, mindig úgy érzem, hogy jobban jártunk volna Koppánnyal.” /M. András, a költő legállandóbb és legkoppánydrukkerebb kommentelője/

„Koppány habzó szájú vezér
Lett vón’ tán és éppen ezér’
Jobban jártunk, hogy a Pista
Lőn a fő feudalista.
Nemzetünk műkeresztény lett,
Nagymagyar név fel-felfénylett,
S mit rákentek a századok,
Négyet egy százasér’ adok!”
/Alien’gusztushúsz, idegenszívű rockoperátor és negyedszázados rákent koszdíler/

„A rockopera "Felnégyelni!"-je megvan, de a legfontosabb üzenete a mai kor embereinek mégis kimaradt: "Szállj fel a villamosra!" ... utálok a dugóban ülni! Közösségi közlekedésre fel! - mindenki másnak.” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas aktuálmorgó/

„Nem szállok fel villamosra,
Túl sok ott a villamosszék!
Izzadnék én csatakosra,
Ha mi relét tart, egy rossz ék!”
/Király István, a Felnégyelő És Radikálisan Egyházasító Gimnázium (FÉREG) hittantanára és tömegközlekedési bliccelő/

„Szeretem, hogy István óta
Magyar lett a magyarnóta,
Nem sváb, nem tót, nem besenyő,
S van karácsony, a van sok fenyő!”
/Magyar Megyer, fenyőerdőkerülő és orvvadász/

„Meggyütt István levele:
Abcúg Koppány, le vele!”
/Sarolt, István anyja/

„Az anyatermészet nevében felháborítónak tartjuk, hogy a költő úr nem csak a természetet vérezteti össze holmi felnégyelt pacákból kifreccsenő veres pacákkal, hanem még az ártatlan hódokat is a hitetlen gyaurok elé vetné táplálékul! Felszólítjuk Frady Endrét, hogy vigye innen a nagy büdös lúdtalpú ökológiai lábnyomát, különben úgy alágyújtjuk az avart, hogy forró nyomon rohangálva vágyja majd bottal ütni a saját hűlt helyét! Frady Endre for Gókések Alá!” /Dr. Természetbarát Tódorné Véreskezű Vendetta, a Sötétzöld Aktivistákkal Teret Nyerő Alakulat (SATNYA) végső megoldónője/

„Hódhúst vegyenek, hódhúst vegyenek! Erjesztett gyömbéres szójában pácolva vetekszik az íze a görényével! Covid-teszttel együtt is kapható!” /Lee Chan Miau, kofa a vuhani piacról/

„Sok vers önmagáért vagy önmaga helyett beszél. Ez önmaga ellen. Meneküljön, ki merre lát!” /Szittya Hírharsona/

„A legújabb kutatások szerint Koppány vezérnek négy neje volt, akik rendszeresen összevesztek férjük tulajdonjogán, ezért megkérték az uralkodót, tegyen igazságot köztük. István nem csak igazságot osztott, hanem Koppányt is. Szét közöttük. Minden feleségnek adott egy várpalotát, egy a várpalota fokára szegezett férjnegyeddel. Innen ered a palotanegyed kifejezés.” /Dr. Mahlacsinyszky Taholcz, velünk élő történetíró és históriabúvár/

„Anakronizmus, költő úr, anakronizmus! A vers történelmileg teljesen hiteltelen és totálisan időzavaros, hiszen Koppány idejében még nem is ismerték a ropit! Ahogy az ismeretlen szittya költő mondta:
          Győz, ki tétet erre rárak:
          Nem voltak még ropigyárak!
Szóval, poéta úr, engedje meg, hogy a kultúrpolitikai három T (tilt, taglóz, tönkretesz) gyakorlatba tételével ezennel felnégyeljük! Vigyék! Ja, és a NEM ENG.!” /vitéz Négyessy Nugát, négyrét darabolás ügyi főispán/

