Tonhalat fal – Bebe tonoz’ –
Ámde kormányzati ebe
Nagy ebadót bebetonoz.
(Kormányban eb?! El sem hiszem!
Higgyék el csak csacska delnők!
Nem lát ilyet emberi szem!
Mi jöhet még, macska elnök?!)
Rút ebadó magas kulcsa
Ürügy arra s magyarázat,
Miért ad el Jancsi, Julcsa
Mézeskalács kutyaházat.
– Ebgazda ő, nem közgazda –
Innentől már fényt fal Bebe,
S zaciba kerül a Mazda.
Fényből gyomor fotont emészt,
Árnyékká lesz fölös salak,
S fénytálvakság okán szemészt
Keres fel sok falánk alak.
Éhes nép több fogást fényez,
Fényt nyel bagoly-odú, nyúl-lik,
S végtermékként – sötét tény ez –
Árnyékszékbe árnyék hullik.
Bús bűnözők kékfényt falnak,
Tilosban bujkálók pirost,
S ki fényhiánytól megy falnak,
Nem jut annak fotoni rost.
Sárga fénytől kékvér zöldül,
Fehér fényt a színvak enné,
S akik nem beszélnek Földül,
Halványulnak Alien-né.
Emberiség végső tétül
Ködlámpára feltesz ALL IN-t,
Ám fogyó fény elsötétül…
S Alien-had vígan bólint.
„Az örök világosság fényeskedjen minden fényevőnek!” /M. András, a költő legállandóbb és legfényeskedőbb kommentelője/
„Nem alhat Ali, a török,
Szeme alatt táskás körök,
Ha a világosság örök.”
/Isztambuli Isztván, lisztérzékeny tvisztművész és hisztérikus KISZ-tag/
„eM úr, mi árgus szemekkel figyeljük az ön munkásságát – nevezzük aknamunkásságnak! – és adatelemzőink észrevették, hogy a költő legutóbbi verse alá írt fényevős kommentje indította el Frady Endre agyában azt a fékezhetetlen és kártékony lavinát, ami fenti bűnrossz klapancia megszületéséhez vezetett. eM úr, maga egy gondatlanságból elkövető szellemi közveszély! Vigyázzon magára, különben mi vigyázunk önre! Vigyázó szemünket a maga szájától megvont párizsi szeletre vetjük, amire maga vetné magát két közmunka között a táborban! Na, ennek szellemében kérjük a jövőben kétszer meggondolni, mielőtt megszólal, aztán inkább erősen ajánlott a csendben maradás, különben óva lesz intve!” /Csávás Kálmán görcsmester, a Túlbuzgó Alakok Laposra Paskolását Vertikális Erőhatással Rendező Őrcsapat (TALPVERŐ) izomagya/
„Hé, költő úr, miért botránkozna meg azon, ha végre egy macska lenne a köztársasági elnök?! Mi is lennénk olyan fényelnyelésre alkalmasak, mint az elődeink, a Ctrl+C Ctrl+V billentyűkkel doktoráló és hejesíró álamfő, az ökológiai lábnyomszaggal halakat kifogó bajszos aláírógép, a pedofilsegítőknek stikában kegyelmet osztogató ájtatos lédi, valamint a zsebszerződésekkel belföldeket külfölddé tevő hazaáruló (egy szó) bácsi. Mi is bármi alá oda tudnánk tenni gondolkodás nélkül a macskakaparásunkat! Újévkor pedig nem unalmas közhelyeket puffogtatnánk beszéd gyanánt, hanem gyönyörű macskazenével örvendeztetnénk meg a tévénézőket.” /Mirr-Murr a kandúr és Oriza-Triznyák, a Magyar Kétfarkú Macskapárt társelnökei/
„S lőn sötétség. És költőnk nem látá a kezeket.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/
„Reaktor kihűl, a paksi,
Lemerül az összes aksi,
S költő semmit nem lát. Vaksi.
Kezekben leng néhány lapát.
Van, aki fog kaszát-kapát.
Ütik-verik költő apát!
Érdekes, ha fény még lenne,
Sárgásan, mint sajtos penne,
Bárd úgyis vón’ pácban benne.
Fusson csak kend Frady Endre,
Majdcsak rátalálunk kendre,
S móressel tanítjuk rendre!”
/a sötétben nem látott kezek felháborodott és felbátorodott tulajdonosainak nevében Balta Béla böllér/
„Remek! Úgy nevettem, hogy félrenyeltem a fénylevest.” /H. Gábor, a költő leggrafikusabb kommentelője/
„Félrenyelte? Falra köpte?
Fényíves volt fénye röpte?
