Emlékvihar

A csak a kiváltságosoknak fenntartott luxuskórház különszobájában fekvő férfi lassan ébredezni kezdett. Az ablakban összehúzott vörös függönynek köszönhetően a helyiség diszkrét félhomályba borult. A beteg zúgó fejjel próbált magához térni. Hol vagyok? Mi történt velem? Milyen nap van ma? Mióta fekszem itt? Kérdések törtek elő, de görcsösen ökölbe szorított aggyal sem tudott válaszolni a kérdésekre. Fel akart ülni, de a hirtelen erőfeszítéstől leizzadva visszahanyatlott a vörös párnájára. Ekkor vette észre, hogy minden vörös: a falak, a plafon, a bútorok, az ágynemű, a pizsamája, de még az ágy melletti asztalon álló vörös vázába állított rózsacsokor is. Összeborzadva behunyta a szemét…

Amikor ki tudja, mennyi idővel később újra magához tért, egy erősen kipirosítózott kalácsképű hölgy hajolt fölé rettenetes kölni bűzt árasztva magából.

- Hát felébredtél végre drágaságom?! – sikoltotta oroszul és hatalmas csókot nyomott a férfi ajkára.

- Ki ez?! – gondolta rémülten a férfi és megrázta a fejét.

- Nem ismersz meg, Joszif?! Nem is mersz megkérdezni, hogy ki vagyok?! – bőgte el magát a tenyeres-talpas asszonyság.

- Hát nem… - merengett magában a férfi – De honnan tudok én oroszul? Ki ez a síró nő? És ki vagyok én?!

- Ki vagyok én?! – ismételte meg ezúttal már nem csak fejben, hanem élőszóban. Ráadásul oroszul. A Krasznaja Moszkva felhőbe burkolt hölgy zokogva átölelte rögvest eláztatva pizsamájának vörös gallérját.

- Lehet, hogy nem is akarom tudni? – gondolta ezúttal németül – Aha, ezek szerint németül is tudok?

- Tudsz szívem, tudsz! – szólt a nő, mintegy olvasva a gondolataiban – de a biztonságunk érdekében ezentúl csak oroszul beszéljünk!

- Harasó! – egyezett bele a férfi – de cserébe áruld el nekem, hogy ki vagyok én?! És ki vagy te? Kim vagy te? Mert mit is jelent lenni és mi végre vagyunk ezen a világon? Lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés…

- Ó, drága férjuram, neked tényleg komoly a fejsebed! – sóhajtotta az asszony.

- Na, ettől féltem! – borzadt el a férfi.

- Azért ne félj, még rendbe jöhetsz! – nyugtatgatta az frissiben megismert feleség totálisan félreértve a helyzetet.

- Miért, hajlandó vagy válni? – kérdezte reménykedve az újdonsült férj.

- Hahahaha! Jól van, kis mackóm! Látom, hogy mégse vesztetted el azt az aranyos humorérzékedet!

- Nagy szükségem lesz rá! – gondolta a maga számára még mindig ismeretlen férfi. – Szóval… ööö… drágám, kik vagyunk mi?

A nő óvatosan körülnézett. Csendet intett az ujjával, majd sürgős felszínességgel átkutatta a helyiséget. Végül elégedett mosollyal leült az ágy szélére:

- Rendben van, nincs egyetlen poloska se!

- Akkor mitől viszketek állandóan? – kérdezte értetlenül a beteg.

- Hahaha, te örök bohóc! – nevetett a nő, majd halk hangon folytatta – Most mindent elmesélek neked. De jól figyelj, mert biztonsági okokból csak egyszer mondom el! Ha másodszor is elmondanám, akkor meg kellene, hogy öljelek! – mondta az asztalra téve a retiküljéből kivett Kalasnyikovot.

- Mondd! Égek a kíváncsiságtól! – legyintett a férfi.

- Te jelenleg Joszif Visszarionovics Sztálin vagy, minden oroszok pártfőtitkára. Én meg Nagyezsda, a feleséged. – kezdte a történetet Nagyezsda, de Sztálin értetlenkedett:

- Hogyhogy jelenleg?! Miért, korábban ki voltam?!

- Te vagy, vagy voltál, már magam is keverem, szóval te vagy Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom führere! Én meg Eva Braun, a feleséged.

- Aha, ezek szerint én mindkét verzióban a férjed vagyok! – majd magában motyogva hozzátette – Cseberből vederbe…

- Tudok ám szájról olvasni! – szólt emelt hangon Eva-Nagyezsda, és visszakézből mellbe ütötte Adolf-Joszifot a Kalasnyikov puskatusával.

- Oké, oké! – szólt vért köhögve a kétszemélyű férfi és nyögve visszamászott az ágyra – Folytasd! Ígérem, nem szólok közbe!

- Remek! – szólt mosolyogva a kétszemélyű nő és rúzsával gyorsan vastagított egyet az amúgy sem ceruza vékony száján – Szóval ’44 végén, amikor végre már te is beláttad, hogy a háborút elvesztettük, az alteregódat, aki Bédolf Hitler, az te ütődött ikertestvéred, szóval őt a helyedben hátrahagyva a szuper-elit kommandós csapatod védelmében átszöktünk a Szovjetunióba. Itt titokban megöltük Sztálint és a legjobb szovjet plasztikai sebésszel, aki Lenint is balzsamozta, kicseréltettük a generalisszimusz arcát a tiéddel. Az orvos szerint, akivel ezen információ birtokában utána természetesen végeztünk, a műtét olyan jól sikerült, hogy nem lesz szükség újabb beavatkozásra. Ez az arc lesz a végső!

