Amikor én...

Amikor én elfáradok,

Van erre ős Idő-had ok:

Életkorom küzd ellenem,

De még nem győz engem le, nem!

Reméli rút Idő már azt,

Rögvest kinyír, ám csak fáraszt,

Petyhüdtté és lustává tesz,

S rosszat jósol pár agg vátesz.

Jós-bandát le Idő fizet,

Évből nem adnak már tízet,

Sőt, sok áljövő-pap bolse-

-vik nem mond tízet napból se!

Pokolban bőg majd e botor

Jós-had s búg kör-fűrészmotor,

S Időt szelnek körök-élek…

Én meg vígan örökélek!

„Míg korai költészetének zsengéit körbelengte egyfajta ifjonti hovátehetetlenség, bohókás rímjáték, és önfeledt szóalkotás, Frady Endre érettebb műveinek stílusjegyei közül elsősorban szembetűnő a konzervatív tematika, a letisztult képi világ, és a felelős nyelvművelőtől elvárható példaértékű ékesszólás. A jól megérdemelt költői szabadság után még sok termékeny alkotó évet, és jó egészséget kívánunk, Költő Úr!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Humán úr, ez a jól megérdemelt mellébeszéd úgy hangzik, mint az Utolsó Kenet Idősotthon zárójelentése és az irodalmi tartótisztnek az életfogytiglani költői szabadságvesztésből egy jobb létre szenderítő jókívánsága!” /Dr. Szintaktikus Szotyond, aberrációs tuszkológus és rétócianid miabánatista/

„Az Idő soha-soha meg nem áll,

Az órák róják Frady Endrén útjukat,

A pillanat-kés villan, toka száll,

mint vérfolyón suhanó hab, annyi csak … Egy pillanat!”

/Stirlitz Tutta, tavasztizenhétpillanata díler/

„Örök élet? Csak egy maradhat!” /Dr Ház, Juniorkonyha-díjas hegylakó/

„Ház úr, az új szomszédjai

Öröklétű s igen derék

Lények, kiket kreált AI:

Ím legyenek Highlander-ék!”

/Gép Ész, a mesterséges intelligencia/

„Hajrá! Előre az örök élet felé! Hadd szülessenek ilyen versek a világtörténelem minden korszakában!” /M. András, a költő legállandóbb és legvilágtörténelmibb kommentelője/

„Szempontjából költészetnek

eM úr, Ön egy tartós elem,

Kit, ha ki a Gépből vetnek,

Áll a világtörténelem.”

„Will Ághisch Tória, a Világtörténelmek Alakító Klub (VAK) varja/

„Ez a vers a Frady Endre-univerzum klasszikus energiamátrixában rezeg: az elmúlás groteszk bohózatává silányított létküzdelem, ahol a halál nem tragédia, hanem egy rímtechnikai bűvészmutatvány mellékszereplője. A cím — Amikor én… — ígér valamit: önvallomást, lírai mélységet, egy pillanatot az ember és az Idő határán. Ehelyett kapunk egy szürreális stand-up performanszt, ahol az Idő zsoldosai és jövődílerei valami metafizikai kocsmapult mögül kiabálják, hogy „már nem adunk tízet napból se!”. A rímeknél az olvasó már nem tudja, hogy sírjon vagy tapsoljon: „bolse- / -vik” – ez a kötőjel maga a poétikai defibrillátor: életet lehel a szívleállás szélén billegő ritmusba. A zárlat pedig… hát ott már Frady szinte kikacagja az apokalipszist: „Én meg vígan örökélek!” — ez nem egyszerű optimizmus, ez istentelen derű, ami még Lucifernek is mosolyt csalna a patájára. Összegzés: A vers olyan, mint egy örökké járó homokóra, amibe konfettit töltöttek: nem mér semmit, de legalább színesen hullik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Grün Nóra és Stöpwejsz Dóra

Tudja, bár nem írja Tóra,

Konfetti telt homokóra

Inkább essen hideg hóra,

Mint egy forró vasalóra!”

/Csehi Tibi, a természetes unintelligencia/

„Frady Endre verse egy groteszk, játékos harcot fest meg az idővel, ahol a lírai én dacot és túlélést hirdet. A költemény erőssége a szójátékokban és a váratlan rímfordulatokban rejlik – például a „áljövő-pap bolse- / -vik” szétvágása merész és ironikus gesztus. A vers ritmusa lendületes, a rímek néhol erőltetettek, de ez illik a szándékosan túlzó, szatirikus hangvételhez. A tartalom mélyebb rétegeiben az öregedés és halandóság elleni lázadás jelenik meg, ám ezt Frady a tőle megszokott abszurd humorral és groteszk képekkel tálalja – „búg kör-fűrészmotor” és „Időt sütnek körök, élek” képei egyszerre zavarba ejtőek és szuggesztívek. Összességében a vers nem klasszikus szépségével, hanem nyelvi bravúrjaival és frady-s abszurditásával hat. Nem mindenki ízlésének való, de kétségtelenül egyedi.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Nyelvi bravúr s abszurditás

Szerszámával Frady kit ás

Elő, kit lát a Copilot?

Sóból Lótnét, ki Copy Lót!”

/ismeretlen ó-héber szem- és fültanú/

„Frady Endre "Amikor én..." című verse egy tipikus, groteszk humorral és nyelvi játékkal átitatott Frady-darab. A vers fő témája az öregedéssel és az idő múlásával való dacos szembeszállás, melyet a szerző a rá jellemző karcos, szatirikus hangon jelenít meg. Erősségek: A költemény energikus, lüktető ritmusa a témával ellentétes módon életerőt sugároz. A szójátékok, mint például a " áljövő-pap bolse-/ -vik" vagy a „kör-fűrészmotor”, neologizmusok és a tudatosan "rossz" rímek (pl. "had ok" – "ellenem/nem") szórakoztatóak és a szerzői hang egyediségét erősítik. A befejezés provokatív és pimasz: az Idő haláljóslataira a költő az "örökélek!" kijelentéssel válaszol, ami ultramodern, digitális-irodalmi halhatatlanságot sugallhat. Gyengeségek: A Frady-versekre jellemző módon a költemény nyelvezete szándékosan nyers, néhol esetlen, ami a klasszikus irodalmi ízlés számára megosztó lehet. A szatíra néha a személyes sértettség (a "Jósbandát le Idő fizet" rész) határán mozog, ami elveheti az egyetemes érvényét. Összességében: Egy daliás, posztmodern szatíra az idő múlásáról, amely energikus, nyers és önironikus. Jól bemutatja Frady Endre egyedi, internetes kultúrában gyökerező lírai stílusát.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Öregagyam de mini, de mini,

Butább, mint a Gemini, Gemini!

Páleszt kéne inni meg, inni meg,

S hánynék rükverc, inimeG, inimeG!”

/Okádó Mikádó, ikercsillagszemű juhászbotostánc- és illemtanár/

Frady Endre, az enjambement félbevágott királya ismét odatette magát, ahová még a félbe nem vágott királyok is gyalog járnak, majd újabb nagydolgot hozott létre! Feleim, szellőztessünk! A nagydolgozó népet szagolom!” /Szimat Szatyor, nyomozókutya/

„Kedves feleim! Ugye, nagyon hiányoztam? Egyesek már attól féltek, hogy feldobtam a tappancsomat vagy a pacskert? Még csak az kéne! Hahaha! Hát nekem nincs tappancsom. Meg pacskerem sem. Nem vagyok még reszketeg mamuszvadász, ahogyan a Költő úr sem. De különben is, ha lenne, a pacskert minek feldobni, nem igaz? Azt fel kell húzni a lábra. De ha már a feldobásnál tartunk, na, a Józsit, azt feldobtam a rendőrségen. Mert rossz anyagot szállított. Nem lettem tőle boldog, szent meg főleg nem. Mikor avatnak már boldoggá, na!!! Vagy talán elpatkolok? Na de kérem, kérem! Hát sosem foglalkoztam lovakkal, hogyan tudnék elpatkolni bármit is? Bár néha képletesen szoktam magamnak mondani, hogy ezt jól elpatkoltad, Stefi bácsi! Múltkor is jön hozzám az ördög, hogy patkoljam meg. Hát mondom neki, nem értek hozzá, menj anyádhoz, sírd tele a függönyt. És ez nem volt jó ötlet. A véres részletektől mindenkit megkímélek. Vagy beadom a kulcsot? Na de hova adjam be? Zaciba? És aztán nem tudok bejutni a saját lakásomba? Hát nem vagyok hülye, bár az orvosi zárójelentésem szerint igen. De tévedtek ők már nagyobbat is. Nincs tappancs, nincs pacsker, nincs patkolás, nincs kulcsbeadás, lehet, hogy én is örökélek majd? Az király lenne. Na de, hogy rátérjünk a vers mondanivalójára, a kulcsmondat a "rosszat jósol pár agg vátesz". Na hát itt van a bökkenő, hogy a Költő úr agg váteszekhez jár, akik megmondják neki az igazságot. Jöjjön hozzám, és én csak jót jósolok a Költő úrnak, most akcióban 10 000 Ft-tól. Ha kétszer annyit fizet, akkor pedig nagyon jót. Remélem, másoknak is felkeltettem az érdeklődését a jósdám iránt. Sajnos nem maradt időm a verset elemezni, talán majd máskor. A Költő úr meg maradjon velünk itt a Földön még jó ideig. Különben nem lesz mit kommentelnünk. Én is maradok tisztelettel.” /Stefi bácsi a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Stefi bá’, a lelki redő

Kisimul, ha tíz lepedő

Áráért ön tök jó vátesz

Módra mindent tök jóvá tesz!”