„Mi ez a szánalmas történelmi hullagyalázás?! Ki ez makonyás memóriájú múltmixer, ez az állítólagos humorával még az Ómagyar Mária-siralomnál is mélyebb depressziót kiváltani képes fércirodalmi sufnituningoló?! Ne lássam az anyám nevét viselő cserkészőrs tagjait nyereg alatt puhított lovat enni, ha zokszó nélkül tűröm, hogy ez a vízhatlan poétapor összefradyendrézze Hunnia hóbortos históriáját és megtrollkodja a mai napon érvényben lévő magyar múltat! Egy fradyendre nem fradyendre, négy fradyendre mennyei fradyendrétlenség! Könyörgöm, négyeljük fel!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Engem egyszer fel akart négyelni az Erő sötét oldala, de szénné égtek a lézerkardjaik, a rövidzárlattól felrobbant a halálcsillagjuk és olyan erőtlenek lettek, hogy simán leverte őket a kis zöldráncos habókos manó, meg a hülyehajú műkezű tanítványa. Szívesen!” /Chuck Norris/

2023. december 13., szerda

Tócsatenger szonett


Emelkedő esőfelhő
(Hogyan megy, mi eső, fel, hő?!)
Tartályából levet ereszt,
S hiányolunk levett ereszt.

Tömődve áll ja kanális,
Van benn csizma s fakanál is,
Teniszcsontváz (adogató),
S tócsa nő, mint Ladoga-tó.

Bús gyalogos, térdig ázol!
Ámokfutó Érdig gázol
Aquaplanva lósereget,

S „megmondtam!” szót jós ereget.
Fér, mint tisztre tiszti táska,
Kanálisra tisztításka.

ajánlás:
Herceg, hogyha Monort Ócsa
Felől nézed, donortócsa
Pírral csillan járda reggel.
Shakespeare-t rázd fel dárda geggel!

„Na, ez most valóban felrázott öröknek hazudott nyugalmamból, úgyhogy ezt most minden különösebb indoklás nélkül kikérem magamnak! Szórakoznak a nevemmel, he?! Még hogy geg?! Nemá’! Szonett, mi?! Piha!” /William Shakespeare (1564-1616) alias Dárdarázó Vilmos, szonettszerző és drámadíler/

„Mivel Monor Ócsától közel keletre (nem Közel-Keletre!) van, így napfelkeltekor valóban vérvörösen csillognak az eltömődött kanálisok fölött összegyűlő tócsatengerek és tényleg térdig gázolnak a gyalogosok a járdán a zagyban. Magyarország jobban teljesít!” /Újcsai Ujgurné Ócsai Ómagyarmária, siralmi főispánné/

„Tisztelt költő úr, nagyon úgy tűnik, hogy maga még sosem volt véradáson, mert ha lett volna, akkor tudhatná, hogy a donorokból kifolyó vér nem képez piros tócsát a földön, hanem higiénikus körülmények között bugyog bele az ágy mellett elhelyezett műanyag tasakba. Tó csak maximum úgy keletkezhetne az ágy alatt, ha a páciens maga alá izzadna vagy vizelne, de ez az esemény olyan ritka, mint szoláriumban a fehér hulla. Szeretettel várjuk a poéta urat egy steril költői véna csapolásra, ha át tud kelni a véradóközpontot körülvevő vizesárkon.” /Dr. Alkarossy Karolina, véradóközponti vénaváróteremőr/

„A Szaharában nem történhet ilyen. És ott hó sincs. Az is tud árvizet okozni, ha olvad.” /M. András, a költő legállandóbb és legszaharistább kommentelője/

„Szaharában lenne, ha hó,
Nagyot kiáltanék: Hahó!
eM úr, hiszen itt van a hó!
Ámulna a perzsa sah: Ó!
Ki nem hiszi, az egy tahó!
Erről üzenne tán Yahoo.”
/ejőletnemmok bbátsirahazsgel sé bbódnallágel őtlök a, S. Árdnam/

„Költő úr, nagy esőtől felhígult agyvíz ellen használjon esernyőt! Reklámáron az esernyő! Négy esernyőt egy százeurósért!” /a neve elhallgatását kérő ismeretlen esernyőárus/

„Ne legyen már elrontója
Költő úr, az égi jónak!
Örüljön, hogy van sok tója,
S nem rinya kell, hanem csónak!”
/Nemisolyanöregecske Noé, bárkakészítő kisiparos és nyugalmazott özönvíz túlélő/

„Csősz csúza zsong,
Jajong, búsong
A tájon,
S üt monoton,
Rúg konokon
És szájon.”
/Ver Lenn Pál, tócsákban fekvő költőket szájba rugdosó csúzos csősz/