Sztálin-Hitler csak bólintott, mert közbeszólni már nem mert. A kétrendbeli felesége folytatta:

- Mivel már az első világháború végétől az volt az álmod, hogy egyszer az általad elfoglalt Moszkvában, a Vörös tér kétmilliós tömege előtt mondjál beszédet, gőzerővel tanultál oroszul. Így nyelvi problémád nem volt. Sőt, gyakran álmodban is a Moszkva parti estéket énekelted.

- Не слышны в саду даже шорохи… - kezdte könnyes szemmel dúdolni a férfi és a dal hatására gátszakadásként zúdultak rá az emlékek. Az agyában hirtelen olyan erős emlékvihar kezdett tombolni, amit csak Nagyezsda és a vörös fal pofonpárja tudtak lecsillapítani:

- Ülsz vissza az ágyra, de rögtön! Még jó, hogy itt minden vörös, legalább nem látszik, hogy vérengzel! – mosolygott az asszony.

- Folytasd, kérlek! – hörgött vérszegényen Sztálin, mire kapott két újabb hatalmas pofont. – Nem a verésre gondoltam, hanem a történetre!

- Hahaha, drágám! Bocsi, de félreértettem! A balesetedre emlékszel?

- Odáig megvan a kép, hogy november hetedikén Sztrelcov marsall feltűzte a díszegyenruhám bal mellére az Anyaföld Atyja kitüntetést, ám mivel mind a harminc kilónyi érme a bal oldalamon lógott, felborultam… aztán minden elsötétedett. Mi történt azután?

- Te lebucskáztál a díszemelvényről, mire Sztrelcov marsall magát háromszor, három különböző pisztolyból tarkón lőve öngyilkos lett és még aznap minden régi fényképről vagy kiretusálódott, vagy valami más régi elvtárs fejével helyettesítve kezdett szerepelni. A kétmillió szemtanú most a Gulágon dolgozik, te hivatalosan vadászaton vagy és a nép sztahanovista munkaversenyekkel próbálja szebbé tenni az országot, mire visszatérsz. – mosolygott a bölcs nő.

- Most bölcsnek hiszed magad, de én átlátok a szitán! – ordította a falinaptárra meredve Sztálin, majd a vörös telefont felemelve KGB ügynököket rendelt a szobába – Nagyezsda feleségemet 1932 november 9-én holtan találták a lakásunkban, ahol máig tisztázatlan körülmények között lelőttem. Most 1955 decembere van, úgyhogy te nem lehetsz a feleségem!

- Igen ám, de te sem vagy az akinek mondalak, mert Sztálint 1953 március 5-én patkánymérgezte meg Berija! Te sem lehetsz Sztálin! – üvöltötte magából kikelve a megbilincselt álfeleség.

- Te sem?! – értetlenkedett az egyik KGB ügynök – Hogyhogy sem?! Miért, ki más nem lehet még Sztálin?!

- Miért? Se te, se én nem vagyunk Sztálin! – felelte töprengve a másik KGB ügynök.

- Sőt, az emlékviharom csendesedtével én is úgy sejtem, hogy én sem vagyok Sztálin. – szólt az ál-Sztálin.

- Sőt, én sem! – jelentette ki határozottan az ál-Nagyezsda.

- Jól van fiúk-lányok! Ha senki se Sztálin, akkor most mindenki szépen visszamegy a maga gumiszobájába. Öt perc múlva hideg zuhany, vacsora, majd nyugiszuri és mindenki hajcsizik reggelig. Holnap pedig szétosztjuk a vadonatúj karácsonyi kényszerzubbonyokat. Na, futás! – üvöltötte Nyina főnővér, majd belülről bezárva az ajtót, beszólt az ágy alá – Mássz elő, Bédolf drágám! Azt hiszem itt az ideje megszerveznünk, hogy stikában Hruscsov helyébe lépj!

- Csak siessetek – lépett be az erkélyablakon Cédolf Hitler – mert a plasztikai sebészem már tűkön ül, hogy rám varrhassa Brezsnyev arcát!

Ekkor a nyitott ablakon át betörve emlékvihar söpört végig a szobán és végleg összekutyulta az idióta XX. század teljes történelmét...

Rab ló

Pablo Picasso: Caballo Prisionero (Frady Endre másolata)

Szomorkodom én a rab ló,
Mivel fogva tart egy rabló.
Hasonló lórab a zöm itt,
Velük játszom rablórömit.

Picasso a híres Pablo
Erre sétál, söre habló.
Kis kirucca koraesti,
S eget metálzöldre festi.

Modellt állunk, csörren kagyló,
Megijed az összes nagy ló:
Pánik s habzó orrok lika…
S elkészül a Guernica.

Kép árából minket Pablo
Kivásárol s nincs több rab ló.
Széledünk, nem tart a múlt itt
S nem játszunk több rablóultit.