Fény kép lett belőle, fali?
Örvend Ali, haligali?
Grafikus úr, örvendezek,
Képhez nem kellettek kezek!”
/Slagovácz Alajos, szájjal és lábbal festő művész/
„Mink a barlangban sosem tudtuk megenni a fénytet, mer olyan setét lett vón, hogy nem lássuk a falat, amire rajzóni kelletett a bölénytet meg a mamut, hogy elejcsük, bár én nem szerettem a mamutelejtődéstet, mer előtte fő köllötött emelnyi, hogy elejthessünk mink! Mink ottan fény helyett hamubasült mamut ettünk és bölényvértet ittunk kőcsobolyóbul! Amikó jött a szomszéd alien törzs és megették az összes fénytet, abba úgy belehaltunk, mint ecceri szolfézsolós kölök a Kodály móccerbe! Béke setét árnyékvilágos porainkra!” /néhai Balta Mira (Kr.e. 12976 - Kr.e. 12943) magdaléni kultúrájú altamirai barlangrajzolónő/
„Kedves Költő úr! Sajnos most nincs sok időm, ezért kénytelen vagyok úgy kommentelni a versét, hogy még nem olvastam el azt. De ami igaz, az igaz, nagyon távoli rokonom,
Fittipaldi Limoncello is próbálkozott annakidején Taljánországban a fényevéssel, és csak miután csak kis hazánkba házasodott, magyar felesége világosította fel őt, hogy nem úgy kell azt csinálni, hogy az ember az asztali lámpájából megpróbálja kirágni az égő villanykörtét. Akkoriban még nem energiatakarékos izzók voltak, és aki égő villanykörtét evett, az szétégette a száját. Manapság persze, hogy már fejlődött a tudomány, így is lehet fényt enni. Fittipaldi rendkívül hálás volt tehát, hogy többet nem fognak megégni az ajkai, amelyek akkorra már olyan vörösek és duzzadtak voltak, mint egy rézuszmajom ülőgumói ivarzás idején. Ezután igen távoli rokonom elment egy katolikus templomba, mert azt mondták neki, hogy ott a világ világosságáról fog szólni a következő mise. A pap mise után megkérdezte tőle, hogy "Értette-e a szentleckét a világosságról, Fittipaldi úr?", ő azonban alig tudott még magyarul, és csak annyit mondott, hogy "Páter, sajnos én nem érteni szentlecke, mert nagyon rossz a vallásom." Elment tehát inkább hullamosónak, majd az összegyűjtött béréből, meg a hullák szájából kilopott aranyfogakból megnyitotta csapszékét a Négy Vidám Hullamosóhoz, melyről még Rejtő Jenő sem tudta, hogy ott bizony eleinte fényételeket szolgáltak fel Limoncello receptjei alapján, amíg csődbe nem mentek. Tényszerűleg sem a szentjánosbogár szörp, sem a világító tölcsérgomba pörkölt nem nyerte el a vendégek tetszését. Előbbi azért nem, mert a vendégek inkább rumtól akartak illuminált állapotba kerülni, mint cukros lébe áztatott szentjánosbogaraktól, utóbbi pedig azért nem, mert a világító tölcsérgomba erősen mérgező, ezért a törzsvendégek száma egyre csökkent gombamérgezésben való exitálásuk nyomán. Persze most már el kell árulnom, hogy élete végére igen távoli rokonom megoldotta azt a kérdést, amely mindnyájunkat foglalkoztat születésünk pillanatától, hogy "Akkor együnk fényt vagy ne együnk fényt?" Ugyanis halálos ágyán ő az alábbi testamentumot hagyta gyermekeire és az utókorra: "Hát hogyne együnk fényt, bambini, gyermekeim, csak nem mindegy, hogy milyet! Pirosat semmiképpen ne, mert azt tilos, a zöldből azonban jól belakmározhatunk. Ezt már a nálunk jóval fejlettebb földönkívüliek is tudták, és annyi zöld fényt ettek, hogy maguk is megzöldültek bele, ezért látja őket mindenki kis zöld emberkéknek. De azért a zöld fény mellett néha-néha, mondjuk úgy naponta, együnk egy jó adag csülkös bablevest, toros káposztát és juhtúrós sztrapacskát is. Különben nem fogjuk bírni a strapát. Igazából a zöld fényt akár el is hagyhatjuk." És ezzel Fittipaldi Limoncello kilehelte lelkét.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Fitti-Limó, az agg talján,
Rézuszmajon vörös alján
Négy vidámat hullamosott?