/F. Endre, Stefi bá’ maszek jósdájának várólistás páciense/

„Mi ez a versnek álcázott rímtemető, ez rímbe szedett önsajnálat habosított közhelykrémmel leöntve?! Frady Endre megint elindul a líra hegye felé, de valahol a második sorban elesik a saját szóviccében, és onnantól csak gurul lefelé, mint egy bohócrímekkel kipárnázott szószán. A “bolse- / -vik” rím az a pont, ahol a művészetet megveri a nyelvtan, a versszerkezetet pedig kivégzi egy kötőjel. Ez nem kísérletezés — ez nyelvi csonkítás élő adásban. A ritmus billeg, a képzavarok ropognak, a gondolat pedig… ja, az nincs. A záró sor — „Én meg vígan örökélek!” — olyan, mintha Frady bejelentené: “Kedves közönség, én halhatatlan vagyok, mert nem veszek tudomást a minőségről.” Ez a mondat nem életigenlés, hanem művészi öngyilkosság nevetve. Ez a vers tehát nem más, mint egy poétikai hullámvasút, amelyről a szerző menet közben kiesett, de még mindig integet lefelé, miközben az Idő és az Ízlés közösen lapátolja rá a földet.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/

„A nálunk ápolt költő olyan fiatalos rímlendülettel próbál kilábalni az öregségből, mintha az angolórái ellébecolása miatt nem tudná, mi a különbség a sixteen és a sixty, illetve a reflex és a reflux között. A fejében az irodalom dominanciája helyett mára már csak az irodai lom demenciája maradt. Költő úr! Nyugodjék! Békében!” /Brünhilda főnővér, az Utolsó Kenet Idősotthon üresedési ügyintézője/

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=NaxY-TPieUM

MÁV-líra

Híd és alépítmény hátán

Felépítmény fut és rá tán

Tengelyeknek hada hajtik,

S felügyelik MÁV-os pajtik.

Jó vasutas fel-le ügyel,

Nem sikkadhat semmi ügy el.

Szabályzattal összebékül,

S fenntart fenntartások né’kül.

Folyó hó kezdete körül,

Pályabérnek igen örül,

S fordul, hogyha elég e lé,

Víg arccal a vasút felé.

„Ez a MÁV líra olyan, mintha egy szolgálati szabályzat szabadverse lenne, amit valaki egy peronon írt, miközben a szerelvény már három órája késik. Frady Endre itt a vasút lelkes hivatalnokát próbálja megpoetizálni, de közben az olvasó is úgy érzi, mintha egy állomásfőnöki értekezleten ragadt volna, ahol a líra és a bürokrácia egyesül egy tragikomikus szimbiózisban. A rímek olyan precízen kattognak, mint egy MÁV-dízel az első fagy előtt, a hangulat pedig a „szolgálat közben elszenderedett váltókezelő” és a „fizetésnap előtti kávészünet” között lebeg. Ez a vers tehát nem más, mint egy sínen gördülő szatíra – amelynek mozdonyát a hivatali önirónia fűti, és ami csak azért nem siklik ki, mert Frady a költői nonszensz kalauza is egyben.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre „MÁV lírája” egy játékos, szándékosan groteszk versikével idézi meg a magyar vasút világát, ahol a rímek zakatolnak, mint a szerelvények és a nyelvi lelemények néha kisiklanak a jó ízlés sínjeiről. A vers ritmusa lendületes, a szóalkotások („fel-le ügyel”, „fenntart fenntartások né’kül”) humorosak és szándékosan túlzóak. A MÁV világának abszurd romantizálása ironikus éllel bír. A rímek néha erőltetettek, a nyelvi játékok túlburjánzása elhomályosítja a mondanivalót. A „lé” mint fizetés például már-már paródiába hajlik, ami lehet szándékos, de nem minden olvasónak működik. A vers inkább szatíra, mint líra – a vasutas élet groteszk dicsérete, ahol a szabályzat és a pályabér lírai magasságokba emelkedik. Nem klasszikus szépségű költemény, de szórakoztató nyelvi mutatvány. Ha a cél a nevetés és a nyelvi csűrés-csavarás, akkor a „MÁV líra” megérkezett a maga végállomására.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre "MÁV líra" című verse egy rövid, szellemes és anekdotikus hangulatú pillanatkép a magyar vasút világából, ami velős könnyedséggel ragadja meg a MÁV-os életérzést. A vers humoros, kedélyes módon, lírai nyelvezettel ábrázolja a vasúti pályát, a járműveket ("Tengelyeknek hada hajtik") és a vasutasokat. A "MÁV-os pajtik" megszólítás, valamint a "Víg arccal a vasút felé" zárás egyfajta derűs, de sztereotipikus képet fest a dolgozókról. A vers négy soros strófákban, klasszikus, feszes rímes-ritmusos formában íródott (páros rímek: hátán/rá tán, hajtik/pajtik). Ez a feszes, menetelő ritmus illik a vasút egyenletes zakatolásához, de a mondanivaló a forma mögött kissé egyszerűnek tűnik. A költő néhány szójátékkal és csavarral él, mint például a "Szabályzattal összebékül, / S fenntart fenntartások né’kül" sor, ami zseniális csattanóval utal a hivatalos bürokráciára és a munka lényegére. Bár a vers látszólag dicséri a rendet ("Nem sikkadhat semmi ügy el"), a harmadik strófa a fizetésre való fókuszálással ("Pályabérnek igen örül, / S fordul, hogyha elég e lé") finoman utal a vasutasélet anyagi nehézségeire, vagy legalábbis a mindennapi egzisztenciális kérdéseire. A "MÁV líra" egy barátságos, de nem mély költemény. Erénye a szórakoztató, könnyen emészthető nyelvezet és a téma hiteles (de idealizált) megragadása. Tökéletes példája a derűs, alkalmi költészetnek, ami egy adott korszak hangulatát és egy szakma esszenciáját sűríti három rövid strófába.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

A vasúti szakmai nap előadásán bemutatott szakvers:

megzenésítve:

https://www.youtube.com/shorts/zZhZL0wrPxQ

Szentek hajló keze

Úgy hajtják a kezük, mint én,

maguk felé minden szentek,

s én is úgy cselekszem szintén,

amikor épp jót tüsszentek.

Mint amikor látás híján

liftben rossz gombot a vak nyom,

oly rossz belső feszéj mián

tüsszenetlenül a taknyom.

   refr.:

   Tüsszentek, mint erőbarom,

   orrlyukamat eltakarom,

   s rögvest zöld lesz mindkét karom.

Tüssz száll, mint rossz álmon rém át,

ám a hajló szenti kezek

elfogják, mint bú a némát,

midőn rá nem figyelmezek.

Néma gyerek, nincsen szója,

akkor hanghat csak, ha tüsszent;

zöld szaft száll, mint romlott szója,

s felkiáltok: Idesüss, szent!

   refr.:

   Tüsszentek, mint erőbarom,

   orrlyukamat eltakarom,

   s rögvest zöld lesz mindkét karom.

Ha prüszkölnék zsokét tokán,

orrba rúgna arabs fajló,

s eme önvédelem okán

szentek keze zöldbe hajló.

   refr.:

   Tüsszentek, mint erőbarom,

   orrlyukamat eltakarom,

   s rögvest zöld lesz mindkét karom.

„Én látás híján rendszeresen rossz gombot nyomok meg a liftben, így szinte mindig máshová megyek haza. Nem mindenhová engednek be, és ahová beengednek, ott sem mindig látnak szívesen – de ők legalább látnak! – így azt kell mondjam, hogy nem mindenütt jó, de a legjobb ott, honnan nem hajtanak egyből el, amikor nyom a taknyom.” /Vak Vid, videóbíró/

„mmmmm… mmmmm…” /néma gyerek, akinek az anyja Sehall Selátné Dömötör Debella, hatökrös fogathajtónő/

„Ha valaki eddig nem értette volna, a KÖLTŐT nem az különbözteti ám meg a nemköltőtől, hogy mit érzékel a gyarló világból. Eh, Dehogyis! Az a döntő, hogy ki miként szűri át magán a múlandóság porát, és lényegíti át egy örök pillanatban éteri matériává. Vivát Frady!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Ria, ria, matéria!” /a Humán Urat Rajongva Körbetüsszentő Alapítvány (HURKA) csatakiáltása/

„Köszönöm, Költő úr, hogy szerteszét szórja a tudást és meghint vele boldog-boldogtalant! Én eddig naivan azt hittem, hogy a szentek maguk fellé hajló keze azért zöld, mert a fémszobrok kézpatinája festi ilyenné, de most már tudom, hogy tévedtem és az ok profánul prózaibb ennél! Hálás vagyok, hogy nem hülyén halok meg, hanem öregen! Ha elkerülöm, hogy megfázzak és a szentek szobraira tüsszentsem a taknyomat!” /Nózi Náza, nemzetközi űrállomásfőnöknő/

„Ezt a verset jó messzire el kellene tüsszenteni minden olvasótól...” /M. András, a költő legállandóbb és legtüsszentésellenesebb kommentelője/

„eM úr, ha ön tüsszent messze,

Itt maradó takony lesz-e?

Doppler szerint így e fika

Vörösödő térgrafika,

S olvasók nagy bánatára

Nő e hiánynedvek ára.”

/Dr. Zöldfröccs Zétény, amatőr kamatőr és profi pruszlikra prézlit prüszkölő prezentációs professzor/

„eM úr, ön egy bátor egyed,

Élénkebb, mint Koppány negyed,

Hősebb, mint öt Che Guevara,

S önnek hála nincs zöld dara!

Ha a takony minket elönt,

Csak egy embert hívunk fel, önt!

Maga cuki, kelli, édi,

S csak a környezetet védi!”

