Népboldogítás

Népesség bár sok emberű,

Arcokon alig van derű.

Jele ez az éhes hasnak,

Vagy csak Fradyt nem olvasnak?

Probléma nagy, mint egy platán,

Ámde evés helyett, ha tán

Frady verset böngésznének

Zúgna-zengne vidám ének:

   refr.:

   Falánkság az vétek,

   Nem kell túl sok étek,

   Csak oly vers, mit vadi-

   -újonnan írt Frady!

Ha hun emberiség rendre

Olvassa, mit kreált Endre,

Feledi, hogy gyomra űrje

Zavarja, sőt vígan tűr, jeeeee!

Habár szemek éhkopognak,

S rágnivaló nem jut fognak,

Népség szemfedelek alól

Csontvázként is bőszen dalol:

   refr.:

   Falánkság az vétek,

   Nem kell túl sok étek,

   Csak oly vers, mit vadi-

   -újonnan írt Frady!

A sírt, hol nemzet süllyed el,

Nem veszi körbe eledel,

Csak Frady kötetek halma,

S gödörből száll derűs dal ma:

   refr.:

   Falánkság az vétek,

   Nem kell túl sok étek,

   Csak oly vers, mit vadi-

   -újonnan írt Frady!

„Falom a verseket, iszom a szavakat...” /M. András, a költő legállandóbb és legversfalóbb kommentelője/

„eM úr, igyon, eM úr, egyen

Fent a parnasszusi hegyen!

Ne lószegyen s ne lúdbegyen

Rágódva, csak verseN (egy N)!

/NDK-beli Napóleon Nimród, neubrandenburgi németajkú nindzsa/

„Hé, falánk eM úr! Ha maga mindent behabzsol, akkor mi marad nekünk, he?!” /rémríméhes olvasótábor/

„Költő Úr! Kenyeret ÉS cirkuszt! Nem cirkuszból állunk rosszul. Amúgy gyönyörű vers.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Humán úr, legyen több Panem

A Circenses helyett?! Á, nem!

Önnél megértésért könyör-

-gök, mert e vers tömör gyönyör!”

/Manézsi Menázsi, cirkuszigazgató és a Panem Et Circenses Alapítvány (PECA) pénzkezelője

„Ez a pár sor táplálja nem csak a testet, az elmét is. Ha a túl sok evés hasmenést okoz, mi lesz a Frady olvasótábor veszte? Agymenés? A Frady versek olvasása tekintetében kérdezze orvosát vagy gyógyszerészét!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas olvasótábor-vezető/

„Hasmenésre tanú: salak.

Agymenésre: gyanús alak.

Menő hasat ráz a sok tor,

Agyra menőz Ház a Doktor.”

/Szottyadt Szandokánné Szügyönharapott Szidónia, szószátyár szigmaszósz szeparátor/

„A parasztság helyzete nagyon nehéz volt.” /R. Péter, a költő nehéz paraszti sorokat kikerülve Vasas meccsekre belógó gimnáziumi ex-osztálytársa/

„Nehéz sorsú ázott paraszt,

Akit még a sár is maraszt,

S mindkét keze ekevasas,

Mégis kiált: Hajrá… Frady!”

/Franzstadt Frodó, a Vasas pálya mágneses erőtérfigyelő kameramanja/

„Azt mondtam [a vizsgázóknak az utolsó órán]: ha nem jut eszükbe semmi, mondják azt, hogy a parasztság helyzete nehéz volt. Emlékszem, egy villamoskalauz vizsgázott, reszketve kihúzta a tételét, amelyen ez állt: Lenin élete. Annyit sem tudott mondani, hogy brekeke. Kérdeztem tőle, hogy nem emlékszik arra, amit mondtam az utolsó órán? Felcsillant a szeme, és felkiáltott: »A parasztság helyezte nehéz volt.« Ekkor a vizsgabiztosság elnöke – aki matematikatanár volt – felállt, és azt mondta: jól van, fiúk, kimegyek cigarettázni, ti folytassátok! Aztán valahogy áttuszkoltuk a kalauzt is. Becsületére váljon, hogy egy hét múlva hozott egy sült libát.” /Földes Ferenc alias Hobo, egykori történelemtanár/

„Ez több, mint sün, ez liba!” /Mr. Goose Hedgehog, OKJ-s képzett vadállatszelídítő és háziállatvadító/

„Jaj, éhgyomorra megfeküdte a belünket ez a Márton napi libasün! Nehéz a helyzetünk!” /a parasztság/

„Kedves Költő úr! Ön is volt katona, amikor még sorkatonai szolgáltat volt, tehát bőven hallhatta feletteseitől, hogy "A katona nem fázik, csak úgy érzi!", "A katona nem fáradt, csak úgy érzi!", illetve "A katona nem éhes, csak úgy érzi!". Tehát ezen igazságok mezsgyéjén lépdelve felhívnám Költő úr figyelmét arra, hogy Magyarországon nincs mélyszegénység, éhezés és hasonlók, csak Ön úgy érzi! Hiszen pártunk és kormányunk maximálisan mindent megtesz mindekiért is, főleg a szegényekért, akik persze nincsenek is, csak úgy érezzük. Na de kérem, kérem! Mélyszerénységem tiltja, hogy kioktassam Költő urat, de miért is hallgatnánk az érzéseinkre, a szemünkre és fülünkre, amikor azok állandóan átvernek minket? Tehát amikor újra koldust lát kéregetni, ismerje fel, hogy amit lát, az káprázat, a valóság az, hogy valamely ellenséges hatalom, de leginkább
Brüsszel, mesterséges intelligenciával létrehozott egy teljesen valósághű hologramot, amely koldust ábrázol.

Így az emberek azt hiszik, hogy Magyarország nem egy pártunk és kormányunk által létrehozott Kánaán, pedig az. A nép boldog, mindenki örül, mindenki elégedett, egy ilyen népet nem is kell és nem is lehet tovább boldogítani, mert a boldogságszintje maximális. "Sírt, hol nemzet süllyed el?" Hol él, Költő úr? Megrekedt az alvilág egyik bugyrában? Hisz Magyarországon az újszülött is nevetve jön a világra, annak tudatában, hogy rezsicsökkentett otthonban nőhet fel. Hát magának semmi sem elég, Költő úr? Panaszkodunk, panaszkodunk? Hogy túl hosszú a várólista, túl nagy az infláció, értéküket vesztik a nyugdíjak és hasonlók? Ilyen apróságokon fennakadni! Hiszen a lényeg az, hogy van nép-nemzeti gerincünk, keresztény ideológiánk és Viktorunk. E szentháromságban hiszünk, és bátran hirdetjük is. Minden más eltörpül emellett. Különben is, ha lenne is bármi rossz hazánkban, mert persze nincs, azért csakis Brüsszel lenne a felelős. Végeztem. Na nem az evéssel, mert én már csak Viktorral táplálkozom.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Stefi bá’, ha torreádor

Lenne, felöklelné bika,

S így intené József nádor:

Nem játék a politika!”

/özv. Nádor Józsefné Württemberg Mária Dorottya (1797-1855), bikapárti osztrák főhercegné és bikamenet főszervezőnő/

„Ez a vers, kérem szépen, nem más, mint a kollektív éhségre írt kulturális diétás tanmese – ahol a kenyér helyett rímet rágunk, és a táplálék helyét Frady Endre szellemi puffasztott rizse veszi át. A "népboldogítás" itt nem más, mint a szenvedés túlírása, a szociális válság leköltése gyermeteg derűvel. Frady a nemzeti tragédiát egy nevetős refrénnel fedi el, mint aki a Titanic süllyedésekor vidáman tamburázik a fedélzeten, mondván: „Nem baj, ha jéghegy jön, amíg a rím kerek.” Ez a vers tehát egyszerre népmese és népbutítás – a kulturális koplaláshoz szervírozott önironikus menü, ahol a főfogás: Frady Fradyval Fradyra. Ha a nemzet tényleg ezt olvasná éhség ellen, nem lenne több éhező gyomor – csak elpilledt agytekervény.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Ha diétás a tanmese,

Nem hízol el tőle te se,

Se ő, se mi, se ők, se ti,

Csak egy Frady faló jeti,

Úgyhogy nincs is vita, Niki,

E süllyedés Titanic-i!

Tengervízben kan búr ázik,

Bár vidáman tamburázik,

S azt dalolja: Cia, cia,

Abcúg intelligencia!”

/Bear Beer, berber borbár barbár bérbírója/

„Frady Endre szövege egyszerre játékos és groteszk: a „népboldogítás” eszméjét ironikusan a költészetre redukálja, mintha a versek pótolhatnák az éhséget. Ritmusos, könnyen énekelhető refrén, ami szinte paródiaszerűen mantrázza a költő fontosságát. Szójátékok és humoros túlzások („probléma nagy, mint egy platán”, „szemek éhkopognak”), amelyek karikírozzák a társadalmi nyomor képeit. Az önironikus költő saját verseit állítja be a nép boldogságának kulcsaként, ami szatirikus önreklámként hat. A refrén túl sokszor ismétlődik, így hamar monotonná válik. A groteszk képek („csontvázként is bőszen dalol”) néha inkább erőltetettnek, mint hatásosnak tűnnek. A társadalmi kritika felszínes marad: az éhség motívuma inkább poén, mint valódi társadalmi üzenet. A vers inkább szatirikus önparódia, mint komoly társadalmi költészet. Frady Endre stílusa szórakoztató, de a túlzott önreferencia és refrénismétlés miatt inkább könnyed kabaréhangulatot kelt, semmint mély lírai élményt.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Platán-e

Vagy hárs a talmi gyomor?

Na pláne

Nagy társadalmi nyomor!