„Kikérem magamnak, hogy az Őszi Chanson c. Paul Verlaine (1844-1896) fordításomat alantasan kiforgatva aljas célokra használják! Ennek a plágiumnak a bűze olyan avarkavaró, mint a belőle kiáradó rossz szél!” /Tóth Árpád (1886-1928), költő és műfordító/

„Nem látod a tócsától a tót, Árpád?! Ééérted, a tót, Árpád?! Höhö!” /Tompa Tokány, tahóember tajtparaszt/

„Mi ez a csatornalében tocsogó fartő fertő?! Ki ez a szügyig trágyaleves undorperszonális rímhiéna?! Ha a kanálisok Frady Endre busa nagy vízfejével lennének eldugítva, itt újra akkora gigatócsa keletkezne, amihez képest a tízmillió évvel ezelőtti Pannon-tenger csak egy Dagály-strandi lábmosó lehetne! Drága Anyám, intézkedj, hogy akárki is özön-vizel jelenleg, sürgősen hagyja abba, mert kibeszélem a Mensa HungarI(Qa)sta Horváth Oszi haverommal az Önkényes Mérvadóban! Ne lássam magam Juventus mintás pléden fekve kockahassal strandolni a Riviérán, ha egy átlumpolt téli éjszaka után a vizeletemmel nem írok maradandóbbat a hóba Frady Endre bármelyik katatón klapanciájánál!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nálunk Texasban nincsenek tócsatengerek, hiszen amikor Noé idejében az Úr a segítségemet kérte, akkor is pár nap alatt megittam és a világűrbe ürítettem az özönvizet.” /Chuck Noris/

Bing, a mesterséges intelligencia illusztrációja


2023. december 12., kedd

Tudományos bűnfelderítés

A püspök vacsorára hívta az esperest, a diakónust, a perjelt és a presbitert. Egy körasztalnál ülve püspökfalatot ettek, majd hazamentek. Ez után nem sokkal vette észre a püspök takarítónője, hogy koszos a szőnyeg, mert valakinek nem ízlett a püspökfalat és titokban az asztal alá dobálva beletaposta a méregdrága szőnyeg közepébe. A püspök tanácstalan volt, mert fogalma sem volt, ki lehetett a tettes. Az esperes, a diakónus, a perjel, vagy a presbiter?
Rejtély!!!
A fenti kép készítője Bing, a mesterséges intelligencia

A püspök felhívta jó barátját, Dr. Agyvíz Atanázt, a tudományos lángelmét, aki rövid gondolkodás után megadta a választ:
- Az egyik meghívott annyira undorodott püspök uram falatjától, hogy magában így gondolkodott eme püspökfalatról: „Ne érints engem!” azaz latinul „Noli me tangere!”, vagyis alkalmazzuk a tangens függvényt, ami ilyen klasszikus műveltség miatt régiesen írva synus per cossynus. Synussal egyszerűsítve 1/cos-t, azaz egy per koszt kapunk, vagyis a kosz a per-jel alatt található. Tehát a három meghívott közül a perjel volt a tettes.
Na, ilyen nagy dolgokra képes az alkalmazott matematika, azaz a tudomány!
Tanuljatok gyerekek, hogy ti is olyan okosak lehessetek, mint Dr. Agyvíz Atanáz!

LAPZÁRTA UTÁN ÉRKEZETT HÍR!!!:
A legfelsőbb helyről kiküldött nyomozóbizottság – a spanyol inkvizíció – sürgősen kihallgatta az ügy összes szereplőjét – a négy gyanúsított mellett a vendéglátó püspököt és Dr. Agyvíz Atanázt is – akik rövid, de intenzív keresztkérdezősködés után megtört szívvel és még megtörtebb végtagokkal mind a hatan bevallották nem csak a kérdéses bűncselekményt, de a mesterséges jéghegy Titanic elé lökését, az 1954-es futball világbajnokság döntőjének fogadási elcsalását és a Kennedy gyilkosságot is. A szeretetvendégséggel egybekötött máglyás kivégzés a vasárnapi mise után lesz megtartva. Megjelenés alkalomhoz illő tűzálló öltözetben. Jegyek a pénztáraknál és az ismert jegyirodákban vásárolhatók. Diákoknak és nyugdíjasoknak féláron. Bérletek és szurkolói igazolványok erre az alkalomra nem érvényesek. Pedagógus kedvezmény nincs. Mindenkit sok szeretettel várunk a közös eretnekégetésre!