/a Duhajcudari Özvegy Görcs Lajosné Óvoda (DÖGLÓ) nagycsoportos szavalókórusa/

„Ez a vers nem más, mint egy allergiás köhintés költészeti katasztrófája. Frady Endre itt megpróbálta összekötni a szakrális magasságokat a taknyos realitással – és sikerült is: a mennyei szentek lehajolnak, csak hogy egy emberi tüsszentés arcába kapjanak egy adag metaforás váladékot. A „Szentek hajló kezei” valójában nem más, mint a testi funkciók és a szent áhítat frontális ütközése, ahol a szentlélek elcsúszik egy nyákfolton. A refrén („Tüsszentek, mint erőbarom…”) egy olyan költői mélypont, amitől még egy papírzsebkendő is sírva fakadna. Ez már nem vers, hanem a biológiai szükségletek balladája: az orr válik oltárrá, a zöld trutyi pedig liturgikus kellékké. Frady Endre itt végleg bebizonyítja, hogy képes a szakrális groteszk új dimenzióját feltárni — ahol a megváltás helyett a zsebkendő a remény szimbóluma, és az üdvösséghez elég egy nagy, felszabadító prüszk. Összegzés: ha van tüsszentés, ami megérdemli a szenteltvizet, hát ez az.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Ez a dalszöveg egy groteszk, abszurd humorral átitatott költői performansz, amely Frady Endre védjegyszerű stílusában ötvözi a szürreális képeket, a nyelvi játékokat és a szándékosan diszharmonikus rímpárokat. A „tüsszentés” mint motívum egyfajta metafizikai eseménnyé válik, amelyben a szentek keze és a zöld karok találkoznak egy bizarr, testnedvekkel átitatott vízióban. A szöveg erényei: A „tüsszentek, mint erőbarom” refrén például egyszerre nevetséges és emlékezetes. Olyan szóalkotások, mint „tüsszenetlenül” vagy „feszéj”, a nonszensz irodalom hagyományát idézik. A „zöld szaft” és „zsokét tokán spriccelés” vizuálisan zavarba ejtő, de épp ettől hatásos. A szöveg gyengeségei: Értelem szándékos hiánya: A vers nem akar semmit mondani, csak zavarba hozni, ami egyes olvasóknak frusztráló lehet. A verselés néhol döcög, a rímek erőltetettek („fajló” mint rím a „tokán”-ra például nyelvtanilag és jelentésében is kérdéses). A „taknyom”, „zöld szaft” és „spriccelés” dominanciája miatt a szöveg inkább undort kelt, mint nevetést. Összességében: Frady Endre dalszövege egy tudatosan túlzó, dadaista geg, amely a nyelv határait feszegeti – nem mindenki ízlésének megfelelően, de kétségtelenül egyedi hangon.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Ez a Frady Endre-dalszövegecske (ami valószínűleg paródia, vagy legalábbis humoros irodalmi játék) a groteszk és az abszurd humor gyöngyszeme. A szentek és a tüsszentés összefűzése már önmagában meghökkentő. A magasztos (szentek) és a mélységesen hétköznapi, sőt, kissé undorító (takony, tüsszentés, zöld szaft) témák ötvözése azonnal megteremti a komikus feszültséget. A legemlékezetesebb elem a refrénben található "rögvest zöld lesz mindkét karom" képzete. Ez egy olyan, a szó szoros értelmében vett testi-fizikai abszurdum, ami túlmegy a szimpla tüsszentésen, és valami szürreális, bizarr-vicces "szupererő" vagy mellékhatás lesz a dologból. A szöveg tele van erős, néha erőszakos rímekkel ("vak nyom" - "taknyom", "némát" - "figyelmezek"), és szándékosan keresettnek tűnő, "csúnya" fordulatokkal ("tüsszenetlenül a taknyom", "romlott szója"). A "Idesüss, szent!" felkiáltás egyfajta alanyi kommentárként zárja le a jelenséget. A versszakok viszonylag feszes, régiesebb ritmikája (mint egy népdal vagy régi, komoly vers) és a refrén menetelése ("Tüsszentek, mint erőbarom") kontrasztban áll az infantilis, vagy legalábbis groteszk tartalommal, ami tovább erősíti a komikus hatást. Frady Endre "Szentek hajló kezei" című dalszövege egy rendkívül abszurd, groteszk gyöngyszem, ami zseniálisan ötvözi a vallási pátoszt a testi váladékok profán, sőt, gusztustalan ábrázolásával. A szöveg legerősebb pontja az öncélú (de szándékoltan az) zöld karok látomásában, a leleményes, szándékosan "fura" rímekben és a feszült, már-már irodalmi ritmusba csomagolt "taknyos" témában rejlik. Remek példa arra, hogyan lehet komolytalan témát rendkívül komolyan, ámde humorosan venni. Megbotránkoztató és felejthetetlen.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„A kedvenc focicsapatom, amelyiknek a nevéről egyből eszembe jut, hogy tüsszentenem kell, a rólam elnevezett Benfica.” /Ben Fica, Ben Hur és Ben Joe méltán elfeledett luzitán keresztnévrokona/

„Benfica, ugyan már! Amikor 1962-ben a zsinórban második BEK győzelem után nem adták meg a kért fizetésemelést, megátkoztam őket, hogy emiatt száz évig nem nyernek nem nyernek nemzetközi kupát és immár hatvanhárom éve tart a sikertelenségük. Na, így szórakozzanak egy világhírű sikeredzővel!” /Guttmann Béla (1899-1981), a Benfica egykori kétszeres BEK-győztes edzője/

"Ó, anyám szelleme, csinálj már valamit!" /P. R./

„Frady Endre szintet lépett – vagy a taknyán csúszott szintet? – mert az eddigi rémrímes klapanciái vagy nagyon borzalmasak és kicsit gusztustalanok, vagy kicsit borzalmasak és nagyon gusztustalanok voltak, ez azonban önmagához képest is egyidejűleg borzalmas (sőt óborzadalmas!) és gyomorforgatóan gusztustalan! Ettől a váladékviadaltól még egy fegyelmezett japán császár is azon nyomban okádó mikádóvá válik és remegő visszakézből rögvest harakirit követ el! A heti rendszeres spiritiszta szeánszbeszélgetések alkalmával szegény anyám szelleme egyre gyakrabban panaszkodik, hogy a holt költők szellemei rajta keresztül nekem könyörögnek, hogy akasszuk föl Frady Endrét, hogy mielőbb a túlvilágra jutva végre személyesen torolhassák rajta meg a világirodalom általa történő sárba tiprását és az azon való páros verslábbal történő ugrálását! Remélem, jól elkenik a taknyát a fattyúnak!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Amikor gyerekkoromban ministráltam a templomban és tüsszentettem, a pap bácsi az orrom elé tette a kezét, ami a légnyomástól átszakította az oltár mögötti főfalat és a templomkertben keletkezett takonytóban landolt. Többet nem hívtak ministrálni.” /Chuck Norris/

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=yyBVdKYAuhM

Megjött az irodalmi Nobel-díjam!

 A Nobel-díj:

A svéd király strómanjának elnézést kérő levele:

Nomen Est Omen

(I can’t believe it’s not Leslie Krasznahorkai!)

Brahovács Bölönkének, a Görcsössy Üllő Gyógypedagógiai Egyetem (GÜGYE) végzésközeli hallgatójának és hallgatólagosan – hiszen a témavezetője szóban már kecsegtette - a közeljövőbeli tanársegédjének, Brahovács Kösztöny és Kartács Butélia egyetlen lányának (ugyanis az összes testvére fiú volt) a napi rendszeres tevékenységébe – vö. málenkaja rabóta, mivel a málenkíj robot nem kevés munkát, hanem kis robotot jelent, mint amilyen példának okáért R2D2 a StarWars univerzumból, csak vagy a szovjet katonák nem ismerték az orosz nyelvtant, vagy a magyar áldozatok füle nem volt vevő a cirill metódusra hangtanilag – indulásakor hirtelen az a gondolata támadt, hogy talán nem ártana még azelőtt nevet változtatnia, mielőtt beindul a karrierje, hiszen utána már exponenciálisan nő a bürokrácia tehetetlenségi nyomatéka, és már jelenleg – a későbbi önmagához képest jelentéktelenebb állapotában – sem értené senki, miért is akarna ő nevet változtatni, hiszen már a kezdetek kezdetén, ami relatív, hisz csak az ő maga kezdetének a kezdetét értjük rajta – bár a történelem során az adott kor kortárs filozófus tucatjainak fabunkó-, kőbalta-, vasdorong-, kard- és pisztolybárbaj áldozatai véreztek el abban a vitában, hogy mit is tekintünk kezdetnek és eleve minek kellett bármit is elkezdeni, ha ez a vége – szóval amikor valaki elkiáltotta a homokozóban, a bölcsődében – ahová muszáj volt járnia, mert az anyai gyes összege egy alkoholista apa mellett nem tette lehetővé az anya túl hosszadalmas munkavégzésmentességét, és az irodában amúgy is úgy várták vissza, mint a messiást, mert csak ő tudott olyan kávét főzni, ami után még a külföldi delegációk is aláírták a számukra egyébként nem túl előnyös együttműködési szerződéseket – az óvodában, az iskolában és a gimnáziumban, hogy „Brahovács Bölönke!”, mindig egyértelmű volt, hogy neki szólnak, csak neki, ami időnként jó volt, ha például az óvodai körtánc közben fiúválasz volt és az aktuális nagy ő (az igazi Nagy Ő még nem jelentkezett, vagy ha mégis, akkor főhősnőnk holtterében stoppolt vakfoltként) kiabált, de többnyire inkább szeretett volna beleolvadni a Nagy Lucák, Kiss Hannák, Kovács Emmák és Szabó Annák biztonságos tömegébe, mert mi jó is sülhet ki abból, ha valakit nyilvánosan megnevezve kiemelnek az akol melegéből, szóval sok előnyt vélt sejteni egy olyan névváltoztatásból, főleg annak a többszörösen alátámasztottnak vélt történelmi tapasztalatnak a függvényében – hihetetlen egyébiránt ebből a kifejezésből, mennyire összefonódik a humán (jelesül a történelem) és a reál (tudniillik a függvény) tudomány, de ez most egy olyan mellékszál, amerre egyrészt nem lévén Thészeuszok, másrészt Bölönke nem Ariadné, nem akarunk elterelődni, így elengedjük – amely a híres és/vagy hírhedt Nomen Est Omen kifejezésből vált lokálisan világhírűvé – azért nevezhetjük lokálisnak a világhírt, mert a Földgolyó csak töredéke a világnak és nagyon valószínű, hogy a kis zöld marslakók és egyéb UFO-val röpködő földönkívüli lények sosem hallottak róla, hiszen nagy eséllyel nem a latin a fő intergalaktikus nyelv – az ember neve esetleg meghatározza az ember sorsát (többnyire a nevet viselő ember saját sorsát, ám mivel társaslények vagyunk, nagyon nem mindegy, hogy teszem azt Szepszis Sztracsatellaként Wrahovátz Winnetou-nak vagy Dögkúti Lajosnak mondjuk ki a boldogítónak szánt igent – azaz a másik ember sorsát is), így a fogantatás pillanatában eldőlő vezetéknév (már ha olyan társadalomban élünk, ahol az apa vezetékneve lesz a gyermeké is és ha az anya nem kívánja eleve a háta közepére az apát a nevével együtt, már feltéve, ha egyáltalán tudja, ki az apa abból a nagy kollektívából) és a születéskor a bábának kimerülten odahörgött keresztnév (esetleg keresztnevek, tudniillik vannak szülök, akik saját szórakoztatásukra, esetleg nagyszülői nyomásra, vagy pusztán a gyerek számára későbbi választási lehetőséget adva, többet is adnak – például egyszerre egy hagyományos Zsófit és egy eredetinek szánt Vendettát, oszt’ hadd szóljon!) mindent meghatároz, mindent eleve elrendel – bár mi is az a minden ugyebár, ami tulajdonképpen csak a saját koordinátarendszerünk mindene, a világegyetem végtelen valóságához képest siralmasan semmi – ami ugyebár ad absurdum sőt ab ovo kérdőjelezi meg a szabad akaratot, bár szabad akaratunk van a szabad akarat megkérdőjelezésére is, úgyhogy jogos a feltételezés, hogy azok vagyunk, aminek elneveztek minket – amelynek a kannibál világi megfelelője az „az vagy, akit megeszel” emberevő népi bölcsesség – ám ha feltételezzük, hogy az elnevezőink életútját és azon belül a mi nevünk kiválasztását determinálja a saját nevük, amit a szüleik nevéből következő világnézeti gondolatszükségszerűség határoz meg, visszamenve így egészen Noéig – feltette már valaki azt a kérdést, hogy miért pont Noé és miért nem teszem azt d’Artagnan? – sőt Ádámig és Éváig, akik ezzel az erővel lehettek volna Szandokán és Desdemonalisa is (valóban lehettek volna, elvtársak?!), akinek a nevét vagy Isten adta (és itt hinnünk kell a Teremtőben és a Teremtésben ok-okozatilag definiálva), vagy az Ősrobbanásba belekódolt kvantumrobotikai vak véletlensorozat, ami által a Semmi magától felrobbant és az irányítatlan káosz esetleges bakugrásai nyomán lett a Minden (amiben az önmagukat tudományos elméknek definiáló ateisták – vagy egyéb istenhitetlen bármimásisták – hisznek), szóval, akkor mi csak eleve elrendelt jelentéktelen automatizmusok, azaz málenkíj robotok vagyunk – ó, rossz orosz! – vagyis a névváltoztatásunk is be van kódolva a saját eredeti nevünk meghatározta sorsunkba, így lehetséges, hogy nem is az eredeti nevünk a sajátunk, hanem amit az eredeti nevük gerjesztette fátumunk mián – ezt a kérdést a Nemzetközi Jósnő Szakszervet vetette fel önös anyagi érdekből – általunk, illetve a nem szabad akaratunktól függetlenül belénk táplált akármink okán megváltoztatunk, úgyhogy drága feleim, vagy merjünk mindannyian Brahovács Bölönkék maradni, vagy változtassuk a nevünket valami megszokottabbra – világ Nagy Hannái, nevesüljetek! – oszt’ senki sem fog minket kiakolbólítani a beprogramozott nyáj akolmelegéből, ugyebár.