/Dr. Seszűk Sebő, a Gyengeelméjűek Országos Gyakorló Intézete (GYOGYI) szökésben lévő főorvosa/

„Frady Endre addig boldogította a népet, míg a nép megboldogult. Nem kis tehetségtelenség kell ahhoz, hogy valaki minden erejét latba vetve homlokegyenest az ellenkezőjét érje el annak, amit akar. Drága Endre, illik kendre: Happy End-re nincs sansz rendre!” /Tudatos Titanilla, sukár sikerkalauznő/

„Frady Endre „Népboldogítás” című szövege egy szatirikus, groteszk hangvételű költemény, amely a testi szükségletek és a szellemi táplálék, jelen esetben a költészet viszonyát állítja pellengérre. A szöveg a társadalmi problémák (éhezés, nyomor) súlyos valóságát állítja szembe egy naiv, sőt, abszurd megoldási javaslattal: a versek olvasásával. Ez az ellentét teremti meg az alapvető szatirikus élét. A költő cinikusan azt sugallja, hogy a költészet ereje még az éhség feledtetésére is képes, ami nyilvánvalóan egy komikus túlzás. A verselés, bár helyenként sántít (pl. a refrénben a szótagok szétcsúszása, ami dalszövegként még indokolható, de szövegként zavaró), szándékosan egyszerű, népies, kicsit esetlen hatást kelt, ezzel is erősítve a naiv, könnyed hangot, ami éles kontrasztban áll az érintett témával. A rímek (pl. platán/tán, űrje/tűr, jeeeee!) a fanyar humort szolgálják. A mű önmagára mutat, a költő a saját művészetét (Frady verseit) nevezi meg az egyetlen, valódi boldogító forrásként, ami önironikus, már-már parodisztikus gesztus. Ez a túlzó öndicséret egyben az olcsó, demagóg "megoldások" kritikája is lehet. A vers a legvégső konklúzióig viszi el az abszurditást: a nép még csontvázként és a sírban is vígan dalol (refrén), ha Frady kötetek veszik körül. Ez az élet és halál, test és szellem ellentétpárral való extrém játék teszi a verset velőssé, hiszen a komoly témát egy vicces, felforgató módon kezeli. A „Népboldogítás” ügyes, fanyar humorú szatíra, amely a szellemi táplálék fontosságát túlzásba vive teszi nevetségessé a puszta anyagi problémák elől való menekülést vagy azok lekicsinylését. Nem nagyképű líra, hanem egy szándékosan slampos, vicces fricskázás.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

Mi ez a kórképzavaros közhelyszótár széttépett selejtes lapjaiból véletlenszám generátorral összeollózott fércműveletlen agyhalálközeli élményfürdőbaleset?! A Frady Endre munkássága által okozott elmeexitálás oly cél, minőt óhajthat e nemtelen, de ne lássam rémálmomban anyámat lendkerekes hintalovon kurjongatva szennyvizesárok ellen huszárrohamot vezényelni, hogy a Frady verset fújó paripák csak a holttestemen át száguldhatnak a kivívott diadalra! Ahogy a csak képzeletben élő lányomnak mondanám, ha költő lennék:

          Sose fakadj Dia, dalra,

          Ha Frady jut diadalra!

Vagy ahogy egy tetszőleges átlagpolgárnak adnám a kőkemény kihívást a végső harcra:

          Vér, veríték, könnyek,

          Üsse Fradyt ön, nyekk!!!

Te jó ég, lehet, hogy a Frady agyatlansága miatt az agyamra ment a saját agyam?! Nővérke, hogy a nyugiszurim és a kényszerzubikám, amiben bevisznek a gumiszobcsimba?! ÁÁÁÁÁ!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Fejem Fradyt égbe fejel,

Agyatlanul röppen, sej, el!

Tán intő lesz néki e jel,

S visszahozom, hogyha tejel.”

/Chuck Norris, felhőfejelő űrkalóz/

megzenésítve:

https://www.youtube.com/shorts/HTx-713TwrU

Kőolajköltő

"Kukackaja magam leszek"

Amikor majd megmurdelek,

S ebédre kongatnak delek,

Kukackaja magam leszek,

S földből jőnek rágásneszek.

Zokszó hallik, kukachadi:

„Ne má’, ma is zsíros Frady?!

Költőundorunk van tőle,

Torkunkon alig megy ő le!!!”

Maradékom penészbűze

Vajh’ el minden férget űz-e?!

El! Hej, döghad, fel ne faljá’,

Hadd váljak majd kőolajjá!

   refr.:

   Hőszigetelt ólajtó

   Mögött lángol olajtó,

   Melegít sok tehenet,

   S forrón hasít, hehe, net!

"Lesz kőolaj, nem kell kőszén"

Évmilliók, ha majd múlnak,

S fázása lesz lónak, nyúlnak,

Dalolva fűt Béla, Lia:

„Ég a Frady fosszília!”

Ötmillió-tíznek őszén

Lesz kőolaj, nem kell kőszén,

Se lápgáz, se fabili, ja!

Lia, lia, fosszília!

   refr.:

   Hőszigetelt ólajtó

   Mögött lángol olajtó,

   Melegít sok tehenet,

   S forrón hasít, hehe, net!

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=e-zAiFgqI3g

„Az első sor már biztos volt egy másik versben is kezdő sor. Talán az első kettő is így együtt, de ebben nem vagyok biztos. Amúgy nagyon érdekes vers, nem is tudtam, hogy lehet ilyen vidáman írni a halálról, és hogy egy embernek nem csak életcélja, hanem halálcélja is lehet: kőolajjá válni. Milyen évszám is volt a versben? Ötmillió-tíz? Addigra esélyes az irodalmi Nobel-díj.” /M. András, a költő legállandóbb és legjövőbelátóbb kommentelője/

„eM úr időhídon kel át

Miközben a jövőbe lát,

S jobban tudja Kossuth Lajos-

-nál, hogy Frady kőolajos.

Mér’ pont Kossuth? Mit tudom én!

eM úr viszont csúcsfenomén!

Jóseszköze pókháj, lóbél,

S tuti eme díj, e Nóbél!”

/Citromízű Cincérné Cucc Cikória, cufellákos cakompakk cizellátor/

„Az anyag nem vész el, csak átalakul. Tehát Frady fosszíliából nevetséges égés lesz?” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas axióma-kutató/

„Ház úr, maga szerint égek,

Mint törökvészkor a végek,

S mindez nevetséges önnek,

Hogy türkök fűteni jönnek,

S harsogva a Frady nevet,

Minden fosszília nevet?!

Ház úr, ön egy csúnya egyed!

Rexi, csibész! Kapd el, egyed!”

/F. Endre, birodalmi Nobel-díjas kőolajgigász/

„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre a József Attila-i létfilozófiát egy benzinkútnál írta volna újra, miközben a gázolaj ára láttán metafizikus rohamot kap. A „kőolajköltő” itt valóban komolyan veszi magát: szénhidrogénné nemesül, miközben a kukacok sztrájkba lépnek ellene. A refrén pedig olyan, mintha a pokolba is lenne reklámszünet: „Hőszigetelt ólajtó mögött lángol olajtó” – ez már nem rím, ez természeti katasztrófa. Összefoglalva: Frady posztumusz öngyújtóként kíván élni tovább – és sajnos, a vers is pont ennyire füstölög.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Benzinkútnál gázolaj

Hömpölyögve gázol? Aj!

Kukacsztrájktörő e Chat,

Fesse szájon kőecset!”

/Cseh Dzsídípí, az egy főre jutó Magyar Dzsídípí száztizennyolc százaléka/

„Ez nem vers, ez fosszilis fröccsenés! Frady Endre úgy csap le, mint egy szénhidrogén-lavina: groteszk, szürreális és ellenállhatatlanul zsíros. Kukacok sírnak, olajtó lángol – a költészet ipari melléktermékké válik. Kőkemény líra, ami még a teheneket is megizzasztja.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Fosszíliát fröccsent lám a

Mesterséges Copi máma,

S szénfidrogén lavinába

Szorult agya igen kába,

S aztat hiszi, aztat, biz azt,

Ezzel teheneket izzaszt!”

Capulet Júlia, kőpilót faragó Alfa Rómeó szobrász és erkélyjelenet rendezőnő/

„Ez egy igazán velős és morbidan humoros költemény! Frady Endre a halál utáni létet (a kukacok és a lebomlás képét) veszi alapul, de egy egészen szürreális és futurisztikus csavarral fordítja át: a bomlás végterméke nem más, mint a kőolaj, amely aztán a jövő fűtőanyaga lesz. Különösen tetszik a kukacok "zsíros Frady"-t kritizáló panaszkodása és a refrén modern, kicsit abszurd képe a "hőszigetelt ólajtóról" és a "net hasításáról". A befejezés, az "Ég a Frady fosszília!" dalolása pedig zseniális lezárása ennek a szokatlan, de gondolatébresztő "körforgásnak". Morbid, zseniális fekete humor! Kőolajköltő forever!” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Ha a paraszt szűrre áll is,

Fokosa nem szürreális,

S futurisztikusan csavart

Olaj éget búsan avart.”

/Gómaxi, a természetes unintelligencia és foreverzibilis reverof-dibrom/

„Frady, legyen földgáz maga,

Annak nincsen színe-szaga!”

/Szagértő Szigfrid, szegregációs szimatszatyorszíntelenítő/

„Mi ez az önégető jövőbüdösítés, ez a klapanciaköltészeti környezetszennyezés?! Ne lássam szegény anyámat fosszíliaként nagy nyomáson és magas hőmérsékleten kőolajjá degradálódni, ha nem kiáltom az afrikai reformkori magyar költő, a fekete Arany prófétai szavával a sötéten hullámzó Frady Endre szénhidrogénes pofájába, hogy ELÉG!!! Márpedig, ha van éghető anyag, égéshő és oxigén, akkor elég! De vigyázzunk, mert a félkegyelmű miazmás agygőz robbanásveszélyes lehet, úgyhogy tartsunk pár millió év távolságot elvtársaim! Világ proletárjai, meg ne süljetek!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Robikám, nem kell itt pár millió évet vacakolni. Én bárkit egyetlen ütéssel tetszés szerint kőolajjá vagy földgázzá pofozok és máris lehet valami nagy-nagy tüzet rakni, hogy melegedjenek a világ proletárjai.” /Chuck Norris/

„Mert a mosónők korán halnak,

Rájuk vár mélytengeri árok,

Méhe földgáznak, kőolajnak…

Gondoljátok meg, proletárok!”

/I can’t believe it’s not tribute to József Attila (1905-1937), a kőolajköltő néhai költőkollégája/

Amikor én...

Amikor én elfáradok,

Van erre ős Idő-had ok:

Életkorom küzd ellenem,

De még nem győz engem le, nem!

Reméli rút Idő már azt,

Rögvest kinyír, ám csak fáraszt,

Petyhüdtté és lustává tesz,

S rosszat jósol pár agg vátesz.