„Rosszul emlékszik tisztelt zsugás ló úr, ez nem a Guernica volt, hanem a Caballo Prisionero. Kétségtelenül van némi hasonlóság, de késői korszakaimban, ha elgurult a gyógyszerem, mindig előjöttek a jól bevált felismerhetetlen sémák, például a metálzöld ég. Mit csináljak, öt sör után tényleg olyannak láttam?!” /Pablo Picasso/

„Fogságban tartott lovak közelében zajosan csörgő telefonok vannak elhelyezve?! És emellett még hosszú órákig mozdulatlanul modellt is kell állniuk maguk alá vizelve, miközben egy illuminált alak metálzöldre festi az ózonpajzsot?! Mi ez az embertelen állatkínzás?! Haladéktalanul az EU lóügyi ombudsmanjához fogunk fordulni és követeljük a felelősök teljes vagyonelkobzását és életfogytiglani magánzárkában történő lónyerítés kazetták hallgattatását 120 decibelen! Hej, de gyűlöljük azokat az embereket, akik miatt nem szerethetjük zavartalanul az állatokat!” /Pata Pál, lóügyi aktivista és börtönőr/

„Mi a szent szotty ez?! Ez olyan gyenge, mint a 1,5%-os liverpooli ’Horse pee’ sör! Anyám szerint Picassonak nem volt szüksége modellre, mert az csak zavarta volna a nagy semmire se hasonlításban. Ez a vers se hasonlítana semmire, ha nem érződne rajta a fojtó lóizzadságszag. A születése óta mély szellemi ihletválságban szenvedő költő immáron elmehetne egy világkörüli útra. Hangsúlyozom, nem Föld- hanem világkörülire! MOST!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A költő a rabságban tartott zsugás lóban a józan paraszti ésszel megáldott panelproli már-már svejkien bugyuta, ám itt-ott felsejlően élelmes túlélési vágyát ragadja meg a maga becsületes lóizzadságszagú rímmunkás módján. A nyereg alatt puhuló ló társadalmi elvárásoktól vergődő kisembere már rég nem vágyik semmi másra, csak hogy egy langyos sör mellett néhanapján elfoghasson egy megkontrázott piros negyven-száz ultit és utána egy jó lóröhögést ereszthessen az alkonyi metálzöld ég felé.” /Metállila Eulália, magyartanár és sörcsapos/

„Nyihaha! A telefoncsörgés úgy megzavart, hogy ijedtemben leraktam a piros hetest a talonba! Nem csoda, hogy ezek a pancserek el tudták fogni a megkontrázott piros negyven-száz ultimat! Csak tudnám, ki mert játék közben hívni! Nyihaha!” /Nagypacal, négyéves rab ló/

„Halló, halló! Vegye már fel valaki! Nem igaz, hogy nem tudom felhívni a férjemet és megmondani neki, hogyha megint elkártyázza a zsebpénzét, akkor legközelebb nem viszek neki a beszélőre zabkenyérbe sütött patareszelőt! Nyihaha!” /Nagypacalné szül. Kenyérlángos, hároméves szabad ló/

„Megnéztem azt a Guer micsodát. Majdnem olyan, mint amikor egyszer egy mások által betörhetetlennek tartott vadlovat egy félfordulattal a mezőről egyenest berúgtam az istállóba, csak még annál is rondább. Mit szedett az ürge?” /Chuck Norris/

Hétfő éji vedlő vadló

Hétfőn a tón vadló vedel,
S vízre hull a vedlő bőre.
Felnéz: „Hát te mit kémkedel
Pont most, hogy a testem pőre?!

Úgy rúglak fel rögvest, te kis
Agyatlan koponyakamra,
Megirigyli még a TEK is,
S hozzám jönnek tanfolyamra!”

Tök gyors vagyok szerencsére,
Kilenc alatt futok százat!
Vajon így is utolér-e
S kezdődik a vad gyalázat?

Éjfélt üt a tavi óra,
S pöndörödő vadlóvedlet
Lábnál akad rá a lóra,
Ki így eldől. S közben kedd lett.

Testem hajszolt szovjet мальчик
Módján dől, mint petyhüdt túzok.
Szájam szélén rezgő nyálcsík
S álmomban vad lóbőrt húzok.

„Mi volt ez és miért kellett?! A lucullusi lakomák szüneteiben a vomitóriumban pávatollal a torkukat birizgáló szenátorok emésztetlenül recirkulált végterméke hasonlítható leginkább ehhez a óborzadalmas hányadékhoz! Anyám szerint nem szép dolog, amit a régi rómaiak műveltek, de hát neki sosem kellett marinírozott fókatokazsírban abált hörcsögnyelvet fogyasztania. Caligula majdnem konzullá kinevezett lova gleccserhez fagyott nyelvvel is különb verset tudna nyeríteni, mint ez a közízlésromboló szellemi bűzbomba. Sírhatnékom támadt!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Felháborító az a gyanúsítás, hogy az önvédelmi és mástámadási tanfolyamainkon egy vadlovat alkalmazunk vendégtanárként! Egyrészt ennek nincs sehol írásos nyoma, másrészt Ráró sosem ad számlát! /Csávás Kálmán vezérőrmester, a TEK túsztárgyalói és megelőző csapási főparancsnoka/

„A vedlés közben is vedelő vadló a társadalmi erőszakosság emblematikus megtestesítőjeként szimbolizálja az egekbe röpítő vágyálmok és a sárba visszarángató rögvalóság közötti antagonisztikus ellentét okozta pszeudo-genetikai ősfrusztrációt, mely áthat és aklot gyarapít, miközben a haza fényre barnul. A gulágon málenkíj robotoló szovjet kisfiú nyálasan hortyogó álma a mindent feledni vágyó keserédes önfeladás romantikus kényszerkataklizmája. Aberrativo grosso!” /Pandavárry Pálné Szekám Szilencia, latin-magyar szakos középiskolai tanár és OKJ-s nehézgépkezelő/

„Tisztelt költő úr! A verséről irodalmilag nem nyilvánítanék véleményt, csak biológiailag, mert e tantárgyból ön szemmel láthatólag kegyelem ketteseken élt. Tehát: a vadló vedel ugyan, de se nem vedlik, se nem beszél, az ember sosem képes kilenc másodperc alatt futni a száz métert és a túzok nem alvás, hanem csak orvlövés hatására dől le. Köszönöm, hogy alkalmat szolgáltatott az ön tekintetét látva csupán falra hányt borsó hatású véleményem elmondására! Kér hozzá ketchupöt és majonézt is?” /dr. Gén Géza, biológia-testnevelés szakos középiskolai tanár és nyári gyorséttermi eladó/

„Régebben én is horkoltam, de amióta egyszer a rezonanciámtól leszakadt a Tacoma híd, azóta leszoktam.” /Chuck Norris/

Kisfiúcska

Mikor kisfiúcska voltam,
Ritkán estem össze holtan,
Ha az apám dobta labdám
S így szólt: „Aztán el is kapd ám!”