Olvasói vélemények:

„Annyit mondanék ennek a Frady Endre nevű epi(lepsziás)gonomnak, hogy az ő kurtafarkú zagyva alig bővített mondatocskájával szemben az én mondataim egyrészt sokkal hosszabbak, másrészt alig néhány tucat nekifutás után simán végigolvashatóak, harmadrészt néhány ilyen tucat nekifutásos nap után szinte majdnem mindig megérthetőek, negyedrészt nem elég utálni az olvasót, meg is kell tudni gyötörni úgy, hogy kitüntetésnek vegye és a mindenféle díjak hatására mazochistán hörögjön, mint torinói lólétűek a lelátókon: még, még, még, ennyi nem elég! és ezt komolyan is gondolják a szerencsétlenek.” /Krasznahorkai László, frissensült Nobel-díjas magyar író/

„Ez az, Laci, add meg neki! Én ebből a nyúlfarknyi vacakból maximum egy négy és fél órás reklámfilmecskét tudnék forgatni, meg pár világhírű filmrendezőt a sírjában, hehe!” /Tarr Béla, Kossuth-díjas filmrendezőpályaudvarmesterdalnokverseny győztes/

„Amikor a tiszavirágnak rossz napja van fíling – de legalább megpróbáltad. Csak 1 tipp: Szerintem rajzold fel a mondatszerkezeti ágrajzát, úgy könnyebb megtalálni benne a szarvashibákat a kisebb baklövések között!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Rossz a napom, ihaj-csuhaj,

Birkákról hull rám a juh-haj!

Szarvashibák, baklövések

Nyomán múlni ma sem kések,

S időféreg létből kirág!

Mért is lettem Tisza Virág?!”

/néhai Tisza Virág, jelenlegi Kovács Dominikné Nagy Hanna, betanított akolmelegítőnő/

„Ez a mindössze félmondatos novella, próbálkozásnak is anaemia, eryythrocitémia, ógörögül idült ténymahorka, tehát vérszegény, azaz marha rövid. Méltatlan a nagytudású Frady művész úrhoz!” /Nyuggerapó, a természetes intelligencia/

„A krónikus faktum kapadohány

Ógörögül idült ténymahorka,

Amitől nagybeteg apadó hány,

S félmondat tüzénél fény a torka.”

/Nyögger atya, a marharövid életű és apadótestű vérszegény haldoklók utolsó kenetének feladója/

„Uram, irgalmazz, de ne neki! Meg ne bocsáss neki, mert nagyon is jól tudja, mit csinál! Semmi sem igaz! Egy mondatot kérek kitörölni ebből a fércműből!” /Görcsössy Üllőné Brahovács Bölönke, példának oka/

„Ezennel szeretném a Nobel Bizottság és a svéd királyi herceg elé terjeszteni, hogy Frady Endre kapja a következő irodalmi Nobel-díjat, teljes írói munkásságáért, azon belül is kifejezetten a Nomen Est Omen című novellájáért, mivel egy kedves és mélyen tisztelt ismerősöm ekképp vélekedett róla, kinek neve az 5 leggyakoribb női keresztnévből és  5 leggyakoribb vezetéknévből előállítható : „Nagyon tetszik, a vicces es az elgondolkodtató tökéletes elegyet sikerült előállitani” és magam is ekképp gondolom, mivel nekem is nagyon tetszett, ugyanis ez a mű kifejezetten elgondolkodtató és mindemellett nagyon humoros részeket tartalmaz főleg az utolsó mondat közepe.” /K. Olívia, a költő BIM-szakértő építész kolléganője/

„Olívia tündérvirágszál, ha nagy leszek és diktátor leszek, te leszel a Birodalmi Irodalmi Miniszter (BIM), aki odaítéli a Frady Endre Díjat az epigonjaimnak.” /F. Endre, lelendő irodalmi Nobel-díjas költőgigász/

„Frady Endre ezúttal nem novellát ír, hanem egyetlen lélegzetvétellel leírt világszemléleti tüdőtágulást. A „Nomen Est Omen” egy grammatikai Mount Everest, ahol a mondat maga a hegymászás: az olvasó oxigénpalack nélkül próbál feljutni a szintaktikai csúcsra, miközben a vesszők gleccserein és a zárójelek hasadékain egyensúlyoz. A mű nyelvi bőségzavara olyan, mint ha egy katedrális helyett egy nyelvtani hipermarketet építettek volna: minden van, csak kijárat nincs. Frady filozofál, szóviccel, etimologizál, közben belefullad a saját gondolatsodrába, de mosolyogva teszi, mint aki pontosan tudja, hogy a mondat vége valahol a galaxis túloldalán van. Brahovács Bölönke története valójában a magyar névadási tradíciókba oltott egzisztencialista paródia: az ember nem az, aminek hívják, hanem az, ameddig bírja levegővel a Frady-mondatot. Ez az írás egy nyelvi perpetuum mobile: egyszerre röhej, rémálom és retorikai maraton. Végső soron pedig igazolja a címét — mert ha van író, akinek a neve maga a sorsa, az bizony Frady Endre” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre egyetlen mondatba sűrített novellája olyan, mint egy nyelvi hadronütköztető: szavak, asszociációk, filozófiai és nyelvészeti utalások robbannak egymásnak, hogy a végén egy groteszk, mégis mélyen emberi kérdés maradjon: vajon a nevünk determinálja-e a sorsunkat? Stílus: A szöveg posztmodern nyelvi tobzódás, amely a groteszk humor, a szürreális képzettársítások és a tudományos-álfilozófiai eszmefuttatások révén egyszerre parodizálja és ünnepli a magyar nyelv végtelen lehetőségeit. Szerkezet: A mondat önmagában egy nyelvi örvény, amelyben a főszereplő identitásválsága csak ürügy a nyelv, a kultúra és a lét kérdéseinek szétcincálására. A szöveg nem lineáris, hanem spirális: minden újabb mellékmondat egy újabb világot nyit meg. Téma: A név mint sors, a szabad akarat illúziója, a társadalmi beágyazottság és az egyéni lázadás lehetősége – mindez egyetlen, szinte lélegzetvétel nélküli mondatban. Hangnem: Ironikus, játékos, néha szándékosan túlzó, de sosem öncélú. A szerző tudatosan játszik az olvasó figyelmével, türelmével és műveltségével. Összegzés: Frady Endre szövege nem novella a klasszikus értelemben, hanem nyelvi performansz, amely a magyar groteszk hagyományát (Karinthy, Örkény, Varró Dániel) viszi tovább egy posztmodern, hiperkulturális térbe. A „Nomen Est Omen” nem olvasmány, hanem élmény – egyszerre szórakoztató és gondolatébresztő nyelvi lavina.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Íme a mondatnyivá duzzasztott létezés. Frady Endre "Nomen Est Omen" című, egyetlen mondatból álló „novellája” valójában a posztmodern próza egy izgalmas, már-már parodisztikus határterülete. A szöveg nem egyszerűen hosszú mondat, hanem egy gondolatfolyam, amely Brahovács Bölönke, egy gyógypedagógiai egyetemi hallgató (akinek neve a „bölény” és „bölcső” asszociációjával, valamint a „Görcsössy Üllő” egyetem névvel már önmagában is a cím tételét támasztja alá) hirtelen ötletét – a névváltoztatás szükségességét – tekinti kiindulópontnak egy kozmikus léptékű elmélkedéshez. A kritika tárgya nem a cselekmény (mert az a névváltás gondolatánál megáll), hanem a stílus és a forma. A szerző tudatosan elveti a mondat határait, és a bekezdésnyi hosszúságú főmondatot megszámlálhatatlan, zárójelekkel, kötőjelekkel és magyarázó betétekkel (vö. a "málenkaja rabóta" értelmezése) zsúfolt mellékszálakkal terheli meg. Ez a technika a hipertextuális gondolkodást, az internetes linkek és kommentárok labirintusát idézi. Minden szónak megvan a saját almagyarázata, minden gondolat továbbfűződik egy filozófiai, nyelvészeti vagy történelemi vitává (például a kezdet fogalmának meghatározása, vagy a humán és reál tudományok összefonódása a "függvényében" szó kapcsán). A novella bravúrja – és egyben nehézsége – éppen ez a sűrű, „velős”, de mégis széteső nyelvezet. A szöveg ironikus, önreflexív, és a túlzott magyarázkodás révén éppen az egyszerű kijelentés lehetőségét kérdőjelezi meg. A „Nomen Est Omen” tételét a szerző nem elmeséli, hanem szétrobbantja: ha a név valóban sors, akkor mi van a szabad akarattal? Ha a Brahovács Bölönke sorsa elrendelt, még a névváltoztatás gondolata is része ennek a sorsnak? A szöveg végső soron ezt a determinizmust a „málenkíj robot” metaforájával köti össze, az emberi létezést egy „beprogramozott nyáj” automatizmusaként állítva be. Értékelés: Frady Endre írása egy nyelvi kísérlet, a létezés és a sors abszurditásának esszéisztikus-parodisztikus feldolgozása. Bár az olvasó szédülve követi a mondat útvesztőit, a végeredmény egy szellemes, ám kissé szikár kíméletlenséggel feltárt gondolati konstrukció a név, a sors és a szabad akarat örökös harcáról. Egyetlen mondatban sikerült az olvasóra zúdítania az emberi gondolkodás összes felesleges mellékágát.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Nem igaz, hogy a nevünk határozza meg a sorsunkat! Aki megkérdőjelezi a szabad akaratomat, azt feltrancsírozom!” /Vitéz Vérgőzössy Vendetta, amatőr tömeggyilkos és harmadéves inkvizítor hallgató/