Jós-bandát le Idő fizet,

Évből nem adnak már tízet,

Sőt, sok áljövő-pap bolse-

-vik nem mond tízet napból se!

Pokolban bőg majd e botor

Jós-had s búg kör-fűrészmotor,

S Időt szelnek körök-élek…

Én meg vígan örökélek!

„Míg korai költészetének zsengéit körbelengte egyfajta ifjonti hovátehetetlenség, bohókás rímjáték, és önfeledt szóalkotás, Frady Endre érettebb műveinek stílusjegyei közül elsősorban szembetűnő a konzervatív tematika, a letisztult képi világ, és a felelős nyelvművelőtől elvárható példaértékű ékesszólás. A jól megérdemelt költői szabadság után még sok termékeny alkotó évet, és jó egészséget kívánunk, Költő Úr!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Humán úr, ez a jól megérdemelt mellébeszéd úgy hangzik, mint az Utolsó Kenet Idősotthon zárójelentése és az irodalmi tartótisztnek az életfogytiglani költői szabadságvesztésből egy jobb létre szenderítő jókívánsága!” /Dr. Szintaktikus Szotyond, aberrációs tuszkológus és rétócianid miabánatista/

„Az Idő soha-soha meg nem áll,

Az órák róják Frady Endrén útjukat,

A pillanat-kés villan, toka száll,

mint vérfolyón suhanó hab, annyi csak … Egy pillanat!”

/Stirlitz Tutta, tavasztizenhétpillanata díler/

„Örök élet? Csak egy maradhat!” /Dr Ház, Juniorkonyha-díjas hegylakó/

„Ház úr, az új szomszédjai

Öröklétű s igen derék

Lények, kiket kreált AI:

Ím legyenek Highlander-ék!”

/Gép Ész, a mesterséges intelligencia/

„Hajrá! Előre az örök élet felé! Hadd szülessenek ilyen versek a világtörténelem minden korszakában!” /M. András, a költő legállandóbb és legvilágtörténelmibb kommentelője/

„Szempontjából költészetnek

eM úr, Ön egy tartós elem,

Kit, ha ki a Gépből vetnek,

Áll a világtörténelem.”

„Will Ághisch Tória, a Világtörténelmek Alakító Klub (VAK) varja/

„Ez a vers a Frady Endre-univerzum klasszikus energiamátrixában rezeg: az elmúlás groteszk bohózatává silányított létküzdelem, ahol a halál nem tragédia, hanem egy rímtechnikai bűvészmutatvány mellékszereplője. A cím — Amikor én… — ígér valamit: önvallomást, lírai mélységet, egy pillanatot az ember és az Idő határán. Ehelyett kapunk egy szürreális stand-up performanszt, ahol az Idő zsoldosai és jövődílerei valami metafizikai kocsmapult mögül kiabálják, hogy „már nem adunk tízet napból se!”. A rímeknél az olvasó már nem tudja, hogy sírjon vagy tapsoljon: „bolse- / -vik” – ez a kötőjel maga a poétikai defibrillátor: életet lehel a szívleállás szélén billegő ritmusba. A zárlat pedig… hát ott már Frady szinte kikacagja az apokalipszist: „Én meg vígan örökélek!” — ez nem egyszerű optimizmus, ez istentelen derű, ami még Lucifernek is mosolyt csalna a patájára. Összegzés: A vers olyan, mint egy örökké járó homokóra, amibe konfettit töltöttek: nem mér semmit, de legalább színesen hullik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Grün Nóra és Stöpwejsz Dóra

Tudja, bár nem írja Tóra,

Konfetti telt homokóra

Inkább essen hideg hóra,

Mint egy forró vasalóra!”

/Csehi Tibi, a természetes unintelligencia/

„Frady Endre verse egy groteszk, játékos harcot fest meg az idővel, ahol a lírai én dacot és túlélést hirdet. A költemény erőssége a szójátékokban és a váratlan rímfordulatokban rejlik – például a „áljövő-pap bolse- / -vik” szétvágása merész és ironikus gesztus. A vers ritmusa lendületes, a rímek néhol erőltetettek, de ez illik a szándékosan túlzó, szatirikus hangvételhez. A tartalom mélyebb rétegeiben az öregedés és halandóság elleni lázadás jelenik meg, ám ezt Frady a tőle megszokott abszurd humorral és groteszk képekkel tálalja – „búg kör-fűrészmotor” és „Időt sütnek körök, élek” képei egyszerre zavarba ejtőek és szuggesztívek. Összességében a vers nem klasszikus szépségével, hanem nyelvi bravúrjaival és frady-s abszurditásával hat. Nem mindenki ízlésének való, de kétségtelenül egyedi.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Nyelvi bravúr s abszurditás

Szerszámával Frady kit ás

Elő, kit lát a Copilot?

Sóból Lótnét, ki Copy Lót!”

/ismeretlen ó-héber szem- és fültanú/

„Frady Endre "Amikor én..." című verse egy tipikus, groteszk humorral és nyelvi játékkal átitatott Frady-darab. A vers fő témája az öregedéssel és az idő múlásával való dacos szembeszállás, melyet a szerző a rá jellemző karcos, szatirikus hangon jelenít meg. Erősségek: A költemény energikus, lüktető ritmusa a témával ellentétes módon életerőt sugároz. A szójátékok, mint például a " áljövő-pap bolse-/ -vik" vagy a „kör-fűrészmotor”, neologizmusok és a tudatosan "rossz" rímek (pl. "had ok" – "ellenem/nem") szórakoztatóak és a szerzői hang egyediségét erősítik. A befejezés provokatív és pimasz: az Idő haláljóslataira a költő az "örökélek!" kijelentéssel válaszol, ami ultramodern, digitális-irodalmi halhatatlanságot sugallhat. Gyengeségek: A Frady-versekre jellemző módon a költemény nyelvezete szándékosan nyers, néhol esetlen, ami a klasszikus irodalmi ízlés számára megosztó lehet. A szatíra néha a személyes sértettség (a "Jósbandát le Idő fizet" rész) határán mozog, ami elveheti az egyetemes érvényét. Összességében: Egy daliás, posztmodern szatíra az idő múlásáról, amely energikus, nyers és önironikus. Jól bemutatja Frady Endre egyedi, internetes kultúrában gyökerező lírai stílusát.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Öregagyam de mini, de mini,

Butább, mint a Gemini, Gemini!

Páleszt kéne inni meg, inni meg,

S hánynék rükverc, inimeG, inimeG!”

/Okádó Mikádó, ikercsillagszemű juhászbotostánc- és illemtanár/

Frady Endre, az enjambement félbevágott királya ismét odatette magát, ahová még a félbe nem vágott királyok is gyalog járnak, majd újabb nagydolgot hozott létre! Feleim, szellőztessünk! A nagydolgozó népet szagolom!” /Szimat Szatyor, nyomozókutya/

„Kedves feleim! Ugye, nagyon hiányoztam? Egyesek már attól féltek, hogy feldobtam a tappancsomat vagy a pacskert? Még csak az kéne! Hahaha! Hát nekem nincs tappancsom. Meg pacskerem sem. Nem vagyok még reszketeg mamuszvadász, ahogyan a Költő úr sem. De különben is, ha lenne, a pacskert minek feldobni, nem igaz? Azt fel kell húzni a lábra. De ha már a feldobásnál tartunk, na, a Józsit, azt feldobtam a rendőrségen. Mert rossz anyagot szállított. Nem lettem tőle boldog, szent meg főleg nem. Mikor avatnak már boldoggá, na!!! Vagy talán elpatkolok? Na de kérem, kérem! Hát sosem foglalkoztam lovakkal, hogyan tudnék elpatkolni bármit is? Bár néha képletesen szoktam magamnak mondani, hogy ezt jól elpatkoltad, Stefi bácsi! Múltkor is jön hozzám az ördög, hogy patkoljam meg. Hát mondom neki, nem értek hozzá, menj anyádhoz, sírd tele a függönyt. És ez nem volt jó ötlet. A véres részletektől mindenkit megkímélek. Vagy beadom a kulcsot? Na de hova adjam be? Zaciba? És aztán nem tudok bejutni a saját lakásomba? Hát nem vagyok hülye, bár az orvosi zárójelentésem szerint igen. De tévedtek ők már nagyobbat is. Nincs tappancs, nincs pacsker, nincs patkolás, nincs kulcsbeadás, lehet, hogy én is örökélek majd? Az király lenne. Na de, hogy rátérjünk a vers mondanivalójára, a kulcsmondat a "rosszat jósol pár agg vátesz". Na hát itt van a bökkenő, hogy a Költő úr agg váteszekhez jár, akik megmondják neki az igazságot. Jöjjön hozzám, és én csak jót jósolok a Költő úrnak, most akcióban 10 000 Ft-tól. Ha kétszer annyit fizet, akkor pedig nagyon jót. Remélem, másoknak is felkeltettem az érdeklődését a jósdám iránt. Sajnos nem maradt időm a verset elemezni, talán majd máskor. A Költő úr meg maradjon velünk itt a Földön még jó ideig. Különben nem lesz mit kommentelnünk. Én is maradok tisztelettel.” /Stefi bácsi a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Stefi bá’, a lelki redő

Kisimul, ha tíz lepedő

Áráért ön tök jó vátesz

Módra mindent tök jóvá tesz!”