El is kaptam tök ügyesen,
Mint a kisbaba a gyesen
Lévő édesanyja csecsét
(Cenzorkézben NEM ENG.! pecsét

Emelkedik s fog a szimat…)
Vezetgettem nagy lasztimat,
S neki is eredtem, uccu,
Majdnem úgy, mint Bozsik Cuccu!

Nem NB jött, csak a BLASZ I.
Ez is jó, mint főtt marhaszegy,
Ha ez, mi az emberé lett...
Kisfiúcska, szép az élet!

„Gyermekkorom címmel megjelent az egykori gulyáskommunista Frady Endre önéletrajzi ihletésű verseskötete, melyet a szerzőről készült korabeli fotók tesznek elviselhetetlenné.” /The New York Times/

„Cuccu?! Hej, az anyád mindenit, te gyógyigric, hát még a Bozsik Cucu becenevét se tudod rendesen leírni?! Fejbe szabadrúgjalak, te madár?! Te se a versírásból fogsz megélni, ugye? Ja kérem, kis pénz, kis költő, nagy pénz, nagy költő!” /Puskás Öcsi/

„Az élete dele után szundikáló költő a múlt ifjúság tündértaván remegő álomkép és a félresiklott élet rögvalósága közé pontonhídként beúszatott verslábakon történő átkeléssel igyekszik összekötni az igazat a valóval. Az embernek leosztott sorsot jelképező főtt marhaszegy piedesztálra emelése a léte iszapjában megelégedéssel dagonyázó poéta nosztalgikusan optimista önszintézise. Igazi NB I-es katarzislíra!” /Kovács Eksztatika, eksztázis kutató és a Radikális Rímlebeny c. irodalmi magazin főszerkesztője/

„A szimatom most sem csalt, ezúttal is a költőre oly jellemző semmi köré történő nagy fenék kerítés minősíthetetlennek minősített esetével állunk szemben, mely ráadásul szakirodalomként kizárólag a Magyar Helytelenírás Szabályaira támaszkodik, de arra is erősen bicegve. NEM ENG.!!!” /Totyak Tompánc, főcenzor és rágcsálóirtószer díler/

„Adjátok vissza a szegyeimet! Tűzzel-Wassal edzett szarvakkal öklelem a Groupama Gerzsonról elnevezett Albert Stadion vénaszkenneréig azt a gyászhuszárt, aki csak egy pillantással is potenciális estebédként mer rám tekinteni! Múúúúú!!!” /Riska, felbőszült marhanő/

„Hinnye a szakramentális kirelejzumát, hogy állítólag a BLASZ I-ben focizott ez az x-lábú szerencsétlenség és én nem tudok róla?! Nem emlékszem, hogy valaha is megvesztegetett volna, pedig a bundameccsek nyolcvan százalékán én fütyültem. Ó, hogy az a magasságos kaporszakállú … (füttyszó) …” /Blasz Fémia, BLASZ I-es játékvezetőnő és Anonim Ateista páholynagymester/

„Fémia gyermekem, ha a Fiam nem halt volna meg érted is, akkor most hajba kapnál egy mennydörgős villámcsapást! Ha megtérsz, akkor viszont megbocsájtom még azt a rengeteg téves tizenegyesedet is, amik nem az anyagi érdekeltségedből, hanem szimplán a tehetségtelenségedből adódtak! Alázatos lélekkel inkább bűnlajstromot vezess, ne meccset!” /az Úr/

„Ilyen verssel még a mirelit marhaszegyek szellemi paralimpiáján sem lehetne labdába rúgni. Anyám szerint a költő csúnya kisgyereknek még szép volt, de a lábaiban már akkor is benne volt az X-faktor. Mindig is sejtettem, hogy Frady Endre egyesíti magában a jajlila ködköltészet és a bulvárcelebritás összes hátrányát. Duplanulla pont!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Gyerekkoromban nekem is volt labdám, de egy mozdulattal ízekre rúgtam.” /Chuck Norris/

Kánai kancsalrímesdi

(János 2:1-12)

Szóla Jézus annya:
„Nincsen boruk, ennyi.”
Jézus mondá: „Ennye!

Szomorú most Kána.
Néhány üres kanna,
 Vagy pár vödör kéne!”

Szól egy enyhén vidor
Tekintetű vadőr:
„Vala itt hat veder.”

„Töltsd meg vízzel hamar,
S ne legyen benn homár!”
„Mi ez főnök, humor?!”

„Nem viccelek, Béla!
Bor lesz itt, meg bólé,
S fő’pörög a buli!”

(tánc!)