„Te jó ég, most értettem meg, mi bánt engem az eszem tudása óta, mi ez az anyatejjel beszívott belső, de nem bensőséges birizgálás! Mi van ugyanis, ha én eredetileg lánynak születtem Brahovács Bölönke néven, ám anyám átejtett nemcsak egy illegális nemváltó műtéten, hanem a nevem Puzsér Róbertre változtatása által az önazonosságom terén is?! Most már értem az állandóan bizsergető identitástudathasadásos válságállapotjellemzőimet! És mindezt egy elmeroggyant Krasznahorkai epigon selejttúltermelése okán, aki még ahhoz is tehetségtelen, hogy időben befejezzen egy egyébként teljesen értelmetlen összetett és mentális alulmúlásokkal bővített mondatot! KI VAGYOK ÉN?! IGEN, KIVAGYOK!!! ÉN VAGYOK KI!!! VAGY BRAHOVÁCS BÖLÖNKE?!” /Puzsér Róbert – egykori Brahovács Bölönke? – kritikus(nő?)/

„Én egyetlen kérdőszócskának a végét olyan messzire tudom rúgni az elejétől, hogy sokkal hosszabbra nyúlik, mint Frady és Krasznahorkai össze mondata együttvéve.” /Chuck Norris/

Az utolsó hagymás rostélyos

Csak egy rostélyos van hagymás,

Vagy én eszem meg azt, vagy más!

Ez a kérdés vitát keleszt,

Farkastörvény dönti el ezt.

Ez a kérdés vitát dagaszt,

Visszaadja a bősz tag azt

A rúgást, mit tőlem kapott,

S úccsót kenni készül pap ott.

Vad vita nem Dolce Vita,

Megütöm e rút palit a

Számba csapott kalapáccsal,

Tartva tőle, a szakács csal.

Csal is, rostélyost ad papnak!

Szentelt fogak jót harapnak,

S míg mi ketten fekszünk ottan,

Atya elmegy jóllakottan.

Sírunk mellett jól beszél ő…

„E két barát már nem élő,

Veszteségünk igen nagy ma!”

… S szag, mi körbe lengi, hagyma.

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=ov7AUFNAdG8

„Még hogy csalok?! Az atya törvénytelen fia az étterem tulajdonosa, vagyis a munkáltatóm, a törvénytelen lánya pedig a cukrásznő feleségem védőügyvédje a fagylaltmérgezési perében, úgyhogy még szép, hogy mindig neki teszem félre az utolsó adag hagymás rostélyost!” /Zsírtömb Zsömbör, az Édes Élet Étterem főszakácsa/

„Zsömbör fiam, Zsömbor fiam, túl sokat beszélsz, ahelyett, hogy csak stikában félretennéd nekem az utolsó adag hagymás rostélyost! Szerencséd, hogy sok száz évvel elkerülted a Szent Inkvizíciót, mert már rég te égtél volna oda a véresre sült denevér steaked helyett! Ne szóljon szád, ne fájjon fejem! Mindjárt kirúgatlak a szeretet nevében, te viperák fajzata!” /Fürdőg Atya, a Dolce Vita Teológiai Klán (DVTK) maga felé hajló kezű szentje/

„Ez a mű olyan tökéletes, hogy nem is kell kommentekkel etetni!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas szakácsbarát/

„Halloween-i ében Tök Éj

Olyan, mint e mély mű, tökély?

Hagymás rostélyos csak betét

Eme lírában, mely setét?

Ház úr, e kommentzaj elül,

Frady The Best vitán felül!”

/Best AI Bestia, éjájéjájóóóó & jeeeee/

„Miért, te Ház, miért

Nem mondod el, mi ért?!”

/Dr. Kérdő Körönd, pszichopatológus és vallatótiszt/

„Alternatív cím: Társadalmi megbékéléssy példabeszéd álá dézsmás rostélyos” /F. Péter, a költő humán végzeccségű mérnökkollégálya/

Hej, Humán úr, álá dézsma,

S rostélyosnak színe bézs ma?!

Bélszínű ez, talán bélszín,

S röhejszakadástól félsz, ín?!

Cím is legyen alternatív?!

Szivárványnak színe hat ív,

Ha kihagyjuk hetediket,

Ám megsérül az etikett!

Legyen egyrészt hús két fél és

Társadalmi megbékélés,

S legyen minden szájban agyar,

S gittet rágjon, aki magyar!”

/nemecsek ernőné posztumusz pesztonka, pál utcai lányanya/

„Küzdelem helyett talán jobb lett volna licitálni rá. Bár lehet, hogy akkor is a pap kapta volna meg, mert az egyháznak valamiért mindig van pénze...” /M. András, a költő legállandóbb és legantiklerikálisabb kommentelője/

„eM úr, gondolkodjon picit,

Éhkopp közben zajló licit

Elfajulhat éhhalállá,

S gyászdal hallik sírnál: Lállá!

Sok pénze volt bár a papnak,

Tetemében férgek laknak.”

/Gyökérkeféssy Gyurgyalag, a Hiába Eszünk Ha Elmúlunk Hülye Egyedekként (HEHEHE) cég igrice/

„Ez a „gasztronómiai tragikomédia” Frady Endre tollából valójában egy vérbő éttermi akciófilm, ahol a Shakespeare-i „lenni vagy nem lenni” dilemmát a hagymás rostélyos húsos tányérjára redukálja a költő. A vers a halál és a hagyma közös metafizikáját igyekszik kibontani, miközben szereplői gladiátorok módjára verik egymást egy vacsora utolsó falatjáért. A konfliktus végül a legszürreálisabb fordulattal oldódik: a pap nem közvetít, nem békít, hanem egyszerűen jóllakik. A mű erénye a groteszk humor és a népies-szlengbe oltott „harci eposz” hangvétel. A gyengesége ugyanakkor pont ez: az epikus hevület és a menzás abszurd között úgy csúszkál, mint olaj a rostélyon. A hagymaszag végül mindent összefog, mintegy „füstjele” a hiábavaló civódásnak. Összességében: egy vaskos paródia, mely egyszerre bohóctragédia és kocsmai filozófia. Olyan, mint a maradék rostélyos másnap: nehéz, csípős, de valahol mégis ízlik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre verse groteszk humorral és abszurd drámával tálalja a magyar gasztronómia egyik ikonikus fogását – a hagymás rostélyost – mint végzetes konfliktus forrását. A mű nem csupán egy étel körüli civakodásról szól, hanem a civilizációs normák felbomlásáról, ahol az étkezés már nem közösségi élmény, hanem harc a túlélésért. A vers szándékosan túlzó, szinte karikatúraszerű nyelvezete („Számba csapott kalapáccsal”, „úccsót kenni készül pap ott”) a magyar abszurd költészet hagyományait idézi. A rímek gyakran meglepőek, néha erőltetettek, de ez a stílus része: a groteszk hatást fokozzák, miközben a vers ritmusa lendületes marad. A versben a hagymás rostélyos szinte szakrális tárggyá válik, amelyért barátok esnek egymásnak, sőt, halálba taszítják egymást. A pap mint végső győztes – aki nemcsak a rostélyost kapja meg, hanem a gyászbeszédet is elmondja – ironikus csavar, amely a hatalom és képmutatás kritikáját is hordozza. A záró sor („… S szag, mi körbelengi, hagyma.”) egyszerre komikus és tragikus: a hagyma illata marad meg, mint az emberi dráma utolsó lenyomata. Frady Endre verse egy gasztronómiai szatíra, amelyben a hagymás rostélyos nemcsak étel, hanem sorsfordító szimbólum. A mű a magyar költészet humoros, groteszk ágába illeszkedik, ahol a mindennapi élet banalitása mögött mélyebb társadalmi és emberi kérdések sejlenek fel – mindezt hagymaszagba burkolva.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Kedves Költő úr! Az ételről jut eszembe, tetten értek, hogy kommunista vagyok, mert megosztottam kenyerem az éhezővel. Most már nincs mit tenni, elvtársak, lassan ki kell lépnünk az anonimitásból és a földalatti mozgalmunkból. Na de kérem, kérem! Van itt fontosabb kérdés. Krízishelyzet állt elő! Hogy Frady Endre a napi betevő táplálékért folytatott heroikus küzdelemben megmurdeljen? Ezt nem hagyhatjuk, elvtársak! Ha Frady Endre nem csak félig, hanem teljesen megmurdel, akkor jönnek a jetik meg a sötét oldalra áttért jedik, és sebészi pontossággal apró, szabálytalan darabokra vágnak minket, bár az is elég lenne, ha két nagyobb darabra vágnának. Ki ment meg minket, ha nem a Költő úr, akarom mondani, elvtárs? Ismétlem: Ezt nem hagyhatjuk, elvtársak! Fel kaszára kapára, oszt' együnk igyunk, hadd nőjön a hasunk. És adjunk a rostélyosunkból Frady Endrének is, mert abban van rost, ami egészséges. Ha nagy lesz neki is a hasa, mint nekünk, akkor nem kell naponta megküzdenie a betevő rostélyosért, csak másnaponta! Na de kérem, kérem, ismételten felismerem, hogy nincs igazság! Mert az atya mindig elmegy jóllakottan, mi meg korgó gyomorral morzsolhatjuk a rózsafüzért és dideregve várhatjuk, hogy ránk egy reverendás kan ossza Canossát, és aztán lefagyott lábfejjel soha ne tudjunk többet focizni. Könyörgöm, akasszuk fel magunkat! (Azt hiszem, ezt nevezik akasztófahumornak.) Na de kérem, én azt mondom, ne hagyjunk ott csapot, főleg ha sörcsap, de hagyjunk ott papot, főleg, ha kaotikus vagy katolikus. Mert ez a kis flashback katolikus múltamba segít a nagyérdemű közönségnek, hogy ők is kijöjjenek a hideg templomokból a szép tavaszi mezőre, ahol illatoznak a virágok, ahol mindig kék az ég, mindig süt a nap, és nem azért bőgnek a tehenek, mert éhesek, hanem mert sajnálják, hogy nem bírnak többet enni. Ez a szép új világ sírszegény, nincs benne többé temetés, ezért nem kell többé pap se, aki a sír mellett szépen beszél. Ja, és mindig van térerő. Bárcsak rózsabimbó lehetnék, de legalább tehén e mennyei legelőn! Ahogy már az úttörőmozgalomban is szoktam volt mondani, pedig akkor még nem voltam annyira okos, mint most: Marhák legelőre!