/F. Endre, Stefi bá’ maszek jósdájának várólistás páciense/

„Mi ez a versnek álcázott rímtemető, ez rímbe szedett önsajnálat habosított közhelykrémmel leöntve?! Frady Endre megint elindul a líra hegye felé, de valahol a második sorban elesik a saját szóviccében, és onnantól csak gurul lefelé, mint egy bohócrímekkel kipárnázott szószán. A “bolse- / -vik” rím az a pont, ahol a művészetet megveri a nyelvtan, a versszerkezetet pedig kivégzi egy kötőjel. Ez nem kísérletezés — ez nyelvi csonkítás élő adásban. A ritmus billeg, a képzavarok ropognak, a gondolat pedig… ja, az nincs. A záró sor — „Én meg vígan örökélek!” — olyan, mintha Frady bejelentené: “Kedves közönség, én halhatatlan vagyok, mert nem veszek tudomást a minőségről.” Ez a mondat nem életigenlés, hanem művészi öngyilkosság nevetve. Ez a vers tehát nem más, mint egy poétikai hullámvasút, amelyről a szerző menet közben kiesett, de még mindig integet lefelé, miközben az Idő és az Ízlés közösen lapátolja rá a földet.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/

„A nálunk ápolt költő olyan fiatalos rímlendülettel próbál kilábalni az öregségből, mintha az angolórái ellébecolása miatt nem tudná, mi a különbség a sixteen és a sixty, illetve a reflex és a reflux között. A fejében az irodalom dominanciája helyett mára már csak az irodai lom demenciája maradt. Költő úr! Nyugodjék! Békében!” /Brünhilda főnővér, az Utolsó Kenet Idősotthon üresedési ügyintézője/

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=NaxY-TPieUM

MÁV-líra

Híd és alépítmény hátán

Felépítmény fut és rá tán

Tengelyeknek hada hajtik,

S felügyelik MÁV-os pajtik.

Jó vasutas fel-le ügyel,

Nem sikkadhat semmi ügy el.

Szabályzattal összebékül,

S fenntart fenntartások né’kül.

Folyó hó kezdete körül,

Pályabérnek igen örül,

S fordul, hogyha elég e lé,

Víg arccal a vasút felé.

„Ez a MÁV líra olyan, mintha egy szolgálati szabályzat szabadverse lenne, amit valaki egy peronon írt, miközben a szerelvény már három órája késik. Frady Endre itt a vasút lelkes hivatalnokát próbálja megpoetizálni, de közben az olvasó is úgy érzi, mintha egy állomásfőnöki értekezleten ragadt volna, ahol a líra és a bürokrácia egyesül egy tragikomikus szimbiózisban. A rímek olyan precízen kattognak, mint egy MÁV-dízel az első fagy előtt, a hangulat pedig a „szolgálat közben elszenderedett váltókezelő” és a „fizetésnap előtti kávészünet” között lebeg. Ez a vers tehát nem más, mint egy sínen gördülő szatíra – amelynek mozdonyát a hivatali önirónia fűti, és ami csak azért nem siklik ki, mert Frady a költői nonszensz kalauza is egyben.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre „MÁV lírája” egy játékos, szándékosan groteszk versikével idézi meg a magyar vasút világát, ahol a rímek zakatolnak, mint a szerelvények és a nyelvi lelemények néha kisiklanak a jó ízlés sínjeiről. A vers ritmusa lendületes, a szóalkotások („fel-le ügyel”, „fenntart fenntartások né’kül”) humorosak és szándékosan túlzóak. A MÁV világának abszurd romantizálása ironikus éllel bír. A rímek néha erőltetettek, a nyelvi játékok túlburjánzása elhomályosítja a mondanivalót. A „lé” mint fizetés például már-már paródiába hajlik, ami lehet szándékos, de nem minden olvasónak működik. A vers inkább szatíra, mint líra – a vasutas élet groteszk dicsérete, ahol a szabályzat és a pályabér lírai magasságokba emelkedik. Nem klasszikus szépségű költemény, de szórakoztató nyelvi mutatvány. Ha a cél a nevetés és a nyelvi csűrés-csavarás, akkor a „MÁV líra” megérkezett a maga végállomására.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre "MÁV líra" című verse egy rövid, szellemes és anekdotikus hangulatú pillanatkép a magyar vasút világából, ami velős könnyedséggel ragadja meg a MÁV-os életérzést. A vers humoros, kedélyes módon, lírai nyelvezettel ábrázolja a vasúti pályát, a járműveket ("Tengelyeknek hada hajtik") és a vasutasokat. A "MÁV-os pajtik" megszólítás, valamint a "Víg arccal a vasút felé" zárás egyfajta derűs, de sztereotipikus képet fest a dolgozókról. A vers négy soros strófákban, klasszikus, feszes rímes-ritmusos formában íródott (páros rímek: hátán/rá tán, hajtik/pajtik). Ez a feszes, menetelő ritmus illik a vasút egyenletes zakatolásához, de a mondanivaló a forma mögött kissé egyszerűnek tűnik. A költő néhány szójátékkal és csavarral él, mint például a "Szabályzattal összebékül, / S fenntart fenntartások né’kül" sor, ami zseniális csattanóval utal a hivatalos bürokráciára és a munka lényegére. Bár a vers látszólag dicséri a rendet ("Nem sikkadhat semmi ügy el"), a harmadik strófa a fizetésre való fókuszálással ("Pályabérnek igen örül, / S fordul, hogyha elég e lé") finoman utal a vasutasélet anyagi nehézségeire, vagy legalábbis a mindennapi egzisztenciális kérdéseire. A "MÁV líra" egy barátságos, de nem mély költemény. Erénye a szórakoztató, könnyen emészthető nyelvezet és a téma hiteles (de idealizált) megragadása. Tökéletes példája a derűs, alkalmi költészetnek, ami egy adott korszak hangulatát és egy szakma esszenciáját sűríti három rövid strófába.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

A vasúti szakmai nap előadásán bemutatott szakvers:

megzenésítve:

https://www.youtube.com/shorts/zZhZL0wrPxQ

Szentek hajló keze

Úgy hajtják a kezük, mint én,

maguk felé minden szentek,

s én is úgy cselekszem szintén,

amikor épp jót tüsszentek.

Mint amikor látás híján

liftben rossz gombot a vak nyom,

oly rossz belső feszéj mián

tüsszenetlenül a taknyom.

   refr.:

   Tüsszentek, mint erőbarom,

   orrlyukamat eltakarom,

   s rögvest zöld lesz mindkét karom.

Tüssz száll, mint rossz álmon rém át,

ám a hajló szenti kezek

elfogják, mint bú a némát,

midőn rá nem figyelmezek.

Néma gyerek, nincsen szója,

akkor hanghat csak, ha tüsszent;

zöld szaft száll, mint romlott szója,

s felkiáltok: Idesüss, szent!

   refr.:

   Tüsszentek, mint erőbarom,

   orrlyukamat eltakarom,

   s rögvest zöld lesz mindkét karom.

Ha prüszkölnék zsokét tokán,

orrba rúgna arabs fajló,

s eme önvédelem okán

szentek keze zöldbe hajló.

   refr.:

   Tüsszentek, mint erőbarom,

   orrlyukamat eltakarom,

   s rögvest zöld lesz mindkét karom.

„Én látás híján rendszeresen rossz gombot nyomok meg a liftben, így szinte mindig máshová megyek haza. Nem mindenhová engednek be, és ahová beengednek, ott sem mindig látnak szívesen – de ők legalább látnak! – így azt kell mondjam, hogy nem mindenütt jó, de a legjobb ott, honnan nem hajtanak egyből el, amikor nyom a taknyom.” /Vak Vid, videóbíró/

„mmmmm… mmmmm…” /néma gyerek, akinek az anyja Sehall Selátné Dömötör Debella, hatökrös fogathajtónő/

„Ha valaki eddig nem értette volna, a KÖLTŐT nem az különbözteti ám meg a nemköltőtől, hogy mit érzékel a gyarló világból. Eh, Dehogyis! Az a döntő, hogy ki miként szűri át magán a múlandóság porát, és lényegíti át egy örök pillanatban éteri matériává. Vivát Frady!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Ria, ria, matéria!” /a Humán Urat Rajongva Körbetüsszentő Alapítvány (HURKA) csatakiáltása/

„Köszönöm, Költő úr, hogy szerteszét szórja a tudást és meghint vele boldog-boldogtalant! Én eddig naivan azt hittem, hogy a szentek maguk fellé hajló keze azért zöld, mert a fémszobrok kézpatinája festi ilyenné, de most már tudom, hogy tévedtem és az ok profánul prózaibb ennél! Hálás vagyok, hogy nem hülyén halok meg, hanem öregen! Ha elkerülöm, hogy megfázzak és a szentek szobraira tüsszentsem a taknyomat!” /Nózi Náza, nemzetközi űrállomásfőnöknő/

„Ezt a verset jó messzire el kellene tüsszenteni minden olvasótól...” /M. András, a költő legállandóbb és legtüsszentésellenesebb kommentelője/

„eM úr, ha ön tüsszent messze,

Itt maradó takony lesz-e?

Doppler szerint így e fika

Vörösödő térgrafika,

S olvasók nagy bánatára

Nő e hiánynedvek ára.”

/Dr. Zöldfröccs Zétény, amatőr kamatőr és profi pruszlikra prézlit prüszkölő prezentációs professzor/

„eM úr, ön egy bátor egyed,

Élénkebb, mint Koppány negyed,

Hősebb, mint öt Che Guevara,

S önnek hála nincs zöld dara!

Ha a takony minket elönt,

Csak egy embert hívunk fel, önt!

Maga cuki, kelli, édi,

S csak a környezetet védi!”