„ Tényleg nem viccelt! Borrá változtatta a vizet és valóban fölpörgött a buli! Csoda történt,  igazi csoda!” /Arimátiai Béla, esküvőszolga és amatőr vadőr/

„Csodát történt csoda! Én is bármiből tudok bort csinálni, csak legyen elég cukor, meg tabletta! Legismertebb kannás borom, a homoki hasba rúgós  a megyében lokálisan világhírű és nincs olyan lagzi a környéken, ahol éjfél után meg ne hánytatnám vele a násznépet! Így csinálok helyet a töltött káposztának.” /Pacsmag Rezső, borász és méregkeverő/

„Felháborító blaszfémia, hogy egy bibliai történetet egy ilyen eszement rímekért direkt helytelenül írt szavakkal tűzdelt, birkabárgyú és síkbugyuta versben deheroizáljanak és szekularizáljanak! A költő nagy szerencséje, hogy nem tagja az anglikán egyháznak, mert úgy kiátkoznám, hogy a lába sem érné a földet!” /Dr. Rowan Williams canterbury érsek/

„Maga a szándék, hogy a Szentírás néhol nehéz szövegezésű történeteit közérthető verses formában juttassuk el a széles tömegekhez, dicséretes. Hogy az Úr által ilyen tehetséggel nyilvánvalóan meg nem áldott Frady Endre miért gondolta, hogy erre a feladatra pont ő lenne alkalmas, arról a svájci gárdisták épp most kérdezik ki itt alattunk a szent inkvizíciótól megörökölt pincében.” /Ferenc pápa/

„Máskor nem szabadna ilyen falánk, részeges embert, aki vámszedők és bűnösök barátja, meghívni egy ilyen kulturált absztinens lakodalomba, mert hat hektoliter bor szemfényvesztő becsempészésével masszív italozássá züllesztette a rendezvényt! Meg kellene kövezni az ilyeneket!” /Betániai Tömjén, farizeus és kegytárgyhamisító/

„Nyugalom Tömjén úr, nyugalom! Egy emberünk már beépült a tanítványai közé és folyamatos megfigyelés alatt tartjuk ezt a közveszélyes elemet! Meg kell védenünk a termékeinket és ki kell derítenünk, hogy hogyan csempészett be nagy tétel eredetmegjelölés nélküli illegális bort az országba. Elcsípjük és jaj lesz neki!” /Kánai Berija, a Kánaáni Gazdasági Bizottmány (KGB) elöljárója/

„Mi a szent szotty ez a helyesírási, stilisztikai és logikai hibáktól hemzsegő verstani szégyenfolt?! Anyámat még az elolvasásának a puszta gondolatától is eltiltottam!  Ez a fércmű nem csak a jó ízlést sérti, hanem az egész világegyetemet! Frady Endre költészetét legfeljebb egy fekete lyuk tudja csak megemészteni! Reméljük, hogy mielőbb meg is teszi!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Robikám, besegítsek annak a fekete lyuknak azzal, hogy egyenest a közepébe hajítom az előzőleg pépesre vert manust?” /Chuck Norris/

„Atyám, bocsáss meg az összes előttem szólónak, mert úgy látszik, hogy mindnek egy kicsit több jutott a kelleténél abból a csodaborból!” /Jézus/

Ha...

… Noé a bárkaépítő
Vett volna el tar arát,
Rímben szólhatott vón itt ő:
Anyjuk, nézd, az Ararát!

„Ilyen cirkusz kinek kéne
(Bumsztiré és tarara!),
Rím kedvéért öreg néne
Nejnek, aki tar ara?!”-

- Ideglődik Noé gyomra –
„Még hogy kopasz hárpia?!
Erre a riadalomra
Lecsusszan most pár pia!”

Közös ős szólt: „Bort még kérek!”
S neje töltött édeset.
Így lettünk mind szesztestvérek,
Egységünk bár szétesett…

Hősünk jól bekadarkázott!
Mi lett volna, ha… ha… ha…
Kimenet bár lőn vón száz ott,
Ez az egy lett, bruhaha!

„Még szép, hogy arra a gondolatra, hogy egy bugyuta rím kedvéért évszázadokon keresztül egy kopasz öregasszony legyen a feleségem, bekattant a gyomoridegem és egészségügyi okokból az alkoholhoz fordultam! Remélem, hogy Hám, Sém, és Jáfet fiaim ennek ellenére józan életűek maradnak. És ha mégsem? Hát akkor... utánam az özönszesz!” /Bárkássy Noé/

„Valakinek valami baja van a tarkopasz nőkkel?! Nehogy letépjem a skalpjukat és megetessem velük tízóraira! Puhány civilek! Hánynom kell tőlük!” /G. I. Jane/

„Tyű, mekkora szerencse, hogy még hajadon koromban beszereztem azt a dús ébenfekete lósörény parókát, így a férjem sosem tudta meg, hogy már az óvodában is golyófej volt a jelem.” /Bárkássy Noéné Kopár Matild/

„Sosem bocsájtom meg a lóhajú nővéremnek, hogy elhappolta előlem azt a jóképű vízpartiarcot, én meg családostól spenótzöldre puffadhattam az özönvízben!” /Lúzer Lajosné Kopár Lujza/

„... hukk... az akló... alkoholizmus nem porb... plobb... probléma... hukk... mert mi nem vagyunk akol... alkol... alkoholisták... hukk... csak Noé örökösei, aki nem volt akló... alkló... nagyivó... hukk... csak szerette a bort! Mi se iszunk sokat, csak misebort, és abból is... hukk... csak annyit, amennyit mekk... hukk... megkíván a szervezetünk... hukk... „ /Jim Beam, szeszcsempész és televíziós evangelista/

„ A kritika írásával egy időben muszáj néznem a Rising Star c. óborzalmat, ahol a zsűri stylist-ja szemmel láthatólag egy öncélú magamutogatásból kigyógyulni képtelen szellemi környezetszennyezés. Vajon miért mondom ezt ennek a versnek az elolvasása után? Mert Frady Endre nem csak egy ószövetségi hőst tapos meg és ugrál a romjain, hanem  a fent említett stylist mintájára mindannyiunk agyát rugdossa péppé és köp ránk vissza a csoffadt szőrtüszőktől bűzhödt hóna alatt. Anyám szerint egy kopasz nő is lehet jó anya, de ő sosem a lényeglátásáról volt híres. Hánynom kell, pedig alig ittam... de ennyit önvédelemből muszáj volt... hukk!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Amikor az Úr kérésére az özönvizet visszarúgtam a talajba, már sejtettem, hogy az öreg bárkás fószer örömében a pohárhoz fog  nyúlni. Lehet, hogy tudat alatt érezte, hogy a lóhajú felesége valójában golyófejű?” /Chuck Norris/

Veszélyes szakma

- Statikus, a hidat számold! -
- sóz a puskájával rám Old
Shatterhand – Vagy újabb hetek
telnek el, míg átkelhetek?!