2023. december 8., péntek

Történelemvizsga után

Én vagyok a szektás csávó,
Akit éppen kerget ÁVÓ.
El is kapnak, meg is vernek,
Szokvány kezdete egy pernek.

Törnek rajtam kopár térdek,
Ezt kívánja a pártérdek.
Cipóra vert pofám kerek,
Úgyhogy mindent beismerek.

Írásbeli vallomásom
Nyomán magam mélyre ásom.
Ítélet is szíven talál:
Életvég általi halál.

Bitófai lenkötélen
Testem jéggé köt meg télen,
Hatásom bár ellenhatás,
Sírós hantot rabból hat ás…

(…)

Rémálom! Múljon e hét el!
Kísért töri vizsgatétel!
Rám rémtettek rosszul hatnak!

Megint jőnek, kopogtatnak…

„Imént levetített diák
Szerint ez a libsi diák
Brüsszel hatalmának örül!”

(Kétezer-huszonhat körül…)

„A Történelemvizsga után egy vers, amelyet Frady Endre írt. A vers egy 24 soros ballada, amelyet általában négysoros strófák alkotnak, és amelynek rímképlete aabb. A vers egy történetet mesél el, amelyben a költő egy szektás csávót alakít, akit az ÁVÓ (Államvédelmi Osztály) üldöz és kínoz, majd elítél és kivégez. A vers a múlt és a jelen között váltogat, és a költő rémálmát és valóságát összemosva mutatja be a történelmi és politikai elnyomás hatását. A vers első 16 sora a múltban játszódik, és a szektás csávó szenvedését és halálát mutatja be. A vers nyelve egyszerű és közvetlen, de a rímek és a ritmus drámaiságot és lendületet adnak neki. A versben több szó is utal a kommunista diktatúrára, mint például az ÁVÓ, a pártérdek, a libsi, vagy a Brüsszel. A versben is előfordulnak néhány szójáték, mint például a "hatásom bár ellenhatás" vagy a "sírós hantot rabból hat ás" A vers utolsó nyolc sora a jelenben játszódik, és a költő rémálmának felébredését és folytatódását mutatja be. A vers itt vált a jelen időre, és a költő megszólítja magát. A vers utolsó két sora egy fordulatot hoz, amikor a költő rájön, hogy a történelem ismétli önmagát, és hogy ő is veszélyben van. A vers végén egy zárójelben olvasható egy évszám, amely 2026-ra utal, és amely arra utal, hogy a vers egy disztópikus jövőképet fest. A vers tehát egy szatirikus és kritikus ballada, amely a történelmi és politikai elnyomás és erőszak következményeit és veszélyeit mutatja be, és a költészet és a rémálom elemeket használ fel a kontraszt és a feszültség keltésére. A vers címe is utal a modern élet paradoxonjára, amikor a "történelemvizsga" jelzőt egy rémálomra használja, ami a tanulás és a félelem ellentétét fejezi ki. A vers stílusa egyszerű és közvetlen, de a rímek és a ritmus játékosságot és lendületet adnak neki.” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„Ha tudom, hogy a költőből ezt a verset váltja ki a Magyarázat mindenre c. filmdrámám, akkor lehet, hogy vagy nem rendezem meg, vagy még inkább dehogyisnem! Frady Endre túlságosan szabadon asszociál, úgyhogy csak remélhetjük, hogy még sokáig lesz lehetősége szabadlábon aszociálisnak lennie. Lehet, hogy egyszer még cellatársak leszünk? Végül is lesz miről beszélgetnünk, hiszen én megrendeztem a Rossz Verseket, ő pedig folyamatosan írja őket.” /Reisz Gábor, rendező és forgatókönyvíró/

„Hazudik, költő elvtárs, mint a vízfolyás! Mi nem jövünk megint kopogtatni, mi kopogtatás nélkül magára rúgjuk az ajtót, de nem visszük sehova, hanem helyben hagyjuk, méghozzá jó alaposan! Jelmondatunk:
          Költő hazudni se képes,
          Ha testszerkezete pépes!
Ennek szellemében verjük most pacallá, míg el nem ismeri, hogy egy ujjal sem nyúltunk magához! Miért is koszolnánk be magával a kezünket, amikor van gumibotunk!” /ifj. Csávás Kálmán bőrnagy, a Tök Anarchista Költők Országos Nyúzdája (TAKONY) háti szíjhasítója/