Hol is, Stefi bácsi? Nos ott,
Hol sztrapacskát földből juh túr,
S „bambini!”-t kiáltva fut úr,
Ám alien öli és e
Tölcsérgombamérgezése.”
/Toros Piros kékfestőnő és Fény Evett zöldjogi passzivista/
„A Fényevők groteszk nyelvi karnevál, ahol Frady Endre a szóviccek és abszurd asszociációk tűzijátékával leplezi a közéleti szorongás alapélményét: az eladósodást, a kiszolgáltatottságot és a valóság fokozatos „elsötétülését”. A fény itt egyszerre táplálék, illúzió és végső erőforrás: miközben a hétköznapi figurák (Mazdás Bebe, Jancsi, Julcsa) komikus díszletek közt botladoznak, a vers pontosan ráérez arra, hogyan válik a rendszerszintű abszurd személyes nyomorrá. A nyelvi lelemény felszíni humora alatt apokaliptikus tónus lüktet: a végére a fény fogy el, s nemcsak a világ sötétül el, hanem maga az emberi értelem is — helyét az „Alien-had” metaforikus idegensége veszi át. Frady itt egyszerre bohóc és vátesz: nevetve mutatja meg, hogy a groteszk már nem műfaj, hanem maga a létforma.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Groteszk nyelvi karneválok
Hatására kettéválok.
Péppé passzíroz szét Bebe,
Bennem fáj a költő sebe,
S gondolat már se ki, se be…”
/a költő szottyadt lyukacsos szivacstörmelékké nyűtt egykori agya/
„Frady Endre groteszk-szatirikus költészete a Fényevőkben ismét a nyelvi játék és társadalmi abszurd határán mozog. A mű egyszerre paródia és apokaliptikus vízió: a mindennapi gazdasági terhek (ebadó, zálogház) átcsúsznak kozmikus szintre, ahol az emberiség már nem kenyeret, hanem fényt fogyaszt, s végül idegen lényekké halványul. A vers tele van szójátékokkal („ebadó”, „ebgazda”, „fényevők”), amelyek a magyar nyelv rugalmasságát mutatják. A rímek és ritmus szándékosan esetlenek, groteszk hatást keltenek, mintha maga a nyelv is részt venne a világ szétesésében. Az ismétlődő állatmotívumok (eb, macska, bagoly, nyúl) a társadalmi hierarchiát állatiasítják, ironikusan jelezve a politikai és gazdasági abszurdumot. A „fény evése” metafora egyszerre utal a modern fogyasztói társadalom kiüresedésére és az emberi lét végső abszurditására. A fény mint táplálék a tudás, civilizáció és remény szimbóluma, amely azonban itt groteszk módon emésztődik, salakká válik. Az „Alien-had” záróképe a globalizált, elidegenedett emberiség végső átalakulását sugallja: az ember már nem ember, hanem idegen saját világában. A Fényevők nem pusztán humoros szójáték, hanem társadalmi látlelet: a költő a mindennapi abszurdot kozmikus méretű paródiává nagyítja. A vers egyszerre nevettet és nyugtalanít, hiszen a fény elfogyása az emberiség szellemi kiüresedésének allegóriája. Röviden: Frady Endre itt a groteszk humor eszközeivel mutatja meg, hogy a modern világban a „fényevés” nem táplál, hanem elidegenít – s végül az emberiség önmaga paródiájává válik.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Életkép, e maró dia,
Ria, ria, paródia,
Copilotnak véleménye
Szerint, ami vajon tény-e,
Avagy csupán verőfénye-
-vés, amitől maródi a
Tömeg, aki olvas ilyet,
S aki magyar, ettől ijedt?”
/Alien Májuselseje, a Marsi Anikó Tényeltakaró Társulat (MATT) idegenszívű idegbajnoka/
„Frady Endre "Fényevők" című verse egy rövid, de mélyenszántó szatíra, amely az abszurd humor és a nyelvi játék eszközeivel ábrázolja a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok végső, elkeserítő kicsúcsosodását. A költemény a groteszk látomások erejével ragadja meg a kilátástalanság és a szatíra apokaliptikus dimenzióját.