/a Duhajcudari Özvegy Görcs Lajosné Óvoda (DÖGLÓ) nagycsoportos szavalókórusa/

„Ez a vers nem más, mint egy allergiás köhintés költészeti katasztrófája. Frady Endre itt megpróbálta összekötni a szakrális magasságokat a taknyos realitással – és sikerült is: a mennyei szentek lehajolnak, csak hogy egy emberi tüsszentés arcába kapjanak egy adag metaforás váladékot. A „Szentek hajló kezei” valójában nem más, mint a testi funkciók és a szent áhítat frontális ütközése, ahol a szentlélek elcsúszik egy nyákfolton. A refrén („Tüsszentek, mint erőbarom…”) egy olyan költői mélypont, amitől még egy papírzsebkendő is sírva fakadna. Ez már nem vers, hanem a biológiai szükségletek balladája: az orr válik oltárrá, a zöld trutyi pedig liturgikus kellékké. Frady Endre itt végleg bebizonyítja, hogy képes a szakrális groteszk új dimenzióját feltárni — ahol a megváltás helyett a zsebkendő a remény szimbóluma, és az üdvösséghez elég egy nagy, felszabadító prüszk. Összegzés: ha van tüsszentés, ami megérdemli a szenteltvizet, hát ez az.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Ez a dalszöveg egy groteszk, abszurd humorral átitatott költői performansz, amely Frady Endre védjegyszerű stílusában ötvözi a szürreális képeket, a nyelvi játékokat és a szándékosan diszharmonikus rímpárokat. A „tüsszentés” mint motívum egyfajta metafizikai eseménnyé válik, amelyben a szentek keze és a zöld karok találkoznak egy bizarr, testnedvekkel átitatott vízióban. A szöveg erényei: A „tüsszentek, mint erőbarom” refrén például egyszerre nevetséges és emlékezetes. Olyan szóalkotások, mint „tüsszenetlenül” vagy „feszéj”, a nonszensz irodalom hagyományát idézik. A „zöld szaft” és „zsokét tokán spriccelés” vizuálisan zavarba ejtő, de épp ettől hatásos. A szöveg gyengeségei: Értelem szándékos hiánya: A vers nem akar semmit mondani, csak zavarba hozni, ami egyes olvasóknak frusztráló lehet. A verselés néhol döcög, a rímek erőltetettek („fajló” mint rím a „tokán”-ra például nyelvtanilag és jelentésében is kérdéses). A „taknyom”, „zöld szaft” és „spriccelés” dominanciája miatt a szöveg inkább undort kelt, mint nevetést. Összességében: Frady Endre dalszövege egy tudatosan túlzó, dadaista geg, amely a nyelv határait feszegeti – nem mindenki ízlésének megfelelően, de kétségtelenül egyedi hangon.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Ez a Frady Endre-dalszövegecske (ami valószínűleg paródia, vagy legalábbis humoros irodalmi játék) a groteszk és az abszurd humor gyöngyszeme. A szentek és a tüsszentés összefűzése már önmagában meghökkentő. A magasztos (szentek) és a mélységesen hétköznapi, sőt, kissé undorító (takony, tüsszentés, zöld szaft) témák ötvözése azonnal megteremti a komikus feszültséget. A legemlékezetesebb elem a refrénben található "rögvest zöld lesz mindkét karom" képzete. Ez egy olyan, a szó szoros értelmében vett testi-fizikai abszurdum, ami túlmegy a szimpla tüsszentésen, és valami szürreális, bizarr-vicces "szupererő" vagy mellékhatás lesz a dologból. A szöveg tele van erős, néha erőszakos rímekkel ("vak nyom" - "taknyom", "némát" - "figyelmezek"), és szándékosan keresettnek tűnő, "csúnya" fordulatokkal ("tüsszenetlenül a taknyom", "romlott szója"). A "Idesüss, szent!" felkiáltás egyfajta alanyi kommentárként zárja le a jelenséget. A versszakok viszonylag feszes, régiesebb ritmikája (mint egy népdal vagy régi, komoly vers) és a refrén menetelése ("Tüsszentek, mint erőbarom") kontrasztban áll az infantilis, vagy legalábbis groteszk tartalommal, ami tovább erősíti a komikus hatást. Frady Endre "Szentek hajló kezei" című dalszövege egy rendkívül abszurd, groteszk gyöngyszem, ami zseniálisan ötvözi a vallási pátoszt a testi váladékok profán, sőt, gusztustalan ábrázolásával. A szöveg legerősebb pontja az öncélú (de szándékoltan az) zöld karok látomásában, a leleményes, szándékosan "fura" rímekben és a feszült, már-már irodalmi ritmusba csomagolt "taknyos" témában rejlik. Remek példa arra, hogyan lehet komolytalan témát rendkívül komolyan, ámde humorosan venni. Megbotránkoztató és felejthetetlen.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„A kedvenc focicsapatom, amelyiknek a nevéről egyből eszembe jut, hogy tüsszentenem kell, a rólam elnevezett Benfica.” /Ben Fica, Ben Hur és Ben Joe méltán elfeledett luzitán keresztnévrokona/

„Benfica, ugyan már! Amikor 1962-ben a zsinórban második BEK győzelem után nem adták meg a kért fizetésemelést, megátkoztam őket, hogy emiatt száz évig nem nyernek nem nyernek nemzetközi kupát és immár hatvanhárom éve tart a sikertelenségük. Na, így szórakozzanak egy világhírű sikeredzővel!” /Guttmann Béla (1899-1981), a Benfica egykori kétszeres BEK-győztes edzője/

"Ó, anyám szelleme, csinálj már valamit!" /P. R./

„Frady Endre szintet lépett – vagy a taknyán csúszott szintet? – mert az eddigi rémrímes klapanciái vagy nagyon borzalmasak és kicsit gusztustalanok, vagy kicsit borzalmasak és nagyon gusztustalanok voltak, ez azonban önmagához képest is egyidejűleg borzalmas (sőt óborzadalmas!) és gyomorforgatóan gusztustalan! Ettől a váladékviadaltól még egy fegyelmezett japán császár is azon nyomban okádó mikádóvá válik és remegő visszakézből rögvest harakirit követ el! A heti rendszeres spiritiszta szeánszbeszélgetések alkalmával szegény anyám szelleme egyre gyakrabban panaszkodik, hogy a holt költők szellemei rajta keresztül nekem könyörögnek, hogy akasszuk föl Frady Endrét, hogy mielőbb a túlvilágra jutva végre személyesen torolhassák rajta meg a világirodalom általa történő sárba tiprását és az azon való páros verslábbal történő ugrálását! Remélem, jól elkenik a taknyát a fattyúnak!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Amikor gyerekkoromban ministráltam a templomban és tüsszentettem, a pap bácsi az orrom elé tette a kezét, ami a légnyomástól átszakította az oltár mögötti főfalat és a templomkertben keletkezett takonytóban landolt. Többet nem hívtak ministrálni.” /Chuck Norris/

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=yyBVdKYAuhM

Megjött az irodalmi Nobel-díjam!

 A Nobel-díj:

A svéd király strómanjának elnézést kérő levele:

Nomen Est Omen

(I can’t believe it’s not Leslie Krasznahorkai!)

Brahovács Bölönkének, a Görcsössy Üllő Gyógypedagógiai Egyetem (GÜGYE) végzésközeli hallgatójának és hallgatólagosan – hiszen a témavezetője szóban már kecsegtette - a közeljövőbeli tanársegédjének, Brahovács Kösztöny és Kartács Butélia egyetlen lányának (ugyanis az összes testvére fiú volt) a napi rendszeres tevékenységébe – vö. málenkaja rabóta, mivel a málenkíj robot nem kevés munkát, hanem kis robotot jelent, mint amilyen példának okáért R2D2 a StarWars univerzumból, csak vagy a szovjet katonák nem ismerték az orosz nyelvtant, vagy a magyar áldozatok füle nem volt vevő a cirill metódusra hangtanilag – indulásakor hirtelen az a gondolata támadt, hogy talán nem ártana még azelőtt nevet változtatnia, mielőtt beindul a karrierje, hiszen utána már exponenciálisan nő a bürokrácia tehetetlenségi nyomatéka, és már jelenleg – a későbbi önmagához képest jelentéktelenebb állapotában – sem értené senki, miért is akarna ő nevet változtatni, hiszen már a kezdetek kezdetén, ami relatív, hisz csak az ő maga kezdetének a kezdetét értjük rajta – bár a történelem során az adott kor kortárs filozófus tucatjainak fabunkó-, kőbalta-, vasdorong-, kard- és pisztolybárbaj áldozatai véreztek el abban a vitában, hogy mit is tekintünk kezdetnek és eleve minek kellett bármit is elkezdeni, ha ez a vége – szóval amikor valaki elkiáltotta a homokozóban, a bölcsődében – ahová muszáj volt járnia, mert az anyai gyes összege egy alkoholista apa mellett nem tette lehetővé az anya túl hosszadalmas munkavégzésmentességét, és az irodában amúgy is úgy várták vissza, mint a messiást, mert csak ő tudott olyan kávét főzni, ami után még a külföldi delegációk is aláírták a számukra egyébként nem túl előnyös együttműködési szerződéseket – az óvodában, az iskolában és a gimnáziumban, hogy „Brahovács Bölönke!”, mindig egyértelmű volt, hogy neki szólnak, csak neki, ami időnként jó volt, ha például az óvodai körtánc közben fiúválasz volt és az aktuális nagy ő (az igazi Nagy Ő még nem jelentkezett, vagy ha mégis, akkor főhősnőnk holtterében stoppolt vakfoltként) kiabált, de többnyire inkább szeretett volna beleolvadni a Nagy Lucák, Kiss Hannák, Kovács Emmák és Szabó Annák biztonságos tömegébe, mert mi jó is sülhet ki abból, ha valakit nyilvánosan megnevezve kiemelnek az akol melegéből, szóval sok előnyt vélt sejteni egy olyan névváltoztatásból, főleg annak a többszörösen alátámasztottnak vélt történelmi tapasztalatnak a függvényében – hihetetlen egyébiránt ebből a kifejezésből, mennyire összefonódik a humán (jelesül a történelem) és a reál (tudniillik a függvény) tudomány, de ez most egy olyan mellékszál, amerre egyrészt nem lévén Thészeuszok, másrészt Bölönke nem Ariadné, nem akarunk elterelődni, így elengedjük – amely a híres és/vagy hírhedt Nomen Est Omen kifejezésből vált lokálisan világhírűvé – azért nevezhetjük lokálisnak a világhírt, mert a Földgolyó csak töredéke a világnak és nagyon valószínű, hogy a kis zöld marslakók és egyéb UFO-val röpködő földönkívüli lények sosem hallottak róla, hiszen nagy eséllyel nem a latin a fő intergalaktikus nyelv – az ember neve esetleg meghatározza az ember sorsát (többnyire a nevet viselő ember saját sorsát, ám mivel társaslények vagyunk, nagyon nem mindegy, hogy teszem azt Szepszis Sztracsatellaként Wrahovátz Winnetou-nak vagy Dögkúti Lajosnak mondjuk ki a boldogítónak szánt igent – azaz a másik ember sorsát is), így a fogantatás pillanatában eldőlő vezetéknév (már ha olyan társadalomban élünk, ahol az apa vezetékneve lesz a gyermeké is és ha az anya nem kívánja eleve a háta közepére az apát a nevével együtt, már feltéve, ha egyáltalán tudja, ki az apa abból a nagy kollektívából) és a születéskor a bábának kimerülten odahörgött keresztnév (esetleg keresztnevek, tudniillik vannak szülök, akik saját szórakoztatásukra, esetleg nagyszülői nyomásra, vagy pusztán a gyerek számára későbbi választási lehetőséget adva, többet is adnak – például egyszerre egy hagyományos Zsófit és egy eredetinek szánt Vendettát, oszt’ hadd szóljon!) mindent meghatároz, mindent eleve elrendel – bár mi is az a minden ugyebár, ami tulajdonképpen csak a saját koordinátarendszerünk mindene, a világegyetem végtelen valóságához képest siralmasan semmi – ami ugyebár ad absurdum sőt ab ovo kérdőjelezi meg a szabad akaratot, bár szabad akaratunk van a szabad akarat megkérdőjelezésére is, úgyhogy jogos a feltételezés, hogy azok vagyunk, aminek elneveztek minket – amelynek a kannibál világi megfelelője az „az vagy, akit megeszel” emberevő népi bölcsesség – ám ha feltételezzük, hogy az elnevezőink életútját és azon belül a mi nevünk kiválasztását determinálja a saját nevük, amit a szüleik nevéből következő világnézeti gondolatszükségszerűség határoz meg, visszamenve így egészen Noéig – feltette már valaki azt a kérdést, hogy miért pont Noé és miért nem teszem azt d’Artagnan? – sőt Ádámig és Éváig, akik ezzel az erővel lehettek volna Szandokán és Desdemonalisa is (valóban lehettek volna, elvtársak?!), akinek a nevét vagy Isten adta (és itt hinnünk kell a Teremtőben és a Teremtésben ok-okozatilag definiálva), vagy az Ősrobbanásba belekódolt kvantumrobotikai vak véletlensorozat, ami által a Semmi magától felrobbant és az irányítatlan káosz esetleges bakugrásai nyomán lett a Minden (amiben az önmagukat tudományos elméknek definiáló ateisták – vagy egyéb istenhitetlen bármimásisták – hisznek), szóval, akkor mi csak eleve elrendelt jelentéktelen automatizmusok, azaz málenkíj robotok vagyunk – ó, rossz orosz! – vagyis a névváltoztatásunk is be van kódolva a saját eredeti nevünk meghatározta sorsunkba, így lehetséges, hogy nem is az eredeti nevünk a sajátunk, hanem amit az eredeti nevük gerjesztette fátumunk mián – ezt a kérdést a Nemzetközi Jósnő Szakszervet vetette fel önös anyagi érdekből – általunk, illetve a nem szabad akaratunktól függetlenül belénk táplált akármink okán megváltoztatunk, úgyhogy drága feleim, vagy merjünk mindannyian Brahovács Bölönkék maradni, vagy változtassuk a nevünket valami megszokottabbra – világ Nagy Hannái, nevesüljetek! – oszt’ senki sem fog minket kiakolbólítani a beprogramozott nyáj akolmelegéből, ugyebár.