- Kalkulálj már, ne légy konok! -
- ordít, ám én vállat vonok:
- Ne üvölts, te szőrmók zsoké!
Hamar munka ritkán oké.

Arca zöldül, mint egy tuja,
S nyugtatgatja Winnetou-ja:
- Ne bőgj, sápadtarcú tesó!
Műmérnök ez, azért e show.

- Műmájer vagy, golyóm temet,
hisz' te csak műegyetemet
jártál! – szól, köp s hídra ugrat…
S zuhan ő meg Winnetou! Grat!


„Köszönöm mérnök úr, hogy a körülményes tüttyögésével hozzájuttatott egy ilyen bőséges lovas-indiános-cowboyos estebédhez! A türelmetlenségük miatt felszökő adrenalin szintjük kellemesen megédesítette az amúgy eléggé szálas húsukat. Csak a rokonaim meg ne tudják, hogy egyedül zabáltam be az egész bagázst, mert még idejönnek és bosszúból felfalnak!” /egy a neve elhallgatását kérő krokodil/

„Ha a jó öreg magyar szabvány szerint számolhattam volna, már rég kiderült volna, hogy ezen a gagyi hídon legfeljebb egy anorexiás moszkitóraj kelhetett volna át, de Eurocode szerint tízszer annyi munkával is csak odáig tudtam eljutni, hogy kiderült a hídról, hogy valóban híd, nem pediglen víztorony.” /Frady Endre, statikus művész és hidász-gigász/

„ A híd  az legyen híd, nem pediglen víztorony!” /Áder Kádár János, pártfőtitkár/

„Hát igen, a kaotikusan mérnök ellenes Eurocode nevű rendelet-egyveleg többek között a dinamikus lovascowboy teherről sem rendelkezik. Én ezt a kanadai szabvány rénszarvas terhének figyelembe vételével szoktam kiküszöbölni, de nem szeretném, ha ez kitudódna, mert kigolyóznának szakmából!” /egy a neve elhallgatását kérő hidtervező statikus/

„Minek a drága lóvért pazarolni, amikor ott a sokkal látványosabb dinamit! Nekem bejött!” /Matuska Szilveszter, biatorbágyi viadukt robbantó/

„ A Nemzeti Mérnöki Kamara Varieté nevében kikérjük magunknak a nem sokkal a bevezetési határidő utánra már harmadában, sőt negyedében magyarra fordított Eurocode szabványok szidalmazását, melyeknek a korábbi elavult honi előírásokkal szemben az alábbi előnyei vannak: … ööö... teszem azt... ööö... bocsánat, mennem kell, fontos telefonhívást várok... Nem, holnap sem érek rá, mert akkor is egész nap telefonon fognak keresni!” /dr. Mutyi Mátyás, kamarai kreatív tagdíjkreálási igazgató/

„Eine kleine Donnerwetter! Meine hőseim lenni beállítva das Idiotisch! Követelni der Kártérítésch! Schöne Ungarische Wirtschaft!” /Karl Műmayer, álíró és kalandregényszédelgő/

„Frady Endre híd a tehetségtelenség és a szorgalom között. Anyám szerint a statisztikus számolja a hidakat, hogy megtudja, mennyi van belőlük, de ő még  a Lőrincze Lajos és a Grétsy László előtt szociáldemokratizálódott. Kár, hogy nem inkább proletárdiktátor lett belőle, mert akkor a jogutódjaként közmunkatáborba terelhetném a költőt, hogy ott építse-szépítse ezt a mi kis ferde koronakeresztes stadionokráciánkat! Addig se lenne ideje írni!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A folyót nem áthidalni kell, hanem átugrani. Ahogy a dal mondja: Széles a Duna, Magos a partja, Nincs olyan legény, Ki átugorja. Csak Norris az átugrotta, Chuck-os is lett mindkét partja, Ez ám a legény!” /Chuck Norris/

Újévre ébredtem...

Újévre ébredtem máma,

Ami elvben remek, ám a

Test nem újul s jön az ósdi

Sérülten sántikálósdi.

Feszült vádlik, sajgó térdek

Rosszak, mint (1) a rút pártérdek

Mián elkövetett stiklik,

(2) S aranytojástalan tik lik,

(3) Meg a túlcukrozott békön,

(4) Vagy a kérdés: „Mitől kék Ön,

Fázik tán a boncasztalon?”…

Újév ultin mi a talon?