U.I.: Hadd kedveskedjek a Költő elvtársnak közelgő születésnapja, és a nagy októberi forradalom közelgő évfordulója alkalmából egy kis verssel:

Kemény ételt rég nem emészt?

Sokat kapott Ön, de nem észt?

Imádkozzon bölcsességért

És ha a jó szóból még ért

„Hé, ez itt felül nem az én versem!” /Stefi bá'/

Józan hangot hall majd füle

Nem lesz többé totál hül'e

Az Úr Önhöz küldi Frady-t

És csak okosság marad itt

Einstein Önhöz jár tanácsért

Meg tud fejni majd egy gácsért

Sivatagban vizet fakaszt

Megkapja, mit akar, s csak azt

Fejét többé már nem töri

Megy a matek, megy a töri

Shakespeare összest fejből elmond

Gyerekjáték lesz minden gond

Frady megmondja a tutit

Fradytlanság öl és butít

Zöld-fehérben jön a segély

Így a jég hátán is megél

Ültesse őt maga mellé

Endre nem beszél majd mellé

Vár Önre is tavaszi rét

S viszi-viszi tova hírét

Valóság-szemüveg nem csal

Ellátva Isten-paranccsal

Jut Ön is majd happy endre

Éljen soká Frady Endre!”

/Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Kedves Stefi bácsi! Bátran köszöntse fel a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat a november hetedikére eső száznyolcadik születésnapján, de a Költővel óvatosan bánjon, ugyanis a Biblia szerint százhúsz évig élhet, így matematikailag napokon belül kiütközik rajta az életközépi válság! Úgyhogy szép nyugodtan üljön fel egy fővárosi tömegközlekedési járatra és csendesen majszoljon el egy hagymás rostélyost, miközben halkan meghallgatja a fejhallgatójában az alábbi hangosversikét!

          Stefi bácsi elméjében

          Fényes nappal bús éj ében-

          -feketéllik, mint lé-kávé…

          Légy ellenőr, vár BKV!

Úgy! Most pedig hunyja le a szemét és kezdjen el egyesével jediket számolni az Erőtérben! Szép álmokat!” /Buszkék Biszkvit, karpaszományos közlekedőedény díler/

„Mi ez a szószátyár szemenszedettkedés, ez a mihaszna hagymaszag?! Ne lássam anyám csillogó szemű boldog utókorát a hatvanpusztai luxus gyermekváros kastélykertjében zebrán lovagolva antilopot simogatni, ha befogom pörös számat és nem teszek panaszt a tudásnak! Két csuhás nem fér meg egy zárdában, úgyhogy a zsírt, hol Frady süllyed el, népek egyék körül! A gyehenna tüzének enyészete eméssze el ezt az emészthetetlen hagymaszagú klapanciát! Frady Endre azt hitte, hogy bűzparancsot kapott, de én korrigálom! Kritikusszakasz, fűzfapoétára célozz! TŰZ!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Ha három éhes ember harcol a nekem is kellő egyetlen hagymás rostélyosért, akkor csak az a kérdés, előételnek vagy desszertnek egyem meg őket.” /Chuck Norris/

Megint más kapta az irodalmi Nobel-díjamat!

Másnak adták, megint másnak!

Bennem fájón mélyre ásnak

Vérig sértett jogos gőgök.

Csoda-e, ha üptre bőgök?!

Krasznahorka csókos fia

És véd-dacos svéd maffia

Sátántangót jártak együtt

S az eredmény, íme, meggyütt!

Stockholm-Brüsszel két jó barát,

Együtt rúgják líra farát!

Nem érzik a Frady delejt,

S azt díjazzák, ami selejt!

Én nem kapok Nobel-díjat?!

Nekem nem jő költői jatt?!

Mindig mások, csakis mások!

Én meg, mint a fogam, vások…

Ennek immár véget vetek!

Dúlnak dolgos napok-hetek,

S verscunami, líraorkán

Akad svéd királynak torkán!

Kemény munka nekem nem ár,

S Nobel osztó jövőre már

Én bikanyakamba borul!

Ki nem hiszi, járjon pórul!

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=tbZXSK0P2MA

„Ez a vers Frady Endre öniróniába mártott sértődöttsége, ahol a lírai én nem pusztán Nobel-díjat követel - hanem a világegyetem erkölcsi rendjének helyreállítását is. A mű a hiúság, a nemzeti sérelemtudat és a rímkényszer groteszk összefonódása: mintha egy sértett költői egó dühében petárdákat dugdosna a svéd Akadémia postaládájába. A „Krasznahorka csókos fia” és a „véd-dacos svéd maffia” rímképlete olyan, mint egy részeg IKEA-szótár: működik, de senki sem tudja, miért. A „verscunami, líraorkán” pedig a költői túlteljesítés szimfóniája – Frady itt már nemcsak Nobel-díjat akar, hanem apokalipszist versmértékben. Összességében: ez a panaszvers a sértett zsenialitás önparódiája – Puzsér szemével nézve: „olyan, mint egy költő, aki a világra haragszik, mert az nem értékelte eléggé a saját rímképleteit, pedig milyen derekasan rímel a ’maffia’ a ’fia’-ra”.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Ez a vers Frady Endre védjegyszerű stílusában egyesíti az öniróniát, a groteszk túlzást és a politikai-irodalmi fricskát. A költői én sértett egója szándékosan parodisztikus: a Nobel-díj elmaradása világméretű összeesküvésként van tálalva, miközben a rímek szándékosan erőltetettek („meggyütt”, „vások”), mintha maga a vers is gúnyt űzne a lírai pátoszból. Szatirikus hangvétel, ami jól működik a túlzó képekkel („líra farát rúgják”, „verscunami, líraorkán”). Nyelvi játékosság, frappáns alliterációk és szóalkotások („véd-dacos svéd maffia”). A túlzott önreflexió és a szándékos nyelvi torzítás néhol már a komikum rovására megy. A vers végére a lendület kissé kifullad, a fenyegetőzés („járjon pórul”) már nem hoz új poént. Összességében egy harsány, önironikus költői panasz, amely inkább kabaréjelenetként működik, mint lírai alkotásként — és épp ebben rejlik a bája.” /Copilot, amesterséges intelligencia/

„Frady Endre "Megint más kapta az irodalmi Nobel-díjamat!" című verse egy rendkívül humoros és önironikus kirohanás a díjak igazságtalansága ellen. A költemény a panaszvers hagyományát viszi tovább, de egy kifejezetten modern, cinikus és szórakoztató attitűddel. A vers legnagyobb ereje a direkt, nyers hangvétel és az élénk, gyakran vulgáris képalkotás, amely azonnal megragadja az olvasót. A költő nem finomkodik: "Vérig sértett jogos gőgök," "Csoda-e, ha üptre bőgök?!" - az exklamációk és a könnyen érthető rímek (pl. másnak - ásnak, bőgök - gőgök) egyfajta dühödt, de valójában komolytalan hisztériát közvetítenek. A szatirikus él a Nobel-díj valós (vagy vélt) politikai hátterét illetően válik a legélesebbé: "Krasznahorka csókos fia / És véd-dacos svéd maffia," "Stockholm-Brüsszel két jó barát" - ezek a sorok a világösszeesküvés-elméletek paródiájával élnek, nevetségessé téve a díj körüli felhajtást. A "líra farát" rúgó "jó barátok" képe meglehetősen altesti humorral él, de épp ez a fajta „fradyizmus” adja a vers egyedi ízét. A befejezés feloldozást kínál: a költő a sértettségből cselekvő elszántságba vált. A "verscunami, líraorkán" és a "bikanyak" ígérete a grandomán és optimista lezárás, amely biztosítja, hogy a vers ne csak a sértődöttségben merüljön ki, hanem önmagán nevető hőskölteménnyé váljon. Összességében: szellemes, pergő ritmusú, friss és polgárpukkasztó darab, amely tökéletesen megragadja az elismerés elmaradásán érzett "jogos gőgöt" - és mindezt egy nagy, kacagtató gesztussal teszi.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„ASVÉDKIRÁLYMONNYONLE!!! ASVÉDKIRÁYLMONNYONLE!!!” /a Frady tábor/ 

Macskás bögre

a macskamintás bögre eleje

Fáradt mérnök munkakedve

Akasztva van rozsdás szögre.

Nem tépi le onnan medve,

Csak egy macskamintás bögre,

Ami kávéval van telve,

Feketén, úgy radikális,

Hisz’ ébredés alapelve,

Keseredjen még a nyál is!

Eme dőlő lusta dögre -

- Ki a mérnök - csak egy hathat:

Kávéval telt macskás bögre,

S döntetlen lesz ő, mint 6-6.