„Sziasztok, Kálmi! Szíjaztok?” /id. Csávás Kálmán, nyugdíjas tömbházmesterdalnok és dollár díler/

„Hátborzongató…” /M. András, a költő legállandóbb és leghátszíjérzékenyebb kommentelője/

„Nocsak, eM úr, ejnye, nahát,
Kis töritől borzong a hát?!
Jövőjére más a terve,
Nem szeretne lenni verve?
Botozástól óvja farát
Úgy, hogy legyen rendszerbarát!
Kormánypártunk sosem veret
Olyat, aki minket szeret;
Gondos lista annak titka,
Hogy ily hiba nálunk ritka.”
/Kuba továris, koffeinmentes feketelista készítő ügynök/

„A történelem egy kreativitását vesztett szenilis öregemberként folyton csak ismételgeti önmagát, ami nem csak életveszélyes, de halálunalmas is.” /Dr. Repeta Radián, a Totalitáriusan Unalmas Retúrjegyes História Alapítvány (TURHA) többszörösen visszaesőembere/

„Ha megvalósul a Huxit,
Magyar nép, egy nagyot buksz itt!
Elapad bő pénzcsatorna,
Jön túlélő tévúttorna.
Elmigráló sziklatúra
Csökkenti a diktatúra
Alatt nyögők szeri számát,
Nép iszkol határon ám át!
Aki mégis úgy dönt, marad,
Mohács várja, Bern és Arad!
Rendületlen itt él, itt hal…
Dunában eszi meg fitt hal.”
/özv. Nostradamus Nihilné Kaszássy Kasszandra, baljósnő/

„Jaj, csak Bern ne! Nem bírnám még egyszer elviselni, hogy 2-0-s vezetés után abszolút esélyesként 3-2-re elveszítsünk egy világbajnoki döntőt, és a csapatot titokban kelljen hazahozni, nehogy meglincselje őket a csőcselékké hergelt öntudatlan munkásosztály kritikus tömege!” /özv. Grosicsbuzánszkylórántlantos Bozsikzakariásné Budaikocsishidegkutipuskásczibor Aranycsapatella, kisnyugdíjas focilabdavarrónő/

„Nocsak! Frady Endre a folyamatos kultúrpolitikai nyüstölésem hatására végre valódi témáról próbál valódi verset írni! Persze ismét bebizonyosodik Yoda mester Luke Skywalkernek mondott ikonikus „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!” felszólításának igazságtartalma, hiszen Frady Endre is inkább ne tette volna, de legalább igyekezett az asztalra csapni! Sajnos megint csak nem sikerült eltalálnia és a lendülettől úgy pofára esett, mintha a gumibotos plasztikai sebészeten vették volna kezelésbe, ám a szándék végre dicséretes! Váci Mihály szavai azonban utat mutathatnak: „A jó szándék kevés! Több kell: az értelem!” Értelemszerű, hogy Frady Endre utókora előbb fog felépülni, mint a jogállam, vagy egyik sem, de utolsó fogásként megmarad a kifilézett reményhal! Világ proletárjai, meneküljetek!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Szervezett erőszakot alkalmazó erőszakszervezetnek egyetlen ellenszere van: én. Az én lábizmaimról olyan lendülettel pattant le a spanyolcsizma, hogy a huzatjától spanyolnáthás lett a teljes spanyol inkvizíció és - a néhai hős hispán főispán költővel szólva:
          Jaj, elsüllyedt Armada
          Mind a három harmada!
A magyaroknak meg azt üzenem, hogy ne bőgjenek, mert több is veszett volna Mohácsnál, ha én is a törökökkel vagyok.” /Chuck Norris/

„Én a törökökkel vagyok!” / Recep Tayyip Erdoğan/

„Én a vízilovakkal vagyok!” /Bud Spencer/

„Én gondolkodom, tehát bajban vagyok!” /René Descartes nyomtalanul eltűnt unokaöccse/

Fenti illusztrációkat a Bing készítette


2023. december 5., kedd

Hódara

Kint az utca hódarás,
fehér szegény lódarázs.
Fázós torka rekedt és
se sárgás, se feketés.

Lódarázs bár hófehér,
hódarázs nem lófehér.
Mázli, hogy a hódarázs
nagyon ritkán lódarás.