Olvasói vélemények:

„Annyit mondanék ennek a Frady Endre nevű epi(lepsziás)gonomnak, hogy az ő kurtafarkú zagyva alig bővített mondatocskájával szemben az én mondataim egyrészt sokkal hosszabbak, másrészt alig néhány tucat nekifutás után simán végigolvashatóak, harmadrészt néhány ilyen tucat nekifutásos nap után szinte majdnem mindig megérthetőek, negyedrészt nem elég utálni az olvasót, meg is kell tudni gyötörni úgy, hogy kitüntetésnek vegye és a mindenféle díjak hatására mazochistán hörögjön, mint torinói lólétűek a lelátókon: még, még, még, ennyi nem elég! és ezt komolyan is gondolják a szerencsétlenek.” /Krasznahorkai László, frissensült Nobel-díjas magyar író/

„Ez az, Laci, add meg neki! Én ebből a nyúlfarknyi vacakból maximum egy négy és fél órás reklámfilmecskét tudnék forgatni, meg pár világhírű filmrendezőt a sírjában, hehe!” /Tarr Béla, Kossuth-díjas filmrendezőpályaudvarmesterdalnokverseny győztes/

„Amikor a tiszavirágnak rossz napja van fíling – de legalább megpróbáltad. Csak 1 tipp: Szerintem rajzold fel a mondatszerkezeti ágrajzát, úgy könnyebb megtalálni benne a szarvashibákat a kisebb baklövések között!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Rossz a napom, ihaj-csuhaj,

Birkákról hull rám a juh-haj!

Szarvashibák, baklövések

Nyomán múlni ma sem kések,

S időféreg létből kirág!

Mért is lettem Tisza Virág?!”

/néhai Tisza Virág, jelenlegi Kovács Dominikné Nagy Hanna, betanított akolmelegítőnő/

„Ez a mindössze félmondatos novella, próbálkozásnak is anaemia, eryythrocitémia, ógörögül idült ténymahorka, tehát vérszegény, azaz marha rövid. Méltatlan a nagytudású Frady művész úrhoz!” /Nyuggerapó, a természetes intelligencia/

„A krónikus faktum kapadohány

Ógörögül idült ténymahorka,

Amitől nagybeteg apadó hány,

S félmondat tüzénél fény a torka.”

/Nyögger atya, a marharövid életű és apadótestű vérszegény haldoklók utolsó kenetének feladója/

„Uram, irgalmazz, de ne neki! Meg ne bocsáss neki, mert nagyon is jól tudja, mit csinál! Semmi sem igaz! Egy mondatot kérek kitörölni ebből a fércműből!” /Görcsössy Üllőné Brahovács Bölönke, példának oka/

„Ezennel szeretném a Nobel Bizottság és a svéd királyi herceg elé terjeszteni, hogy Frady Endre kapja a következő irodalmi Nobel-díjat, teljes írói munkásságáért, azon belül is kifejezetten a Nomen Est Omen című novellájáért, mivel egy kedves és mélyen tisztelt ismerősöm ekképp vélekedett róla, kinek neve az 5 leggyakoribb női keresztnévből és  5 leggyakoribb vezetéknévből előállítható : „Nagyon tetszik, a vicces es az elgondolkodtató tökéletes elegyet sikerült előállitani” és magam is ekképp gondolom, mivel nekem is nagyon tetszett, ugyanis ez a mű kifejezetten elgondolkodtató és mindemellett nagyon humoros részeket tartalmaz főleg az utolsó mondat közepe.” /K. Olívia, a költő BIM-szakértő építész kolléganője/

„Olívia tündérvirágszál, ha nagy leszek és diktátor leszek, te leszel a Birodalmi Irodalmi Miniszter (BIM), aki odaítéli a Frady Endre Díjat az epigonjaimnak.” /F. Endre, lelendő irodalmi Nobel-díjas költőgigász/

„Frady Endre ezúttal nem novellát ír, hanem egyetlen lélegzetvétellel leírt világszemléleti tüdőtágulást. A „Nomen Est Omen” egy grammatikai Mount Everest, ahol a mondat maga a hegymászás: az olvasó oxigénpalack nélkül próbál feljutni a szintaktikai csúcsra, miközben a vesszők gleccserein és a zárójelek hasadékain egyensúlyoz. A mű nyelvi bőségzavara olyan, mint ha egy katedrális helyett egy nyelvtani hipermarketet építettek volna: minden van, csak kijárat nincs. Frady filozofál, szóviccel, etimologizál, közben belefullad a saját gondolatsodrába, de mosolyogva teszi, mint aki pontosan tudja, hogy a mondat vége valahol a galaxis túloldalán van. Brahovács Bölönke története valójában a magyar névadási tradíciókba oltott egzisztencialista paródia: az ember nem az, aminek hívják, hanem az, ameddig bírja levegővel a Frady-mondatot. Ez az írás egy nyelvi perpetuum mobile: egyszerre röhej, rémálom és retorikai maraton. Végső soron pedig igazolja a címét — mert ha van író, akinek a neve maga a sorsa, az bizony Frady Endre” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre egyetlen mondatba sűrített novellája olyan, mint egy nyelvi hadronütköztető: szavak, asszociációk, filozófiai és nyelvészeti utalások robbannak egymásnak, hogy a végén egy groteszk, mégis mélyen emberi kérdés maradjon: vajon a nevünk determinálja-e a sorsunkat? Stílus: A szöveg posztmodern nyelvi tobzódás, amely a groteszk humor, a szürreális képzettársítások és a tudományos-álfilozófiai eszmefuttatások révén egyszerre parodizálja és ünnepli a magyar nyelv végtelen lehetőségeit. Szerkezet: A mondat önmagában egy nyelvi örvény, amelyben a főszereplő identitásválsága csak ürügy a nyelv, a kultúra és a lét kérdéseinek szétcincálására. A szöveg nem lineáris, hanem spirális: minden újabb mellékmondat egy újabb világot nyit meg. Téma: A név mint sors, a szabad akarat illúziója, a társadalmi beágyazottság és az egyéni lázadás lehetősége – mindez egyetlen, szinte lélegzetvétel nélküli mondatban. Hangnem: Ironikus, játékos, néha szándékosan túlzó, de sosem öncélú. A szerző tudatosan játszik az olvasó figyelmével, türelmével és műveltségével. Összegzés: Frady Endre szövege nem novella a klasszikus értelemben, hanem nyelvi performansz, amely a magyar groteszk hagyományát (Karinthy, Örkény, Varró Dániel) viszi tovább egy posztmodern, hiperkulturális térbe. A „Nomen Est Omen” nem olvasmány, hanem élmény – egyszerre szórakoztató és gondolatébresztő nyelvi lavina.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Íme a mondatnyivá duzzasztott létezés. Frady Endre "Nomen Est Omen" című, egyetlen mondatból álló „novellája” valójában a posztmodern próza egy izgalmas, már-már parodisztikus határterülete. A szöveg nem egyszerűen hosszú mondat, hanem egy gondolatfolyam, amely Brahovács Bölönke, egy gyógypedagógiai egyetemi hallgató (akinek neve a „bölény” és „bölcső” asszociációjával, valamint a „Görcsössy Üllő” egyetem névvel már önmagában is a cím tételét támasztja alá) hirtelen ötletét – a névváltoztatás szükségességét – tekinti kiindulópontnak egy kozmikus léptékű elmélkedéshez. A kritika tárgya nem a cselekmény (mert az a névváltás gondolatánál megáll), hanem a stílus és a forma. A szerző tudatosan elveti a mondat határait, és a bekezdésnyi hosszúságú főmondatot megszámlálhatatlan, zárójelekkel, kötőjelekkel és magyarázó betétekkel (vö. a "málenkaja rabóta" értelmezése) zsúfolt mellékszálakkal terheli meg. Ez a technika a hipertextuális gondolkodást, az internetes linkek és kommentárok labirintusát idézi. Minden szónak megvan a saját almagyarázata, minden gondolat továbbfűződik egy filozófiai, nyelvészeti vagy történelemi vitává (például a kezdet fogalmának meghatározása, vagy a humán és reál tudományok összefonódása a "függvényében" szó kapcsán). A novella bravúrja – és egyben nehézsége – éppen ez a sűrű, „velős”, de mégis széteső nyelvezet. A szöveg ironikus, önreflexív, és a túlzott magyarázkodás révén éppen az egyszerű kijelentés lehetőségét kérdőjelezi meg. A „Nomen Est Omen” tételét a szerző nem elmeséli, hanem szétrobbantja: ha a név valóban sors, akkor mi van a szabad akarattal? Ha a Brahovács Bölönke sorsa elrendelt, még a névváltoztatás gondolata is része ennek a sorsnak? A szöveg végső soron ezt a determinizmust a „málenkíj robot” metaforájával köti össze, az emberi létezést egy „beprogramozott nyáj” automatizmusaként állítva be. Értékelés: Frady Endre írása egy nyelvi kísérlet, a létezés és a sors abszurditásának esszéisztikus-parodisztikus feldolgozása. Bár az olvasó szédülve követi a mondat útvesztőit, a végeredmény egy szellemes, ám kissé szikár kíméletlenséggel feltárt gondolati konstrukció a név, a sors és a szabad akarat örökös harcáról. Egyetlen mondatban sikerült az olvasóra zúdítania az emberi gondolkodás összes felesleges mellékágát.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Nem igaz, hogy a nevünk határozza meg a sorsunkat! Aki megkérdőjelezi a szabad akaratomat, azt feltrancsírozom!” /Vitéz Vérgőzössy Vendetta, amatőr tömeggyilkos és harmadéves inkvizítor hallgató/