„Gond nem játék, költő úr! Ne majrézzon, hanem bátran vegye fel a talont és mondjon be valami merészet! Mit kockáztat? Legfeljebb elbukja partit és betlizik egy oltárit, oszt’ jóccakát! Ki tudja, mi van a 2015-ös pakliban? Nem biztos, hogy olyan rossz év lesz ez! Még az is lehet, hogy túléli! Vagy ha nem, hát kinyúl! Hehehe!” /Durchmars Dezső, kibic és kártyajós/

„Mit bonyolítja itt az életemet, költő úr?! Huszonhat felolvasás kellett, mire rájöttem, hogy a zárójelbe tett számok csak jelzések, amiket nem szabad kiolvasni, mert akkor nem jön ki a szótagszám! Szegény cenzorsameszom teljesen berekedt a végére! Ráadásul nem elég, hogy komplikálja, de még politikailag veszélyes is! Még hogy pártérdek meg stikli! Maga egy pesszimista kozmopolita bérfanyalgó! NEM ENG.!!!” /Tompay Töméncz, főcenzor és pálinkafőzde tulajdonos/

„Súlyos logikai tévedéseket vétett a versében, költő úr! Ha ugyanis egy A esemény egyenlő (vö. ugyanolyan rossz, mint), B, C, D és E eseménnyel, akkor utóbbi eseményeknek egymással is egyenlőnek kellene lenniük. Ön szerint egy aranytojást nem tartalmazó tyúkhátsófertály látványa ugyanolyan szörnyű, mint kéken feküdni egy hideg boncasztalon?! Ehhez képest a pártstikli az élet természetes velejárója, a túlcukrozott tejszínhabos békön szalonnát pedig kifejezetten szeretem! Mondja költő úr, hányasa volt magának formális szillogisztikából?!” /Dr. Arisztotelész Atollné Hellén Hermeneutika, aktuálfilozófai pártideológus/

„Nem elég, hogy a versenyszférában túlhajszolt aranytojás tojástól kijött az aranyerem, és betegszabira se mehetek, mert elveszítem az állásomat, ráadásul ki is pellengéreznek! Még jó, hogy fel nem falnak! Hé, mit akar tőlem az a főszakács kinézetű őrült azzal a bárddal?! Jaj, van egy sanda gyanúm! Na, ez az év is jól kezdődik!” /néhai Aranytojgli Tojó, túlcukrozott tyúkpörkölt/

„A péptestben péplélek elv alapján munkálkodó lírikus jövőbe meresztett tekintetének balladai homályában meg-megcsillan a balsorsban elvesztegetett régi dicsőség tyúkvértől pirosult kése, amint kiegyenesített pártkasszák között megfogyva bár, de törve nem sántikál elő a múlt túlcukrozott kénköves bugyraiból. A mű mintegy kvázi lelki boncasztalra készteti az olvasót, akinek egyik szeme fél lábbal a sírban van, de a másik sem őszintén nevet. Igazi pszeudo-optimista halállíra!” /Jajvári Butélia, irodalmár és pépnevelő/

„Ó, drága egyszülő anyám! Szerinted én marhultam meg, vagy tényleg az a barbár bölömbivalyság van odaírva, amit az imént felolvastam neked?! Hát nincs a fejlett XXI. század elején az országnak egyetlen olyan intézménye sem, amelynek költészetre keményedő gumifalai között Frady Endrét hermetikusan el lehetne zárni a külvilágtól?! Inkább fagyjak kékre egy boncasztalon, minthogy ezt a rettenetet még egyszer el kelljen olvasnom! Világ médiacelebtelenítői, egyesüljetek!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Az emberek folyton az újévet várják, az újévek viszont mindig engem várnak és Boldog Chuck Norrist kívánnak egymásnak.” /Chuck Norris, a boldog/

„Boldogok a Chuck Norrisok, mert az odatartott másik orcájukon szilánkosra törik az ellenségeik túlcukrozott ökle.” /Jézus/

Új Remények

Remény Retekné Ritka Rigó terhes volt. Ikreket várt, hetes ikreket.
- Hűha, az új Remények születésekor szükségünk lesz egy jóval nagyobb lakásra, egy kisbuszra és néhány jól képzett bébiszitterre! – morfondírozott Remény Retek, ám mivel nagy szerencséjére az anyai nagybátyja IV. Rögény néven az ország királya volt, hamarosan kiutaltak nekik egy kacsalábon forgó tízszobás palotát parkkal, fedett úszómedencével és egy ötvenezres stadionnal, valamint két luxusbuszt saját sofőrrel és gyerekenként 1-1 darab diplomás bébiszittert. A főbejáratnál hatalmas márvány Hófehérke szobor fogadta az érkezőket és a kertből nem maradhatott el a hét kerti törpe sem. Ez adta az ötletet a gyerekek névválasztásához is. Hamarosan megszületett tehát Remény Tudor, Remény Vidor, Remény Szende, Remény Szundi, Remény Hapci, Remény Morgó és Remény Kuka. A gyermekek egészségesek voltak és szépen fejlődtek. Az uralkodó elvállalta mindnyájuk keresztapaságát és a születésnapjukon bőkezű ajándékokkal halmozta el őket. A nép ugyan éhezett, de a család szépen gyarapodott.
Boldogan éltek, míg meg nem halt IV. Rögény, aki egy forradalmi nyaktiló következtében sajnálatos hirtelenséggel elvesztette a fejét.
 A demokráciára vágyó nép köztársasági elnököt akart választani és mivel kivételesen és teljesen valószínűtlenül épp józan paraszti ésszel gondolkodott, nem a rózsaszín ígéretekben akart hinni, hanem a „nomen est omen”  elv alapján a leginkább realista nevű személyben. Így a választás utolsó fordulójára csupán két esélyes jelölt maradt csupán: Remény Kuka és Hitel Alma.
 Bár  mindketten fiatalok voltak és hiperrealisták, ám ennek ellenére első látásra egymásba szerettek, így nem csoda, hogy összeházasodtak. Alma jó feleség módjára visszalépett Kuka javára, így 83%-os részvétel mellett Remény Kuka lett az új köztársasági elnök, aki, ha a mutyizmust visszasíró IV. rögényista állammaffia magányosnak álcázott merénylője le nem lőtte volna, minden bizonnyal új Reményeket nemzett volna sokat éhezett népe felvirágoztatására.
 Remény Kuka temetésén sokan voltak, akik előbb mind felkerültek a Duna műjegén 2/3-os többséggel megválasztott V. Rögény király titkosszolgálati főnökének, Subatov Sebőnek a listájára, majd nem sokkal később már együtt közmunkálkodtak a vadonatúj  Recsk borvidéki Kancsó Aréna VIP páholyának építési munkálatain. A Remény ikrek és gyermekeik - az új Remények – ebben az EU-s projektben is hasznos közmunkásnak bizonyultak, hiszen ők haltak meg utoljára...