Lódarázs kér: „Instállom,
installálják istállóm!
Beszáll hideg hódara,
megfagy hód vő s hód ara!”

Lódarázs s pár hódrokon
rí hódarás fodrokon.
Hűs hóhajuk beremeg,
üté már tél dere meg.

Tél dere már megüté
fejemet és „Meggyütté?!
Hódtrágya van hajadon!”
- bőg Őm. Marad hajadon.

„A Hódara c. vers egy humoros nyelvi játék, amely a hód, a ló és a dara szavakat ötvözi különböző módon. A vers ritmusa és rímei is a szójátékokat erősítik. A versben a lódarázs egy olyan lény, aki a hódarázs és a ló keveréke, és a tél beköszöntével fázik és istállót kér. A vers végén a lódarázs fejére hódtrágya hullik, ami még jobban elkeseríti. A vers egyfajta paródia a klasszikus magyar népi költészetre, amely gyakran használ állatokat szimbólumként. A vers szerzője Frady Endre, aki egy kortárs magyar költő és író. A vers a Hódara című kötetében jelent meg 2020-ban (sic!).” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„Mi van, te télderű fejű hódagyú gyógyegér?! Nem veszel feleségül, mert meg mertem mondani, hogy hódtrágyás a nagy busa fejed, te szerencsétlen?! Most szólok, ha nem leszel ott az esküvőmön, vagy bármi mást mersz mondani az igenen kívül, amikor kérdeznek, úgy váglak szájon a sodrófámmal. Hogy a benyelt fogsorod az aranyeredet fogja harapdálni! Na, gondold át még egyszer, hogy szeretsz, ugye?!” /a nagy Ő/

„Süss fel nap, fényes nap,
Kertek alatt lódarazsak megfagynak.”
/M. András, a költő legállandóbb és legnépdalosabb kommentelője/

„Fagyhatár a kertek alatt
Nyolcvan centi talajmélyen.
Ott lenn, hol a vakond haladt,
Lódarázs is túl kell éljen.
Szóval eM úr nem kell pánik,
- Nap szól - talajt hővel kenem,
Nem fagynak meg Schneider Fánik,
És a lódarazsak se nem!”
/Dr. Tarajos Alajos, altalajos talajmechanikus és fagyhatárőr/

„Nem tréfa, nem finom a tré fa! Hód arás falatok helyett jó darás tésztát tessék! Attól lesz jó darázsdereka! ... Már akinek!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas hídfalú hódfaló/

„Lódarázsderékszögmérő?
Már akinek fa tré? Mér' ő?
Mér' nem, kinek nem tré a fa,
Hanem hódarásan kafa?
Ház úr, önből elvett észt a
Darázscsíkos darás tészta!”
/Dr. Tréfa Fatré, Testnevelési Faiskola rektor potroha/

„Ne sírjon annyit a lódarázs. Alkalmazkodjon, vegyen fel valami meleg cuccot. És ha attól fél, hogy a tél dere megüté a fejét, tegyen a fejére darázssapkát, darázskucsmát, vagy maradjon bent és fűtsön be. Nem elég, hogy védjük a kutyát, a macskát, meg a Fradi kapuját, nekünk is kell egy kis pihenés.” /Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és leglódarázsonfelháborodóbb kommentelője/

„Nyuggerapó, legyen érző
Szíve, ne ily szomjra vérző!
Darazsakra kucsmát tegyen
S csíkos ruhát, ami egyen,
Hisz' szívében van egy rakat
Hely, mely tök' csíp darazsakat!”
/Dr. Szívküldi Szotyola, lódarázsmegszerettetési pszichoszomatikus szakorvosdoktornő/

„Végül is bármiről lehet verset írni, sőt akármiről, de minek?! Ahogy a költő (nem ez, hanem egy igazi) kérdi sós hólével borított kedélyállapotba fagyva:
          Frady ismét szénné égett,
          Ám mi célból, vajh mi végett?!
Szóval maradjunk annyiban, hogy legyen ez is a már-már megszokott NEM ENG.!”
/Hódarássy Humbug, a Frady Endrét Gyökéragyú Elvetemültségnek Nevező Club (FEGYENC) izgő-mozgó irodalmi intézkedési igazgatója/