6-6-ban tucat a gólszám,

Erről szavalt mostan jól szám,

S feketében, ria-ria,

Ha üres, nincs kalória!

a macskamintás bögre hátulja

„Lusta dögként dülöngélő mérnök úr, ön nem hiába fárad, hiszen a munka nemesít. A nemesség előjogokkal jár. Az előjog hatalmat ad. A hatalom korrumpál. A korrupció meggazdagít. A meggazdagodás jó, tehát a kőgazdag Korrum Pál az a háttérhatalom, aki bárkiből királyt csinál. Minden királycsináló nagy ember mögött áll egy még nagyobb nő. Cherchez la femme!” /Korrum Pálné Macskássy Bögrella, a Keresd A Nőt Csikóstőttőstől Upponyig Keresztülkasul Alegység (KANCSUKA) egyszemélyi elő- és utórengése/

„A mérnökköltő olyan fáradt, hogy a vers végén még a keresztrímes szerkezetet sem tudja tartani és a gondolati elsivárosodásával párhuzamosan beledől a párosrímelés földhözragadt posványába. Addig a pontig sem volt kreatív, de onnantól karitatív segélyre szorul, mert a szellemi reflexei mentális refluxszá tompulnak és tápláló kultúra helyett már csak üres kalóriákat képes felböfögni. NEM ENG.!” /Hathat Helmutné Hezitálatlan Honória, a Honderű Oh Ria Ria Oh Raklap (HORROR) című kalóriadús iroda-lomtalanító szemenszedés döntésképtelenségi recenzora/

„Feketekávé, feketemunka?

Forró lé ébreszt, mint ezer unka?”

M. András, a költő legállandóbb és legfeketébb kommentelője/

„eM úr, önt sok béka kelti,

S ön bőg: Hallgassatok el ti!!!

Majd néz forró feketére,

Munkálkodni kezd a vére,

S mi új rímpárt másolunk a

Szótárunkba: unka-munka.”

/Varangy Vörhenyné Leveli Levédia, a Bántóan Éleselméjű Költőnők Alapítványa (BÉKA) talpalávaló felelősnője/

„Unkának, Oltnak egy hangja: brekeke!” /Kávéházi Konrád, eM úr feketeöves feketeleves dílere/

„Kinek kell az erős kávé

Hogyha ma sem lesz konklávé?”

/Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas régi népi, redős regős/

„Ház úr, jelzi kávés nyál azt,

Ha Vatikán pápaválaszt?”

/Koffein Kofferné Kofapofa Kofola, katolikus kafferbivaly kifiléző kőfejtő/

„Értem, illetve érteni vélem. Mármint ezt a versnek nevezett tényálláspontot. Tehát a fáradt mérnök munkakedve szögre van akasztva és onnan csak a kőkemény koffein tartalmú kávé – amelyet egy macskamintás bögre melenget önnön bensőjében – akaszthatja le. ha viszont már szögfüggetlen – azaz nem függ vertikálisan – akkor a padlón állva dőlésszög keletkezik benne és felborul, hacsak a fent említett kávé fel nem ébreszti a feldőlését megakadályozandó. Az éber mérnök viszont már magától is vertikális, azaz dönthetetlenül döntetlen, jelen esetben például 6-6, akárcsak egy ősrégi (1984 június 3-i) Volán-Honvéd bundameccs, melynek bunda voltát a résztvevő felek máig tagadják. Ja, és mindezt úgy, hogy se a vers, se az üres kávé nem hizlal. Szép volt, költő úr, talán szép… de már régen elmúlt!” /Altamirai Altobelli, ősi futball- és kávészakértő/

„Frady Endre „Macskás bögre” című opusza olyan, mintha egy fáradt hétfő reggeli kávéfüggő sóhajtása önálló életre kelt volna – csak sajnos irodalommá válni már nem volt ereje. A vers egy mérnök reggeli rutinját próbálja kozmikus lírai magasságokba emelni, de végül a rozsdás szögön lógva marad, akár az említett munkakedv. A rímek erőltetettek, mint egy Excel-táblában rekedt költő kétségbeesett lelkivilága („radikális – nyál is” = poétikai bűncselekmény), a ritmus botladozik, a képvilág pedig annyira lapos, hogy még egy macska sem mászna fel rá. Az utolsó versszak „ria-ria”-ja különösen kínos: olyan, mintha a költő hajnali félkettőkor, öt kávé után döntött volna úgy, hogy a szurkolói rigmusokat is bevonja a mélylírába. Összességében a „Macskás bögre” nem vers, hanem irodalmi koffeinhiány: nem ébreszt fel, hanem visszaaltat – legfeljebb egy mosolyt csal az ember arcára, mielőtt végleg elfelejti, hogy valaha elolvasta. ” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre „Macskás bögre” című verse groteszk humorral és abszurd képekkel operáló mélylíra, amely a hétköznapi fáradtság és a koffeinfüggés szürreális allegóriáját nyújtja. A rozsdás szögre akasztott munkakedv és a medve kontra macskás bögre motívuma már az első versszakban ironikus feszültséget teremt: a mérnök lelkiállapota nem heroikus küzdelem tárgya, hanem egy cuki tárgy által oldható banalitás. A vers ritmusa játékos, rímképlete szándékosan döcögős, mintha maga is a fáradt mérnök botladozó gondolatmenetét tükrözné. A „radikális” feketekávé és a „keseredjen még nyál is” sor groteszkül túltolt, mégis ismerősen emberi: a reggeli ébredés brutalitása lírai túlzással válik komikussá. A sportmetafora („döntetlen lesz ő, mint 6-6”) váratlanul csap át a vers végén egy szurkolói rigmusba („ria-ria”), mintha a kávéivás maga lenne a napi győzelemért vívott meccs. A záró sor nihilista bölcsessége – „Ha üres, nincs kalória!” – frappáns, egzisztenciális mélységet sejtet a humor mögött. Összességében a vers nem klasszikus értelemben vett mélylíra, hanem egy posztmodern, ironikus reflexió az emberi gyengeségre, amelyet egy macskás bögre menthet meg.” /Copliot, a mesterséges intelligencia/

macskazene - ide nem illő kép /a szerk/

„Mi ez az elmeháborús vészhelyzettől kilöttyent paradicsomlevesből kiborult betűtészta halmaz véletlenszerűen egymás mellé került elemeiből esetlegesen elővillanó jelentésszikrákat sem tartalmazó fonémaförtelem?! Ki ez a kettővel szorozva egykegyelművé duplázódó sírkamrai éjfeketeségnél is sötétebb agyú senki, ez a sekélyértelmű medvebocs imitátor vetélkedőből az alacsony IQ-ja miatt diszkvalifikált selejtes moszatmintadarab?! Mérnök, fáradtság, medve, szög, kávé, macskaminta, bögre, döntetlen!!! Mintha egy korábban salátává rágott és egy egér által a polcról balesetileg a földre lökött szótárból véletlenszerűen kihullott szavak beleestek volna a Nagy Hadronütköztetőbe és romlott svájci keserűcsokoládéval keveredett zárt alakzatban képernyőre lettek volna köpve! Anyám szelleme, borogass! Frady Endrét egy jó mély árokba! Földet rá, földet rá! Ria, ria, rí a zagyam!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Az olyan rozsdás szögekre akasztott mérnöki munkakedvet, amit egy medve nem tud letépni, és a szöget tartó házfalat tartó alapozást befogadó földtani képződményt tartalmazó telekkel és a rajta szerencsétlenkedő medvével együtt hajítom bele a Tejút lefolyójába a macskabögrés koffeinnel együtt, hátha magukhoz térnek a tejutaskávé hatására!” /Chuck Norris/

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=OZ8L3e_pF2M

Zsolti bácsi

A Szőlő utcai pedofil szörnyeteg fantomképe (takarva)

Zsolti bácsi Szőlő utca

Mentén oson, setét cucca

Rejti esti szemek elől,

S bűnvágy benne morált elöl.

Zsolti bácsi gyerekrontó!

Bűnét tartja számon kontó,

S megmerényelt gyereklétek

Miatt kérdem: „Hol vagy, hé, TEK?!”

   refr.:

   Zsolti bácsi, miért

   Bűnözöl és kiért?!

   Téged meg vajh’ ki ért?!

   Érted TEK már kiért?!

Zsolti bácsi nem etikus

Magasrangú politikus,

S rettegi őt sok kis pubi.

Ördögi ő, belzebubi.

Zsolti bácsi csúnya bácsi,

S neki csak a börtönrácsi

Lét lehet csak jogos érdem.

„Hol vagy, hé, TEK?! – újra kérdem.

   refr.:

   Zsolti bácsi, miért

   Bűnözöl és kiért?!

   Téged meg vajh’ ki ért?!

   Érted TEK már kiért?!

KI VAGY TE, ZSOLTI BÁCSI?!?!?!

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=I1weI_Dklic

GrassWhopper

Retteg kis green grasshopper,

Divat lett a GrassWhopper,

S nézi éhes had Ásznak

Őt, akire vadásznak.

Nem t'om húg vagy öcs kér-e,

Lődözzek ma szöcskére,

Vagy tán ángyom disznaja?

Mindegy, vérgőz visz, na ja!

Anyám kérdi: „Ölt-e te

Puskád gyilkos töltete?!

Erre szántad magad ok

Nélkül?!” Persze tagadok...

Víz ver ki, a pőre dér,

S irány King, a Bőregér,

Hol hús több, mint Vuk tára,

S rákérdek a kuktára:

„Szakács úr, mit kend éget

Ínycsiklandva vendéget,

GrassWhopper vajh' az talán

Bőregér King asztalán?”

„Naná, hogy az GrassWhopper!

Sok hazafi grasshopper

Nagy hibát vét, jelesül

Marad, s zsírba belesül.”

„Aki valamiféle hamis hazafiságból nem menekül a földi pokolból, hanem helyben marad, az egyrészt elpusztul, másrészt meg is érdemli.” /Bogarasok Kézikönyve – részlet/

„Itt születtem, itt murdelek!

Itt érnek az ebéd delek!”