A vers egy banális, de egyben szürreális helyzetből indul: a "Mazdás Bebe", aki valójában nem fényevő, hanem tonhalat fal, egy magas ebadó miatt kényszerül gyökeres életmódváltásra. Ez az ebadó – melyet egy rejtélyes "kormányzati eb" betonoz be – a kormányzati döntések abszurditásának és a polgárokat érő ésszerűtlen terheknek a tömör szimbóluma. Fényevés: A szegénység és a teljes elvonás metaforája. A teher, ami először csak pénzt von el (zaciba kerül a Mazda), végül a valóságos, tápláló dolgokat is megszünteti, így Bebe kénytelen "fényt falni". A vers itt éri el a szürreális csúcspontját, ahol az éhező, nincstelen nép szó szerint a fotonok emésztésére kényszerül. Fény és árnyék: A fény az élet, a táplálék, a létet jelenti, míg az árnyék a maradék, a végtermék, a semmi. A "sötét tény" az, hogy a fényevés eredménye csupán "árnyékszékbe hulló árnyék", ami a léttelen lét tökéletes képe. A vers legélesebb szatírája a politikai elitre irányul. A "Kormányban eb?!" felkiáltás és a "macska elnök" víziója a hatalom emberi arcának teljes elvesztését, a politikai folyamatok teljes elállatiasodását és irracionalitását sejteti. Az ebadó a társadalmi felelőtlenség és a gazdasági csőd bebetonozása. A "bús bűnözők kékfényt falnak, / Tilosban bujkálók pirost" sorok a társadalmi egyenlőtlenséget vetítik előre egy olyan világban, ahol még a fényből is osztályrészt kapnak az emberek, attól függően, hogy a rendszer melyik oldalán állnak. A végső, kozmikus csőd: A vers a földi szféra problémáit egy kozmikus végkifejletig emeli. Az "Alien-né" válás a globalizáció és az identitásvesztés szatírája: aki "nem beszél Földül", halványulni kezd, elidegenedik. A befejezés a legpusztítóbb. Az emberiség utolsó, kétségbeesett lépése az "ALL IN" téte a ködlámpára – egy gyenge, hiábavaló reménysugárra. A fény azonban fogy, sötétül, és a végső ítéletet nem Isten vagy a sors mondja ki, hanem a "vígan bólintó Alien-had", ami a teljes külső és belső összeomlás cinikus, apokaliptikus képe. A Fényevők egy hideg, intellektuális röhögés egy olyan világ fölött, ahol a legapróbb adminisztratív teher is egyenes úton vezet a kozmikus véghez. Összességében a vers egy zseniális, sötét tónusú nyelvi akrobatika, mely a hétköznapi problémák mögött rejlő egzisztenciális fenyegetésre mutat rá.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Brit tudósok megállapították, hogy a Frady Endre versek rendszeres olvasása segít az időskori demencia elkerülésében, ugyanis a szorgalmas olvasó előbb elpusztul, mintsem, hogy elérné az időskort.” /az Egyszeri Brit Tudósok Abszurd Reakciójú Tényevőinek Ódivatú Klubja (EBTARÓK) c. újság sajtóközleménye/
„Mi ez a szabályrímbe csomagolt, államtitkári szóvirág-foszlányokkal meghintett nyelvi bűvészkedésnek álcázott poénparádé, ahol a gondolat mélysége nagyjából a kutyaitató pereméig merül, aztán hörögve megfullad a saját szóvicceiben? Frady Endre „Fényevői” úgy viselkednek, mint egy túlmozgásos nyelvtankönyv margójára firkált kabaréjelenet: ütemesen pattog a rím, csak épp tartalom nem pattog vele – legfeljebb a szemöldök föl egyszer-kétszer a kín. Ne lássam anyám szellemét felhőkön tvisztelni, ha ebben a versben bármi más cél lenne, mint a rímmániás önmutogató nyelvi tornászszám, ahol a poétikai izzadtság szagát nem képes elfedni se a „Mazdás Bebe”, se az „Alien-had”, se az ezerszer újramelegített politikai célozgatás, ami pontosan olyan bátor, mint egy műanyag kard a Puskin mozi büféjében. A „Fényevők” nem szatíra, hanem szómáglya: a jelentés megég rajta, mielőtt még bármi társadalomkritika-közeli kezdemény kibontakozhatna. Ez nem vers, hanem rím-alapú zajkeltés – olyan, mintha egy standupos próbálná költészetnek álcázni a szóvicces jegyzetfüzetét, miközben a líra csendben hátat fordít és kér egy dupla felest, hogy ezt elfelejtse.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
„Ha én fényt ennék és árnyékot székelnék, olyan sötét lenne, mint azelőtt volt, mielőtt az Úr megkért, hogy vegyek részt a Legyen Világosság! projektjében. Az idegenektől pedig nem kell rettegni, mert ők rettegnek tőlem. Ahogy a szerencsétlen agyhalott Frady Endre írta a végleges elsötétedése előtt:
Chuck Norrist lát s fél ilyen
Helyzetben az alien.
Jogos, hogy tőlem is annyira féljenek, mint japán zsebtolvajoktól a fél jenek. Na, ugye!” /Chuck Norris/