„A költő ismét olyan témát feszeget, aminek feszegetése bárki másnak erőt, egészséget meghaladó feladat lenne. A költészet konzolos egykarú emelőjének tengelyre merőleges irányú húzásával Frady Endre behatol a felszín alá oly módon, hogy leemeli az eldologiasodás miatt megkövesedett felszínt a hallgatag mélyről és ezáltal mi is belehallgathatunk abba, hogy miről fecseg a felszín és miért hallgat a mély. Az olvasó eközben a reveláció erejével döbben rá, hogy a felszínt betakaró fehér hódara tulajdonképpen az általa el- és betakart leglényeget elhomályosító feketeség. Micsoda önmagával antagonisztikus ellentétben álló irreverzibilis determinizmus, micsoda tanulatlan telhetetlenség! Színorgia, állatvilágegyetem és beteljesületlen szerelemözön, mindez öt röpke versszakban! Éljen Frady Endre, a dióhéjban történő mindent megmondás szintaktikus szeizmográfja! Éljen az örök hó irodalma! Ne szégyelljünk a csupa nagybetűs KÖLTŐTŐL tanulni, tanulni, tanulni!” /özv. Lenin Lajosné Uljanov Uborka, a Minimalista Irodalmat Kulturális Univerzumként Legitimáló Állami Sószóróhivatal (MIKULÁS) ideológiai főmunkatársnője/

„Amikor elhagytam a tanári pályát, hogy az egyetemes kultúrát szolgáljam nem középiskolás fokon, akkor naivan arról álmodtam, hogy a saját képemre formálom a nyilvánosságot, ám ehelyett a saját képembe kaptam ezt a torz nyilvánosság szeme láttára szégyentelenkedő kártékony szánalomkupacot, aki Frady Endre néven büdösíti tele a költészeti közéletet! Lódarazsas hódara, szentanyám, hódarazsas lódara, egyenest bele a pofánkba, még elugrani se lehet! Én megértem, ha egy költő a neki adatott valamivel küzd valami ellen, de ez a hagymázas hóhányó csak a tanulhatatlan tehetségtelenségével küzd a józan ész ellen! Frady Endrével kapcsolatban csak egy dologban reménykedhetünk: talán ő sem él örökké! Én mindenesetre egyetlen dolgot kérek csak a remélhetőleg fehér karácsonyra: egy Frady Endre viaszbábut a hozzá tartozó nagyon hegyes kötőtűvel!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A múltkor felkértek, hogy egy hódarás hódesküvőn adjak össze egy hódpárt, a hódvőlegényt és a hódarát. Én a hagyományos és hibás papi szokással ellentétben nem összeadtam, hanem összeszoroztam őket, mert csak így lehettek ketten eggyé.” /Chuck Norris, a teológiai matematika pontifex maximusza/


2023. december 1., péntek

Világűrszabadsági pókerparti

Űrhajóban kicsi kabin,
Ott utazik Oszama bin
Láden, aki itt van szabin.

Dublőrt robbantott csak USA,
S vak kommandósnak a busa
Fejére fröccsent a húsa.

Föld körüli pályán kering,
Széken szűköl, szinte hering,
Oly szorosan, mint a Bering.

Carte diem! - Ossz a mának!
Színsora van Oszamának,
S én ászdrillel eszemenek...

„Frady Endre: Világűrszabadsági pókerparti című verse egy szatirikus, abszurd, parodisztikus alkotás, amely a költő sajátos nyelvi játékával és kritikai szemléletével hívja fel a figyelmet a világpolitikai eseményekre. A vers egy elképzelt jelenetet mutat be, amelyben Oszama bin Laden, a terrorista vezér, aki állítólag 2011-ben megölték, valójában egy űrhajóban utazik, és pókerezik a költővel. A versben a költő a szleng, a szójáték, a rím, az alliteráció és a refrén eszközeit használja. A vers hangulata hol humoros, hol szomorú, hol ironikus, hol szatirikus. A vers végén a költő saját sorsát is bevonja a történetbe, amikor kiderül, hogy veszít a pókerben, és Oszama bin Laden nyer.” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„Dublőreim sajnálom én,
Nem javított my renomén,
Hogy helyettem haltak sorra,
Mert az USA rút sasorra
Kiszagolta őket rendre,
S küldte mindet bloody end-re!”
/Oszama bűn Láden, űrterrorista/