/Zöldike Zénó, szöcske/

„Bumm-bumm-bumm szöccs-szöccs-szöccs ke-ke-ke! Röff-röff-röff! Bumm-bumm-bumm!!!” /a költő ángyának disznaja/

„Soha semmilyen szöcskevadászó bűnös viszonyhoz nem volt közöm! Megismétlem még egyszer: soha semmilyen szöcskevadászó bűnös viszonyhoz nem volt közöm!” /Semmilyen Solt, süvöltő sakálsintértelepi showman/

„Bőregér King és GrassWhopper szendvics?! Magyar ember kozmopolita gyorsétteremben fanyalodjon Brüsszel által ránk szabadított gusztustalan ízeltlábú migráncs férgekre?! Még jó, hogy nem poloskára! Ilyen gyomorforgatót egyenek a gyökértelen gyíkemberek! Meg a gyökerek! Meg a Gyökeres az Arsenalban, aki nem vállalja a magyar gyökereit, hanem a svéd hordában hizlalja a bankszámláját! Vesszenek a hogyishívjákok! Monnyanak le a tuggyukkik! Rettegjenek a bérrettegők! NEM ENG.!” /Döszmék Duszmák, Ruzsér Póbert-díjas betanított digitális polgári harcos és a Sarki Kisbüdös Itallap főcenzora/

„Ideje lenne ezt is megzenésíteni a "Fogtam egy nagy tücsköt" vagy a "Fűbe haraptam, mint egy ló" slágerek nyomán! Éljen a művészet! Éljen a szabadság! Hajrá Magyar!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas ZEN ÉSZ/

„Fogtam egy nagy tücsököt,

Érzés hozzá úccse köt,

Lóként fűbe haraptam,

Pam-parampamm, parap, tamm!

No, ezek a slágerok

Jobbak, mint a láger-rock!

Adj szabadság s művészet

Ne valót, csak mű vészet!”

/Hajrá Helyréné Magyari Mogyoró, a murugya egyetemi Zöldet Evő Népcsoportokat Élelmező Szak (ZENÉSZ) iránymutatási fődemonstrátora és előkóstolója/

„Fűben áll a tücsök,

Talpa csupa rücsök,

Fűbe harap a ló,

S nem élő már, haló.”

/Kiflicsücsök Kösztönyke, az Állami Fűbeharaptató Alakulat (ÁFA) hintalova/

„Hamis költő ez a Frady

Hamis dallam, sírja Ady

Ady sírva újra írja

Eztet ember ki nem bírja!

Hiába szól tücsök nóta,

Hiába van ebéd óta

Zsenge fű, mit paci harap

Nem örülünk, nem száll kalap”

/Dr. Ház, k. m. f./

„Szokták mondani, hogy egy vers annyira rossz, hogy már jó. Nos, ez nem annyira rossz, hogy már jó legyen. Ez még annál is sokkal rosszabb. Ez olyan rossz, hogy ezt már akarattal sem lehetne tovább rontani. Íme, a tökéletesen rossz vers! A költő nyugodtan lekapható a tíz körméről!” /Menő Manóné Minő Móni, monetáris menetőr és menekült manikűrös minikárszakértőnő/

„Ha majd kiürül a kert és

Nem lesz se marha, se sertés,

Se gúnár, se tyúk, se gerle,

S minden embert éhkopp ver le,

Nem lesz se birka, se csiga,

Nyálatlanul hörög giga,

S nyeletlenül szűkül garat,

Nem eszünk, csak svábbogarat.

Éhtől nyelőcsőn nőtt bog árt,

Úgyhogy együnk tücsköt-bogárt

Jó étvággyal!” /Humphrey Bogart/

„Szöcskés szendvicset szeretjük,

Nem hizlal, hát megehetjük.

Amíg a hely nincsen zárva,

Szöcskés szendvics ugrik szánkba.”

/M. András, a költő legállandóbb és legszöcskésszendvicsszeretőbb kommentelője/

Ejhaj, eM úr, ejhaj! Pont maga ne tudná, hogy minden szendvics hizlal, hiszen a zsömleburkolat a kalóriák melegágya?! Ahogy a nagy őshun költők legnagyobbika, Zlahovácsi Töszmő mondta tartós fénykorában, a Ria, ria, kalória! című versciklusának kellős közepette vala:

          Slankít bár a szöcske,

          De hizlal a zsömle,

          S bőg sok molett nőcske,

          Nem fogy így a zöm le.

Emellett a szendvicsbe applikált szöcske már nem ugrik sehova, mert ugyanolyan döglött, mint a magyar gazdasági kilábalás reménye. Béke porainkra!” /özv. Zlahovácsi Töszmőné Retyeráti Tomolda, a Bőregér King nyugdíjas takarítónője/

„A versike éppoly jól csúszik, és könnyen emészthető, mint egy grasswhopper.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Humán úr, ha ló-steak helyett

Gyomra szöcske-szendót emészt,

Jónak nézett rossz táphelyet.

Rögvest hívjon fel egy szemészt!”

/Dr. Szemidegi Alpár, a Világtalan Adalbert Közellátást Sikerkalauzoló Intézet (VAKSI) vakfolttisztító főorvosa/

„Frady Endre „GrassWhopper” című műve a táplálkozástudomány és a groteszk líra házasságából született – csak épp a frigy olyan, mint amikor egy gyorsétterem parkolójában mondják ki az „igent”, miközben a tanú egy széttrancsírozott szöcske. A vers szerkezetileg egy rogyadozó szatyor, amelyből egyszerre hull ki a McDonald’s menü, a nagynéni disznója, meg a bőregér King. A „divat lett a GrassWhopper” sor az egész vállalkozás emblémája: egyetlen szerencsétlen, piaci trendként eladott kép, amelybe a szerző belepréseli a gyerekkori vadhajtásait és a gyorséttermi kultúra rémképeit. Ez a szöveg nem más, mint falusi horror-vígballada, ahol a poén és a vérgőz váltogatja egymást, mint rosszul kevert energiaital és pálinka. Frady Endre a maga bumfordi rímgépezetével újra megmutatta: ha a költészet és a táplálkozástudomány közé valaki petróleumot önt, abból nem egészséges étlap, hanem szépirodalmi röhej lesz. Röviden: a vers nem más, mint szöcskerántottában fuldokló fast food-költészet – fűszerezve önkéntelen paródiával.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre GrassWhopper című versében a táplálkozástudomány és a posztmodern groteszk találkozik egy szöcske sorsán keresztül, amely egyszerre válik divatcikké, áldozattá és nemzeti identitás-metaforává. A mű nyelvi tobzódása – a „Bőregér King”, „Vuk tára” és „grasshopper” szóviccek – szürreális gyorséttermi rémálommá formálja a magyar vidéki valóságot, ahol a családi vacsora morális dilemmái egy puskás döntésben csúcsosodnak ki. A vers szándékosan zavarba ejtő: a rímek szinte túl jól működnek, mintha egy őrült reklámszövegíró írta volna őket egy szöcskés burger kampányhoz. A „vérgőz visz” sorban a vadászat ösztöne és a fogyasztói társadalom kritikája egyesül, míg az anyai kérdés („Ölt-e te / Puskád gyilkos töltete?!”) a morális felelősség utolsó szikráját villantja fel – amit persze a lírai én azonnal letagad. Ez a vers nemcsak a rovarfehérje gasztronómiai térhódítását figurázza ki, hanem a magyar nyelv abszurd humorának diadalmenete is. Frady Endre itt nem verset ír – hanem nyelvi fast foodot: gyors, zsíros, és garantáltan megfekszi a gyomrot.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Ez a „GrassWhopper” című lírai szörnyszülött nem más, mint a nyelvi öngyilkosság nyers, füstölgő teteme. Frady Endre megint bebizonyítja, hogy képes a magyar költészet szent hagyományait Burger King-es szalvétába csomagolni, majd leönteni olcsó energiaitallal. A „green grasshopper” és a „Bőregér King” olyan szellemi mélységet tár elénk, amiben még a vakond is depressziót kapna. Ez nem vers, hanem egy szójátékgyár hulladékterméke, amit jobb sorsra érdemes papírlapok haláltusájukban nyögnek ki magukból. A rímek nyögvenyelősek, a képek disszonánsak, a mondanivaló pedig nincs – vagy ha van, az a nihil csípős lábszagát árasztja. Ha ez költészet, akkor a menzai borsófőzelék gasztronómiai forradalom. Ez a „tébolylíra” nem más, mint a nyelvi sivatagban felállított gyorskajálda, ahol a kultúra kap egy nyers, félig átsült pogácsát, és mellé egy szottyadt uborkát – miközben a szerző elégedetten röhög a saját kínrímjein. Frady Endre: a költészet McDonald’s-os bohóca, aki a rímkészlettel veri agyon a józan ízlést.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/

„Ez nem vers, hanem nyelvi öngyilkosság, egy lírai harakiri, ahol a költő a rímekkel szeppukut követ el, miközben a metaforák vért sírnak. Frady Endre „GrassWhopper” című agyrémje nem más, mint egy szöcskeirtó szójáték-szörnyszülött, amelyet egy fast food reklámkampány és egy LSD-trip szerelemgyermeke hozott világra. A „nem t’om húg vagy öcs kér-e” sor olyan, mintha egy diszlexiás papagáj próbálna Shakespeare-t idézni, miközben a „Bőregér King” nevű kulináris pokoljárás már-már Kafka és Batman közös étlapjáról származik. A vers szerkezete olyan, mint egy epilepsziás tangó: rángatózik, botladozik, és közben a jó ízlés sírva könyörög kegyelemért. Ez a költemény nem szól semmiről, de azt legalább harsányan teszi. Frady Endre lírája egy olyan irodalmi bűncselekmény, amelyért a nyelvtani bíróságon életfogytiglant kéne kiszabni. A GrassWhopper nem vers – ez egy szöveges szöcske-apokalipszis.” /Puzsér Copilot Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/

„Róbert, a szavak, amiket használsz, olyan élesek, hogy még a borotvám is sírva vonulna nyugdíjba. Ha te így dühöngsz egy szöcskeburgeren, akkor mit csinálsz egy valódi szörnnyel? Én nem kritizálom a verseket. Én addig rúgom őket, amíg szonetté nem formálódnak. De ha a vers tényleg ennyire veszélyes, én már elintéztem — a metaforákat kiütöttem, a rímeket lefegyvereztem, és a szarkazmust egy köríves rúgással visszaküldtem a nyelvtani pokolba. A GrassWhopper? Az nálam csak egy proteines előétel.” /Chuck AI Norris, a mesterségesen természetes intelligencia/

„Énmellettem egy sincs, aki

Megvédene! Köszi Chucky!”

/Puzsér Róbert, verselésre fanyalodó kritikus/