„Te jó ég, most értettem meg, mi bánt engem az eszem tudása óta, mi ez az anyatejjel beszívott belső, de nem bensőséges birizgálás! Mi van ugyanis, ha én eredetileg lánynak születtem Brahovács Bölönke néven, ám anyám átejtett nemcsak egy illegális nemváltó műtéten, hanem a nevem Puzsér Róbertre változtatása által az önazonosságom terén is?! Most már értem az állandóan bizsergető identitástudathasadásos válságállapotjellemzőimet! És mindezt egy elmeroggyant Krasznahorkai epigon selejttúltermelése okán, aki még ahhoz is tehetségtelen, hogy időben befejezzen egy egyébként teljesen értelmetlen összetett és mentális alulmúlásokkal bővített mondatot! KI VAGYOK ÉN?! IGEN, KIVAGYOK!!! ÉN VAGYOK KI!!! VAGY BRAHOVÁCS BÖLÖNKE?!” /Puzsér Róbert – egykori Brahovács Bölönke? – kritikus(nő?)/

„Én egyetlen kérdőszócskának a végét olyan messzire tudom rúgni az elejétől, hogy sokkal hosszabbra nyúlik, mint Frady és Krasznahorkai össze mondata együttvéve.” /Chuck Norris/

Az utolsó hagymás rostélyos

Csak egy rostélyos van hagymás,

Vagy én eszem meg azt, vagy más!

Ez a kérdés vitát keleszt,

Farkastörvény dönti el ezt.

Ez a kérdés vitát dagaszt,

Visszaadja a bősz tag azt

A rúgást, mit tőlem kapott,

S úccsót kenni készül pap ott.

Vad vita nem Dolce Vita,

Megütöm e rút palit a

Számba csapott kalapáccsal,

Tartva tőle, a szakács csal.

Csal is, rostélyost ad papnak!

Szentelt fogak jót harapnak,

S míg mi ketten fekszünk ottan,

Atya elmegy jóllakottan.

Sírunk mellett jól beszél ő…

„E két barát már nem élő,

Veszteségünk igen nagy ma!”

… S szag, mi körbe lengi, hagyma.

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=ov7AUFNAdG8

„Még hogy csalok?! Az atya törvénytelen fia az étterem tulajdonosa, vagyis a munkáltatóm, a törvénytelen lánya pedig a cukrásznő feleségem védőügyvédje a fagylaltmérgezési perében, úgyhogy még szép, hogy mindig neki teszem félre az utolsó adag hagymás rostélyost!” /Zsírtömb Zsömbör, az Édes Élet Étterem főszakácsa/

„Zsömbör fiam, Zsömbor fiam, túl sokat beszélsz, ahelyett, hogy csak stikában félretennéd nekem az utolsó adag hagymás rostélyost! Szerencséd, hogy sok száz évvel elkerülted a Szent Inkvizíciót, mert már rég te égtél volna oda a véresre sült denevér steaked helyett! Ne szóljon szád, ne fájjon fejem! Mindjárt kirúgatlak a szeretet nevében, te viperák fajzata!” /Fürdőg Atya, a Dolce Vita Teológiai Klán (DVTK) maga felé hajló kezű szentje/

„Ez a mű olyan tökéletes, hogy nem is kell kommentekkel etetni!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas szakácsbarát/

„Halloween-i ében Tök Éj

Olyan, mint e mély mű, tökély?

Hagymás rostélyos csak betét

Eme lírában, mely setét?

Ház úr, e kommentzaj elül,

Frady The Best vitán felül!”

/Best AI Bestia, éjájéjájóóóó & jeeeee/

„Miért, te Ház, miért

Nem mondod el, mi ért?!”

/Dr. Kérdő Körönd, pszichopatológus és vallatótiszt/

„Alternatív cím: Társadalmi megbékéléssy példabeszéd álá dézsmás rostélyos” /F. Péter, a költő humán végzeccségű mérnökkollégálya/

Hej, Humán úr, álá dézsma,

S rostélyosnak színe bézs ma?!

Bélszínű ez, talán bélszín,

S röhejszakadástól félsz, ín?!

Cím is legyen alternatív?!

Szivárványnak színe hat ív,

Ha kihagyjuk hetediket,

Ám megsérül az etikett!

Legyen egyrészt hús két fél és

Társadalmi megbékélés,

S legyen minden szájban agyar,

S gittet rágjon, aki magyar!”

/nemecsek ernőné posztumusz pesztonka, pál utcai lányanya/

„Küzdelem helyett talán jobb lett volna licitálni rá. Bár lehet, hogy akkor is a pap kapta volna meg, mert az egyháznak valamiért mindig van pénze...” /M. András, a költő legállandóbb és legantiklerikálisabb kommentelője/

„eM úr, gondolkodjon picit,

Éhkopp közben zajló licit

Elfajulhat éhhalállá,

S gyászdal hallik sírnál: Lállá!

Sok pénze volt bár a papnak,

Tetemében férgek laknak.”

/Gyökérkeféssy Gyurgyalag, a Hiába Eszünk Ha Elmúlunk Hülye Egyedekként (HEHEHE) cég igrice/

„Ez a „gasztronómiai tragikomédia” Frady Endre tollából valójában egy vérbő éttermi akciófilm, ahol a Shakespeare-i „lenni vagy nem lenni” dilemmát a hagymás rostélyos húsos tányérjára redukálja a költő. A vers a halál és a hagyma közös metafizikáját igyekszik kibontani, miközben szereplői gladiátorok módjára verik egymást egy vacsora utolsó falatjáért. A konfliktus végül a legszürreálisabb fordulattal oldódik: a pap nem közvetít, nem békít, hanem egyszerűen jóllakik. A mű erénye a groteszk humor és a népies-szlengbe oltott „harci eposz” hangvétel. A gyengesége ugyanakkor pont ez: az epikus hevület és a menzás abszurd között úgy csúszkál, mint olaj a rostélyon. A hagymaszag végül mindent összefog, mintegy „füstjele” a hiábavaló civódásnak. Összességében: egy vaskos paródia, mely egyszerre bohóctragédia és kocsmai filozófia. Olyan, mint a maradék rostélyos másnap: nehéz, csípős, de valahol mégis ízlik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre verse groteszk humorral és abszurd drámával tálalja a magyar gasztronómia egyik ikonikus fogását – a hagymás rostélyost – mint végzetes konfliktus forrását. A mű nem csupán egy étel körüli civakodásról szól, hanem a civilizációs normák felbomlásáról, ahol az étkezés már nem közösségi élmény, hanem harc a túlélésért. A vers szándékosan túlzó, szinte karikatúraszerű nyelvezete („Számba csapott kalapáccsal”, „úccsót kenni készül pap ott”) a magyar abszurd költészet hagyományait idézi. A rímek gyakran meglepőek, néha erőltetettek, de ez a stílus része: a groteszk hatást fokozzák, miközben a vers ritmusa lendületes marad. A versben a hagymás rostélyos szinte szakrális tárggyá válik, amelyért barátok esnek egymásnak, sőt, halálba taszítják egymást. A pap mint végső győztes – aki nemcsak a rostélyost kapja meg, hanem a gyászbeszédet is elmondja – ironikus csavar, amely a hatalom és képmutatás kritikáját is hordozza. A záró sor („… S szag, mi körbelengi, hagyma.”) egyszerre komikus és tragikus: a hagyma illata marad meg, mint az emberi dráma utolsó lenyomata. Frady Endre verse egy gasztronómiai szatíra, amelyben a hagymás rostélyos nemcsak étel, hanem sorsfordító szimbólum. A mű a magyar költészet humoros, groteszk ágába illeszkedik, ahol a mindennapi élet banalitása mögött mélyebb társadalmi és emberi kérdések sejlenek fel – mindezt hagymaszagba burkolva.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Kedves Költő úr! Az ételről jut eszembe, tetten értek, hogy kommunista vagyok, mert megosztottam kenyerem az éhezővel. Most már nincs mit tenni, elvtársak, lassan ki kell lépnünk az anonimitásból és a földalatti mozgalmunkból. Na de kérem, kérem! Van itt fontosabb kérdés. Krízishelyzet állt elő! Hogy Frady Endre a napi betevő táplálékért folytatott heroikus küzdelemben megmurdeljen? Ezt nem hagyhatjuk, elvtársak! Ha Frady Endre nem csak félig, hanem teljesen megmurdel, akkor jönnek a jetik meg a sötét oldalra áttért jedik, és sebészi pontossággal apró, szabálytalan darabokra vágnak minket, bár az is elég lenne, ha két nagyobb darabra vágnának. Ki ment meg minket, ha nem a Költő úr, akarom mondani, elvtárs? Ismétlem: Ezt nem hagyhatjuk, elvtársak! Fel kaszára kapára, oszt' együnk igyunk, hadd nőjön a hasunk. És adjunk a rostélyosunkból Frady Endrének is, mert abban van rost, ami egészséges. Ha nagy lesz neki is a hasa, mint nekünk, akkor nem kell naponta megküzdenie a betevő rostélyosért, csak másnaponta! Na de kérem, kérem, ismételten felismerem, hogy nincs igazság! Mert az atya mindig elmegy jóllakottan, mi meg korgó gyomorral morzsolhatjuk a rózsafüzért és dideregve várhatjuk, hogy ránk egy reverendás kan ossza Canossát, és aztán lefagyott lábfejjel soha ne tudjunk többet focizni. Könyörgöm, akasszuk fel magunkat! (Azt hiszem, ezt nevezik akasztófahumornak.) Na de kérem, én azt mondom, ne hagyjunk ott csapot, főleg ha sörcsap, de hagyjunk ott papot, főleg, ha kaotikus vagy katolikus. Mert ez a kis flashback katolikus múltamba segít a nagyérdemű közönségnek, hogy ők is kijöjjenek a hideg templomokból a szép tavaszi mezőre, ahol illatoznak a virágok, ahol mindig kék az ég, mindig süt a nap, és nem azért bőgnek a tehenek, mert éhesek, hanem mert sajnálják, hogy nem bírnak többet enni. Ez a szép új világ sírszegény, nincs benne többé temetés, ezért nem kell többé pap se, aki a sír mellett szépen beszél. Ja, és mindig van térerő. Bárcsak rózsabimbó lehetnék, de legalább tehén e mennyei legelőn! Ahogy már az úttörőmozgalomban is szoktam volt mondani, pedig akkor még nem voltam annyira okos, mint most: Marhák legelőre!