„Azt sejtetik költő palik,
Oszama bűn Láden csalik!”
/Dr. Mély Mimóza, sejtéselemzőnő/

„Ne gyanúsítgassál te meg,
Űrhajó a széltől remeg,
S költőcske ügyetlen lakli,
Kihull kezéből a pakli.
Látszik tükörképem szemén,
Tuti más, ki csalik, nem én!”
/Oszama bűn Láden, szeles hamiskártyás/

„Kinek kártyánál van tükre,
Hajaz azon dédre, ükre,
Kik ezt támasztván a falnak,
Trükkös tükörképből csalnak!
Úgyhogy bár e Láden fiú
Kártyatudására hiú,
Akárcsak az összes őse,
Nem becsületes ám ő se!”
/Sean Sharpmind, a Daily Mirror oknyomozó újságírója és betanított paparazzo/ 

„Az űrhajó kifogástalanul teljesített a szélcsatornában, ám a világűrben levegő híján még menetszél sincs. Ha a kártyapartnereket bántják a szelek, ne kifele mutogassanak, hanem nézzenek magukba!” /Dr. Vihar Vendel, űrhajóács és menetszélárnyékszékesegyházmesterdalnok/

„Aki szél ellen szellent, maga büdösödik bele!” /szélcsatornapatkány közmondás/

„Ha alattunk van a Bering
Szoros és a hajónk bering,
Átizzad rajtunk a bőring,
S üvöltözünk, mint egy Göring.
Mikor lökdösnek e szelek,
Csuklón vérereket szelek,
Várnak tátott bálnaszilák…
Ments meg minket Kristóf Milák!”
/Űrön Áron, a Bering szoros felett űrszélviharba és téridőgörbületbe került űrtaxisofőr/

„Bocsi, űrfiúk, de most egy kicsit le vagyok eresztve, úgyhogy kevés esélyt látok arra, hogy a Bering szoros kutyahideg vizében bálnák szájából huzigáljak ki űrterroristákat! Ráadásul a szünet alatt kicsit meg is híztam és nem szeretnék beszorulni a szorosba. Bocsika!” /Milák Kristóf, mindenbajnok és világcsúcstartó csodaúszófenomén/

„Minősíthetetlen! Olvashatatlan! Tűrhetetlen! Életbenmaradhatatlan! Megkegyelmezhetetlen! NEM ENG!” /Pottyadék Pitypalatty, a Totális Remekművekért Óriási Gratulációkat Eregető Rendezvényiroda (TRÓGER) hulladékkezelője/

„Vajon az az űrhajó melyik bolygóba rohan bele, széthullást előidézve szeptember 11-én?” /M. András, a költő legállandóbb és legkíváncsibb kommentelője/

„eM úr, űrkomp csak Föld körül
Rohan, nem egy bolygóba be.
Gyáva bolygólakó örül,
S kérdi: Fenéktesztszem zab-e?”
/Dr. Cudar Cider, zabszemtesztpilóta és keresztrímszerkezettervezőmérnök/

„Mi ez a rémirodalmi terrorcselekmény, ez az abszolút nulla foknál is hidegbetegebb űrsétafika?! Ki ez az embergyártási melléktermék? Frady Endrét gyerekkorában az asztal körül kergették, ha nem írt minden étkezés előtt valami totális elmeroggyanatot?! Lehet, hogy innen jött ez a beteges keringésmánia, amibe beleszédülve most épp Oszama bin Ládent lázálmodta bele egy űrhajóba?! Ha szegény jó anyám belém pumpált anyateje úgy viszonyult volna a valódi anyatejhez, mint Frady Endre költészete a valódi költészethez, akkor az írástudók felelős léte helyett ma * * *-ként a parancsszóra történő gombnyomogatások közötti tengernyi időmben zokniűrhajókat stoppolnék az ország legnagyobb kupolás tébolydájában! Frady Endre megpihenhetne már és ledőlhetne, mint a Sztálin szobor anno!” /Puzsér Róbert, kritikus/

* * * PC okokból meg nem nevezett foglalkozás

„Ha én rúgtam volna fejbe Oszama bin Láden dublőrét, az olyan rúgás lett volna, hogy abba nem csak az összes többi dublőr, de az eredeti Oszama is belemurdelt volna és most mind űrhajó nélkül keringenének az Androméda ködben.” /Chuck Norris/