Karácsony jön...

Karácsony jön hamarosan,
Tömve van a Tesco, Auchan
Árukkal és emberekkel.
Ily tömegben egyrészt meg kell
Küzdeni a puszta létér’,
Másrészt ez egy „Dől a lé!” tér,
Hol a multi nagyot kaszál,
S ideghálón feszül a szál,
Mígnem egyszer el is pattan
És az „Illem hogyan hat?” tan
Megbukik, mint egykor Kádár,
Miközben a fürdőkád ár
S minden egyéb termék ára,
S Tercsi, Fercsi, Kata, Klára
Plafonon van, s mind mást okol,
Mért szabadul el a pokol…

Karácsonyi szeretet ki-
-fejezésből így kötnek ki
Tízpercenként hatan-heten
Baleseti Sebészeten.

„Elnézést, most nem tudok nyilatkozni, mert épp egy sürgős esetet látunk el! Egy ájult mormon presbiter torkából kell eltávolítanunk egy ismeretlen tettes által beledöfött tűsarkú Barbie babát! Szentestéig még csúcsra járunk, utána viszont a detoxikálósok fognak beleőrülni a rengeteg melóba. Elég strapás ez a szeretetünnep!” /Dr. Szike Szilárd, a Nemzeti Traumatológiai Ambulancia főamputáns adjunktusa/

„Az elvetemülten plagizáló költő – ha ezek után még annak lehet nevezni - idézőjelek és forrásmegjelölés nélkül használja az egykoron az egész ország által kívülről fújt gyerekversem egyik legszellemesebb sorát! Követelem, hogy csokimázzal bevonva vessék oda a mindig éhes Hakapeszi Maki elé! Költő úr, magának véget ért a móka mára! Kellemetlen Karácsonyt és Boldogtalan Új Évet Kívánok!” /Móka Miki/

„Hát mi?! Mi megint kimaradtunk?! Hát minket már a plágiumból is kihagytak?! Bezzeg a Versmondó Lány sosem tenne ilyet! Hogy a jászolbéli ló lambadázzon a költő bácsi füle tövén és falja fel a Hakapeszi Maki!” /Jóska, Sári/

„Pfúj! A zsíros költő helyett nem kaphatnék inkább tíz tábla csokoládét Karácsonyra? Hakapeszi, ha kap, eszi!” /Hakapeszi Maki/

„Jé, most vettem észre, hogy mi kancsal rímpár vagyunk a Mokka Mikkivel!” /Mikkamakka/

„Hányasod volt helyesírásból, te kadarkamámoros gumikandúr?! Annyi eszed sincs, mint egy selejtes kínai karácsonyfadísznek! A Mokkamikki egy finn kávémárka, nem egy személy, te csoffadtagyú bájpörc!” /Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl/

„A költő a szeretet ünnepén elszabaduló poklot a multinacionalista áruházláncok akciós vásárlásra odagyűlt farkastörvényszéki hiénáivá vált őrjöngő tömegek Jézuska nevében elkövetett ajándékozási vérfürdőjéhez hasonlítja. Az irodalom szélmalomharcosaként küzd a kulturális keresztes háborúk hipokrita materializmusa és barbár pénzszórása ellen. Az angyali lurkónak karácsonyra méregdrága számzáras szemidigitális szupercellát vásárolni akaró szülő baleseti sebészetre kerülése pedig nem más, mint maga a minden rothadványa ellenére is csupa nagybetűs ÉLET: Szeressük egymást gyerekek, ha mind beledöglünk is!” /Elefántcsonttornyi Zomboldné Vákuum Vendetta, szintaxis szeparátor és bejgli töltelék determinátor/

„Dől a lé, dől a lé, dől az ÁFA lé, még az éjjel behajtom majd én!” /Harács Herbert, adóhivatali főzabrátor/

„Úgy látszik, nem hiába abajgattam annyit Frady Endrét, ebben a legújabb förmedvényében, bár a tőle megszokott rettenetesen alacsony színvonalon ugyan, de végre odacsűr, sőt odaokád a zsebszipoly népnyúzó multinacionális áruházláncok hamis reklámokon felhizlalt pofájába! A tizenhetedik, az üres sor kifejezetten tetszik. Anyámnak okvetlenül felolvasom a többit is, de csak miután lefeküdt aludni és áramtalanítottam a hallókészülékét.” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Ha én egy szeretet ünnepi tömegverekedésben csak átlag másfél percenként tudnék egy embert a baleseti sebészetre juttatni, akkor azonnal kérném a korkedvezményes nyugdíjaztatásomat! Ennél még a Templomban korbácsoló szelíd Jézus is többet termelt, igaz, hogy Ő még röptében meggyógyította az áldozatait, akik így ép testtel zuhantak ki a bejárat előtti kőlépcsőre.” /Chuck Norris/