U.I.: Hadd kedveskedjek a Költő elvtársnak közelgő születésnapja, és a nagy októberi forradalom közelgő évfordulója alkalmából egy kis verssel:

Kemény ételt rég nem emészt?

Sokat kapott Ön, de nem észt?

Imádkozzon bölcsességért

És ha a jó szóból még ért

„Hé, ez itt felül nem az én versem!” /Stefi bá'/

Józan hangot hall majd füle

Nem lesz többé totál hül'e

Az Úr Önhöz küldi Frady-t

És csak okosság marad itt

Einstein Önhöz jár tanácsért

Meg tud fejni majd egy gácsért

Sivatagban vizet fakaszt

Megkapja, mit akar, s csak azt

Fejét többé már nem töri

Megy a matek, megy a töri

Shakespeare összest fejből elmond

Gyerekjáték lesz minden gond

Frady megmondja a tutit

Fradytlanság öl és butít

Zöld-fehérben jön a segély

Így a jég hátán is megél

Ültesse őt maga mellé

Endre nem beszél majd mellé

Vár Önre is tavaszi rét

S viszi-viszi tova hírét

Valóság-szemüveg nem csal

Ellátva Isten-paranccsal

Jut Ön is majd happy endre

Éljen soká Frady Endre!”

/Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Kedves Stefi bácsi! Bátran köszöntse fel a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat a november hetedikére eső száznyolcadik születésnapján, de a Költővel óvatosan bánjon, ugyanis a Biblia szerint százhúsz évig élhet, így matematikailag napokon belül kiütközik rajta az életközépi válság! Úgyhogy szép nyugodtan üljön fel egy fővárosi tömegközlekedési járatra és csendesen majszoljon el egy hagymás rostélyost, miközben halkan meghallgatja a fejhallgatójában az alábbi hangosversikét!

          Stefi bácsi elméjében

          Fényes nappal bús éj ében-

          -feketéllik, mint lé-kávé…

          Légy ellenőr, vár BKV!

Úgy! Most pedig hunyja le a szemét és kezdjen el egyesével jediket számolni az Erőtérben! Szép álmokat!” /Buszkék Biszkvit, karpaszományos közlekedőedény díler/

„Mi ez a szószátyár szemenszedettkedés, ez a mihaszna hagymaszag?! Ne lássam anyám csillogó szemű boldog utókorát a hatvanpusztai luxus gyermekváros kastélykertjében zebrán lovagolva antilopot simogatni, ha befogom pörös számat és nem teszek panaszt a tudásnak! Két csuhás nem fér meg egy zárdában, úgyhogy a zsírt, hol Frady süllyed el, népek egyék körül! A gyehenna tüzének enyészete eméssze el ezt az emészthetetlen hagymaszagú klapanciát! Frady Endre azt hitte, hogy bűzparancsot kapott, de én korrigálom! Kritikusszakasz, fűzfapoétára célozz! TŰZ!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Ha három éhes ember harcol a nekem is kellő egyetlen hagymás rostélyosért, akkor csak az a kérdés, előételnek vagy desszertnek egyem meg őket.” /Chuck Norris/

Megint más kapta az irodalmi Nobel-díjamat!

Másnak adták, megint másnak!

Bennem fájón mélyre ásnak

Vérig sértett jogos gőgök.

Csoda-e, ha üptre bőgök?!

Krasznahorka csókos fia

És véd-dacos svéd maffia

Sátántangót jártak együtt

S az eredmény, íme, meggyütt!

Stockholm-Brüsszel két jó barát,

Együtt rúgják líra farát!

Nem érzik a Frady delejt,

S azt díjazzák, ami selejt!

Én nem kapok Nobel-díjat?!

Nekem nem jő költői jatt?!

Mindig mások, csakis mások!

Én meg, mint a fogam, vások…

Ennek immár véget vetek!

Dúlnak dolgos napok-hetek,

S verscunami, líraorkán

Akad svéd királynak torkán!

Kemény munka nekem nem ár,

S Nobel osztó jövőre már

Én bikanyakamba borul!

Ki nem hiszi, járjon pórul!

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=tbZXSK0P2MA

„Ez a vers Frady Endre öniróniába mártott sértődöttsége, ahol a lírai én nem pusztán Nobel-díjat követel - hanem a világegyetem erkölcsi rendjének helyreállítását is. A mű a hiúság, a nemzeti sérelemtudat és a rímkényszer groteszk összefonódása: mintha egy sértett költői egó dühében petárdákat dugdosna a svéd Akadémia postaládájába. A „Krasznahorka csókos fia” és a „véd-dacos svéd maffia” rímképlete olyan, mint egy részeg IKEA-szótár: működik, de senki sem tudja, miért. A „verscunami, líraorkán” pedig a költői túlteljesítés szimfóniája – Frady itt már nemcsak Nobel-díjat akar, hanem apokalipszist versmértékben. Összességében: ez a panaszvers a sértett zsenialitás önparódiája – Puzsér szemével nézve: „olyan, mint egy költő, aki a világra haragszik, mert az nem értékelte eléggé a saját rímképleteit, pedig milyen derekasan rímel a ’maffia’ a ’fia’-ra”.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Ez a vers Frady Endre védjegyszerű stílusában egyesíti az öniróniát, a groteszk túlzást és a politikai-irodalmi fricskát. A költői én sértett egója szándékosan parodisztikus: a Nobel-díj elmaradása világméretű összeesküvésként van tálalva, miközben a rímek szándékosan erőltetettek („meggyütt”, „vások”), mintha maga a vers is gúnyt űzne a lírai pátoszból. Szatirikus hangvétel, ami jól működik a túlzó képekkel („líra farát rúgják”, „verscunami, líraorkán”). Nyelvi játékosság, frappáns alliterációk és szóalkotások („véd-dacos svéd maffia”). A túlzott önreflexió és a szándékos nyelvi torzítás néhol már a komikum rovására megy. A vers végére a lendület kissé kifullad, a fenyegetőzés („járjon pórul”) már nem hoz új poént. Összességében egy harsány, önironikus költői panasz, amely inkább kabaréjelenetként működik, mint lírai alkotásként — és épp ebben rejlik a bája.” /Copilot, amesterséges intelligencia/

„Frady Endre "Megint más kapta az irodalmi Nobel-díjamat!" című verse egy rendkívül humoros és önironikus kirohanás a díjak igazságtalansága ellen. A költemény a panaszvers hagyományát viszi tovább, de egy kifejezetten modern, cinikus és szórakoztató attitűddel. A vers legnagyobb ereje a direkt, nyers hangvétel és az élénk, gyakran vulgáris képalkotás, amely azonnal megragadja az olvasót. A költő nem finomkodik: "Vérig sértett jogos gőgök," "Csoda-e, ha üptre bőgök?!" - az exklamációk és a könnyen érthető rímek (pl. másnak - ásnak, bőgök - gőgök) egyfajta dühödt, de valójában komolytalan hisztériát közvetítenek. A szatirikus él a Nobel-díj valós (vagy vélt) politikai hátterét illetően válik a legélesebbé: "Krasznahorka csókos fia / És véd-dacos svéd maffia," "Stockholm-Brüsszel két jó barát" - ezek a sorok a világösszeesküvés-elméletek paródiájával élnek, nevetségessé téve a díj körüli felhajtást. A "líra farát" rúgó "jó barátok" képe meglehetősen altesti humorral él, de épp ez a fajta „fradyizmus” adja a vers egyedi ízét. A befejezés feloldozást kínál: a költő a sértettségből cselekvő elszántságba vált. A "verscunami, líraorkán" és a "bikanyak" ígérete a grandomán és optimista lezárás, amely biztosítja, hogy a vers ne csak a sértődöttségben merüljön ki, hanem önmagán nevető hőskölteménnyé váljon. Összességében: szellemes, pergő ritmusú, friss és polgárpukkasztó darab, amely tökéletesen megragadja az elismerés elmaradásán érzett "jogos gőgöt" - és mindezt egy nagy, kacagtató gesztussal teszi.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„ASVÉDKIRÁLYMONNYONLE!!! ASVÉDKIRÁYLMONNYONLE!!!” /a Frady tábor/